Címke: összefoglaló

  • A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    A Ferrari furcsa döntése után Red Bull-első sor az idény első időmérőjén

    Max Verstappené lett a pole pozíció a Bahreini Nagydíj időmérőjén. Mellőle csapattársa, Sergio Pérez indulhat, miután Charles Leclerc a bokszban maradt az utolsó próbálkozásoknál. Fernando Alonso megelőzte mindkét Mercedest.

    A tesztelés és a három szabadedzés után eljött az igazság pillanata, hiszen megrendezték a Bahreini Nagydíj időmérőjét, ahol már senki nem rejtegethette az esetleges tartalékait. A gyakorlások alapján Max Verstappen és Fernando Alonso küzdelmére lehetett számítani a pole pozícióért, míg a Ferrari és a Mercedes meglehetősen esélytelennek tűntek előzetesen.

    Miután elindult a Q1, a két AlphaTauri ment először pályára, őket pedig a Ferrarik követték. Itt máris jött az első érdekesség, hiszen Charles Leclerc és Carlos Sainz is a közepes abroncsokon hagyta el a garázsát. A monacói pilótának azonban nem indult jól a kvalifikáció, ugyanis előbb blokkolta a jobb első kerekét, majd lerepült egy darab az autójáról.

    Utóbbi miatt kisvártatva megszakították a körözést, így az érdemi kört nem teljesítő Leclerc-t leszámítva hárman iratkoztak fel az eredményjelzőre. Az élen Cunoda Juki állt 1:32.132 másodperccel, 276 ezreddel megelőzve Sainzot, és további 441-gyel Nyck de Vriest. Körülbelül 7 perces várakozás után aztán újraindult az időmérő, és a mezőny tagjainak 13:23 másodpercük volt kiharcolni a továbbjutást.

    Ekkor már mindenki pályára gurult, és a jelek szerint Leclerc Ferrariját is sikerült helyrehozni. Alonso és Verstappen közül elsőre előbbi volt a gyorsabb, de ez messze nem volt elég a vezetéshez. Az élre ugyanis az immáron lágyakon autózó Sainz ugrott 1:30.993-mal, 64 ezreddel megelőzve George Russellt, és további 37-tel Leclerc-t. Alonso lemaradása 161 ezred volt honfitársához képest, Verstappené pedig 302, míg Sergio Pérez és Lewis Hamilton közvetlenül mögöttük álltak.

    Lance Stroll simán ott lett volna a középmezőny elején, ám körét törölték, miután a 13-as kanyarban négy kerékkel elhagyta a pályát. Rajta kívül Nico Hülkenberg, Lando Norris, Oscar Piastri és Logan Sargeant álltak kieső helyen az utolsó próbálkozások előtt. A brit pilóta hátránya közel 4 tized volt a még éppen bennmaradó pozícióban lévő Pierre Gasly mögött.

    Sainzot leszámítva az egész mezőny visszatért a végére. Stroll könnyedén továbbjutott, ahogyan Hülkenberg és bár épphogy, de Norris és továbbment. Sargeant ezredre azonos időt autózott a McLaren versenyzőjével, ám mivel az újonc teljesítette később a körét, ő már kiesett. Hasonló sorsra jutott Gasly, Kevin Magnussen, Piastri, valamint De Vries is, a francia pilóta körét ráadásul törölték, így az utolsó helyről kezdi meg a futamot. Az első négyben nem változott a sorrend, ugyanis hamar kiderült, hogy nincs szükségük a javításra, ezért ők nem erőltették. Hamilton ugyan csak a tizenharmadik helyen zárta a Q1-et, de valójában egy pillanatig sem volt veszélyben.

    A Q2-ben 2 és fél percig senki nem ment ki a bokszból, aztán persze benépesült a pálya. Az első próbálkozások során a Red Bull ezúttal már megmutatta, hogy miért őket tartották a legjobbnak: Verstappen három lila szektort autózva, 1:30.503 másodperccel került az élre, 243 ezreddel megelőzve Pérezt, és további 155-tel Hamiltont, mögöttük pedig Russell, Alonso Sainz és Leclerc volt az élmezőny sorrendje. Hozzá kell tenni, hogy ebből a névsorból egyedül a Ferrarik voltak használt gumikon, a többiek mind vadonatúj lágyakat tettek fel.

    Ami a kieső pozíciókat illeti, Csou Kuan-jü, Stroll, Esteban Ocon, valamint Cunoda Juki voltak veszélyben. A négy név nem véletlen, hiszen Alexander Albon csak később gurult pályára, így ő akkor teljesített mért kört, amikor senki más nem volt kint. A thai versenyző azonban hibázott, és be sem fejezte körét, hanem visszatért a bokszba, így ő idő nélkül búcsúzott.

    A többiek közül egyedül a Red Bullok maradtak a garázsban, a többiek visszatértek. Csou és Cunoda végül az utolsó két helyen végeztek, Stroll és Ocon viszont továbbment, előbbi csak a tizedik helyen, kiütve ezzel Norrist. A brit pilóta mögött Valtteri Bottas zárt. A Q2-t az új abroncsokon visszatérő Leclerc zárta az élen, 221 ezreddel megelőzve Verstappent, Pérezt pedig Russell, Hamilton, Sainz és Alonso is felülmúlta.

    A Q3-ra csak a Ferrariknak és a Red Bulloknak maradt két szett új gumijuk, és rajtuk kívül csak Stroll próbálkozott az utolsó szakasz első felében. Verstappen 1:29.897-tel nyitott, amivel 103 ezreddel múlta felül Leclerc-t. Péreznek 234, míg Sainznak már 464 ezred volt a hátránya vele szemben, míg Stroll több mint 2 másodperccel maradt el, vagyis nem autózott értékelhető kört.

    A többieknek csak egy dobásuk volt. Alonso a negyedik, míg Russell a z ötödik helyre jött fel, Hamilton viszont nem tudta megelőzni Sainzot. Ekkor jött az újabb fordulat, ugyanis Leclerc nem tért vissza a pályára, mivel friss lágyakon akar rajtolni vasárnap. Ennek következtében Verstappen maradt az élen, Pérez pedig megelőzte  a monacói versenyzőt. Sainz visszajött a negyedik helyre, a Mercedesek mögött pedig Stroll, Ocon és elvett köre miatt Hülkenberg lett a sorrend.

    A Bahreini Nagydíj időmérőjének végeredménye

  • Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    Red Bull-Alonso párharcot és Ferrari-megpördülést hozott a bahreini nyitány

    Sergio Pérez zárta az élen a Bahreini Nagydíj első szabadedzését Fernando Alonso és Max Verstappen előtt. A Ferrarinak és a Mercedesnek egyaránt óriási volt a lemaradása, ám egyik csapat sem tette fel a lágy abroncsokat. A leglátványosabb hibát Carlos Sainz mutatta be.

    Az első szabadedzéssel hivatalosan is elindult a Forma-1-es Bahreini Nagydíj, a szezon első futamhétvégéje. Az egy héttel ezelőtti tesztek után a csapatok immáron mindkét autót pályára küldhették, hogy megnézzék, mennyit sikerült fejlődniük. Hozzá kell tenni, hogy a körülmények nem voltak reprezentatívak, hiszen a gyakorlást még világosban rendezték, ellentétben a szombati időmérővel és a vasárnapi futammal.

    Miután a bokszutca kijáratánál zöldre váltottak a lámpák, a mezőny nagy része rögtön a pályára rajzott, a többség a közepes, azaz a C2-es keverékeken. Az első mért kört Lando Norris futotta, ám 1:37.462 másodperces ideje még távol volt a mérvadótól. Sergio Pérez már 1:35.069-et tudott, de Fernando Alonso nála is 21 ezreddel gyorsabbnak bizonyult. A Ferrarik szintén hamar feliratkoztak az eredményjelzőre, de első köridejüknek nem volt jelentősége.

    Szűk 8 perc elteltével Max Verstappen is teljesítette első gyorskörét, már ha ez annak volt nevezhető. A holland pilóta gyakran mindenki másnál sokkal jobban kezd, most viszont csak a harmadik helyre ugrott fel, 381 ezredes lemaradásban. Második próbálkozása során Pérez jelentős mértékben javított, és 705 ezredet adott Alonsónak.

    Az első kisebb hibát az egyik újonc, Oscar Piastri követte el, aki alatt a 7-es kanyarban megbicsaklott az autó, ezért kisodródott a pályáról. A másik debütáns, Logan Sargeant nem rontott, ám a rádióban jelentette, hogy égett szagot érez az autójában. A probléma azonban a jelek szerint nem volt komoly, mert akkor még csak vissza sem tért a bokszba.

    Közel 15 perc után a Mercedesek is megérkeztek, de, ahogyan ez mindenkiről elmondható, Lewis Hamilton és George Russell első köréből sem lehetett komolyabb következtetést levonni. Verstappen viszont vélhetően nem volt elégedett az autóval, hiszen második gyorskörét be sem fejezte, miután bemutatott egy kisebb megcsúszást az RB19-essel.

    Hamilton aztán valamelyest javított, de lemaradása még mindig 821 ezred volt Pérezhez képest. Kevin Magnussen feljött a hétszeres világbajnok mögé a negyedik helyre, de ő lágyakon tette mindezt. Ezzel párhuzamosan a Ferrari flow-vis festékkel tesztelte a hátsó szárnyát, amely legutóbb nem működött jól, hiszen elromlott rajta a DRS. Ami pedig a McLarent illeti, Norris autóját ismét szerelni kellett, ami bár lehetett beállításváltoztatás is, a teszt alapján könnyen lehet, hogy megint gond volt a kocsival.

    Félidőhöz közeledve Hamilton további másfél tizedet javított, miközben korábban Alonso is gyorsult. Az élen viszont Pérez maradt, akitől további javulásra lehetett számítani, hiszen ő és Verstappen is feltette a lágy abroncsokat. A mexikói pilóta végül másfél másodpercet javítva 1:32.758-nál állt meg, és miután csak az első szektorban bizonyult lassabbnak csapattársánál, 617 ezreddel megelőzte Verstappent. Piastri szintén a C3-asokon feljött a negyedik pozícióba, de lemaradása 2 másodperc feletti volt, ahogyan az AlphaTauriké is, akik Hamilton mögé zárkóztak. Valtteri Bottas aztán a harmadik pozícióba ugrott fel, de épphogy 2 másodpercen belül volt Pérezhez képest.

    A szintén lágyakon próbálkozó Norris elmérte az első kanyart, amivel egy pár másodpercig tartó sárga zászlós fázist idézett elő, egy körrel később viszont 1,407 másodperces hátrányban megelőzte Bottast. A brit pilótával ellentétben Carlos Sainz a közepeseken volt, amelyeket alighanem tönkre is tett, ugyanis a 9-es kanyar bejáratánál hibázott, és megpördült. Szerencséjére hatalmas a bukótér, ezért az autó épsége nem volt veszélyben.

    A Ferrari és a Mercedes még negyed órával a vége előtt sem tette fel a lágyakat, hiszen Charles Leclerc és Russell is a C2-eseken volt kint, ahogyan nem sokkal később Hamilton is azokon tért vissza. A monacói pilóta a negyedik helyre jött fel ezeken, lemaradása 1 ezred híján másfél másodperc volt a hátránya. Az 5-szörös futamgyőztes furcsának érezte a kuplungját, amikor elhagyta a garázsát, de feltételezte, hogy nem lesz gond, és a jelek szerint igaza lett.

    Russell csak a tizenegyedik pozícióig kúszott fel a tabellán, Hamilton pedig megelőzte Piastrit. Alonso ennél sokkal nagyobb mértékben gyorsult, hiszen a lágyakon elválasztotta a két Red Bullt, miután 438 ezreddel maradt el Péreztől. A tesztelést kihagyó, még mindig sérült csuklóval vezető Lance Stroll a végén erősített, és Leclerc mögé feljött a hatodik pozícióba.

    Ezzel kialakult a végeredmény, ám fontos hozzátenni, hogy a Ferrari és a Mercedes mellett az Alpine és a Williams sem mutatta meg valós tudását, hiszen egyik csapat sem tette fel a lágyakat, így a mezőny második felében végeztek. Ettől függetlenül tény, hogy az első tíz sorrendje Pérez, Alonso, Verstappen, Norris, Leclerc, Stroll, Magnussen, Csou Kuan-jü, Bottas és Hamilton lett, Russell pedig közvetlenül csapattársa mögött zárt.

    A Bahreini Nagydíj első szabadedzésének végeredménye

  • Bejött a bátorság – Rácz Geri a harmadik MINI-s versenyhétvégén már a top 10-ben végzett

    Bejött a bátorság – Rácz Geri a harmadik MINI-s versenyhétvégén már a top 10-ben végzett

    Az idei harmadik versenyhétvégéje ígérkezett az eddigi legnehezebbnek a MINI
    CHALLENGE-ben versenyző Rácz Geri számára, ő azonban remekül helytállt,
    amiért eddigi legjobb eredménye lett a jutalma.

    A mezőny nagy részéhez képest jóval kisebb tapasztalattal vágott neki első,
    Oulton Parkban teljesített versenyhétvégéjének Rácz Geri, mégis az idei legjobb
    eredményét érte el. Az EXCELR8 Motorsport magyar versenyzője a MINI
    CHALLENGE harmadik fordulójában bizonyította: kifejezetten fekszenek neki az
    ehhez hasonló kihívások.

    Azok után, hogy Geri a szabadedzéseken vezetett először valós versenyautót a
    rendkívül tempós és pilótaszemmel is izgalmas aszfaltcsíkon, a mindkét futamon
    javított a rajtpozícióján. Az első versenyt a 16. helyről kezdhette a 30 fős
    mezőnyben, a végén pedig a 14. helyen intette le a kockás zászló, míg a vasárnap
    rendezett második viadalon kettő helyett négy helyet javítva már a 10. lett,
    menet közben pedig megdöntötte az időmérő edzésen elért idejét. Ez egyben az
    eddigi legjobb eredménye is a sorozatban.

    Rácz Geri, Oulton Park
    Fotó: MOTAM

    „Nagyon örülök, mert miután előzetesen szinte semmilyen tapasztalatom nem
    volt a pályáról, hiszen nem teszteltem itt, sikerült jól felépítenünk a hétvégét, és
    folyamatosan képesek voltunk javulni. Szerintem erre büszke lehetek. A második futamon sikerült jobb időt autóznom, mint az időmérőn, ami szintén azt mutatja,
    hogy mennyit fejlődtünk” – értékelt a 16 éves pilóta.

    „Az első versenyen a mellőlem induló csapattársamhoz viszonyítva jó rajtot
    vettem, noha egy kicsit kipörögtek a kerekeim. Ezzel együtt mellé értem, de a
    külső ívről már nem tudtam előtte elfordulni, és inkább elengedtem” –
    elevenítette fel a történteket Geri, aki a vasárnapi verseny előtt mérnökével
    részletesen elemezte az első futam eseményeit, hogy még több pozíciót tudjon
    javítani a futam elején.

    „Ekkor is a rosszabbnak számító külső ívről rajtoltam, de ehhez már kezdek
    hozzászokni. Az elindulást ezúttal is jól kaptam el, a közvetlenül előlem rajtoló
    versenyző lefulladt, nekem pedig el kellett rántanom a kormányt, hogy ne
    rohanjak bele. Kicsit megijedtem, hogy túlságosan kipörögnek a kerekeim, és
    nem fogom tudni kikerülni, de szerencsére sikerült megoldanom.”

    Rácz Geri, Oulton Park
    Fotó: MOTAM

    Aki mer, az nyer

    Geri az első verseny után kitartott amellett, hogy bár nagyon szűk és nehéz rajta
    előzni, az Oulton Park igen szórakoztató pálya. „Ha az ember előtt a teljes
    futamon át csatáznak, akkor lehetetlen bebújni a másik mellé, mert csak a füvön
    marad hely. Noha végig képes voltam tartani a lépést a többiekkel, úgy érzem,
    tiszta pályán tudtam volna gyorsabban is menni, de az első körtől kezdve nagyon
    nagy forgalomban autóztam” – összegezte a tapasztalatait.

    A csapattal ezért abban maradtak, hogy a második versenyen nagyobb
    kockázatot fog vállalni. „Azt mondták, hogy legyek bevállalós, és a futam elején
    menjek bele a rizikós manőverekbe. Ez bejött, mert sikerült az első körben
    pozíciót nyernem. Igazából ez volt a legfontosabb feladatom, illetve azt is kérték, hogy a lassabb kanyarokból kifelé figyeljek oda a pedálkezelésre. Szerintem ezt is
    sikerült megvalósítanom.”

    Gerit az sem zökkentette ki, hogy a második kanyarban az egyik riválisa
    nekiment, válaszként ő a következő kanyarban visszaelőzte a túlbuzgó ellenfelet.
    „Miután belém jött, betört, illetve behajlott a bal oldali visszapillantóm, így azon
    az oldalon nem láttam hátrafelé. De ez olyannyira nem zavart, hogy a verseny
    végéig észre sem vettem. A következő kanyarban aztán visszaelőztem, majd
    magam mögött tudtam tartani” – idézte fel az esetet.

    Nem ez volt az egyetlen előzése, hiszen a leintésig összesen négy helyet jött
    előre, és megmutatta, hogy bár nehéz, azért nem lehetetlen előzni az Oulton
    Parkban. „Az utolsó előtti kör végén sikerült felzárkóznom az előttem haladóra,
    majd az utolsó kör utolsó kanyarjában mellé értem, és úgy voltam vele, hogy lesz,
    ami lesz, én elfordulok. Egy kicsit nekem is jött, és kitolt a pályáról, de a gázra
    lépve jó kigyorsítással otthagytam, és a tizedik helyen szeltem át a célvonalat.”

    Rácz Geri, Oulton Park
    Fotó: MOTAM

    Geri így egy 14. és egy 10. hellyel zárta a hétvégét, miközben az újoncok
    értékelésében az első futamon a harmadik, a másodikon pedig a második lett.

    A MINI CHALLENGE küzdelmeiben most hosszabb szünet következik, a mezőny
    legközelebb július 29. és 31. között a skóciai Knockhillben lép pályára. Geri
    ugyanakkor addig sem fog tétlenkedni, és többek között a szezon negyedik
    fordulójának helyszínén is tesztel majd, így a mostaninál felkészültebben fogja
    várni a folytatást.

  • A Daytona-i Truck futam, 8 percben – VIDEÓ

    A Daytona-i Truck futam, 8 percben – VIDEÓ

    A NASCAR Camping World Truck Series szezonnyitó futama a várakozásoknak megfelelően izgalmas versenyt hozott. A hajnalban az alvást választók számára azonban a FOX jóvoltából most elhoztuk a Daytona-i verseny összefoglalóját.

    Egy daytonai versenyt 8 percben összefoglalni nem egyszerű feladat. Az Egyesült Államokban a verseny közvetítési jogaival rendelkező FOX munkatársai azonban kiválóan oldották meg a feladatot, így a NextEra Energy 250 egyelen izgalmas pillanatáról sem kell lemondaniuk az időhiányban szenvedőknek.

    Nem elrontva azok szórakoását, akik az eredmény ismerete nélkül szeretnék megnézni a legfontosabb pillanatokat, csak annyit mondanánk; Daytona ezúttal sem hazudtolta meg magát!

  • Így számolt be az 500miles.hu a Daytonai 24 órásról

    [hfcm id=”1″]
    Az 500miles.hu stábja itt volt a 2022-es Daytona 24 órás egésze alatt, lássuk, hogyan zajlott le a verseny.

    [catlist tags=”daytonai-24-oras-elo” excerpt=yes date=yes dateformat=”H:i – l” date_class=”lcp_date” numberposts=15 thumbnail=yes thumbnail_size=large orderby=date order=asc]

  • Horner: A Red Bull számára keserédes a 2018-as szezon

    Horner: A Red Bull számára keserédes a 2018-as szezon

    A Red Bull idén vagy nagyon gyors volt, vagy mérföldekre elmaradt a két világbajnoki aspiráns csapattól. Többször is láthattuk őket a dobogón, ugyanakkor, sokszor kellett egyik autójuknak feladni a versenyt. Christian Horner ezekre az eseményekre visszatekintve nyilatkozta azt, keserédes számukra a 2018-as idény.

    Daniel Ricciardo és Max Verstappen is két-két győzelmet aratott, ám ezekre a pillanatokra árnyék vetült, ha megnézzük kieséseik számát. 11-szer kellett feladniuk a versenyt, ebből pedig 8 az ausztrál nevéhez fűződik. Összesen 236 ponttal maradtak le a Mercedes mögött, valamint meghoztak egy olyan döntést, amit kétkedve fogadott mindenki: 2019-től Honda motorra fognak váltani.

    ,,Több szempontból nézve is keseredés szezonunk volt. A győzelmek melyeket elértünk, igazán édesek a számunkra. Elsők lettünk Kínában, Monacóban, a hazai versenyünkön Ausztriában és Mexikóban. Kétségkívül ezek voltak idei év legjobb pillanatai.”

    .,,A szezon rosszabb momentumait akkor értük el, mikor az autó nem tudott célba érni, rengeteg technikai hibával szembe kellett néznünk, valamint meg kellett próbálnunk valamivel ellensúlyozni a hiányzó motorerőt. Nos, ezek voltak a keserű részek. Általában vasárnap elég erős autónk volt, és a versenyzőink, mikor képesek voltak rá, rettentően erős versenyt produkáltak.” – nyilatkozta Horner az Autosportnak.