Címke: Osztrák Nagydíj

  • A Red Bull attól félt, hogy Verstappen ismét kiesik az élről

    A Red Bull attól félt, hogy Verstappen ismét kiesik az élről

    Christian Horner kijelentette, hogy a Red Bull azért döntött úgy az Osztrák Nagydíjon, hogy a verseny végén, hogy Max Verstappent azért hívták ki még egy késői kerékcserére, hogy megelőzzenek egy esetleges gumik miatti kiesést, és ne ismétlődhessen meg a bakui eset.vers

    Horner elmondta, hogy tekintettel Verstappen előnyére a második Valtteri Bottasszal szemben, a csapat úgy döntött, hogy behívják őt kerékcserére, mivel láttak egy kis vágást a gumijain.

    „Úgy gondolom, hogy Azerbajdzsán után, ha 25 másodperces előnyöd van egy szabad boxkiálláshoz, akkor miért kockáztatnál?” – idézi Hornert a RacingNews365.com.

    „Láttuk, hogy volt egy kis vágás (a gumin). Nem volt jelentős, de elég volt ahhoz, hogy felhívja magára a figyelmet, így az egyetlen kockázat maga a kiesés volt. A srácok fenomenálisan, alig két másodperc alatt megvoltak (a kerékcserével).”

    „Gyorsan megoldották, Max remek munkát végzett, majd felülmúlta a saját leggyorsabb körét. Ez egy alacsonyabb kockázatú futamot biztosított nekünk a célba érkezéshez, szóval ez egy megfontolt dolog volt.”

    A vasárnapi győzelem azt jelenti, hogy Verstappen előnye immár 32 pont Lewis Hamiltonnal szemben, a Brit Nagydíj következik.

  • Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Masi elmondta, miért voltak jogosak Norris és Pérez büntetései

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi úgy véli, hogy a Lando Norrisra és Sergio Pérezre az Osztrák Nagydíjon kiszabott büntetések indokoltak voltak, mivel egyik pilóta sem hagyott elég helyet riválisának.

    Először Norrist sújtották öt másodperces büntetéssel, amiért Pérezt leszorította a pályáról a négyes kanyarban, miközben a duó a második helyért küzdött.

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner első reakciója az volt, hogy ez versenybaleset volt, míg Norrishülyének titulálta Pérezt, amiért ilyen lépésre vállalkozott.

    „Az első esetben, Sergio és Lando között úgy látták, hogy teljes egészében Lando mellett volt (Pérez), és ezért fennállt az a kötelessége, hogy egy autónyi szélességű helyet hagyjon neki a pályán” – mondta Masi.

    Ezután Pérez is vétett, két esetben is, mindkétszer Charles Leclerc kárára. Ezért kétszer öt másodperc büntetést kapott.

    „Aztán ugyanez fordítva Checo és Charles a négyes kanyar kijáratánál, majd ismét Checo és Charles a hatos kanyar kijáratánál.”

    „Az ő (a stewardok) álláspontjuk az volt – és én nyilván nem ülök a stewardok szobájában, hogy mérlegeljek -, hogy mindhárom esetben egy autónyi helyet, a pálya széléig hagyni kellett volna, mert a két autó egymás mellett volt.”

    Az idei szezonban azonban számos olyan eset történt, amikor a versenyzők a határra vagy a pályán kívülre szorították riválisukat, ám ezek büntetlenül maradtak.

    Arra a kérdésre, hogy mi a különbség a három osztrák büntetés és a Lewis Hamilton és Max Verstappen közötti, az Emilia Romagna Nagydíj rajtjánál történt kontaktus között, Masi így felelt:

    „Azt hiszem, az első kanyar, az első kör; és ezt nem szabad elfelejteni a csapat szempontjából sem, hogy minden első körös incidenst enyhébben kezelnek” – mondta.

    „Ez már évek óta így van, a hadd versenyezzenek elvek szerint, nevezzük így.”

    „De nagyon nehéz megpróbálni összehasonlítani minden egyes esetet. Tudom, hogy mindenki szeret mindent összemosni, de nagyon nehéz összehasonlítani két teljesen különböző kanyart Imolában és a négyes és hatos kanyart (Ausztriában).”

  • Hamilton: A sérülés nélkül második lettem volna

    Hamilton: A sérülés nélkül második lettem volna

    Lewis Hamilton Osztrák Nagydíja sem sikerült túl fényesen, a negyedik helyen ért csak célba, Verstappen mellett Bottas és Norris is megelőzte. Hátránya ezzel az összetettben már 32 pontra duzzadt Verstappenhez képest.

    A britnek lehetett volna jobb versenye, hiszen volt második is, ám első kiállása után visszaesett a tempója egy sérülés miatt.

    „Már a verseny előtt is mondtam, hogy természetesen nagyon nehéz lesz megverni Maxet – mondta. „De nyilvánvalóan frusztráló, hogy ennyi leszorítóerőt veszítettem az autó hátulján, és nem tudtam megtartani a második helyet. Sok pontot veszítettünk ma. Nem használtam jobban a rázóköveket, mint más, szóval sejtelmem sincs, hol történhetet, de nagy sérülés volt.”

    Hamilton viszont egyértelműen úgy gondolja, ha nincs a sérülés, simán marad 2.

    „Második lettem volna” – tette hozzá. „A második helyen voltam, amikor hirtelen jött a baj. Így könnyű második lettem volna, de nyilvánvalóan nem tudtam utolérni az előttem haladót. Mérföldekre vagyunk tőlük, úgyhogy sok dolgunk van még. Minden kézre szükségünk van, és tudom, hogy már így is bevetettünk mindent. Az elmúlt néhány versenyen rengeteg fejlesztést hoztak, mi pedig nem hoztunk semmit. Szóval hoznunk kell néhányat, minél több teljesítményt kell találnunk, különben ez lesz a leggyakoribb eredmény.”

  • Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még a Red Bull sem értett egyet Norris büntetésével

    Még Christian Horner és Helmut Marko szerint sem kellett volna megbüntetni Lando Norrist az Osztrák Nagydíjon.

    A brit versenyzőnek az újraindítást követően kellett kivédekeznie Sergio Pérez támadásait. A mexikói pilóta keményen próbálkozott, a 4-es kanyar mentén még a külső íven is próbált bebújni ellenfele mellé. Ám a McLaren ifjonca nem ijedt meg, ott tartott a lábát a gázon, így pedig a 31 éves versenyző mellől elfogyott a pálya. A sóderágy szélén szánkázott végig az érintett, majd pozíciókat bukva keveredett vissza az aszfaltcsíkra.

    A stewardok szerint Norris nem hagyott elég helyet Péreznek, és még le is terelte a versenyzésre kijelölt területről, ezért 5 másodperces büntetést és két büntetőpontot adtak neki (Norris így két egységre van az egy futamos eltiltástól). A verseny alatt és után a brit nem értett egyet az ítélettel, sőt többen is felszólaltak és a védelmükbe vették a fiatalt.

    ,,Ők a világ legjobb versenyzői, és mi azt szeretnék látni, ahogy egymással csatáznak. Sem Norrisnak, sem pedig Sergionak (Pérez) nem volt szüksége erre a beavatkozásra:” – nyilatkozta Helmut Marko.

    Christan Horner osztotta kollégája álláspontját:

    ,,Nem volt különösebb problémám Lando (Norris) megmozdulásával. Versenyzés történt, ráadásul kemény versenyzés. Egy kerék a kerék elleni csata. Mivel ezt büntették, nem hagytak maguknak más választást, büntetni kellett a Charles-lal kapcsolatos incidenst is (Pérez-Leclerc). De a versenyzés már csak ilyen. Máskülönben a pilóták is csak úgy feldobnák magukat és a büntetésért könyörögnék. Ez egy kissé kiábrándító.”

    Toto Wolff ezúttal egyet értett ellenfeleivel:

    ,,Az egy teljesen normális megmozdulás volt Landótól. Egyáltalán nem érdemelt büntetést.”

    Max Verstappen szerint a büntetőpontrendszert is alaposan meg kellene vizsgálni, ugyanis olyan eset miatt is kapnak egységeket, amik nem tartoznak feltétlenül bele a veszélyes vezetés fogalmába:

    ,,Magam is jártam már ilyen cipőben, akkor 9 pontom volt. Meg kellene ezt a rendszert vizsgálnunk.”

    Michael Masi ugyanakkor kiállt a versenyfelügyelők döntése mellett:

    ,,Mivel az autók egymás mellett voltak, Norrisnak akkora helyet kellett volna hagynia az ellenfelének a pályán, mint amekkora a másik konstrukció. Azt hozzá kell tennem, hogy a büntetőpontok rendszere már évek óta működik. Tavaly év végén mindenkivel megvitattuk az ezzel kapcsolatos kérdéseket, és minden csapat egyet éretett a jelenlegi állapottal.”

    Andreas Seidl (McLaren csapatfőnöke) úgy véli, hogy a versenyigazgató megfeledkezik az autóversenyzés egyik alapelvéről:

    ,,A gokartozás alatt megtanulod, hogy ha kívülről támadsz, akkor könnyen a kavicságyban köthetsz ki. Véleményem szerint ezzel még Michael (Masi) is egyet érthet.”

  • Nemzetközi sajtó: Partihét a Red Bullnál, a Mercedes esélyei halványulnak

    Nemzetközi sajtó: Partihét a Red Bullnál, a Mercedes esélyei halványulnak

    Max Verstappent és a Red Bullt újfent dicsérté a nemzetközi sajtó, a Mercedes reményeit viszont halványabbnak látják.

    Az Osztrák Nagydíjon sem talált legyőzőre a holland pilóta. Már a pénteki napon megvillantotta oroszlánkörmeit, és bár a második edzést a csillagosok vitték, a Red Bull feljebb tudott kapcsolni és a hétvégén további részében mindent elvitt. Az első rajtkockából indulva zavartalanul vezette a futamot, majd annak végén nyugodtan szelhette át a célvonalat.

    A nemzetközi sajtó így látta a tegnap eseményeket:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Max Verstappen beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a vártnál nagyobb dominanciával nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. Az elejétől a végiéig az élen maradt, és a lehető legtöbbet hozta ki a hétvégéből. Lewis Hamilton csak a negyedik helyen ért célba, úgy látszik, a szerződéshosszabbítás nem hozott neki szerencsét. A Mercedesnek lépnie kell, ugyanis ezután Magyarországra mennek (szerk.: előbb még jön a Brit Nagydíj), egy vérbeli Red Bull pályára. Utána viszont már a nyári szünet következik, és a Bikáknak nagyon jól áll a szénájuk. Ez lassan már nemcsak egy álom, egyre jobban valósággá válik.”

    La Gazetta dello Spot (Olaszország):

    ,,Egymást követő hétvégéken tudott győzelmet aratni Verstappen és csapata a Red Bull Ringen. Az Osztrák Nagydíj fénypontját képezte a Honda motor gyorsasága. Mindez meg volt „fűszerezve” Verstappennel, akinek sikerült utánozhatatlan tempót mennie a többiek előtt.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Valtteri Bottas 15 másodperces lemaradással ért célba Max Verstappen mögött, ám a különbség ennél nagyobb lett volna, ha a Red Bull nem áll ki másodszorra is friss gumikért. A Bikák a hazai pályájukon két sikeres hétvégét könyvelhettetek el, ezzel pedig könnyedén abszolválták a három fordulót. Verstappen szinte egy külön ligában autózott és győzött, míg Lewis Hamilton egy sérülést összeszedve csak a negyedik helyen végzett. Ennek következtében a holland már 32 pontos előnyre tett szert a pontversenyben.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A Red Bullnak igazi partihét volt az elmúlt időszak. A Monacói Nagydíj óta töretlen a lendületük. A Mercedes helyzete viszont egyre reménytelenebb, ugyanis a sötétkék autó egy körön, és a versenytempóját tekintve is gyorsabb. Verstappen megismételte az egy héttel korábbi győzelmét, a holland ismét megállíthatatlan volt.”

    L’Équipe (Franciaország):

    ,,Egy héttel az ideálisan alakuló Stájer Nagydíj után, Max Verstappen ismét egy tökéletes hétvégét zárt a Red Bull Ringen. Hamilton pedig remélte, hogy válaszolni tud az ellenfelük dominanciájára a szimulátorban eltöltött órákat is igénybe véve.”

  • Leclerc nagyon dühös volt az autóban

    Leclerc nagyon dühös volt az autóban

    Charles Leclerc bevallotta, hogy nagyon dühös volt, amikor Sergio Pérez két alkalommal is leszorította őt a pályáról az Osztrák Nagydíjon.

    Leclerc és Pérez a verseny nagy részében a hatodik helyért küzdöttek. Leclerc előbb a 4-es, majd a 6-os kanyarban próbálkozott előzéssel, de a mexikói mindkét alkalommal leterelte őt a pályáról. A két esetért Pérez 2×5 mp büntetést kapott.

    „Az egész versenyen erős volt a versenytempónk, de nyilvánvalóan nem volt meg a gumielőnyünk, és a fordított stratégiánk sem, így nagyon-nagyon nehéz volt előzni” – mondta Leclerc a Sky Sportsnak. „Minden lehetőséget, amit láttam, megragadtam. Ma nem jött össze.”

    „Elég dühös voltam az autóban, mert nyilvánvalóan úgy éreztem, hogy maradt helyem” – reagált Leclerc a Pérez-féle esetekre. „Tudom, hogy az előzések elég optimisták voltak, de másrészt muszáj volt, ha azt akartam, hogy működjenek a dolgok. Nem volt hely kívül a kanyar kijáratánál, de ez már csak így szokott lenni.”

    Leclercet arra utasították, hogy engedje el csapattársát, Carlos Sainzot, hogy a spanyol megpróbálhassa megelőzni Daniel Ricciardót. A lépés kifizetődött Sainznak, aki a frissebb közepes gumikon volt, Leclercnek pedig nem okozott gondot a csapatutasítás.

    „Úgy éreztem, hogy valószínűleg volt lehetőségem arra, hogy egy ponton megelőzzem (Ricciardót), mert minden körben nagyon közel voltam hozzá” – mondta Leclerc.

    „De megkértek, hogy cseréljünk, és mivel ő a fordított stratégia előnyét élvezte, így megtettem.”

  • Pérez: Én nem ilyen típusú versenyző vagyok

    Pérez: Én nem ilyen típusú versenyző vagyok

    Az Osztrák Nagydíjon Sergio Pérez és Charlerc Leclerc a 41. körben a nyolcadik helyért csatázott, amikor Pérez a 4-es kanyar külső íve felé terelte a Ferrari pilótáját, miközben az megpróbált kívülről előzni, azonban Leclerc a kavicságyba sodródott.

    Pérez hamarosan öt másodperces időbüntetést kapott ezért, ám mielőtt azt letöltötte volna, ismét a kavicságyba lökte Leclercet, ezúttal a 6-os kanyarban, amiért újabb öt másodperces büntetést kapott. Az időbüntetést a verseny után, utólag adták hozzá idejéhez.

    A futam után Pérez bocsánatot kért az agresszív védekezésért, mondván, hogy ő „nem ilyen típusú versenyző”, és nem érzem jól magát.

    „Bocsánatot kérek Charles-tól, mert nem így szeretek versenyezni” – mondta Pérez, akit az ötödik helyen intettek le, de a hatodik helyen lett értékelve az időbüntetés miatt.

    „Tudod, én nem az a fajta versenyző vagyok, aki így versenyez. Nagyon turbulens levegőben voltunk, nagyon forró gumikon, nagyon forró fékekkel. És nyilvánvalóan csak próbáltunk a lehető legkésőbb fékezni.”

    „Nem láttam az incidenseket, de nagyon sajnálom, ha végül befolyásoltam a versenyét, mert Charles egy olyan versenyző, aki nagyon keményen versenyez, de mindig a határon, és én is ilyen vagyok. Szóval, nem vagyok elégedett magammal emiatt.”

    A Motorsport.com kérdésére, hogy beszélt-e Leclerckel a futam után, Perez hozzátette: „Igen, alapvetően elmondtam, hogy mi történt a részemről, de nyilvánvalóan ez nem elég.”

    „Nem jó dolog, amikor ilyen típusú problémáid vannak, de tudja, hogy nem vagyok ilyen típusú versenyző, és hogy nem is vagyok elégedett emiatt.”

    A Pérez-Leclerc eset előtt azonban a mexikóinak Lando Norrisszal is volt ilyen esete, akkor azonban ő volt az elszenvedő fél.

    A Norris-féle incidensről szólva Pérez azt mondta, hogy „úgy éreztem, hogy én vagyok előrébb”, és hogy Norris szerencsésen megúszta anélkül, hogy autója megsérült volna.

  • Bottas: Talán Lando később elárulja mit találtak egy hét alatt

    Bottas: Talán Lando később elárulja mit találtak egy hét alatt

    Némileg Valtteri Bottast is meglepte a McLaren és Lando Norris tempója.

    A Mercedes továbbra sem találja góllövő cipőjét, bár a finn számára ez a forduló jobban alakult, mint várta. A fiatal brit pilóta büntetése kapcsán tudta csak őt megelőzni a nastolai a bokszutcában. Majd mikor a csillagosok megengedték, hogy harcoljon csapattársával, sikerült bebiztosítania a második helyet is.

    A sajtótájékoztatón Bottas elmondta, hogy Max Verstappen közelébe kerülni szinte lehetetlen volt, ám ami igazán meglepte, az a McLaren.

    ,,A Red Bull sebességében nem volt semmi váratlan. Láthattuk múlthéten, hogy milyen gyorsak és számítottunk arra, hogy most is azok lesznek. A McLaren a végén némi nyomást gyakorolt ránk, ami eléggé meglepő volt a múlt heti hátrányuk tekintetében. Így hát nem tudom, talán Lando (Norris) később elmondja mit találtak egy hét alatt, és akkor mi is tudunk javítani.” – viccelődött Bottas.

    Verstappen azonban lecsapata a magaslabdát, és jókedvűen válaszolt a McLaren versenyzője helyett:

    – VER: ,,Szerintem rájött arra, hogy a gázpedált 100%-on kell nyomni.”

    – BOT: ,,Mondtam neki, igen. Szóval elment…”

    – NOR: ,,Igen, 100%-on nyomtam, ez segített.”

  • Verstappen elégedett: Az autót mintha sínen húzták volna

    Verstappen elégedett: Az autót mintha sínen húzták volna

    Max Verstappen nagyon elégedett volt az autójával és köszönetet mondott mindenkinek.

    A holland versenyző sima hétvégén van túl. Az első rajtkockából indult és azt a pozíciót egy pillanatig sem engedte ki a kezéből. Míg a Mercedes versenyzői Lando Norrisszal csatáztak, addig ő kényelmesen építette fel előnyét és száguldott az újabb 25 pont felé.

    ,,Ez igazán nagyszerű volt. Olyan volt az autó, mintha sínen húzták volna, minden gumikeveréken nagyon élvezetes volt vezetni. Elég őrületes ez az egész. Meglepett a mai nap alakulása. Mindenki favoritnak tekint, ám nem könnyű  ilyen teljesítményt nyújtani. Hihetetlen munkát végzett az egész csapat és a Honda, köszönet jár nekik. Ez a két hét remekült telt itt. A rajtnál észnél kellett lennem, és utána csak ki kellett autóznom a különbséget. Tudtam, ha itt gyors leszek, akkor utána futhatom a saját versenyemet” – nyilatkozta Verstappen a futam után.

    A Red Bull Ring a hétvége alatt narancssárgába öltözött. Az ‘Orange Army’ olyan hangulatot varázsolt a lelátókra, amit a honfitársuk sem hagyhatott szó nélkül:

    ,,Őrületes volt látni a sok szurkolót ma. Remek motivációval szolgáltak. Az utolsó körön minden narancssárágává változott a pálya körül.” – tette hozzá Verstappen.

  • Norris csalódott a büntetése miatt: Ez elég nagy hülyeség volt a részéről!

    Norris csalódott a büntetése miatt: Ez elég nagy hülyeség volt a részéről!

    Lando Norris úgy véli, hogy a büntetése miatt csúszott ki a kezéből a második hely.

    A brit versenyző az osztrák futam korai szakaszában csatározott Sergio Pérezzel. A mexikói pilóta kívülről próbálta megelőzni a McLarent a 4-es kanyarban, ám elfogyott a pálya mellőle, így a kavicságy szélén haladt tovább. A stewardok úgy ítélték meg, hogy a 21 éves pilóta nem hagyott elegendő helyet ellenfelének, így 5 másodperces időbüntetéssel „jutalmazták.”

    Mikor Norris értesült az ítéletről, nem egészen értette miért is szankcionálták, majd inkább elengedte a dolgot. Az határozat miatt Valtteri Bottas könnyedén meg tudta előzni őt a bokszutcában, így egy időre a negyedik pozícióba esett vissza. Lewis Hamilton problémájának köszönhetően egy helyet javítani tudott, így végül a dobogón ünnepelhetett a brit.

    A leintés után a McLaren pilótája egy kissé csalódott volt, ugyanis ha nem lett volna a büntetése, akkor másodikként is leinthették volna:

    ,,Jó móka volt és nagyon izgalmas is, viszont egy kicsit csalódott vagyok, mert a második pozícióba kellett volna végeznünk. Úgy gondolom, hogy az első körben tényleg csak versenyzés történt, megpróbált (Sergio Pérez) kívülről megkerülni, ami egy kissé hülyeség volt, hiszen leszaladt a pályáról. Nem is értem hozzá, nem löktem őt meg, nem is tudom… csalódott vagyok, de azért örülök a harmadik helynek is. Ma ugyanis jó volt a tempónk.” – nyilatkozta Norris a Racingnews365.com előtt.

    A brit versenyző ugyanakkor elégedett lehet, hiszen a verseny utolsó harmadában is tudta tartani a lépést a finn versenyzővel:

    ,,Tudtam tartani velük a tempót még a „piszkos levegőben” is, viszont nem annyira, hogy támadni tudjam őket a DRS segítségével. Amint egy másodperc közelébe kerültem, elkezdtem küszködni. Jó tudni ugyanakkor, hogy ott tudunk lenni és versenyezhetünk is velük. Hosszú évek óta nem fordult elő olyan, hogy tényleges harcolhatunk a Mercedesekkel és a Red Bullokkal. Remélhetőleg legközelebb is tudjuk tartani ezt a szintet.”