Címke: Oscar Piastri

  • Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

    Piastri első győzelme sem a legédesebb, de volt, akiét a halál pusztítása vette körül

    Oscar Piastri első F1-es győzelmének örömét kicsit beárnyékolták a körülmények, de azért bőven találunk olyanokat, akik az első sikert még kevésbé ünnepelhették kellemes szájízzel.

    Piastri a 115. ember a történelemben (a csak Indy 500-győztesekkel együtt), aki Forma-1-es futamot nyert. Nem kevesen szerencsével szerezték meg azt a bizonyos elsőt, és a McLarennél láthattunk már olyat Mika Häkkinen révén (1997-ben Jerezben), hogy valakit előre engedtek a pályán az 1. helyre, a Williams közreműködésével.

    A szalagcímet akkor sem Häkkinen áttörése uralta, hanem Michael Schumacher és Jacques Villeneuve ütközése és utóbbi F1-es bajnoki címe, de a finn azért tudott ünnepelni, ahogy a Lando Norris-féle közjáték ellenére Piastri is. Voltak azonban olyanok, akiknek még ilyenben sem volt része az első győzelmükkor.

    Aki csak napokkal később ünnepelhetett

    Igazi érzelmi hullámvasút volt a Jordan csapat utolsó, egyben Giancarlo Fisichella első F1-es győzelme, amit változékony körülmények között, minden idők egyik legkaotikusabb futamán szereztek, teljesen váratlanul. Amikor Fernando Alonso balesete miatt piros zászlóval leintették a roncsderbit, a Kimi Räikkönent percekkel azelőtt megelőző Fisichella haladt az élen, és a bokszba tartott az újabb biztonsági autós fázisra gondolva.

    Igazi roncsderbin aratott csodagyőzelmet Alonso volt csapattársa, de tönkretették az örömét

    Csakhogy a szabályok értelmében ilyenkor a leintéshez képest két körrel korábbi állást kell figyelembe venni, ezért az a döntés született, hogy Räikkönen nyert. Néhány nappal később azonban kiderült, hogy az FIA műszerei rosszul működtek, Fisichella a bokszutcában már megkezdte az 56. körét, és az 54. végén már ő állt az élen (ekkor előzte meg Räikkönent).

    A következő verseny helyszínén, Imolában a McLaren ünnepélyesen átadta az 1. helyért járó serlegeket a valós tulajdonosuknak, de Fisichella bizonyára még önfeledtebben ünnepelt volna a friss élmény hatására Brazíliában.

    Győzelem a halál árnyékában

    Sajnos több versenyző olyan futamon szerezte meg az első győzelmét, ami áldozatokat szedett akár a mezőny, akár a közönség soraiból. Az első ilyet a Lorenzo Bandini halálát hozó 1967-es Monacói Nagydíjról jegyezhetjük föl, ekkor az abban az évben később világbajnokká koronázott Denny Hulme nyert.

    Clay Regazzoninak az első győzelme az 1970-es Olasz Nagydíjon jött össze, annak a hétvégének a hangulatát Jochen Rindt edzésen bekövetkezett tragédiája rontotta el. 1975-ben Spanyolországban a barcelonai utcai pálya, Montjuïc volt az F1-es verseny helyszíne, ahol a feltételeket már sokan eleve veszélyesnek találták, és az utolsó itteni futam sajnos öt halálos áldozatot követelt.

    A piros zászlóval leintett versenyen Jochen Mass nyert a McLarennel, de természetesen mindenki Rolff Stommelen balesetével foglalkozott, aki a korlátnak csapódás után irányíthatatlanul a nézőtérbe csapódott és megölt öt ott tartózkodót.

    Káosz, halál, tömeges kiesés – tragédiával búcsúzott minden idők legjobb utcai F1-es pályája

    Ebbe a kategóriába besorolhatjuk Juan Pablo Montoya 2001-es monzai győzelmét is a szeptember 11-i terrortámadás friss emléke miatt, illetve Patrick Tambay diadalát az 1982-es Német Nagydíjról, ahol aznap délelőtt a ferraris csapattársa, Didier Pironi szenvedett nagyon súlyos sérülést.

    Akik csapatutasítással nyertek…de nem úgy, ahogy gondolnánk

    Az F1 történetében három olyan futamot találunk, ahol egynél több versenyző nevét vésték fel a jegyzőkönyvben az 1. helyre. Ez úgy fordulhatott elő, hogy a hőskorban bevett gyakorlatnak számított, hogy amennyiben egy csapat jobb pilótája műszaki problémával szembesült, beült valamelyik csapattársa autójába, amelyből nyilván felsőbb utasítással állították fel az eredeti gazdát.

    A három ilyen, győzelmet érő döntés közül kettő kedvezményezettje Juan Manuel Fangio volt, aki az 1951-es Francia Nagydíjon Luigi Fagioli, az 1956-os Argentin Nagydíjon Luigi Musso autóját kapta meg, előbbi alkalommal a sajátját cserélte el Fagiolival – aki viszont erre annyira bedühödött, hogy azonnali hatállyal visszavonult a Forma–1-ből, hiába lett minden idők legidősebb futamgyőztese.

    Musso sem nyert később F1-es versenyt, Tony Brooks ellenben igen, aki az első győzelmét Stirling Moss-szal megosztva aratta az 1957-ös Brit Nagydíjon.

    Piastri bölcsebb Norrisnál a McLaren főnöke szerint

  • Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Norris körökön át küzdött az egójával, Piastri sem volt benne biztos, hogy megkapja a győzelmet

    Bár könnyedén sétált el a kettős győzelemmel a Magyar Nagydíjon a McLaren, a csapat mégis feszültté tette a végjátékot két pilótája között. Lando Norris fontos döntést hozott azáltal, hogy engedelmeskedett a csapatutasításnak, ehhez viszont bele kellett bújnia Oscar Piastri cipőjébe.

    Piastri a rajtnál átvette a vezetést a pole-ból rajtoló Norristól, és a második bokszkiállásokig őrizte azt, akkor viszont az üldözőkre való reagálás miatt kedvezőbb stratégiát kapó csapattársa mögé esett vissza a sorrendben. Az ausztrál a második etapban el is követett egy hibát a 11-es kanyarban, ami néhány másodpercébe került, s talán ez is kellett hozzá, hogy utolsó kerékcseréje után a szervizelést nála két körrel korábban megejtő Norris mögött térjen csak vissza a pályára.

    A McLaren számára az lett volna az ideális forgatókönyv, ha Piastri autózza az erősebb tempót, így látványtalanul ejthették volna meg a cserét a két pilóta között, ám az ausztrál a verseny utolsó szakaszában már nem volt elég gyors, a különbség köztük csak még nagyobbra nőtt. A csapat körökön át először kérte, majd utasította Norrist arra, hogy lassítson le és adja vissza az első helye Piastrinak, amit végül három körrel a leintés előtt tett meg a brit.

    Érthető módon nem volt könnyű a döntés Norris számára, hiszen ő is még csupán egyszeres futamgyőztes, mérnöke azonban arról beszélt neki a rádióban, hogy a csapategység megtartása miatt fontos megtennie ezt a gesztust.

    „Nehéz volt, de tudom, hogy Oscar mit tett értem a múltban – mondta Norris a leintést követően az F1 hivatalos csatornájának. – Persze ez most egy kicsit más, ugyanakkor szóltak, hogy engedjem el, és elengedtem. Nagyon nehéz ez, amikor a győzelemért harcolunk. Rengeteget jelent nekem a győzelem, de neki is. Meg kellett próbálnom belebújni az ő cipőjébe, hogy megértsem a helyzetet abból a szemszögből is. Mindannyian önzőek vagyunk, muszáj annak lennünk ebben a sportban. Mindig csak a saját érdekünket nézzük, de beleképzeltem magam a helyzetébe, és a helyes dolgot tettem.”

    Norris majdnem ellopta Piastri győzelmét, Verstappen nekiment Hamiltonnak a Magyar Nagydíjon

    A McLarennel tavaly debütált Piastri egy ideje közel volt már a győzelemhez, bár a futamok nagy részén árnyalatnyival azért még elmaradt Norristól a teljesítménye. Tavaly a Katari Nagydíjon a sprintversenyt ő nyerte, de azt maga sem tartja teljesértékű F1-es sikernek, most azonban összejött az áttörés – még ha el is ismerte, hogy az utolsó körökben ő sem volt teljesen biztos abban, hogy visszakapja az első helyet Norristól.

    „Egy kicsit ideges voltam, de jól kivitelezte a csapat, és szerintem ez volt a helyes döntés. A rajtnál jó helyzetbe hoztam magam, csak a stratégiánkból adódott a különbség – még ha az utolsó etapban nem is volt olyan jó a tempóm, mint azt szerettem volna” – mondta.

    „Nagyon-nagyon különleges, tényleg ez az a nap, amiről gyerekként álmodtam, hogy a Forma-1-es dobogó lemagasabb fokára állhatok. Mondjuk a vége egy kicsit komplikált lett, de a rajtnál jó helyzetbe hoztam magam. Köszönetet kell mondanom a csapatnak ezért az elképesztő autóért, mert hatalmas élmény a McLarennel versenyezni. Az egész futamot az irányításunk alatt tartottuk, ami elképesztő érzés.”

    A McLarennek elsősorban a konstruktőri bajnokságban lehet esélye még idén a Red Bull ellen, a Hungaroringen elért kettős győzelemmel átugrották a Ferrarit, és 27 pontot hoztak a címvédőkön: jelenlegi 51 pontos hátrányuk pedig ledolgozhatónak tűnik, hiszen még tizenegy futam hátravan a szezonból, ráadásul a Red Bullnak komoly gondjai vannak azzal, hogy mindkét autóval az élen harcoljanak.

    Mit tud a Hungaroring, amitől ilyen sok új győztest adott az F1-nek?

  • Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    Halomra törő Red Bullok, eső és Norris-pole a Magyar Nagydíj időmérő edzésén

    A Red Bull számára nagyon rosszul alakult a 39. Magyar Nagydíj időmérő edzése, amelyet megbolondított az eső és két jókora baleset. A McLaren kibérelte az első sort, a harmadik helyet pedig Max Verstappen szerezte meg.

    A hétvége előtt kevesen tippeltek volna arra, hogy nemhogy nem hoz rekkenő hőséget a Magyar Nagydíj szombati napja, hanem egyenesen esős időmérő edzés vár a mezőnyre. Pedig ez történt, nagyjából 45 perccel a kvalifikáció 16 órai kezdete előtt ugyanis elkezdett szemerkélni az eső a Hungaroringen. Annyira nem esett, hogy intermediate gumikat kelljen feltenni az autókra, így mindenki lágy keveréken kezdte meg a 18 perces Q1-et, ám a folyamatosan érkező csapadék lutrivá változtatta az időmérő elejét.

    Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pilóták folyamatosan köröztek, hiszen nem lehetett tudni, hogy mikor lesz a legjobb állapotban a pálya, de csak nagyjából 11 percen át zajlott zavartalanul az edzés – Logan Sargeant kétkerekes elfékezését és első kanyarban bemutatott falkoccolását leszámítva, ami után az amerikai mehetett új első szárnyért a boxba –, ekkor ugyanis Sergio Pérez hibázott és nagy sebességgel odacsapta a Red Bullját a 8-as kanyarban. A piros zászlós megszakítást eredményező mutatvány könnyen lehet, hogy megpecsételte a baleset pillanatában a 9. helyen álló mexikói pilóta red bullos karrierjét, hiszen eleve nagyon ingott alatta az ülés.

    Dráma a Magyar Nagydíjon: Pérez rommá törte a Red Bullt az időmérőn (videó)

    A Q1 11 perces kényszerszünet után folytatódott Hamilton, Sainz, Verstappen, Piastri, Alonso, Norris, Sargeant, Leclerc, Pérez, Ocon, Albon, Gasly, Cunoda, Russell, Ricciardo, Stroll, Magnussen, Csou, Hülkenberg sorrendben. Mivel az eső a szünet alatt is esett, a pálya rosszabb állapotban volt, mint a megszakítás előtt, de hamar felszáradt, így volt miért izgulni a hajrában is. A két Alpine már nem jött ki, amin egyaránt rajta veszítettek, és az utolsó két helyre visszacsúszva 19.-ként és 20.-ként zártak.

    Úgy tűnt, hogy Pérez sikeresen kiejtette a megszakítás alatt a 16. helyen álló Ricciardót, ám az ausztrál huszárosat hajrázva az utolsó pillanatban megnyerte Hamilton előtt a Q1-et. A másik Mercedesben Russell azonban nem tudott eleget javítani, így végül a 17. helyen kiesett, és csak a Csou-Ocon-Gasly hármast előzte meg. A Mercedes kétszeres futamgyőztes a rádióban rögtön elnézést kért és magára vállalta a kiesést, ugyanakkor megkérdezte, miért nem volt elég üzemanyag az autójában ahhoz, hogy végig a pályán tudjon maradni a Q1-ben.

    Pérez sem jutott tovább – ami csak a rajthelyezése miatt volt fontos, hiszem továbbjutás esetén a 15. helyet szerezte volna meg, feltéve, hogy nem kell büntetést érően erőforrás-elemet cserélni az autójában a futam előtt – és a 16. lett, miközben Kevin Magnussen a 15. pozícióban csusszant tovább, miként mindkét Williams is beverekedte magát a Q2-be.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    Az eső nem áztatta el a pályát az újabb szünet alatt, sőt, elállt, így a Q2 minden addiginál jobb pályaviszonyok mellett vette kezdetét, amit Sainz használt lágyakon futott 1:17.028-as ideje is jelzett. Hamilton hamarosan már 1:16.5-re, Verstappen pedig 1:15.7-re szorította le a lécet. Piastri kis híján még ennél is gyorsabbat ment, de végül 0,015 másodperccel elmaradt a hollandtól.

    A java persze még hátra volt, hiszen érkeztek az új gumis körök. Elsőként Sainz javított, de Verstappent ő is csak megközelíteni tudta (1 tizedre), majd jött a vihar előtti csend – szó szerint senki nem volt kint a pályán néhány percig. A hajrának Verstappen, Piastri, Sainz, Alonso, Norris, Leclerc, Stroll, Hamilton, Magnussen, Cunoda sorrendben vágtak neki az állva maradt pilóták, míg a kieső helyeken Bottas, Sargeant, Albon, Hülkenberg és az idő nélkül álló Ricciardo volt az állás.

    Mivel ismét nagyon a végére hagyták a mért köröket, a silverstone-ihoz hasonló tumultus alakult ki a boxutcában, de végül mindenki felért a mért körére. Hamilton kimaradt a dugóból és viszonylag korán nekivágott az utolsó próbálkozásának, de már a kettes kanyarban nagyon megcsúszott, majd az ötösben is többször megindult alatta a W15-ös hátulja. Nem is lett jó az ideje, és egy ideig úgy tűnt, kiesik, ám végül a 10. helyen éppen, hogy továbbjutott. Nem sokon, mindössze 1 századon múlt, Hülkenberg ugyanis ennyivel maradt elő tőle a 11. helyen.

    A Haas német pilótája mögött Bottas, Albon, Sargeant és Magnussen volt a kiesők további sorrendje, míg az élmezőnyben Norris 1:15.540-nel megelőzte Verstappent és megnyerte a Q2-t. Ám mivel többen nem fejezték be a mért körüket, a sorrendből nem volt érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Az időmérő végére ismét esőt jósoltak, ezért megvolt rá az esély, hogy mindenkinek egyetlen lövése lesz. Verstappen 1:15.555 tulajdonképpen megfutotta ugyanazt, amit Norris a Q2-ben, a McLaren britje azonban tovább szorította le a lécet, és 1:15.227-tel az élre állt. A pontversenyben az első két helyen álló kettős mögött Piastri, Leclerc, Hamilton, Alonso, Sainz, Stroll, Cunoda, Ricciardo sorrend alakult ki, de nem maradt, mert az eső nem jött meg olyan intenzitással, mint várták.

    Mindenki azonban így sem tudott mért kört megtenni, Cunoda ugyanis túl szélesre futott az ötös kanyar kijáratán és leborotválta a falat, azzal Péreznél is jobban összetörve az autót. A baleset előtt Piastri 22, Verstappen pedig 46 ezreddel maradt el Norris korábbi idejétől, de még nem volt minden veszve, a piros zászló megjelenésekor ugyanis maradt még 2 perc és 13 másodperc az órán.

    Hogy a használt gumikon ez kinek, mire lehetett elég, azt előre nehéz volt megjósolni, de Verstappen és Alonso egyaránt úgy gondolta, nincs értelme tovább próbálkozni, így ők már az újraindítás előtt kiszálltak az autóból és a mérlegelés felé vették az irányt. Mint kiderült, nekik lett igazuk, a sorrend ugyanis már nem változott számottevően (csak Ricciardo előzte meg Cunodát), így a McLarené lett az első sor, míg a Red Bull egy 3. és egy 16. helyet könyvelhetett el.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Piastri dühből vadászta le a riválisait

    Piastri dühből vadászta le a riválisait

    Oscar Piastriban élénken élt az időmérőn elszenvedett sérelem, így kapaszkodott fel az Osztrák Nagydíj dobogójára a 7. helyről rajtolva.

    A szombati időmérőn Piastritól elvették a 3. helyet érő körét, mert túl szélesre futott az egyik kanyarnál, ezért csak a 7. rajtkockából indulhatott el a futamon. A McLaren óvása süket fülekre talált a felügyelőknél, Piastri pedig az elmondása szerint ezért elszántabban vezetett, mint ha nem érzett volna igazságtalanságot.

    „Miután láttam a helikopteres kamera vitatható felbontású felvételén a bizonyítékot, az eléggé fájt – jelentette ki. – Feltüzelve vártam a futamot. Az előzéseim közül némelyiket messzebbről indítottam el, mint ha ez az érzés nem lett volna meg bennem.” 

    „A hatos kanyarnál sokan vígan vadásztak a hétvégén, azt hiszem, én ott három előzést hajtottam végre a külső íven. A négyes kanyarnál közel maradtam az előttem lévőhöz, aztán a hatosnál több tapadásom volt a külső íven, így sikerült az előzés.”

    Norris Verstappenről: Ha azt mondja, semmi rosszat nem tett, elveszítette a tiszteletem

    Piastri a Red Bull és a Ferrari egy-egy pilótáját előzte meg az említett helyen, sorrendben Sergio Pérezt és Carlos Sainzot, míg Lewis Hamiltont a hármas kanyarnál utasította maga mögé. Ezzel a 2. helyen ért célba, a dobogós eredményben természetesen Max Verstappen és Lando Norris ütközése is segítette.

    „Az első etapban nem léptem előre annyit, mint szerettem volna, bár belekeveredtem egy kisebb incidensbe is a legelső kanyarnál, majd túlmelegedtek a gumik. A turbulens levegőben nehéz volt egy másodpercnél közelebb férkőzni az előttem haladóhoz” – mondta.

    „A következő két etapban azonban életre kelt az autó, mindkét kiállást a tervezettnél később hajtottuk végre. A végén jó lett volna még néhány kör [a győztes George Russell megelőzéséhez]. Ahhoz képest viszont, hogy a 7. helyről indultam, szépen előre léptem.”

    Verstappen szerint kritizálói tévednek, nem csinált olyat, amivel már Räikkönent is felbosszantotta

  • Piastri kiakadt, a McLaren óvott: hiába a kavicságy, így is elvették a körét

    Piastri kiakadt, a McLaren óvott: hiába a kavicságy, így is elvették a körét

    Oscar Piastri a harmadik leggyorsabb időt érte el az Osztrák Nagydíj időmérőjén, de mégis csak a 7. helyről rajtolhat, miután az idén már ritkaságnak számító pályahatár-probléma áldozata lett. 

    A McLaren ausztrál pilótája a 6-os kanyarban fordult szélesen a felügyelők szerint az utolsó Q3-as menete során, így megfosztották őt attól a köridejétől, s Max Verstappen és Lando Norris mögé végül George Russell került a végeredményben.  

    Az eset furcsasága, hogy a pálya utolsó két kanyarjához hasonlóan a 6-osban is kavicságy került a külső ívre – Piastri nem érti, mi értelme volt az egésznek, ha ezzel együtt is büntetéseket osztogatnak. 

    “Szerintem ez nagyon kellemetlen. Elvégezték ezt a rengeteg munkát, kavicságyakat helyeztek el, és nem is mentem le a pályáról. A határokon belül maradtam, és alighanem a legjobb 6-os kanyaromat teljesítettem, amit aztán mégis elvettek” – bosszankodott a déli sprintversenyen második helyen végző pilóta a Sky Sportsnak.

    “Nem tudom, miért költöttek százezreket vagy talán milliókat az utolsó két kanyar átalakítására, ha eközben továbbra is maradtak kanyarok, ahol büntetést osztanak. De úgy tűnik, mindenki más a pályán tudott maradni, csak én nem. Ez van.” 

    Mint az Autosport cikke rámutat, a probléma fennmaradását az okozhatja, hogy míg a 9-es és a 10-es kanyarban csak 1,5 méter távolságot hagytak a kerékvető külső széle és a kavicságy között, addig a 6-osban ez 1,8 méter, vagyis az autóknak nagyobb területük van a pálya kiszélesítésére. 

    “Rengeteg erőfeszítést tettek a probléma megoldására, tényleg semmi értelme nincs, hogy ez a kanyar továbbra is gond maradt a pályahatárok szempontjából. Különösen, ha valaki a pályán marad, ahogy én tettem. Vagy legalábbis nem mentem rá a kavicságyra” – morgolódott tovább Piastri. 

    “De mivel én vagyok az egyetlen, akivel ez megtörtént, bizonyára én vagyok most a leghangosabb ezzel kapcsolatban.” 

    “Szerintem azért kellemetlen ez az eset, mert nem hagyják, hogy a határokat feszegessük. Ha egy centiméterrel szélesebben fordultam volna, már a kavicságyban vagyok és egyébként is tönkrevágom a köröm.” 

    Ugyanebben a kanyarban a sprint időmérőjének végén Lewis Hamilton, a szombati Q3-ban pedig Charles Leclerc is hibázott, ők viszont már annyira szélesen fordultak, hogy elcsípték a kavicssávot, ezzel pedig kukába is dobhatták a körüket. Piastrinak a jelek szerint sikerült abban a szűk mezsgyében maradnia, ahol még nem érte el a kavicságyat, de már túllépett a pálya határain. 

    FRISSÍTÉS: Piastri csapata, a McLaren sem ért egyet az FIA döntésével, ezért a csapat óvást nyújtott be az időmérő végeredménye miatt. Andrea Stella csapatfőnök szerint nem lehet egyértelműen megállapítani a pályaelhagyás tényét.

    FRISSÍTÉS 2: Az FIA szombat késő este elutasította a McLaren óvását, elsősorban azzal az indokkal, hogy a felügyelők döntéseit nem lehet ilyen módon megtámadni, de más problélmákat is talált a csapat által benyújtott dokumentummal, például nem egyértelműsítette a felmerülő aggályokat sem.

  • Pérez-szindróma? Egyre nehezebben magyarázza a bizonyítványát Norris csapattársa is

    Pérez-szindróma? Egyre nehezebben magyarázza a bizonyítványát Norris csapattársa is

    Oscar Piastri stabil újoncszezonnal a háta mögött még idén sem tudja tartósan kihozni a McLarenból azt a teljesítményt, amire Lando Norris képes. Ráadásul egyre kevésbé világos számára a probléma mibenléte.

    Amikor csapattársak eredményessége közötti látványos különbségekről beszélünk, leggyakrabban a Max Verstappen és Sergio Pérez közötti kontraszt merül fel, esetleg Fernando Alonso Lance Stroll-lal szembeni fölényén mosolyog a közvélemény. Idén a szezon derekán is nagyon hasonló a pontbeli arány a két páros között, mint tavaly év végén volt: Verstappen nagyjából kétszer annyi pontot szerzett, mint a másik autó, Alonso előnye pedig ennél is nagyobb.

    Egyáltalán nem esik szó Piastri csapattársa mögötti lemaradásáról, ami idén az arányokat illetően ugyan nem ölt ilyen mértéket, de mégis jelentős. Az ausztrál tavaly debütálószezonját az összetett 9. helyén zárta a McLarennel, amit a csapat nehéz szezonkezdete különösen nagy kihívássá tett, de ősszel azért már jöttek a látványosabb eredmények. Katarban megnyerte a sprintversenyt, emellett gyűjtött két hagyományos dobogós helyet, s bár 97 pontja így is kevesebb mint fele volt az ötödik szezonját futó Norrisénak (205), nem érdemelt kritikát a sport ritmusába lassan belerázódó Piastri teljesítménye.

    A trend azonban idén is folytatódik: ezúttal a McLaren a szezonkezdet óta ott van az élmezőnyben, de ez csak még inkább kihangsúlyozza, hogy Norris maradt a csapat húzóembere. Piastrinak egy dobogó jött eddig össze Monacóban, amit az időmérős második helyével alapozott meg, az azt a hétvégét körülvevő öt másikon viszont Norris legrosszabb eredménye a második hely volt, s hetek óta ő az, aki a leginkább meg tudja nehezíteni Verstappen dolgát. A pontarány a két mclarenes között jelenleg 150-87, a barcelonai hétvége pedig újabb példája volt kontrasztos teljesítményüknek, hiszen míg a brit a győzelemért harcolt, az ausztrál az időmérő végén elkövetett hibák nyomán csak a 9. helyről rajtolt, és a futamon sem jutott előrébb a 7.-nél.

    „Nyilvánvalóan elég nehéz hétvégém volt – ismerte el a Spanyol Nagydíjról a 2021-es Forma-2-es bajnok. – A verseny előtt realisztikusnak is tűnt a hetedik hely, és a végén Carloshoz [Sainz] is közel kerültem, de összességében az egész hétvégén nem volt meg a tempóm, szóval ennek meg kell fejtenem az okait. Persze ha az ember ilyen rossz helyre kvalifikál, az eléggé megbonyolítja az életet.”

    „Egyes dolgok megmagyarázhatók, másokban viszont még nem igazán látni az összefüggést. Vannak ugyan jelei itt-ott, de a küszködés mértéke nagyobb, mint amennyi indokolt lenne, így meg kell értenem, hogy mi okozhatta ezt.”

    A McLaren jelenleg a harmadik a konstruktőri bajnokságban, 33 ponttal elmaradva a Ferrari mögött.

    Hamilton és Verstappen is kinevette Norrist, előbbi tükröt venne neki a születésnapjára (videó)

  • Ilyen hangulatban várja a McLaren a Spanyol Nagydíjat

    Ilyen hangulatban várja a McLaren a Spanyol Nagydíjat

    Az utóbbi futamokon nagyon jó formának örvend a McLaren csapata. Andrea Stella szerint a lassú kanyarokban mutatott fejlődésükből nem következik az, hogy a gyorsabb kanyarokban időtől estek el, és emiatt szenvednének az olyan pályákon, mint például Barcelona.

    A wokingi istálló legutóbbi autói legfőképpen a gyors kanyarokban voltak meggyőzőek. Azonban az idei konstrukció, az MCL38 esetében történtek változtatások, hogy Lando Norris és Oscar Piastrinak akár a világbajnoki cím elhódítására is legyen esélye.

    A 18-as karikát is ki lehetne tenni Piastri rajza mellé a McLaren játékában

    A Miamiban bevetett fejlesztéseknek ez volt a célja, és a brit csapatnak olyannyira beváltak az új elemek, hogy számol kulcsterületen – beleértve a lassú kanyarokat is – jelentős fejlődést tudtak mutatni. A mostani szabályrendszerben óriási kihívást jelent a csapatok számára, hogy az autóik a gyors és lassú kanyarokban is egyaránt jól teljesítsenek. Emiatt felvetődhet a kérdés a McLaren esetében is, hogy a lassú részen elért fejlődés vajon hátráltatja-e majd őket a pálya gyorsabb részein vagy sem.

    A Spanyol Nagydíj pont egy ilyen helyszín lesz, ahol választ kaphatunk erre a kérdésre, mert a Circuit de Catalunya leginkább közepesen gyors és gyors kanyarokból áll. Oscar Piastri nem látja az akadályát annak, hogy miért ne lehetne ott a csapata az élmenők között Barcelonában is.

    „Magabiztosan várhatjuk a mostani hétvégét – ismerte el az ausztrál McLaren-pilóta. – Nem azt mondom, hogy gyengék vagyunk a gyorsabb kanyarokban, de a rivális csapatok biztosan faragni tudtak a hátrányukból hozzánk képest. Biztosan ott leszünk az élmezőnyben. A Red Bull erősebb lehet, mint a legutóbbi futamokon volt, de ott leszünk a harcban.”

    „Kezdjük megérteni az autó viselkedését, különösen a lassú kanyarokban, ahol a fejlesztéseknek köszönhetően jobbak lettünk. Azonban ezek olyan információk, amiket nem szeretnéd elárulni, hogy a riválisaink betekintést nyerhessenek a színfalak mögé. Az idei éve van még pár célunk, és most ezekre, illetve természetesen a 2025-ös autóra összpontosítunk.”

    A legutóbbi három versenyhétvégén a McLaren gyűjtötte a legtöbb pontot a csapatok közül. Zak Brownék a 116 megszerzett pontjukkal a Red Bullt (106), valamint a Montrealban nullázó Ferrarit (101) is. Piastri a meggyőző formát látva kijelentette, hogy a McLarennek esélye lehet a konstruktőri bajnoki cím megnyerésére. Az ausztrál fiatal szerint meggyőző a mostani formájuk, de azt is elismeri, hogy ehhez a Red Bullt és a Ferrarit is két vállra kellene fektetnie, ami egyáltalán számít egy egyszerű feladatnak.

    Norris nem a balszerencsére mutogat: a McLarennel együtt hibáztak

  • A 18-as karikát is ki lehetne tenni Piastri rajza mellé a McLaren játékában

    A 18-as karikát is ki lehetne tenni Piastri rajza mellé a McLaren játékában

    Lando Norrisnak és Oscar Piastrinak egymás rajzából kellett F1-es tematikájú szavakat kitalálniuk, miközben egyikük sem egy született képzőművész: de a pálcikaemberek és egy egyszerű négyzet is eredményt hoztak.

    Pictionary, vagy rajzolós activity a neve annak az egyszerű játéknak, amihez a McLaren összeültette két pilótáját: Norrisnak és Piastrinak a másikuk rajzából kellett kitalálniuk a feladványként kihúzott szót – de már az elején konfliktusba keveredtek amiatt, hogy hogyan is zajlik a pontozás. Miután megtudták, hogy a rajzoló kapja a pontot, ha ellenfele kitalálja a megfejtést, Norris rögtön rájött, hogy egyáltalán nem érdemes találgatnia, amikor Piastri rajzol, és máris nyert!

    Azért ennél viccesebben alakult a folytatás, és Norris végül feljegyezhette cégen belüli idei legkomolyabb eredményét, hiszen egy pálcikaemberből felismerte a pocakos Zak Brownt. Az ausztrál pilóta később egy újabb pálcikaemberrel próbálkozott, amikor a „bottoming” kifejezésre, az autó fenekének a talajhoz ütközésére úgy akarta rávezetni csapattársát, hogy feneket rajzolt a figurának – ami egy kicsit félreérthetően sikerült, ezt felismerve pedig Piastri maga javasolta, hogy jelölni kellene a videón a felnőtt tartalmat…

    A legzseniálisabb rajz és megfejtés viszont kétségtelenül az volt, amikor Norris egyszerűen csak egy négyzetet rajzolt a táblára, s Piastri azonnal rávágta, hogy ez a „boksz” szóra utal, ami angolul egyúttal dobozt is jelent.

  • A vonatozásban is aggódott a McLaren, hogy elveszti a 2. helyet

    A vonatozásban is aggódott a McLaren, hogy elveszti a 2. helyet

    A megismételt rajt által kínált szervizelési lehetőség ellenére Oscar Piastri autóját nem tudta teljes mértékben helyrehozni a McLaren, az végig cipelte magával az első kanyarban történt ütközés nyomait.

    A Monacói Nagydíj fő narratívája a Ferrari és a McLaren csatája volt: az 1. helyért Charlest Leclerc-t Oscar Piastri, a 3. helyért Carlos Sainzot Lando Norris kergette. Az előzés egyiküknek sem jött össze, ahogy várható volt.

    Az első rajtnál Piastri és Sainz autója összeakadt az első kanyarban, amitől a Ferrari defektes lett, a McLaren pedig szintén károsodott, s mint kiderült, a piros zászló által teremtett javítási lehetőség sem volt alkalmas arra, hogy az ausztrál autóját tökéletes állapotba hozzák.

    „A koccanás után rögtön azt láttuk, hogy 20 egységgel csökkent a leszorítóerő nagysága. Monacóban ez fél másodperces hátrányt jelent” – idézte a McLaren csapatfőnökét, Andrea Stellát az Autosport.

    Nem is gondolnánk, de a durva baleset szorosabbá tehette az F1-es szezont

    „A piros zászlónak köszönhetően valamennyire meg tudtuk javítani a padlólemezt, aminek a széle megsérült. Megjavítottuk valamennyire, de nem teljesen, és az oldalszekrény is megrongálódott. A futamon körülbelül 10 egységgel csökkent a leszorítóerő szintje, ami körülbelül 0,25 másodperces hátrány jelent.” 

    „Emiatt idegesek voltunk, hogy a gumikat megfelelő állapotban tudjuk-e tartani az autó sérülése miatt.” 

    A verseny nagy része az abroncsok kíméléséről szólt, hiszen az újraindításnál szinte mindenki azzal a tervvel állt elő, hogy kerékcsere nélkül teljesíti a távot. Piastri egy darabig Leclerc nyakában loholt, majd látótávolságból követte, végül pedig jobban lemaradt róla, és az utolsó körökben megérkezett mögé Sainz is, bár valós fenyegetést nem jelentett rá a ferraris.

    A kispárna hiánya és a pisilési inger bosszantotta leginkább Verstappent a monacói versenyen

  • Az F1 szerint „hivatalosan” is Leclerc örökbe fogadott fia lett Piastri

    Az F1 szerint „hivatalosan” is Leclerc örökbe fogadott fia lett Piastri

    Egészen szürreális irányba kanyarodott egy Charles Leclerc és Oscar Piastri (és anyukája) közötti diskurzus a közösségi médiában, ami alá a Forma-1 hivatalos csatornája is lelkesen adta a lovat.

    Azt valljuk, hogy a Forma-1 által nyújtott élmény legalább egy évtizede nem élvezhető ki maximálisan a sport kulcsszereplőinek közösségi médiában való követése nélkül. Erre újabb kiváló példát szolgáltatott a Monacói Nagydíj hetén az immár X-re átkeresztelt Twitteren lezajlott álkomoly közjáték.

    Előzményként érdemes kicsit elmerülni Piastri felmenőinek történetében. A McLaren ausztrál pilótája többször is beszélt már etnikailag rendkívül vegyes hátteréről, miszerint 16 ükszülője számos különböző nemzetiség tagja volt: többek között csörgedezik az ereiben olasz, jugoszláv, de még kínai vér is.

    Piastri McLaren Monaco
    Fotó: McLaren F1 Team

    Piastri idén már viccelődés szintjére emelte mindezt: a múlt héten az Olaszországban zajló Emilia-romagnai Nagydíjat például ennek nyomán 3/16 részben hazai versenyének nevezte, de szinte minden versenyhelyszínen felmerül, hogy tud-e onnan származó felmenőiről.

    Ez a Monacói Nagydíj hetén is megtörtént, amikor maga Piastri írta ki oldalára a következőt: „Kutatom a családfámat, hogy monacói gyökereim nyomára bukkanjak.”

    Az üzenetre négy óra elteltével a mezőny monacói állampolgárságú tagja, Leclerc egy nagylelkű felajánlással válaszolt: „Örökbe fogadhatlak, ha szükséges.”

    Ezt Piastri másnap reggelre el is fogadta: „Szólítsatok Oscar Jack Piastri-Leclerc-nek” – írta. A közösségi oldalon gyakran fiával is élcelődő megjegyzései révén egyedülálló jelenségként létező Nicole Piastri azonban ezelőtt még gyorsan számon kérte Leclerc-t: „Lennének kérdéseim.”

    Bár a közösségi médiában ha egy téma elül, arra pár nappal később általában már senki nem emlékszik, ám ezzel most szembement a Forma-1 hivatalos csatornája azáltal, hogy minden korábbinál nagyobb elánnal ugrott rá az örökbefogadós sztorira. Történt ugyanis, hogy amikor közzétették az első monacói szabadedzés végeredményét, a táblázatban a második helyen záró Piastri neve a következőképpen szerepelt: Oscar Piastri – Leclerc. Ennek a tetejében még az első hármast bemutató grafikán is átkeresztelték az ausztrált.

    „Akkor azt hiszem, hivatalos. Beadtad a papírokat, @Charles_Leclerc?” – írta erre Piastri, aki újdonsült „mostohaapjától” egyelőre nem kapott választ, ellenben megérkezett a beszélgetésbe az FIA profilja is: „Számíthatunk egy új szuperlicenc-kérelemre?”

    A biztonság kedvéért utólag muszáj volt leellenőriznünk: nem, azért a televíziós közvetítésben nem írták át Piastri nevét (a közösségi oldalakat nem követő milliók értetlenül is néztek volna), kizárólag az online platformokra készültek a képmanipulációk. A második edzésre pedig ott is visszatért minden az eredeti kerékvágásba.

    De aztán ki tudja: szintén versenyző öccse révén még mindig nem teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy napon két Leclerc álljon majd a dobogón Monacóban, de arra biztosan senki nem gondolt, hogy a másikat esetleg nem Arthurnak, hanem Oscar Piastrinak fogják hívni…