Címke: Osztrák Nagydíj

  • Verstappen: A második hely egy jó eredmény egy ilyen nehéz nap után

    Verstappen: A második hely egy jó eredmény egy ilyen nehéz nap után

    Max Verstappen nehéz vasárnapon van túl a Red Bull Ringen, de még így is beért a második helyen az idénybeli harmadik győzelmét arató Charles Leclerc mögött. A Red Bull ma gyakorlatilag verve volt a Ferrarik által, ez főleg a gumikezelésnek volt köszönhető.

    „Trükkös nap volt” – kezdte futam utáni értékelőjét Verstappen. „Úgy tűnt, hogy küszködtünk a gumikkal, és ezt minden keverékkel megtettük. Túl nagy volt a kopás ahhoz, hogy Charles-t támadhassuk, de a második hely jó eredmény egy ilyen nehéz napon, mint a mai.”

    A rengeteg holland szurkoló előtt többre most nem futotta, pedig a verseny alatt jócskán észrevetették magukat a narancssárga füsttel.

    „Jó volt, ezen a színen szívesen megyek át” – nyilatkozta a látványos elemről. „Jó látni ennyi szurkolót itt Ausztriában, és a második hely még mindig jó eredmény.”

  • Schumacher a rajongókat is meggyőzte Ausztriában

    Schumacher a rajongókat is meggyőzte Ausztriában

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az Osztrák Nagydíjon ezt Mick Schumacher érdemelte ki, aki a silverstone-i első pontszerzése után úgy tűnik, hogy erőre kapott és a Red Bull Ringen is fontos pontokat szerzett: a 6. helyen ért célba.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Mick Schumacher – 24.5%
    Charles Leclerc – 15.3%
    Lewis Hamilton – 10.1%
    Max Verstappen – 9.6%
    Carlos Sainz – 8%

    A nap versenyzője szavazás 2022-es nyertesei:

    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Szaúd-arábiai Nagydíj Charles Leclerc
    Ausztrál Nagydíj Charles Leclerc
    Emilia Romagna Nagydíj Max Verstappen
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sergio Pérez
    Azerbajdzsáni Nagydíj Lewis Hamilton
    Kanadai Nagydíj Charles Leclerc
    Brit Nagydíj Sergio Pérez
    Osztrák Nagydíj Mick Schumacher
  • Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a szurkolók egy részének visszataszító viselkedéséről szóló jelentések, melyek szerint egyes szurkolók zaklatták az embereket a versenyhétvégén, amikor több tízezer Max Verstappen-rajongó (Orange Army) gyűlt össze a spielbergi versenypályán.

    Az interneten már megszokhattuk, hogy megy a szájkarate a szurkolótáborok, de helyszínen, személyesen nem volt ennyire jellemző. Sőt ezúttal nem csak az ellentábor cukkolásáról volt szó, hanem konkrét zaklatásról is. A rajongók ezúttal túl messzire mentek.

    Az egyik női Lewis Hamilton-szurkolónak állítólag részeg nézők felemelték a ruháját, akik azt mondták neki, hogy nem érdemel tiszteletet, mert a hétszeres bajnoknak szurkol.

    Néhány holland szurkoló igencsak túlzásba vitte a hősük iránti rajongását – és a Mercedes iránti nyilvánvaló utálatát. Az egyik Verstappen-szurkolót a hétvégén lencsevégre kapták, amint egy fekete Mercedes-sapkát gyújtott fel, miközben nagyon elégedettnek tűnt magával. A mutatvány azonban majdnem visszafelé sült el, mivel a szóban forgó személy majdnem megégette magát, mielőtt gyorsan eldobta a sapkát.

    A jelenet közösségi médiában kelt szárnya, és minden jóérzésű szurkoló elítéli – a Verstappen-rajongók is. Az ilyen agresszív viselkedést senkinek sem szabad pártolnia, bárkinek is szurkol.

    „Számomra ez nem az árucikkekről szól” – írta Twitteren egy rajongó. „Hanem a mögötte lévő szimbolikáról. Mit/kit akarsz valójában elégetni? Fájdalmas még csak gondolni is erre.”

    Egy másik azt mondta: „Ha az F1 és az FIA nem foglalkozik az ausztriai hétvégén jelentett problémákkal, akkor a versenyhétvégék várhatóan tele lesznek huligánokkal, akik inkább a verekedésért vannak ott, mintsem a versenyért. Nem tudok segíteni, de úgy gondolom, hogy a csapatok és a versenyzők közötti viszálykodás felerősödése nem fog jól végződni.”

    Egy másik komment szerint: „Kezdek nagyon csalódott lenni, ahogy látom ezt az újfajta szurkolást. Kérlek, ne süllyedjetek a többi sportrajongó (például foci) szintjére. Tényleg szükség van arra, hogy a versenyzők és a csapatok felszólaljanak ez ellen a viselkedés ellen. Tudom, hogy a beszélgetés már elkezdődött, de ez nem elfogadható. Soha.”

    Valaki azonban azt állította, hogy hasonló jelenet zajlott a Brit Nagydíj hétvégéjén is, csak akkor Hamilton rajongói inzultálták a verstappeneseket:

    „Sajnos ez nem csak Ausztria és a Red Bull/Max szurkolók [cselekedete], Silverstoneban múlt héten egy Max szurkolótól elvették a sapkáját és elégették előtte, majd egy csapat férfi leköpte őket! Ez a fajta viselkedés undorító és sehol sem szabadna elnézni!”

    Tartsátok tiszteletben a többiek ízlését is, a többi rajongótábort is, elvégre milyen unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyananannak szurkolna és ugyanaz lenne a véleménye/ízlése…!

  • Hamilton: A „We Race as One” szép és jó, de ezek csupán szavak

    Hamilton: A „We Race as One” szép és jó, de ezek csupán szavak

    A vasárnapi Osztrák Nagydíj előtt a Red Bull Ringen az F1 közleményben ítélte el az „elfogadhatatlan” szurkolói viselkedést, miután a rajongók a versenyhétvégén szexuális zaklatásról, faji és homofób bántalmazásról számoltak be más nézők részéről.

    Az F1 lépéseket tett, és a vasárnapi futamra további biztonsági személyzetet telepített a szurkolói területekre, valamint tárgyalásokat fog folytatni a nagydíj szervezőivel az incidensekről.

    Hamilton „undorítónak” nevezte ezt a viselkedést, de a regnáló világbajnok Max Verstappen is „sokkolónak” nevezte a beszámolókat, annak ellenére is hogy a rendkívül nagy holland tömeggel volt állítólag leginkább probléma. Sebastian Vettel azt sürgette, hogy az F1 életre szóló eltiltást szabjon ki a gyalázkodásokért felelős személyekre.

    A futam után Hamiltont arról kérdezték, hogy a versenyzők és az F1 milyen lépéseket tehetnének, hogy változás történjen és segítsen a visszaélések visszaszorításában, például az F1 által 2020-ban indított We Race As One-kampánnyal folytatott munka révén.

    Hamilton úgy érzi, a motorsportban dolgozóknak „jobban el kell kötelezniük magukat a sokszínűség és a befogadás mellett”.

    „Itt az ideje a cselekvésnek. A We Race as One szép és jó volt, de csak szavak voltak. Valójában nem tett semmit. Nem volt finanszírozás semmire, nem volt olyan program, amely ténylegesen változást hozott volna létre, és elindította volna ezt a beszélgetést.”

    „Tehát mindenképpen ki kell használnunk a platformjainkat. De tényleg fel kell lépnünk [az ilyen esetek ellen], és valóban el kell kezdenünk meg is cselekedni néhány dolgot, amit mondunk. Csak [szavakat] mondani nem elég.”

    „Ez elfogadhatatlan. Ez nem elég.”

    Az F1-ben a sokszínűség és a befogadás javításával történő változás elősegítése érdekében Hamilton több mint 20 millió fontot fordított a Mission 44 programjára, valamint a Mercedesszel közösen létrehozta az Ignite jótékonysági szervezetet, amely az iparágon belül alulreprezentált csoportoknak nyújt támogatást.

    Maga az F1 még 2020-ban indította el a We Race As One (Egyként versenyzünk) elnevezésű programot, amely a COVID-19 járványra és az egyenlőtlenségre adott válaszra összpontosított.

  • A Ferrari ott is gázt adott, ahol nem kellett volna – Leclerc így próbálta uralni

    A Ferrari ott is gázt adott, ahol nem kellett volna – Leclerc így próbálta uralni

    Nagyon stresszes hajrában volt részre az Osztrák Nagydíjat megnyerő Charles Leclerc-nek. A monacói versenyző a leintés utáni sajtótájékoztatón elárulta, miként próbált úrrá lenni a gázpedállal kapcsolatos problémán.

    Miután Carlos Sainz Ferrarija az 58. körben elfüstölt a Red Bull Ringen, Charles Leclerc autóján is műszaki problémák jelentkeztek, a monacói pilótán pedig úrrá lett az ijedtség amiatt, hogy egyáltalán be tudja-e fejezni a versenyt. Végül sikerült neki, sőt, az első helyet is megtartotta Max Verstappen előtt, a leintés után pedig elárulta, hogy mi volt a pontos probléma.

    A 16-os rajtszámú F1-75-ösön a gázpedál kezdett el rakoncátlankodni, és a lassú kanyarokban „20-30%-ban nyitott állásban maradt”, ami az utolsó köröket „nagyon nehézkessé” tette. 

    „Furcsa módon többé-kevésbé ugyanakkor jelentkezett nálam is a probléma, így aztán természetesen ott motoszkált a fejemben [a korábbi rossz megbízhatóság]. Tudtam, hogy nem a motorral van gond, mert a pedálnak volt furcsa az érzete. Először a gázadásnál, aztán a vége felé már nem állt vissza alaphelyzetbe. De szerencsére kibírta a verseny végéig” – értékelt az autóból kiszállva az ausztriai győztes.

    Leclerc a sajtótájékoztatón elmondta, hogy melyik kanyarok okoztak neki nehézséget, illetve elárulta, hogy miként próbálta kezelni a problémát.

    „Nem csak kicsit volt stresszes, hanem nagyon stresszes volt. A gázpedál nagyon következetlenül viselkedett, a kanyar közepén beragadt az aktuális állásába, így a hármas kanyarban például nagyon-nagyon nehéz volt, mert ott az ember nem akar gyorsabban menni a kanyar közepén. Nem volt könnyű kezelni, főként a lassú kanyarokban. A gyorsabbakban nem jelentett nagy gondot.”

    „Elég sokat vitorláztam a féktávokon, hogy fel tudjam mérni, mekkora gázzal megyek be a kanyarokba. Ennél többet őszintén szólva nem tehettem. Játszottam a gázpedállal, hogy amikor túl rossznak érződött, kicsit kevesebb gázzal menjek a kanyarban. Nem volt egyszerű, de rendben volt.”

    A Max Verstappenen az összetettben az osztrák hétvége során 5 pontot hozó monacóit meglepte, hogy a sprinthez képest a versenyre ennyivel jobb lett a tempója, ugyanakkor elárulta, ő is tett azért, hogy ez így legyen.

    „Nem tudom teljesen [megmagyarázni, hogy miért volt gyorsabb az autó a versenyen, mint a sprinten]. Tegnap este elég sokat dolgoztunk a vezetésemen, és tudtam, hogy kicsit több tempó van bennem a közepes gumikon. De meglepetés volt ekkorát lépni előre. Ki kell elemeznünk, hogy megértsük, miért volt ez.”

    Érthető módon nem akart részletekbe menni azzal kapcsolatban, hogy mit csinált másképp, de annyit elmondott, hogy különösen három kanyarra koncentrált. „Volt két-három kanyar, amelyben küszködtem szombaton, az egyes, a hármas és a tízes. Ezeken dolgoztam tegnap, és ma sokkal jobban ment.”

  • Hamilton véletlenül kikotyogta, miért hiányzott a mérnöke Ausztriából?

    Hamilton véletlenül kikotyogta, miért hiányzott a mérnöke Ausztriából?

    Lewis Hamilton a jelek szerint elárulta, hogy Peter Bonnington elkapta a koronavírus-fertőzést, és azért nem tudott ott lenni az Osztrák Nagydíjon. 2013-ig visszanyúló közös múltjuk alatt ez mindössze a második futam volt, amit a szakember kihagyott.

    Az Osztrák Nagydíjon nem a hétszeres világbajnokkal 2013-as Mercedeshez szerződése óta elválaszthatatlan párost alkotó Peter Bonnington volt a harmadik helyen végző Lewis Hamilton versenymérnöke, hanem Marcus Dudley, a 37 esztendős pilóta teljesítménymérnöke látta el ezt a feladatot. Hogy „Bono” miért hiányzott a Red Bull Ringről, azt a Mercedes nem árulta el, mindössze annyit mondtak, hogy a brackley-i központból látja el a feladatait.

    „Bono nincs itt, ami sosem jó. Nekünk, csapatként sem az, mivel szerves része a gárdának. Tíz éve a jobbomon áll a garászban, én pedig folyamatosan figyelem őt. Otthon van, de folyamatos összeköttetésben áll a csapattal, egyfolytában kommunikálunk vele” – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke Ausztriában.

    Hamilton a futam utáni hivatalos FIA-sajtótájékoztatón azonban lehet, hogy akaratlanul is elárulta, miért hagyta ki az Osztrák Nagydíjat a versenymérnöke, amikor a maszkviselésről kérdezték.

    „Nem, ez személyes döntés – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért visel még mindig maszkot, miközben az már egy ideje nem kötelező a paddockban. – Észrevettem, hogy sokan megbetegednek körülöttem, én pedig nem szeretnék ismét beteg lenni, miután már kétszer átestem a fertőzésen. Sok barátom üzen nekem, hogy COVID-os, néhányuk pedig sokkal rosszabbul van, mint mások. És nyilván Bono sem volt velem ezen a hétvégén. Senki sem visel maszkot, úgyhogy én viselem a sajátomat. Arra buzdítom az embereket, hogy cselekedjenek a saját akaratuk szerint, végtére is a saját egészségükről van szó, de én egészségesen akarok hazamenni, fel akarok tudni kelni, hogy edzek és azokat a dolgokat csináljam, amiket szeretek. És közben a szeretteimet is próbálom biztonságban tartani, amikor velük vagyok. Lényegében ennyi.”

    Peter Bonnington 9 és fél közös szezonjuk során ezelőtt mindössze egy futamot hagyott ki: 2019-ben Mexikóban nem volt ott egy egészségügyi beavatkozás miatt, de a tervekkel ellentétben az USA Nagydíjra már visszatért, hogy Hamiltonnal ünnepelhesse ötödik közös vb-címüket.

  • Horner: A Mercedes nem szeret minket abban a kanyarban

    Horner: A Mercedes nem szeret minket abban a kanyarban

    Christian Horner azzal viccelődött, hogy a Mercedes nem „kedveli”, ha egy Red Bull a 4-es kanyarban próbálja megelőzni.

    George Russell és Sergio Pérez a rajt után akadt össze az említett pozícióban. A kakaskodás következtében a mexikói versenyző megpördült, majd a kerékcsere után az utolsó pozícióba tért vissza a pályára. A futamot pár kör után fel is adta, míg a brit pilóta 5 másodperces büntetést kapott az incidensért.

    Két évvel ezelőtt hasonló helyzetbe keveredett Alex Albon és Lewis Hamilton. Akkor is a Red Bull versenyzője húzta a rövidebbet, míg a hétszeres világbajnokra szankció várt.

    „Nem hinném, hogy a Mercedes kedveli, ha az autóink kívülről próbálnak előzni a 4-es kanyarban. Kár volt érte, mivel Checo (Sergio Pérez) láthatóan előrébb volt. Szinte tükörképe volt Alex (Albon) korábbi esetének. Nagyon sok sérülés volt az autón, nem volt esélye Checónak a pontszerzésre. Így jobb volt spórolni a kilométerekkel. Ez ugyan egy trükkös kanyar, de annyi előzést láttunk már a külső ívről. Kár, hogy nem hagytak neki több helyet, de ez már csak ilyen. Franciaországban majd visszavágunk.” – nyilatkozta Horner.

    A brit csapatfőnök hozzátette, a nagymértékű gumikopás okozta a problémájukat, ezért nem tudták tartani a tempót a Ferrarival.

    „Nagyon fontos pontokat szereztünk ma. Gratulálok a Ferrarinak, a verseny nagy részében gyorsabb volt az autójuk. Max visszajött a végén, de a gumik kopása nagyobb volt, mint az első etapban, és ezt nehéz volt leküzdenünk. Carlos esete miatt is pechünk volt, de a végén miénk lett a leggyorsabb körért járó pont. Nem voltunk abban a tartományban, mint szombaton. Természetesen meg kell értenünk mi történt, de két futam alatt, Maxszel (Verstappen) csak öt pontot buktunk el. Szóval, nem olyan rossz a helyzet.” – tette hozzá Horner.

  • Verstappen korlátozná a helyszíni nézők alkoholfogyasztását

    Verstappen korlátozná a helyszíni nézők alkoholfogyasztását

    Max Verstappen ragaszkodik ahhoz a véleményéhez, hogy egy „normális ember” nem viselkedett volna úgy, ahogy egyes rajongók tették az Osztrák Nagydíjon.

    Értelemszerűen ő is értesült a rasszista, nőgyűlölő és homofób gyalázkodásokról szóló hírekről.

    A közösségi médiában megjelent beszámolók számos visszataszító incidensre derítettek fényt a szurkolókkal kapcsolatban, elsősorban holland Verstappen-szurkolók kapcsán.

    Az F1 „elfogadhatatlannak” nevezte az eseteket, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke pedig azt mondta, hogy „sokkolták” az incidensek.

    Ilyeneknek nem szabadna megtörténniük. Olvastam néhány sokkoló dolgot, szóval ez egyértelműen nem oké” – mondta Verstappen.

    „Nem is kellene ezt mondanom – általános egyetértésnek kellene lennie arról, hogy ezeknek a dolgoknak nem szabadna megtörténniük. Egy normális embernek így kellene gondolkodnia, és így kellene viselkednie.”

    Verstappen szerint a probléma egyik oka az alkoholfogyasztás.

    „Az egyetlen dolog, amin javítani lehetne, az talán a biztonság azokon a helyeken, hogy kordában tartsuk az embereket.”

    „Néha, amikor alkoholt iszol, hülyeségeket csinálhatsz – ezt nem kifogásként mondom -, de ezeket a dolgokat lehet szabályozni.”

    „Van egy bizonyos mennyiségű alkohol, talán, amivel ha lefekszik az ember, másnap reggel felébred, és józan lesz, de ha elkezdesz igazán megőrülni, akkor hülyeségeket csinálhatsz.”

  • Sainztól és a tengerentúlról is érte kritika a Ferrarit égni hagyó beavatkozókat

    Sainztól és a tengerentúlról is érte kritika a Ferrarit égni hagyó beavatkozókat

    Nem teljesítettek valami jól az Osztrák Nagydíjon a Carlos Sainz Ferrarijának mentésében résztvevő beavatkozók, akik hosszú másodpercekig hagyták égni a spanyol pilóta autóját. Sainz és két kollégája is szóvá tette ezt.

    Carlos Sainz számára az 58. körben, igencsak látványos módon ért véget az Osztrák Nagydíj. Az éppen Max Verstappent támadni készülő spanyol pilóta a 4-es kanyar előtti egyenesben lassult le, majd állt meg lángoló autóval a bukótérben. Már önmagában ez is igen nagy csapás volt neki és a Ferrarinak, ám ha mindez nem lenne elég, még a beavatkozók sem siették el a tűzoltást, ami miatt az F1-75-ös hosszú másodpercekig égett, ráadásul Sainz sem tudott a lehető leghamarabb kiugrani belőle. A késlekedés a spanyol pilóta és két IndyCarban versenyző kollégája tetszését sem nyerte el.

    „Nem volt ideális a helyzet, mert észrevettem, hogy a kocsi lángra kapott, de közben nyomtam a féket, és amint megpróbáltam kiugrani, láttam, hogy az autó hátrafelé gurul – idézte fel az esetet a verseny után Sainz. – Nem akartam otthagyni a kocsit teljesen szabadon, kontroll nélkül hátrafelé gurulva, miközben kiugrom. Hívtam a pályabírókat, hogy jöjjenek segíteni, és tegyenek valamit a gumik elé, hogy megállítsák a gurulást, de szerintem az egész folyamat egy kissé lassú volt.”

    A közvetítésben látszott, amint az egyik beavatkozó leteszi a tűzoltó készüléket a bukótér felé vezető szervizúton, majd sarkon fordul, és elsiet a másik irányba. Végül az egyik kollégája ért oda,  és igyekezett megállítani a guruló autót, miközben az abból felcsapó lángok már a pilótafülkéig értek. „Egy ponton már túl nagy volt a tűz, úgyhogy muszáj volt mindettől függetlenül kiugranom. Ez akkor történt, amikor az első beavatkozó odaért és megállította az autót. Egyértelműen meg kell vizsgálnunk, hogy miként lehetett volna gyorsabban cselekedni, mert nem volt könnyű abban a helyzetben lenni” – mondta Sainz.

    A késlekedés végül Sainz testi épségére nem volt hatással, ám könnyen előfordulhat, hogy csak tetézte a kárt, hogy nem kezdték el a lehető leghamarabb oltani az autót. Az eltelt idő pedig az IndyCarban versenyző Scott McLaughlinnak és a korábban az F1-ben is megforduló Marcus Ericssonnak is feltűnt.

    „Őrület, hogy milyen sokáig tartott segíteni Carlos Sainznak. Köszönnöm, IndyCar Safety” – utalt az IndyCar állandó biztonsági csapatára az új-zélandi.

    „Teljességgel elfogadhatatlan, hogy milyen sokáig tartott a beavatkozóknak odaérni és segíteni. Nagyon ijesztő szituáció, ami sokkal rosszabbul is elsülhetett volna” – csatlakozott a bejegyzéshez kommentelő Ericsson.

    Noha az osztrák pályabírók teszetoszasága valóban kritikát érdemel, azt érdemes hangsúlyozni, hogy a világ legtöbb autós versenysorozatában, és így a Forma-1-ben is önkéntesek töltik be a pályabírók és beavatkozók szerepét, míg az IndyCarban egy állandó, profi csapat működik közre, amely hivatásszerűen látja el ezt a feladatot.

  • A görögtüzekről kérdeztük Leclerc-t, Verstappent és Hamiltont

    A görögtüzekről kérdeztük Leclerc-t, Verstappent és Hamiltont

    Már az Osztrák Nagydíj kezdete előtt látható volt, hogy a holland szurkolók egyes része narancssárga színű görögtüzeket használ, aminek a füstje ellepte a pályát. Sokakban felvetődik a kérdés, hogy ez a jelenség vajon zavarja-e a pilóták látási viszonyait a pilótafülkéből. Ennek próbáltunk meg utána járni a futam leintését követően.

    A görögtüzek által elért narancssárga füstfelhők legfőképpen a felvezető és az első versenykörök során voltak látványosak, különösen a 6-os, 7-es kanyar környékén, ahol a lelátokat szinte kizárólag Max Verstappen szurkolói, az Orange Army töltötték meg. Meglepő módon az első három pilóta közül senki nem zavart a narancs füst, pedig a jó látási viszonyok egy-egy kanyarcsúcspontnál például nagyon fontosak lehetnek.

    „A felvezető kör során volt csak sok, de utána szerintem rendben volt” válaszolta a Racingline.hu kérdésére az 5. futamgyőzelmét megszerző Charles Leclerc. „Azt követően lehetett látni a pályát, szóval minden rendben volt.”

    Osztrák nagydíj, holland rajongók, fans
    Fotó: Clive Rose/Getty Images / Red Bull Content Pool

    Ezután Lewis Hamilton következett a sorban, aki osztotta Leclerc nézetét. „Ugyanazt mondanám, mint Charles. A felvezető kör során nem lehetett látni a 7-es kanyarban fekvő rázókövet, a verseny végén pedig nagyon rossszak voltak a látási viszonyok a 6-os kanyarban. Szóval szerencsére semmi baj nem származott belőle, de szerintem nem kellene ezeket használniuk a szurkolóknak. Már csak azért sem, mert nem hiszem, hogy környezetbarát lenne.”

    Végül Verstappenhez került a mikrofon és a holland világbajnok szerint sincsen baj a görögtüzekkel. Azt viszont kiemelte, hogy szerinte nagyon fontos, hogy a drukkerek rendeltetésszerűen használják azt.

    „Láttam egy görögtüzet, amit bedobtak a pályára vagy a fűre. Szerintem ez az egyetlen dolog, amit nem szabadna csinálniuk a szurkolóknak. Azonban amíg a nézőtéren használják azt csupán, addig szerintem semmi baj nincsen vele, mert a szél úgy is fúj és emiatt egy kör alatt akár el is fújja a füstöt a pályáról. A lényeg az, hogy a füst nem marad a pályán, emiatt nekem nincs problémám ezekkel.”