Címke: Oscar Piastri

  • A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

    A McLaren elnöke üzent a kanapén söröző F1-szakértőknek

    A McLaren döntött arról, hogy teljes mértékben beáll Lando Norris mögé az egyéni bajnoki cím érdekében, ami Oscar Piastri számára járhat fájdalmas lemondásokkal.

    Ettől korábban ódzkodott a wokingi csapat, mert a múltban is ritkán részesítették előnyben bármelyik pilótájukat, de belátták, hogy Norris csak úgy előzheti meg Max Verstappent az egyéni pontversenyben, ha nem vesz el tőle pontokat a csapattársa. Oscar Piastri elvileg hajlandó lemondani akár a győzelemről is csapattársa javára, miután konzultált a McLaren csapatfőnökével, Andrea Stellával.

    Zak Brown, a McLaren elnöke hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy Piastri hosszú távon emiatt bármiféle hátrányban részesülne. „Oscar mindent meg fog tenni, hogy segítsen. Szerencsés vagyok, hogy két elsőszámú versenyzőm van, de most Lando áll olyan helyzetben, hogy matematikailag is látja, érzi [a lehetőséget a vb-címre]” – mondta a Dale Jr. Download podcast adásában.

    „Csapatként fogunk együtt dolgozni, hogy megnézzük, hogyan segíthetjük Landót. Ez néhány versenyig, bizonyos ideig tesszük. Ha két futam után csökkentjük [Norris] lemaradását, folytatjuk tovább így, de ha Max nyer két futamot, Lando kiesik, akkor matematikailag szinte minden elszáll, és újra megengedjük Piastrinak, hogy támadjon.”

    A McLaren azt csiripeli Piastrinak, jó befektetés neki, ha segíti Norrist

    A döntés érett egy ideje, mert Piastri többször kitette a könyökét Norris ellen csatázva is, így a brit már vesztett pontokat miatta, míg Verstappen nem találkozott hasonló problémával a saját csapattársa esetében. Brown reagált a döntést már korábban követelők véleményére is.

    „Vannak, akik a kanapén ülve, sörrel a kezükben megmondják, hogyan kellene irányítani a csapatot, de ez nem ilyen egyszerű, főleg olyankor, amikor mindkét pilóta elsőszámú. Mindkettejükkel helyesen akarunk bánni, egyik pilóta sem akar vízhordó lenni” – jelentette ki.

    „Oscar előtt hosszú karrier áll, sok futamot fog nyerni. Jövőbeli világbajnok, de tudja, mi a lényeg most, és hogy Landónak segítség kell. Készen áll segíteni, mert mindketten hosszú ideig a McLarennél akarnak maradni.”

    Norris hátránya nyolc nagydíjjal a bajnokság vége előtt 62 pont Verstappentől.

    Végre részleteket is megtudtunk Piastri titokzatos sérüléséről

  • Norris fontos kiegészítést árult el a McLaren döntéséről

    Norris fontos kiegészítést árult el a McLaren döntéséről

    Lando Norris úgy véli, a McLaren döntése a csapatsorrendről arra az esetre nem vonatkozik, ha az első két helyen halad a csapat két versenyzője, és Oscar Piastri megy előrébb.

    A McLaren ma elárulta, a belső egyeztetések után meghozták a döntést arról, hogy az egész csapat beáll Norris mögé az egyéni küzdelemben, és ebben Piastri is részt vesz, vagyis számíthatunk arra, hogy ha a helyzet úgy kívánja, az ausztrál átadja neki a pozícióját. A külső szemlélők számára ez már több hete nyilvánvaló volt, hiszen Norrisnak minden pontra szüksége van a Max Verstappen elleni csatában, akitől jelenleg 62 pont a hátránya, és már láttunk olyan jeleneteket, amelyek nélkül ez a különbség kisebb lenne.

    Norris az Azeri Nagydíj előtt viszont arra utalt, hogy a helycsere elmarad, amennyiben ők ketten mennek az első két helyen, és csapattársa áll előrébb. Vagyis Piastrinak elvileg futamgyőzelemről nem kell lemondania, a brit ugyanis úgy fogalmazott, a helycserés segítség „alacsonyabb pozíciók esetén” jöhet elő, „ha [Piastri] a győzelemért harcol, megérdemli a győzelmet,” és nem is számít arra, hogy ilyenkor megkapná tőle az 1. helyet. 

    „Ő továbbra is a saját versenyét futja, támad, végzi a feladatát. Lehet, hogy idén egyszer sem kell majd segítenie. Inkább arról szól az egész, hogy ha a szükség úgy hozza, Oscar segít nekem, de ő minden alkalommal továbbra is úgy megy ki a pályára, hogy harcol saját magáért” – mondta.

    Verstappen dörzsölheti a tenyerét? – Horner nehéz helyzetet lát a McLarennél

    „Ha jobb nálam, legyőz az időmérőn és megnyeri a futamot, az azért történik, mert jobb munkát végzett nálam.”

    Norris hozzátette, alamizsnával amúgy sem szeretne a Forma-1 világbajnoka lenni, hiába fájna neki, ha a szánalomból kapott pontok jelentenék a különbséget a végelszámolásnál. „Nem akarom elvenni mástól a bajnoki címet, és nem akarom úgy sem megszerezni, hogy nekem adják – jelentette ki. – Úgy akarom megnyerni, hogy harcolok Max ellen és legyőzöm, és legyőzök mindenki mást is, bebizonyítva, hogy én vagyok a legjobb.”

    A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella viszont azt mondta, Piastri hajlandó lenne a győzelmet is átadni csapattársának.

    Hiába éleződik a csatájuk, Verstappen és Norris megint együtt utazott (kép)

  • Győzött a józan ész a McLarennél, meghozták a várva várt döntést

    Győzött a józan ész a McLarennél, meghozták a várva várt döntést

    A McLaren szakít a filozófiájával és Lando Norris támogatása felé mozdul el, vagyis innentől többször hozhat Oscar Piastri számára fájdalmas döntéseket.

    Erről Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke beszélt, lényegében tehát eljött a csapatutasítások ideje a Max Verstappen elleni bajnoki csatában. Néhány versennyel ezelőtt a McLarennél még kitartottak amellett, hogy a házon belüli csatában győzzön a jobb, a Hungaroringen így Norrist visszarendelték Piastri mögé, hiába haraphatott volna még nagyobbat a Red Bull címvédője elleni hátrányából.

    Az előző versenyen, Monzában hasonló helyzet állt elő, igaz, itt nem az 1., hanem a 2. helyet ajándékozhatták volna a britnek, de a külső szemlélők logikája a csapaton belüli sorrend felállítását diktálta volna már annál a rajt utáni jelenetnél is, amely során Piastri agresszíven elment csapattársa mellett, és Norris pozíciót vesztett Charles Leclerc-rel szemben is. Hasonló helyzetek elvileg nem várhatók a McLarennél a jövőben, mert döntést hoztak a témában – ez ugyan Piastri híveiben és a semleges sportkedvelőkben visszatetszést kelthet, elkerülhetetlen ahhoz, hogy Norrisnak legyen esélye a vb-címre, és ne veszítsen pontokat a másik narancssárga autó miatt.

    „Az elképzelésünk az, hogy nyerni akarunk, de a megfelelő módon – nyilatkozta Stella a BBC-nek. – Lando támogatása felé mozdulunk el, de nem akarunk túlságosan messzire menni és eltávolodni az alapelveinktől. Az alapvetésünk az, hogy mindig a csapat érdeke az első, és a sportszerűség fontos a versenyzéshez való hozzáállásunkban, mindkét pilótánkkal tisztességesen akarunk bánni.”

    Nem akarunk további olyan helyzeteket, mint Monzában, ahol az egyik kanyarhoz az 1. és a 2. helyen érkeznek meg az autóink, abból kijőve pedig az 1. és a 3. helyen állnak. Ez hátrányos a csapatnak. A csapat érdeke az első, és az ilyen helyzeteket rendeznünk kell.

    A McLaren azt csiripeli Piastrinak, jó befektetés neki, ha segíti Norrist

    Monzába érkezve nyitva hagytuk az ilyen kérdésekre a megoldást, Monza után viszont három célt fogalmaztunk meg: a pályán történő események ne ártsanak a csapatnak, nyerjük meg mindkét bajnokságot úgy, hogy mindkét pilóta segít, és hogy ne felelőtlen viselkedéssel nyerjünk. Bakuban ezeket a célokat kitűzve versenyzünk.

    A McLaren csapatfőnöke azt mondta, mindkét versenyzője elfogadta az érvelést. A párbeszédek konstruktívak voltak. Amikor megkérdeztem Oscartól, hogy hajlandó lenne-e átadni a győzelmet, azt felelte, ez fájdalmas lenne, de ha az a helyes lépés, megteszi” – mondta, és Norris véleményét is elárulta.

    „Rendben van, amikor alkalmanként segítenek egymásnak a csapattársak, de nem akarjuk rutinszerűvé tenni, hogy egyikük megérdemelt pontjait feláldozzuk a másik kedvéért. A McLaren és Lando sem így akar nyerni. Amikor megkérdeztem Landót, azt mondta, elfogadja, ha az Abu-dzabi Nagydíj után hiányozni fog neki néhány pont amiatt, hogy nem helyes lépésekkel segítették volna hozzájuk.”

    Nyolc nagydíjjal a bajnokság vége előtt Norris hátránya 62 pont Verstappentől. Piastri esélye a vb-címre már tényleg inkább csak matematikai síkon létezik, ő 44 ponttal követi csapattársát a tabellán. Korábban hivatalosan tiltották a helycserére vonatkozó csapatutasításokat a Forma-1-ben, de az istállók virágnyelven azért ki tudták játszani őket („Fernando is faster than you„).

    Az Aston Martin még nem végzett: jöhet az Alonso–Verstappen álomcsapat?

  • A McLaren azt csiripeli Piastrinak, jó befektetés neki, ha segíti Norrist

    A McLaren azt csiripeli Piastrinak, jó befektetés neki, ha segíti Norrist

    A McLaren csapatfőnöke szerint Oscar Piastrinak érdemes lesz meghajolni a csapat akarata előtt és Lando Norris érdekeit szolgálni, ha olyan helyzet adódik a hátralévő versenyeken.

    A McLaren eddig nem avatkozott bele a versenyzői küzdelmébe úgy, hogy a bajnokságban előrébb álló Norrist segítse. A Magyar Nagydíjon utóbbit még vissza is rendelték csapattársa mögé, miután az aktuális helyzetben meghozott stratégiai döntések következményeként átvette az 1. helyet Piastritól, és legutóbb Monzában is hagyták az ausztrál mögött célba érni.

    A végelszámolásnál fog kiderülni, hogy ezek a pontok hiányozni fognak-e, de a McLaren számára egyre időszerűbbnek tűnik olyan döntések meghozása, amik Norris érdekeit helyezik előtérbe. Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke úgy látja, bár Piastrinak biztos fájók lehetnek ezek, hosszú távon jár, mert megtérül az áldozata.

    „Ha segítesz a csapattársadnak megnyerni a bajnokságot, az nagy lökést ad, és hasznos az egész csapatnak. Oscar még csak a második Forma-1-es szezonjának közepén jár, övé a jövő. Amikor segítenie kell, meg kell adnia a szükséges segítséget a csapatnak vagy Landónak, mert ez befektetés a számára” – mondta a RacingNews365-nek.

    Verstappen dörzsölheti a tenyerét? – Horner nehéz helyzetet lát a McLarennél

    A Forma-1 kemény világ, sokszor láttuk, hogy könnyen beskatulyázhatják azt, aki önként átadja a pozícióját a csapattársának, így izgalmas lesz figyelni, Piastri hajlandó-e ilyet tenni.

    A McLaren ausztrál pilótája egyre jobb tempót diktál, egyre többször végez Norris előtt (az előző négy futamból háromszor megtette). Ő maga azt szeretné, hogy ezentúl kevésbé ingadozzon a teljesítménye, ami a fiatal versenyzőknél óhatatlanul elő szokott fordulni. „Ott tartunk, hogy az utolsó simításokat végezzük annak érdekében, hogy minden tökéletes legyen, már nem tűzünk ki nagy lépéseket – nyilatkozta a GPblog-nak. – Javulni akarok abban, hogy kiegyensúlyozottabban teljesítsek, főleg az időmérőkön.”

    „A legnagyobb kihívás, hogy minden alkalommal megvalósítsam [a jó teljesítményt]. Volt, amikor ez nem sikerült, míg máskor nagyon erős voltam. Tavaly több olyan nagydíj volt, főleg a versenyeken, amikor Lando egy lépéssel előrébb járt. Úgy érzem, hogy idén sokkal többször tartom vele az iramot, bár nem mindig, és néhányszor kicsit gyorsabb is voltam nála. Az a nehéz, hogy ezt minden nagydíjon megtegyem.”

    Minden másképp alakulhatott volna – kész volt a szerződés, mégis lecsúszott Norrisról a Red Bull

  • Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Döbbenetes tudatlanságról tett tanúbizonyságot néhány pilóta az F1-es kvízben

    Az utolsó fordulójához érkezett a Forma–1-es kvízsorozat, vagyis a Grill The Grid. Bár továbbra sem elvárás, hogy a pilóták mélyrehatóan ismerjék a sportág történelmét, azért még ezzel együtt is volt néhány kínos pillanat.

    Úgy tűnik, az F1 a lehető leghamarabb közzé akarta tenni a pilótákkal forgatott kvízsorozat utolsó két epizódját, hiszen a múlt heti rész után most szerdán kikerült a befejezés. Ennek vélhetően az az oka, hogy a Williams menesztette Logan Sargeantot, miközben ezeket a részeket még az év elején vették fel, így ebben a szériában senki nem tudja helyettesíteni, kivágni meg nem akarták.

    A versenyzőknek ezúttal 90 másodperc alatt kellett minél több kérdésre válaszolniuk. A műsorvezető mindig megemlített egy kategóriát, és a résztvevőknek két olyan pilótát kellett mondaniuk, akire igaz az adott mondat. Azt is kiemelték, hogy adott esetben a saját nevükkel is válaszolhatnak, ha rájuk is illik a kijelentés.

    Először két olyan pilótát kellett felsorolniuk, aki legalább egyszer megnyerte a hazai nagydíját. Bár voltak hibás válaszok, de mivel akárhányszor lehetett tippelni, végül majdnem mindenki vette az akadályt. Az egyetlen kivétel Lando Norris volt, aki szerint Jenson Button győzött a Brit Nagydíjon, ezzel szemben a valóság az, hogy a 2009-es, vb-címmel végződő idényében a silverstone-i volt az első olyan verseny, amikor nem végzett dobogós helyen.

    A második kérdés annyiban volt nehezebb, hogy összesen két helyes válasz volt, hiszen csupán Alain Prost és Nigel Mansell versenyzett a McLarennél, a Williamsnél és a Ferrarinál is. Hatan mindkét versenyző nevét kimondták, hárman csak a francia pilótát találták el, miközben a másik tíz résztvevőtől (Fernando Alonso egyik videóban sem szerepelt) egyetlen jó megoldás sem hangzott el. Ellenben számos rossz választ hallhattunk Niki Laudától Ayrton Sennán át Michael Schumacherig.

    Kicsit azért ciki, hogy Hamilton utolsóként ismerte fel hősét, Sennát az F1-es „Ki vagyok én?” játékban

    Ezt követően olyan versenyzőket kellett mondani, akik egy szezonon belül legalább hatszor nyertek egymás után. Ilyenből csak négy akadt: Max Verstappen, Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Alberto Ascari. Lewis Hamilton, miután bemondta a címvédő nevét, saját magával próbálkozott, de mentségére szóljon, hogy ezt sokan megtették. A Red Bull pilótája ellenben az első kérdéshez hasonlóan nem akart a saját nevével válaszolni, de így is tudott két helyes válasszal szolgálni, és egyedüliként megemlítette a Ferrari első világbajnokát.

    Ezután olyan versenyzőket kellett mondani, akik a Saubernél debütáltak, de ebbe azok is beleszámítottak, akik akkor mutatkoztak be a csapatnál, amikor az BMW vagy Alfa Romeo néven szerepelt. Ezt majdnem mindenki sikerrel vette, Norris és Lance Stroll viszont nemhogy két nevet nem tudtak mondani, de még egyet sem, pedig azért akadt pár még a jelenlegi mezőnyből is.

    Azonban nem ez, hanem a következő kérdés hozta a legkínosabb pillanatokat. A mezőny tagjainak ezúttal arra kellett felelniük, hogy kik nyertek a Williams színeiben. Charles Leclerc először félreértette a kérdést, majd amikor világossá vált számára a feladat, rögtön passzolt, ami azért kicsit ciki, hiszen Damon Hill-lel és Jacques Villeneuve-vel a paddockban is rendszeresen összefuthat. Azonban talán még ez is jobb volt Sergio Pérez és Stroll válaszainál, akik Sennával próbálkoztak. Mint ismert, a háromszoros világbajnok egyetlen pontot sem szerzett a grove-iakkal, és a harmadik futamán halálos balesetet szenvedett. Végül egyébként ők sikerrel vették az akadályt, ez Leclerc-en kívül csak Csounak nem jött össze, de egy nevet azért ő is kipréselt magából.

    Ezután még arra kellett válaszolniuk, hogy kik versenyeztek az F1-ben három különböző évtizedben is; hogy kik viselték a 27-es rajtszámot a Ferrarinál; hogy kinek volt ugyanaz a csapattársa két különböző istállónál is; hogy kik voltak Senna csapattársai; és hogy kik nyertek Európa Nagydíjat. Ezt a fordulót a két ausztrál versenyző nyerte holtversenyben 8 ponttal, összesítésben viszont Verstappen befért közéjük. A sorozatot ugyanis Oscar Piastri nyerte 93 egységgel, 5-tel megelőzve a címvédőt, aki ugyanannyival verte meg Daniel Ricciardót.

  • Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Leclerc-től

    Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Leclerc-től

    Az Olasz Nagydíjon a győzelmet elvesztő Piastri új bűnbakot is talált, amiért kikapott Charles Leclerc-től: Lance Strollra mérges, mert a lekörözése során kritikus mennyiségű időt vesztett.

    A McLaren versenyzője az első körben állt az élre és a tempójával jó úton haladt a győzelem felé, ami azért csúszott ki a markából, mert a ferraris Leclerc minden mindegy alapon, kevés vesztenivalóval mellőzte a második kerékcserét. Piastri számára ez rizikós lett volna, és az utolsó etapjában a frissebb gumin hiába hajtott, a 18,5 másodperces hátrányából 2,7 megmaradt a célig.

    Az ausztrál érthetően csalódottan beszélt, és az egyik futam utáni sajtótájékoztatón megemlített egy további tényezőt is amellett, hogy a gumik viselkedése nem úgy alakult, ahogy előzetesen várta. „Azonnal rákérdeztem, milyen tempót kell mennem, hogy utolérjem Charles-t. Az első körökben ezt a tempót futottam, és elég optimista voltam” – nyilatkozta.

    „Sok időt vesztettem Carlos [Sainz] mögött, mire megelőztem [a pozícióért], aztán ott volt [a lekörözött Lance] Stroll, aki úgy vezetett, mintha az első gokartversenyén lenne. Nem tudom, mi járt a fejében, amikor kék zászlót kapott. Emiatt még egy másodpercet vesztettem.”

    A lekörözés Stroll szemszögéből. Látszik, hogy az ideális íven marad, Piastri nem tud optimálisan ráfordulni a kanyarra. Fotó: F1TV

    „Tökéletes etapra volt szükségem a győzelemhez, és az ilyen apróságok rontották az esélyeinket, amik eleve nem voltak nagyok, de azért nem volt reménytelen, hogy sikerrel járjak.” 

    Az esetet pont nem mutatták az élő közvetítésben. Amint a képen látható, Stroll úgy engedte el Piastrit, hogy nem félrehúzódott előle, hanem az ideális íven maradva a 2. helyezettet kényszerítette a belső oldalra, a McLaren így nem tudott optimálisan a kanyarra fordulni. Az ausztrál ebben a körben a korábbi nagyjából egy helyett csak fél másodpercet faragott Leclerc előnyéből, tehát nem vesztett annyit, hogy azt feltételezzük, Stroll mutatványa elvette tőle a győzelem lehetőségét.

    A hétvégi tapasztalatok alapján a gumik szemcsésedése visszafordíthatatlannak tűnt, de Leclerc autóján lekopott a morzsaszerű réteg, így nem lassult le vészesen.

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

  • A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

    A McLaren csapatfőnöke elmondta, miért nem alkalmaztak csapatutasítást Norris és Piastri között

    Andrea Stella kijelentette, meg fogják nézni, hogy mindkét pilóta betartotta-e a házon belüli szabályokat, amelyeket adott esetben át is alakíthatnak. A McLaren csapatfőnöke elismerte, igenis van esély az egyéni bajnoki címre, ennek ellenére nem mérlegelték a csapatutasítást, melynek révén megcserélhették volna a sorrendet Lando Norris és Oscar Piastri között.

    Bár a McLaren 8 pontra megközelítette a Red Bullt a konstruktőri bajnokságban, és meglepetés lenne, ha Bakuban nem előznének, Lando Norris pedig ugyanennyi egységet hozott Max Verstappenen, a wokingi alakulat számára összességében kihagyott ziccernek számít az Olasz Nagydíj. A Ferrari ugyanis stratégiailag felülmúlta őket Charles Leclerc-rel, ráadásul a két versenyző „rossz” sorrendben ért célba.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    Ez utóbbi elsődleges oka, hogy Oscar Piastri az 1. körben megelőzte csapattársát a Roggia-sikánban, és átvette a vezetést. Az egyéni tabella állását ismerve már ez is meglepő fejlemény volt, de a McLaren később is hagyta volna őket csatázni. Az első bokszkiállás után ugyanis Norrisszal közölték, hogy a „papajaszabályokat” betartva harcolhat az ausztrál versenyzővel, más kérdés, hogy aztán erre nem volt esélye. Hogy mik ezek az előírások? Azon túl, hogy nyilvánvalóan a csapat házon belüli játékszabályairól van szó, Andrea Stella nem adott részletes magyarázatot, azt viszont elmondta, hogy a történtek fényében átalakíthatják.

    „A pilótákkal meg kell majd vizsgálnunk, hogy megértsük az álláspontjukat, és aztán együtt kiértékeljük, hogy teljes mértékben megfeleltek-e a szabályoknak, vagy sem – nyilatkozta a McLaren csapatfőnöke egy sajtóbeszélgetésen. – Levonjuk a levonandó tanulságokat, majd úgy alakítjuk ki a »papajaszabályokat«, hogy a továbbiakban a lehető leghatékonyabban tudjuk hajszolni a konstruktőri és az egyéni bajnokságot. Most ugyanis már abban a helyzetben vagyunk, hogy el kell ismernünk, nemcsak a gyártók pontversenyét kell néznünk, hanem a pilótákét is: a mi autónk teljesítményét és a Red Bull küszködését látva egyértelműen lehetséges [a győzelem]. Ha csapatként mindkettőt el tudjuk érni, akkor az istállónak és Landónak is olyan körülményeket kell teremteni, hogy mindkét címért harcolhassunk.”

    Azonban egyik téren sem hozták ki a maximumot a futamból. Persze stratégiai kérdésekben előfordul, hogy rossz döntés születik, az viszont már vethet fel kérdéseket, hogy Piastrival miért nem adatták át a második helyet Norrisnak, amikor látták, hogy nincs sansza utolérni Leclerc-t. Stella elmondta, hogy ilyesmi még csak fel sem vetődött.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    „Ezt nem mérlegeltük – válaszolta az olasz szakember az erre vonatkozó kérdésre. – A futam során gondolkodtunk, hogy Landónak más módon adjunk lehetőséget, de a csere nem merült fel, mert próbáltunk minél nagyobb nyomást gyakorolni Leclerc-re, hogy végül problémái legyenek a bal első [gumijával], például egy blokkolás az egyik sikánban.”

    Ez azonban végül nem történt meg, és a monacói pilóta elvitte a győzelmet a hétvége során egyértelműen a legjobb tempót produkáló McLaren elől, míg Piastri maradt Norris előtt. Ennek következtében a brit versenyző 62 pontra csökkentette a hátrányát Verstappen mögött, és ha ilyen ütemben folytatja a különbség lefaragását, akkor az idény végén megelőzi riválisát, de erre egyáltalán nincs garancia.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

  • A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari olyat tett Monzában, amire még soha senki nem volt képes

    A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg vasárnap, amivel tovább javították saját rekordjukat; Lando Norris még mindig nem tudott pole pozíciót első körös vezetésre váltani; míg Lewis Hamilton a korábbi győzelmek ellenére az elmúlt öt-hat alkalommal kifejezetten gyengén szerepelt az Olasz Nagydíjon saját magához képest. Az F1 hivatalos honlapján megjelent cikk alapján, de azt némileg kiegészítve összegyűjtöttük az elmúlt hétvége statisztikai érdekességeit.

    • A Ferrari győzelmével kijelenthető, hogy az utolsó három futamot három különböző csapat nyerte – és ebben nincs benne a Red Bull, hiszen a maranellóiak mellett a McLarenről és a Mercedesről van szó.

    Leclerc csodát tett és szívességet adott Verstappennek az Olasz Nagydíjon

    • Charles Leclerc Max Verstappen, Lewis Hamilton és Lando Norris után a negyedik olyan versenyző lett a mezőnyben, aki idén egynél több futamon tudott diadalmaskodni.
    • Leclerc győzelme napra pontosan öt évvel azután született meg, hogy 2019-ben először nyert a tifosi előtt.
    • Leclerc zsinórban harmadik dobogóját szerezte meg (bár Spa-Francorchamps-ban ez csak utólag derült ki), ami idén már másodszor sikerül neki. Érdekesség, hogy a Spához, Zandvoorthoz és Monzához hasonlóan Miamiban, Imolában, illetve Monacóban is két harmadik hely után jött a diadal.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    • A Ferrari a huszadik monzai győzelmét szerezte meg konstruktőrként, amivel először fordult elő, hogy egy gyártó hússzor nyerjen egy adott pályán. A vonatkozó ranglista második helyén egyébként a McLaren áll a tizenöt monacói sikerével.
    • Ez volt Leclerc második győzelme az Olasz Nagydíjon, amivel az örökranglistán utolérte a világbajnokság bevezetése előtt (is) versenyző Luigi Fagiolit és Rudolf Caracciolát, valamint Phil Hillt, John Surteest, Jackie Stewartot, Clay Regazzonit, Niki Laudát, Ayrton Sennát, Damon Hillt, Juan Pablo Montoyát, Fernando Alonsót és Max Verstappent.
    • Ez volt a McLaren első monzai dobogója az emlékezetes 2021-es kettős győzelem óta.
    • A Magyar Nagydíj után másodszor fordul elő az idényben, hogy a McLaren mindkét pilótája pezsgőzhet egy futam után. Ahogyan most, úgy akkor is Oscar Piastri végzett előrébb.

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    • A legutóbbi öt versenyen a McLaren pilótái bizonyultak a legeredményesebbnek, mindketten 85 pontot gyűjtöttek ebben az időszakban.
    • Norris pályafutása ötödik pole pozícióját szerezte meg, de ezek közül egyszer sem az élen fejezte be az első kört.
    • Carlos Sainz zsinórban hetedik (a spielbergi sprintet is beleszámolva nyolcadik) alkalommal zárt a legjobb hatban, de ebből csak egyszer, a Red Bull Ringen állhatott dobogóra.
    • Lewis Hamilton 2018-ban nyert és 2019-ben állt dobogón legutóbb Monzában. Azokat a pályákat figyelembe véve, amelyek ebben az időszakban minden évben részei voltak a versenynaptárnak, ilyesmi csak az Olasz Nagydíj helyszínéről mondható el.
    • Verstappen a legutóbbi négy futamból mindössze egyszer állhatott dobogóra. Ezt már a spái verseny után is ki lehetett jelenteni, azelőtt viszont 2020-ban volt utoljára ilyen rossz időszaka.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    • Ahhoz képest, hogy a címvédő tavaly itt döntötte meg Sebastian Vettel (és bizonyos értelmezések szerint Alberto Ascari) rekordját, és nyerte meg sorozatban a tizedik F1-es futamát, ezúttal csak hatodik lett, 37,932 másodperccel elmaradva a győztes idejétől.

    Kiderült, miért „fújt ébresztőt” Verstappen a monzai futamon

    • Sergio Pérez zsinórban a tizenegyedik alkalommal futott be pontszerzőként Monzában, ami a leghosszabb, jelenleg fennálló sorozat.
    • Alexander Albon a silverstone-i után a monzai fordulóan is „ismételt”, vagyis a tavalyi futam után idén is pontot szerzett.
    • A Williams zsinórban harmadszor gyűjtött pontot az Olasz Nagydíjon, ráadásul mindannyiszor egy kilencedik hellyel. Ilyen téren a csapat legeredményesebb pályájáról van szó a 2022-es idény kezdete óta.
    • A következő fordulót eltiltása miatt kiülni kényszerülő Kevin Magnussen nem kevesebb mint tíz év után ért célba pontszerzőként Monzában.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát

  • Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    Piastri elmondta, miért gondolta úgy, hogy Leclerc csak blöfföl a gumipókerben

    A ferraris Charles Leclerc meglepetésre kiénekelte a sajtot a McLaren szájából az Olasz Nagydíjon, miután az idős gumin sem lassult be annyira, hogy Oscar Piastri utolérje a második bokszkiállása után.

    A monzai verseny hagyományosan azok közé tartozik, ahol általában az egyetlen kerékcsere a legjobb választás, idén azonban az új aszfaltburkolat és a meleg kombinációja megnehezítette ennek kivitelezését.

    Az orvosi lovat a Red Bull jelentette, mert az élmezőnyből csak Max Verstappen és Sergio Pérez indult a kemény gumin, és annak a teljesítménye határozta meg, a többiek bevállalnak-e egy hosszabb második etapot – a jelek pedig nem tűntek kedvezőnek rá. Erről Leclerc is beszélt, aki azt mondta, meglepetésére egyre jobbnak érezte az autóját, ahogy eltűnt előle a két McLaren és tiszta lett előtte a terep.

    Lando Norris esetében semmiképp sem látszott alternatívának a további kerékcsere mellőzése, mert nála nagyon szemcsésedett a bal első gumi, de a hasonló nehézséggel küzdő Piastri talán eljutott volna a célig normális tempóban.

    Verstappen már a trónfosztásáról beszélt

    Az ausztrál elismerte, hogy az 1. hely tartós bérlőjeként neki értelemszerűen nagyobb volt a rizikó, többet vesztett volna egy téves döntéssel. Ugyanakkor a saját ösztönei és a monzai tapasztalatai azt súgták, hogy egyetlen bokszkiállással bajba került volna, és arra számított, az Leclerc-nél sem hoz eredményt, csak az élet másképp hozta.

    „Charles esetében, ha nem válik be az egy kiállás, harmadikként végzett volna. Ha kétszer áll ki a bokszba, akkor is harmadik lett volna, szóval miért ne próbáljon meg valami mást [mint a többiek], hátha beválik. Az élen haladónak nehéz döntést kell meghoznia” – mondta a Sky Sportsnak a McLaren pilótája.

    „Azt hiszem, neki is hasonló gumiszemcsésedése volt, mint nekem, de utána letisztult a gumi felülete, amire nem számítottam. Az összes edzésen, még a közepes keveréken is, amikor az első gumi szemcsésedni kezdett, az visszafordíthatatlannak tűnt. Meglepett, hogy letisztult a gumija és megtartotta a tempóját.”

    Az említett folyamattal Piastri arra utalt, hogy miután az erőhatások nyírják az abroncs felületét és kis szemcseszerű képződmények jelennek meg rajta, azok vagy eltűnnek a további erőhatásoktól, vagy véglegesen akadályt jelentenek és rontják a tapadást, nehezítve az autó kormányzását. Monzában ezúttal utóbbi történt, a jelek szerint meglepve a mezőny nagy részét.

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

     

  • Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    Leclerc úgy érzi, nem csupán szerencséje volt

    Charles Leclerc az Olasz Nagydíjon aratott csodálatos győzelme után azt nyilatkozta, a Ferrari mindent tökéletesen csinált, ami nem mondható el a McLarenről.

    Leclerc másodszor nyert idén futamot, és mindkettő különösen fontos helyszínen történt, hiszen az első győzelmét a saját hazai pályáján aratta, míg a mostanit a Ferrarién. „Hihetetlen érzés. Azt hittem, ha másodszor is nyerek itt, az nem lesz olyan különleges, mint az első alkalom. De Istenem, az utolsó körökben olyan érzések törtek rám, mint 2019-ben” – mondta a leintés utáni első nyilatkozatában, majd a Sky Sportsnak adott interjúban arról beszélt, a Ferrarinak nem csak szerencséje volt azzal, hogy végre tudta hajtani az egykiállásos taktikát.

    „A McLaren papíron gyorsabb volt nálunk, de nyomás alá helyeztük őket és belekényszerítettük őket egy stratégiai hibába. Ezt nagyon jól csinálta a csapat. Csodálatos munkát végeztünk, mindent tökéletesen csináltunk, hiába nem a miénk volt a leggyorsabb autó.”

    Ez a bizonyos hiba a McLaren részéről az volt, hogy mindkét versenyzőjét átállította kétkiállásos stratégiára menet közben. Ez benne volt a pakliban a meleg időjárás és az új aszfalt kombinációja, valamint a gumikopás miatt, de ezen a pályán az eggyel több kerékcsere arányiban jelentős időveszteséggel jár, mint máshol.

    A McLarenek az első sorból indultak, de Leclerc befurakodott Oscar Piastri és Lando Norris közé az első etapban (Norris az 1.-ről a 3. helyre esett vissza az első körben), és utóbbi indította el a dominót a kerékcserék első fordulójával, a vártnál talán korábban. Leclerc és Piastri közvetlenül ezután érkezett a depóba, ám míg a Ferrari többször nem hívta ki a pilótáját, a McLaren megtette ezt még egyszer Norrisszal és Piastrival is. A britnél szükségszerűnek látszott az újabb kiállás az erősebb gumikopás miatt, az ausztrált azonban, mint utólag látjuk, kint hagyhatták volna a leintésig ugyanazzal a szett kemény abronccsal.

    A Ferrari kódolt üzenetekkel hallgattatja el a dühös Leclerc-t?

    Leclerc azt mondta, számára hamar kiderült, hogy járható út lehet az egyetlen kiállás. „A Red Bull tempóját látva szerintem mindenki kételkedni kezdett ebben, amikor láttuk, hogy szemcsésedni kezdenek a kemény gumijaik. Sokan bizonyára úgy érezték, nem annyira jó a kemény gumi, és a kettő kiállás hasznosabb, de amikor feltették nekem is azt a keveréket, elég jól éreztem magam rajtuk” – jelentette ki.

    „Próbáltam az előttem haladó Landó McLarenjét nyomás alá helyezni, és ki is állt a bokszba. Ezután jobb lett az autó elejének a tapadása, amiről tudtam, hogy segíteni fog jó állapotban tartani a gumikat. Utána Oscar is bement a bokszba, és onnantól vált igazán sokkal jobbá az autóm. Úgy tudtam fordulni vele, ahogy akartam, és onnantól tudtam, lehetséges a győzelem.”

    Piastri megemlítette, hogy az 1. hely birtokosaként neki nagyobb kockázatot jelentett volna ugyanazt bevállalni, mint a Ferrari, ráadásul az ő autóján sem voltak épp jó állapotban a gumik.

    „Charles esetében, ha nem válik be az egy kiállás, harmadikként végzett volna. Ha kétszer áll ki a bokszba, akkor is harmadik lett volna, szóval miért ne próbáljon meg valami mást [mint a többiek], hátha beválik. Az élen haladónak nehéz döntést kell meghoznia” – közölte a Sky Sportsnak nyilatkozva.

    Történelmi büntetés az F1-ben, eltiltották az egyik pilótát