Címke: Oscar Piastri

  • Az Alpine egyáltalán nem bánja Alonso távozását

    Az Alpine egyáltalán nem bánja Alonso távozását

    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer abszolút nem bánkódik Fernando Alonso távozása miatt. A szezon során eddig úgy tűnt, hogy a spanyol marad a franciáknál, de a nyári szünet elején elég nagy meglepetésre bejelentették, hogy 2023-ban az Aston Martinnál folytatja.

    Alonso azóta megindokolta távozását, elmagyarázta, hogy nem érezte, hogy bárhová is haladnának érdemben a tárgyalások, ellenben az Astonnal percek alatt lerendezték a dolgokat. Ennek tetejébe a helyettesnek kinézett Oscar Piastrit is elveszítheti az Alpine, de erről még nem hozott döntést az FIA szerződéseket elismerő bizottsága.

    Az Alpine csapatfőnök Otmar Szafnauertől hetek távlatában megkérdezték, bánnak-e valamit azzal kapcsolatban, ahogyan a pilótakérdést kezelték.

    „Nem, biztos vagyok benne, hogy minden helyzetben vannak tanulságok, megbánások, vissza kell tekinteni két év múlva, és pontosan lehet majd látni, hogy mi történt” – nyilatkozta a román-amerikai szakember. „Fernando szabadúszó volt, mindannyian tudtuk, hogy ez lesz vele. Tudtuk, hogy másokkal is tárgyalásokat folytat, és olyan szerződést ajánlottunk neki, amivel elégedettek lennénk. És ahogy mondtam, egy szerződésnek mindkét fél számára jónak kell lennie, így ha túlléped azt, amivel elégedett vagy, akkor nem szabad aláírnod, mert az nem jó neked.”

    „Szóval egyáltalán nem bánom, ami Fernandóval történt, sok szerencsét neki. Megkapta, ami fontos volt neki. Nem tudom, mi az. Azt mondják, hosszú távú szerződést. Talán ez volt az, de nyilvánvalóan jobb ajánlatot talált, és ez így van rendjén. Az Oscar-ügyben pedig az egyetlen csalódást okozó dolog az, hogy novemberben aláírt velünk valamit. Mindent teljesítettünk, amit kellett volna – ráadásul túl is teljesítettük, és azt ígérte nekünk, hogy velünk fog versenyezni, ha beültetjük az autónkba, szóval ez az, amire törekszünk.”

  • A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    A McLaren több forgatókönyvvel is készül a Piastri-döntés miatt

    Ezen a héten ül össze az F1 bizottsága, és bár több napon át is húzódhat a döntés, Brown és a McLaren mindenre felkészült.

    Az, hogy Oscar Piastri a brit márka F1-es csapatához csatlakozhat-e majd, vagy sem, nagy mértékben befolyásolja majd a McLaren IndyCaros terveit is.

    Jelenleg Pato O’Ward, Alexander Rossi és Felix Rosenqvist is leszerződött az AMSP két autójába, viszont csak Rossi biztos, hogy marad az Államokban. A másik két versenyző viszont még más sorozatokban is érdekelt lehet.

    „Van egy pár variációnk, ahhoz képest, mi történik majd. Az is egy lett volna, hogy nem megyünk el a tárgyalásra. Először nézzük meg, hogyan alakul, aztán abból indulunk majd ki.

    Próbáltam önmagamat a versenyülésbe tenni, de Andreas ezt megvétózta, ez az egyetlen pilóta, akit eddig kizártunk.” viccelte el Brown.

    O’Ward tavaly év végén tesztelt a királykategóriában, Herta pedig idén. De Brown új sztárja könnyen Álex Palou lehet, ha sikerül őt megszerezni a Chip Ganassi Racingtől. Érdekes módon a rivális csapatfőnök, Bobby Rahal is őket tartja esélyesnek egy F1-es szereplésre.

    „Van egy tesztprogramunk, ott Colton [Herta] jó munkát végzett. Pato [O’Ward] tavaly ül autóba, ő is kifogástalan volt.

    Colton Herta, McLaren, F1
    Herta Portimaóban ült be az F1-es autóba – Fotó: McLaren

    Aztán ott van a helyzet Alexszel [Palou], azt is meglátjuk, hogyan alakul majd. Mi mindenképp szeretnénk őt is F1-es autóba ültetni. Ők mind nyertek versenyeket egy nagyon szoros bajnokságban.

    Szerintem az IndyCar a motorsport legmagasabb szintjét képviseli, úgyhogy van néhány lehetőségünk [Piastri pótlására]. Így csak napról-napra tudunk határozni.” – összegezte a helyzetet a McLaren vezérigazgatója.

  • Vettel azt szeretné, ha Schumacher a McLarennél folytatná

    Vettel azt szeretné, ha Schumacher a McLarennél folytatná

    Sebastian Vettel szeretné, ha Mick Schumacher a Forma-1-ben maradna, így a McLaren felé terelné honfitársát.

    A négyszeres világbajnok visszavonulásával és Fernando Alonso jövő évi csapatváltásával felbolydult a pilótapiac. Oscar Piastrira a wokingi istállónak és az Alpine-nak is fáj a foga, a brit csapat ezért még Daniel Ricciardo szűrét is kitette. Egyelőre a felek részéről hivatalos bejelentés nem érkezett, így még lóg a levegőben az, hogy kik lesznek 2023-ban Lando Norris és Esteban Ocon csapattársai.

    Ugyanakkor Mick Schumacher helyzete sem egyértelmű a Haasnál. Günther Steiner párszor már elmondta, hogy jobb teljesítményt várt a fiatal némettől, így könnyen lehet, hogy az amerikai alakulat kiadja az útját.

    Ocon és Schumacher baráti kapcsolatot ápol egymással, és a francia örülne is annak, ha a 21 éves pilóta lenne jövőre a csapattársa. Ám Vettel a McLarent javasolja a fiatalnak.

    „Valamivel több lendületet kívánok neki az elkövetkezendő versenyekre. Manapság sajnos gyorsan elítélnek az utolsó versenyen nyújtott teljesítményed alapján, egy kicsit hiányzik az előrelátás az emberekből. Mick folyamatosan tanul. Mikor mások már rég abbahagyták a tanulást, ő akkor is folytatja. Ez az egyik erőssége. Nem úgy indult a szezonja, ahogy szerette volna, de utána felvette a ritmust. Az autója nem olyan jó, mint az év elején, már nem lehet vele az 5. vagy a 6. helyért harcolni. Nehéz így helytállni. Ám a színfalak mögött jó munkát végez. Kívánom neki, hogy maradjon a Forma-1-ben, és találjon egy jó autóval rendelkező csapatot, talán a McLarent.” – nyilatkozta Vettel.

    A négyszeres világbajnok hozzátette, hogy az elkövetkezendő versenyei nem holmi búcsúturnék. 2023-ban is lesz valahogy, csak épp nem fog versenyautóba ülni.

    „Utálom ezt a szót, és különben is, én nem így látom. Befejezem a szezont, de az élet folytatódik. Nem futamokkal lesz tele, de valami történni fog. Nem búcsúturnéként tekintek a maradék időre, bár utána már nem leszek itt. Alig várom a következő versenyeket, majd a semmit. Ám nem lehet sokáig csak ülni. Én nem vagyok az a tipús, aki erre képes.”

  • A jól értesült pilóta szerint az Alpine játszadozott Piastrival

    A jól értesült pilóta szerint az Alpine játszadozott Piastrival

    Juan Manuel Correa Formula 3-as pilóta, akinek ugyanaz a fizioterapeutája, mint Oscar Piastrinak, és az Alpine-t hibáztatja a folyamatban lévő szerződéses vita miatt.

    Amikor bejelentették, hogy Fernando Alonso 2023-ra az Aston Martinhoz igazolt, az Alpine lépett, és megerősítette, hogy tartalékpilótájuk, Piastri lépne a megüresedett helyre. Ugyanakkor Piastri erre a sajtóközleményre úgy reagált, hogy tagadta, hogy a következő szezonban az Alpine versenyzője lenne, így a jövője a levegőben lóg. Azóta kiderült, hogy Piastri 2023-tól a McLarenhez szerződött, ahol honfitársát, Daniel Ricciardót váltja, aki a tervezettnél egy évvel korábban távozik, mivel a szerződése felbontásra került.

    Mivel azonban az Alpine úgy gondolja, hogy még mindig érvényes szerződésük van Piastrival, az ügy most a Forma-1 szerződéseket elismerő bizottsága elé került, és a meghallgatás hétfőn kezdődött.

    Ugyanezen a napon Correa a Sky Sports F1 „Any Driven Monday” műsorának vendégeként jelent meg, ahol kikérték a véleményét a Piastri-drámáról. Mint kiderült, sokat tud arról, ami folyik a színfalak mögött, hiszen ugyanahhoz a fizioterapeutához jár, mint Piastri.

    Correa elgondolkodott azon, hogy mit is mondjon, de azért ujjal mutogatott az Alpine-ra az eset miatt. Szerinte a csapat húzásai voltak a katalizátor a történtekhez:

    „Nem tudom, mennyit mondhatok, a helyzet az, hogy az idei fizioterapeutám valójában Oscar főállású fizioterapeutája. Tehát elég sokat tudok róla. Az én szemszögemből és abból, ami ismert a közvélemény előtt, úgy gondolom, hogy ez valójában inkább az Alpine hibája. Kicsit szórakoztak Oscarral és Fernandóval. Szerintem nem azt adták Oscarnak, amit ígértek, és bármelyik versenyző az ő helyzetében ezt tette volna, amit ő tett. Erre jutottam abból, amit tudok.”

    Arra vonatkozóan, hogy Piastri merre léphet tovább, Correa arra számít, hogy az ausztrál 2023-ban a McLaren versenyzője lesz. A hírek szerint az Alpine most az AlphaTaurinál szolgáló Pierre Gasly-t tette meg első számú opciójának. Az AlphaTauri pedig egy évvel a szerződésének lejárta előtt követel egy összeget azért, hogy elengedje őt. Correa ezért így folytatta:

    „Persze a sport szereti a drámát. Azt hiszem, ma reggel volt a meghallgatás, ugyanakkor szerintem jövőre a McLarennél fog versenyezni. Remélem is ezt neki, mert megérdemel egy Forma-1-es versenyülést. Már az is szégyen volt, hogy tavaly nem kapott egyből. Szóval most legalább kap esélyt.”

  • Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Doohan hirtelen esélyese lett az Alpine 2023-as versenyülésének

    Jack Doohan lenyűgöző teljesítményt nyújtott a a Belga Nagydíj Formula 2-es versenyhétvégéjén, és esélyes lehet a megüresedett Alpine versenyülésre.

    A fiatal ausztrál jelenleg a negyedik helyen áll az F1 utánpótlássorozatában, miután idén két sprintversenyt is megnyert, most pedig a vasárnapi spái főfutamot is megnyerte. Az utóbbi időben jó formát mutatott az F2-ben, és egyértelműen egy olyan pilóta, aki önbizalomban gazdag, ami a pletykák szerint arra utal, hogy ő lehet a 2023-as Alpine-ülés esélyese.

    A francia-brit csapatnál jelenleg csak Esteban Ocon biztos a jövő évre, és várják az FIA szerződési vitákért felelős bizottságának döntését Oscar Piastri esetével kapcsolatban.

    Amennyiben a CRB úgy dönt, hogy az Alpine szerződése elsőbbséget élvez a McLaren bejelentett ajánlatával szemben, akkor könnyen lehet, hogy Piastri mégis náluk fog versenyezni jövőre, de ha ez nem történik meg, vagy más gondok merülnek fel, akkor az Alpine-nak találnia kell egy pilótát.

    Daniel Ricciardo, Mick Schumacher és Pierre Gasly neve is felmerült az utóbbi időben, és tapasztalatuk és tehetségük alapján reálisabb opciónak tűnnek, mint Doohan, de ha nem ezen három versenyző közül döntenek, akkor Doohan talán hamarabb kapja meg a nagy lehetőséget, mint azt várta volna.

  • Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Steiner: Ricciardo jobb lenne, mint Schumacher

    Vasárnap ugyan a Belga Nagydíj napja lesz, de a szerződéseket felügyelő bizottság hétfői genfi ülése miatt is lázban égnek sokan a 2023-as pilótakeringő miatt. Amennyiben az most várható, az FIA szerződési vitás eljárása szabaddá teszi az utat Oscar Piastrinak, hogy otthagyhassa az Alpine-t és a McLarenhez menjen, a következő dominó nem sokkal később dőlhet el.

    Mick Schumachert mostanában rendre szóra hozzák az Alpine-nál megüresedett versenyülésbe, a Haas pedig potenciálisan a McLarentől menekülő Daniel Ricciardo következő célpontja lehet. Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke az Auto Bildnek így nyilatkozott:

    „Vállalunk-e kockázatot egy olyan új pilótával, mint Daniel Ricciardo, aki nehéz időszakon ment keresztül a McLarennél, vagy maradunk annál, akit ismerünk? Másrészt, ki mondta, hogy Mick megy? Ezt a média állítja, nem én. Én azt mondom, minden nyitott.”

    A Spa-Francorchamps-i paddockban egy új pletyka szerint az Alpine megpróbálhatja kiszedni Pierre Gasly-t a Red Bull szerződéséből. Ez egy potenciális helyet nyitna meg Schumachernek az AlphaTaurinál. Amikor erről kérdezték Belgiumban, a 23 éves Schumacher felnevetett:

    „Az a pletyka járja, hogy holnap versenyzem, és már igencsak várom.”

    Mivel azonban a németet az Alpine-nal és az AlphaTaurival is kapcsolatba hozták, az a feltételezés, hogy a Haas átfésüli majd a pilótapiacot, valamint Schumacher is menni fog. Steiner így folytatta:

    „Ha menni akar, hát legyen. Akkor ez a mi hibánk lesz, és rá találunk más megoldást. Most az a dolgom, hogy azon gondolkodjak, ki a jobb, és ez nem könnyű. Ricciardo jobb lehet, amennyiben visszanyeri a régi formáját.”

    Steiner elismerte, hogy az augusztusi szünet alatt váltott néhány SMS-t a 33 éves ausztrállal:

    „Hülkenberg kockázatos lenne, Ricciardo is kockázatot jelentene. Mindenki kockázatot jelent, kivéve Lewis Hamiltont vagy Max Verstappent. Amivel egyetértek, hogy Mick a legkisebb kockázat. De ez nem jelenti azt, hogy a legkisebb kockázatot akarjuk vállalni. Amennyiben Mick a következő három futamon úgy vezet, mint Spielbergben, akkor a döntés automatikus lesz.”

  • Szafnauer: Majd a CRB dönt Piastri sorsáról

    Szafnauer: Majd a CRB dönt Piastri sorsáról

    Otmar Szafnauer, az Alpine főnöke továbbra is biztos abban, hogy Oscar Piastri a következő szezonban is a csapatánál fog versenyezni. Az ügyről hétfőn dönt a Forma-1 szerződéseket elismerő bizottsága (CRB).

    A francia F1-es csapat vitában áll tartalékversenyzőjével, Piastrival, aki kijelentette, hogy nem ő ül majd a Fernando Alonso által megüresedett helyre. Piastrit ugyanis a McLaren 2023-ra megüresedett helyével hozták kapcsolatba.

    Először a négyszeres F1-bajnok Sebastian Vettel jelentette be, hogy 2022 végén visszavonul, így az Aston Martin egyik ülése megüresedett. Aztán egy nappal a verseny után Alonso megdöbbentette az Alpine-t azzal, hogy bejelentette, jövőre az Aston Martinhoz igazol.

    Így aztán az Alpine bejelentette, hogy Piastri lesz Alonso utódja, hiszen a csapat kötelékében áll, és épp arra várt, hogy megüresedjen számára egy F1-es hely. Csakhogy a 21 éves Piastri ezt határozottan cáfolta Twitteren.

    „Amit teszünk a megtartása érdekében, az az, hogy hétfőn a CRB elé megyünk, és a CRB-vel eldöntetjük, hogy melyik Oscar által szerződés élvez elsőbbséget. Amint ez a döntés megszületik, előre tekintünk, és meglátjuk, hogyan tovább” – mondta Szafnauer.

    „Láttam az érvelés mindkét oldalát, és biztosak vagyunk benne, hogy Oscar még novemberben írt alá velünk. Vannak bizonyos dolgok, amelyeknek benne kell lenniük a szerződésben, és biztos vagyok benne, hogy ezek benne vannak.”

    Szafnauer szerint Piastri elkötelezte magát az Alpine mellett.

    „Azt ígérte nekünk, hogy velünk versenyez, ha beültetjük az autónkba, szóval ezt követjük” – mondta Szafnauer.

    „A CRB-hez fordulni a logikus következő lépés, ha úgy gondoljuk, hogy érvényes szerződésünk van a versenyzővel, ő pedig mást írt alá.”

    Ha azonban Piastri nyer, az Alpine-nak pótolnia kell őt.

    A legfrissebb elképzelések szerint erre Pierre Gaslyt nézték ki maguknak.

    Szafnauer azonban úgy véli, a történelem az ő oldalán állhat: „Ez már megtörtént a múltban. Éppen ott voltam, amikor Jenson Buttonnal történt, amikor a Williamshez szerződött, de a BAR Honda jogosan élt a Jensonra vonatkozó opciójával.”

    „Jenson nagyon akart a Williamshez menni, de a BAR Honda nyert a CRB-n, majd remek kapcsolatot ápolt Jensonnal, ami egy világbajnoki címben csúcsosodott ki (2009-ben).”

  • Alonso: Az Alpine-nál Piastri volt a középpontban

    Alonso: Az Alpine-nál Piastri volt a középpontban

    Fernando Alonso elmondta, hogy azért hagyta el az Alpine csapatát, mert a franciák egyértelműen Oscar Piastrira akarták építeni a jövőjüket.

    Azóta viszont már ismert, hogy a spanyol távozása mellett Oscar Piastrit is elveszheti az Alpine, mivel az ausztrál a hírek szerint inkább a McLaren felé kacsintgat. Az, hogy végül hol köt ki, egyelőre nem derült ki, de ez Alonsónak aligha számít már, hiszen szerződése van az Aston Martin csapatával.

    A kétszeres világbajnok elárulta, hogy már akkor nézelődnie kellett másfelé, amikor az Alpine a tárgyalások során állandóan Piastrival jött.

    „Az első tárgyalások Ausztráliában voltak, márciusban. Semmi sem történt” – idézi a Spában megszólaló Alonsót a Viaplay. „Aggódtak Piastriért, a helyéért, a jövőjéért – Piastri, Piastri, Piastri. Aztán Sebastian véget vetett a karrierjének, és minden megváltozott.”

    Alonso azt sem nézte jó szemmel, hogy az Alpine-nál nem bíztak benne hosszú távon a kora miatt.

    „Úgy éreztem, hogy jó döntés volt az Astonhoz menni, mert úgy tűnt, hogy tényleg akarnak engem, és értékelik az elmúlt két évben nyújtott teljesítményemet. Ezt talán az elmúlt másfél évben nem nagyon tapasztaltam” – tette hozzá.

  • A Williams kész megtartani Latifit, egy feltétellel

    A Williams kész megtartani Latifit, egy feltétellel

    A Williams azt állítja, hogy hajlandó lenne megtartani Nicholas Latifit 2023-ra, amennyiben a kanadai versenyző teljesítménye a következő versenyeken ezt igazolná. Latifi jelenleg a harmadik évét tölti a Williamsnél, de ő az egyetlen pilóta a rajtrácson, aki még nem szerzett bajnoki pontot idén.

    A Williams már meghosszabbította Alex Albon szerződését a csapattal 2023-ra. A nyár elején azonban a brit alakulat másik versenyülését az Alpine vágyott, átmeneti megoldásként a tartalékpilótájuk, Oscar Piastri számára.

    Ez a lehetséges forgatókönyv azonban megsemmisült, amikor a Forma-1-es pilótapiac túlpörgött, miután bejelentették, hogy Fernando Alonso az Alpine-tól az Aston Martinhoz igazolt. Egy hónapja Latifi F1-es jövője még borúsnak tűnt, de a körülmények és a kanadai javuló teljesítménye úgy tűnik, hogy a pénzzel jól kitömött 27 éves versenyzőnek mentőövet nyújhat 2023-ra. A felpezsdült átigazolási hullámra reagálva Jost Capito, a Williams csapatfőnöke így reagált:

    „Nekünk érdekes volt kívülről nézni ezt a zűrzavart, hiszen semmi közünk hozzá. Megvan a két pilótánk, bejelentettük Alexet. Szerintem nagyon jól bánunk velük. Nicky is sokat fejlődött az elmúlt futamokon. Folytatni akarja velünk, és mi is hajlandóak lennénk vele folytatni. Most újabb három európai futam áll előtte, ahol bizonyíthatja, hogy egyre jobban kezeli az autót, egyre magabiztosabb vele. Jó úton haladt az utóbbi időben. Amennyiben megfelelően használja a fékeket, és megmutatja a teljesítményét, akkor jó esély van arra, hogy jövőre is vele tartunk.”

    Ugyanakkor nem Latifi az egyetlen Williams-házon belüli megoldás 2023-ra, Capito ugyanis figyeli amerikai pártfogoltja, Logan Sargeant fejlődését, aki még idén, Austinban bemutatkozhat az első szabadedzésen, ezért így folytatta:

    „Másrészt vannak saját fiatal pilótáink. Ott van Logan, aki fantasztikus szezont fut a Formula 2-ben, bár utóbbi időben kissé peches volt. Jó esélye van arra, hogy pontokat szerezzen a jövő évi szuperlicenszéért. Azt hiszem, hogy rendezettek vagyunk versenyzők terén, és jó lehetőségeink vannak.”

    De vajon Daniel Ricciardo 2023-as rendelkezésre állása csábító ajánlatot jelenthet a Williams számára? Így zárt Capito:

    „Mindenkivel egyeztetünk, és megnézzük, mi a helyzet. Nem kapkodunk, legkorábban Monza után hozunk döntést.”

  • Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Villeneuve: Igen veszélyes játékot űz Piastri

    Az Oscar Piastri-sztori fantasztikus tartalom lesz a Forma-1-ben rendkívül népszerű Netflix „Drive to Survive” című sorozatához, de a fiatal ausztrál veszélyes játékot űz, figyelmeztet Jacques Villeneuve.

    Annak ellené, hogy még nem szerepelt még az F1-es rajtrácson, a nagyra tartott Piastri került a McLaren és az Alpine közötti vita középpontjába a 21 éves versenyző szolgálataiért a következő szezonra. Az Alpine sokat költött Piastri F1-es felkészítésére, magánteszteket és több ezer kilométert tettek meg a tavalyi autóval.

    A francia csapat állítja, hogy Piastrinak szerződése van velük, és azt szeretnék, ha az Aston Martinhoz igazolt kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsót váltaná, amit az ausztrál visszautasított. Úgy tűnik, Piastri legvágyottabb célpontja a McLaren, amely szerdán szabaddá tette a tavalyi Formula 2-es bajnoknak a helyet, miután Daniel Ricciardo megerősítette, hogy a szezon után távozik a csapattól.

    Piastri vélt elutasítása az Alpine-nál hozzájárult a Forma-1 drámai augusztusi szünetéhez, mielőtt a hétvégén a Belga Nagydíjjal folytatódna a versenysorozat. Villeneuve még a szerdai bejelentés előtt ennyit mondott a Reutersnek:

    „Ez egy mókás eset, amit jó nézni, mert egyszerűen mindenkit meglepett. Ilyen nyomás alatt elkezdeni pedig nem könnyű. Kérdőjelessé teszed a neved, hogy amikor egy csapat vagy egy szponzor szerződést kötne veled, mindig ott motoszkál bennük majd a kérdés, hm, hogyan fognak bánni velünk? Mi történhet, ha megbízunk ebben a személyben? Ez egy borzasztóan veszélyes játék.”

    Míg Piastri lenyűgöző referenciákkal rendelkezik, addig sokan mások szintúgy, állítja Villeneuve, de nem sokan lettek sikeresek:

    „Van a Forma-1, aztán ott van a világ többi része, és az évek során nagyon sok olyan pilóta volt, aki a versenyzés minden más formájában király volt, és mindent megnyert.

    Aztán amint az F1-be kerültek, egyszerűen nem tudtak megbirkózni vele, mert ez hatalmas lépés mind tehetségben, mind nyomásban, mind mentális képességekben. Piastri végig elképesztő volt, de hogy milyen a Forma-1-ben, azt még nem tudjuk. Ez a valós kérdés.”