Címke: Osztrák Nagydíj

  • Norris, Russell és Albon is lenyűgözte Verstappent

    Norris, Russell és Albon is lenyűgözte Verstappent

    Sokan úgy vélik, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc lesznek a Forma-1 új trónkövetelői, de a holland úgy véli, hogy ebbe a körbe tartozik Lando Norris, George Russell és Alex Albon is.

    A Red Bull versenyzője Max, és a Ferraris Leclerc már a junior szériákban egymásra találtak, és idén a Forma-1-ben is megmutatták a rajongóknak, hogy milyen fából faragták őket. Legemlékezetesebb az Osztrák illetve a Brit Nagydíj bemutatott párharcuk volt. Verstappen elismerte, hogy tetszik neki a nagyszerű küzdelme Leclerccel, de szerinte Norris, Russell éa Albon is beszállnak majd valamikor a bulijukba. A holland pilóta az Autosportnak nyilatkozott:

    „Keményen harcolunk egymással, és persze, már voltak kalandjaink a gokartos időkben is. Ezeket azonban kinőttük, és már mindketten a Forma-1ben vagyunk, megéljük épp az álmainkat. Mindketten ott versenyzünk, ahol akartunk, és erről ábrándoztunk a gokartos éveinkben. Pláne ha együtt lehetünk itt, az elképesztő, és nagyon is tisztelem Charlest. Ő egy remek versenyző, de úgy vélem, hogy nem csak vele kell majd harcolnom. Sok új fiatal tehetség van még, olyanok mint Lando, feltehetően George, és talán Alex Albon is. Az újoncok érkeznek, és ha megfelelő autóba kerülnek, akkor ők is remek munkát végezhetnek majd.”

    A 19 éves Norris az első F1-es szezonjában már lenyűgözte a McLarent, hiszen 24 pontot szerzett 12 verseny alatt, és nagyon is élvezi a helyzetét a többi suhanccal az F1-ben. Ő erről ennyit mondott:

    „Mókásabb mint eddig bármi. Nem az van, hogy a magad zárt világában vagy, meg ilyesmi. Sokkal nyitottabb, beszélhetsz más emberekkel, és ettől élvezetesebb az egész.”

  • Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Verstappen elárulta, mennyit segítenek neki a szurkolói

    Max Verstappen remek szezont fut, a Mercedeseken kívül csak ő nyert futamot, és simán tartja a 3. helyet az összetettben.

    A holland most a szezonja legjobb pillanatairól beszélt, valamint arról, hogy szeretné növelni a győzelmei számát is a nyári szünet után.

    „A szezon rajtja kicsit nehezebb volt, mint vártuk” – mondta a SpeedWeeknek. „Aztán fejlődtünk a kasztni terén, és a Honda is javított a motoron. A legszebb pillanat természetesen az ő első győzelmük 2006 óta, ami ráadásul a Red Bull hazai pályáján történt. Ez mindannyiunkat megérintett. Lelátók egésze telt meg narancssárgába öltözött hollandokkal. Fenomenális, hogy ennyi támogatóm van. Ez annyi energiát ad, annyi pozitivitást. Örültem, hogy sikerült is visszaadnom nekik valamit zsinórban a második osztrák győzelmemmel.”

  • Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Leclerc alig várja, hogy újra Verstappen ellen csatázzon

    Charles Leclerc nagyon várja, hogy ismét csatázhasson Max Verstappennel, miután az előző két versenyen igazán emlékezetes kerék a kerék elleni küzdelmet produkáltak.

    Először Ausztriában csaptak össze, méghozzá a győzelemért, és Max Verstappen kerekedett felül igen kemény versenyzéssel. Jöhetett utána Silverstone-ban a visszavágó, ahol végül Charles Leclerc végzett előrébb igen hosszú csatározás után, igaz ebbe Vettel is beleszólt, mert kilökte Verstappent.

    Ezeket kétség kívül imádták a rajongók, de Leclerc is várja a következő meccseket.

    A BBC azon kérdésére, hogy szerinte válhat-e az F1 következő nagy rivalizálásává az övék Verstappennel, így válaszolt: „Nagyon remélem. Remek csatákat vívtunk már gokarttal is, ami bár nem mindig ért véget túl jól, jó móka volt. És alig várom, hogy még többet küzdjünk. Végül is, a karrierünk nagy részében együtt versenyeztünk, szóval mulatságos, hogy az F1-ben is egymásra találtunk.”

    Leclerc nagyon szeretne világbajnok lenni, de tudja, hogy még nem szaladhatunk ennyire előre, mert az első győzelmére vár.

    „Nos, remélhetőleg az első győzelem nagyon hamar összejön. És aztán még sok követi. De most az első diadal a célom, megpróbálom kihasználni a lehetőséget, amint adódik egy. Arról álmodtam gyerekként, hogy bajnok leszek. Most végre egy olyan csapatban vagyok, ahol ez realitás lehet. Tovább kell dolgoznunk, és remélhetőleg ez egy nap valóra is válik.”

  • Brundle örül annak, hogy engedékenyebbek a stewardok

    Brundle örül annak, hogy engedékenyebbek a stewardok

    Martin Brundle örült annak, hogy a Brit Nagydíj után nem kellett három órát várni arra, hogy kiderüljön a hivatalos eredmény. A versenyfelügyelők Silverstone-ban engedékenyebben léptek fel, és nem vizsgálták a kisebb esteket (például a Leclerc-Verstappen harc vagy épp a Hülkenberg-Perez ütközet). A brit szakértő szerint úgy tűnik, hogy a stewardok sokkal nagyobb teret biztosítanak a versenyzőknek az elmúlt hetek botrányai után.

    ,,Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én ezt sokkal szórakoztatóbbnak találtam ezt és jobb kedvel, beszélek erről, mint a múlt versenyen történt három órás várakozásról. Nagyszerű ’gladiátorok’ versenyeznek a pályán, akiket eddig a szabálykönyv lánca visszatartott, ugyanis attól féltek, hogy bármilyen bátrabb megmozdulás rögtön büntetést fog vonni maga után.”– mondta el véleményét Brundle a Sky Sport F1 összefoglalójában.

    ,,Az Ausztriában és Silverstone-ban meghozott döntés volt a helyes. Azonban sajnos most az fog következni, hogy a pilóták még nagyobb szabadságot fognak követelni, és szabadabb elvek alapján fogják a pálya határait betartani, ami miatt a baleset veszélye is megnövekedhet, ugyanis a pillanat hevében olyannyira elengedhetik magukat, ami miatt a versenyfelügyelőknek majd keményebben kell megint fellépniük.”

    Az ex-versenyző elárulta attól tartott, hogy Ausztriában ismét kitör a botrány, mert nem Charles Leclerc javára ítéltek a stewardok és engedték Max Verstappen agresszívabb fellépését. Mindenesetre örül az új személetmódnak és reméli, hogy ez az elv a következő futamokra is jó hatással lesz.

  • Verstappen: Leclerc-nek még mindig fáj az ami Ausztriában történt

    Verstappen: Leclerc-nek még mindig fáj az ami Ausztriában történt

    A Brit Nagydíj előtt Charles Leclerc azt nyilatkozta túltette magát az Ausztriában történt eseményeken, és már ő is ’versenybalesetként’ tekint Max Verstappen manőverére, mely szerinte sem érdemelt büntetést. Az eset azonban felnyitotta a szemét, és elmondta ezek után ő is hasonló protokollt fog követni, mikor csatározásra kerül a sor.

    Napokkal később, a futamon a monacói bebizonyította, nem beszélt korábban a levegőbe. A két fiatal egy parázs csatába keveredve előzgette oda-vissza egymást, majd Leclerc hasonlóan agresszíven terelte ki a hollandot a pályáról, úgy ahogy az előző futamon azt Verstappen is megtette.

    A Red Bull pilótája a verseny után úgy nyilatkozott, mindez azért történt meg, mert Leclerc-nek fáj az, ami Ausztriában történt.

    ,,Szerintem még mindig az Osztrák Nagydíjon történt események hatása alatt van, ezért védekezett itt annyira agresszíven, ami rendben is van. Én nem akartam sok kockázatot vállalni, és nem akartam azt, hogy megsérüljön az autóm, mert tudtam, mi egy kicsit gyorsabbak vagyunk náluk. Csak várni kellett a megfelelő pillanatra, amit szerencsére a csapatom biztosított is nekem a gyors bokszkiállással és a jó stratégiával, minden olyan jól nézett ki.”

    Ironikus módon azonban Leclerc csapattársa, Sebastian Vettel vetett véget a holland menetelésének, amiért meg is kapta büntetését. Verstappen ennek ellenére örül annak, hogy engedik a keményebb versenyzést, és végső soron élvezte a csatározásokat.

    ,,Nagyszerű lenne, ha ezt továbbra is engednék, ma is egy jó versenyzésnek lehettünk szemtanúi emiatt.”

  • Leclerc jól szórakozott azon, hogy előkerültek a régi gokartos felvételek

    Leclerc jól szórakozott azon, hogy előkerültek a régi gokartos felvételek

    Charles Leclerc elárulta, nagyon viccesnek találja azt, hogy a Max Verstappennel való ausztriai kakaskodását még a gokartos időkben történt esetük visszavágójának tekintik.

    A monacói pilóta ismét elvesztette a győzelmet, ám ezúttal nem a technika szólt közben, mint Bahreinbe, hanem holland ellenfele tempója és sokak által vitatott manővere miatt kellett megelégednie a második hellyel a Ferrari versenyzőjének.

    Az eset után azonban egy rég elfeledett történet is napvilágot látott, ugyanis az internetet elárasztották a páros 2012-es WSK Euro Series egyik futamának felvételei, mikor is a két fiatal még gokartban egy hasonló szituáció keretein belül lett mérges a másikra. Akkor Verstappen volt a dühös fél, míg Leclerc intézte el annyival, hogy az eset csak sima versenyincidens volt.

    A Motorsport.com meg is kérdezte a Scuderia fiatal versenyzőjét arról, hogy látta-e a videót, és a történtek ellenére, azért szórakoztatónak találja-e, hogy előkerült, mire Leclerc nevetve így felelt:

    ,,Igen ez nagyon vicces, szinte mindenhol belebotlottam, az összes közösségi médiás platformon fent volt. A helyzet ott pont ez ellenkezője volt a mostaninak, akkoriban én véltem úgy, hogy az az incidens csak versenybaleset volt, míg ő azt érezte, hogy kilöktem. Most pedig, itt vagyunk hét évvel később, fordított helyzetben a Formula 1-ben mindketten egy élcsapatnál. Ez az egész emlékeztet arra, hogy milyen utat jártunk be az évek alatt, gyerekek voltunk, akik arról álmodoztak, hogy egy nap az F1-ben versenyeznek majd, és most pedig itt vagyunk, és egymás ellen küzdhetünk. Nagyszerű ezt látni.”

    A gokartos időkben riválisok voltak az egymás ellen elkövetett trükkös cselekedtek miatt, és a monacói úgy véli, ez a tény még jól jöhet a sportágnak a show miatt. Leclerc elmondta azóta sokkal jobb lett a kapcsolata a hollanddal, azonban legjobb barátoknak nem mondanák egymást.

    ,,Mikor fiatal vagy és valaki csinált valami olyat veled, akkor az illető automatikusan az ellenségeddé válik, így tehát ő az én ellenfelem lett, én pedig az övé. Akkoriban nagyon fiatalok voltunk ez az eset 2012-ben vagy 2013-ban történhetett, még most is ifjak vagyunk, bár már érettebbé váltunk azóta.”

    Leclerc ugyanakkor hozzátette, ha az az agresszív magatartás a versenyzés közben megengedett, amit Verstappen mutatott, akkor a jövőben ő is keményebb lesz. Ezt a megállapítás arra alapozta, hogy bár vitatható volt ellenfele manővere, mégsem büntették meg érte. Az eset után a Ferrari úgy érezte, nem döntött helyesen az FIA és szankcionálni kellett volna a Red Bull pilótáját, ugyanis hasonló esetekben mások kapnak ezért büntetést, ám a monacói szerint rendben volt az, hogy nem vették el versenyzőtársa győzelmét egy esetleges szankció miatt és a történtek ellenére könnyen túl tette magát az ausztriai eseményeken.

    ,,Az egyetlen dolog, amit szeretnék látni az a konzisztencia. Voltak olyan incidensek a múltban, amik kevésbé voltak vitathatóak, ám mégis büntették a versenyzőt. Ha versenyezhetünk így, akkor boldogan fogom én ezt követni. Úgy vélem ez még az Formula 1-nek is jót tesz és a pilóták is erre vágynak, de ehhez tudnunk kell, azt mit tehetünk meg és mit nem.”

  • A kivizsgálás után kiderült, Gasly autójával semmi probléma: Mostantól teljesítenie kell

    A kivizsgálás után kiderült, Gasly autójával semmi probléma: Mostantól teljesítenie kell

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko most már nyíltan kijelentette, Pierre Gaslynak teljesítenie kell.

    Az idei évre Red Bullhoz előléptetett francia eddig jóval a várakozások alatt teljesít, csapattársának, Max Verstappennek közelében sincs, legutóbb is kört kapott tőle az Osztrák Nagydíjon. Igaz nemrég kiderült, itt más verziójú első szárnnyal kellett mennie, mint holland kollégája, miután a többi, újabb szárny megsérült a szabadedzésen. De ez sem magyaráz meg ekkora különbséget. A Red Bull így tüzetesebben átvizsgálta Gasly kasztniját, és most Helmut Markótól tudtuk meg, hogy nem találtak semmit.

    „Az autónak és Gaslynak is hoznia kell most már az eredményeket” – jelentette ki az osztrák. „Mindig az autóban kereste a hibákat, a kasztniban. Ennek most utánanéztünk, de nem volt semmi probléma. A tervünk az, hogy támogassuk őt, amennyire csak tudjuk. Már a kezdetektől fogva megkapta Max beállításait, mert ő csak egy tapasztaltabb pilóta, egy tapasztaltabb mérnöki csapattal. Kicsit változtatgathat rajta, de nagyon nem térhet el tőle. Korábban már kísérletezett a beállításával, az egyik végletről a másikra ugrált.”

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner is támogató, tudja, hogy pilótája sokkal többre képes.

    „Nyilván sok találgatás jelenik meg a jövőjével kapcsolatban, de az egész csapat támogatását maga mögött tudhatja. Azt tanácsolom neki, hogy ne koncentráljon az adatokra, ne próbáljon meg tökéletes lenni, csak vezessen és felejtse el, hogy van egy csapattársa. Kapcsolja ki a telefonját, ne nézze meg a közösségi médiát, csak vezessen.”

  • Az idei Williamsről és a hosszútávú céljairól is kérdeztük Nicholas Latifit

    Az idei Williamsről és a hosszútávú céljairól is kérdeztük Nicholas Latifit

    Az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén pont a születésnapján sikerült interjút készítenem Nicholas Latifivel. A kanadai pilóta a DAMS Formula 2–es csapatánál versenyez és jelen pillanatban a második helyet foglalja el az összetettben. A kanadai pilóta emellett már számos első szabadedzésen vezethette az idei Williamst és a tavalyi Force Indiát.

    Kezdjük az idei Formula 2-es szezonnal. Sokáig vezetted a bajnokságot, azonban a legutóbbi hétvégék közel sem a terveid szerint alakultak és most már Nyck (de Vries) vezeti a bajnokságot. Mi volt a probléma?

    Latifi: A Formula 2-ben az a nehéz, hogy hiába vezetsz 50 ponttal a másik előtt, ha esetleg rosszul sikerül egy hétvégéd, akkor ez az 50 pontos előny akár el is tűnhet. Igaz, nem volt valami jó hétvégém se a Paul Ricardon, sem pedig Monacóban, azonban minél hamarabb szeretném összeszedni magamat, ugyanis a legfőbb célom az, hogy megnyerjem az idei Formula 2-es bajnokságot, ugyanis ezek után a lehető leghamarabb már a Forma-1-ben szeretném folytatni a pályafutásom.

    Ki a legkeményebb riválisod a Formula 2-es mezőnyből?

    Latifi: Huhh, nehéz kérdés. Már a szezon kezdete előtt tudtam, hogy sok olyan pilóta lesz majd, akikre nagyon figyelnem kell. Ezek közé a pilóták közé tartozik Nyck (de Vries), Luca (Ghiotto) és Sergio (Sette Camara) is. Már a szezon első versenyein bebizonyosodott, hogy velük tényleg számolnom kell, ugyanis mindannyian tapasztaltak és gyorsak egyaránt. Ők a legnagyobb riválisaim, azonban bízom benne, hogy valamilyen úton-módon, de a szezon végén sikerül majd legyőznöm őket.

    Idén már két első szabadedzésen is vezethetted a Williams Forma-1-es autóját. Tudjuk, hogy most milyen helyzetben van a Williams, a kérdésem pedig az lenne, hogy milyen érzés volt vezeti az autót?

    Latifi: Őszintén, nem ezzel voltam elfoglalva. Amikor beülök egy Forma-1-es autóba, az számomra egy különleges pillanat. Amikor először vezethettem, még nehezebb volt, azonban a második alkalommal már sokkal jobban ment. Remélem, hogy a jövőben még több ilyen lehetőséget fogok majd kapni és azt is, hogy előbb vagy utóbb, de nem csak első szabadedzéseken ülhetek majd autóba.

    Nemrégiben napvilágot láttak olyan pletykák, miszerint a Williams elégedetlen Robert Kubica teljesítményével és meg sem akarják hosszabbítani a szerződését. Ha igazak a pletykák, akkor szerinted mekkora az esély arra, hogy téged választanak majd?

    Latifi: Erre nem nagyon tudok mit mondani. Annyit tényleg elmondhatok, hogy minden esélyem megvan arra, hogy megkapjam az ülést. Ha ezeknek a pletykáknak tényleg van valóságalapjuk, akkor nagyon remélem, hogy a Williams vezetősége engem tart majd a legalkalmasabbnak erre a feladatra.

    Mivel egy magyar médiumot képviselek, ezért feltétlen meg kell kérdeznem, hogy várod-e már a magyar hétvégét?

    Latifi: Őszinte leszek veled, a Hungaroringet sokáig nem tartozott a kedvenc pályáim közé. Eleinte nagyon nem szerettem, azonban évről évre egyre jobban teljesítek, szóval kezdem megkedvelni. A kedvenc részem második szektor, ugyanis rengeteg trükkös kanyarkombináció található meg itt. Rengeteg a szurkoló is, akik mindig hatalmas elánnal szurkolnak kedvencüknek, szóval nagyon várom már a magyar versenyhétvégét.

  • Interjú Juan Manuel Correával, aki imádja Budapestet

    Interjú Juan Manuel Correával, aki imádja Budapestet

    A Sauber Junior Team Forma-2-es csapatában versenyző, Juan Manuel Correával beszélgettünk az Osztrák Nagydíj helyszínén Spielbergben. Az ecuadori versenyzőt karrierje kezdetéről és az idei Forma-2-es eredményeiről is kérdeztük.

    Juan, mikor és kezdted el a versenyzést?

    Juan Manuel Correa: 2007-ben kezdtem el hét éves koromban, Ecuadorban, ahol születtem. És hogy miért? Az apukám miatt, aki régebben főként motorokkal versenyzett. A motoros korszaka után váltott ralira és ekkor találkozott olyan emberekkel, akik gokartokkal versenyeztek. Ekkor gokartozhattam életemben először és már az első pillanattól kezdve imádtam. Ki se akartam szállni belőle, annyira megkedveltem.

    Nehéz volt a GP3-ról a Forma-2-re való váltás?

    Correa: Nyilvánvalóan nem volt könnyű, ugyanis eggyel feljebb léptem a létrán. Az autók sokkal gyorsabbak, nagyobb a leszorító erejük és még a fékek is teljesen másak a GP3-as autóhoz képest. A versenyzők is egyre jobbak, mert mindig csak a jobb versenyzők kerülhetnek eggyel magasabb szintre. Nagyon tehetséges versenyzők ellen versenyzem és persze, hogy nehéz felvenni a ritmusukat.

    Amerikai versenyzőként miért ezt az utat választottad az IndyCar vagy a NASCAR helyett?

    Correa: Mindenféleképpen Európában akartam versenyezni, mivel a legfőbb célom az, hogy bekerüljek a Forma-1-be. Soha nem gondoltam arra, hogy az IndyCarban versenyezzek, ugyanis mindig is az F1 volt a célom. Ezért jöttem Európába 2014-ben. Ekkor még gokartoztam, azonban azóta már eltelt öt év és most már a Forma-2-ben versenyzem. Véleményem szerint jobban benne vagyok az európai versenyzésben, mint az amerikaiakban. Másfelől pedig az IndyCarban szinte senkit nem ismerek, amíg itt Európában sok barátom van és a lehetőségek is jobbak.

    Elégedett vagy az eddigi Forma-2-es eredményeiddel vagy van még miben fejlődnöd?

    Correa: Mindig fejlődnöd kell valamiben. Eddig jó eredményeim vannak újoncként: van két dobogós helyezésem, aminek kifejezetten örülök. Azonban voltak olyan hétvégék az idei szezonban, ahol nem tudtam kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani. A dobogóimon kívül mindössze két versenyen szereztem pontot Bakuban és a Paul Ricardon, szóval ezen téren mindenféleképpen fejlődnünk kell. Nagyon örülnék neki, ha ezek után minden versenyen pontot tudnánk szerezni. Az összes versenyen nem állhatunk a pódiumra, mert az eléggé nehéz lenne, de meg fogjuk próbálni. Sok a megoldandó házi feladatunk, azonban már a szezon eddigi versenyein is gyorsak tudtunk lenni, ami pozitív. Gyorsan meg tudtam szokni az autót, a gumikat és a csapattal is jól kijövök.

    Az Alfa Romeo Team tagjaként láthatunk majd valamikor F1-es autóban?

    Correa: Határozottan igen. Az Alfa Romeo nagy potenciált lát bennem, azonban nem szabad elkapkodnom a dolgokat. A lehetőség majd idővel jönni fog. Az egyik felem már legszívesebben most beülne, azonban a másik felem pedig azt mondja, hogy még fejlődnöm kell ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű autót vezessek. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.

    Magyar újságíróként mindenféleképpen meg kell kérdeznem, hogy várod-e már a hungaroringi hétvégét?

    Correa: Igen, mert ez az egyik kedvenc pályám. Alsóbb kategóriákban már versenyeztem ott és egyszerűen imádom. Nem csak a pálya, hanem a város is fantasztikus. Jó a kultúra, szépek az épületek, ráadásul még a lányok is gyönyörűek, szóval alig várom már, hogy újra visszatérhessek Magyarországra.

  • Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Norris reméli, hogy hamarosan elkaphatják a Red Bullt!

    Lando Norris és a McLaren is jó hétvégét tudhat magáénak az Osztrák Nagydíj után, és az újonc pilóta hisz abban, hogy a következő versenyhétvégéken már a Red Bull autóival szállhatnak harcba. Norris hatodik lett legutóbb, pont Pierre Gasly előtt, Carlos Sainz pedig mögöttük lett a nyolcadik annak ellenére, hogy az utolsó sorból kellett indulnia.

    A verseny egyik fázisában Norris még Lewis Hamiltont is megelőzte, az első hét körben pedig Max Verstappen előtt volt. Hatodik lett végül, de elárulta, hogy még jobb sebességre is képes lett volna, mint amit aznap kihozott belőle:

    „Sokkal több lett volna benne, ha kellett volna nyomnom. Gasly hajtott az utolsó pár körben, de csak azzal törődtem, hogy spóroljak a gumikkal, és ne kockáztassak. Egy átlagos versenyen már kezdünk kicsit feljönni a Red Bullra.”

    Feltehetően a következő versenyek karakterisztikája jobban is kedvezhet majd a McLarennek, és ott jobban megmutathatják az erejüket. Erről így vélekedett:

    „Olyan helyeken, mint akár Monza? Az egyenesekben veszítenek, így az olyan pályák mint Monza kedvezhetnek.”

    Persze Norris is tudja reálisan azt, hogy a Red Bull, Ferrari és a Mercedes alapvetően csak néha kerülnek elérhető távolságba a középcsapatoknak egy átlagos vasárnapon:

    „Biztos vagyok benne, hogy versenytempóban messze mögöttük állunk. Az időmérőkön ugyanakkor lehet olykor esélyünk. Persze az ő autójuk még mindig sokkal gyorsabb. Összességében talán nem a legjobb autó, de az övék gyorsabb mint a miénk, a kanyarokban. A versenyen is jobb a gumihasználatuk és a versenytempójuk is.”

    Jelenleg a McLaren negyedik a konstruktőrök bajnokságában, ami gyakorlatilag a „best of the rest” hely, a többi középcsapat előtt. Húsz pont előnyük van a Renault csapatával szemben, és mindkét versenyzőjük pontot szerzett Franciaországban és Ausztriában is. Ugyan több mint száz pont hátrányban vannak a bajnoki tabellán a Red Bullhoz képest is, de a top három csapat és a többiek között kényelmesen elvannak a negyedik helyen.