Címke: összpontosítás

  • Bottas: Nem kell még tárgyalnunk 2022-ről a Mercedesszel

    Bottas: Nem kell még tárgyalnunk 2022-ről a Mercedesszel

    Valtteri Bottas szerint még egyáltalán nem érdemes foglalkozni azzal, hogy vajon 2022-ben is a Mercedes csapatát fogja-e erősíteni vagy sem.

    Mivel a finn pilótának és csapattársának Lewis Hamiltonnak is csupán egy évre szól a szerződése a bajnoki címvédő istállóval, ezért úgy tűnik, hogy Toto Wolff nyitott lenne valami újra 2022-től.

    „Őszintén, nem érdemes sietnem ezzel a kapcsolatban,” – válaszolta Bottas, amikor a szerződéshosszabbításról kérdezte az egyik brazil televíziós társaság.

    „Természetesen megértem, hogy azért kaptam csak egy éves szerződést tavaly, mert így a csapat valami nagyobba is belevághat akár a 2022-es szezontól kezdődően.

    „Azonban igen, egyáltalán nem érdemes elsietnem a dolgokat,” – mondta Bottas, aki a 2017-es érkezése óta soha nem kapott több éves szerződéshosszabbítást a Mercedestől.

    A finn ugyanakkor azt is elmondta, hogy nagyon csalódott lenne, ha a végső célja, a bajnoki cím megnyerése nélkül kéne otthagynia az immáron rekordbajnok istállót.

    „Nyilvánvalóan csalódott lennék, ugyanis hiába vagyok Lewis csapattársa, minden szezonnak úgy vágok neki, hogy idén én leszek a bajnok. Azonban az igazán csalódást keltő dolog az lenne, ha majd úgy tekintenék vissza erre az időszakra, hogy sok mindent akár jobban is csinálhattam volna.

    „Ezért is fogok erősen összpontosítani az idei szezonra és meglátjuk, hogy ez mire lesz majd elég.”

  • A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas már teljes mértékben 2022-re koncentrál

    A Haas csapata már teljes mértékben a 2022-es autó fejlesztésére fog koncentrálni. Mindez azt jelenti, hogy a 2020-es autón csak annyit fognak változtatni, hogy az megfeleljen az idei szabályoknak.

    Már maga a VF-20 is kevés fejlesztésen esett át a koronavírus járvány okozta anyagi nehézségek miatt. Természetesen ehhez az amerikai kiscsapat szűk pénztárcája is hozzájárult nagy mértékben.

    A Haas csapatfőnöke Günther Steiner elmondása szerint ez pedig az idei szezonban sem lesz másképpen. Stenier ugyanis elmondta, hogy az idei autóra egy darab fejlesztési zsetont sem fognak elhasználni, ami arra enged következtetni, hogy a Haas már 2022-re, a nagy szabályváltozások évére készül.

    „Akár egy új orrkúpot is tervezhettünk volna, azonban ezzel elkéstünk,” – mondta az olasz csapatfőnök. „Azonban a vírushelyzet miatt le kellett zárni a szélcsatornákat, ami miatt esélytelen volt a szeptemberi határidőre megterveznünk és legyártanunk azt.”

    Steiner hangsúlyozta azt, hogy a Haas csak akkor fog visszanyúlni az idei autójukhoz, hogy ha már a szezonközi tesztelések során egy hatalmas hibát vélnek felfedezni az idei konstrukciójukon.

    „Visszatérhetünk az idei autónk fejlesztéséhez, ha már a teszteken kiderül az, hogy hibát vétettünk. Ez egy B terv lenne a számunkra. Egyébként meg már nem szeretnénk több időt eltölteni az idei autóval a szélcsatornában.”

    A koronavírus járvány további problémákat okoz az amerikai kiscsapat számára. A jelenlegi utazási korlátozások miatt a Ferrari nem tud mérnököket küldeni a Haashoz, akik a motor integrálásában segítenének Steinerék számára. Ez pedig hatalmas probléma, mert ennek hiányában képtelenek teljes mértékben összeszerelni az autót.

  • Hamilton: Hatalmas eredmény lenne a nyolcadik bajnoki cím megszerzése

    Hamilton: Hatalmas eredmény lenne a nyolcadik bajnoki cím megszerzése

    Lewis Hamilton elmondta, hogy hatalmas eredmény lenne a számára, ha képes lenne az idei szezonban megszerezni nyolcadik világbajnoki címét a Forma-1-ben.

    A száguldó cirkusz regnáló bajnoka a La Gazzetta dello Sportnak beszélt 2021-es terveiről annak ellenére, hogy még mindig nem hosszabbította meg a szerződését a Mercedes istállójával.

    „A nyolcadik bajnoki cím hatalmas dolog lenne,” – mondta Hamilton. „Nem is igazán tudom felfogni, de most erre fogom összpontosítani minden erőmet.”

    A 36 éves Hamilton a Mercedes 2020-as dominanciája ellenére gondolja azt, hogy az idei szezon egyáltalán nem lesz egy sétagalopp a számára.

    „Biztosíthatlak abban, hogy egy nehéz évadra számítok,” – ismerte el a hétszeres világbajnok brit pilóta. „A Red Bull 2020-ban is nagyon erős volt és 2021-re szerintem még erősebbek lesznek.”

    Azonban vannak olyan szurkolók, akik szerint Max Verstappen csak azért volt képes dominálni a tavalyi Abu Dhabi Nagydíjat, mert a Mercedes pilóták letekert motorokkal és teszteléssel töltötték a futamot.

    „Minden versenyen a tőlünk telhető maximumot nyújtjuk, szóval ott egyszerűen gyorsabbnak bizonyultak. Emiatt is kell olyan keményen dolgoznunk továbbra is, azonban remek emberek vesznek körül engem és biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk az idei szezonban is az élen maradni.”

  • Sirotkin szerint a Williamsnek a 2021-es autóra kell koncentrálnia

    Sirotkin szerint a Williamsnek a 2021-es autóra kell koncentrálnia

    A Williams egykori versenyzője Sergey Sirotkin szerint a grovei istálló arra kellene összpontosítania, hogy egy sokkal ütőképesebb konstrukcióval álljanak elő a 2021-es szezonra.

    Az orosz versenyző – aki jelen pillanatban a Renault és a McLaren tartalékversenyzője – a 2018-as szezonban versenyezhetett a grovei istálló versenyzőjeként a Forma-1-ben. Azonban a Williams teljesítménye már a tavalyi szezonban sem volt olyan jó, mint a korábbi években, ami miatt Sirotkin általában a mezőny végén autózott.

    „A Williams alapvető hibákat vétett az autó építése és fejlesztése során,” – véli az orosz. „Világos volt, hogy hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy kimásszanak abból a gödörből, amiben jelenleg vannak. A kérdés az, hogy mennyi időre lesz szükségük ehhez.”

    Sirotkin szerint a Williamsnek ki kellene küszöbölnie az alapvető hibáikat és teljes gőzerővel kellene összpontosítaniuk a 2021-es szabálymódosításokra. „A következő szezonban nem lesznek jelentősebb változások, szóval ötletem sincs, hogy mit lehetne csinálniuk, ha ekkora a hátrányuk a többiekhez képest. Egy tél alatt hatalmasat kellene fejlődniük ahhoz, hogy felvehessék a versenyt a többiekkel.”

    Végezetül pedig Sirotkin elismerte, hogy közel állt ahhoz, hogy helyettesítse George Russellt az Abu Dhabi Nagydíjon, miután a brit újonc betegséggel küszködött és nem érzete magát 100 százalékosan az autóban. „Igen, egy lehetőség volt,” – ismerte el a Williams egykori pilótája. „A Williams csapat megkért rá, hogy ha George tényleg nem tudna autóba ülni, akkor álljak készen. Én készen álltam, azonban George állapota feljavult annyira, hogy teljesíteni tudja a versenyhétvége hátralevő részét.”