Címke: Oscar Piastri

  • Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Megbüntették Piastrit, Norris és a Ferrarik eggyel előrébb kerülnek a rajtrácson

    Oscar Piastrit három hellyel hátrasorolták az Emilia-romagnai Nagydíj rajtrácsán Kevin Magnussen feltartása miatt. Az ausztrál versenyző így a második helyett az ötödik pozícióból indul, míg csapattársa, Lando Norris, valamint a két Ferrari eggyel előrébb lép.

    Max Verstappent ezúttal sem lehetett legyőzni normál időmérőn (a sanghaji sprintkvalifikáción kikapott), amivel Ayrton Senna és Alain Prost rekordját is beállította. A két McLaren azonban nagyon közel volt a címvédőhöz, Oscar Piastri csupán 74 ezredet kapott tőle. Később azonban kiderült, hogy akkor is a holland pilóta indulna a pole-ból, ha a 23 éves versenyző megverte volna.

    Verstappen az imolai pole-lal beállította Senna legnagyobb fennmaradt rekordját

    Piastri ugyanis három rajthelyes büntetést kapott, ami nem is annyira meglepő annak, aki látta a Q1 hajráját. A kétszeres F1-es dobogós ugyanis a Tamburello-sikánban látványosan feltartotta Kevin Magnussent a dán pilóta utolsónak szánt gyorskörén, akinek kicsit korrigálnia is kellett, majd kénytelen volt elvenni a gázt, és beletörődni abba, hogy a tizennyolcadik helyen kiesett. (Az esetet erre a linkre kattintva lehet megtekinteni.)

    Mindez persze nem volt releváns Piastri elbírálása során, ahogyan az sem menthette fel, hogy a hibát valójában nem ő, hanem versenymérnöke követte el. Tom Stallard ugyanis arról magyarázott pilótájának, hogy milyen deltaidőre van szükség, amikor észbe kapott, és szólt neki, hogy figyeljen Magnussenre. Ekkor azonban már késő volt, és mindkét versenyző szempontjából megtörtént a baj.

    A sportfelügyelők szintén ezt a körülményt emelik ki az FIA által közzétett dokumentumban, és hozzátették, hogy más versenyzők esetében a mérnök időben szólt, és el tudták kerülni a feltartást. Éppen ezért ugyan elfogadták azt az érvelést, hogy a pálya kialakítsa miatt Piastri csak az utolsó pillanatban vette észre Magnussent, utána pedig próbált gyorsítani, hogy elmenjen az útból, ez nem jelentett felmentést számára.

    Piastri így a második helyett az ötödik helyről fogja megkezdeni az imolai futamot. A McLaren viszont csapatként csak két pozíciót bukott, hiszen eredeti pozícióját csapattársa, Lando Norris örökölte meg, vagyis ő fog Verstappen mellől, az első sorból nekivágni a viadalnak. A Ferrari szintén örülhet, hiszen így Charles Leclerc a harmadik helyre jön előre, míg a második sort Carlos Sainz egészíti ki.

  • Norris előbb az állatok közé sorolta csapattársát, majd megint megakasztotta egy földrajzos kérdés

    Norris előbb az állatok közé sorolta csapattársát, majd megint megakasztotta egy földrajzos kérdés

    50 másodpercen át élt csupán túl Lando Norris és Oscar Piastri a kihívásban, amelyben különböző válaszokat kellett adniuk azonos kérdésekre.

    Itt a legújabb TikTok-játék a két mclarenes csapattárstól: Piastri kérdéseket olvas fel, amire neki és Norrisnak egyidejűleg kell kimondania egy helyes választ a több lehetséges közül, és a játék addig tart, amíg nem ugyanazt a választ mondják.

    Nem telt el sok idő, hogy előjöjjön egy olyan kérdés, amihez minimális földrajztudás szükséges, ugyanis egy olyan ázsiai országot kellett mondaniuk a pilótáknak, amelyben nagydíjat rendeznek 2024-ben. Norrisról az F1 különféle játékaiban az elmúlt szezonok során már kiderült, hogy alapvető hiányosságai vannak a világtérképen való tájékozódásban, így rögtön egy kis időt is kért, hogy végiggondolja lehetőségeit. Végül a nyolc helyes opció közül Szingapúrt választotta, míg Piastri Japánt, így sikerrel vették a fordulót.

    Norris azért talált egy területet, amelyben ő mozog otthonosabban, ugyanis egy Piastri által nem ismert kutyafajtát említett egy másik kérdésnél. De ha már állatok, a sértődésmentes szurkálódás sem maradt el, ugyanis amikor egy Ausztráliában megtalálható állatot kellett megnevezniük, Norris kíméletlenül rávágta: Oscar!

    Végül az ötödik kérdésnél már véget is ért a játékuk, miután a hét napjai közül mindketten kissé könnyelműen a hétfőre böktek rá…

    @mclaren

    Testing the twin telepathy. 😉 #Challenge #McLaren #F1 #OscarPiastri #LandoNorris

    ♬ original sound – McLaren

  • Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    Alonso már megint lassítással próbált kiszúrni Russell-lel

    A Japán Nagydíj alakulása úgy hozta, hogy a verseny végén Fernando Alonso számára ismét George Russell közelsége jelentette a legnagyobb veszélyt. A védekezés érdekében most is visszavett a tempóból, de ezúttal a Melbourne-ben látottaktól eltérő módszerrel, senkit nem veszélyeztetve.

    Alonso a verseny utolsó etapjában a hatodik helyen haladt, közvetlenül mögötte Oscar Piastri McLarenjével, akinek kemény keverékű gumijai az övéihez hasonló állapotban voltak. Az utolsó körökre felzárkózott azonban rájuk George Russell Mercedese, akinek frissebb közepes keverékeken esélye volt arra, hogy akár mindkettőjüket megelőzze a záró körökben.

    Végül az utolsó kör kezdetén Piastrin túljutott Russell, de Alonsónak ekkor már nem érhetett nyomába. Az ausztrál a leintés után a Sky Sportsnak elmondta, biztosra veszi, hogy a spanyol szándékosan engedte őt magához közel a DRS-zónák érzékelési pontja előtt, hogy ezzel mindkettőjüket védje Russell támadásaitól.

    „Abból, ahogyan az energiaszintjét használta, ki tudtam találni, hogy próbál engem DRS-távolságon belül tartani annak reményében, hogy George nem előz meg engem, és így nem fogja megtámadni őt sem. Pontosan tudtam, hogy mit csinál, de elkövettem egy kis hibát az utolsó sikánban, elfékeztem magam, és ennyi volt” – fogalmazott Piastri.

    Ez a taktika, a szándékos DRS-adás a közvetlen üldözőnek, hogy ezáltal könnyebben védekezhessenek egy hátulról érkező, gyorsabb autóval szemben, többeknél is előkerült már az elmúlt év során, például Carlos Sainz ennek segítségét vette igénybe a tavalyi szingapúri győzelmekor. És kétségtelenül biztonságosabb és szabályosabb lassítási módról van szó, mint amit Alonso két héttel ezelőtt, az Ausztrál Nagydíj utolsó körében vetett be Russell-lel szemben, ami a Mercedes-pilóta balesetével ért véget, és amiért a spanyol büntetést kapott.

    A McLarenek Norris 5. és Piastri 8. helye révén a harmadik legjobb csapat voltak a Japán Nagydíjon, amit a még harmadikként rajtoló Norris szomorúan nyugtázott a leintés után.

    „Minden szépen visszarendeződött, a Red Bull és a Ferrari után következünk mi. Kár érte, mert nem valami jó érzés, amikor a harmadik helyről rajtolok, de csak hátrafelé haladok. Ilyenkor olyan csatát vívok ezekkel a srácokkal, amit biztosan elveszítek, hiszen minden tekintetben többet tudnak: hosszabbra nyújthatják az etapjaikat, többet hozhatnak ki a gumijaikból, ez ellen pedig egy ilyen pályán nagyon nehéz bármit tenni” – fogalmazott a brit.

    Piastri hozzátette: „Egyértelműen nem vagyunk még a Ferrari szintjén, szóval találnunk kell még egy kis tempót. Ez rám is vonatkozik, mert ez a mostani nem volt a legjobb hétvégéim közül való.”

    A McLaren a konstruktőri tabellán már négy forduló alatt is eléggé a senki földjére került, hiszen 69 pontjával máris messze került a Red Bulltól (141) és a Ferraritól (120), de kényelmesen vezet a Mercedes (34) és az Aston Martin (33) előtt.

    Alonso a vitatott büntetés után sem változtat a hozzáállásán

  • Norris is belengette a vakbélműtétet, hogy búcsút intsen kellemetlen rekordjának

    Norris is belengette a vakbélműtétet, hogy búcsút intsen kellemetlen rekordjának

    Miután gesztust kapott csapattársától, Lando Norris a harmadik helyen zárta az Ausztrál Nagydíjat, majd viccesen azt mondta, megfogadja Carlos Sainz tanácsát a győzelem biztos receptjéről.

    Carlos Sainz az F1-es paddock és közönség számára kellemes meglepetést okozva két héttel azt követően nyert futamot Melbourne-ben, hogy a legutóbbi versenyt Dzsiddában vakbélműtét miatt ki kellett hagynia. A spanyol a leintés után csipkelődve azt mondta, a többi versenyzőnek is ajánlja ezt a sebészeti beavatkozást, hiszen minden valószínűség szerint ebből futamgyőzelem következik.

    Sainz: Minden versenyző vetesse ki a vakbelét!

    „Megyek, én is kivetetem a vakbelem. A jelek szerint aki ezt megteszi, az nyer egy versenyt, szóval…” – írta Instragramján Lando Norris egy a korábbi csapattársával készített közös fotón, amelyen Sainz megmutatja, még kötéssel a hasán versenyzett a hétvégén.

    Norrisnak talán tényleg valamilyen különleges rituáléra lenne szüksége egy győzelemhez, hiszen mostani harmadik helyével már a 14. F1-es dobogóját szerezte úgy, hogy ezek egyikén sem állhatott annak tetejére. Ezzel átvette a győzelem nélküli legtöbb dobogó kéretlen rekordját Nick Heidfeldtől, de erről a listáról egy győzelemmel persze még leiratkozhat a jövőben.

    Mostani pódiumához csapattársától, Oscar Piastritól is kapott némi segítséget. Az ausztrál azáltal került Norris elé, hogy az első etapban jóval korábban kihajtott friss gumikért, ám ennek következtében később a tempója rosszabb volt a briténél. Piastri így készséggel félreállt Norris útjából a dobogót érő pozícióból, annál is inkább, mert csapattársának még Charles Leclerc utolérésére is volt esélye ekkor.

    „Senki nem akarja halogatni ezt a folyamatot – mondta Norris, aki szerint teljesen észszerű volt a McLarentől a pilóták közötti helycsere. – Minél több időt töltök mögötte, annál rosszabb esélyem lett volna elkapni Charles-t. Nem hiszem, hogy bármit változtatott az eredményen az elengedés. Megkönnyítette az életem és segített a csapatnak, amit köszönök neki. Tudjuk tisztelni egymást ilyen helyzetekben. Nem számítottam arra, hogy a Ferrari ellen fogunk tudni harcolni. A tempónk nem volt olyan jó, mint Carlosé, de határozottan jobb volt, mint Charles-é.”

    Bár Piastri hazai pályán volt közel a dobogóhoz, amivel egyúttal megtörhette volna az ausztrál pilóták örökös átkát, ugyanis közülük még soha senki nem zárt az első három között az Ausztrál Nagydíjakon, ám a 22 éves pilóta is elfogadta, hogy neki most ez a szerep jutott.

    „Számomra ez így teljesen rendben volt. Tegnap elém kvalifikált, ma hosszabbra nyújtotta az első etapját, majd utolért és gyorsabb volt nálam a verseny azon pontján. Persze hazai pályán szívesen maradtam volna a harmadik helyen, de szerintem ez így volt tisztességes.”

    Aki három nap után visszatért, és aki belehalt – amikor közbeszólt a vakbél az F1-ben

  • Úgy helyezik burokba Piastrit, mint Verstappent

    Úgy helyezik burokba Piastrit, mint Verstappent

    A hazai verseny jelentette nyomástól próbálja óvni Oscar Piastrit a McLaren, ezért a pályán kívüli kötelezettségeit jelentősen mérséklik.

    Ausztráliának két versenyzője van a Forma-1-ben, de míg Daniel Ricciardo továbbra sem találja a góllövő cipőjét és figyelmeztetést kapott a Red Bulltól, Oscar Piastri ázsiója felfelé ível a McLarennél, így a szurkolóktól vélhetően ő kapja a nagyobb figyelmet a kontinens hétvégi versenyén.

    Csapata azonban ugyanúgy igyekszik megvédeni őt a fokozott érdeklődéstől, ahogy a Red Bull szokta tenni Max Verstappennel a Holland Nagydíj idején. „Idén nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy a versenyzőknek milyen kötelezettségei vannak a versenyhétvégéken. Garantálni akarjuk, hogy a lehető legjobb teljesítményre összpontosítsanak, és legyen idejük pihenni, kikapcsolódni” – jelentette ki a McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella.

    „Ehhez a futamhoz is így állunk hozzá, de még jobban odafigyelünk rá Melbourne-ben. Sok felkérést kapunk, némelyiket el fogjuk fogadni, némelyiket viszont nem, hogy megóvjuk a pilótát és a teljesítményét.”

    A McLaren az első két futam alapján a harmadik-negyedik erőnek számít a Red Bull és a Ferrari mögött. Lando Norris tavaly 6., Piastri 8. lett az Ausztrál Nagydíjon.

    Melyik F1-es versenyző termelt a legolcsóbban? – egy rangsor, amiben Verstappen középszerű

  • A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    A Mercedesek a leggyorsabbak a második edzésen, Verstappennek továbbra is gondjai voltak

    Lewis Hamilton zárta az élen a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén, megelőzve csapattársát, George Russellt, illetve Fernando Alonsót. Max Verstappen csak hatodikként zárt, de a versenyszimuláció már jobban alakult neki.

    Magyar idő szerint késő délután rendezték a Bahreini Nagydíj egyetlen igazán releváns szabadedzését, hiszen az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan a második gyakorlás is villanyfényben zajlott. A tréning elején a levegő hőmérséklete 17, míg az aszfalté 23 fokos volt, de ez az egy óra során csökkent.

    Ricciardo nyitotta az élen a 2024-es Forma-1-es szezont

    A bokszutca kijáratának megnyitása után Valtteri Bottas vezetésével sorban pályára rajzottak a mezőny tagjai. A gumiválasztás változatos volt: néhány csapat a közepes, mások a lágy gumik mellett döntöttek kezdésnek. A Ferrari az utóbbiak mellett voksolt, ahogyan Sergio Pérez és Lewis Hamilton is.

    Az első köridőt a finn versenyző autózta, a tízszeres F1-es futamgyőztes 1:32.645 másodperc alatt ért körbe a közepeseken. A 34 esztendős pilótát már az elején vizsgálták, mivel felmerült, hogy nem megfelelő módon hagyta el a bokszutcát. Az első próbálkozások után Hamilton 1:30.751-gyel állt az élre, 827 ezreddel megelőzve Charles Leclerc-t.

    George Russell, valamint az Aston Martin versenyzői valamivel később kezdték meg a munkát: Fernando Alonso a második helyen kezdett, 284 ezreddel lemaradva Hamiltontól, míg Lance Stroll ötödikként nyitott. Ami Russellt illeti, ő a középső szektorban elvette az első gyorskörében. Ahogyan az sokszor megesik, Max Verstappen utolsóként hagyta el a garázst, körülbelül 8 perccel az edzés kezdete után.

    Russell aztán feljött a hetedik pozícióba, míg Pérez a harmadikba, 645 ezredes hátrányban Hamiltontól. A mexikói versenyzőt azonban hamarosan Leclerc és Verstappen is megelőzte: előbbi 1:31.171-ig jutott, utóbbi pontosan 1 tizeddel volt lassabb nála. A monacói pilóta egyébként hibázott az utolsó kanyarban.

    18 perc után Verstappen javított, és feljött a harmadik helyre, 1 századdal megelőzve Leclerc-t. A címvédő arra panaszkodott, hogy túlságosan sok levegő megy a sisakjába, ami nyilvánvalóan nem ideális egy pilóta számára. Körülbelül ugyanekkor a Williamsek feljöttek a nyolcadik, illetve kilencedik pozícióba immáron a lágyakon.

    A második lágy gumis etapok során Carlos Sainz 18 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, míg az addig közepeseken lévő Oscar Piastri további 15 ezreddel volt lassabb a Ferrari pilótájánál. Hogy még sok volt az élmezőnyben a tartalék, azt jól mutatja, hogy Nico Hülkenberg mindössze 1 tizeddel maradt el az ausztrál versenyzőtől.

    Hamilton aztán szintén javított, így 1:30.374-es körével 395 ezredre növelte előnyét Sainzcal szemben. Nem sokkal később Verstappen ugyan javított, de sárga utolsó szektora miatt továbbra is 477 ezred volt a lemaradása a hétszeres világbajnokkal szemben. Leclerc viszont csupán Pérezt megelőzve a hetedik helyre jött fel, miután Stroll feltartotta az 1-es kanyarban.

    2 perccel a tréning fele után Russell átvette a második helyet Sainztól, miután 206 ezreddel volt lassabb Hamiltonnál, míg Stroll csapattársát megelőzve a hetedik helyre ugrott fel. Egészen addig, amíg Alonso is feltette a második szett lágyat, amellyel feljött a harmadik pozícióba, 8 századdal elmaradva Russelltől. Verstappenhez hasonlóan a spanyol pilóta is sárga utolsó szektort autózott.

    Ekkor ki is alakult a végeredmény, hiszen a későbbiekben mindenki versenyszimulációt teljesített. Hamilton, Russell és Alonso mögött Sainz, Piastri, Verstappen, Hülkenberg, Stroll, Leclerc és Pérez lett az első tíz sorrendje. A mezőny második feléből Lando Norrist kell megemlíteni, aki nem teljesített értékelhető egykörös szimulációt, és 2,234 másodperces hátrányban a huszadik, utolsó helyen zárt, de ez nyilvánvalóan nem a valós teljesítménye. Ami a versenyszimulációkat illeti, a legjobb köröket a várakozásoknak megfelelően Verstappen futotta, de az idők alapján szoros lehet a csata az élmezőnyben.

    A Bahreini Nagydíj második szabadedzésének végeredménye

  • Bemutatkozott Norris és Piastri új autója, itt a 2024-es McLaren

    Bemutatkozott Norris és Piastri új autója, itt a 2024-es McLaren

    A 2024-es előszezon egyik legizgalmasabb napját, amelyen két nagycsapat is színre lép, a McLaren MCL38-as modelljének bemutatója nyitotta.

    Szokatlan időpontra, közép-európai idő szerint délelőtt 9:38-ra időzítette új modellje, az MCL38 bemutatását a McLaren, hogy a perc összhangban legyen a modell sorszámával. A csapat a számozással visszatért a megszokott, növekvő sorrendhez azután, hogy a 2023-as autóját váratlanul MCL60-nak keresztelte el a versenyistálló 60 éves fennállásának apropóján. Arról, hogy lesz-e valaha MCL37-es, illetve hogy hogyan fogja nevezni a csapat az autóját 2046-ban, amikor egyébként a már felhasznált 60-as szám jönne sorban, alighanem ráérünk később elmélázni.

    A csapat már korábban felfedte idei festését, ami nem mutat számottevő változást a tavalyról megismert külsőhöz képest, most pedig az ismert a köntös alá már a 2024-es modellt bújtatták.

    A wokingi istálló pilótafelállását, akárcsak tavaly, Lando Norris és Oscar Piastri alkotják, s miután a brit is meghosszabbította szerződését januárban, a párost legalább 2026-ig magához kötötte a csapat, amely ritkán látott felívelésen ment végig a 2023-as szezon során, hiszen a pontzónán kívül kezdték az évet az új modellel, majd nyártók 9 dobogóval, a Red Bull egyik legközelebbi kihívójává léptek elő.

    A jelzett időpontban a McLaren – több más csapathoz hasonlóan – hangulatos videóval kezdte meg a bemutatót, majd pedig jöhettek a fotók. Norris és Piastri a nap folyamán meg is ejtik az autó bejáratását Silverstone-ban.

    Ugyanezen a napon még a Mercedes is bemutatkozik, az ő autójuk közép-európai idő szerint 11:15-kor érkezik.

  • Brutális szóviccel sokkolt karácsony alkalmából a McLaren

    Brutális szóviccel sokkolt karácsony alkalmából a McLaren

    A McLaren sajtósai nagyon elfáradhattak karácsonyra, ugyanis Oscar Piastri kapcsán nagyon fájó szóviccel jelentkeztek az X-en/Twitteren.

    Magyarra nyilván nehezen ültethető át, éljünk ezzel a szófordulattal, ha már úgyis fákról esik szó: megmutatták, melyik a kedvenc fájuk (tree), és ez természetesen Oscar Pias-tree. Ezt egy csodálatos képpel illusztrálták.

    Kellemes ünnepeket kívánunk olvasóinknak!

  • Az év újonca elárulta, milyen fontos dolgot tanult meg az F1-gyel kapcsolatban

    Az év újonca elárulta, milyen fontos dolgot tanult meg az F1-gyel kapcsolatban

    Oscar Piastri elárulta, mi volt a legfontosabb dolog, amit megtanult a Forma-1-gyel kapcsolatban.

    Fernando Alonso tavalyi meglepetése után az Alpine automatikusan bejelentette az ausztrált Esteban Ocon csapattársaként az idei évre. Ám a háttérben a 22 éves pilóta és Mark Webber már megegyezett a McLarennel. A franciák az F1 szerződéseket vizsgáló testületéhez fordultak, akik végül a papaya színű alakulatnak adtak igazat. Piastrinak ugyanis csak az Alpine Akadémiával volt kontraktusa, a Forma-1-es csapattal nem, így nem szegte meg a szerződést a fiatal.

    A wokingi istálló az év elején még a pontszerzésnek is örült, ám a fejlesztéseik beváltak, így a dobogós helyezésekért is harcolhattak. Piastri a katari sprintversenyt megnyerte, míg vasárnap a pódiumra állhatott, továbbá Japánban a harmadik helyen ünnepelhetett.

    A fiatal versenyző kihangsúlyozta sok mindent megtanult első éves során, de a legnagyobb tanulság az volt a számára, hogy nem lehet egy percig sem pihenni és hátradőlni.

    „A Forma-1-ben egy hiba sokkal többe kerül, mint máshol. Minden versenyző és csapat rendkívül versenyképes, így ha hirtelen lazítasz, akkor sok pozíciót és időt veszíthetsz az etapok során. Talán ez volt a legnagyobb tanulság idén. Persze, voltak leckék a vezetéssel és az energiagazdálkodással kapcsolatban is. Elég mozgalmas év volt. Nem pihenhetsz a babérjaidon. Itt sokkal kevesebb időd van a szabadidős tevékenységekre. Ez volt eddigi életem legzsúfoltabb éve, de nem változtatnék semmit rajta” – hangsúlyozta ki Piastri.

    Ugyanakkor egy dolgon változtatna az ausztrál. Las Vegas-ban az időmérőt helyi idő szerint éjfélkor rendezték meg, míg a versenyre este 10-kor került sor. Így a pilóták már az új nap első óráiban fejezték be a kötelező programjukat.

    „Van néhány dolog, amin szeretnék javítani. A menetrend talán a legfontosabb. Már szóltak nekünk, hogy dolgoznak rajta, szóval figyelnek ránk, ami jó dolog.”

  • A korábbi versenyző szerint Norrist nagyon rosszul érintette Piastri sprintgyőzelme

    A korábbi versenyző szerint Norrist nagyon rosszul érintette Piastri sprintgyőzelme

    Martin Brundle úgy véli, Oscar Piastri sikere mély sebeket ejtett Lando Norrisban.

    Az év elején még a pontszerzést is ünnepelte a McLaren, ám a fejlesztési verseny során nagyot ugrottak előre, így a dobogós helyezésekért is harcolhattak. Katarban, a sprintversenyen egy újabb mérföldkövet értek el, mivel az újonc ausztrál versenyző megnyerte a rövidített viadalt.

    A Sky Sports szakértőjeként dolgozó ex-pilóta szerint „halálos sebet” ejtett az a mozzanat a 24 éves pilótán. Norris 2019-ben csatlakozott a csapathoz, és 2021-ben nagyon közel került Oroszországban ahhoz, hogy első futamgyőzelmét ünnepelje. Ám az időjárásváltozás és egy rossz döntés miatt hoppon maradt.

    Piastri, még ha sprintversenyt is, de előbb nyert a Forma-1-ben, mit csapattársa. Brundle úgy véli, ez rendkívül frusztrálja a honfitársát.

    „Oscar Piastri nagyszerűen és stílusosan nyerte meg a Katari Nagydíj sprintversenyét. Az élen maradt, miközben Max (Verstappen) próbálta elkapni őt. Az új szélcsatornájukat csak 2025 után tudják igazán kamatoztatni, viszont ha addig összeállnak mégis a dolgaik… emlékezzünk csak vissza arra, hogy pár évvel ezelőtt volt két olyan verseny (Olaszország és Oroszország), amit Lando megnyerhetett volna. Csak karnyújtásnyira van, de halálosan fáj neki az, hogy Piastri előbb láthatta meg elsőként a kockás zászlót, mint ő. Oscar megdolgoztatja Norrist, most már neki is bele kell húznia. Újoncként felbukkant, az igazán kihívást jelentő kanyarokban kiemelkedő volt a tempója és elképesztő eredményeket produkált. Elkövetett ugyan néhány újonc hibát, de a jelenléte mindkettőjüket felpörgette. Landónak erre volt szüksége, mivel a szezon második felében kiemelkedő teljesítményt nyújtott” – nyilatkozta Brundle.