Címke: Osztrák Nagydíj

  • Bill Gates ott lesz a zárt kapus Osztrák Nagydíjon?

    Bill Gates ott lesz a zárt kapus Osztrák Nagydíjon?

    Bill Gates várhatóan jelen lesz az első 2020-as Forma-1-es futamon, Ausztriában, annak ellenére, hogy azt zárt kapusra tervezik.

    Osztrák sajtóértesülések szerint a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz személyesen hívta meg a dúsgazdag amerikai szoftverfejlesztőt, a Microsoft alapítóját, Bill Gatest.

    Dr Helmut Markót kérdezte erről a Kronen Zeitung, de ő azt felelte, hogy ez nem az ő hatásköre.

    „Én csak arra figyelek, hogy Forma-1 rajtja Spielbergben sikeresen megtörténjen.” – mondta Marko. „Minden mást majd a Projekt Spielberg és a Red Bull bejelent.”

    Hangsúlyozta, hogy a szezon elkezdése nagyon fontos, még így is, hogy nézők nem lehetnek jelen a versenyeken.

    „Mindenki tudta, mikor a versenyt megerősítették, hogy ez elindítja a dominóhatást, és így is lett.” – mondta. „Mostanra már nyolc verseny fix.”

  • Newey elégedett Verstappen hozzáállásával

    Newey elégedett Verstappen hozzáállásával

    Eddie Jordan elmondása szerint Adrian Newey nagyon lelkes a Red Bull idei szezonjával kapcsolatban.

    Az évad egy hónapon belül egyébként elkezdődik, ráadásul pont a Red Bull hazai pályáján. Az elmúlt két Osztrák Nagydíjon nem mellesleg sikeresek is voltak a bikások, szóval Newey most is hasonlóban bízhat.

    „Nagyon izgatott az RB16 miatt” – mondta Jordan Newey-ról. „Az autót idén nagyon jól áttanulmányozta, illetve a Honda miatt is nagyon lelkes.”

    „Max Verstappen viselkedésével kapcsolatban is nagyon pozitív. Ő egy erős csapatjátékos és Alex Albonnal közösen jó csapatot alkotnak. Adrian úgy gondolja, a szezon elejétől kezdve jók lesznek.”

    Eddie Jordan végezetül maga is elmondta véleményét a szezonnal kapcsolatban: „Érdekes lesz látni a tabellákat az első pár verseny után. A Red Bull mindig is erős volt Ausztriában, de ez nem azt jelenti, hogy mindkét versenyt megnyerik. Ki kell várni, és majd meglátjuk.”

  • Marko szerint ezért váltak el Vettel és a Ferrari útjai

    Marko szerint ezért váltak el Vettel és a Ferrari útjai

    Helmut Marko felvetette, hogy Sebastian Vettel talán maga dönthetett úgy, hogy elhagyja a Ferrarit. Sőt amellett is érvelt, hogy nem lehetne neki rossz kihagyni egy évet.

    „A csapaton belüli helyzet az az, hogy komoly rivalizálás folyik, azonban Sebastian nem hagyja, hogy ez elgázolja” – mondta Marko Vettelről a német RTL-nek. „Valószínűleg azért nem hosszabbította  meg a szerződését, mert nem látta, hogy sikerülhet neki bajnoki címet szerezni.”

    Marko lenyűgözőnek találná, ha Vettel aláírna a Mercedeshez 2021-re, de ha ez nem jön össze, akkor is lehetnek még opciók.

    „Ha nem kapja meg a helyet, lenne értelme egy év szünetnek. Ezalatt meg ki lehetne várni, meg lehetne nézni, mi történik. 2022-ben jönnek a szabályváltoztatások és a költségvetési limit is érvényben lesz. Szóval teljes újraszerveződés lesz és az ő helyzetében lesz esélye visszatérni egy győztes csapathoz.”

    Marko a nemsokára következő Osztrák Nagydíjakról is beszélt, elmondta, mennyi ember várható a versenyeken.

    „A Forma-1-es armada körülbelül 1600 ember lesz” – tette hozzá. Ez még kibővül a Formula 2-es és Formula 3-as csapatokkal, illetve a Porsche Szuperkupásokkal, tehát kicsivel több, mint 2000 fő jelenléte várható a paddockban.

    Mivel a média nagyjából hiányozni fog, Kimi Räikkönen ennek biztos örül majd, ezt is emlegette a Red Bull osztrák tanácsadója: „Általában Kimi nem beszél sokat, szóval most ellehet magában.”

  • Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    Sprintfutamokat is rendezhetnek a szezon első néhány hétvégéjén?

    A Forma-1 sprintfutamok rendezését fontolgatja a 2020-as évad első néhány hétvégéjén. Ezek a versenyek az időmérő helyébe lépnének, és gyakorlatilag ezek végeredménye döntene a vasárnapi rajtsorrendről. Ami pedig a sprintfutamok rajtrácsát illeti, ezt a világbajnoki tabella fordítottja adná.

    Mindez a Liberty Media, az FIA és a 10 csapat pénteki találkozóján merült fel. A Liberty felvetette, hogy az osztrák és brit duplahétvégék egy-egy szombatján lehetne rendezni egy ilyen sprintversenyt. Tehát a program úgy nézne ki, hogy mindkét helyszínen látnánk egy szokványos időmérőt, illetve egy sprintfutamot is.

    Ezek között pedig csak egy hét telne el, a helyszín is ugyanaz lenne a két esetben, tehát elég jól lehetne különbséget tenni a két verzió között. Ezzel értékes adatokat gyűjthetne az F1, kiderülhetne, megéri-e ilyet rendezni a jövőben.

    És mivel nagyon úgy néz ki, hogy az idénynyitó két verseny a két Osztrák Nagydíj lenne a duplahétvégével július 5-én és 12-én, egyből lehetne látni a különbséget.

    Mindazonáltal a felvetés csak akkor válhatna valósággá, ha az FIA mellett mind a 10 csapat egyértelműen mellette van. Habár pénteken nem volt hivatalos szavazás, egy előzetes felmérésben csak egy csapat jelezte egyet nem értését. Ugyanakkor abban mindenki egyetértett, hogy a jövő hét folyamán jobban át kell gondolni az ötletet, mielőtt szavaznának róla. A döntés abból a szempontból sürgős, hogy az FIA-nak még szabályba kellene foglalnia mindezt.

    A sprintversenyek ötletét egyébként már tavaly hallhattuk Ross Brawntól, viszont akkor még bajnokságon kívüli futamokon tesztelték volna. Azonban most az élesben való kipróbálásra lehetőséget adott a koronavírus járvány és az általa teremtett szokatlan körülmények.

  • A kormány jóváhagyta az Osztrák Nagydíj megrendezését!

    A kormány jóváhagyta az Osztrák Nagydíj megrendezését!

    A kormány jóváhagyta az eseményt, így már biztos, a két versenyes Osztrák Nagydíj lesz majd a 2020-as szezon első eseménye.

    Az első tíz verseny elhalasztása vagy törlése után a sportág vezetői egy ausztriai szezonnyitót tűztek ki célul, most ez úgy tűnik, meg is fog valósulni.

    A Die Motorprofis értesülései szerint hétvégén érkezhet a hivatalos bejelentés, miszerint a hatóságok felől sincs akadálya a július 5-ei és 12-ei versenyeknek.

    Bár a szervezők eredetileg nézők nélküli futamokkal terveztek Európában, elképzelhető, hogy egy 500 fős szurkoló-kontingenst is beengednek majd, hiszen Ausztria jól halad a vírus megfékezésével.

    A Red Bull tanácsadója, Dr. Helmut Marko a hírekre reagálva az eseményt az „első, koronavírus utáni világszintű eseménynek” titulálta a versenyt.

    „Ez nagyon jó reklám lesz nem csak Ausztriának, de Stíria tartománynak is. Alig várjuk, hogy megvalósuljon.”

    Ezzel pedig az idei Osztrák Nagydíj lesz az első „dupla nagydíj” a sportág 70 éves évfordulóján.

  • 20 lóerővel erősebb motorral készül a Ferrari Ausztriára

    20 lóerővel erősebb motorral készül a Ferrari Ausztriára

    Az olasz La Gazetta dello Sport információ szerint a Ferrari 20 lóerővel erősebb erőforrással vághat neki az Osztrák Nagydíjnak.

    A Forma-1-es csapatok közül a Scuderia volt az első, akinek be kellett zárnia a gyárat a koronavírus miatt, ugyanis Olaszország az egyik legsúlyosabban fertőzött területnek minősült. Lassan azonban minden visszatér a normális kerékvágásba, így a maranellói gyár is kinyithatta kapuit, és a dolgozók már meg is kezdték a felkészülést a júliusban startoló szezonra.

    A barcelonai tesztek során a vörösök nem igazán szerepeltek jól, ezért keményen kell dolgozniuk, ha szeretnének a Red Bull Ringen jól szerepelni. A La Gazetta alaposan megvizsgálta azt, hogy milyen eszközök lehetnek a Ferrari kezébe a lemaradás csökkentésére. Az olasz lap szerint a Scuderiánál három műszakba osztották be az alkalmazottakat, így folyamatosan zajlik a munka a gyárban. A legnagyobb hangsúlyt az erőforrás kapja, és ha minden jól megy, akkor Ausztriában már az új fejlesztéssel vághatnak neki a viadalnak.

    ,,Papíron, az elkövetkezendő hetekben 20 lóerő pluszt kellene produkálniuk.” -olvasható a La Gazzetta hasábjain.

    A Ferrari ezt az eredményt a hengerfejek fejlesztésével, valamint az égéstérben történő módosításokkal érné el. Ezen felül szoftveres fejlesztés is érkezhet a hibrid rendszerek megfelelőbb kiaknázása érdekében. Továbbá az SF1000 „orra” is ráncfelvarráson eshet át, ugyanis a csapat a tavalyi szingapúri fejlesztési csomaghoz hasonló megoldást ültetné át a jelenlegi konstrukciójára. Sőt, a motor levegőellátására is külön hangsúlyt fektetnek.

  • Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Mégis lehetnek nézők az Osztrák Nagydíjon?

    Jelen állás szerint, ha minden jól megy, akkor az Osztrák Nagydíjjal kezdetét veheti a 2020-as Forma-1-es idény. Mint minden (újraindult) sportesemény, így papíron itt sem lehetnének jelen nézők.

    A Red Bull tanácsadója Dr. Helmut Marko szavai után azonban nem lehetünk biztosak benne, hogy ez így is lesz. Az osztrák szakember ugyanis lát lehetőségeket arra, hogy minimális számú rajongó jelen lehessen.

    „Reméljük, hogy mihamarabb választ kapunk az osztrák minisztériumtól, arra a csütörtökön elküldött javaslatunkra, amelyben azt fejtettók ki, hogy hogyan rendeznénk meg – nézők nélkül – az Osztrák Nagydíjat. Noha mi nézők nélküli előzetes tervet küldtünk, viszont a vírus helyzet fokozatosan javul, így azt is el tudom képzelni, hogy akár korlátozott számban, de jelen lehessenek nézők az Osztrák Nagydíjon.” – bizakodott Marko.

  • Wolff optimistán tekint az osztrák szezonkezdetre

    Wolff optimistán tekint az osztrák szezonkezdetre

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nemrégiben fejezte ki optimizmusát az idei Forma-1-es szezon kezdete kapcsán. Az osztrák csapatfőnök örül annak, hogy az az ország kezeli legjobban a koronavírus által kialakult helyzetet, ahol ő született.

    Mivel az idei szezon első tíz versenyét el kellett halasztani vagy törölni kellett a koronavírus járvány miatt, a Liberty Media kész elkezdeni az idei évadot a Red Bull Ringen, Spielbergben, ahol június 5-én és 12-én rendeznének versenyt.

    Azonban mivel még 50 nap van a szezonkezdésig, ezért arra még egyáltalán nincs garancia, hogy lesz verseny, ugyanis ebben az időintervallumban bármi történhet még. Wolff mindezek ellenére magabiztosan tekint a versenyre.

    „Rendkívül optimistán tekintek az osztrák hétvégére, ugyanis Ausztria azon országok közé tartozik, akik képesek alacsonyan tartani a fertőzöttek számát,” – mondta Wolff a Mercedes YouTube csatornájának egyik videójában.

    „Rendkívül jól ismerem a pályát, ugyanis versenyzőként számos kört megtettem ezen a pályán és nézőként is voltam már itt egy párszor. Spielbergben éltem, miközben még versenyeztem fiatalként. Ezért Spielberg olyan számomra, mint egy második otthon. Stájerországot is imádom, ugyanis számos jó emlék fűz ide.

    „Büszkeséggel tölt el, hogy Ausztriában kezdődhet el az idei év, és ráadásul nem is egy, hanem rögtön két versennyel. Szinte alig bírom már a várakozást.”

    Mivel a Forma-1-es gyárak továbbra is szünetelnek, Wolff arra is kitért, hogy mit tanított meg számukra a COVID-19 miatt kialakuló járványhelyzet.

    „A legnagyobb dolog, amit mindannyian megtanultunk az az, hogy otthonról is el lehet végezni sok fajta munkát. A Zoom és Skype videó konferenciák rendkívül hatékonyan működnek, szóval szerintem ezek az eszközök meg fogják változtatni a munkakörnyezetünket a jövőben,” – fejezte be a gondolatmenetet az osztrák csapatvezető.

  • Marko tagadja Ricciardo visszatérését a Red Bullhoz

    Marko tagadja Ricciardo visszatérését a Red Bullhoz

    Dr. Helmut Marko teljességgel kizártnak tartja, hogy Daniel Ricciardo visszatérhet a Red Bull Racinghez 2021-ben.

    Az ausztrál pilóta, Daniel Ricciardo szerződése idén lejár, így egyből szóba hozták több csapattal is, például a Ferrarival vagy éppen a Red Bull Racinggel.

    Marko a Sport1-nak elmondta: jobban szeretné, ha Alex Albon elég erősen szerepelne ahhoz, hogy a Red Bull másik pilótája legyen Max Verstappen mellett.

    „Ha Alex Albon úgy szerepel, mint ahogy tavaly – és nagyon remélem, hogy így tesz -, akkor maradhat. Emiatt most nincs lehetősége Ricciardonak” – nyilatkozta.

    „Csak akkor gondolkozunk más pilótában, ha Albon valami oknál fogva visszeesik, de ekkor sem csak Ricciardot értjük ebben.”,

    Marko – akit Dietrich Mateschitz jobb kezének tartanak – tagadta azt a pletykát, miszerint Christian Hornert, a csapat főnökét is elbocsájthatják.

    „Nincs semmi ilyen. Persze, hogy meg szeretnénk tartani Horner urat” – bizonygatta az osztrák szakember.

    „Az egyetlen dolog, ami a közelmúltban történt, az volt, hogy ellenezte a költségvetési korlátot, amely segíti a csapatoknak a pénzmegtakarítást. Megértjük. Ezért történt egy kis nézeteltérés.”

    Arra a kérdésre, miszerint hogyan halad az első „szellemverseny” szervezése, Marko elmondta, hogy a Red Bull Ring előkészületei tökéletesen zajlanak.

    „Most már csak bíznunk kell abban, hogy semmi sem változtatja meg drasztikusan a koronavírus fertőzöttek számát” – tette hozzá.

  • Két futam Ausztriában és Silverstone-ban, némelyik hétköznap?

    Két futam Ausztriában és Silverstone-ban, némelyik hétköznap?

    A Thejudge13 információi szerint az FIA már hivatalosan is kiértesítette a Forma-1-es csapatokat arról, hogy július 5-én verseny lesz Ausztriában. A levélből állítólag az is kiderül, hogy a Forma-1-gyel egyetemben a szóban forgó hétvégén az F2-es és F3-as szezon is elrajtolhat.

    A levél szerint a Red Bull Ringen és Silverstone-ban is két versenyt rendeznek.

    Hozzátették, hogy az FIA úgy intézi, hogy a csapatok a lehető legnagyobb biztonságban lehessenek ezen helyszíneken.

    „Minden csapat külön hotelben száll meg, szponzorok (szponzor vendégek) nélkül. Minden versenyző csak egy embert vihet magával a paddockba és csapatonként korlátozzák a jelenlévő személyek számát.” – áll a közleményben.

    A levélben elvileg az is szerepel, hogy újságírók nem lehetnek jelen, egyedül a FOM TV stábja.

    A tervek szerint az osztrák futamok július 5 én és július 8-án, vagy 9-én lesznek (igen, ez szerda vagy csütörtök).
    Silverstone-ra szintén az a terv, hogy egy héten belül letudják a két futamot, július 19 és 23 között.

    [poll id=”162″]