Címke: Oscar Piastri

  • Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    Piastri: Megvan bennem minden, hogy a vb-címért harcoljak

    A harmadik F1-es idényére készülve Oscar Piastri kijelentette, hogy szerinte magára szedett minden szükséges tudást ahhoz, hogy megcélozza Max Verstappen trónját.

    A fiatal titán megvillantotta az oroszlánkörmeit, 2024-ben megnyerte a Magyar és az Azeri Nagydíjat, de az év egészében még mindig rutinosabb csapattársa, Lando Norris volt a gyorsabb a McLarennél. A szezon végére a brit lett a kedvezményezett házon belül, amibe Piastri természetesen belement, ám könnyen lehet, hogy 2025-ben nem lesz erre szükség, mert mindketten támadhatnak a vb-címért.

    Az ausztrál úgy érzi, ő készen áll erre. „Eljutottam oda, hogy bizonyos napokon szinte minden megvan bennem, ami szükséges hozzá, csak nem használom ki őket úgy, ahogy kellene. Egy évvel ezelőtt még nem volt meg bennem minden, csak némelyik – mondta az Autosportnak. – Mostanra, ha nem is szedtem össze mindet, egyértelműen több van bennem, akár a versenytempóról, az időméről, a másokkal való csatáról beszélünk. Azt gondolom, ezekből többet megvillantottam.”

    „Úgy érzem, megvan bennem minden, amire szükségem van. Az a lényeg, hogy ezeket mindig használni tudjam.”

    A vb-címért egymással is megküzdő versenyzők ugyanakkor kellemetlen problémákat szülhetnek a McLarennél, ha nem tartják kordában őket.

    Zak Brown: Az érkezésemkor a McLarennél azon tűnődtek, meddig leszek itt

  • A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A McLaren retteghet az F1 ősi törvényétől

    A csapat korábbi mérnöke, aki a Lewis Hamilton-Fernando Alonso balhé idején is náluk dolgozott, nem hiszi, hogy a McLaren kezelni tudná Lando Norris és Oscar Piastri csatáját az F1-es vb-címért.

    A wokingi istállónál 2000-től 2009-ig dolgozó Marc Priestley ez esetben a múltbeli példák alapján kizártnak tartja, hogy az általa „kitűnőnek” nevezett pilóták kapcsolata harmonikus maradjon, a McLaren mindenképp puskaporos hordóvá válna. Ez valós veszély, hiszen 2024-et alapvetően a McLaren zárta a legerősebb autóval, jóllehet, annak nem mindenhol volt kiemelkedő előnye, és bizonyos pályákon, bizonyos körülmények között a Ferrari, a Mercedes vagy épp a Red Bull (Max Verstappen) jobb iramot diktált.

    A következő évi erősorrendről természetesen most is csak találgathatunk, de inkább az a valószínű, hogy nem történik jelentős változás, mivel 2026-ban teljesen új F1-es autók érkeznek, ezért a csapatok nem fordítanak már különösebben sok erőforrást a 2025-ös kocsikra, nagy újratervezések sem várhatók.

    Így benne van a pakliban, hogy a McLaren két pilótája a szezon elejétől fogva egymás ellenfele lesz a világbajnoki címért vívott küzdelemben, ellentétben a mögöttünk hagyott évvel, amikor a wokingiak autója egyrészt csak a tavasz második felétől bizonyult alkalmasnak a vb-címre, másrészt addigra Norris meglépett a tabellán a kevésbé rutinos Piastritól.

    McLaren: 7 tizedmásodpercen múlt a világbajnoki címünk

    „Amennyiben a következő szezonban mindketten a bajnoki címért fognak harcolni, és csak egymás ellen, semmiképp sem maradnak barátok. Sosem tapasztaltam ilyet, és nem is hiszem, hogy megtörténhet – mondta Marc Priestley a Casino Uden Rofusnak. – Ezek a versenyzők hét-nyolc éves koruk óta arról álmodnak, hogy az F1 bajnokai legyenek. A legnagyobb vetélytársuk az, aki a garázs túloldalán ugyanazt az öltözéket viseli, akiből ellenség is válhat. Ez a sport valósága.”

    „A McLarennél voltam, amikor hasonló ritka esemény előfordult, és nagyon piszkossá vált a helyzet, ahogy mindenki kitette a könyökét a pályán. Láttunk ugyanilyet Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal, Fernando Alonsóval és Hamiltonnal, Ayrton Sennával és Alain Prosttal. Egyetlen csapatot sem láttam, amelyik egy ilyen rivalizálást sikeresen kezelt volna. A csapat szétszakadhat ettől, ahogy Alonso és Hamilton esetében történt, mikor velük dolgoztam, ami tönkreteheti az egész csapatot. 2025-ben is bekövetkezthet, és a McLaren ezt nem tudná szépen és elegánsan kezelni.”

    Tény, az F1 világában mindenkinek először a csapattársát kell legyőznie, és már 2024-ben is volt néhány jelenet a pályán, amikor az látszott, törékeny a béke Norris és Piastri között.

    A Ferrari egyetlen húzással eldöntheti a Leclerc–Hamilton csatát?

  • Pérez is díjat kapott az FIA gálán, de sokan nem értik, hogy miért

    Pérez is díjat kapott az FIA gálán, de sokan nem értik, hogy miért

    Némi meglepetésre a Red Bull mindkét F1-es versenyzője a díjazottak között volt a Ruandában tartott FIA gálán, az egyéni bajnok Max Verstappen mellett Sergio Péreznek a közönség szavazta meg az év legszebb előzését.

    A mexikói pilóta az elmúlt két évben még a világbajnoki helyezése miatt volt hivatalos az év végi díjátadóra, hiszen 2022-ben harmadik, 2023-ban pedig második helyen zárta a Forma-1-es pontversenyt. Csapattársa idén már zsinórban negyedszer vitte el a bajnoki serleget, Pérez formája azonban ebben az évben fájdalmasan visszaesett, csak nyolcadik lett az összetettben, aminél háromszor még a Force India/Racing Point versenyzőjeként is erősebben zárt karrierje korábbi szakaszában.

    A Kigaliban zajló háromórás gálaműsorban azonban mégis volt egy pillanat, amikor a mexikói pilótát hirdették ki győztesnek: övé lett az év előzése a Forma-1-ben. Bár az eredmény már korábban eldőlt, a ceremónián először bemutatták azt a három manővert, amely a szavazás utolsó köréig jutott.

    Pérez a sanghaji sprintversenyen egy dupla előzést mutatott be Carlos Sainz és Fernando Alonso ellen, miután az előtte csatázó két spanyol kissé leterelték egymást a pályáról.

    Bekerült Oscar Piastri monzai első körös előzése is, amivel csapattársától, Lando Norristól vette át a vezetést. Bár utólag kiderült, ez a manőver a McLaren győzelmébe kerülhetett a versenyen, az előzés szépségét ez nem csökkenti.

    Harmadikként pedig Alexander Albon cikcakk-előzésére lehetett szavazni: a Williams pilótája nagyon kicentizte a helyet, amikor Montrealban a hátsó egyenesben, vizes pályán először Daniel Ricciardót balról, majd Esteban Ocont jobbról kerülte meg.

    Győztesként Pérezt hirdették ki, aki a közönségszavazatok 60%-át szerezte meg – a mexikói azonban nem utazott el a helyszínre, egy még Abu-Dzabiban felvett videóüzenetben köszönte meg a díjat, kiemelve benne Sainz és Alonso közreműködését is.

    Bár nézői szavazatok határozták meg a győztest, a nyilvánosságban nem kapott látványos támogatást a győztes megmozdulás. A gálán, még az eredmény kihirdetése előtt a Ferrari WEC-pilótájának, Antonio Fuocónak is kikérték a véleményét a három előzésről, ő Albon akcióját tartotta a legjobbnak. Az is furcsa, hogy az F1 hivatalos oldala által szintén megtartott Év előzése-szavazáson a kilenc jelölt közé sem került be Pérez sanghaji megmozdulása.

    A gálán több közönségdíjat is kiosztottak az év legszebb előzésére, hiszen nem vették egy kalap alá a különböző bajnokságokat: a Formula E-ben Sam Birdé lett a díj, aki az alábbi hosszú, külső íves manőverrel előzte meg Mitch Evanst a Sao Paulo ePrix-n – ezzel szerezte meg a McLaren első győzelmét az elektromos szériában.

    Az már csak mellékszál, hogy a McLaren-pilóták, Bird, Norris és Piastri együtt repültek haza Kigaliból, az út során pedig a Bird által megosztott alábbi fotó alapján pókerezhettek. „Kösz a zsét, srácok” – írta a képre a pilóta. A Norris meztelen felső testére tapadt pikk 8-as története sajnos nem ismert.

  • „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    „Remélem, a következőnél még élni fogok” – kevesebben múlt a McLaren bajnoki címe, mint a pontokból látszik

    Lando Norris és Oscar Piastri megszerezték a konstruktőri bajnoki címet a McLarennek az Abu-dzabi Nagydíjon, bár Max Verstappen hibája és a Ferrari gyorsasága alaposan megnehezítette a pilóták dolgát.

    Úgy tűnt, csak formaság lesz a bajnoki cím behúzása a wokingi csapatnak a szezonzárón, hiszen annak 21 pontos előnnyel vágtak neki a Ferrarival szemben úgy, hogy két pilótájuk kisajátította az első rajtsort, Charles Leclerc pedig büntetése miatt csak a mezőny végéről indulhatott. „Csodára lesz szükségünk” – állapította is meg maga Leclerc még a futam előtt, utalva arra, hogy ebben a helyzetben legalább az egyik, de inkább mindkét McLaren versenyének félre kellene siklania, hogy a Ferrari kerüljön nyerő helyzetbe.

    Nos, a futam első körében máris sok minden történt, ami hirtelen realisztikussá tette a Ferrari számára a fordítást: Verstappen egy elmért manőverrel kiforgatta Piastrit, aki így a mezőny végére került (majd Franco Colapintónak ütközve maga is összeszedett még egy időbüntetést), Leclerc pedig eközben remekül helyzetkedve a 19.-ről a 8. helyre jött fel.

    Norris szerint Piastri szerencsés, hogy rögtön a jó McLarenbe ülhetett bele

    A monacóinak innen már nem esett nehezére a táv felére felküzdeni magát a harmadik pozícióba csapattársa mögé. Ez még mindig nem ért elég pontot a Ferrarinak, ám amennyiben Sainz Norris elé tudott volna kerülni, a tabellán ezáltal jelentett 14 pontos fordulat már éppenhogy az olasz csapat javára fordította volna a mérleget. Ez esetben a végül 10. helyen befutó Piastri eredménye sem lett volna elég, a McLaren pontegyenlőséggel veszítette volna el a titulust. Nem csoda, hogy a versenymérnökök a végsőkig motiválták a versenyzőiket a Ferrarinál, és az sem meglepő, hogy Norris nem érezte magát teljesen biztonságban az élen a néhány másodpercnyi vezetés tudatában.

    „Láttam a képernyőkön, hogy Charles az első kör után már nyolcadik volt, szóval egy kicsit ideges lettem. Tudtam, hogy koncentrálnom kell, mert Carlos sem volt tőlem messze, az első etapban 4,2 másodpercnél sohasem volt nagyobb az előnyöm, az meg nem valami sok” – mondta Norris, aki végül biztos kézzel elvitte a győzelmet, így pedig nem volt szükség matekozásra, a McLaren több mint negyed évszázad után, 1998 óta először lett konstruktőri bajnok.

    „Amikor valaki a McLaren nevét hallja, nem gondolná, hogy 26 év után először lett bajnok a csapat. Úgy érződik, mintha valami nem stimmelne ezzel a mondattal” – beszélt Norris a komoly mélypontokkal is tarkított ínséges időszakról, amelyhez ő 2019-ben, az újraszerveződés fázisában csatlakozott.

    „Ez az első 26 év után. Nem akarok 26 évet várni a következőre!” – jelentette ki határozottan Piastri az F1 verseny utáni műsorában.

    Ez az eltelt időszak olyan hosszú, hogy a McLaren jelenlegi két pilótája még nem is élt, amikor Mika Häkkinen és David Coulthard 1998-ban legutóbb konstruktőri címet szerzett a wokingiaknak. Norris 1999-ben, Piastri 2001-ben született.

    „A következőnél szeretnék még élni – fogalmazott meg egy újabb kívánságot bizarr módon az ausztrál. – Sőt, részese is szeretnék lenni a következőnek, meg az utána lévőnek és az azutáninak is.”

    Míg Norris a 2., Piastri a 4. helyen zárta idén a pontversenyt. Az ausztrál második szezonjában mondhatja magát máris bajnokcsapat tagjának, noha a saját versenye Abu-Dzabiban rémálommal ért fel, miután Verstappen az első kanyarban dobogós helytől ütötte el. „Ez aztán világbajnokhoz méltó megmozdulás volt” – ironizált Piastri még a futam alatt a rádióban, majd a leintés után mélyebben is kifejtette megéléseit.

    „Számomra egyértelmű volt, hogy nem egymás mellett haladtunk a kanyarban. Max utólag odajött hozzám és bocsánatot kért, a büntetés pedig magáért beszél, szóval ez van. Tudtam, hogy vissza kell küzdenem magam, és hogy nagyon nehéz lesz, de miután összeértünk Colapintóval, az be is verte az utolsó szöget a versenyem koporsójába. Szóval ami engem illet, nem a legszebb módon ért véget a szezonom, a csapat szempontjából viszont ennél nem is lehetett volna jobb.”

    „Szerintem majd csak akkor fog bennem tudatosulni [a bajnoki cím], amikor a gyárban meglátom mindenki mosolyát. Persze versenyzőként a célom egyértelműen az, hogy megszerezzem az egyéni bajnoki címet, de az is nyilvánvaló, hogy a konstruktőri cím milyen sokat jelent, és amikor együtt ünneplünk majd a csapattal és a Mercedes motorrészlegével, akkor én is nagyon büszke leszek.”

  • A felügyelőket „hülye idiótáknak” nevező Verstappen elmondta, mi nem tetszett neki

    A felügyelőket „hülye idiótáknak” nevező Verstappen elmondta, mi nem tetszett neki

    Max Verstappen a változatosság kedvéért Abu-Dzabiban is kiakadt a sportfelügyelőkre, akik 10 másodperces büntetést adtak neki Oscar Piastri kilökéséért. A holland utólag elmondta, mivel volt problémája.

    Max Verstappen felejthető módon, egy 10 másodperces büntetéssel és 6. hellyel zárta le negyedik világbajnoki címét hozó 2024-es szezonját, de ezt csak magának köszönheti, lévén az Abu-dzabi Nagydíj rajtja után nekiment Oscar Piastrinak. A holland a 4. helyről indulva lerajtolta a mellőle startoló Carlos Sainzot, majd megpróbálta kifékezni a második helyen elfordulni igyekvő Oscar Piastrit, ám elszámolta magát és megforgatta a McLaren versenyzőjét.

    A felügyelők Verstappent 10 másodperces büntetéssel sújtották (akár a Sergio Pérezt kiforgató Valtteri Bottast és a Franco Colapintót megtorpedózó Piastrit), amit a holland annak letöltése után így kommentált: „Kérhetnénk egy 20 másodperces büntetést is? Hülye idióták.”

    Utólag pedig elmondta, vállalja a hibáját, csak a büntetés mértékével nem ért egyet. „Elég jól rajtoltam, majd belül próbálkoztam. Amint elköteleztem magam, rögtön rájöttem, hogy a rés el fog tűnni. Próbáltam elkerülni a kontaktot, hiszen természetesen nem akartam összeütközni Oscarral, de sajnos így is összeértünk. Már bocsánatot kértem (ezt az F1 TV-nek nyilatkozva Piastri is megerősítette – a szerk.), az ember nem akar ilyesmit tenni, különösen vele nem. De megtörtént, és véleményen szerint különösen szerencsétlen eset volt” – nyilatkozta a Motorsport.com holland kiadásának.

    Az ütközés:

    Amikor arról kérdezték, nem kellett-e volna az első körös incidensre tekintettel elnézőbbnek lennie a felügyelőknek, Verstappen azt felelte: „Őszintén mondom, beszélni sem akarok erről. A legfontosabb nekem az, hogy vége a szezonnak, és hogy bocsánatot kértem Oscartól. Semmi veszíteni vagy nyerni valóm nem volt. Csak megpróbáltam és nem jött be. Nem jó, hogy mindketten megpördültünk, különösen neki nem. Jó barátom, úgyhogy nem akarok rossz érzést vagy bármi ilyesmit a téli szünet előtt.”

    „A lényeg, hogy ilyen helyzetben az előtted levő autóra koncentrálsz, az ő helyében én is így vezetek. Ha első vagy második helyről rajtolsz, soha nem hátrafelé nézel. Én megpróbáltam az előzést, majd észrevettem, hogy nem lát. Próbáltam elkerülni az ütközést, de nem sikerült. Ez természetesen az én felelősségem.”

    Ami a büntetés mértékét illeti, a világbajnok szarkasztikusan megjegyezte: „20 vagy 30 másodpercre számítottam, vagy talán egy stop and go-ra. Erről beszélnünk kellene a következő szezon előtt. Jelenleg semmit nem értek, de ez rendben van. Már mérges sem leszek emiatt, nem ér ennyit. Mint mondtam, a legfontosabb, hogy bocsánatot kértem Oscartól.”

    Martin Brundle, a Sky Sports szakkommentátora ugyanakkor még a közvetítés alatt megjegyezte, nem véletlen, hogy a felügyelők szigorítottak a büntetési tételeken, ezt ugyanis maguk a pilóták kérték. Hogy Verstappen egyetértett-e ezzel, azt persze nem tudjuk.

    Rámegy az apás szabadságra?

    Ami a mai büntetésnél később jobban fájhat Verstappennek, az az, hogy ismét kapott 2 büntetőpontot a neve mellé, azaz már csak 4 pontra van attól, hogy automatikusan eltiltsák egy versenytől. Lévén 2025. június 30-ig egyetlen pontja sem évül el, a következő szezon első 11 futamát, azaz majdnem felét kell majd úgy teljesítenie, hogy nem éri el a 12 pontot.

    Ezzel kapcsolatban a Kelly Piquet-vel közös gyereket váró pilóta viccesen megjegyezte, hogy „talán megpróbálok eljutni 12 pontig akkorra, amikor a baba megszületik, és így apasági szabadságra mehetek.”

    Verstappen sanyarú sorsot helyezett kilátásba autója számára, amivel majdnem falnak ment az időmérőn

  • Történelmi tettet hajtott végre a McLaren; Norris visszaadta a kölcsönt Piastrinak Katarban

    Történelmi tettet hajtott végre a McLaren; Norris visszaadta a kölcsönt Piastrinak Katarban

    Lando Norris a pole-ból rajtolva végig vezette, majd az utolsó kanyar után csapattársának ajándékozta a Katari Nagydíj sprintjét, amelyen így Oscar Piastri végzett az élen. Az ausztrált végig szorongatta George Russell, de végül be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Lando Norris várhatta az élről az idei utolsó F1-es sprint rajtját, majd simán eljött az élen. Egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló George Russell megtartja a második helyet, ám Oscar Piastri az egyes kanyarból kifelé sikeresen körbeautózta. Hátrébb Hamilton nagyon jót rajtolt, és miután Sainz az egyes kanyarból kifelé megcsúszott, a hétszeres világbajnoknak Leclerc-t sikerült is elkapnia. A spanyol megingása azonban különösen Max Verstappent vetette vissza, aki nemcsak Hamiltonnal, hanem a kettes kanyarban Nico Hülkenberggel szemben is veszített egy helyet, majd nem sokkal ezután ismét megcsúszott, így Pierre Gasly is elment mellette.

    Az első kör végén Norris, Piastri, Russell, Sainz, Hamilton, Leclerc, Hülkenberg, Gasly, Verstappen és Alonso volt a sorrend az első tíz helyen.

    A rajt:

    Az élen Norris nem tudott elszakadni, Piastri mögé pedig a 2. körben már DRS-sel közeledő Russell akasztotta be a kampót. A Mercedes fiatalabbik britje a 4. kör elején támadott először a célegyenes végén, de nem meg kellett hátrálnia, mert különben összeütköztek volna. Ezután Norris kissé visszalassított, hogy a továbbiakban Piastri is nyithassa a DRS-t. Ettől körökön át tartó vonatozás kezdődött, amiben kezdetben Hamiltonnal bezárólag az első ötös vett részt, majd Leclerc is felzárkózott utolsónak, támadni azonban egy ideig senki nem tudott.

    A 9. körben Russell aztán ismét megpróbálta, de ezúttal annyira sem volt képes Piastri mellé vetődni az első kanyarban, mint korábban, úgyhogy ismét folytatták a vonatozást. A hatos fogatból azonban hamarosan négyes lett, Hamilton ugyanis elkezdett leszakadni, aminek meg is lett a böjtje, a 13. körben ugyanis Leclerc elkapta őt. A két autó az első néhány kanyarban fej-fej mellett haladt centikre egymástól, majd Hamilton megpróbált visszatámadni, de nem jött össze neki.

    Russell a 4. körben volt a legközelebb az előzéshez:

    Az akció a 14. kör elején Russell minden addiginál keményebb támadásával folytatódott, Piastrinak agresszíven kellett levédenie a belső ívet, ami riválisa szerint túl késői irányváltás volt. Ezután néhány eseménytelen kör következett, mígnem az utolsó előtti körre Norris 1 másodpercnél jobban elszakadt Piastritól, Russell előtt így ismét felcsillant a remény, ám sem ekkor, sem egy körrel később nem tudta megkísérelni az előzést.

    Hamilton és Leclerc csatája:

    Úgy tűnt, hogy Norris fogja bevezetni a célba a négyes fogatot, ám az utolsó kör utolsó kanyarjából kigyorsítva félrehúzódott és elengedte Piastrit, ezzel visszaadva a brazíliai sprinten kapott kölcsönt (ott Piastri adott át győzelmet neki, hiszen még nyitott volt a világbajnoki csata). A harmadik helyen Russell, a negyediken Sainz ért be, majd következett Leclerc, Hamilton, Hülkenberg és Verstappen a további pontszerző pozíciókban.

    A McLaren ezzel 15 pontot szerzett, míg a Ferrari 9-et, azaz a wokingiak 6 pontot vertek a konstruktőri tabella második helyén álló maranellóiakra. Amennyiben pedig vasárnap további 15 ponttal tudnak növelni az előnyükön, már ezen a hétvégén világbajnokok lesznek.

    Eközben a McLaren lett az első csapat az F1 történetében, amely egynél több alkalommal tudott kettős győzelmet aratni sprinten, hiszen ez a mai a második papaya 1-2 volt sprintfutamon.

    Az elengedés:

  • A versenyigazgató kirúgása és annak időzítése is meglepte az F1-es pilótákat

    A versenyigazgató kirúgása és annak időzítése is meglepte az F1-es pilótákat

    Az F1-es versenyzők meglepődtek Niels Wittich menesztésén, akik nem gondolják, hogy ekkora változtatásra lett volna szükség.

    Charlie Whiting halála óta kisebb átok ül az F1-es versenyigazgatói poszton, mert senki sem töltötte be annyi ideig, mint amennyire például egy miniszterelnöki ciklus vonatkozik. Michael Masi és Niels Wittich legfeljebb három idényen át volt versenyigazgató, utóbbi korábbi váltótársának, Eduardo Freitasnak egy év sem jutott.

    A következő próbálkozó Rui Marques, aki a szezon utolsó három F1-es versenyén betölti a tisztséget, de Wittich távozásának körülményei a pilótákat is váratlanul érték. „Ez a semmiből jött, mindannyiunkat meglepte. Mindegyikünknek van véleménye róla, de az időzítés meglepő, hogy az idény ennyire késői részén történt. Alighanem jobban is intézhették volna” – mondta Charles Leclerc.

    Ugyanígy látja Max Verstappen is. „Olvastam a hírt, aztán csak folytattam a napom. Természetesen kicsit fura, hogy három versennyel a szezon vége előtt történt” – mondta, elismerve, hogy a brazíliai események (a balesetek miatti megszakítások kezelése, például az időmérőn) rávilágítottak, még lehet javítani a versenyirányítás tevékenységén. 

    A Red Bull felnyomta a többi csapatot, a Ferrarinak is változtatnia kellett az autóján

    Szerinte viszont ha már meg kellett hozni ezt a döntést Wittichről, azt jobb lett volna a szezon után megtenni, hogy az utódja (jelen esetben Rui Marques) az előszezoni tesztelés során megfelelő felkészülési terephez jusson, és ne egyből a mélyvízbe dobják.

    Oscar Piastri szerint sem ezt érdemelte Wittich. „Niels szerintem megfelelő munkát végzett. Akart javítani néhány dolgon, volt, amin sikerült, volt, amin talán nem, de nem hiszem, hogy bármi indokolta volna az azonnali kirúgását” – közölte.

    Carlos Sainz azon bosszankodott, hogy az F1-es versenyzőket nem tájékoztatták a lépésről, holott fontos nekik a jó kapcsolat a versenyigazgatóval, most pedig egy számukra alapvetően új személlyel kell megismerkedniük – a GPDA (az F1-es versenyzők érdekvédelmi szervezetének) egyik igazgatója, George Russell is kifogásolta ezt.

    „Majdnem hazaküldtek” – nevetséges módon bántak az egyik F1-es pilótával az amerikai határon

  • Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Döbbenetesen fordulatos és izgalmas esős időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a ma délutáni Brazil Nagydíjra, míg mögötte George Russell lett a második, és az élete legjobb időmérős eredményét elérő Cunoda Júki a harmadik. A kvalifikációt összesen 5-ször kellett megszakítani baleset miatt; Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Max Verstappen pedig a Q2-ben esett ki, és várhatóan csak a 17. helyről rajtolhat.

    Q1

    Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a szombatról helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra áthelyezett időmérő edzést ezúttal is halasztana ki, az interlagosi pálya ugyanis úszott a vízben. Végül azonban az eredeti időpontban zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, a pilóták pedig kivétel nélkül kék oldalfalú esőgumikon vágtak neki a Q1-nek, amelynek első kicsúszása már a felvezető körben megtörtént – Liam Lawson veszítette el az uralmát az autója felett és ment ki a bukótérbe, de folytatni tudta. Nem sokkal később ugyanott Csou Kuan-jü, majd Lance Stroll is megtette egyébként ugyanezt.

    A Q1-ben sorozatosak voltak a kicsúszások:

    Mivel nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy jön-e, és ha igen, mikor jön még több eső, a versenyzők folyamatosan köröztek, hiszen senki sem tudta, hogy mikor a legjobbak a körülmények. Miközben kezdetben mindenki esőgumikon körözött és azokon is folyamatosak voltak a kisebb hibák, Valtteri Bottas úgy döntött – a mezőnyből elsőként –, hogy felteteti az intermediate abroncsokat, amelyeken rögtön ki is futott a bukótérbe.

    A sorrend folyamatosan változott, ami sebezhetővé tette az éppen kieső helyen állókat egy esetleges megszakítás esetén, hiszen semmi nem garantálta, hogy a körülmények nem lesznek rosszabbak, mire újraindítják a körözést. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, 10 másodperccel a Q1 felének letelte után jött is a piros: Franco Colapinto dobta el az autót a hármas kanyarban és csapódott a falnak.

    Az utolsó ötösben ekkor pedig Albon, Csou és Bottas mellett a két Mercedes tanyázott, azaz a körülmények rosszabbodása az ő kiesésüket is eredményezte volna.

    Colapinto összetörte az autót élete első vizes F1-es időmérőjén:

    Az már a néhány perccel később megtörtént folytatáskor világos volt, hogy a körülmények javulni biztosan nem javultak, hiszen az interekkel kísérletező Bottasnak visszatették az esőgumikat, és mindenki más is ezeken ment ki a pályára (Oliver Bearmant a bokszutcából tolták vissza a garázsba, hogy lecseréljék a köztes abroncsait) Norris pedig a bokszutcában várakozva azt jelentette, hogy „Sokkal jobban esik.”

    És igen, konkrétan szakadt, így a Mercedes csak abban reménykedhetett, hogy a hátralevő 8 perc 50 másodpercben javulnak annyit a körülmények, hogy elkerülhessék a Q1-es kiesést. A sorrend ekkor Cunoda, Leclerc, Ocon, Pérez, Alonso, Stroll, Verstappen, Sainz, Colapinto, Norris, Hülkenberg, Gasly, Piastri, Lawson, Bearman volt az első 15-ben, néhány versenyző pedig már az első mért körök során javítani tudott a korábbi idején.

    Az utolsó 5 percre fordulva az utolsó rajtsorba visszacsúszó Mercedeseknek így aztán bőven volt esélye – Hamilton az első körével fel is ugrott a 14. helyre, Russell azonban hibázott, átvágta az első sikánt, majd veszélyesen jött vissza Alex Albon elé. Ezután viszont repesztett egy 2. helyre elegendő időt, miközben a célegyenesben kis híján belerohant Stroll Aston Martinjába.

    Az időközben a 16. helyre visszaeső Hamiltonnak viszont csipkednie kellett magát, miként az 5. helyre javító, de az idejét elveszítő, ezáltal csak a 12. helyen álló Max Verstappennek, és a 14. pozíciót elfoglaló Lando Norrisnak is. Hamilton a következő körében csak a 17. időt autózta, így az utolsó Q1-es körével kellett továbbjutnia, amit össze is hozott, és felugrott a 14. pozícióba.

    Ezzel a hétszeres világbajnok Norrist ütötte be az utolsó ötösbe, a nem sokkal ezután a 17. helyig hátraeső McLaren-pilóta azonban szintén javított, és végül éppen hogy, a 15. pozícióban végezve jutott tovább. Hamiltonnak azonban a javítás ellenére sem jött össze mindez, és a 16. helyen búcsúzott, majd a rádióban vezethetetlennek titulálta a Mercedest. Mögötte Bearman, Colapinto, Hülkenberg és Csou volt a kieső további sorrendje, míg az első helyet az utolsó pillanatban az élre álló Verstappen szerezte meg Albon, Russell, Ocon és Cunoda előtt.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszra alábbhagyott az eső, de ennek ellenére a legtöbben még esőgumin mentek ki. A McLaren viszont felrakta az intermediate-eket Piastrinak, amivel az ausztrál lett az egyedüli, aki nem a kék oldalfalú Pirellin kezdett. Az első körök után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyes irány, hiszen Piastri a 4. helyre iratkozott fel, majd a második körével közel 7 tizeddel agyoncsapta az addig vezető Verstappen idejét, miközben a körülmények folyamatosan javultak.

    Ezután mindenki elkezdte felpakolnia a zöld oldalfalú Pirelliket – Russell gyorsan meg is pördült rajtuk –, kivéve Piastrit, aki csak futotta a köröket és egyre lejjebb szorította a lécet, több mint 2,5 másodperccel távolodva el a második helyezett Verstappentől. Az intereket szintén megkapók közül azonban csak Russell, Stroll, Lawson és Bottas tudott mért kört futni, mielőtt az utolsó 6 percbe lépve érkezett az edzés második piros zászlója. Most Sainz tört autót, miután megcsúszott az egyes kanyarból kigyorsítva, és háttal nekicsúszott a falnak.

    Sainz összetört autója:

    A Ferrari spanyolja mellett mindez Lando Norrisnak (és persze a rajta kívül a kiesőzónában tanyázó Gasly, Albon, Cunoda, Ocon négyesnek) volt a legrosszabb hír, a pontverseny második helyezettje ugyanis nem ért körbe az intereken, így a megszakítás pillanatában csupán a 11. helyen állt.

    Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Norris hajtott ki elsőként, majd mögötte sorban érkeztek a többiek, mindenki intermediate gumikon. Norris rögtön az első körével hatalmasat javított és felugrott a 3. helyre, de az élen álló Piastritól 1,2 másodperccel elmaradt.

    Nem úgy Fernando Alonso, aki 0,144 másodperccel lenyomta az ausztrált és az élre állt, de aztán jött Norris és 1:24.844-gyel átvette az első helyet. Eközben azonban már sárga zászlót lengettek az első szektorban, ezúttal ugyanis Stroll hibázott és csapta oda az Aston Martint a hármas kanyarban. A versenyirányítás 40 (!) másodpercet kivárt, hogy minél többen befejezhessék a körüket – nem volt nehéz arra gondolni, hogy a kieső helyre csúszott Verstappenre vártak –, de egy pontnál tovább már nem várhatott, és kevesebb mint egy perccel a leintés előtt érvénybe léptette a piros zászlót, azaz már nem volt idő az újraindításra.

    Mindez azt jelentette, hogy mindkét Red Bull kiesett, Verstappen ugyanis a 12., a mérnökét a tíz körméről a rádióban lekapó Pérez a 13. helyen. Az élen Norris zárt Alonso és Piastri előtt, míg a kiesők között még Bottas, Sainz és Gasly nevét találtuk. Mindez Verstappen szempontjából azt jelenti, hogy a holland várhatóan csak a 18. helyről kezdheti majd meg a Brazil Nagydíjat, hiszen motorcsere miatt eleve 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Amíg a hármas kanyarban javították a gumifalat és emiatt késleltetni kellett a Q3 kezdését, az eső folyamatosan esett, ám ennek ellenére mind a 9 állva maradt pilóta (Stroll továbbjutott, de értelemszerűen nem tudott részt venni a Q3-ban) intereken ment ki, Norrisszal mérnöke pedig azt közölte, hogy az első néhány percben lesznek a legjobbak a körülmények.

    A taktika mindenki részéről az volt, hogy folyamatosan körözni kell, amíg javítani lehet, túl sokáig azonban nem lehetett, 7 perccel a leintés előtt ugyanis Fernando Alonso is összetörte az autóját. A spanyol a 9. helyen állva vágódott ki a 11-es kanyarban és csapódott a gumifalnak, de szerencsére nem esett baja.

    A sorrend ekkor Norris, Albon, Piastri, Ocon, Russell, Leclerc, Cunoda, Lawson, Alonso, Stroll volt az első tízben, és bár még 7 perc hátra volt a Q3-ból, úgy nézett ki, hogy ez már akár a végeredmény is lehet, hiszen amennyiben romlanak a körülmények, aligha fog javítani bárki is. Végül nem romlottak nagy mértékben, így mindenki intermediate gumikon vágott neki a hajrának.

    Az első körében még senki nem javított, a másodikban azonban Leclerc az első szektorban már igen, miközben Russell és Cunoda is leszaladt a pályáról (utóbbi elég nagy sebességgel állt keresztbe) és Piastri is megpördült. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy végül ki tudott volna javítani a második körében, 3 és fél perccel a vége előtt ugyanis történt egy minden addiginál nagyobb bukás. Az elszenvedője Alex Albon volt, aki a célegyenes végén, nagy tempónál veszítette el az uralmat az autója fölött, majd csapódott durván a gumifalnak. A thai-brit versenyző rögtön fékproblémára gyanakodott.

    Ennyi maradt Albon autójából:

    Hogy ezek után mit tartogatott a hátralevő 3 és fél perc, alighanem már senki nem merte megtippelni. Szerencsére több baleset nem történt, viszont a körülmények lehetővé tették, hogy többen is javítsanak az idejükön. Elsőként Ocon tette ezt meg, de maradt a 4. helyen, majd Norris is gyorsult, és 66 ezredet faragott le az idején. Piastri az első kanyar elfékezésével és a bukótérbe rongyolással elbukta az esélyét a javításra, amire rá is fázott, ugyanis a nagyot hajrázó RB-pilóták, majd Ocon, Russell és Leclerc is átugrotta.

    Norris végül megtartotta az első helyet, míg mögé 0,173 másodperccel Russell ért oda, míg a 3. hely a már 7 tizedes lemaradásban levő Cunodáé lett. A japán mögött Ocon, Lawson, Leclerc, Albon, Piastri, Alonso és Stroll az első 10 további sorrendje.

    Az időmérő edzés végeredménye:

  • Norris csapatutasítással nyerte a sprintet, Verstappen szabálytalan volt

    Norris csapatutasítással nyerte a sprintet, Verstappen szabálytalan volt

    Oscar Piastri a hajrában elengedte maga mellett csapattársát az interlagosi sprintversenyen, így a brit két pontot hozott a bajnokságban a Charles Leclerc megelőzésével harmadik helyre felkapaszkodó Max Verstappenen. A hollandot viszont beidézték a felügyelők, s utólagos időbüntetést kapott.

    Amióta 2021-ben bevezették a sprintversenyeket, Interlagos az egyetlen helyszín, amelyen minden egyes évben ékesítette az F1-es versenyhétvége programját ez a betételem.

    Ezúttal Oscar Piastri rajtolt az élről, aki hivatalos pole-pozícióval még nem rendelkezik, de a sprint időmérőjét tavaly Katar után már másodszor nyerte meg. Az ausztrál mellett csapattársa, Lando Norris várta a piros lámpák kialvását, mögöttük Charles Leclerc-rel és Max Verstappennel.

    Piastri pénteken utalt rá, hogy szükség esetén kész elengedni maga mellett a bajnoki címért harcoló csapattársát, ám ez a pillanat még nem a rajtnál jött el: az ausztrál megtartotta a vezetést Norris előtt, s bár Verstappen próbált jó helyezkedéssel akár két pozíciót is fogni, a Senna S kanyarkombináció végére vissza kellett sorolnia Leclerc mögé.

    A McLarenek már az első kör végére ellógtak, Norris is több mint egy másodperccel leszakította Leclerc-t, aki ellen Verstappen intézett több sikertelen támadást is. Norris aztán a 7. körben elkövetett apró hibája révén kissé leszakadt Piastri mögül, Leclerc-ék pedig veszélyes közelségbe kerültek hozzá, amire viszont az élen álló ausztrál megkapta az utasítást a McLarentől arra, hogy vegyen vissza kissé, és engedje vissza DRS-közelségbe csapattársát, hogy Norris könnyebben védekezhessen.

    A 24 körös sprint utolsó harmadára fordulva a McLareneknek ismét sikerült lélegzetvételnyi előnyt szerezniük, Norrist pedig mérnöke arról értesítette, a dolgok jelenlegi állása szerint az utolsó körig várhatnak a helycserével. Hat kör volt hátra, amikor Verstappen a 4-es kanyarban végül túljutott Leclerc-en, megszerezve a harmadik helyet. Ám hiába próbálta megváltoztatni az élmezőny dinamikáját, nem tudott közelebb lopózni a McLarenekhez.

    A helycsere végül három körrel a sprint vége előtt lebonyolódott Piastri és Norris között, a csapat ezzel próbált gyorsan reagálni a pálya mellett kipufogóhiba miatt leparkoló Nico Hülkenberg által okozott safety car-veszélyre. Fél perccel a helycsere után érkezett is a virtuális biztonsági autós jelzés.

    Az élmezőny már az utolsó kör első szektorának végén járt, amikor visszatért a zöld jelzés, Verstappen számára éppen balszerencsés pillanatban ahhoz, hogy még meg tudja előzni Piastrit. Norris megnyerte a sprintet csapattársa előtt, így pedig további két pontot faragott Verstappennel szembeni hátrányából a tabellán, ami ekkor 45 ponton állt.

    A leintést követően azonban a versenyirányítás jelezte, vizsgálatot indít Verstappen ellen a virtuális biztonsági autós szabályok lehetséges megsértése miatt – vagyis az eredmény akár még változhat is utólagosan.

    A sprint további pontszerzői Leclerc, Carlos Sainz, George Russell, Pierre Gasly és Sergio Pérez. A Red Bull mexikóija ismét csatába bonyolódott az RB-s Liam Lawsonnal, az ő megelőzésével szerezte végül meg az utolsó pontot. A 11. helyről induló Lewis Hamilton a rajtnál három pozíciót veszített, néhány előzés után 11.-ként ért célba, vagyis pontok nélkül maradt szombaton.

    FRISSÍTÉS: Verstappen utólag öt másodperces időbüntetést kapott, amivel egy pozíciót veszítve végül negyedik lett.

    A sprintverseny végeredménye:

    Image

  • Nem a „jó” McLaren-pilóta nyerte a Brazil Nagydíj sprintidőmérőjét – Hamilton és Pérez korán elvérzett

    Nem a „jó” McLaren-pilóta nyerte a Brazil Nagydíj sprintidőmérőjét – Hamilton és Pérez korán elvérzett

    Oscar Piastri lesipuskásként szerezte meg a pole pozíciót a Brazil Nagydíj sprintfutamára, miután az utolsó pillanatban énekelte ki a sajtot az addig domináló Lando Norris szájából.

    SQ1

    Az már az első szakasz elején látszott, hogy az újraaszfaltozott interlagosi pálya szolgáltathat meglepetéseket, hiszen azonos körülmények között néhány helyen meglehetősen furcsa sorrend rajzolódott ki az első mért körök után. Ugyanis miután mindenki megtett egy mért kört, Oscar Piastri vezetett 1:10.265-tel, ami azért még annyira nem meglepő, ám mögötte Nico Hülkenberg állt a második, Liam Lawson pedig a harmadik helyen.

    Utánuk Verstappen, Norris, Russell, Hamilton, Albon, Pérez és Bearman volt az első 10 további sorrendje, míg a két Ferrari közül csak az egyik, Leclerc volt továbbjutó helyen, de ő is csupán 14.-ként szerénykedett. Ám még mielőtt elkezdtük volna temetni az elmúlt két futamot megnyerő Scuderiát, Leclerc a 2., Sainz pedig a 4. pozícióba katapultált előre, de utóbbi így sem tudta lenyomni Hülkenberget.

    Messze nem volt persze még vége, hiszen a hajrában mindenki jött még egy kört. Az első helyet végül a szenzációs kört (1:09.477) összerakó Lando Norris szerezte meg, miközben közel 8 tizedet (!) adott a második helyen végző csapattársának, aki mögé Alex Albon (!) ért oda a Williamsszel a harmadik helyre. Az első mért körét elbukó Franco Colapinto is továbbment a 9. helyen, miként a továbbra is remeklő Haasok is (Bearman megelőzte a hajrára a bokszban maradó Hülkenberget), a két Aston Martin azonban Esteban Ocon, Cunoda Júki és Csou Kuan-jü társaságában kiesett.

    Itt érdemes kiemelni Valtteri Bottas teljesítményét, hiszen a finn a gyengécske Sauberrel az utolsó helyen jutott tovább.

    SQ2

    A sprintidőmérőre már nyoma sem volt a szabadedzésen tapasztalt napsütéses időnek, a második szakaszra pedig megélénkült a szél és egyre fenyegetőbb képest mutatott az ég. Ennek ellenére a két Haas, a két Williams és Lawson a bokszban maradt, úgyhogy onnan nézte, ahogy Lando Norris folytatja az erődemonstrációt. A pontverseny második helyezettje ugyanis 1:09.063-ra javított, aminek a többiek a közelébe sem tudtak menni.

    A legközelebb Verstappen jutott hozzá az első roham alatt, de ő is több mint 4 tizeddel volt lemaradva – miközben közölte, hogy a 4-es kanyarban ezzel a szárnybeállítással nem fordul az autója. Sainz a 3. helyen szintén több mint 4 tizedet kapott, Piastri a 4.-en már több mint fél másodpercet, és így tovább. A kiesőzónában Colapinto, Bottas, Bearman, Hülkenberg és Lawson volt a sorrend, de utóbbi három pilóta a hajrára játszott, és nem jött ki az edzésszakasz elején.

    Norris, Piastri és Leclerc pedig a végén maradt a garázsban, így csak 12 autó volt a pályán. Az SQ3-ba bejutó 10 pilóta között végül két topcsapat egy-egy versenyzője sem szerepelt, ugyanis Lewis Hamilton csak a 11., Sergio Pérez pedig csak a 13. időt érte el. Utóbbi esete annyiban érdekesebb, hogy a végén nem is tudott mért kört futni, mert nem ért fel időben a célvonalhoz, mérnöke ezért már a bokszbejárat előtt a fülére szólt, hogy jöjjön be, felesleges továbbmennie.

    Az SQ2 legnagyobb meglepetése azonban nem Pérez vagy Hamilton, hanem Oliver Bearman volt, a Kevin Magnussent helyettesítő 19 éves ifjonc ugyanis úgy jutott be a 7. helyen, hogy több mint 3 tizeddel előzte meg a 12. helyen kieső csapattársát. Az utolsó két helyen Colapinto és Bottas zárt, míg a továbbjutó 10-es sorrendje Norris, Piastri, Leclerc, Verstappen, Sainz, Gasly, Bearman, Russell, Lawson és Albon volt.

    Az SQ2 végeredménye:

    SQ3

    A harmadik szakaszra felkerültek a lágy gumik az autókra, a McLarenek pedig nem vártak, és Alex Albonnal együtt mindenki másnál hamarabb kimentek. Kettejük közül 1:08.928-cal Norris ment jobb kört (Piastri 1:09.225-öt ért el), de néhány percig nem tudhattuk, hogy ez mire lesz elég, miután a többiek közül sokan még a felvezető körüket sem kezdték el. Lévén nem volt elég idő, a McLareneken kívül mindenkinek egy lövése volt, míg Norris és Piastri használt gumin ugyan, de jött még egyszer.

    Ez a még egyszer jövés pedig olyan jól sikerült, hogy Piastri is bement 1:09 alá, sőt, 29 ezreddel Norrist is lenyomta, és mivel a brit nem fejezte be az utolsó körét, maradt a második helyen. Az ausztrál pilóta ezzel megszerezte élete második sprint pole-ját, egyúttal fejvakarós szombat elé állította a McLarent, amelynek most azzal a problémával kell majd szembenéznie, hogy mikor és hogyan játssza Piastri elé a vb-címre még esélyes versenyzőjét.

    A harmadik helyet a Piastritól 0,254 másodperccel elmaradó Leclerc szerezte meg, majd következett Verstappen, Sainz, Russell, Gasly, Lawson, Albon, illetve az egyetlen körét pályaszélesítés miatt elbukó Oliver Bearman.

    A Brazil Nagydíj sprintidőmérőjének végeredménye: