Címke: Osztrák Nagydíj

  • McLaren: újra kéne gondolni a büntetőpontokat

    McLaren: újra kéne gondolni a büntetőpontokat

    Míg pilótája, Lando Norris az eltiltás közelébe sodródott, a McLaren csapatfőnöke kritizálni kezdte az FIA pontrendszerét.

    A rendszert Grosjean 2012-es, sorozatos első körös balesetei miatt vezették be. A koncepció egyszerű, különböző szabályszegések egy, kettő vagy három pontot érnek az adott versenyző szuperlicenszén, és aki összegyűjt tizenkettőt, egy futamos eltiltásra kárhoztatja önmagát.

    Egy év után azonban minden pont elévül, így csak a sorozatosan szabályszegő pilótákat érintheti jobban a szankcionálás.

    Az idei Osztrák Nagydíjon nem kevesebb, mint heten kaptak ilyen pontokat, ami mindenképpen kiugró szám.

    A lista élére a McLaren pilótája, Lando Norris került 10 ponttal, de szerencséjére még a következő verseny előtt ebből kettőtől meg is válhat.

    „Szerintem újra kéne gondolni a dolgot. Egy maihoz hasonló incidensből eltiltást kapni mint következmény, nem lehet helyes.” – nyilatkozta Andreas Seidl még a verseny napján.

    „Jó esélyünk a második helyre is, mert azzal, hogy Valtteri előtt voltunk, nehéz volt neki előzni, mivel Lando jó tempót futott. Ezért kicsit bosszantó, és Lando is bosszankodott miatta, amikor áthaladt a célvonalon, de ahogy mondják, ez már történelem.”

    „Végülis sok pozitívum történt velünk, ez energiát és motivációt ad arra, hogy továbblépjünk abba az irányba, ahová tartunk. Remélhetőleg egyre gyakrabban lesz ehhez hasonló versenyünk.”

    A büntetőpontok állása a Brit Nagydíj előtt:

    Versenyző # Dátum Verseny #
    Lando Norris
    8
    2020.11.14. Török Nagydíj 3
    2021.06.05. Azeri Nagydíj 3
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 2
    Sergio Pérez
    8
    2020.08.16. Spanyol Nagydíj 1
    2020.09.11. Toszkán Nagydíj 1
    2021.04.18. Emilia Romagna Nagydíj 2
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 4
    Sebastian Vettel
    6
    2021.03.28. Bahreini Nagydíj 5
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 1
    Kimi Räikkönen
    6
    2020.07.19. Magyar Nagydíj 1
    2020.09.13. Toszkán Nagydíj 1
    2020.10.11. Eifel Nagydíj 2
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 2
    George Russell
    6
    2020.08.01. Brit Nagydíj 3
    2020.11.14. Török Nagydíj 3
    Antonio Giovinazzi
    5
    2020.08.02. Brit Nagydíj 1
    2020.09.06. Olasz Nagydíj 2
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 2
    Nikita Mazepin
    5
    2021.05.02. Portugál Nagydíj 1
    2021.05.09. Spanyol Nagydíj 1
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 3
    Lance Stroll
    4
    2020.10.25. Portugál Nagydíj 3
    2021.04.18. Emilia Romagna Nagydíj 1
    Yuki Tsunoda
    4
    2021.04.18. Emilia Romagna Nagydíj 1
    2021.06.26. Stájer Nagydíj 1
    2021.07.04. Osztrák Nagydíj 2
    Nicholas Latifi 3 2021.06.06. Azeri Nagydíj 3
    Lewis Hamilton 2 2020.09.06. Olasz Nagydíj 2
    Charles Leclerc 2 2020.12.06. Szahír Nagydíj 2
    Valtteri Bottas 2 2021.06.27. Stájer Nagydíj 2
    Esteban Ocon 1 2020.08.08. 70. Évfordulós Nagydíj 1
    Daniel Ricciardo 1 2020.09.27. Orosz Nagydíj 1
    Carlos Sainz Jr. 1 2020.11.14. Török Nagydíj 1
    Pierre Gasly 1 2021.05.09. Spanyol Nagydíj 1
  • Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Montoya: Nem látom, hogy miképp győzhetné le a Mercedes a Red Bullt

    Juan Pablo Montoya szerint a Mercedes nem lesz képes legyőzni a Red Bullt a 2021-es Forma-1-es világbajnokságban. Max Verstappen 23 ponttal áll Lewis Hamilton előtt a versenyzők bajnokságában, míg a Red Bull 44 pontos előnyre tett szert a konstruktőrök bajnokságában a Brit Nagydíj előtt. Montoya a Motorsport.tv-nek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy jelenleg a pillanatot legjobban a Red Bull és Max éli meg, ő pedig nagyszerű munkát végez. Hétről hétre ott van a szeren. Egyszerűen nem látom, hogyan tudnák őt legyőzni, nem hiszem, hogy van másoknak erre kapacitásuk. Tényleg nem látom, miképp lehetne ezt megtenni.”

    A Red Bull az elmúlt öt futamot megnyerte, míg Verstappen a hétvégi Osztrák Nagydíjon mindent vitt. Montoya kifejtette, hogy az F1-ben rengeteg önbizalmat és lendületet ad az embernek, ha a dolgok a te szájízed szerint alakulnak:

    „Sokkal könnyebb kontrollálnod magad, amikor a leggyorsabb autód van, és minden a megfelelő irányba halad. Sokkal könnyebb megőrizni a hidegvért, sokkal könnyebb jól teljesíteni, és sokkal könnyebb elérni azt, hogy minden jól működjön. Ahogy a dolog jelenleg áll, az ember azt feltételezni, hogy Maxnak idén meg kell nyernie a bajnokságot, hacsak nem történik valami eget rengető:

    „A Red Bullé jelenleg egyszerűen a gyorsabb autó. Lewis nagyszerű pilóta, Valtteri is nagyon jó munkát végez. De a Red Bull saját ligájában játszik, különösen Max kezei közt jók Sergio hétről-hétre egyre jobb lesz, és kényelmesebben érzi magát az autóban. Ez még nehezebbé teszi majd a Mercedes dolgát. Az a tény, hogy a McLaren hirtelen az élen szerepel, szintén megnehezíti a Mercedes életét.”

  • Norris Hamilton bókjáról: Nem is tudom, mit mondjak

    Norris Hamilton bókjáról: Nem is tudom, mit mondjak

    A McLaren pilótája, Lando Norris elárulta, hogy amikor a Red Bullok és a Mercedesek ellen versenyzett, akkor tudatosult benne az, hogy a két élcsapat „már nem elérhetetlen” a számukra. A fiatal brit pilóta Lewis Hamilton verseny közben tett pozitív megjegyzésére is reagált.

    A két brit az Osztrák Nagydíj első etapjában mérkőzött meg egymással a második helyért, miután Sergio Pérez a hármas kanyarban a sóderágyban kötött ki, miközben próbálta megelőzni Norrist.

    A 21 éves brit – aki már három alkalommal pezsgőzhette a dobogón a 2021-es szezon során – 15 körig tudta maga mögött tartani a hétszeres világbajnok honfitársát, aki a hármas kanyar előtt tudott előzni a DRS segítségével. Hamilton nem sokkal az előzését követően egy rádióüzenetben méltatta Norrist és azt mondta, hogy „milyen remek versenyző ez a Lando”. A McLaren brit versenyzője végül vissza tudta előzni Hamiltont, miután a nemrég hosszabbító Mercedes pilóta autója megsérült egy durva rázókő használatát követően.

    Norris a futamot követően a Motorsport.com-nak adott interjújában a Red Bull-lal és a Mercedesszel való harcáról és az ominózus rádióüzenetről is beszélt többek között.

    „Köszönöm, szóhoz sem jutok igazán” – mondta az immáron négy dobogós helynél járó brit. „A csata egyáltalán nem volt könny, nagyon nehéz volt védekezni. Az első etap során mindkét Mercedes gyorsabb volt nálam és erre azért számítottam is. Az, hogy ennyi ideig magam mögött tudtam tartani Lewist, az maga volt a meglepetés. Úgy éreztem, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor képes voltam felvenni a versenyt az élmenőkkel.”

    A wokingi istálló még jobb formát mutatott a második osztrák versenyen az elsőhöz képest. Norris a Stájer Nagydíjon Valtteri Bottas büntetését követően a harmadik helyről rajtolt és végül az ötödik pozícióban látta meg a kockás zászlót.

    A Zak Brown által irányított csapat tökéletesre hangolta az MCL35M beállítását és a magas végsebesség mellett az egyenes utáni kigyorsításokra gyúrtak rá. Ez ki is fizetődött a számukra, mert Norris harmadik helye mellett Daniel Ricciardo a hetedik helyen tudott célba érni úgy, hogy csak a tizennegyedik helyről rajtolhatott.

  • Sainz: Nincs miért irigykednünk a McLarenre

    Sainz: Nincs miért irigykednünk a McLarenre

    Carlos Sainz szerint a Ferrarinak egyáltalán nincs oka féltékenykedni a közvetlen rivális McLarenre, különösen akkor, ha a kanyarokban való sebesség a legfőbb beszédtéma.

    A 2021-es Formula-1-es szezon során kezd körvonalazódni az, hogy az olasz istálló az egyenesekben veszít főként wokingi riválisukhoz képest. Mivel Lando Norris az Osztrák Nagydíjon már a harmadik dobogós helyezését szerezte meg, addig a Ferrari spanyol pilótája a 71 körös futam utolsó köreiben vadászta le a brit fiatal csapattársát, Daniel Ricciardot, ezzel megszerezve magának az ötödik helyet.

    Sainz nagyon boldog volt a futam leintését követően, különösen azért, mert a tizedik helyről rajtolva sikerült elérnie ezt a kiváló eredményt. „Boldog vagyok, mert a verseny korai szakaszában szenvedtem és nem hittem azt, hogy képes leszek majd ilyen előkelő pozícióban végezni” – értékelt a spanyol pilóta a második osztrák versenyt követően. „Élvezhető egy futam volt minden szemszögből. A rajt ugyan nem volt a legjobb, de a végeredmény szerencsére pozitív lett és csak ez számít.”

    Mivel Sainz a legkeményebb Pirelliken rajtolt, így időre volt szüksége, hogy munkára bírja az abroncsait és támadni tudja a versenytársait. „Nagyon nehéz volt” – folytatta Sainz. „Körülöttem mindenki közepeseken volt, ráadásul Seb autóján lágy keverékek voltak először. Sokkal több tapadásuk volt és Räikkönennel emiatt szenvedtünk az elején. Azonban ezt követően is magabiztos tudtam maradni és egy időt követően már gyorsabb voltam a többieknél.”

    A McLaren a legutóbbi versenyen elért jó eredményével 19 pontra növelte előnyét a Vörösökkel szemben a konstruktőri bajnokságban. Sainz szerint azonban a Ferrarinak nincs oka irigykedni a McLarenre.

    „A kanyarokban gyorsak vagyunk, az egyszer biztos. A McLarenre emiatt biztos nem kell irigynek lennünk, mert ezen téren még a Mercedestől és a Red Bulltól sem járunk messze. Ez Monacóban és Bakuban látszott nagyon jól. Az épített pályákon nagyrészt a sok egyenes miatt szenvedünk jobban a kelleténél, de a kanyarokban így is visszahozunk valamennyit az összesszedett hátrányunkból.”

    A spanyol fiatal végül azt is elmondta, hogy „nagyon nehéz volt megelőznie Ricciardot a verseny végén a magas végsebessége miatt.”

  • Ocon legszívebben kicserélné az egész autóját

    Ocon legszívebben kicserélné az egész autóját

    Az Osztrák Nagydíjon egy első körös ütközés miatt Ocon azonnal kiállni kényszerült, sérült autóján pedig minél több részt cserélne le.

    A francia egész hétvégén elmaradt csapattársától, Fernando Alonsótól, és változtatásra buzdítja csapatát. Míg a spanyol a Q3-ba jutásért küzdött, ő mindkétszer már az első szakaszban búcsúzott az ausztriai időmérőkön.

    „Az egyensúly nem tűnt rossznak. Amint átmentem a célvonalon, azt éreztem, jó kör volt (a második Q1-es próbálkozás), és elégedett voltam azzal, ahogy alakult. Talán fél tizeddel lehettem volna gyorsabb, de ennyi.”

    Ocon nem zárta ki, hogy akár kasztnicseréhez folyamodna a Brit Nagydíj előtt.

    „A lehető legtöbb cserének nagyon örülnék. Megbeszélem a csapattal, és meglátjuk, mit tehetünk. De minél többet cserélünk, annál jobb. Úgy egy dolgot már kizárhatunk.”

    „Nem tudunk egy dologra rámutatni, és azt mondani, hogy az a probléma.”

    „Ha erre nem jövünk rá, nehéz megmagyarázni, miért ilyen nagy a különbség egy rövidebb pályán. Bele kell ásnunk magunkat, és együtt rájönnünk, hogy mihamarabb kikeveredjünk, ebből a nehéz időszakból.” – összegezte a helyzetet Ocon.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Esteban Ocon®?? (@estebanocon) által megosztott bejegyzés

  • Schumacher: Pozitív hétvégét zártunk Ausztriában

    Schumacher: Pozitív hétvégét zártunk Ausztriában

    Mick Schumacher elmondása szerint fel tudta venni a két Williams és a két Alfa Romeo tempóját az Osztrák Nagydíj során, azonban ezt mindössze csak egy rövid ideig volt képes megtenni.

    Amíg a 2021-es szezon nagyrészben arról szólt, hogy az amerikai kiscsapat két autója a mezőny legvégén körözött, messze a rivális csapatoktól. A mostani Osztrák Nagydíj sem volt ez alól kivétel, miután a német fiatal és csapattársa, Nikita Mazepin az utolsó két helyen értek célba, két kör hátrányban a futamgyőztes Max Verstappenhez képest.

    Azonban a hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia észrevette, hogy a verseny egyik szakaszában képes volt az Alfa Romeokkal és a Williamsekkel azonos tempót diktálni, de ez csak egy rövid ideig tartott, ugyanis az autója határai meggátolták őt abban, hogy az előbb említett cselekedetét egészen a verseny végéig tartani tudja.

    „Kihívásokkal teli egy verseny volt, a lágyabb gumik miatt másként kellett kezelnünk a gumikat” – értékelt Schumacher a futamot követően. „A verseny egyik szakaszában tudtam tartani az Alfa Romeokat és a Williamseket is, de egy rövid időt követően már csak lassabb köridőkre voltam képes.”

    „A rajtunk is jól sikerült, már az egyes-kettes kanyarban ott tudtunk lenni a többiekkel. Jó tapasztalatokat szeretünk itt és ezt majd Silverstone-ban is hasznosítjuk majd.”

    Az Osztrák Nagydíjjal a Formula-1 első tripla hétvégéje véget ért, a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner pedig kész kipihenni a versenyek intenzitása okozta fáradtságot a Brit Nagydíjig.

    „Véget ért az első tripla hétvége, szóval azt gondolom, hogy mosta mindenki hazament pihenni egy keveset” – véli a német szakember. „Jól teljesítettünk csapatként ezen a három hétvégén és fel kell készülnünk a soron következő tripla hétvégékre, mert nagyon fárasztóak.”

  • Mazepin: Megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát

    Mazepin: Megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát

    A Haas versenyzője, Nikita Mazepin a 19. helyen végzett az Osztrák Nagydíjon. Az utolsó helyről indulva egy pozíciót javított, miután Esteban Ocon az első körben kiesett.

    De mivel további incidensek nem történtek, Mazepin nyugodtan vezetett a mezőny hátsó részében. Kétkiállásos stratégiát alkalmazva az utolsó helyen ért haza, egy körrel lemaradva csapattársa, Mick Schumacher mögött.

    „Alternatív stratégiát választottunk, két kiállással mentünk, ami nem működött” – idézi Mazepint  a RacingNews365.

    „Azt hiszem, a gumik romlása nem volt olyan vészes, mint amire számítottunk, de ez a kék zászlózások miatt volt. Nem tudod tartani a tempódatt, mert többször kell félreállnod. Hosszú délután volt.”

    Mazepin elismerte, hogy szeretett volna inkább egy másik helyszínen versenyezni, nem ugyanott kétszer egymás után, hogy az segítse a tanulását.

    „Igen, azt hiszem, jobban örültem volna, ha a hétvége elején máshova mentünk volna” – mondta.

    „Lehetőleg valami olyan helyre, ahol még sosem jártam. Így legalább megtanulhattam volna egy új pályát, de igen, nos, így azt hiszem, a pozitívum ebből az, hogy megtettem egy rahedli kört és elégettem pár kalóriát.”

  • Alonso hülyén érzi magát, ő másoknak is adott volna büntetést

    Alonso hülyén érzi magát, ő másoknak is adott volna büntetést

    Miközben a többség arra panaszkodik az Osztrák Nagydíj után, hogy indokolatlan büntetéseket osztottak a versenybíták, addig Fernando Alonso szerint nem kapott mindenki, akinek kellett volna.

    Alonsót felbőszítette, hogy az Osztrák Nagydíj 1-es kanyarjában a versenyzők előnyszerzésre használták ki a bukóteret, ami miatt rádión panaszkodott a verseny elején, a biztonsági autós időszak alatt, és a futam után is.

    Alonso a 14. helyről rajtolt, és a 16. helyen állt, amikor az első körben a biztonsági autót pályára küldték. Miután azonban az egyeses kanyarban belülre került Leclerc mellett, akinek Daniel Ricciardo volt a külső oldalán, úgy érezte, hogy a McLaren pilótája a bukótérben való haladással előnyt szerzett.

    „Szóval Ricciardo (az 1-es kanyarból) kihajtva három vagy négy pozíciót nyert, szóval azt hiszem, hamarosan jön a büntetés” – mondta akkor Alonso rádión.

    „Elképesztő volt, amit csinált, elképesztő. Szóval azt hiszem, legalább hat pozíciót kell visszaadnia. És ennek most kell megtörténnie, nem a boxkiállásnál.”

    Miután közölték, hogy Ocon kiesett a versenyből, Alonso visszatért a témához, mondván, hogy „a Ricciardo dolog a legfontosabb, tisztességesen kell versenyezni a Forma-1-ben”.

    Ezt követően felvetette, hogy ha az FIA „elégedett a pályahatárokkal”, akkor máshol is ki lehet használni az ilyen előnyöket.

    Az ilyen pályaelhagyási szabálysértéseket általában nem büntetik a versenyek rajtjánál, de ahogy Alonso később kifejtette, úgy érezte, hogy a versenyzők szándékosan használják ki ezt az engedékenységet, hogy előnyre tegyenek szert.

    Az előző hétvégi Stájer Nagydíjon is úgy érezte, hogy hátrányba került, amikor Pierre Gasly és Leclerc szélesre vette az 1-es kanyart, miközben ő velük csatázott.

    „Két hétvége alatt kétszer versenyeztünk itt, és én voltam az egyetlen, aki a rajtnál előzött autókat, és nagyon későn fékezve gyakran volt belül” – mondta Alonso.

    „Ezúttal Ricciardót és Leclercet előztem meg, és az (1-es kanyar) kijáratánál letértek a pályáról, és előttem kötöttek ki.”

    „Mi több, a 3-as kanyarban az előttük haladó szélárnyékában haladtak. Úgy éreztem, hogy ez ma nagyon igazságtalan volt, és a múlt hétvégén is az volt.”

    „Az 1-es kanyarba Charles és Ricciardo előtt értem be, majd 150 méterrel Ricciardo mögött jöttem ki, és csak én voltam az egyetlen, aki bevette a kanyart, szóval az ember egy kicsit hülyén érzi magát így.”

    Nem Alonso volt az egyetlen, akit ez feldühített. A Williams pilótája, Nicholas Latifi is panaszkodott, amiért Schumacher az 1-es kanyarbant szélesre vette az első körben.

    „Schumacher jócskán letért a pályáról az 1-es kanyarban, és hatalmas előnyre tett szert” – mondta Latifi.

    „Egyszerűen elküldte elment a külső íven, és lement a pályáról. Ezt nem teheti meg.”

  • Vettel az ütközésről: Valószínűleg félreértés lehetett

    Vettel az ütközésről: Valószínűleg félreértés lehetett

    Sebastian Vettel szerint, egy Kimi Räikkönennel történt félreértés vezetett ahhoz, hogy a páros nagy sebességgel ütközzön az 5-ös kanyarban az Osztrák Nagydíj utolsó körében.

    A két világbajnok a 12. helyért küzdött, azelőtt, hogy a finn pilóta gyakorlatilag belekormányozta autóját a németek négyszeres világbajnokának Aston Martinjába, ezzel véget vetve versenyének.

    „Nem láttam sok mindent az esetből, csak az ütközést éreztem. Jól gyorsítottam ki a négyes kanyarból, és le akartam csapni rá a következő kanyarban.” – mondta Vettel a RacingNews365.com-nak.

    „Nem hiszem, hogy ez szándékos volt, úgyhogy ez csak egy félreértés lehetett.”

    Vettel lágy gumikon kezdte indult, ami kétkiállásos versenyre kényszerítette őt. Nem ez bizonyult a jó taktikának, annak ellenére, hogy a német végig meg volt elégedve autója egyensúlyával.

    „Beragadtam a forgalomba, ami nem volt túl jó. A közepesen futók pedig egy bizonyos ponttól már gyorsabbak voltak, de nem gondolom, hogy ez egy nagyon rossz lett volna. Belülről végig jónak éreztem az autót.” – mondta Vettel.

    Räikkönent találták vétkesnek a versenybírák, akit egy 20 másodperces büntetéssel és két büntetőponttal jutalmaztak az eset végett.

  • Wolff: Ha Verstappen kiesik, Lewis újra harcban lesz

    Wolff: Ha Verstappen kiesik, Lewis újra harcban lesz

    Max Verstappen zsinórban harmadik futamát nyerte a hétvégi Osztrák Nagydíjon, ezzel már 32 ponttal vezet fő riválisa, Lewis Hamilton előtt. Ugyan a Mercedes nem bírta tartani a tempót a Red Bullal az elmúlt két hétvégén, Toto Wolff szerint még így is van esélyük a bajnoki címre.

    „Nyilván, minden pont elvesztése csapás” – szögezte le a The Telegraph hasábjain. „Lewis hat pontot vesztett a második helyhez képest, és mindent egybevetve alábbhagy a lendületünk. 14 pontot veszíteni Verstappennel szemben nem nagyszerű, és ez csökkenti az esélyünket.”

    Azonban Wolff szerint még nincs lefutva a bajnoki harc: „De ennek még messze nincs vége. 32 pont a lemaradása Max mögött, egy kiesés, és újra csatában van. Növelnünk kell a teljesítményünket, kevesebb hibát kell elkövetnünk, és jobban meg kell értenünk az autót.”