Címke: Oscar Piastri

  • A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

    A McLaren azt várja el Norristól és Piastritól, hogy vonják kérdőre a döntéseket

    A McLaren csapatfőnöke szerint a különböző utasításoknál ez a protokoll. Mindezt a Katari Nagydíjon kiadott egyik utasítás és az arra érkező válasz kapcsán magyarázta el.

    A táv vége felé Lando Norrisnak azt az üzenetet küldte a McLaren, hogy tartsa a pozícióját Oscar Piastri mögött, de ő azzal kontrázott, hogy sokkal gyorsabb nála, és a leintésig fel is zárkózott csapattársára. Csetepaté nem alakult ki, a 2. és a 3. helyen célba értek a pilóták, s mint kiderült, az istálló sem vette zokon, hogy Norris nem vett vissza a tempóból.

    „Amikor utasítjuk valamire a pilótákat, szólunk nekik, hogy vonják kérdőre, mert meg akarjuk ismerni az ő nézőpontjukat is. Ezután újra kiértékeljük a helyzetet és visszatérünk az üzenetre. Onnantól viszont tiszteletben kell tartaniuk az elhangzottakat” – jelentette ki Andrea Stella az Autosportnak.

    „Most is pontosan ez történt, amit halhattak. Arra kértük a versenyzőket, hogy vonják kérdőre a döntésünket.”

    Piastri szintén meglepődött, amiért a McLaren elfojtotta volna a házon belüli csatát. Az istálló félelme nem volt megalapozatlan: az Olasz Nagydíjon már ütköztek a pilótáik, amiért igen komoly fejmosásban részesültek, és tisztázni kell a játékszabályokat is.

    Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

  • A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    A Sky Sports riportere szerint a Mercedesnek kellett volna a dobogóra állnia

    Ted Kravitz úgy véli, ha nincs az első körös ütközés, akkor most nem a McLaren sikeréről beszélne az F1, hanem a Mercedeséről.

    A wokingi istálló egész hétvégén jó tempót diktált. Lando Norris az időmérőn a második helyet szerezte meg, de mivel kiszélesítette a pályát, elvették a körét. Hasonló szituációt élt át Oscar Piastri is, így Max Verstappen mögött George Russell és Lewis Hamilton indult. A sprintnapon is megvillantotta oroszlánkörmeit a papaya színű csapat, hiszen Max Verstappen világbajnoki címe mellett az újonc ausztrál nyerte a versenyt, míg csapattársa a harmadik helyre fért fel.

    Vasárnap ugyan a csillagosok indultak jobb pozícióból, ám az első kanyarban sikerült egymást kigolyózniuk. A bűnös egyértelműen a hétszeres világbajnok volt, aki visszanézve a felvételeket el is ismerte vétkét. A korai kerékcserére kényszerülő, de jó tempót diktáló Russell így csak a negyedik helyen ért célba.

    Ám Kravitz szerint ha a két pilóta elég helyet hagyott volna egymásnak, akkor most két trófeával tértek volna haza.

    „Ha egy kis helyet hagytak volna egymásnak, ez nem történt volna meg. Frusztráló, mivel az autóban ott volt a tempó, és a Mercedes úgy hitte, gyorsabbak lehettek volna a McLarennél. Most nem Lando és Oscar állt volna a pódiumon, hanem Lewis és George. Amellett, hogy eldobtak egy dupla dobogót, Lewis a lágygumikon a rajtnál gyorsabb lett volna még Geroge-nál is. Erről beszéltek reggel az eligazításnál. Szeretném tudni, mennyire volt ez elkerülhető. Bradley Lord (a Mercedes kommunikációs igazgatója) azt mondta: ‘megbeszéltük’.”

    Kravitz a Sky Sportson futó műsorában kihangsúlyozta, a csillagosok extra műszakot vállaltak a jó eredmény érdekében, így a helyzet kifejezetten frusztráló volt a számukra.

    „Ez csak fokozta a frusztrációt. Különösen amiatt, mert a mindenki extra műszakot vállalt és késő estig dolgoztak. Ezt Lewis és George is kihangsúlyozta.”

  • Nem mindenkit hatott meg a versenyzők állapota: „ideje átnézni az edzéseket”

    Nem mindenkit hatott meg a versenyzők állapota: „ideje átnézni az edzéseket”

    Christian Danner szerint a katari történések után a versenyzőknek ideje áttanulmányozniuk az edzésprogramjukat.

    A vasárnapi verseny az összes résztvevőt megviselte. A kiszáradás és a hőguta tünetei valakinél jobban megmutatkoztak, míg akadtak olyan versenyzők is, akik egy kicsivel jobban bírták a körülményeket. Esteban Ocon még a verseny közben hányt a sisakjába, Alex Albon a leintés után tette ugyanezt, majd a szerelői segítették ki az autóból. Lance Stroll el is kábult az utolsó körökben, és megküzdött azzal, hogy eljusson az orvosi autóig. Fernando Alonsót az ülés égette, George Russell is ájulástól félt és az egyenesekben a kezével próbálta becsalogatni a levegőt.

    A pódiumceremónia előtt Oscar Piastri és Max Verstappen kifeküdt, míg Kevin Magnussen is nehezen tudott két lábra állni.

    Sisakba hányó, mentőhöz tántorgó versenyzők – ájulásközeli állapotok a katari „sütőben”

    A versenyzők egytől-egyig felszólaltak és veszélyesnek nevezték a körülményeket. Az FIA vizsgálatot rendelt el, és megígérte, körültekintőbben járnak el extrém időjárási viszontagságok esetén.

    Mindaddig az ex-versenyzőből lett német szakértő úgy véli, a pilótáknak kell lépéseket tenniük az ügy érdekében, és át kell vizsgáltatniuk a saját felkészülésüket.

    „Ez nem csak a kocka hasról és a gyúrásról szól. Kérem, ne értsék félre, de nekem nem volt akkora meglepetés az, hogy Katarban ilyen meleg van. A modernkori versenyzők ugyan jól képzettek, de talán rosszul edzenek. Olyan elő sem fordulhatna, hogy egy pilóta nincs megfelelően felkészülve egy intenzív versenyre. Egy versenyző bármikor biciklizhet egy szaunában és feljebb tekerheti a hőfokot” – nyilatkozta a Servus TV-nek Danner.

  • Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

    Berúgta az ajtót a McLaren, így 2024-ben már a bajnoki címért mehet?

    Helmut Marko szerint a jelenlegi erősorrendet és a fejlesztési versenyt tekintve a McLaren lesz a legfőbb kihívójuk 2024-ben.

    Az év elején még a pontszerzés is nehézséget okozott a wokingi alakulatnak, ám a nyáron kemény munkával és hatékony újításokkal már dobogóra is állhattak. Japánban második erőként masíroztak a Red Bull mögött, míg Katarban még nagyobb tempót diktáltak.

    Oscar Piastri megnyerte a sprintversenyt és második lett a főfutamon, míg Lando Norris mindkét nap dobogóra állhatott. Mindemellett rekordot is döntött a csapat, hiszen a brit versenyző kerékcseréjénél a leggyorsabb boxkiállás is megszületett.

    A Bikák elismerik az ellenfelük sikerét és pilótapárosuk hatékonyságát. Az utóbbi attribútum miatt aggódnak is, mivel Serigo Pérez ismét jóval gyengébben teljesített csapattársánál. Az osztrák tanácsadó úgy számol, hogy a McLaren komoly ellenfél lesz jövőre, és a bajnoki címért is harcba szállhatnak.

    „Ők most az állandó üldözőink, a lendületük még kitart. A versenyen a McLarenhez igazodva határoztuk meg a tempónkat. Ez figyelemre méltó és ijesztő is egyben, most már minden pályán ez van. Kemény csatáink lesznek jövőre velük. A többiek nem tudták tartani a lépést se velük, se velünk” – nyilatkozta Marko.

    Frédéric Vasseur ugyan elismeri a papaya színű csapat sikerét, de pályaspecifikusnak tartja a kiugró eredményeiket.

    „Mondhatjuk azt, hogy a McLaren most a második erő, de a katari és a suzukai pályának sok közös jellemzője van. Szóval várjuk ki mi lesz a következő versenyeken, kezdve Austinnal. Azon a pályán minden van, így jobban megérthetjük ki hol áll valójában.”

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen földönkívüli, Hamilton üvöltő szélként csapott le

    Nemzetközi sajtó: Verstappen földönkívüli, Hamilton üvöltő szélként csapott le

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen címvédéséről, a McLaren sikeréről és a Mercedes ütközéséről írtak a Katari Nagydíj után.

    A holland versenyző már szombaton háromszoros világbajnoknak mondhatta magát, mivel a sprintfutamon Sergio Pérez kiesett, így a matematikai esélyei is elszálltak. Ugyan a sprintversenyt Oscar Piastri nyerte, de vasárnap már ismét a 26 éves pilóta szelhet át elsőként a célvonalat.

    A McLaren remek formát mutatott, és az ausztrál fiatal minden figyelmet magára irányított. Tegnap a második helyet szerezte meg, míg Lando Norris harmadik lett, így 11 pontra csökkentették a hátrányukat az Aston Martinnal szemben. Addig a Mercedesnél rögtön az első körben ütközésre került sor. Lewis Hamilton búcsúzott is a versenytől, míg az embert próbáló Katari Nagydíjon George Russell a negyedik lett.

    A neves lapok így látták az eseményeket, és nem győzték dicsérni Verstappent.

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Verstappen mindent felfalt, máshogy hogyan ünnepelhetne? A történet így szól: Max Verstappen senkit sem hagyott menekülni, még a losaili hőségben sem. A körülmények még Super Maxot is próbára tették, de a többieket még inkább megviselték. A verseny elejétől a végéig fölényesen vezetett. A legtöbben hibáztak, de ő meg sem rezzent. Az AI adatbázisában ő egy ‘alakváltó földönkívüli’ aki arra készül, hogy felvegye a Professzor alakját (Alain Prostnak 51 győzelme van, 49).”

    Marca (Spanyolország):

    „Max Verstappen drámai győzelmet aratott a Katari Nagydíjon, és fölényesen nyert az erőfeszítések és a hőség tengerében. A közel 40 fok szinte minden versenyzőt próbára tett. Az egyenesekben újra és újra ki kellett nyitniuk a sisakrostélyt, hogy levegőhöz jussanak.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Lewis Hamilton versenye gyorsan véget ért – Fotó: Sulay Kelly/Mercedes AMG Petronas
    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen szokásos higgadtságával nyerte meg a Katari Nagydíjat, míg mögötte Lewis Hamilton üvöltő szélként csapott le George Russellre. Amióta csapattársak lettek, a legkeményebb csörtéjüket élték át, aminek ütközés és kiesés lett a vége. Kezdetben mind a ketten a másikat hibáztatták. Russell dühe érthető volt, hiszen ő volt az ártatlan, majd Hamilton később feltartotta a kezét és bocsánatot kért az ütközésért. Max Verstappen egyértelmű győzelmet aratott ismét, elvéve az esélyt a második helyen autózó Oscar Piastritól és a harmadik helyen haladó Lando Norristól. Piastri kiválóan teljesített és jelesre vizsgázott, miután szombaton megnyerte a sprintfutamot.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Max Verstappen mesterien adózott harmadik világbajnoki címének azzal, hogy uralta a főfutamot. A holland hibamentesen vezetett, és csak egy kört adott át másnak az első boxkiállása után. Ügyesen kerülte el a pálya és a korlátozás buktatóit.”

  • Norris nem értette, Piastrit meglepte, hogy nem hagyták őket versenyezni

    Norris nem értette, Piastrit meglepte, hogy nem hagyták őket versenyezni

    Lando Norris a csapatrádióban próbált kampányolni azért, hogy elkaphassa Oscar Piastrit, míg az ausztrál is meglepődve konstatálta, hogy nem lesz harc.

    Bár a hétvégén a brit versenyző többször megmutatta, hogy erős tempót tud diktálni, időmérős hibái miatt nem került olyan pozícióba, ami elég lett volna a győzelemhez. Mindaddig ausztrál csapattársa összeszedetten, és remekül teljesített, így a sprintfutamot megnyerte, míg a versenyen második lett.

    Vasárnap a 23 éves pilóta tempója jobbnak bizonyult, és az utolsó kerékcsere előtt, utol is érte Piastrit. Ám a McLaren gyorsan közölte, hogy nem lesz semmilyen verseny a két csapattárs között, így Norris tartsa a pozícióját. Természetesen az elszenvedő fél próbált kampányolni a saját igaza mellett. Mikor a csapat közölte, hogy tartanak George Russell tempójától, akkor a brit rögtön kontrázott, és az előremenekülést javasolta. Ám végül betartotta az utasítást, és a harmadik helyen masírozott be.

    Ugyanakkor a sajtótájékoztatón Piastri elárulta, őt is meglepte, hogy nem engedte a McLaren a csatát.

    „Őszintén, egy kicsit meglepődtem. Bárhogy is lett volna, azt elfogadom, de nagy volt az aggodalom a gumik, a pályahatárok betartása és egyéb dolgok miatt. Így a második és a harmadik hely megszerzése fontosabb volt a csapat számára” – nyilatkozta Piastri.

    Az embert próbáló körülmények az ausztrált is lefárasztották. A fiatal pilóta elmondta, a hőség egy ponton túl már kibírhatatlanná vált.

    „Rendkívül meleg volt. Már az elejétől fogva, még a sisak felvétele előtt is nagyon izzadtam. Határozottan nem lett jobb a helyzet, mikor elkezdődött a verseny. Nagyon meleg volt, de a gondot a dolgok kombinációja okozta. A hőség mellett a magas páratartalom, a kötelező boxkiállások és a pálya jellege nehezítette helyzetünket. Sok a nagy sebességű kanyar, ami szedi az áldozatait. Ez volt az eddigi legnehezebb versenyem” – tette hozzá Piastri.

  • A győztes Verstappen nem akar több ilyen versenyt, mint a katari

    A győztes Verstappen nem akar több ilyen versenyt, mint a katari

    Ritkán láthatjuk napjainkban a Forma-1-es versenyzőket olyan kimerülten kiszállni az autóból egy futam után, mint történt az a mostani Katari Nagydíjon. A dobogós mclarenesek életük legnehezebb versenyének nevezték a sivatagi hőségben töltött másfél órát.

    A fokozott terhelést nemcsak a magas hőmérséklet és a páratartalom okozta a versenyzők számára, hanem az is hozzátett, hogy a pilótákat a Pirelli gumigondjai miatt három bokszkiállásra kötelezte az FIA az 57 körös futamon, s mivel az abroncsok a rövid etapok alatt nem veszítettek teljesítményükből, mindenki jobban feszegethette velük a határokat, mint az az utóbbi évtized F1-ében megszokottá vált.

    Ütköztek a Mercedesek, a hőség többeket kikészített, de a Katari Nagydíj is Verstappené

    A McLaren fiatal és még futamgyőzelem nélküli pilótapárosa, Oscar Piastri és Lando Norris ezekkel a körülményekkel is megbirkózva jöttek fel a dobogóra a 6. és a 10. helyről rajtolva, ezzel az istálló fennállásának 500. pódiumát is megszerezve.

    „Az első kanyar nagyon jól alakult, nem is álmodhattunk volna ennél többről a verseny előtt – mondta Piastri arról, hogy a Mercedesek ütközése megnyitotta számára az utat a második hely felé. – A tempót illetően ez volt életem legnehezebb versenye. Határozottan azt éreztem, hogy 57 kvalifikációs kört futottam.”

    Norris a bokszcsapatát is méltatta, akik szintén remekül helytálltak a bokszkiállások forgatagában, s elmondása szerint egy 1,8 másodperces bokszkiállást is lemenedzseltek.

    „A három kiállás sokkal nehezebbé tette fizikálisan a futamot, mert keményebben nyomhattuk, még az utolsó etapban is teljes gázzal mentünk. Alighanem ez volt a legnehezebb versenyem valaha, de élveztem a kihívást” – nyilatkozta Norris, aki idei négy második helyezése mellé most begyűjtött egy harmadik pozíciót is.

    Bár a versenyzők fizikális kimerültsége biztosan beszédtéma marad még a futam utáni napokra – Logan Sargeant például rosszulléte miatt adta fel a futamot – a győztes Verstappennek egyértelmű álláspontja van a helyzetről: szeretne megterhelő versenyeket, de nem olyan formában, mint Katarban.

    „Jobban örülnék, ha azért nyomhatnánk teljes erőbedobással, mert a gumik ezt lehetővé teszik, és nem kényszerű bokszkiállások miatt. Úgy tervezzük az autókat, hogy jól tudjanak bánni a gumikkal, amit ma nem használhattunk ki, pedig nekünk ez éppen az erősségünk” – kritizálta ezúttal bújtatottan a háromszoros világbajnok azt a filozófiát, amely mentén az F1-es gumikat gyártja a Pirelli.

    „Az első etap alapozta meg a versenyem, azt követően már csak kontrollálnom kellett a tempómat és a gumikat. De a McLarenek már megint gyorsak voltak, keményen kellett nyomnom, kimerítő verseny volt. Ki fogjuk élvezni, de még mindig van hátra néhány verseny, amit meg akarunk nyerni.”

    Verstappen egy nappal korábban, a katari sprintversenyen biztosította be harmadik világbajnoki címét, vasárnap pedig már szezonbeli 14. győzelmét szerezte, egyúttal megdöntve az egy szezon során a versenyek élén töltött körök rekordját is, amit eddig Sebastian Vettel tartott 2011-ből.

  • Kabaré a köbön: az F1 káosza ciki helyzetbe hozta a riportert

    Kabaré a köbön: az F1 káosza ciki helyzetbe hozta a riportert

    Az F1 Katari Nagydíj időmérőjének végén úgy bonyolították le a hivatalos közvetítésben az interjúkat, hogy a három pilótából ketten nem is tudták, hogy valójában melyik pozícióban végeztek. Oscar Piastrinak nem is kellett volna itt megszólalnia.

    Ami végig biztos volt, hogy Max Verstappen futotta meg a legjobb köridőt, az előnye ismét magabiztos volt. „Elég nehezek voltak a körülmények, az új aszfaltréteg még nem gumizódott fel. A tapadási viszonyok cselesek voltak, mert aki túlerőltette a vezetést, annak megcsúszott az autó hátulja. Örülök a pole-nak, jó nap volt számunkra” – mondta.

    Hozzátette, hogy természetesen akkor is meg akarja nyerni a vasárnapi versenyt, ha a szombati sprintfutamon bebiztosítja a bajnoki címet, de úgy véli, azon sem lesz könnyű a Red Bull feladata, mert nehéz lesz bekapcsolni a gumikat, ráadásul a homok is problémát jelenthet.

    Ezután jött viszont a kavarodás, ami elsőként úgy mutatkozott meg, hogy George Russell abban a tudatban nyilatkozott az F1 adásában, hogy 3. lett: „Nagyon örülök a 3. helynek, azt hiszem, kicsit jobban szerepeltünk, mint vártuk.”

    Hamilton megint olyan jelképpel versenyez Katarban, amit arrafelé nem néznek jó szemmel

    Pedig előtte már bejelentették, hogy a befutónál 2.-nak hitt Lando Norris utolsó eredményét kukázták a pálya kiszélesítése miatt, de úgy tűnik, ez az információ nem jutott el a Mercedeshez. És úgy néz ki, a hivatalos interjút lebonyolító riporterhez sem.

    Russellnek a Norrisszal kapcsolatos fejlemény nyilván jó hír volt, és eleinte a másik McLarent vezető Oscar Piastrinak is, akinek az érkezése láttán meglepődött a riporter. „Hol van Lando?” – tette fel a kérdést. – Mi történt, miért veled beszélek, Oscar?”

    Piastri ezután beszélt az időmérőről, majd több kérdés és válasz után végül a riporter közölte vele, hogy ő sem indul az első két rajtsor valamelyikéből. Az ausztrál pilóta nem tudta, hogy vizsgálat alá vonták, és a döntést szarkasztikusan úgy kömmentálta, hogy „csodálatos.” Erről egyébként valóban nagyjából akkor hozhatták meg a döntést a sportfelügyelők, amikor zajlott az interjú.

    „Azért jó volt veled beszélgetni, Oscar” – köszönt el a riporter. Piastri a 6., Norris a 10. helyről fog rajtolni a Katari Nagydíj vasárnapi futamán.

  • „Verstappent nem érdekli, hogy ki van a Red Bull garázsának másik felében”

    „Verstappent nem érdekli, hogy ki van a Red Bull garázsának másik felében”

    Max Verstappen már a Katari Nagydíjon bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét a Forma-1-ben. A Red Bull holland kiválóságának nincsen ellenfele az idei évben a bajnoki kiírásban, és adódik a kérdés, hogy egyáltalán van-e a mezőnyből olyan pilóta, aki képes ugyanazon a szinten teljesíteni. Az F1-es szakértő Peter Windsor úgy véli, nem nagyon van ilyen versenyző.

    Verstappen tehetségéből kifolyólag a Red Bull második ülése az egyik leghálátlanabb hely a száguldó cirkuszban. Az évek alatt Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Alex Albon is megfordult mellette, de az ausztrálon kívül egyikük sem ütötte meg a kívánt mércét.

    Briatore nem győzte dicsérni Verstappent: mindenkinek meg kellene hajolnia előtte

    Jelen pillanatban Sergio Pérez Verstappen csapattársa, de a mexikói pilóta helye egyáltalán nem biztos a csapatnál. A sok hiba és gyenge szereplés miatt közel sem biztos, hogy Dr. Helmut Markóék meg fogják hosszabbítani Pérez 2024-ig tartó szerződését. Windsor úgy gondolja, hogy igazából bárki is ül a másik Red Bullban, Verstappen nem igazán foglalkozik ezzel.

    „Tudok neked olyan pilótákat mondani, akiket Max nem szeretne látni a másik Red Bullban – árulta el a brit F1-es újságíró. – Ez pedig nem azért van, mert félne tőlük, hanem azért, mivel ebben az esetben nem lenne képes egy nyugodt, támogató környezetben elvégezni a rábízott munkát a bajnoki autójában.”

    Windsor kiemelt egy pilótát, aki szerinte egy napon képes lehet egy szintre kerülni Verstappennel. A brit szakíró nem Lewis Hamiltonra, hanem az újonc Oscar Piastrira gondol, aki szerinte rendkívül intelligens, és óriási potenciál lakozik benne.

    „Ami a tehetséget illeti, Piastri egy polcon van Verstappennel. Lehetetlen lesz ezt most megmondani, de nagyon úgy nézi ki, hogy Oscar a tehetsége mellett még rendkívül intelligens is az autóban ülve. Idővel pedig, ha eljut a megfelelő pozícióba, akkor a tehetsége meg fogja jutalmazni őt, és akár többszörös világbajnok is válhat belőle.”

    Windsor azt is hozzátette, hogy Verstappen egyik legnagyobb erénye az, hogy képes kihozni a maximumot Adrian Newey és a mérnöki stábja által megtervezett és megépített autókból. Az F1-es újságíró szerint emiatt szinte lehetetlen legyőzni a hollandot csapaton belül.

    Newey: Verstappen nem szándékosan csinálja ezt a csapattársaival

  • Világbajnok lehet majd a McLaren, de nem Norrisszal?

    Világbajnok lehet majd a McLaren, de nem Norrisszal?

    Timo Glock nem győzött szuperlatívuszokban beszélni az első dobogós helyezését megszerző Oscar Piastriról. 

    Az év elején még a pontokért is kemény csatákat kellett megvívnia a McLarennek, ám a fejlesztési programjuk során Japánban már a második erőt képviselték a Red Bull mögött. A legújabb csomagot Suzukában próbálhatta ki az ausztrál (Norris már Szingapúrban megkapta), és rögtön ott is termett az élmezőnyben.

    Az újonc évét teljesítő 22 éves versenyző rengeteg dicsértet kap a szakértőktől és a rajongoktól. Sokan már Max Verstappen legnagyobb ellenfelét látják benne, sőt már azt prognosztizálják, hogy a fiatal simán lenyomja jövőre csapattársát. Ugyan Piastri egy körön gyors, és már képes a britet is maga mögött hagyni, ám a versenyeken még fejlődnie kell. Tudja ezt az újonc is, ezért keményen dolgozik azon, hogy jobb legyen a gumikezelése.

    Oscar Piastri, McLaren
    Oscar Piastri teljesítménye a szakértők és a rajongók többségét lenyűgözte – Fotó: McLaren

    Az ausztrál teljesítménye a wokingi istállót is meggyőzte, így nemrég 2026-ig meghosszabbították a szerződését. Az új motorérát a 22 éves pilóta a McLarennel kezdi el, ám az nem biztos, hogy Lando Norris is ott lesz az oldalán. A brit versenyzőt a Red Bull vinné magával, és Sergio Pérez helyét szánná neki.

    Ám az egykori német versenyző szerint a papaya színű istállónak nincs miért aggódnia, ugyanis Piastri személyében egy bajnokaspiránsuk van.

    „Mikor Oscar Piastri kerül elő, természetesen agyon kell őt dicsérnünk. Kiválóan teljesít az első évében. Egyértelmű, hogy még le van maradva Lando Norris mögött, de ha így folytatja, akkor egyike lesz azoknak a versenyzőknek, akik egy napon világbajnokok lehetnek. Norris személyében egy nagyon jó csapattársa van. Vele felveheti a versenyt. Látszik, hogy van hova fejlődnie a versenytempó tekintetében, de Piastrival minden lehetőség kitárul a McLaren előtt” – nyilatkozta Glock.