Címke: Oscar Piastri

  • Teljes a káosz a McLaren háza táján

    Teljes a káosz a McLaren háza táján

    Egyértelműen kijelenthető, hogy igaz idei Forma-1-es szezon egyik legnagyobb negatívuma a McLaren csapata. A wokingiak a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is egy jó mély gödörből kénytelenek indulni. Andrea Stella felfedte, hogy mindkét autójukkal akadtak problémák a Bahreini Nagydíj során.

    Oscar Piastri a lelke mélyén biztosan egy jobb bemutatkozó versenyben reménykedett. Az ausztrál újonc esett ki elsőnek a versenyből, miután a rádión közölte a versenymérnökével, hogy nem működik a váltója. A McLaren egy kormánycserével próbálta meg orvosolni a hibát, de végül nem jártak sikerrel. Stella elárulta, hogy azért nem sikerült a rendszer újraindítása, mert egy további probléma is adódott a kormányoszloppal.

    A McLaren kudarcot vallott az autója fejlesztése terén

    Lando Norris MCL60-jából pedig szivárgott a nyomás, ami miatt a motorral és a váltóval is akadtak problémák. A brit fiatalnak – aki már a tesztek során nagy frusztrált volt a csapat rossz teljesítménye miatt – emiatt 10 körönként ki kellett állnia a bokszba, hogy a szerelők fel tudják tölteni az autóját levegővel a bal oldali oldaldobozon keresztül.

    Ugyanakkor Norris versenye a probléma megjelenéséig egyáltalán nem volt rossznak mondható. A 2021-es Orosz Nagydíj időmérőjének győztese ugyanis sokkal rosszabb tempóra számított és a jó rajtja után sokáig a pontszerző helyek közelében volt képes autózni.

    „Jól rajtoltam és emiatt tudtam fogni pár pozíciót. Onnantól fogva azonban nem volt túl sok esélyem, mert a pneumatikai gondjaim mellett egyéb problémák is hátráltattak. Ezt követően 10 körönként ki kellett állnunk a bokszba és minden esélyünket elveszítettük.”

    Norris azonban a csapata pocsék hétvégéje után is vicces kedvében volt és szerint az volt a hétvége legnagyobb pozitívuma, hogy „a McLaren a szerelői a problémái miatt sokszor gyakorolhatták a kerékcserét.”

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

     

  • Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    Egy újságíró előre figyelmeztette Ricciardót: Mondtam, hogy ne bízz Zakben!

    A Drive to Survive 5. évadjából kiderült, hogy előre figyelmeztették Daniel Ricciardót a McLaren ügyvezetőjével kapcsolatban.

    A Renault-nál nem alakult jól az ausztrál karrierje, és a dobogós helyezések későn jöttek, ugyanis 2021-re már megállapodott a wokingi istállóval. Akkor még jó döntésnek tűnt az újabb munkahelyváltás, ám ahogy elkezdődött az év, úgy szembesült a problémákkal a 33 éves pilóta.

    Drive to Survive, az újrahasznosítás évada: Ráalszol, vagy kiakadsz

    Ugyan sikerült Monzában futamot nyernie, de utána már nem tudott jó eredményt elérni az ausztrál. Így 2022-ben a csapat bejelentette, hogy idő előtt kiadják az útját. Ricciardo a sorozatban utalt arra, hogy ő is csak a nyári szünetben tudta meg a csapat döntését. Bejelentette a kötelezőket, majd fejét vakarva gondolkodott azon, hogy mi lesz vele a jövőben.

    Mikor visszatért a mezőny a vakációról, szinte mindenki Ricciardóra volt kíváncsi. Roberto Chinchero, az olasz Motorsport.com és az olasz Sky szakértője a következőket mondta a 33 éves versenyzőnek:

    „Én mondtam neked, hogy ne bízz Zakben!” – Ricciardo finoman bólogatott, majd megköszönte olaszul a jótanácsokat a szakírónak.

    Ricciardo helyére tehát Oscar Piastri került, míg az Alpine nehéz helyzetbe került. Brown még egy cserét is felajánlott a két csapat között (Ricciardo és Piastri), de végül Pierre Gaslyt választotta a francia csapat.

     

  • De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    De Vries és Sargeant máris majdnem összevesztek egy rajtszámon

    Logan Sargeant és Nyck de Vries a héten mutatkoztak be az F1 tesztjén, az amerikai pilóta pedig ismerkedett új Forma-1-es autójával egy számára ismeretlen rajtszámmal.

    Sargeant az egyik leggyorsabb pilótaként került a címlapokra a pénteki tesztek után, a délelőtti edzésen a második leggyorsabb időt érte el, a Williamsének elején pedig a 2-es rajtszám díszelgett. A 2022-es Formula-2-es év újonca azonban remélte, hogy az F1-ben bemutatkozó szezonjára az ikonikus 3-as számot választhatja, ezzel tisztelegve az amerikai autóversenyző legenda, Dale Earnhardt előtt, akinek 2004-es tévéfilmje még a 3: The Dale Earnhardt Story címet is viseli.

    Mivel azonban Daniel Ricciardo még mindig a Red Bull tartalékversenyzőjeként részese a száguldó cirkusznak, ez a szám már foglalt volt, így Sargeantnek egy másik választás után kellett néznie.

    A Feeder Series podcast decemberi interjújában Sargeant elmagyarázta, miért a 2-es számot választotta, de elárulta, hogy a következő preferált száma is foglalt volt – amely egy olyan versenyzőé, akinek a választását akkor még nem hozták nyilvánosságra. A Feeder Series kivágta ezt a jelenetet a végleges adásból, hogy ne rontsanak el semmit, és hogy Sargeant ne kerüljön bajba, amiért felfedte De Vries 21-es rajtszámát, mielőtt a hollandnak vagy az AlphaTaurinak esélye lett volna arra, hogy saját maga népszerűsítse azt.

    @feederseries

    OPPS🫣 When F1 Newbie Logan Sargeant Accidentally Leaked De Vries’ Number!! #feederseries #formula1 #formula3 #formula2 #logansargeant #nyckdevries #alphatauri #williamsf1 #motorsportpodcast #f1

    ♬ original sound – Feeder Series

    Most azonban nyilvánosságra került a felvétel, Sargeant pedig a beszélgetés során rájött, hogy hibázott, és esetleges kiszivárogtatott valamit.

    A végleges podcastban az amerikai újonc azt is részletezi, hogy miképp tért vissza az USA-ba az F3 2020-ban Piastri ellen elszenvedett veresége után, és ez milyen nehéz volt neki akkor. Azt is elárulta, hogy soha nem nézte meg a szezonzárójának idő előtt véget vetett baleset visszajátszását.

    További vicces dolgai közé tartozik, hogy szerinte nem lehet megbízni azokban az emberekben, akik először tejet öntenek a müzlijükbe, és zoknit hordanak az ágyban!

    De Vries jobb, ha elkerüli a Verstappennel való összehasonlítást

  • Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett

    Az Alpine bebizonyítaná, hogy Piastri tévedett


    Az Alpine csapatfőnöke, Otmar Szafnauer egyik fő idei célja, hogy a csapata bebizonyítsa, hogy Oscar Piastri rossz döntést hozott, amikor a McLarent választotta.

    Az ausztrál Piastrit az Alpine a tavalyi nyári szünetben választotta ki a tőlük az Aston Martinhoz távozó Fernando Alonso helyére. A korábbi F2-es bajnok azonban tagadta, hogy szerződést kötött volna az Alpine-nal, ami mindenkit meglélepett, hiszen a versenyző az Alpine junior programjának tagja volt.

    Később kiderült, hogy Piastri, aki az Alpine tartalékversenyzője is volt, ekkor már rendelkezett szerződéssel a McLarennel, és amikor a szerződéskötést elismerő bizottság a wokingi székhelyű alakulat javára döntött, a váltás megerősítést nyert.

    Az Alpine ezt követően Pierre Gasly szerződtetése mellett döntött. Ezzel, Esteban Ocon mellett, francia versenyzőpárost alkottak.

    A csapat tartalékversenyzője Jack Doohan lesz.

    „Először is, kell egy szigorú szerződés, de a második [az], hogy vonzóvá tegyük a csapatot” – mondta Szafnauer az ausztrál Fox Sportsnak azzal kapcsolatban, hogyan kerülheti el a csapat a Piastri-ügy megismétlődését.

    „Szerintem azok vagyunk, ezért is akar Jack a csapatunk tagja lenni.”

    „Egyszerűen csak versenyképesebbé kell válnunk, keményen kell dolgoznunk, teljesítményt kell adnunk az autóhoz, és jól kell teljesítenünk a pályán.”

    „Sok szerencsét kívánok Oscarnak, de azt hiszem, a mi dolgunk bebizonyítani, hogy rosszul döntött.”

  • Piastri úgy érzi, le tudja győzni Norrist

    Piastri úgy érzi, le tudja győzni Norrist

    Ausztrált ausztrálra cserélt a McLaren csapata, ugyanis Daniel Ricciardo elengedése után Oscar Piastri leigazolása mellett döntöttek.

    A 21 esztendős versenyzőt nagy tehetségnek kiáltották ki, ami nem is csoda, megnézve eddigi eredményeit. Piastri egymást követő két évben lett bajnok az F3-ban, majd az F2-ben, utána viszont ki kellett hagynia egy évet, mert nem tudott bekerülni a királykategóriába. Alpine juniorként úgy tűnt, a franciáknál mutatkozhat be, sőt Alonso távozása után be is jelentették, hogy ez megvalósul, ám Piastri cáfolt, mondván semmi ilyen szerződést nem írt alá. Ezután kötött ki végül a McLarennél, ahol Lando Norrist kapja meg maga mellé csapattársként.

    A brit jó képességei pedig bőven megmutatkoztak az elmúlt években például abban, hogy milyen simán verte Daniel Ricciardót. Piastri ennek ellenére bízik saját képességeiben Norris ellenében, ugyanakkor próbált realista is maradni.

    Az ausztrál ABC kérdezte meg Piastrit, hogy képes lesz-e legyőzni Norrist, ő pedig így válaszolt: „Igen, úgy gondolom. Azt hiszem, mindenkiben meg kell lennie annak az önbizalomnak, hogy győzni tud, vagy ha nincs olyan helyzetben, hogy nyerjen, akkor a legjobbat kell kihoznia abból, amije van.”

    Mindenesetre Piastri fő célja 2023-ra az lesz, hogy lerakja egy hosszú Forma-1-es pályafutás alapjait: „Elég nehéz számokat (pontokat és győzelmeket) megadni az elvárásaimra, különösen az F1-ben, azt hiszem, ez attól függ, hogy csapatként hol tartunk, hol van az autó. Számomra egy sikeres év azt jelentené, hogy megalapozom a későbbi éveket, remélhetőleg, és mindent az elejétől kezdve jól csinálok… jó szokásokat kezdek el. Ha ebből bármilyen eredmény születik, az már bónusz.”

    Piastri kiemelte, hogy habár ő váltotta Ricciardót, a honfitársa nem neheztel rá emiatt: „Azt hiszem, sms-ben tartottuk a kapcsolatot a történések alatt tavaly, és nagyon támogatott engem mind személyesen, mind a médiában, amiért nagyon hálás vagyok. Biztos vagyok benne, hogy idén még találkozunk az F1-es paddockban, hiszen újra a Red Bullnál dolgozik.”

    Hamarosan megkezdődik a nagy próbatétel az ausztrál számára Bahreinben, ráadásul az első futamainak egyike rögtön a szülővárosában, Melbourne-ben lesz.

    „Az Albert Parktól 10-15 percre nőttem fel. Tavaly ott voltam tartalékversenyzőként, és eléggé vibráló volt a hangulat. Tudva, hogy a közönség ott lesz, és most én leszek a hazai versenyző, ez egy nagyon különleges esemény lesz” – mondta a szezon harmadik versenyéről.

    Webber figyelmeztette Piastrit, hogy ne becsülje alá az F1-et

  • Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

    Ralf Schumacher biztos abban, hogy unokaöccse Mick visszatérhet

    A hatszoros futamgyőztes Ralf Schumacher biztos abban, hogy Mick a közeljövőben visszatérhet a mezőnybe.

    A tavalyi év során Nico Hülkenberg vette át Mick Schumacher helyét, miután a Haas nem volt elégedett a teljesítményével. Viszont a fiatal tehetség 2023-ban a Mercedes kötelékében kezdte meg a munkáját, tartalékversenyzői szerepben.

    Emellett a Mercedes megosztotta őt a McLarennel is, ami egy bevett szokás a Mercedes motoros csapatoknál. Ezzel csakugyan megnövelve az esélyeit arra, hogy még több helyen tesztelhessen, mivel, ha valaki kiesne valami ok folytán, például Lewis Hamilton, George Russell, Landor Norris avagy az újonc Oscar Piastri, akkor az ő helyüket Schumacher venné át.

    A nagybátyja, Ralf szerint ez jó Micknek, hogy dupla annyi lehetősége van, mint általában. Úgy gondolja, hogy a csapatoknak is jót tesz, hogy van egy fiatal pilóta, aki jól ismeri a jelenlegi rajtrácsot.

    „Nagyszerű a csapatok számára, hogy egy olyan valakit kapnak, mint Mick. Ismeri a terepet, ismeri a pályákat. Mick gyakorlatilag frissen szállt ki az autóból.”

    „Számára ez egy nagyszerű lehetőség is, mivel négy lehetőséggel több esélye van arra, hogy talán ő is vezesse az egyik autót.”

    A Mercedes tegnapi autóbemutatóján Mick el is mondta, hogy páratlan számára ez a lehetőség, és minden tőle telhetőt meg fog tenni annak érdekében minél többet tanuljon.

    „Ez egy jó lehetőség számomra, hogy nem csak egy, hanem két csapattársam legyen. Lehet, hogy nincs közvetlen összehasonlítási alapom, mert én nem vezetek, de tudom, hogyan fogok hozzáállni.”

    „Mondjuk, ha túlkormányzott autójuk van, mit tesznek azért, hogy javítsanak rajta a vezetési stílus tekintetében. Remélem, tanulhatok ebből, és remélhetőleg bővíthetem az eszköztáramat, hogy készen álljak, amikor remélhetőleg visszatérek” mondta Schumacher a GP Blog számára.

  • Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Egyértelműen Norris a legesélyesebb Hamilton helyére?

    Karun Chandhok szerint egyértelműen Lando Norrist kellene megkörnyékeznie a Mercedesnek, mikor úgy dönt Lewis Hamilton, hogy visszavonul.

    A hétszeres világbajnok többször is kijelentette, hogy egy ideig még nem akarja szögre akasztani a sisakját. Ugyan a szerződése év végén lejár a csillagosokkal, ám a brit versenyző a hosszabbítás mellett tette le a voksát. Ám a 38 éves pilóta sem maradhat örökre a Forma-1-ben, így Toto Wolffnak az alternatívákra is kell gondolnia.

    Peter Windsor szerint akkor lenne okos a Mercedes, ha sikerülne megszerezniük a Ferraritól Charles Leclerc-t. A monacói pilóta egyre frusztráltabb a csapat eredményei miatt, így még egy kudarccal teli év komoly törést okoznak a vörösökkel való kapcsolatában. Ám az indiai ex-versenyző szerint egyértelműen Norrist kell választania Wolffnak, ha itt az idő.

    A Red Bull és a Mercedes mellett a Ferrari is vinné Norrist?

    „Nem kérdés, hogy Norrisnak hova kellene tovább mennie. Nem tudom elképzelnie azt, hogy a Red Bullhoz megy. Max (Verstappen) mellett második számú pilóta lehet, míg a Ferrarinál teltház van. Így csak egy dobása maradt, ami a Mercedes. Ám csak akkor, ha Lewis otthagyja a csapatot, mert George (Russell) nem megy sehova. Amíg ez nem történik meg (Hamilton visszavonulása) addig vígan ellehet a McLarennél. Ugyanakkor tegyük fel, hogy Lewis meggondolja magát az év végén, és hirtelen úgy dönt, hogy elege van az egészből. Akkor a Mercedes elég hosszú és bonyolult folyamat elé nézne. Úgy vélem, hogy Lewis helyére egyértelműen Lando az első számú kiszemelt, ám a McLaren nem engedné el őt könnyen. Nagyon ügyes húzás volt Zaktől (Brown), hogy magukhoz láncolták őt. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy bárkit ki lehet vásárolni. Ezt történt Gaslyval is, ám így mindig több pénzbe kerül az üzlet. ” – nyilatkozta Chandhok.

    A Sky Sport szakértője ugyanakkor Oscar Piastrit is méltatta. Az ex-versenyző szerint az, hogy két csapat is vitatkozott az ausztrálért, megemelte az ázsióját.

    „Minden szempár Piastri szegeződik. Lewis Hamilton bemutatkozása óta nem láttam még olyan újoncot, akit ekkora hype és elvárás vett volna körül. Szinte berobbant a köztudatba. Még egy métert sem tett meg, de két nagy csapat már vitatkozott a kegyeiért, és legnagyobb istállók csapatfőnökei is beszálltak ebbe a harcba. Nagyon bátor lépés volt tőle az, hogy Norris mellé szerződött. Besétált az oroszlán barlangjába, hiszen egy olyan autóval kell megmérkőznie a tapasztalt és tehetséges Norrisszal, ami eléggé trükkös és nehezen vezethető. Piastri viszont olyan győztes helyzetbe került, mint George Russell.”

  • Webber figyelmeztette Piastrit, hogy ne becsülje alá az F1-et

    Webber figyelmeztette Piastrit, hogy ne becsülje alá az F1-et

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Mark Webber része honfitársa, Oscar Piastri menedzsment-csapatának, csakúgy mint felesége, Ann Neal.

    Így tehát közösen segítették McLarenes üléshez PIastrit, aki az Alpine-tól viharos körülmények között távozott, miután már bejelentették, hogy ő lesz Alonso utódja.

    „Sok tanácsot kaptam Marktól és Anntől” – szögezte le az ausztrál. „Összefoglalva ezeket, azt hiszem az a lényeg, hogy nem szabad alábecsülni az F1 jelentette kihívást. Nyilvánvalóan ez nagy előrelépés ahhoz képest, amivel korábban versenyeztem. És másfajta dinamikát jelent egy olyan sportban versenyezni, ahol ez volt az első évem, amikor fizetést kaptam azért, hogy versenyautókat vezessek, ami nagyon király. Szóval ez egy másfajta dinamika, mint amihez hozzászoktam. Úgy gondolom, hogy egy 700 vagy 800 fős csapatban a két versenyző közül az egyiknek lenni, nagy felelősség. Szóval azt hiszem, ez egy kis különbség, és Mark, Andrea [Stella – a szerk.] és Zak [Brown] is emlékeztettek arra, hogy mekkora felelősséggel tartozom, és hogy milyen hatással lehetek a csapat motivációjára és produktivitására.”

    Piastri természetesen megköszönte Webber és Neal támogatását, különösen tavaly nyáron.

    „Mark és Ann sokat tesznek értem, azt hiszem, leginkább a színfalak mögött, és gondoskodnak arról, hogy tényleg a lényegi dolgokra koncentráljak az F1-ben” – folytatta. „Azt hiszem, nagyon hálás vagyok a támogatásukért és mindenért, amit csak tudnak, hogy a lehető legkönnyebbé tegyék az életemet. Tavaly sem volt ez másképp, végigkísértek mindezen, és a háttérmunkát is elvégezték. Szóval hatalmas segítséget jelentettek. És nagyon hálás vagyok, hogy mellettem állnak.”

    Piastri tegnap hivatalosan is bemutatkozott a McLaren színeiben, hiszen hétfő este mutatták be az MCL60-at.

    2023-ban Piastri hírneve a tét

  • Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges évfordulóval és új szereplőkkel jelentkezett be a McLaren 2023-ra

    Különleges alkalmat ünnepel a McLaren, így változtattak a hagyományaikon is az autóval kapcsolatban.

    Rendkívüli évfordulót köszönthet a csapat, ugyanis 60 évvel ezelőtt alapította meg az alakulatot Bruce McLaren. Az új-zélandi versenyző nevével ellátott vállalat 1964-ben adta ki első autóját, majd 1966-ban csatlakoztak a Forma-1-be.

    Ugyanakkor nemcsak a név és az ünnep bolygatta meg a wokingiak életét.

    Andreas Seidl váratlanul elhagyta a csapatot, így Zak Brownnak gyorsan kellett valakit a német helyére találnia. Andrea Stellara, Fernando Alonso korábbi versenymérnökére és a csapat kulcsemberére esett a választása, így az olasz vezetésével indul csatába a csapat.

    Nem csak menedzseri fronton történt változás, ugyanis Daniel Ricciardo ettől az évtől már nem tagja a csapatnak. Az ausztrál pilótának ugyan érvényes szerződése volt az istállóval, ám az amerikai ügyvezető előbb véget vetett a kalandnak. Nem voltak megelégedve a 32 éves pilóta teljesítményével, illetve Ricciardo is érezte már, hogy nem élvezi úgy a versenyzést, ezért a szakítás mellett döntöttek.

    Lando Norris:

    A brit pilóta ötödik évét kezdi meg a Forma-1-ben. Tavaly csak egy dobogós helyezést szerzett, ugyanis az új szabályok kezdetén nem jó lóra tett a McLaren. Norris próbálta egyensúlyozni az autó adta hiányosságokat, ám csodákra ő sem volt képes. Ugyanakkor a középmezőny legjobba címet elnyerte. Idén több szerencsére és jobb eredményekre számít a 23 éves pilóta, aki már nem csak irányító, hanem rangidős is a csapatban. Ricciardo távozásával ugyanis ő lett az idősebbik pilóta.

    Oscar Piastri:

    Kalandosan kezdődött az ausztrál F1-es karrierje. Először az Alpine jelentette be magához 2023-ra a fiatalt, ám akkor már Piastri a McLarennel tárgyalt. A közösségi médiás felületein tiszta vizet kellett öntenie a pohárba, és ki kellett jelentenie, hogy nem a franciákkal fog bemutatkozni a száguldó cirkuszban. Elkezdődött egy adok-kapok a két istálló között, és végül az F1 szerződéseket felülvizsgáló szervezete a wokingiaknak adott igazat. A 21 éves pilóta így a McLarennél mutatkozhat be, ám nem lesz könnyű dolga. Minél előbb bele kell szoknia az F1 világába, és meg kell mutatnia mire képes csapattársa ellen.

    MCL60:

    Szakított a hagyományokkal a csapat, ugyanis megtörte a sorszámozást azzal, hogy a 60-as számot rakta a kódjel mögé. A papaya-fekete autót ezúttal egy világosabb, türkiz kék színnel dobták fel, és a jólmegszokott Google Chrome színek is feltűntek. Természetesen

    a McLaren sem lőtte el a puskaporát, a valódi 2023-as versenygépet Silverstone-ban próbálja ki a csapat, majd az első verzióval a téli teszten találkozhatnak az ellenfelek és a szurkolók.

     

  • 2023-ban Piastri hírneve a tét

    2023-ban Piastri hírneve a tét

    Oscar Piastri első éve a Forma-1-es mezőnyben döntő fontosságú lesz az üstökösnek gondolt hírneve szempontjából.

    Ezt vallja Philipp Eng osztrák autóversenyző, bár az Alpine főnöke, Otmar Szafnauer szerint az újonc Piastri legutóbbi ismérve az, hogy egy hűtlen ifjonc. Szafnauer ilyen filozófiával magyarázta mindezt:

    „Az együttműködő fajok túlélnek, az önző fajok kihalnak. A jövőben megbecsüljük ezen tanulságokat, és gondoskodunk arról, hogy kiküszöböljük azokat a kiskapukat, amelyek lehetővé tették Oscarnak, hogy kibújjon a szerződéséből, amelyről azt hittük, hogy vele kötöttünk.”

    A Mark Webber által menedzselt 21 éves Piastri valóban megúszta az Alpine-nál kötött fejlesztő- és tartalékpilótai szerződést, hogy helyette a nagyra értékelt Lando Norris mclarenes csapattársa legyen 2023-ban. Ez kritikus lesz lesz a fiatal ausztrálnak, mondta Eng a Servus TV-n:

    „Piastri rengetegen elkezdték már hamar dicsérni, és ha megnézzük, hogyan haladt végig a junior kategóriákon, olyan volt, mint forró kés a vajban.”

    De mivel a balhé az Alpine kapcsán is Piastrihoz kötődik, a DTM és a BMW gyári pilótája, Eng úgy véli, 2023 komoly teszt lesz a McLaren újoncának:

    „A mentális nyomás óriási lesz rajta, hiszen mindenki róla beszél. Erőt kell felmutatnia, mert Lando Norrisszal lesz dolga a McLarennél. Én így látom a helyzetét – ha Piastri az első évben megállja a helyét Norris ellen, akkor mindenki tudni fogja, hogy Oscar mire képes. Ugyanakkor ha nem mennek olyan jól a dolgok Norris ellen, akkor Piastrinak nehéz lesz fenntartani a remek hírnevét.”

    Az Alpine még mindig ott rúg bele Piastriba, ahol tud