Címke: Oscar Piastri

  • Volt McLaren alkalmazott szólalt meg arról, kivételezik-e a csapat Norrisszal

    Volt McLaren alkalmazott szólalt meg arról, kivételezik-e a csapat Norrisszal

    Felkapott téma jelenleg, hogy a McLaren Lando Norrist részesíti előnyben Oscar Piastrival szemben.

    A Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéjén látottak csak felerősítették azokat, a főként a drukkerek részéről érkező hangokat, melyek szerint a McLaren Lando Norrist favorizálja Oscar Piatrival szemben, és az utóbbi két hétvégén az ausztrál pilóta nem véletlenül küszködött, aminek eredményeként már nem ő vezeti a pontversenyt. Az ausztrál SEN rádió azonban megszólaltatta a McLarennél az idei évig teljesítményedzőként dolgozóm, a wokingi istállót belülről jól ismerő Kim Keedle-t, aki szerint nincs szó ilyesmiről.

    „Mindig vannak hullámvölgyek és hullámhegyek az F1-ben Mindketten erős pilóták, és Norris visszavágása várható volt. Az utóbbi néhány pálya nem tartozik Oscar erősségei közé, de rendben lesz. Világbajnokságot nyerni nem könnyű, de biztos vagyok benne, hogy meg fogja oldani” – szemlézte a Yahoo Sport Keedle-t rádiónak mondott szavait.

    „Tudom, hogyan működik a McLaren, és jól kezelték ezt házon belül, de megértem, hogy kívülről gyanúsnak tűnhet – folytatta a korábbi McLaren-alkalmazott. – A nehézség az F1-ben az, hogy a szezon során rengeteg a fejlesztés. Az elején a McLaren volt a leggyorsabb autó, aztán a Red Bull utolérte őket, miközben a Mercedesnek és a Ferrarinak is vannak erősebb versenyei. Ehhez jön még egy kis önbizalomvesztés és pár rossz verseny Oscar részéről. Én nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, szerintem minden teljesen tisztességes és átlátható.”

    Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    A Yahoo ugyankkor idézi az ausztrál F1-es szakértő Cameron van den Dungen szavait is, aki ellenben úgy véli, a McLaren „nagyon is egyértelműen” olyan autóra váltott, amely jobban illik Norris vezetési stílusához.

    „A valóság az, hogy minden technikai erőforrásukat nagyon is egyértelműen abba az irányba vitték, hogy az autó Lando Norris számára legyen optimális – mondta van den Dungen szintén az SEN rádiónak. – Az autó és a pilóta közötti összhang kritikus, így az autót mindig egy bizonyos vezetési stílus köré kell építeni. Amikor két egyenrangú pilótád van, és eltérő stílusban vezetnek, az technikai kihívás. Például Max Verstappen olyan autót szeret, amelynek nagyon érzékeny az első tengelye, ami a hátulját instabillá teheti. Senki más nem szeret ilyen beállítást, de a Red Bull neki építi az autót, és minden csapattársa szenved vele.”

    „A McLaren egész évben Piastri stílusának megfelelő autóval versenyzett, de a legutóbbi fejlesztések és módosítások egyértelműen Lando számára működnek jobban. Oscar most azon dolgozik, hogy alkalmazkodjon ehhez a stílushoz, de az utóbbi két versenyen ez még nem sikerült neki.”

    Van den Dungen hozzátette, hogy a következő futamok helyszínei elvileg jobban fekszenek majd Piastrinak, hiszen az Egyesült Államokban és Mexikóban eddig sosem szerepelt jól.

    Piastri a mexikói futam után egyébként elmondta, az időmérőt követően egyértelművé vált a számára, hogy nagy változtatásra van szüksége a vezetés terén. „Az utóbbi hétvégéken teljesen másképp kell vezetnem az autót, ami elég furcsa, ha az előző 18 versenyen jól működött minden. Ma kipróbáltunk néhány dolgot, és megnézzük, ezek hozzák-e majd a kívánt eredményt” – tekintett előre az összetett első helyét Norrisszal szemben elveszítő pilóta.

  • Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    Piastri is beismerte, amit a McLaren főnöke állított, úgyhogy el lehet felejteni az összeesküvés-elméleteket

    A mexikói hétvégén Oscar Piastri és Lando Norris között tapasztalt hatalmas különbség természetesen rögtön beindította az összeesküvés-elméleteket a rajongók körében arról, hogy a McLaren szándékosan hátráltatja az ausztrált, hiszen más magyarázat egyszerűen nem létezhet arra, hogy fél másodpercet kap az időmérőn. Ám miután Andrea Stella az időmérőt követően kifejtette, hogy Piastri nem tudott kellően alkalmazkodni az autóhoz, a futam után maga az érintett is beismerte ezt.

    Oscar Piastri április 20-a óta először feküdhet le úgy aludni egy F1-es futam után, hogy nem ő áll az élen a világbajnoki pontversenyben, hiszen mexikói győzelmével Lando Norris egy ponttal átvette tőle az első helyet. A csupán a 7. helyről rajtoló, végül az 5. helyen célba érő ausztrál számára egyértelműen a kármentésről szólt az idei 20. futam, utólag pedig ő is elismerte, amit a McLaren csapatfőnöke az időmérő után elmondott, azaz, hogy nagy változásra volt szüksége a vezetés terén.

    „Úgy éreztem, az egész futam alatt valaki mögött voltam, és küszködtem a turbulens levegővel. Ez elég nehéz volt – kezdte értékelését Piastri a Sky Sports-nak. – Számomra a legfontosabb dolog az volt, hogy megpróbáljam megtanulni azokat a dolgokat, amiket ma akartam megtanulni. Tegnap, az edzés után egyértelművé vált, hogy néhány dolgot elég jelentősen meg kell változtatnom a vezetési stílusomban. A mai nap arról szólt, hogy próbáljam minimalizálni a veszteséget, de közben tanuljak is ezekről a dolgokról. Ha sikerült ebben előrelépnem, akkor elégedett leszek.”

    Andrea Stella az időmérő után kifejtette, hogy Norris és Piastri között nagy különbség van abban, hogy miként próbálják a lehető legjobb köridőt kihozni az autóból, amikor pedig alacsony a tapadás, mint Mexikóban, akkor Norris van jobban elemében. A csapatfőnök ezután kiemelte, hogy az ausztrálnak ez még csak a harmadik éve az F1-ben, úgyhogy még mindig tanul, ez esetben pedig meg kell tanulnia, hogy ilyen körülmények között hogyan tudja a legtöbbet kihozni az autóból.

    McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    „Az elmúlt néhány hétvégén egészen másképp kellett vezetnem – vagy éppen nem vezettem másképp, pedig kellett volna. Ez egy kicsit furcsa volt számomra, mert pontosan ugyanúgy vezettem, mint egész évben, csak az utóbbi néhány hétvégén az autó, a gumik vagy valami más egészen eltérő vezetési stílust igényelt, és én erre nem igazán álltam rá” – ismerte be Piastri.

    „Ma próbáltam ezen egy kicsit változtatni, és ha az elemzések után kiderül, hogy ez hatékony volt, akkor remélhetőleg láthatunk majd némi előrelépést. Az autó nyilvánvalóan egy ideje nem változott, tehát nem az autóval van a gond. Tekintve, hogy a tempó különbségei elég egyértelműek, Lando számára valószínűleg könnyebb volt ráérezni erre, nekem pedig nem annyira” – ecsetelte az ausztrál, majd hozzátett: „Fontos emlékezni arra a másik 19 versenyre, és arra, hogy a vezetési stílusom eddig egész jól működött. Ez inkább arról szól, hogy új eszközöket adjak a szerszámosládámhoz, nem pedig arról, hogy teljesen újra feltaláljam magam.”

  • Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Norris győzelme után új narratívával fordul a szezonhajrára az F1

    Tavasz óta Oscar Piastri állt az F1-es tabella élén, de Mexikóban folytatódott a küszködése, és sima győzelmével visszavette tőle az 1. helyet Lando Norris. Két Ferrari-motoros autót vezető brit is esélyes volt a dobogóra, de oda végül Max Verstappen állt fel Norris és Charles Leclerc társaságában.

    Az elmúlt hetekben az uralta az F1 beszédtémáját, hogy a friss lendületet szerző Red Bull-lal Verstappen véghez tud-e vinni egy óriási fordítást a szezon végéig, ami továbbra sem lehetetlen, mert közelebb került a tabella aktuális éllovasához a 3. hellyel, az 5. helyen befutó Piastrival szemben faragott a hátrányából.

    Norris a pole pozícióból ellenben túlélte a legnagyobb próbatételt, a szélárnyék-versennyé fajuló rajtot a hosszú egyenesben, ő jött ki elsőként az első kanyarkombinációból, és onnan sima útja volt a győzelemig, a Ferrarik és mások sem jelentettek veszélyt rá. Az előző mondat annyiból nem helytálló, hogy Leclerc megelőzte őt, de ez a bukótéren keresztül jött össze neki, és ugyanitt fordult el Verstappen is, aki az egymás mellett megérkező négy autó közül legkívülre szorult a féktávon.

    A visszaengedősdi néhány perc múlva visszatért, immár komolyabb komplikációkkal. Az üldözőbolyban kialakult egy klasszikus DRS-vonat, de Verstappent nem érdekelte, hova szól a helyjegye, megtámadta Lewis Hamiltont a 3. helyért. A ferraris leszorította őt a célegyenes végén, a holland így ismét a bukótéren átgázolva előzött, de az elengedés után azon nyomban újra támadni akart, és ebből az lett, hogy Hamilton leszaladt a következő bukótérbe, a lesipuskásként várakozó George Russell is megtorpant.

    Az egészből Oliver Bearman profitált nagyot, aki a kiváló rajtja után tovább lépdelt előre, már a 4. helyre – olyan keménységet mutatott Verstappennel szemben a pozíció megtartásáért, mintha a holland saját maga ellen csatázott volna. Sőt, ez a kerékcserék után 3. hellyé változott, mert Hamilton tízmásodperces büntetést kapott a pálya levágásáért.

    A Haas újonca bravúrosan ment, és a szenzációs dobogós eredmény csak azért nem jött össze neki, mert másokhoz hasonlóan kétkiállásos taktikát választottak neki – ez a vártnál nagyobb változatosságot csempészett a mexikói futamba. Norris és Leclerc nem szorult rá még egy szett gumira, míg Verstappent az terelte erre az útra, hogy az élmezőny többi részével ellentétben nem a lágy, hanem a közepes keveréken indult, ezért rövidebbre tudta venni a második etapját a lágy típuson.

    A címvédő elképesztően vezetett, nemhogy kibírták a gumijai és nem érték utol a frissebbeken támadók, az utolsó körökre még ő zárkózott fel Leclerc-re. Az utolsó előtti körben már majdnem bebújt mellé a célegyenes végén, de több golyója nem maradt a tárban, mert Carlos Sainz lerobbant kocsija miatt virtuális biztonsági autós fázist rendelt el a versenyirányítás, amit nem tudtak időben eltávolítani a veszélyes zónából. (A Williams pilótája a negyedik kieső volt a futamról, Liam Lawson, Nico Hülkenberg és Fernando Alonso után.)

    Bearman-nek szintén segített a VSC-fázis, meg tudta tartani a 4. helyet Piastrival szemben, aki több előzéssel mentette, ami menthető, hiszen korábban még rosszabbul állt a szénája, a rajt után visszacsúszott a 9. helyre. Mögötte a Mercedes párosa ért célba, Kimi Antonelli és Russell sorrendjét ideiglenesen fel is cserélte a csapat Russell követelőzése miatt, de a brit bukta az elöl maradást azzal, hogy bő 10 körrel a leintés előtt bebambult és hagyta, hogy Piastri bevetődjön mellé. A 8. Hamilton, a 9. a másik Haasszal Esteban Ocon, a 10. Gabriel Bortoleto lett.

    A bajnokság állása négy nagydíjjal az idény vége előtt: Norris – 357 pont, Piastri– 356 pont, Verstappen – 321 pont.

  • McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    McLaren: Nincs gond az autóval, Piastrinak kell megtanulni, hogyan legyen gyors vele

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke reagált azokra a felvetésekre, melyek szerint amikor két csapattárs között ekkora a különbség, akkor ott a lassabb pilóta autójával lehet valami gond.

    Miként azt mi is megírtuk, Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke már közvetlenül a Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése után Oscar Piastrit jelölte meg annak okaként, hogy az ausztrál versenyző miért került „szokatlanul nagy” hátrányba a pole-t megszerző Lando Norrishoz képest, ami miatt csak a 7. helyről rajtolhat a magyar idő szerint vasárnap este 9 órakor kezdődő versenyen.

    Az olasz szakember nem sokkal ezután a McLaren sajtóbeszélgetésén részletesebben is belement Piastri fél másodperces lemaradásába, és közölte, hiába megszokott ekkora különbség esetén az autóban keresni az okokat, azzal nincs probléma. „Minden bizonyíték, minden adat, minden közvetett mérés, amink csak van, azt mutatja, hogy nincs probléma az autóval, és semmi okunk azt gyanítani, hogy lenne.”

    Norrisról most derült ki, hogy „vakon” vezet – ez is segítette a mexikói pole-ban?

    „Az alváz cseréjéről is tudom, hogy a Forma–1 történetében ez mindig egy visszatérő téma. Én inkább más alkatrészeket cserélnék – például a padlót, az első szárnyat –, de valójában ezek az elemek is rotációban vannak, tehát nem ugyanazok az alkatrészek maradnak folyamatosan az autón. Ezért minden okunk megvan arra, hogy nyugodtak legyünk: az autóval nincs gond” – utalt azokra a felvetésekre az Autosport által idézett csapatfőnök, amelyek szerint Piastri autóját valamilyen korábbi hétvégén összeszedett rejtélyes sérülés tenné lassabbá.

    Stella ezután lényegében kifejtette, amit az F1 TV-nek és a Sky Sports-nak is, azaz, hogy Piastri és Norris eltérő képességprofilú pilóták, és előbbi nehezebben boldogul alacsony tapadású körülmények között, mert az ösztönei azt diktálják, hogy stabilan, kontrolláltan vezessen, és azonnal korrigálja a csúszást. Ennek következtében minden kanyarban ezredeket, századokat veszít, amelyek a kör végére összeadódnak.

    Mivel a mexikói pálya a körülmények (keveset használják, egy 21 milliós metropolisz közepén elterülve pedig nagy a rárakódó porréteg; illetve több mint 2000 méterrel a tengerszint felett helyezkedik el, az aerodinamikai tapadás ezért alacsony), illetve a rendkívül sima aszfaltja miatt az egész versenynaptár legkevésbé tapadós pályája, itt különösen megmutatkozik Piastri ezen a téren meglévő hátránya.

    Norris és Piastri részletes összehasonlításán jól látszik, hol és mennyi időt veszített az ausztrál:

    https://youtu.be/WkFs10LjwGs?si=jVcXhFf-m6jtj7ie

    „A leggyorsabb autót is bizonyos módon kell vezetni, különösen olyan körülmények között, mint itt, vagy részben Austinban: forró aszfalt, csúszkáló gumik – és a köridő generálásának módja Lando számára természetesebben jön, mint Oscarnak – folytatta Stella. – Tudjátok, Lando az alacsony tapadás mestere: az etap végén, amikor a gumik már elhasználtak és a tapadás alacsony, ő az, aki még ilyenkor is képes zöld (egyéni legjobb – a szerk.) szektorokat futni.”

    „Oscar ezzel szemben a nagy tapadású helyzetekben érzi igazán jól magát – ott tudja megmutatni a tehetségét. Ne felejtsük el, hogy bár most a világbajnoki pontverseny vezetőjéről beszélünk, ő még be sem fejezte a harmadik szezonját a Forma–1-ben.”

    Stella szerint az utóbbi két hétvége segít Piastrinak abban, hogy „kalibrálja” magát versenyzőként, és megtanulja, hogy az ilyen, számára kevésbé természetes helyzetekben mikor mondhatja, hogy „most vagyok gyors”. „Nincs ok az aggodalomra, ez inkább egy tanulási, kalibrációs folyamat Oscar számára, és biztos vagyok benne, hogy ez a folyamat meg fog térülni” – zárta gondolatait a csapatfőnök.

  • Szerződésszegést követne el a McLaren, ha erre utasítaná Norrist vagy Piastrit

    Szerződésszegést követne el a McLaren, ha erre utasítaná Norrist vagy Piastrit

    Nemhogy nem tenné, de nem is tehetné meg valamelyik pilótája szerződésének megszegése nélkül a McLaren, amit sokak szerint már meg kellett volna tennie.

    Mióta Max Verstappen rohamos felzárkózásba kezdett a világbajnoki pontversenyben, rendre felmerült, hogy a McLarennek döntenie kellene az élen álló Oscar Piastri támogatása mellett, hogy így biztosítsa, a Red Bull ne happolja el előlük az egyéni világbajnoki címet. Noha ez a forgatókönyv akár már a Mexikóvárosi Nagydíj végén háttérbe szorulhat, hiszen megvan rá az esély, hogy Lando Norris átveszi a vezetést, vagy minimálisra csökkenti jelenlegi, 14 pontos hátrányát az összetettben, Juan Pablo Montoya érdekes információt osztott meg arról, hogy miért nem utasíthatná egyik vagy másik versenyzőjét a csapattárs támogatására a McLaren akkor sem, ha ezt szeretné tenni.

    Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    „Nem tehetik meg, mert először is, a versenyzők szerződése kimondja, hogy amíg matematikailag esélyük van a bajnoki címre, addig a csapat nem adhat ki olyan utasítást, amely a másik pilóta segítését célozza” – nyilatkozta a wokingi istálllónál 2005-ben és 2006-ban versenyző Montoya a kolumbiai AS-nek, kiemelve, hogy ez a fajta csapatutasítás különbözik attól, ami a csapat érdekeit szolgálja.

    Amíg tehát mindkét McLaren-pilóta matematikailag harcban van a címért, addig nem várható, hogy bármelyiküknek is a másikat kell védenie, legyen akármekkora Max Verstappen lemaradása. Persze alighanem akkor sem tenne ilyesmit a McLaren, ha nem szerepelne ez a kitétel a pilóták szerződésében, hiszen alapvetően az a hozzáállás uralkodik a csapatban, hogy Piastrinak és Norrisnak egyaránt meg kell adni az esélyt, és a csapat hosszú távú érdekeit szem előtt tartva egyik versenyző bizalmát sem lehet eljátszani.

    Norrisról most derült ki, hogy „vakon” vezet – ez is segítette a mexikói pole-ban?

    Persze jó kérdés, hogy a McLarennél mikor éreznék úgy, hogy egy esetleges csapatutasítás már a csapat érdekeit szolgálja, hiszen az nyilvánvalóan csapatérdek, hogy mindkét vb-címet megnyerjék. Ezzel együtt valószínű, hogy a csapat csak akkor avatkozna közbe, ha az egyik versenyzője vagy már matematikailag sem esélyes a címre, és Verstappen, illetve a másik McLaren-pilóta még igen, vagy akkora hátrányba került, hogy nem reális számára az összetett elsőség megszerzése. Utóbbi esetben nyilván számításba kellene venni, hogy a matematikai esély még nem szállt el, de amennyiben olyan helyzet áll elő, hogy Norris vagy Piastri is belátja, lottóötöshöz hasonló szerencse kellene neki ahhoz, hogy világbajnok legyen (mindkét rivális nulláz kétszer, ő pedig kétszer nyer és hasonlók), valószínűleg nem az lenne az első reakciója, hogy szerződésszegés miatt elővenné a csapatát.

  • Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    Piastri egyszerűen nincs azon a szinten, mint Norris, ha csúszós a pálya?

    Míg Lando Norris remek teljesítménnyel megszerezte a pole pozíciót a vasárnapi Mexikóvárosi Nagydíjra, addig Oscar Piastri a szabadedzések után az időmérőn is csak küszködött, és végül csapattársától 0,588 másodpercet kapva csak a 7. rajtkockába ért oda (ami 8. lenne, ha Carlos Sainz nem hozott volna magával 5 rajthelyes büntetést Austinból). De mi lehet ennek az oka?

    Noha Piastri az időmérő egy pontján a motorra panaszkodott, utólag megerősítette, hogy semmi gond nem volt a Mercedes-erőforrással, és egyszerűen csak nem tudta hozni azokat az időket, amiket Norris.

    „Egyszerűen nincs tempó, ami kissé rejtélyes. Többé kevésbé egész hétvégén ekkora volt a hátrányom, úgyhogy meg fogjuk vizsgálni, hol csúsztak félre a dolgok. Nyilvánvalóan ez kissé frusztráló. Nem változott nagyban az, ahogyan érzem magam az autóban, mindössze arról van szó, hogy ezen a hétvégén és az elmúlt hétvégén nem volt meg a tempó. Még nem tudom 100%-ig, hogy miért, szóval a mélyére fogunk ásni. Megpróbálom a legjobbamat nyújtani [az első kanyar felé vezető hosszú sprinten], az lehetőséget fog nyújtani némi előrelépésre. Meglátjuk, mit tehetünk” – értékelt a Sky Sports-nak a pontverseny éllovasa.

    Azért így is tudott mosolyogni:

    Piastri az F1 TV-nek hozzátette, az autóban ülve nem érezte nagyszerűen magát, de ezt inkább a nagy tengerszint feletti magasságnak és a ritka levegőnek tudja be. „Kemény volt. Úgy éreztem, hogy néhány köröm nem volt rossz, amikor számított, de nyilván nem jöttek azok a köridők, amiket vártam. Néhány dolgot meg kell értenünk, mert ez nyilván egy frusztráló időmérő volt. Ami hiányzik, az a köridő. Minden normálisnak érződött, miközben az autót soha nem lesz csodálatos érzés vezetni ebben a magasságban, de minden normálisnak érződött, csak nem volt ott a köridő.”

    Piastri egyszerűen még nem elég jó, ha csúszós a pálya?

    Miközben a közel 6 tizedmásodperces differencia két, ennél egymáshoz rendszeresen sokkal közelebb levő pilótától már valamilyen műszaki problémát vagy egyéb gondot feltételez, Andrea Stellának, a McLaren csapatfőnökének a szavai inkább arra utalnak, hogy egyszerűen Piastri az, aki nem boldogul alacsony tapadás mellett.

    „Van néhány dolog, amit meg kell vizsgálnunk Oscar oldalán. Nehezebb számára használni az autót, amikor csúszósak a körülmények, mint amilyenek Austinban is voltak. Ezt meg kell vizsgálnunk és javulnunk kell holnapra. Oscar nagyjából minden kanyarban veszít néhány ezredmásodpercet Landóhoz képest, ezért arról van szó, hogy a megfelelő érzetet tudja-e kapni az autótól ilyen körülmények között és minden kanyarban kicsit jobban tudja-e nyomni. Ilyenkor nehéz hozzátenni azt a kis pluszt anélkül, hogy az ember ne ütközzön problémákba. Szerintem a versenytempója mindkét pilótának erős, és biztos vagyok benne, hogy Oscar feljebb tud majd jönni néhány helyet” – nyilatkozta Stella a Sky Sports-nak.

    Ennyi számat a plusz négy szezonnyi F1-es tapasztalat Norris oldalán? | Fotó: McLaren

    Az olasz szakember ezután az F1 TV-nek így folytatta a nagy különbségről: „Ez egyértelműen szokatlan, hiszen a két pilótánkat általában néhány ezredmásodperc választja el az időmérőn és néhány centiméter a versenyen, ezért szokatlan látni ezt a különbséget. Austinban és itt is olyanok a körülmények, hogy az autó sokat csúszkál, ami egy bizonyos fokú jártasságot követel meg az autóval és azzal kapcsolatban, hogy miként hozza ki belőle a versenyző a legtöbbet. Lehetséges, hogy ezen Oscarnak még dolgoznia kell egy kicsit.”

    „Át kell néznünk a dolgokat vele, de amikor a versenyen kopottabbak a gumik és az autó sokat csúszkál, akkor Lando van elemében. Itt az időmérő edzés szinte ehhez hasonlatos. Ezzel szemben Oscar inkább az a versenyző, aki nagy tapadás mellett egy bizonyos módon hajszolja az autót. És nem szabad elfelejtenünk, hogy Oscarnak ez még csak a harmadik éve a Forma–1-ben, miközben fénysebességgel tanul. Szóval ha jó munkát végzünk annak a meghatározásával, hogy mit kell tanulnia, akkor meg fogja tenni.”

    Stella ennél érthetőbben nem is adhatta volna a világ tudtára, hogy Piastri Mexikóban egyszerűen nem tudja hozni Norris szintjét, ami persze nem jelenti azt, hogy ha visszatérnek egy tapadósabb helyszínre, ne lehetne ismét rendkívül szoros a kettejük közötti csata.

  • Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Ezt tanácsolja Lewis Hamilton a Verstappen elleni csatában Piastrinak és Norrisnak

    Lewis Hamilton tanáccsal látta el a meglepődött Oscar Piastrit és az autójában bízó Lando Norrist a Max Verstappen elleni csatához.

    Miután Max Verstappen négy versenyhétvége alatt 64 pontot dolgozott le a hátrányán Oscar Piastrival szemben, és jelenleg 40 ponttal követi az összetett harmadik helyén az ausztrált, valós esély mutatkozik arra, hogy a négyszeres világbajnok odaérjen a két McLaren-pilótára, és háromszereplőssé változtassa a bajnoki finálét. Amennyiben így lesz, a Verstappennel 2021-ben megküzdő és alulmaradó Lewis Hamilton szerint Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak olyanná kell válnia, mint a holland, különben Verstappen kiénekli a sajtot a szájukból.

    „A nyomás óriási. Ilyenkor fel kell húzni a szemellenzőt, és mindent kizárni, ami kívülről jön. Rengeteg hatás ér, pozitív és negatív is. Emellett tényleg kíméletlennek kell lenni – és Max pontosan ilyen. El fogja venni tőlük a címet, ha ők nem lesznek ugyanolyanok – jelentette ki a hétszeres világbajnok a Sky Sports-nak. – Nyomniuk kell, és mélyre kell ásniuk magukban, hogy képesek legyenek feltartóztatni olyasvalakit, mint Max, abban az autóban, amiben most ül. De ahhoz, hogy bármelyikük előtte végezzen, a következetesség a kulcs – és ezt Maxnál láttuk az utóbbi néhány futamon.”

    A McLaren rejtett üzenettel szólt be a trükköző Red Bullnak

    Hamilton kiemelte, hogy mivel Verstappen már négyszeres világbajnok, több tapasztalata van az egyaránt első vb-harcát vívó Norrisszal és Piastrival szemben, valamint a helyezéséből adódóan is könnyebb a dolga.

    „Itt van három elképesztően tehetséges versenyző, és nem tudom megjósolni, hogy miként fognak viselkedni. Max négyszer nyert már, szóval tudja, milyen, üldözőnek lenni pedig sokkal könnyebb, mint üldözöttnek. Amikor te vezetsz, valaki pedig közeledik, az jobban hatással van rád, mintha te lennél az üldöző és nem lenne veszítenivalód. Az élen állva csak te veszíthetsz” – mondta a 40 esztendős brit.

    Piastri meglepődött, Norris szerint mostantól az övék a jobb autó

    A Mexikóvárosi Nagydíj sajtónapján megtudhattuk, hogy a McLaren a pilótáik austini sprinten történt ütközése után nyomott egy resetet és tiszta lappal vág neki az utolsó öt hétvégének, ami annyit jelent, hogy Piastrit nem szankcionálták, ellenben törölték Norris szingapúri ütközésért kiszabott csapaton belül büntetését.

    Ez nyilván annak is szól, hogy Wokingban is tudják: Verstappen és a Red Bull feltámadását nem lehet félvállról venni. A pilóták nem is veszik, de azért mindketten igyekeztek azt erősíteni, hogy továbbra is rajtuk múlik, hogy kettejük közül kerül-e ki az idei világbajnok.

    „[Verstappen] Monza óta mutatott formája egy kicsit meglepett. A szezon korábbi szakaszában voltak ugyan villanásai, de elég nagy visszaesések is. Tudjuk, hogy rengeteg fejlesztést próbáltak bevetni az autójukon, hogy javítsanak rajta, de Max gyorsabban visszatért a harcba, mint amire számítottam” – mondta Piastri, akitől ezután azt kérdezték, aggódik-e a négyszeres világbajnok miatt.

    „Ez nem igazán olyasmi, amin gondolkodom. Az utóbbi néhány hétvégén következetes és erős volt, de nincs értelme ezen aggódni vagy erre koncentrálni. Ami segíthet abban, hogy megnyerjem a bajnokságot, az az, ha magamból, az autóból és a csapatból is kihozom a maximumot. Ő ott van, harcban van, de végső soron ez nem változtat azon, ahogyan versenyzem.”

    Wolff szerint Verstappen van előnyben; azt is megindokolta, hogy miért

    Norris eközben azt fejtegette, hogy a szezon hátralevő részében szerinte az ő autójuk lesz a jobb (miközben ezt semmi nem garantálja, főleg úgy, hogy a Red Bull a hírek szerint Las Vegasban újabb fejlesztést vet be, míg a McLaren már nem hoz újítást az idén)

    „Max az elmúlt egy hónapban nagyon jó formában volt. Jobban teljesítettek, mint mi. Megnyert néhány futamot – és hát ő Max Verstappen. Bolondság lenne nem esélyt adni neki. Jelenleg jobb formában vannak, sok versenyen gyorsabbak is voltak. De még mindig van esélyünk. Mostantól a szezon végéig jobb autónk van, és ezt kell kihasználnunk” – jelentette ki Norris.

    Mindeközben Verstappen továbbra is azt az elvet vallja, hogy továbbra is a maximumra kell törekedniük, aztán majd kiderül, ez mire lesz elég. „Egyértelmű, hogy jó sorozatban vagyunk, sokkal jobban élvezem így, és igyekszünk megtartani ezt a lendületet. Tudjuk, hogy tökéletesen kell teljesítenünk a végéig, ha esélyt akarunk, de csak próbálunk mindent maximalizálni, és majd meglátjuk, hová jutunk” – nyilatkozta Mexikóban a holland.

  • Meggondolta magát a McLaren Norris büntetése kapcsán; Piastrit nem bünteti az austini ütközésért

    Meggondolta magát a McLaren Norris büntetése kapcsán; Piastrit nem bünteti az austini ütközésért

    A McLaren nem bünteti tovább Lando Norrist a közte és Oscar Piastri között történt szingapúri ütközésért, míg az ausztrál pilótára semmilyen szankciót nem vet ki az austini sprint rajtja utáni csattanásért.

    Az elmúlt hétvége egyik slágertémája volt, hogy a McLaren Lando Norrist találta felelősnek a két pilótája szingapúri koccanásáért, így valamilyen büntetést szabott ki rá. Noha azt mostanáig sem árulták el a wokingiak, hogy mi ez a büntetés, egybehangzó sajtóértesülések szerint úgy döntöttek, hogy a szezon végéig Piastri élvez elsőbbséget az időmérő edzések harmadik szakaszában, és ő döntheti el, hogy Norris előtt vagy mögött szeretné-e elhagyni a garázst a Q3-ban.

    Ám miután a két versenyző összeütközött és kiesett az USA Nagydíj sprintfutamán, amikor Piastri megpróbált élesen aláfordulni Norrisnak, majd összeért az ő és Fernando Alonso autója közé szoruló Nico Hülkenberggel, aminek következtében nekiment Norrisnak, a McLaren újabb megbeszélést folytatott csapaton belül, és végül változatott a korábbi álláspontján.

    Az ütközés:

    A The-Race.com arról számolt be, hogy bár a wokingiak vezetése továbbra is úgy véli, Alonso és Hülkenberg (Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója kezdetben egy az egyben a németet hibáztatta, de aztán visszavonta ezt az álláspontját és bocsánatot kért mind Hülkenbergtől, mind Jonathan Wheatley-től, a Sauber csapatfőnökétől) lehetett volna elővigyázatosabb, az austini versenyt követő megbeszéléseken az az álláspont alakult ki, hogy Piastri is lehetett volna óvatosabb. Ezt egyébként a Mexikóvárosi Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján az ausztrál pilóta is elismerte.

    „Minden hétvégét kielemzünk, függetlenül attól, mi történt. A sprinfutamon történtekben szerintem van némi felelősségem. Ezen a hétvégén viszont mindketten tiszta lappal kezdünk, csak versenyzünk, és meglátjuk, ki kerül ki a csatából győztesen” – mondta.

    Piastri azonban nem kapott Norriséhoz hasonló csapaton belüli büntetést, sőt, a pontverseny éllovasa a sajtótájékoztatón megerősítette, hogy a tiszta lap azt jelenti, hogy a McLaren „eltávolította a [korábbi ütközés] következnényeit Lando oldalán”.

    Magyarán: Norris szezon végéig szóló büntetése a mexikói hétvégétől kezdve nincs érvényben.

    Erre részben azért került sor, mert miután Norrist megbüntették egy, az austinihoz hasonló, nem szándékosan okozott ütközésért, ez volt az igazságos lépés egy ugyanilyen jellegű, Piastri által okozott kontaktért, másrészt Max Verstappen vészesen közeledik a McLaren kettősére a pontversenyben (4 hétvége alatt 64 pontot hozott Piastrin), így a csapat a pilótái szankcionálása helyett mostantól minden erejével arra akar koncentrálni, hogy az egyéni vb-címet is megnyerje.

  • Példátlan tettre készülhet a McLaren, aminek Piastri ihatja meg a levét

    Példátlan tettre készülhet a McLaren, aminek Piastri ihatja meg a levét

    Amennyiben úgy érkezik meg a mezőny – és erre azért jó esély van – az idei utolsó F1-es versenyhétvégére, hogy még nem dőlt el az egyéni világbajnoki cím sorsa, Oscar Piastri rögtön a hétvége kezdetén lépéshátrányba kerülhet.

    Miután a McLaren közölte, hogy a Mexikói Nagydíjon az egyik IndyCar-pilótája, Pato O’Ward ül Lando Norris autójába az első szabadedzésen, a Red Bullnál pedig Ayumi Iwasa lesz bevetésen Max Verstappen helyett, már csak az a kérdés, hogy a három vb-aspiráns közül Oscar Piastrinak mikor kell még egyszer átadnia az autóját az idei szezonban. O’Ward és Iwasa szerepeltetésével ugyanis Norris és Verstappen esetében is meglesz az a két alkalom, amely során egy csapatnak F1-es tapasztalattal legfeljebb korlátozottan rendelkező versenyzőt kell autóba ültetnie, de Piastrinál kell még egy.

    Azt már tudjuk, hogy ez nem Mexikóban fog bekövetkezni, így marad Brazília, Las Vegas, Katar és Abu-Dzabi, de Brazíliát és Katart eleve kihúzhatjuk, hiszen ezek sprinthétvégék, az egyetlen szabadedzést pedig biztosan nem fogják elvenni az ausztráltól. Így marad Las Vegas és Abu-Dzabi, amelyek közül normál esetben egyértelműen utóbbi a jobb választás, hiszen itt jóval kevésbé releváns az első edzés, azt ugyanis még nappal rendezik, ellenben a második gyakorlás, majd az időmérő és a futam már villanyfényben zajlik.

    Az egy hétvége alatt 23 ponttal közelítő Verstappen sem rengette meg a McLaren saját magába vetett hitét

    Ám az idén könnyen lehet, hogy Piastri úgy fog megérkezni a szezonzáróra, hogy ott dől majd el a világbajnoki cím közte, illetve Lando Norris és/vagy Max Verstappen között, és majd úgy kell lemondania egy órányi autóban töltött időről, hogy az év végi elsőségre pályázó ellenfelének vagy ellenfeleinek ez az egy óra is rendelkezésére áll majd. Mivel ettől még kevésbé lesz releváns a nappali fényben tartott edzés, ez aligha jelentene behozhatatlan hátrányt az ausztrálnak, de már csak mentális szempontból sem mindegy, hogy ilyen helyzetbe kerül-e vagy sem.

    Ezt a McLaren úgy tudná megelőzni, hogy Las Vegasban ülteti kispadra Piastrit, ott viszont fennáll a veszélye annak, hogy egy tapasztalatlanabb versenyző összetöri az autót az ultragyors utcai aszfaltcsíkon, illetve ezen a helyszínen minden pályatevékenységet villanyfényben rendeznek, így mindenki többet tanulhat az első gyakorláson, mint Abu-Dzabiban.

    Az biztos, hogy amennyiben a szezonzárón dől el a világbajnokság és Piastri kiüli az első szabadedzést, úgy ez lesz az első olyan utolsó futamos vb-döntő, amelyen valamelyik esélyes nem vesz részt a hétvége összes edzésén.

  • Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Piastri pofonegyszerű megoldástól várja, hogy ne kelljen aggódnia

    Oscar Piastri előnye tovább fogyott a bajnoki tabella élén az USA Nagydíjon, de egyelőre nem izgul.

    Érdekes módon sokan nem a csapattársát, Lando Norrist, hanem a nyár végére tetemes hátrányba kerülő Max Verstappent látják a legveszélyesebbnek rá a vb-címre, hiszen az előző négy nagydíjból hármat megnyert, és Szingapúrban is Piastri előtt végzett.

    Utóbbi szerencséjére Verstappennek még nincs teljesen a saját kezében a sorsa, ugyanis ha a hátralévő öt nagydíj mind a hét futamát megnyeri (kétszer sprintet is rendeznek), önmagában még az sem garantálja számára a címvédést, de ez azt a forgatókönyvet feltételezi, hogy az ausztrál minden alkalommal 2. lesz, ami a mostani formáját elnézve kevéssé valószínű: az előző három nagydíj egyikén sem állt dobogóra.

    „Max és a Red Bull sokat gyorsult a nyári szünet óta. Már az év elején is felvillantották a tempójukat, de azóta egyenletesen teszik ezt – ismerte el Piastri. – Jól elkapta a fonalat [Verstappen] az előző versenyeken, de ha újra megtaláljuk a ritmust, illetve én a tempómat, akkor nincs okom a komoly aggodalomra. Még hosszú a bajnokság. Max gyors ütemben közeledett hozzám, de a lemaradása még nem épp kicsi öt fordulóval a vége előtt. Ha újra rátalálunk a tempóra, rendben leszünk.”

    Vészesen fogy Piastri előnye, az ausztrál elmondta, miért szenvedett ennyire Austinban

    Verstappen módosította korábbi álláspontját és most már nem érzi lehetetlennek a címvédést, a hátránya 40 pont. Piastri Bakuban mindegyik nap megrongálta az autóját, ami nullázáshoz vezetett, Szingapúrban Norris manővere miatt vesztett pozíciót egy ütközés keretében, és a jelek szerint az austini teljesítménye az, ami megkongathatja a vészharangot, hiszen nem tudott mentséget felhozni az 5. helyre.

    „Inkább vagyok ebben a pozícióban, mint a másik két riválisoméban. Ez a hétvége nem úgy alakult, ahogy akartam, vagy amit vártam, viszont más volt a korábbi kettőhöz képest. Baku más okból katasztrófának bizonyult, Szingapúrban meg történt, ami történt. Ez a mostani hétvége kilógott a sorból” – mondta.

    Ráadásul Austinban a vonalvezetés és az idén korábban látottak alapján várhattuk volna, hogy a McLaren visszaveszi a kezdeményezést a Red Bulltól, de ezen a hagyományos jellegű pályán sem fordult újra a kocka.