Címke: Oscar Piastri

  • Versenyfutás Alonso üléséért – bekezdtek az Alpine-juniorok Bahreinben

    Versenyfutás Alonso üléséért – bekezdtek az Alpine-juniorok Bahreinben

    Az Alpine idén három fiatal pilótát is támogat az Formula 2-ben, akikben – bár merőben más helyzetben vannak – egy dolog közös: idén bizonyítaniuk kell.

    Guanyu Zhou, a pénzeszsák?

    A kínai pilóta mögött komoly támogatók állnak, ez tény. Emiatt több lehetőséget kapott az F2-ben, mint a legtöbb pilóta. Ráadásul F1-es csapat támogatásával is bír.

    Ezentúl azonban fel is tud mutatni valamit, nem úgy, mint például korábbi kollégája, a hasonló cipőben járó Sean Gelael. Bár nem rögtön újonc szezonjában ért el áttörést, rendszeresen dobogókat szerzett, tavaly pedig eljutott a futamgyőzelemig is.

    Általában nem jó jel, ha egy versenyző több évre ragad egy szériában. Viszont ennek köszönhetően azonban idén Zhou az egyik legtapasztaltabb versenyzőként állhat rajthoz.

    Ennek megfelelően esélyes az idei bajnoki címre is, az első fordulóban teljesítményével be is jelentette erre az igényét. Bahreinben pole-ból megnyerte a főfutamot, és vezeti is a pontversenyt.

    Christian Lundgaard, a hűséges

    A dán a Renault/Alpine Akadémia legrégebbi tagja. Tavalyi (első teljes) szezonjában két futamgyőzelmet szerzett, de kiegyensúlyozottsága még kívánnivalót hagy maga után, hiszen sokszor nem szerzett pontot.

    Második évében neki is a bajnoki cím a célja, hiszen bizonyítania kell, jobb, nem csak a többi versenyzőnél, hanem „márkatársainál” is. Zhou-tól tavaly 2 és fél pontra volt, az időmérőn pedig pár ezred híján majdnem pole-t szerzett.

    Mindhárom futamon az élmezőnyben autózott, de a főversenyen nem választott jó stratégiát, és begyűjtött egy büntetést is, így kikerült a pontzónából.

    Oscar Piastri, az aranyifjú

    A fönti két pilótának azért is fájhat a fejük, mert ha nem vigyáznak, lekörözheti őket a jelenlegi F3-as bajnok.

    Az F2-ben újoncnak számító Piastri hamar bejelentkezett futamgyőzelmével az élmezőnybe, és ha a harmadik futamon nem ütközik, pontokban sem lenne akkora lemaradása.

    Újoncként azonban nem feltétlenül kell legyőznie, mindenkit, anélkül is bizonyíthat a többiek ellen. Őt nem sürgeti annyira az idő, mint fenti két kollégáját.

    Bejelentette felállását 2021-re az Alpine akadémiája is

    Hogy miért is? Az Alpine pilótái közül Ocon szerződése idén, Alonsóé 2022 végén jár le, így akár jövőre adódhatna lehetőség.

    A francia fiatal korából adódóan azonban nagyobb valószínűséggel marad – ha a csapat is úgy akarja -, mint az idén 40 éves spanyol csapattársa.

    Ha Piastri addig bizonyít, könnyen a többiek elé ugorhat a sorban az első adódó F1-es lehetőségnél.

  • Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    Zhou pole-ból nyert, de izgalomban nem volt hiány

    A kínai Guanyu Zhou nyerte az F2 idei első főfutamát, míg a két biztonsági autós fázis mellett sok büntetés is született a versenyen.

    A rajttól Lundgaard jött el a legjobban, a kemény gumin rajtoló Zhou-t csapattársa, Drugovich is lerajtolta.

    Tegnapi kiesése után Robert Shwartzmannak a harmadik verseny sem indult jól, az első körben felöklelte a Roy Nissanyt, aki ezzel kiesett a versenyből. Bejött a biztonsági autó, de pár kör után ki is ment.

    Shwartzman egy boxutca áthajtásos büntetést kapott, ezzel elszállt az esélye a pontszerzésre.

    Az élre közben Piastri jött fel, és Armstrong is mutatott be előzéseket. Elsőként Lundgaard jött ki a boxba, majd meglepetésre Zhou is egész korán döntött a kerékcsere mellett.

    Ekkor Petecof autójában berobbant a poroltó, és leparkolt a célegyenes végén, ezzel újabb biztonsági autós fázis következett. Ez Armstrong, Vershoor és Lawson malmára hajtotta vizet, akik még nem végezték el a kiállásukat.

    Baleset okozása miatt Vips, Lundgaard, Drugovich is büntetést kapott, a versenybírók nem osztották szűkmarkúan az időbüntetéseket.

    A dán csapattársával, Théo Pourchaire-rel vívott nagy csatát a 9.-ik helyért, de büntetése miatt végül nem szerzett pontot.

    Verschoor szintén lágy gumin a safety car után gumin élre állt, és elment Piastri mellett. A fordított stratégián azonban fogyni kezdtek a gumijai, így Zhou és Piastri utolérték öt körrel a vége előtt.

    Zhou gyorsan áthámozta magát a hollandon, míg a Verschoor mögötti vonatra felzárkózott Ticktum és Lawson is. A Williams fejlesztőpilótája csatába is bonyolódott a tavalyi F3-as bajnokkal, aminek ütközés lett a vége.

    Az ausztrál lefulladt, ezzel egy rövid virtuális biztonsági autós fázis következett.

    Zhou elnyúlt az élen, Ticktum feljött a második helyre, míg Vershoor Lawson mögé esett vissza a negyedik helyre.

    Shwartzman a kavarodásban hetedik helyre jött fel, és közben a leggyorsabb kört is begyűjtötte.

    A verseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Különbség
    1 ?? Guanyu Zhou ?? UNI-Virtuosi
    2 ?? Dan Ticktum ?? Carlin +0.482
    3 ?? Liam Lawson ?? Hitech +2.950
    4 ?? Richard Verschoor ?? MP +4.095
    5 ?? Marcus Armstrong ?? DAMS +9.792
    6 ?? Jehan Daruvala ?? Carlin +11.926
    7 ?? Robert Shwartzman ?? Prema +12.159
    8 ?? Théo Pourchaire ?? ART +18.479
    9 ?? Felipe Drugovich ?? UNI-Virtuosi +19.764
    10 ?? Matteo Nannini ?? HWA +19.852
    11 ?? David Beckmann ?? Charouz +20.905
    12 ?? Christian Lundgaard ?? ART +21.256
    13 ?? Jüri Vips ?? Hitech +27.385
    14 ?? Marino Sato ?? Trident +28.826
    15 ?? Ralph Boschung ?? Campos +31.535
    16 ?? Guilherme Samaia ?? Charouz +40.620
    17 ?? Bent Viscaal ?? Trident +48.452
    18 ?? Lirim Zendeli ?? MP +61.952
  • Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    Piastri egy utolsó körös előzéssel nyerte meg a sprintversenyt

    A Formula 2-es újonc Oscar Piastri nyerte a mai második bahreini sprintfutamot. Az ausztrál fiatal egy látványos utolsó körös előzéssel szerezte meg az első helyet Christian Lundgaardtól.

    Az FIA Formula 3 bajnoka megmutatta tehetségét. miután a második biztonsági autós fázist követően úgy döntöttek a Premánál, hogy kihozzák őt friss kerekekért. Piastri végig a top6-ban volt, azonban a komoly lehetőség akkor adódott meg előtte, amikor az első futamot megnyerő Liam Lawson kiesése miatt pályára gurult a biztonsági autó.

    A Prema pilótájának többek között a lágy keverékeken autózó Guanyu Zhout is meg kellett előznie ahhoz, hogy a végén Lundgaardot is elkaphassa a győzelemért. Az Alpine junior mellett Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón.

    A rajtot követően már az első kanyarban kitört a káosz, ugyanis Robert Shwartzman ütközött össze Dan Ticktummal, ami miatt bemutatkozhatott hivatalosan is az Aston Martin biztonsági autó. Mindkét előbb említett pilóta kiesett a versenyből.

    A poleból rajtoló Jüri Vips meg tudta tartani a vezető helyét Lirim Zendelivel és a pénteki időmérőt megnyerő Zhouval szemben. A kínai nem tétovázott sokat és szinte azonnal megelőzte német riválisát a négyes kanyarban az újraindítást követően.

    Eközben nagy felzárkózásoknak is szemtanúi lehettünk: Théo Pourchaire a huszadikról a tizenegyedikre, Marcus Armstrong pedig az utolsó helyről a nyolcadik helyre zárkózott fel mindössze nyolc kör leforgása alatt.

    A dráma most sem maradt el, ugyanis a harmadik helyen haladó Zendeli egy bal hátsó defekt miatt kiszállt a meccsből, miután Lundgaarddal ütközött az egyes kanyarban.

    Zhou ezt követően Vipst is megelőzte és elkezdte növelni előnyé. Azonban a kínai pilóta szorgosan kiépített előnyét lerombolta az újabb biztonsági autós fázis Felipe Drugovich és Lawson ütközése miatt.

    Az újraindítást követően Zhou hiába versenyzett végig jól, Piastrival nem tudott mit kezdeni és az ausztrál végül megnyerte a versenyt. A második helyen célba érő Lundgaard végül a büntetése miatt csak kilencedik lett.

    További pontszerzők: Richard Verschoor, Pourchaire, David Beckmann, Marino Sato és Mateo Nannini.

    A szezonnyitó hétvége a holnapi főfutammal zárul, amit 12:45-től élőben fog közvetíteni az M4 Sport.

  • Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    Lawson nyerte a 2021-es szezon első versenyét

    A Hietch GP pilótája Liam Lawson nyerte a Formula 2-es szezon első versenyét Bahreinben. Az új-zélandi fiatal mellett Jehan Daruvala és David Beckmann mellett állhatott még fel a dobogóra.

    Miután Jüri Vipset diszkvalifikálták az időmérőről, így a tizenegyedik helyet megszerző Théo Pourchaire rajtolhatott a pole pozícióból. A harmadik helyről rajtoló Liam Lawson repülő rajtot vett és az első kanyarban már elsőként tudott elfordulni. Robert Shwartzman volt még nagyon agresszív a rajtot követően és egy kör alatt hat pozíciót tudott előrelépni a tizenegyedikről.

    A második körben Dan Ticktum próbált előzni, de elmérte a féktávot és megtorpedózta Richard Verschoor autóját, aki megforgott az ütközés következtében és visszaesett az utolsó helyre. A futam későbbi szakaszában a Williams brit juniorja egy öt másodperces büntetést kapott a versenybíróktól.

    Ezt követően Marcus Armstrong és Ralph Boschung megálló autója miatt volt egy rövid virtuális biztonsági autós fázis. Az első öt pilóta, Lawson, Pourchaire, David Beckmann, Jehan Daruvala és Shwartzman szorosan követték egymást. Sokáig nem történt pozíciócsere, azonban Daruvalának a tizenegyedik körben sikerült megelőznie a gumijaival küszködő német versenyzőt.

    A tizenharmadik körben az ART Grand Prix számára megérkezett a dráma, ugyanis a második helyen haladó Pourchaire autója lelassul, majd félre is állt a kilences kanyarban.

    A virtuális biztonsági autós fázist követően Lawson magabiztosan tartotta előnyét Daruvalaval, Backmannal és Shwartzmannak szemben. Azonban a Red Bull indiai juniorja a verseny vége felé ki tudta használni azt, hogy az új-zélandi újonc gumijai teljesen elfogytak. Az új-zélandi Red Bull juniornak azonban csodával hatásos módon meg tudta tartani a pozícióját és megnyerte az első sprintversenyt Daruvala előtt.

    Lawsonhoz hasonló helyzetben volt Beckmann és Shwartzman is, akikre így a gumimágus tavalyi FIA Formula 3-as bajnok Oscar Piastri fel tudott zárkózni. Az ausztrál ugyan próbálkozott orosz csapattársával szemben, azonban végül nem járt sikerrel.

    További pontszerzők: Christian Lundgaard, Guanyu Zhou, Ticktum, Lirim Zendeli és az utolsó helyről rajtoló Vips.

  • Piastri biztos abban, hogy előbb-utóbb lehetőséget kap majd a Forma-1-ben

    Piastri biztos abban, hogy előbb-utóbb lehetőséget kap majd a Forma-1-ben

    Oscar Piastri biztos abban, hogy amíg a Formula 2-ben versenyez, előbb vagy utóbb lehetőséget fog majd kapni egy Forma-1-es csapattól.

    Az ausztrál fiatal – akinek az egykori Forma-1-es versenyző Mark Webber egyengeti az útját – az FIA Formula 3 bajnokaként vághat neki az idei Formula 2-es szezonnak a Prema csapatával.

    Piastri az egyik junior Guanyu Zhou mellett, akik már némivel több tapasztalattal rendelkeznek a sorozatban a leendő újonc ausztrálhoz képest. A Prema leendő pilótája mindezek ellenére abban bizakodik, hogy ha képes lesz bizonyítani az idei szezonban, akkor reméli, hogy azonnal lehetőséget is fog kapni a száguldó cirkuszban.

    „Az akadémia lehetővé tette, hogy a Renault 2018-as autójával tesztelhessünk számos alkalommal és az idei szezonban sem lesz másként,” – idézi az Alpine juniorjának szavait a Motorsport.com.

    „Ha jók lesznek az eredményeim, akkor akár a Forma-1-ben is lehetőséget kaphatok majd azonnal.

    „Jelen pillanatban semmi sincs még kőbe írva, azonban a Forma-1-es lehetőségre minden esélyem meglesz, ha továbbra is szorgalmasan dolgozom és szállítom a jobbnál jobb eredményeket.”

    Az ausztrál fiatalnak nehéz lesz az átállás Formula 3-as autókról a Formula 2-esekre, azonban Piastrinak a célja egyértelmű: újoncként megnyerni a bajnokságot.

    Újoncként nagyon nehéz dolog lehet az olyan nagyágyúk ellen, mint Robert Shwartzman vagy a szintén FIA Formula 3-ból érkező Théo Pourchaire, azonban az biztos, hogy a Formula 2-es szezon – amiről a legutóbbi Podcast adásunk során beszéltünk a Formula 3-as szezon mellett – az idei héten kezdetét fogja venni Bahreinben. Az első három verseny alapján pedig el is fog dőlni, hogy ki volt képes a legjobban kipihennie a magát a télen és kinek sikerül a létező legjobb módon elkezdeni az évet.

  • A britek szerint az ausztrál Piastri lehet majd az új Norris, vagy Ricciardo

    A britek szerint az ausztrál Piastri lehet majd az új Norris, vagy Ricciardo

    Ha nem is a McLarennél, de a rajongók szemében mindenképp Piastri lehet az új kedvenc.

    A McLaren versenyzőpárosát idén a brit Lando Norris és az ausztrál Daniel Ricciardo alkotják.

    A humoros páros azonban jobban teszi, ha odafigyel a következő generációra, többek között Piastrira. A 19 éves ausztrál tavaly megnyerte az F3-as bajnokságot, idén az F2-ben folytatja pályafutását a Prema színeiben, és mindemellett Mark Webber támogatását is élvezi. Amennyiben az F2-ben is jól szerepel majd, mindenképp esélye lehet majd egy F1-es ülésre. Kérdés, hogy melyik csapatnál? Jelenleg mindenesetre a Renault akadémiájának tagja, ami valójában jelenleg Alpine Academy.

    Ezen kívül hasonlóan jó humorral bír, mint Norris, vagy Ricciardo, bár ő Instagram helyett elsősorban Twitteren sziporkázik.

    Lando Norris, Daniel Ricciardo, McLaren
    Daniel Ricciardo, Lando Norris és a McLaren 2021-es autója  |  Fotó: McLaren

    Piastri szerint pedig szükség is van a humorra a sportban.

    „Azt gondolom, hogy a saját közösségi oldalaimon azt mutatom, amilyen vagyok. A legtöbb tweetem (Twitter bejegyzés – a szerk.) akkor születik, mikor valami viccesen balul sül el” – mondta Piastri a SunSportnak. „Mókás ezeket leírni, emellett pedig a saját józan eszembre igyekszem hallgatni, nincs értelme beleveszni a negatív dolgokba.”

    „De persze ha ez pozitív fordulatot hoz és 5000 lájkot eredményez Twitteren, vagy ilyesmi, az mindig pozitív.”

    „Azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy Lando (Norris) nagyon mókás karakter, nagyon kedves és vicces.”

    „Azt hiszem ő mondta, hogy talán egy kicsit komolyabbnak kellene lennie, de az F1-ben biztosan nem árt az, ha vannak ilyen személyiségek a mezőnyben. A rahongók biztosan ezért is kedvelnek egyes versenyzőket.”

    „Daniel Ricciardo is tökélete példa, az F1 valószínűleg kevésbé lenne vidám és mosolygós hely nélküle, szóval ez mindenképpen jó dolog.”

  • Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    Russell és Leclerc inspirálja a tavalyi F3-as bajnokot

    A Formula 3 tavalyi bajnokaként Oscar Piastri abban bízik, hogy hasonló utat fog bejárni, mint Charles Leclerc vagy George Russell.

    Ezzel egész pontosan arra gondolt, hogy F3-as (vagy Russellék esetében GP3-as) bajnokként érkezve a szeretné azonnal megnyerni az F2-t, hogy ezután nagyobb eséllyel felléphessen az F1-be.

    A 19 éves ausztrál az Alpine akadémiájának tagja, a Formula 2-ben pedig a Prema színeiben versenyez majd.

    „Az eredeti tervünk az volt, hogy két szezont teljesítek az F3-ban, de végül nem ez valósult meg” – utalt győzelmére. „Tudom, hogy Charles és George megcsinálták a GP3-at, majd az F2-t, utána pedig felléptek az F1-be. Szóval szeretném azt hinni, hogy remélhetőleg bejárhatom én is ezt az utat, ha megnyerem az F2-es bajnoki címet. Viszont csak a Formula 2-re koncentrálok, és ha összejönnek a továbbiak, az csak bónusz.”

    Piastri Mick Schumacher helyére érkezett a Premához, Robert Shwartzman pedig marad a csapatnál. A Haas 2021-es üléséért is versenyben lévő orosz kemény dió lesz, ezzel tisztában van Piastri.

    „Nem állítottam fel konkrét célokat” – folytatta az ausztrál. „Nyilván nagyon erős csapattársam van Robert Shwartzman személyében, arra számítok, hogy a bajnoki címért fog harcolni. Ha meccsben leszek vele, vagy többször győzöm le, mint ő engem, akkor nagyon jó helyen leszek a bajnokságban. Nyilván szeretnék szerezni pole pozíciót és győzelmet. Tavaly nyertem futamot, de pole-om nem volt, szóval az jó lenne, de semmi különös nincs ezzel kapcsolatban.”

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Többre számított juniorjaitól a Renault

    Többre számított juniorjaitól a Renault

    A Renault viszonylag sikeres évet zárt a Forma-1-ben, mindkét pilótájukkal dobogót ünnepelhettek, míg a csapatbajnokságban ötödikként végeztek. Formula 2-es versenyzőikkel azonban nem voltak maximálisan megelégedve, összességében azonban volt olyan növendék is, aki bajnoki címet szállított nekik. Cyril Abiteboul a Renault Sport Academy év végi visszatekintőjében értékelt.

    „Oscar Piastri F3-as bajnoki címe hihetetlen pillanat volt, amire nagyon büszkék vagyunk” – kezdte a francia a legfőbb pozitívummal, melynek okot adó pilóta jövőre már az F2-ben versenyez majd. Abiteboul ezután rátért az F2-ben versenyző fiataljaikra.

    „Ugyanakkor többet reméltünk Guanyu Zhou-tól és Christian Lundgaard-tól a Formula 2-ben. Kicsit csalódottak vagyunk a bajnoki hatodik és hetedik helyük miatt, hiába szállítottak néhány dobogót és győzelmet. Tudjuk, hogy mindegyikük képes jobbra, és azzal is tisztában vannak, hogy jobban is kell teljesíteniük, hogy fejlődhessenek az akadémián” – zárta gondolatát.

  • Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2-esek Bahreinben maradtak, így zajlott a teszt!

    Az F2 mezőnye a héten háromnapos, szezonvégi tesztet teljesített az arab szigetországban, a csapatok „felállása” pedig előrevetítheti a jövő évi mezőnyt.

    A Szahír Nagydíjat követően a Formula 2 maradt, ahol volt, és a bahreini pálya „sima” – visszaalakított – változatán tovább rótták a köröket.

    A csapatok által felállásán látszott azonban, hogy ez már a 2021-es szezonra való felkészülést szolgálja.

    Eddig négy versenyzőt jelentettek be a következő évre, ők értelemszerűen csapataik egyik autóját vezették. Robert Shwartzman és Oscar Piastri (Prema) mellett Ralph Boschung (Campos), valamint Felipe Drugovich (UNI-Virtuosi) jár ebben a cipőben.

    Csupán hárman maradtak a 2020-as helyükön, Christian Lundgaard az ART-nál, Jehan Daruvala a Carlinnál és Marino Sato a Tridentnél.

    Ami az F3-ból érkező újoncokat illeti, sokan vezethettek először F2-es autót. A bajnokság első három helyezettje (Piastri, Pourchaire és Sargeant), rajtuk kívül a Red Bull juniorja Liam Lawson, David Beckmann, Lirim Zendeli, Clément Novalak, a Hungaroringen és Silverstone-ban is parázs csatát vívó Bent Viscaal, és az egykori nagydíjgyőztes unokaöccse, Matteo Nannini is.

    „Visszatért” továbbra a korábbi Forma-1-es pilóta Roberto Merhi is, aki 2015-ben teljesített, majdnem egy teljes évet, majd az F2-ben két szezon során kétszer állt dobogóra.

    Az első két napon Jehan Daruvala volt a leggyorsabb, a teszt leggyorsabb idejét is ő jegyezte, a második napon. A harmadikat Théo Pourchaire, az Alfa Romeo fiatalja „nyerte”, aki F3-as második helye után már szerepelt az F2 az utolsó két versenyhétvégéjén.

    A résztvevő versenyzők:

    Csapat 1. nap 2. nap 3. nap
    Prema
    ?? Oscar Piastri (Renault)
    ?? Robert Shwartzman (Ferrari)
    UNI-Virtuosi
    ?? Felipe Drugovich
    ?? Guanyu Zhou (Renault) ?? Clément Novalak
    Carlin
    ?? Dan Ticktum (Williams)
    ?? Jehan Daruvala (Red Bull)
    Hitech
    ?? Jüri Vips (Red Bull)
    ?? Liam Lawson (Red Bull)
    ART
    ?? Théo Pourchaire (Alfa Romeo)
    ?? Christian Lundgaard (Renault)
    MP
    ?? Louis Délétraz (Haas)
    ?? Lirim Zendeli
    Charouz
    ?? Callum Ilott (Ferrari) ?? David Beckmann
    ?? David Beckmann ?? Guilherme Samaia
    DAMS
    ?? Marcus Armstrong (Ferrari)
    ?? Roy Nissany (Williams)
    Campos
    ?? Ralph Boschung
    ?? Logan Sargeant
    HWA
    ?? Roberto Merhi
    ?? Matteo Nannini
    Trident
    ?? Marino Sato
    ?? Clément Novalak ?? Bent Viscaal

    félkövér=már bejelentett 2021-es F2-es versenyzők, (zárójel)=nevelőakadémia