Címke: Oscar Piastri

  • A McLarennél azt hallották, hogy nagyon elégedettek a 2023-as Ferrarival

    A McLarennél azt hallották, hogy nagyon elégedettek a 2023-as Ferrarival

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella úgy véli, korábbi kollégái a Ferrarinál „nagyon elégedettek” azzal, ahogy a 2023-as autójukkal haladnak.

    Stella 15 évig dolgozott a Scuderiánál Michael Schumacher és Kimi Räikkönen mérnökeként, majd öt szezont töltött Fernando Alonso versenymérnökeként. 2015-ben a spanyollal együtt távozott, hogy a McLarenhez kerüljön, és ott folytassa vele a partnerségét.

    Most, hogy a McLarennél felküzdötte magát a vezetői pozícióig, a Ferrari a jövőben is célkeresztben lesz Stellának. Mint versenyellenfél persze, – bár elismerte, hogy ez nem biztos, hogy rögtön a következő szezonban így lesz. A hallottak alapján azonban úgy érzi, hogy a maranellói csapatnál magabiztosak azzal, amit eddig produkáltak a 2023-as versenygépükkel, amely reményeik szerint az előtte lévő F1-75 sebességére épül majd. Stella szülővárosában, Orvietóban tartott ünnepségen beszélt erről a La Gazzetta dello Sportnak, ahol kitüntették a motorsportban elért eredményeiért az olaszt:

    „A következő Forma-1-es szezonban a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes lesznek azon csapatok, amelyeket meg kell verni. Ők jelenleg a miénktől eltérő kategóriában versenyeznek. Nagy visszatérést várok a Mercedestől, bár tudom, hogy a Ferrarinál igen elégedettek az új autóval, így biztosan versenyképesen fognak kezdeni.”

    Stella Andreas Seidl helyét vette át a McLaren csapatfőnöki posztján, miután utóbbi a nemrég távozott a Sauberhez, hogy a csapat új vezérigazgatója legyen. Stella a versenyigazgatói posztjáról érdemelte ki az előléptetést.

    A McLaren a 2022-es szezon előrehaladtával egyre inkább lemaradt a konstruktőri bajnokságban, jelentős előnyét elvesztette az Alpine-nal szemben, és végül az év végére a negyedik helyüket is bukták.

    Továbbra is reálisan látja a Lando Norrisra és az újonc Oscar Piastrira váró feladatot, de szeretné, ha a februári, bahreini előszezoni teszteken egy gyors autó állna rendelkezésre, és ez lenne az alapvető kiindulási alapot:

    „Továbbra is nehéz kezdetre számítok, de optimista vagyok a szezon második felét illetően. A legfontosabb cél egy gyors autót készíteni, mert egy-másfél másodpercet kell behoznunk a többiekhez képest.”

    Mario Andretti szerint a Ferrari sikeres lesz Vasseur vezetése mellett

  • A McLaren csapatfőnök Seidl váratlanul csatlakozik az Audi F1-es programjához?

    A McLaren csapatfőnök Seidl váratlanul csatlakozik az Audi F1-es programjához?

    Andreas Seidl hirtelen távozhat a McLaren Racingtől, hogy a beszálló Audi Forma-1-es csapatának a részeként vállaljon szerepet.

    A speedcafe.com úgy értesült, hogy a német szakember kevesebb mint négy év után távozik a McLaren csapatfőnöki posztjáról. Az Audi F1-be való integrálását elősegítő szerepet fog betölteni, miután az autógyártó bejelentette, hogy a 2026-os szezonra saját erőforrással és a Sauber Motorsporttal való együttműködéssel tervezi a sportágba való beszállását.

    A svájci alakulat jelenleg az Alfa Romeo F1 Teamet képviseli, ami egyfajta „márkaképviseletet” jelent az 1993-ban az F1-be belépett csapattal. Az Audi már régóta fontolgatta azt, hogy beszálljanak, ami attól függött, hogy a 2026-os technikai szabályzatot elfogadhatónak találják-e. Ezek a szabályok a villamosításra helyezik majd a hangsúlyt. Az erőforrások pedig több mint 1000 lóerőt fognak produkálni, és miközben mindössze 70 kg teljesen fenntartható üzemanyagot fogyasztanak majd. Az MGU-K-t eltörölték, aminek célja, hogy egyszerűsítse és csökkentse az új gyártók, például az Audi belépési költségeit.

    Seidlnek már van tapasztalata a négykarikás márkával kapcsolatban, mivel a Porsche-nál töltött ideje alatt a szélesebb körben nézve a Volkswagen-Audi csoportnál dolgozott. Ott csapatfőnökként irányította a stuttgarti márka hosszútávú világbajnoki programját. Ennek keretében a 919 Hybrid 2015-től kezdve sorban három bajnoki címet nyert. Az alakulat 2015 és 2017 között győzedelmeskedett a legendás Le Mans-i 24 órás versenyen.

    A Forma-1-ben Seidl a McLarennél a 2019-es csatlakozása óta aktív szerepet játszik. Zak Brown vezérigazgatóval együtt vezető szerepet játszott a csapat stabilizálásában. A németnek komoly szerepe volt Oscar Piastri 2023-as szerződtetésében, ami a Porsche WEC-programján keresztül Mark Webberrel, előtte pedig a Williamsnél kialakult kapcsolatának köszönhetően jött létre.

    Ugyanakkor Daniel Ricciardo egyik fő támogatója volt, legalábbis nyilvánosan, amikor 2022-ben egyre nagyobb nyomás nehezedett az ausztrálra.

    Seidl távozásával rövid időn belül ő lesz a harmadik csapatfőnök-váltás, Mattia Binotto Ferraritól való lemondása és Jost Capito Williamsnél való távozása után.

    Hogy ki váltja Seidlt a McLarennél, egyelőre nem tudni.

    Hivatalos: Frederic Vasseur távozik az Alfa Romeotól

  • Piastri egyből letette a névjegyét a McLarennél: Végig nagyon nyugodt

    Piastri egyből letette a névjegyét a McLarennél: Végig nagyon nyugodt

    Oscar Piastri a szezon végi Abu Dhabi teszten mutatkozhatott be a McLarennél, leendő versenymérnöke, Tom Stallard pedig igen elégedett volt vele.

    A korábbi F2-es bajnok McLarenhez kerülése ugyan nem volt egy szokványos történet, elég csak az Alpine-os bejelentésének cáfolatát, vagy Daniel Ricciardo távozását megemlíteni, azonban Piastri története a jelek szerint jól indul a wokingi csapattal.

    Abu Dhabi előtt az ausztrál már kipróbálhatott egy régebbi McLarent a Paul Ricard versenypályán. Sőt az említett Abu Dhabi teszt után is autóba ült még, Barcelonában az MCL35M-mel körözött.

    „Végig nagyon nyugodt” – mesélte Piastrival kapcsolatos benyomásait Stallard a McLaren weboldalán. „Nagyon nyugodt és nagyon érett. Oscar emellett nagyon alkalmazkodó, és lenyűgöző, ahogyan képes volt visszajelzéseket adni és megtalálni a megfelelő fékezést, illetve kanyarodást, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az autóból. Sokat fejlődött, és úgy gondolom, most már nagyon jól érti, hogy mire van szüksége az autónak. Ezt nagyon hatékonyan tudta megvalósítani, és emiatt nagyon izgatottak vagyunk.”

    Piastri most visszatér szülőhazájába, Ausztráliába, mielőtt jövőre folytatja a munkát és az ismerkedést a csapattal, majd pedig a 2023-as autóval.

    „Rengeteg munkát terveztünk, amikorra visszatér Ausztráliából. Mire Bahreinben beül az új autóba, szeretnénk befejezni vele a felkészülést, hogy arra koncentrálhassunk, hogy megértsük az új autót, és annak szükségleteit” – összegzett a McLaren szakembere.

    Piastri így vélekedik a Mercedes és Renault motorok közti különbségről

  • Ezek Shwartzman lehetőségei 2023-ra

    Ezek Shwartzman lehetőségei 2023-ra

    Robert Shwartzman azt állítja, hogy jövőre is kapcsolatban marad a Forma-1-es paddockkal – de szeretne visszatérni a versenyzéshez is.

    Az orosz, aki az ukrajnai konfliktus miatti szankciók elkerülése érdekében izraelire cserélte a versenyzői licencét, 2022-ben a Ferrari teljes munkaidős tartalékosaként szolgált abban a reményben, hogy a 2023-as rajtrácsra kerülhet. Hetekkel ezelőtt elismerte, hogy ez már nem történik meg. Most az olasz Autosprintnek nyilatkozott a helyzetéről:

    „Több opcióm is van, kaptam pár ajánlatot is. Szóval meglátjuk, miképp alakulnak a dolgok. Nem az a tervem, hogy minél többet versenyezhessek, de nem akarom elveszíteni a kapcsolatot a Forma-1-es paddockkal. Álmom a Forma-1, ezért szeretnék tartalékosként maradni, talán továbbra is segíteni az autó fejlesztését a színfalak mögött, ami nagyon érdekes. Ugyanakkor ismételten mondom, most az a célom, hogy egy másik bajnokságban versenyezzek.”

    A ma már 23 éves versenyző Shwartzman, a 2021-es Formula 2-es szezont a második helyen zárta a bajnok Oscar Piastri és Guanyu Zhou között. Ezt ma már így látja:

    „Természetesen a bajnoki cím sokat segített volna, de valamiért nem tudtunk mindent összerakni, miközben Piastri hibátlan szezont teljesített.

    Igen, második hely lett, ráadásul egy újonc mögött, ez nem segített. Azonban nem lehet azt mondani, hogy versenyképtelen voltam – egyszerűen csak túl sok minden ment rosszul a döntő pillanatokban. Meg kell tanulni ezt a leckét. Ugyanakkor most inkább a jelenemre és a jövőmre koncentrálok.”

    Binotto: Shwartzman megérdemelne egy esélyt a Forma-1-ben

  • Steiner: Piastri nagy kockázat a McLaren számára

    Steiner: Piastri nagy kockázat a McLaren számára

    A McLaren a 2023-as esztendőnek egy nagyon fiatal, de tehetsége párossal vág neki. A már pár év rutinnal rendelkező Lando Norris mellett az abszolút újonc Oscar Piastri vezeti majd a papaya autókat.

    Az ausztrál versenyző képességeiről nem nagyon kell beszélnünk, mivel egymás utáni években nyerte meg az F3-at és az F2-t, végül az Alpine-nal szembeni jogi procedúra után vált biztossá a helye a Forma-1-ben.

    De rajta kívül egy tehetséges újonc, Nyck de Vries és egy nagy visszatérő, Nico Hülkenberg is ott lesz jövőre a rajtrácson. Utóbbi a Haas volánjánál, amely csapat így a mezőny legidősebb és legrutinosabb párosával fog rendelkezni. A csapatfőnökük, Günther Steiner pedig meg is indokolta, hogy jelen helyzetben többet ér a tapasztalat, mint a tehetség, így kicsit aggódik a McLarenért.

    Visszatért a visszavonult német legenda, egykori „barátja” mellett versenyezhet

    „Nyilvánvaló, hogy Mick nem tudott akkora tapasztalatot adni nekünk, mint amivel Hülkenberg rendelkezik. Ehhez viszont idő kell, így ezért nem lehet Micket hibáztatni. Viszont az idő az, ami most nincs nekünk. Meg kell erősítenünk a helyünket a középmezőnyben, ehhez pedig a Nico és Kevin-féle versenyzőkre van szükségünk.”

    „Csapatként jól kezdtünk a Forma-1-ben, majd stagnáltunk és hirtelen visszaestünk. Ez semmiképp sem Schumacher hibája. Mi már nem ugyanaz a Haas vagyunk, mint 2021 elején. Tudtuk, hogy az a szezon nagyon nehéz lesz, mert minden erőforrásunkkal a 2022-ben érkező új autókra koncentráltunk. Csak idén sikerült előre lépnünk, de ez a szezonunk is tele volt hullámvölgyekkel és hegyekkel. Most pedig olyan pilótákra van szükségünk, akik a legjobb esélyt kínálják a pontszerzésre.”

    „Egy fiatal versenyzőnek kevés ideje van felkészülni erre a munkára, így időbe telik mire kellő rutint szednek össze. Így még az olyan nagy tehetséggel megáldott junior, mint Piastri is erős kockázatot jelent a csapatának.”

  • Piastri így vélekedik a Mercedes és Renault motorok közti különbségről

    Piastri így vélekedik a Mercedes és Renault motorok közti különbségről

    A McLaren jövő évi pilótája, Oscar Piastri már a szezon végi Abu Dhabi teszten kipróbálhatta a wokingiak idei autóját.

    Az ausztrál szerződtetése nem nevezhető szokványosnak, hiszen miután már az Alpine bejelentette őt mint 2023-as pilóta, ő nemes egyszerűséggel az ellenkezőjét állította, vagyis hogy nem lesz a csapat pilótája. Ehelyett inkább a McLarenhez írt alá, és szerencséjére a francia csapat is elengedte idő előtt.

    Az, hogy már idén lehetősége volt vezetni a Mercedes motorral felszerelt autót, mindenképp nagy segítség a fejlődése szempontjából, hiszen legutóbb még a tavalyi Alpine-t vezethette. Abból a szempontból is egy új tapasztalat volt a legutóbbi alkalom Piastri számára, hogy a Renault motorhoz képest most először vezetett Mercedes erőforrással ellátott autót. Egy újságírói kérdésre ki is fejtette, milyen különbséget érzett.

    „Van néhány különbség az Alpine Renault motorjához képest, amely a ’21-es autóban működött, amit vezethettem. De más autókkal összehasonlítani a pályán egy kicsit nehéz, és a fő cél nem az volt, hogy felmérjük, hol tart a motor. Soha nem lehet tudni, hogy kinek milyenek a motorbeállításai, így nehéz erről véleményt alkotni, de a mi oldalunkról minden pozitívnak tűnt.”

    Az ausztrál újonc véleményét az először kipróbált 18 colos prototípus Pirellikről is kikérték: „Maguk az autók is olyannyira különböznek egymástól számos szempontból, hogy ezt is nehéz megmondani. Az Alpine abroncsai bizonyos körülmények között talán egy kicsit felhasználóbarátabbak, máshol viszont valószínűleg keményebbek. Kicsit nehéz volt megítélni, és nem is igazán tudok különbséget tenni a 18 colos F1-es gumikhoz képest. Az autón maradtak, és körbeértem velük, úgyhogy úgy tűnt, hogy rendben vannak.”

    Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

  • Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

    Ricciardo nem orrolt meg Piastrira, inkább sajnálja a helyzetet

    Daniel Ricciardo sajnálja Oscar Piastrit amiatt, hogy az Alpine és a McLaren kereszttűzébe került.

    A fiatal ausztrál pilóta eredetileg a Renault Akadémia tagja volt, így e tekintetben a franciákhoz tartozott. Miután Fernando Alonso közölte távozási szándékát, a csapat habozás nélkül jelentette be a 21 éves versenyzőt Esteban Ocon mellé.

    Ám Piastri a háttérben már a McLarennel megegyezett, így kénytelen volt cáfolni a híreket. A két istálló az F1-es szerződéseket vizsgáló bizottsághoz fordult. Mivel az Alpine-nal nem volt érvényes kontraktusa a pilótának (csak a Renault Akadémiával), így a wokingi istálló javára döntött a szervezet.

    Kevert egyet a paklin a McLaren: Piastri váltja Ricciardót jövőre

    A McLaren tehát vitte Piastrit, míg az Alpine elcsábította az AlphaTauritól Pierre Gaslyt. Az ülés nélkül maradt honfitárs viszont nem neheztel a faital ausztrálra. Ricciardo ugyan nem lesz aktív tagja a mezőnynek, de a Red Bull oldalán még fel-fel tűnik majd 2023-ban is. Azonban Piastrinak sok sikert kívánt.

    „A karrierem bizonyos értelemben a feje tetejére állt. Nagyon el voltam foglalva magammal és azzal, hogy mihez kezdjek. Ugyanakkor a fülembe jutott néhány megjegyzés ami felé (Piastri) irányult… Több okból kifolyólag is együtt éreztem vele. Életed legnagyobb pillanat az, amikor bekerülsz a Forma-1-be. Ilyenkor egy álom válik valóra, ám ha nem lehet azt rendesen megünnepelni vagy örülni neki, az szégyen. A dolgok így alakultak. Ő került előnyös helyzetbe, bár az egészet nem ő teremtette. Ő már ennek az eredménye.” – magyarázta Ricciardo.

     

  • Lemondott a Piastri-saga egyik főszereplője

    Lemondott a Piastri-saga egyik főszereplője

    Távozott az Alpine-tól az az ügyvéd, aki az Oscar Piastri ügyet lebonyolította.

    Az ausztrál versenyző még nem aktív tagja a Forma-1-nek, de már most sokan megjegyezték a nevét. Miután Fernando Alonso szerződést kötött az Aston Martinnal, a francia csapatnak gyorsan kellett cselekednie a pilótapiacon. A Renault Akadémiás szerződésre hivatkozva bejelentették a 21 éves versenyzőt az istállóhoz, ám a háttérben már Piastri már megegyezett a McLarennel.

    A közösségi médiás platformjain tisztázta a fiatal a helyzetet, majd a csapatok az F1-es szerződéseket vizsgáló szervezethez fordultak. Benedicte Mercer jogász jelentős szerepet játszott az ügyben, ám végül elbukta a pert. A McLaren kapott szabad utat, így vihették is az ausztrált.

    A szervezet egyhangúan döntött a wokingi istálló javára, ugyanis Webber és Piastri levelezéséből kiderült, hogy az Alpine a határidőket nem tartotta be és megszegte az egyesség ráeső részét. A franciák ráadásul későn nyújtották be a szuperlicenszhez szükséges dokumentumokat, így Piastri még tartalékversenyzőként sem működhetett volna a csapatnál.

    Az ügyvédnő a franciákat védve benyújtott egy függeléket, mi szerint joguk van maguknál tartani a 21 éves versenyzőt, ám a szervezet ezt elutasította. Ugyanis soha nem írtak alá olyan megegyezést, mi szerint Piastri az Alpine tartalékosa. Az ausztrálnak csak a Renault Akadémiával volt kontraktusa.

    Az ügy nagy port kavart a médiában így a szezon vége előtt Mercer elhagyta az istállót.

  • Az Alpine nem tette még túl magát Piastrin: Gaslyval úgyis minden jobb lesz

    Az Alpine nem tette még túl magát Piastrin: Gaslyval úgyis minden jobb lesz

    Az Alpine továbbra sem tudja kiverni Oscar Piastrit a fejéből, szerintük Pierre Gaslyval jobb lóra tettek.

    Fernando Alonso a szezon közepén jelentette be, hogy az Aston Martinhoz igazol, így a francia istállónak gyorsan kellett alternatívát találnia. Kézenfekvő volt számukra az ausztrál versenyző, aki a Renault Akadémia tagjaként szerepelt náluk. Ám a háttérben a 21 éves fiatal és Mark Webber már megállapodott a McLarennel.

    Az Alpine viszont bejelentette Alonso helyére Piastrit, aki később tiszta vizet öntött a pohárba. A Forma-1 szerződéseket vizsgáló testülete a wokingi istállónak adott igazat, így az ausztrál köszönte szépen és ment a McLarenhez.

    Piastri megkavarta az álló vizet: Nem írtam alá az Alpine-hoz

    A franciák viszont nem estek kétségbe, sikerült leszerződtetniük Gaslyt, így összeállt a francia válogatott. Otmar Szafnauer így nagyon elégedett a pilótapárosával.

    „Nézzük meg, mire megyünk jövőre. Örülök, hogy Estebannal (Ocon) és Pierre-el (Gasly) vágunk neki a szezonnak. Pierre-rel jobban jártunk, mintha megnyertük volna a pert. Ő tapasztaltabb és még mindig fiatal. Szerintem gyorsabb is, de majd az idő eldönti.” – nyilatkozta az amerikai csapatfőnök az Autosport.com-nak.

  • A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    A Ferrari mindent is vitt a szezon utáni teszten

    Abu Dhabiban tesztelt a mezőny, a legjobb időt a Ferrarik produkálták a szezon utolsó eseményén.

    Ugyan a 2022-es évad vasárnap lezárult, ám a versenyzők nagy része még az országban maradt, hogy segítségék a Pirelli munkáját. Emellett a fiatal pilóták gyakorlására is sor került, így két legyet ütött egy csapásra a sportág. Minden istálló mindkét autójával részt vett az eseményen. Az aktív pilóták a 2023-as gumikat próbálták ki, míg a fiatalok a kilométereket gyűjtötték a szuperlicensz ponthoz.

    A csapatot váltó versenyzők új alakulatuknál is feltűntek. Fernando Alonso így már az Aston Martint vezette, míg Pierre Gasly az Alpine-nal ismerkedett. Oscar Piastri debütált a McLarenben, míg Logan Sargeant ismét a Williams autójába ülhetett. Nyck de Vries pedig az AlphaTauri versenygépét nyúzta.

    Több versenyző is új F1-es gúnyát ölt ma! Mutatjuk, kik tesztelnek ma!

    A leggyorsabb időt Carlos Sainz teljesítette. A nap második felében Charles Leclerc vette át tőle a stafétabotot, a monacói a tabella második pozícióját érte el. A harmadik legjobb időt Robert Shwartzman autózta a másik Ferrarival.

    Piastri kalandja nem alakult zökkenőmentesen, ugyanis a McLaren megállt alatta, így előkerült a piros zászló is a teszten. Nico Hülkenberg is így járt a Haasnál, délután miatta állították meg a gyakorlást.

    Pozíció Versenyző Csapat Legjobb köridő Időkülönbség Megtett körök száma
    1 Carlos Sainz Ferrari 1:25.245 65
    2 Charles Leclerc Ferrari 1:25.383 +0.138 56
    3 Robert Shwartzman Ferrari 1:25.400 +0.155 116
    4 Pierre Gasly Alpine 1:25.689 +0.444 130
    5 Max Verstappen Red Bull 1:25.845 +0.600 76
    6 Alexander Albon Williams 1:25.959 +0.714 118
    7 Logan Sargeant Williams 1:26.063 +0.818 82
    8 Nyck de Vries AlphaTauri 1:26.111 +0.866 151
    9 Lance Stroll Aston Martin 1:26.263 +1.018 70
    10 Liam Lawson Red Bull 1:26.281 +1.036 111
    11 Jack Doohan Alpine 1:26.297 +1.052 111
    12 Fernando Alonso Aston Martin 1:26.312 +1.067 97
    13 Sergio Perez Red Bull 1:26.333 +1.088 88
    14 Oscar Piastri McLaren 1:26.340 +1.095 123
    15 Felipe Drugovich Aston Martin 1:26.595 +1.350 106
    16 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:26.709 +1.464 129
    17 Lewis Hamilton Mercedes 1:26.750 +1.505 67
    18 Lando Norris McLaren 1:26.890 +1.645 115
    19 Nico Hulkenberg Haas 1:27.000 +1.755 110
    20 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:27.123 +1.878 135
    21 Pietro Fittipaldi Haas 1:27.172 +1.927 99
    22 Frederik Vesti Mercedes 1:27.216 +1.971 124
    23 George Russell Mercedes 1:27.240 +1.995 73
    24 Theo Pourchaire Alfa Romeo 1:27.591 +2.346 106