Címke: Oscar Piastri

  • Shwartzman 2021-ben is marad a Premánál a Formula 2-ben

    Shwartzman 2021-ben is marad a Premánál a Formula 2-ben

    Robert Shwartzman folytatja a Prema csapatával, és bemutatkozó éve után 2021-ben is a Formula 2 bajnokságában indul. Az orosz pilóta a Ferrari versenyzői akadémiájának a tagja, idén negyedik lett a bajnokságban, és négy győzelmet szerzett, többet, mint bárki a mezőnyben.

    Shwartzman csapattársa a regnáló Formula 3-as bajnok lesz, Oscar Piastri, aki a Haasba és a Forma-1-be igazoló Mick Schumacher helyére érkezik. Így nyilatkozott az orosz:

    „Boldog vagyok, hogy 2021-ben is folytathatom a karrieremet a Premánál a Formula 2-ben. Csapatként természetesen a győzelem a célunk és hogy tovább fejlődjek, az idei tapasztalatok után. Keményen dolgozunk, fejlesztjük az autót, és egy újabb évet leszünk együtt, ami örömteli. Negyedik éve dolgozunk együtt, és a lehető legtöbbet akarjuk kiaknázni ebből a kapcsolatból. Köszönettel tartozom mindenkinek aki támogat és elhivatottak ebben.”

    Jövőre tehát már negyedik éve lesz Shwartzman a Premánál, az olasz csapattal a 2018-as Európai Formula 3 bajnokságában indult először, 2019-ben pedig megnyerték a FIA Formula 3 bajnokságát is. A csapatfőnök, Rene Rosin így nyilatkozott:

    „Örömmel folytatjuk az együttműködésünket Roberttel 2021-ben is. Remek volt vele eddig is együtt dolgozni, és büszkék vagyunk a folyamatos fejlődésére. Igazi ritka tehetség ő, és azt várjuk tőle, hogy jövőre megtesz még egy lépést előre. 2020-ban azonnal bebizonyította, hogy tud nyerni, és erre építve 2021-ben folyamatosan versenyképesek akarunk vele lenni.”

  • Ezek lesznek az Formula 2 csapatai a következő három évben

    Ezek lesznek az Formula 2 csapatai a következő három évben

    A Formula 2 promóterei bejelentették, hogy melyik tizenegy csapat lehet majd ott a nevelőszéria rajtrácsán 2021-és 2023 között.

    2020-as résztvevők közül mindenki helyet kap majd az új ciklusban is, név szerint: ART Grand Prix, Campos Racing, Carlin, Charouz Racing System, DAMS, Hitech Grand Prix, HWA Racelab, MP Motorsport, PREMA Racing, Trident és UNI Virtuosi.

    Ahogy korábban is jelezték, az autó nem változik majd, az előző – 2018-2020-as – Dallarát használják majd.

    „A következő hároméves szakaszban szeretnénk megerősíteni a bizalmunkat azokban a csapatokban, akik eddig is velünk voltak.” – nyilatkozta Bruno Michel, a széria igazgatója.

    „Nagy ellenálló képességről és professzionalizmusról tettek tanúbizonyságot ezekben a nehéz időkben. Nagyszerű munkát végeznek, és bíztak bennünk, hogy biztosítani tudjuk azt, ami a versenyzéshez szükséges.”

    „Együtt vészeltünk át egy kihívásokkal teli időszakot, és együtt fogunk tovább dolgozni azon, hogy fenntartsuk a bajnokság magas szintjét. Ahogy jelenleg is mi vonzzuk a legjobb és legérdekesebb fiatal pilótákat.”

    A 22 fős, Formula 2-es mezőnyből kettő ülés már elkelt, a Premánál az F3-as bajnok, Oscar Piastri vezethet majd, a Campos pedig a visszatérő Ralph Boschungra bízza egyik autóját.

  • Piastri Schumacher vagy Shwartzman helyét veheti majd át a Premánál

    Piastri Schumacher vagy Shwartzman helyét veheti majd át a Premánál

    Mick Schumachernek vagy Robert Shwartzmannak át kell adnia majd a helyét az FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastrinak. Az ausztrál fiatal ugyanis az FIA Formula 3 megnyerést követően fel fog lépni a Formula 2-be, ahol szintén a Prema csapatát fogja erősíteni.

    A Mark Webber által protezsált Piastri még Mugelloban biztosította be bajnoki címét az FIA Formula 3-ban két nagy riválisával Theo Pourchaire-rel és Logan Sargeanttel szemben.

    Az ausztrál pilóta annál a Premánál versenyzett, akik a Formula 2-ben is jó eséllyel pályázik a bajnoki címre a csapatok bajnokságában. Schumacher ugyanis vezeti a bajnokságot, Shwartzman pedig a negyedik helyen áll az összetettben, amivel magabiztosan vezetik a csapatbajnokságot az UNI Virtuosi előtt.

    Azonban Piastri bejelentése azt jelenti, hogy valamelyik premás pilótának át kell adnia a helyét a fiatal ausztrál számára. A német és az orosz pilóta is versenyben van a Haas megmaradt üléséért, ugyanis ma reggel az amerikai istálló bejelentette, hogy a szintén Formula 2-ben versenyző Nikita Mazepin lesz az egyik pilótájuk 2021-ben.

     

  • Ricciardot lenyűgözte a Piastri teljesítménye

    Ricciardot lenyűgözte a Piastri teljesítménye

    Daniel Ricciardo elárulta, hogy le volt nyűgözve fiatal honfitársa Oscar Piastri teljesítményét látva.

    A 19 éves Piastri újoncként volt megnyerni az FIA Formula 3 bajnoki címét a szintén újonc Theo Pourchaire és az amerikai Logan Sargeant előtt. Piastri volt a négy ausztrál versenyző egyike a sorozatban Alex Peroni, Calan Williams és Jack Doohan mellett.

    Az ausztrál fiatalt – aki a Formula Renault Eurocup bajnokaként érkezett meg a FIA Formula 3-ba a Prema csapatához – immáron Mark Webber menedzseli, aki 2023-ban már a Forma-1-ben látná pártfogoltját.

    Piastri emellett a Renault juniorprogramjának is a tagja, ahol nemrégiben másik két tehetséges fiatal pilótával vehettek részt egy Forma-1-es teszten, ahol a francia istálló 2018-as autóját vezethették Bahreinben.

    Ricciardo elismerte, hogy fél szemmel figyelte fiatal honfitársának fejlődését az idei szezonban.

    „Nagyon jó látni, hogy már ilyen fiatalon ennyire sikeres és jól megy neki,” – mondta a Renault pilótája.

    „Egyszer találkoztam Oscarral, még a téli szünetben. Egy rendkívül szerény, jó srácnak tűnt, aki minden helyzetben képes nyugodt maradni.

    „Konkrétan tátva maradt a szám, amikor a pályán mutatott versenyzését néztem idén. Monzában például remek előzéseket mutatott be és egyik alkalommal sem kockáztatott túl sokat.

    „Relatíve jól kezelt a nyomást, ami nagyon jó, ugyanis még nagyon fiatal és rengeteg ilyen helyzete lesz még karrierje során. Azonban, mint mondtam, nagyon örülök a jó eredményeinek.

    „Most pedig már ugye Mark (Webber) a szárnyai alá vette őt, szóval biztos vagyok benne, hogy jó iránymutatást fog majd kapni tőle. Látszik is, hogy ez hosszú távon ki is fizetődik.”

  • Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Webber 2023-ra a Forma-1-ben szeretné látni pártfogoltját

    Mark Webber szerint az FIA Formula 3 idei bajnoka Oscar Piastri képes lesz megbirkózni az előtte álló akadályokkal és 2023-ban már a Forma-1-ben fog versenyezni.

    Az ausztrál fiatal – akinek a Red Bull egykori pilótája a mentora – szoros csatában ugyan, de újoncként volt képes megszerezni az FIA Formula 3 bajnoki címét Theo Pourchaire és Logan Sargeant előtt.

    A Renauult junior Piastri ezt követően Forma-1-es tesztlehetőséget kapott Guanyu Zhou és Christian Lundgaard mellett. Az entstonei istálló fiatal pilótái Bahreinben vihetik majd pályára az R.S18-at.

    Piastri honfitársa, Daniel Ricciardo pedig ekkor már az Emilia Romagna Nagydíjon fog részt venni, amit ezen a héten rendeznek majd meg az imolai versenypályán.

    Webber úgy gondolja, hogy Piastri egy-két Formula 2-es szezont követően képes lesz megállni a helyét és csatlakozni az elithez, akik a Forma-1-ben versenyeznek egymás ellen.

    Ugyan az ausztrál fiatalt még egyik Formula 2-es csapat sem jelentette be, mint hivatalos versenyzőjét, Webber szerint ez már csak az idő kérdése, hogy megszülessen a megállapodás a két fél között.

    „Minden szezon és minden elkövetkező verseny fontos lesz ezentúl Oscar számára,” – mondta a 9-szeres futamgyőztes Webber. „Egyre csak nehezebb lesz a számára és a Formula 2 egy nagy ugrás lesz a Formula 3-hoz képest.

    „Szóval, ha minden jó alakul, akkor Oscar 2023-ra már a Forma-1-ben fog versenyezni. Egy év nem lenne elég a kellő felkészüléshez, két évet követően pedig majd csak 2023-ban mutatkozhatna be ugyebár.

    „Mindenre fel kell készítenünk Oscart. A Forma-1 pilótakeringője egy őrült játszma és a csapatok szeretik, ha vannak elérhető fiatal, tehetséges pilóták.

    „Sajnos jelen pillanatban az sem segít a számunkra, hogy számos tehetős apuka egyszerűen bevásárolja a fiát a sportba.”

    Webber Piastri leendő Forma-1-es tesztjére is kitért.

    „Ez bármelyik ausztrál számára egy nagy lehetőség és ezzel ő is tisztában van. A Renaultnál már megfelelően felkészült erre a kihívásra a szimulátorban. Ez lesz élete egyik legnagyobb napja szóval biztos vagyok benne, hogy nagyon várja már.

    „Oscar teljes mértékben megérdemli ezt a lehetőséget, ugyanis idén újoncként lett bajnok az FIA Formula 3-ban. Mellette idősebb versenyzők tesztelnek, szóval nem feltétlen kellene mellettük lennie, azonban az idei szezonban eredményei lehetővé tette számára azt, hogy egy szintre kerüljön velük.”

  • A Renault is F1-es tesztre küldi a fiataljait Bahreinben

    A Renault is F1-es tesztre küldi a fiataljait Bahreinben

    Christian Lundgaard és Guanyu Zhou vezetheti majd a 2018-as Renault-t egy négynapos teszten Bahreinben, felkészülésképpen egy esetleges F1-es ülésre.

    A Ferrari tartott már tesztet a juniorjainak Fioranóban, most a Renault-n a sor, hogy jobban felkészítse feltörekvő tehetségeit.

    Lundgaard jelenleg az ötödik az F2-es bajnokságban, ő vezetheti majd előbb a kétéves járgányt. A dán két győzelmet és hat dobogót szerzett eddig az ART színeiben.

    „Nagyon izgatott vagyok, hogy vezethetem az R.S.18-at jövő hétvégén. Eddig két tesztnapot teljesítettem Forma-1-es autóval, arra szeretnék majd építkezni.” – tűzte ki a célját Lundgaard.

    „Nem versenyeztem még Bahreinben, így a bajnokság miatt is jó felkészülés számomra, mert ott lesz az utolsó két hétvége. Erre használjuk majd a tesztet, és közben jobban megismerhetem majd az autót is.”

    Zhou a csapat hivatalos tesztpilótája, a teszt második felében ülhet majd a volán mögé.

    „Már másodjára mehetek majd az autóval, már várom, hogy visszaülhessek a kormányhoz. Eddig az autóhoz kellett szoknom, most apróbb dolgokra figyelünk majd oda, főleg a beállítások terén.”

    „Az F1-es hétvége ritmusához is szoktatni fogjuk magunkat. Nagyon hasznosak az ilyen napok. Sokan tanulok belőlük, ez felkészít egy F1-es ülésre.”

    A Renault Sport Academy igazgatója, Mia Sharizman azt is felfedte, az újdonsült F3-as bajnok, Oscar Piastri is lehetőséghez jut majd.

  • Lawson nyert, miközben ausztrál bajnokot avattak a szezonzárón

    Lawson nyert, miközben ausztrál bajnokot avattak a szezonzárón

    Mugellóban a kilencedik versenyhétvégéjét teljesítette a Formula 3-as mezőny. A mai verseny a szezon 18. futama volt számukra, ezzel az utolsó is.

    A szezonzáró versenyen hárman voltak még harcban a bajnoki címért. Az élen holtversenyben, 160 ponttal Oscar Piastri és Logan Sargeant, valamint 151 ponttal Théo Pourchaire.

    Az élről Lawson, és Fernandez indult, míg Sargeant az 5., Pourchaire a 8., Piastri pedig a 11. helyről várta a rajtot.

    Lawson az élen maradt a rajt után, ám Sargeant hamar kiszállt a bajnoki címért folyó csatából: hárman akartak egyszerre elférni a hármas kanyarban, aminek az lett az eredménye, hogy összeakadt Zendelivel, és mindketten be is fejezték a versenyt a kavicságyban, a biztonsági autó pedig a mezőny élére állt.

    Ekkor az élen Lawson állt, Smolyar és Beckmann előtt, Piastri pedig már a 7. helyen haladt, Pourchaire előtt.

    A negyedik körben folytatódott a versengés. Lawson ismét az élen maradt, ám Piastri visszaesett a 9. helyre, Pourchaure pedig a 6. helyre lépett előre.

    Később Smolyar visszacsúszott a 4. helyre. A második helyet Beckmann vette át, őt pedig Fernandez követte.

    A 11. körben a mezőny legfiatalabb tagja, Pourchaire a 4. helyre jött fel, megelőzve Fittipaldit, ezzel pedig egyre közelebb került a bajnoki címhez.

    A 16. körben Pourchaire csapattársát, Fernandezt is megelőzte, így más a harmadik volt, míg a rivális Piastri a 9. helyen haladt, ám ekkor egyetlen ponttal még utóbbi volt a pontverseny élén. Piastri azonban még egy helyet javított, a csapattárs Vestit előzte meg.

    Oscar Piastri
    Oscar Piastri | Fotó: Dan Istitene – Formula 1 via Getty Images / FIA Formula 3

    Végül Pourchaire már nem tudott előrébb jutni, így miközben a versenyt Lawson nyerte Beckmann és Pourchaire előtt, az ausztrál Oscar Piastri lett a Formula 3 idei, 2020-as bajnoka úgy, hogy a leintés előtti pillanatokban még Fernandezt is megelőzte!

     

     

  • Vesti nyert, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Vesti nyert, pontegyenlőség a bajnokság élén

    Frederik Vesti nyerte az F3 idei utolsó fordulójának nyitóversenyét Mugellóból. A verseny bővelkedett az oda-vissza előzésekben, ráadásul a bajnokság élén pontegyenlőség alakult ki.

    Az élről Lirim Zendeli vágott neki a versenynek, mellőle Hughes rajtolhatott. Kettejük között maradt a sorrend rajt után, ami pedig a bajnoki riválisokat illeti, Sargeant az ötödikről a negyedik helyre jött fel, Piastri viszont nem tudott feljebb kerülni a 16. pozíciónál.

    A két Premáson kívül még Pourchaire-nek volt némi esélye a bajnokságban, a 17 éves francia ennek megfelelően be is kezdett: a hetedik helyről rajtolva a második kör elején már Sargeant mellett is elment, így feljött negyediknek.

    Eközben az élen is elkezdett kibontakozni egy párharc Zendeli és Hughes között, a felek oda-vissza előzgették egymást a hosszú célegyenes végén. Piastri sem tétlenkedett, elkezdett felzárkózni, egy alkalommal még a kerekei is összeértek egyik riválisával, Haugerrel, viszont szerencséjére ezután gond nélkül tudta folytatni.

    Az élen állók addig-addig csatáztak, hogy megérkezett a nyakukra a végig harmadikként haladó Vesti, és a dán rögtön nyomás alá is helyezte Zendelit, majd átlépett rajta. A következő körben már a vezető Hughest kezdte támadni, és most sem kellett sok idő, hogy megelőzze, így átvette a vezetést.

    Sargeant autója ezalatt egyre idegesebbé vált, többször kiszélesítette a pályát, ennek eredményeképp utolérte, majd leelőzte őt a hatodik helyről érkező Fittipaldi. Csapattársa és bajnoki ellenfele, Oscar Piastri eközben már a 11. helyen járt, és három körrel a vége előtt már csak egy előzést kellett volna bemutatnia, hogy megszerezze a tizedik helyet és az ezzel járó fordított rajtrácsos pole pozíciót. Végül ezt nem tudta megtenni, hiszen Lawson maradt a tizedik, így övé, és nem Piastrié lesz a holnapi első rajtkocka.

    Az élen is a legvégsőkig kiélezett maradt minden, Hughes az utolsó előtti kör elején előzte vissza Vestit. Ez végül rossz taktikának bizonyult, hiszen így az utolsó körre Vestinek lett DRS-e és szélárnyéka, és könnyedén végre is hajtotta az előzést. Ezzel párhuzamosan Pourchaire is az utolsó körben előzte Zendelit a harmadik helyért, Fittipaldi pedig Sargeantet az ötödikért, így hiába vette vissza az amerikai korábban az ötödik helyet.

    Vesti tehát idei harmadik győzelmét szerezte, mögötte pedig Hughes és Pourchaire jött be dobogós helyekre. A bajnokság élén pontegyenlőség alakult ki, Sargeant ugyanis hatodik lett, Piastri pedig nem szerzett pontot a 11. helyen beérve. Mindkettejüknek 160 pontja van, őket Pourhaire követi 151 ponttal, ez pedig így azt jelenti, hogy neki is maradt még esélye holnap.

    A negyedik helytől a további sorrend így néz ki: Zendeli, Fittipaldi, Sargeant, Smolyar, Beckmann, Fernandez és Lawson.

  • Vesti nyerte az első F3-as futamot Monzában

    Vesti nyerte az első F3-as futamot Monzában

    Frederik Vesti a kilencedik helyről győzött az idei Formula 3-as bajnokság utolsó előtti hétvégéjének első futamán.

    A rengeteg előzéssel tarkított versenyt az időmérőt követő büntetések hada után Liam Lawson kezdte meg a pole pozícióból, mellőle Matteo Nannini indulhatott. Az ő sorrendjük megmaradt az elindulás után, mögéjük az ötödik helyről rajtoló Pourchaire jött fel. A francia lendülete ezután is megmaradt, hiszen a 4. körre már az élen találta magát.

    Az első sikánt rengeteg alkalommal fékezték el a pilóták, például így járt az összetettet vezető Logan Sargeant, aki emiatt jelentősen vissza is esett. Nem sokkal később Alex Peroni is ugyanígy hibázott, ő éppen Williamst próbálta előzni, aki pedig épp ekkor forgott meg.

    Az élen eközben már Hughes is átment Lawson és Nannini kettősén, az utóbbi kettős ráadásul csatába is bonyolódott a 9. körben, ám az első kanyarban összeértek. Lawson tovább tudott menni, de Nannini futóműve megsérült, így a hazai versenyző kiesett. Lawsonra ezután Vesti érkezett meg, és a Roggia sikán után be is tudott menni mellé, ezzel átvette a harmadik helyet.

    A 12. körben Sebastian Fernandez csúszott ki az Ascariban, így behajtott a pályára a safety car. Az újraindításnál komoly adok-kapok alakult ki a versenyzők közt, Beckmann próbálta Lawsont előzni, ám az új-zélandi kemény védekezése után a német nem hogy nem tudott előzni, további pozíciókat bukott Peronival és Piastrival szemben. Utóbbi igen remek felzárkózást produkált, folyamatos előzéseivel már a 6. helyen járt ekkor. Ugyanúgy az újraindításnál történt, hogy Sargeantet kilökték, így visszaesett a mezőny végére, sőt lehet, mindez a bajnokságába kerülhet.

    Frederik Vesti is remek tempót diktált a harmadik Premával, Hughest megelőzve már a második helyen próbálta nyomás alatt tartani Pourcahire-t. Végül a 20. kör elején szánta el magát az előzésre, és kifékezte francia riválisát az első sikánban. Ugyanekkor esett hátra Lawson is, a már negyedik Piastrival való harca közben lendületet vesztett, komoly csata árán maradhatott csak hatodik. Piastri tovább folytatta a felzárkózást, Hughes mellett eljőve már a harmadik helyen találta magát.

    Vesti a verseny végéig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így idei második győzelmét szerezte. Tette mindezt úgy, hogy csak a kilencedik helyről rajtolt. A második végül Pourchaire, a harmadik pedig Piastri lett. Az ausztrál pedig ezzel a teljesítményével 8 pont előnyt harcolt ki magának a bajnokság élén, hiszen riválisa, Sargeant pont nélkül maradt.

    A további sorrend így alakult mögöttük az első tízben: Beckmann-Hughes-Lawson-Zendeli-Viscaal-Fittipaldi-Belov.

    Ezzel az eredménnyel pedig a Prema bebiztosította bajnoki győzelmét, három versennyel az évad vége előtt.

  • Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    Lirim Zendeli nyerte a Formula 3 első versenyét Belgiumban

    A legnagyobb kérdést az egész hétvégén beharangozott eső jelentette, ami a Formula 3-asok első versenyére még nem érkezett meg. Azonban az időjárás nem a legbarátibb arcát mutatta, hiszen egészen hűvös időjárás fogadta a mezőnyt, a pálya is csak 15 fokos volt.

    Az utolsó futam győztesének Jake Hughesnak nem alakult jól a verseny kezdete, hiszen a rajtrácson maradt a felvezető körön, így a boxutcából kellett rajtolnia.

    A rajtnál viszonylag simán eljött a mezőny első fele, a hátsó traktusokban azonban történt egy két koccanás, melynek köszönhetően Novalak defektet kapott. A harmadik helyről rajtoló Smolyar nem kapta el túl jól az elindulás pillanatát, azonban a pálya adottságainak köszönhetően meg tudta tartani pozícióját.

    A 4. körben Deledda hibája után falba állította autóját, így bejött a virtuális biztonsági autó, azonban gyorsan dolgoztak a pályabírók, így másfél kör múlva már folytatódhatott a száguldás. Beckmann illetve Smolyer körről-körre, oda-vissza előzgették egymást az állítható hátsó szárny segítségével.

    A tizedik körben Piastri és Lawson vívott nagyon kemény csatát, amely csatában utóbbi pilóta leterelte a Prema versenyzőjét, össze is értek az autók, de mindketten tudták folytatni a versenyt.

    A pontversenyben élen álló Logan Sargeantnek motorproblémái voltak, így elsőként bajnoki legnagyobb kihívója Oscar Piastri előzte meg első ízben, majd Vesti is elment mellette.

    Lirim Zendeli rajt-cél győzelmet aratva, végig dominálva a futamot nyerte meg végül az első Formula 3-as futamot Spa-ban. A dobogó második fokára Theo Pourchaire, harmadik fokára pedig David Beckmann állhatott fel. Logan Sargeant nagy mentést mutatott be, hiszen hatalmas motorproblémái ellenére a nyolcadik helyen zárta a főversenyt.

    A holnapi sprintversenyt Verschoor – Lawson első sorral kezdik majd meg a pilóták.