Címke: Oscar Piastri

  • Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

    Bicskanyitogató előnyt jósol Piastrinak a korábbi világbajnok, amiből szerinte Hamilton is profitált

    Jacques Villeneuve érdekes véleményt fogalmazott meg Oscar Piastriról, ami ha bebizonyosodna, az elég sok vitát fog generálni.

    A harmadik F1-es szezonjában Piastri a világbajnoki diadalt tűzte ki célnak, és érezhetően nem a levegőbe beszélt, hiszen már négy nagydíjon nyert és vezeti a tabellát. Akik Max Verstappen helyett új arcot szeretnének látni a sportág trónján, bizonyára örömmel figyelik a McLaren pilótájának teljesítményét, és a Forma–1 1997-es világbajnoka, Jacques Villeneuve arra célzogatott, hogy az FIA felügyelői testülete akaratlanul is ebbe a körbe tartozhat.

    „Imádják Piastrit, ő most az aranyifjú. Ha galiba történik, nem adnak neki olyan könnyen büntetést, mint például Max Verstappennek. Ez is nagy segítség neki a bajnokságban” – mondta a Vision4Sport nevű fogadóirodának.

    „Lewis Hamilton és Nico Rosberg bajnoki küzdelmére emlékeztet a helyzet. Ugyanazért a manőverért Nico büntetést kapott, Lewis meg nem. Az emberi természet velejárója az enyhe elfogultság, és Piastri ennek a jó oldalán helyezkedik el.”

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    Hogy van-e bármi alapja az elfogultságra vonatkozó gyanújának, azt egyelőre nem lehet alátámasztani, mert Piastri még nem okozott vitatott szituációba idén a saját manőveréből kifolyólag – a szaúdi rajtnál Verstappent kicsit kifelé szorította, de egyáltalán nem hajmeresztően, és pont a holland kapott büntetést amiatt, hogy a pályát levágva szerezte meg az 1. helyet, hiába reklamált leszorítást. Az kétségtelen, hogy a változatosság gyönyörködtet, de az F1 vezetése nyilván nem kockáztatná meg, hogy ilyen módszerekkel belenyúljon a csata alakulásába.

    Villeneuve szerint ugyanakkor a legerősebb autót hadrendbe állító McLarennél sem Piastri a legfőbb favorit a végső diadalra. „Azt gondolom, még mindig Lando Norrisnál van némi előny a bajnoki küzdelemben, ha összeszedi magát mentálisan. A következő két-három futam árulkodó lesz ebből a szempontból. Oscar Piastri már Lando szintjén áll, nem fog gyengülni” – mondta.

    „Úgy néz ki, rá nem hat a nyomás, és kiváló mentora van Mark Webber személyében. Oscar támaszkodhat rá. Nem mondom, hogy olyan neki, mintha az apja lenne, de jó harmónia van közöttük, és ez óriási segítség.”

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

  • Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    Ha nem viselkednek, az egy év után kirúgott Alonso sorsára juthatnak a McLaren pilótái?

    A bajnoki pontversenyt vezető Oscar Piastri a McLaren botrányos 2007-es évére célozgatva azt mondja, neki és Lando Norrisnak a vb-címért folyó csata hevében észben kell tartaniuk, hogy nem csak egy szezont szeretnének eltölteni a jelenlegi, domináns helyzetükben.

    A McLaren idén hosszú idő után először a mezőny legerősebb csapataként kezdett egy szezont, így Piastri és Norris számára sem lehet más a cél, mint az első egyéni bajnoki cím megszerzése. Bár az ausztrál hat futam után csak 16 ponttal vezet csapattársa előtt, de a pályán mutatott erőviszonyokban jobban felé dől a mérleg nyelve, hiszen már négy győzelmet szerzett a csak a szezonnyitón nyerő Norrisszal szemben.

    A 2007-es volt az utolsó olyan szezon a McLaren életében, amikor mindkét autójával ennyire ki tudott emelkedni: akkor az újonc Lewis Hamiltonnal és a frissen megszerzett Fernando Alonsóval sokáig vezették a bajnokságokat, ám végül mindkét cím fájdalmas módon csúszott ki a wokingiak kezéből: Kimi Räikkönen a szezonzárón elhappolta előlük az egyénit, a konstruktőrök közül pedig a kémbotrány nyomán kizárták őket. A folyamat során súlyosan elmérgesedett a vezetőség viszonya Alonsóval, aki noha három szezonra írt alá, ám miután konfliktusba került a csapattal a pilótapreferencia kapcsán, s szerepet vállalt a kémbotrány kirobbantásában is, ráadásul a Magyar Nagydíj időmérőjén Hamilton feltartásával szabotálta a csapat eredményét, év végén szerződést bontott a McLarennel.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    „Az a mondásunk, hogy megpróbáljuk megismételni 2007-et – mondta félig viccesen Piastri, nyilvánvalóan a sikerekre, és nem a balhékra utalva. – Tisztában vagyunk az erősségeinkkel, mindig szoros közöttünk a harc, így biztosan jó küzdelem lesz. Egyes hétvégéken Lando lesz erősebb, más hétvégéken pedig majd én.”

    Norris a tavalyi, Piastri az idei év elején hosszabbított szerződést a McLarennel, s bár a záradékok nem ismertek, feltehetően előbbinek 2027-ig, utóbbinak 2028-ig garantálja a maradását az új kontraktus. Feltéve persze, ha valami miatt nem siklik teljesen félre a kapcsolatuk a csapattal, ahogy történt az 18 éve Alonso esetében. Persze ilyesmitől nagyon messze vagyunk, a két pilóta eddig nem került egymással vagy a csapattal komoly konfliktusba, Piastri pedig tudja, hogy azzal járnak a legjobban, ha ez így is marad.

    „Mindketten mindvégig sikeresek akarunk maradni, amíg a McLarennél vagyunk, ez pedig mindkettőnk számára elég hosszú idő. Tudjuk, hogy küzdelem vár ránk, hiszen mindketten világbajnokok akarunk lenni. És nem csak egy lehetőséget akarunk erre kapni, hanem a további években is élvezni szeretnénk ezt a helyzetet. Fontos dolog ezt észben tartanunk nekünk és a csapatnak is” – utalt a planetf1 által idézve Piastri egy kicsit az Alonso-féle szituációra is.

    Arra a kérdésre, hogy egy csapattárssal vagy egy csapaton kívüli ellenféllel könnyebb-e megvívni a bajnoki harcot, Piastri mindkét válasz mellett tud érveket felsorakoztatni.

    „Elég jól tudjuk, hogyan vezet a másik, ismerjük egymás erősségeit és talán gyengeségeit is. Szóval igen, így több információm van róla, viszont ez fordítva is igaz. Egy változó pedig kiesik azáltal, hogy ugyanolyan autót vezetünk” – mutatott rá.

    „Az azonos autó viszont más szempontból nehezítést is jelent. Általa ugyanazok lesznek az erősségeink és gyengeségeink a pályán, és ismerve, hogy milyen nehéz egymás üldözése, tízből kilenc alkalommal amelyikünk előrébb lesz a rajtnál, az előrébb lesz a célban is. Egy csapatban versenyezve emellett még a boksztaktika is közrejátszhat. Szóval pozitívumai és negatívumai is vannak ennek a felállásnak.”

    Korábban már Norris is viccelődött a 2007-es csapaton belüli balhék megismétlésével:

    „Majd ha beáll mögém a bokszban, nem indulok el” – Norris megidézte a 2007-es McLaren-belharcot

  • Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

    Így vigasztalja Piastri a lefokozott Doohant

    Oscar Piastri még azelőtt mondott kedves szavakat honfitársának, Jack Doohannek, hogy hivatalossá vált a lefokozása.

    Két ausztrál versenyző vágott neki az F1 idei szezonjának, de már csak egyikük tagja a mezőnynek, miután az Alpine szerdán megerősítette, hogy a következő versenytől Franco Colapinto vezet Doohan helyén. Kettejük éve egyelőre a skála két végletét jelenti, hiszen Piastri vezeti a bajnokságot a McLarennel, míg Doohan pont nélkül maradt, amíg versenyezhetett, és lehet, hogy ez már örökre így marad, mert nem látszik valószínűnek, hogy más csapatok kapkodnának majd utána.

    Előbbi próbált lelket önteni a lefokozott honfitársába. „Még nem értesültem róla, hogy Jack távozik, de nyilván hallottam, hogy beszélnek erről. Azt gondolom, ha ez az út vége Jack-nek, büszkén elmondhatja, hogy eljutott a Forma–1-be. Ez nem egyszerű dolog, főleg Ausztráliából. Sok nehéz döntést kell meghozni érte” – nyilatkozta Piastri a Wide World of Sportsnak.

    „Ha az utolsó versenyén álltál rajthoz, akkor is emelt fővel járhatsz. F1-es pilóta voltál, ezt senki sem veheti el tőled. Biztos vagyok benne, hogy sikeres karrierje lesz, bármi történjék ezután.”

    Doohan valóban az emberiség azon nagyon kis részébe tartozik, aki már rajthoz állt F1-es nagydíjon: a történelem során eddig kevesebb mint ezren tették meg ezt, egész pontosan 787-en.

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

  • Mi volt ez az ügyetlenkedés a verseny után a Miami Nagydíj győztesétől?

    Mi volt ez az ügyetlenkedés a verseny után a Miami Nagydíj győztesétől?

    Oscar Piastri nem az a fajta F1-es versenyző, aki szeretne a figyelem középpontjában lenni, az ünneplései is meglehetősen visszafogottak, ám a Miamiban szerzett győzelme után mégis mintha valamiféle tánclépéseket tett volna a parc fermében. Utólag felfedte, miről is szólt ez az egész.

    Miután learatta a gratulációkat a McLaren csapattagjaitól, Piastri az alábbi, néhány másodperces produkciót mutatta be a kamerák előtt, majd elsétált a mérlegelésre.

    Piastri eddigi hat F1-es futamgyőzelme alapján a sportág valaha volt egyik legvisszafogottabb ünneplőjének tűnik, és később a sajtótájékoztatón tiszta vizet is öntött a pohárba: a furcsa produkcióval nem saját kútfőből állt elő, hanem a Minnesota Vikings amerikaifutball-csapat 25 éves elkapója, Justin Jefferson kedvéért tette, ez ugyanis az ő védjegyévé vált mozdulatsor.

    „Tudtam, hogy meg fogom kapni ezt a kérdést! Ez egy kísérlet volt a griddyre, és ahogy mindenki láthatta, egy elég gyenge. Csütörtökön találkoztam Justin Jeffersonnal, aki világhírűvé tette a griddyt, én pedig voltam olyan hülye és belementem a fogadásba, miszerint ha megnyerem a versenyt, bemutatom ezt az ő tiszteletére.”

    Videós nyoma is maradt annak, ahogy a hétvége elején Jefferson megmutatja Piastrinak a griddyt, majd ráveszi erre az ígéretre:

    „Az időmérő után azonban nem gyakoroltam, mert biztos voltam benne, hogy nem lesz rá szükség. A levezető körben tudatosult bennem ez a dolog, így élőben, a kamerák előtt próbálkoztam meg vele először. Tartottam magam a fogadáshoz, de ez volt az egyetlen alkalom, hogy ezt láthatták tőlem. Sok fénypontja volt már az idei szezonnak, de ez semmiképpen nem tartozik közéjük” – fogalmazott Piastri, aki korábbi győzelmeit mind az első sorból rajtolva szerezte, most viszont negyedikként indulva állhatott fel a dobogó tetejére.

    Itt megnézhető, hogyan fest az igazi griddy, ha azt egy szakértő, maga Jefferson adja elő:

    Győzelme ellenére Piastri nem volt teljesen elégedett a hétvégi teljesítményével, de azért amikor arról kérdezték, mely területen kell a legtöbbet fejlődnie, egyértelmű volt számára a válasz: „Az ünneplések, határozottan ez áll most a lista élén.”

    „Most végül is nyertem, de összességében elég kicsi az esélye a győzelemnek a negyedik helyről rajtolva. Ma sok mindent jól csináltam, de szükségem volt a jó szerencsére és egy nagyon gyors autóra is. Nem akarok minden vasárnap erre alapozni.”

    Ha a griddy nem is tér vissza az F1-es versenyhétvégék paddockjába, egy korábbi népszerű ünneplési stílus 19 év után tűnt fel nemrég ismét:

    19 év után idézték meg az Alonsóban lakozó állatot – pártfogoltja nem csak a vezetési trükkjeit lesi el

  • Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    Az adat, ami szerint Piastri máris a legdominánsabb McLaren-pilóták közé emelkedett

    12 egyéni bajnoki címet szerezve a McLaren az F1 történetének második legsikeresebb csapata, a versenyzők egy eredményességi mutatójában azonban még olyan istállók mögött is elmaradnak, mint a Cooper vagy a Lotus. 

    Oscar Piastri ritka dolgot vitt véghez a Miami Nagydíjon: McLaren-versenyzőként három egymást követő versenyt is megnyert. A csapattal ilyenre legutóbb még Mika Häkkinen volt képes 1997 és 1998 fordulóján, a finn első három futamgyőzelmét szerezte meg így. A Wokingban őt követő sztárok közül azonban sem Kimi Räikkönennek, sem Fernando Alonsónak, sem Lewis Hamiltonnak nem jött össze zsinórban három siker.

    Nézzük csak meg azt a nagyon szűk kört, akiknek a McLaren történetében igen:

    • Alain Prost – 3 győzelem az 1984-es Európa Nagydíj és az 1985-ös Brazil Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 4 győzelem az 1988-as Brit és Belga Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 3 győzelem az 1989-es San Marinó-i és Mexikói Nagydíj között
    • Ayrton Senna – 4 győzelem az 1991-es USA és Monacói Nagydíj között
    • Mika Häkkinen – 3 győzelem az 1997-es Európa és az 1998-as Brazil Nagydíj között
    • Oscar Piastri – 3 győzelem a 2025-ös Bahreini és Miami Nagydíj között

    Piastri tehát mindössze a negyedik versenyző, aki legalább zsinórban három győzelmet tudott szerezni a McLaren történetében, és Senna mellett csupán a második, aki egyetlen szezonon belül tette ezt meg. Sennáé a leghosszabb, négyes győzelmi sorozat, és a sport második legsikeresebb csapatától elég furcsa, hogy ez a maximum. Ehhez képest Red Bull-versenyzőknek van már 10-es és 9-es sorozatuk is (Max Verstappen, Sebastian Vettel), Mercedes-versenyzőnek 7-es (Nico Rosberg), Ferrari-versenyzőknek 7-es (Alberto Ascari, Michael Schumacher), Williams-versenyzőnek 5-ös (Nigel Mansell), Lotus-versenyzőnek 5-ös (Jim Clark), és még Cooper-versenyzőnek is van egy 5-ös győzelmi szériája (Jack Brabham). 4-es sorozattal pedig rendelkezik már a Renault (Fernando Alonso) és az egy szezont megélt Brawn GP (Jenson Button) is.

    Fotó: McLaren

    Mondhatni Piastri még az ausztrál versenyzők között is rosszabbul áll zsinórban szerzett győzelmek tekintetében, mint a McLaren-versenyzők között, hiszen Brabhamnek a fent említett ötös mellett még volt egy négyes sorozata is, Alan Jonesnak pedig két hármas.

    A McLaren maximuma

    A McLaren lett az első csapat, amely egy hétvége sprintversenyén és tényleges versenyén is kettős győzelmet szerzett. Az istállóval a 2010-es Kanadai Nagydíj óta először történt meg, hogy egy versenyhétvégéről a maximálisan elérhető ponttal távozott – ugyan azóta volt már három kettős győzelmük, ám azokon a nagydíjakon vagy a sprintverseny, vagy a leggyorsabb kör miatt nem tudták az összes pontot hazavinni.

    58 egység ütötte a McLaren markát ezen a hétvégén, ami viszont sprintverseny ide vagy oda, így is csak a második legmagasabb pontszám, amit egy csapat valaha zsákolni tudott egy F1-es hétvégén. A rekordot ugyanis talán némi meglepetésre a Williams tartja, akik a történelem egyetlen duplapontos futamán, a 2014-es Abu-dzabi Nagydíjon összesen 66 pontot szereztek a második és a harmadik hellyel.

    A McLaren ráadásul most igazi dominanciát mutatott, hiszen úgy szerzett kettős győzelmet, hogy még második autója is több mint fél perccel előbb ért célba, mint a harmadik helyezett George Russell. Legutóbb a 2007-es Monacói Nagydíjon mutatott ekkora fölényt a csapat, akkor az első két helyen befutó Alonso és Hamilton mögött Felipe Massa lemaradása egy perc fölé rúgott.

    Max Verstappennel először történt meg, hogy két egymást követő hétvégén nem tudta győzelemre váltani a pole-pozícióit. És Piastri mindössze a második pilóta, akinek egynél több alkalommal sikerült győznie olyan futamon, ahol Verstappen indult az élről: az ausztrál az utóbbi két futamon tette ezt meg, míg Hamilton korábban összesen háromszor.

    A McLaren az F1-es szólásszabadságot korlátozná a Red Bull miatt, de az FIA elnöke vadabb ötletet lobogtat

  • Kettős győzelmet szerzett, de gyászol a McLaren

    Kettős győzelmet szerzett, de gyászol a McLaren

    Max Verstappen a vasárnapi versenyen már nem tudta borítani a papírformát, a McLaren Oscar Piastri vezetésével kettős győzelmet szerzett a Miami Nagydíjon, amelynek korábbi F1-es futamgyőztes pilótája viszont elhunyt.

    A német Jochen Mass halálhírét a Miami Nagydíj alatt tudatta a családja az Instagramon, de a 78 éves korában elhunyt korábbi autóversenyző rosszra forduló egészségügyi állapota sajnos nem volt újdonság, mert egy hónapja orvosi vészhelyzet jelentkezett nála. Mass 1973 és 1982 között versenyzett az F1-es világbajnokságban, és a McLaren pilótájaként érte el legnagyobb sikereit: nyolcszor áll dobogóra, ebből egyszer annak legfelső fokára, a súlyos baleset miatt korán félbeszakított 1975-ös Spanyol Nagydíjon. Emellett 1989-ben megnyerte a Le Mans-i 24 órás viadalt a Mercedes színeiben.

    Korábbi csapata kettős győzelmet szerzett Miamiban, és Piastri ezzel növelte az előnyét a tabella élén csapattársa, Lando Norris előtt. Mindez azt is jelentette, hogy folytatódott az a furcsa tendencia, hogy itt még sohasem nyert az első rajtsorból induló versenyző.

    Az első néhány kanyar ezúttal sem telt el vitatott leszorítás nélkül, és naná, hogy Verstappen érintett volt benne: miután kicsit elfékezte az első kanyart, a következő ívek egyikénél leterelte az őt kívülről támadó Norrist, aki a bukótérbe csúszva egészen a 6. helyre esett vissza. Kimi Antonelli ezalatt megelőzte Piastrit és feljött a 2. helyre. A mezőny végén történt egy ütközés Jack Doohan és Liam Lawson között, ami után előbbi nem tudott tovább menni.

    A világ legagyamentebb pilótaparádéján már elkezdődött az F1-es verseny Miamiban

    9 kör kellett ahhoz, hogy a vb-cím három nagy esélyese ismét egymás mögé kerüljön, legalábbis sorrendileg, Piastri ugyanis hamar visszaelőzte Antonellit, és Norris ekkorra több sima előzéssel visszakapaszkodott a 3. helyre, a Mercedesek sem mutattak komoly ellenállást.

    A McLaren gumikezelési előnye ekkor vált nyilvánvalóvá, Piastri elkezdte támadni Verstappent, aki ideig-óráig a belső ívek levédésével megtartotta a vezető pozíciót, ám a 14. körben az ausztrál egy jó kigyorsítással a célegyenes végén a Red Bull mellé került, és a külső íven mellette is maradt, majd lehagyta. A pároshoz felzárkózó Norris három kör múlva hámozta át magát Verstappenen, de Piastrihoz képest 7 másodperc fölé nőtt a hátránya, ráadásul további időt vesztett azzal, hogy csak még egy körrel később került végérvényesen a 2. helyre, mert az első előzésének kivitelezésénél lecsúszott a pályáról.

    Egy ideje már mindenki várt a radar alapján valószínűsített zuhét, de az nem érkezett meg, helyette egy másik incidens kavart bele a kerékcserékbe és a sorrendbe: Oliver Bearman alatt megállt a Haas, így virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. Verstappen és Antonelli már letudta a bokszkiállását ekkorra, a McLarenek és Russell viszont még nem, és utóbbi igen sokat profitált a VSC alatt teljesített művelettel, fellépett a 3. helyre Verstappen elé.

    A táv második felében a hátrébb lévő pontszerző pozíciókért alakult ki élesebb csata, többek között a Ferrarik részvételével, elöl csupán annyi történt, hogy Piastri óvatosabb tempóra váltott, így Norris apránként közeledett hozzá, míg Verstappen sem tudta visszaszerezni a 3. helyet Russelltől.

    A Williams újabb kettős pontszerzést ünnepelhet, Alexander Albon 5., Carlos Sainz 9. lett, Antonellit, Charles Leclerc-t és Lewis Hamiltont fogták szendvicsbe. Az utolsó pont Yuki Tsunodáé lett, aki mögött közvetlenül ugyan nem jött senki, de kapott egy ötmásodperces büntetést bokszutcai gyorshajtásért, így alig egyetlen tizedmásodperccel előzte meg a 11. Isack Hadjart a hivatalos értékelésben.

     

  • Leclerc már a rajt előtt falnak ment, Norris szerencsével nyerte a piros zászlós sprintet

    Leclerc már a rajt előtt falnak ment, Norris szerencsével nyerte a piros zászlós sprintet

    Leszakadt az ég szombaton a Miami Nagydíj sprintversenye előtt, így fél óra késéssel kapta csak meg a tényleges rajtjelet a mezőny. Kimi Antonelli a startnál elveszítette a vezetést, majd a felszáradó pálya őrületet hozott, amiben Lewis Hamilton egy jó döntésből, a győztes Lando Norris pedig a számára jókor érkező biztonsági autóból profitált.

    Nagyjából egy órával a sprint kezdete előtt érkezett erős zuhatag a napfény városába, ami eláztatta a pályát, a csapadék pedig megszakításokkal a délután további részében is folytatódhat az előrejelzések szerint.

    A mezőny így esős sprintversenyre készülhetett Miami utcáin, s a versenyzők az esőgumis Carlos Sainz kivételével intermediate-eket választva érkeztek ki a rajtrácsra, aminek élére Andrea Kimi Antonelli állhatott fel. Charles Leclerc azonban már odáig sem jutott el: a kivezető köre során úszott meg Ferrarija a vízen, s autója jobb oldalával a korlátnak csapódott, ami károkat okozott az SF-25 felfüggesztésében és első vezetőszárnyában is – a monacói így már a rajton sem vehetett részt.

    A felvezető kör a biztonsági autó mögül indul, majd egy második kört is megkezdett a mezőny élén – ami már a 19 körre kiírt sprintverseny távjából vett el egyet. A pilóták a visszajelzéseik alapján még ilyen lassú tempó mellett is küzdöttek a pályán maradással, Oscar Piastri elmondása szerint sohasem tapasztalt még ilyen rossz körülményeket F1-es autóban, Max Verstappen pedig egy alkalommal hibázott is és a bukótérbe csúszott.

    Ekkor a versenyirányítás piros zászlós leállást rendelt el, a versenyzőket a bokszutcába rendelve vissza, ahol az autók a gyors sávba felsorakozva várták a hírt a következő lépésről. Ami egész hamar meg is érkezett, helyi idő szerint 12:28-kor a mezőny újra elindulhatott a pályára, ahol a kitisztult ég és az aszfalt gépekkel való takarítása nyomán jelentősen feljavultak a körülmények ekkorra. Immár mindenki intereket használt, de néhol már a későbbi slickekre váltás lehetősége is felmerült.

    Két további kört telt el a biztonsági autó mögött, majd állórajtot rendelt el a versenyirányítás a fennmaradt 16 versenykörre.

    A rajtot a második helyről induló Piastri jobban kapta el Antonellinél, az 1-es kanyarra riválisa mellé érkezett a belső ívre. Antonelli harcba szállt a vezetés megtartásáért, de ebből nem jöhetett ki jól, a külső íven lesodródott a bukótérbe, ennek nyomán pedig Norris és Verstappen is elment mellette, az olasz a negyedik helyre esett vissza.

    A vizes pályán nem kockáztattak a versenyzők, gondolva a későbbi, nagyobb téttel rendelkező időmérőre, de amint a pálya kellően felszáradt, és a 10. körben Yuki Tsunoda elsőként kihajtott slick gumikért, felbolydultak az események. Egyértelművé vált, hogy bár csak néhány kör van hátra, így is érdemes beiktatni a bokszkiállást a jobb köridőkért. A pontszerző helyeken állók közül a 6. helyen küszködő Hamilton nyitotta meg a sort, a McLaren viszont késlekedett, s mivel egy időben nem tudta kihívni az egymáshoz közel lévő két pilótáját, Norris hajtott ki utolsóként a bokszba.

    Sorjáztak az incidensek: Sainz falnak csapódott és bal hátsó kerekének elveszítésével a bokszba visszahajtva feladta a futamot, ahol pedig eközben Antonelli és Verstappen ütközött a kerékcserék során! A Red Bull volt figyelmetlen, az érkező Mercedes útjába engedték ki a hollandot. Verstappen első szárnya megsérült, Antonellit az ütközés megakadályozta abban, hogy beparkoljon a Mercedes bokszába, a történtekért pedig Verstappenre gyorsan kiróttak egy 10 másodperces büntetést.

    Négy kör volt még hátra, amikor Lawson kiforgatta Alonsót, a spanyol a falnak csúszott a 12-es kanyarban és alaposan összetörte az Aston Martint, ami szükségessé tette a biztonsági autó érkezését. Ez tökéletesen jött Norrisnak, aki éppen ekkor hajtott a bokszba, így időt nyert a pályán lassan haladó riválisaival szemben, s hiába ő reagált utolsóként a száradó pályára, mégis az élre állt vissza Piastri és a korai kiállásával sokat nyerő Hamilton elé.

    A hátralévő körök a biztonsági autó mögött teltek el, így a harmadik helyről rajtoló Norris nyerte a versenykörökben szegény, időtartamban hosszú, eseményekben pedig igencsak gazdag sprintversenyt, bezsebelve az érte járó nyolc pontot – kilencre csökkentve lemaradását a mögötte befutó Piastrival szemben a tabellán.

    Verstappen a büntetése miatt hiába futott be negyedikként, kiszorult a pontszerzők közül, ahol Albon, Russell, Stroll, Lawson és Bearman végzett így. Antonellinek második alkalommal is a bokszba kellett hajtania, hogy megejthesse a kerékcserét, így végül csak a 10. helyen ért célba, a sprint pole-jából indulva pontok nélkül zárta a szombat délutánt.

    Frissítés: Albon, Lawson és Bearman is ötmásodperces büntetést kapott a sprintfutam után (sorrendben az alábbi okokból: túl gyors tempó a biztonsági autós fázis során, ütközés Alonsóval, veszélyes bokszutcai kiengedés), így a végső sorrend ez lett a pontszerző helyeken: Norris, Piastri, Hamilton, Russell, Stroll, Tsunoda, Antonelli, Gasly.

    A nagydíj időmérő edzése közép-európai idő szerint 22 órakor kezdődik.

    A sprintverseny pontszerzői:

     

  • Norris végzetes hibát vétett azzal, hogy túl őszinte volt?

    Norris végzetes hibát vétett azzal, hogy túl őszinte volt?

    Oscar Piastrinál a mentális előny a McLaren pilótái között zajló bajnoki harcban? Bár könnyű elfogultsággal vádolni az F1 utolsó ausztrál világbajnokát, ugyanakkor nem mondható, hogy ne lenne legalább némi igazság az eszmefuttatásában.

    Alan Jones, az 1980-as szezon világbajnoka nyilatkozott a Fox Sportsnak Piastri esélyeiről, miután a 24 éves pilóta erős idénykezdete régóta nem érzett reményt adott Ausztráliának arra, hogy egy szülöttje felülhessen az F1 trónjára.

    Ausztráliának Jack Brabham három, Jones pedig egy F1-es bajnoki címet szerzett, de utóbbinak is már 45 éve, hiszen az azóta legígéretesebb két versenyzőjük, Mark Webber és Daniel Ricciardo csak győzelmekig jutott.

    Piastri a legutóbbi Szaúd-arábiai Nagydíj megnyerésével első alkalommal ugrott az egyéni pontverseny élére, kihasználva az időmérőn autót törő csapattársa, Lando Norris hibáját. Norris már az eset előtt, és utána is nyíltan beszélt arról, mennyire nehezen tud összehangolódni az autójával a tavalyi McLarenhez képest, s nehezére esik precízen, hibátlanul vezetni azt a kritikus pillanatokban.

    Norris: Sok minden zajlik a színfalak mögött, amiről az embereknek fogalma sincs

    Jones szerint Norris éppen ezzel az őszinteséggel hagyott magán jelentős támadási felületet, a fejben sokkal erősebb Piastri számára pedig nem kellene, hogy gondot okozzon a bizonytalankodó brit legyőzése.

    „Kétségtelen, hogy ő a jövő világbajnoka. Szinte a semmiből érkezett, és minden tulajdonsággal rendelkezik, ami a világbajnoki cím megnyeréséhez kell – mondta Piastriról Jones, akit a racingnews365 idéz. – Az első, akit le kell győznie, az a csapattársa, erre pedig minden esélye megvan, hiszen a csapattársa gyenge. Kétségtelen, hogy gyors, mentálisan azonban gyenge személyiség. Olyan sületlenségekről beszél, mint hogy mentális gondjai vannak, és múltbeli problémákon rágódik ahelyett, hogy a pozitívumokra figyelne. Amikor valaki ilyenekről kezd beszélni, tudhatod, hogy a zsebedben van.”

    „Oscar egy fejben nagyon erős fiatal srác. Nem magamutogató, egyszerűen csak erős személyiség, és pontosan erre van szükség ehhez a munkához. Érett fej fiatal vállakon, lazán áll a dolgokhoz, nehéz őt kihozni a sodrából, míg a csapattársa ennek inkább az ellenkezője. Őt szerintem elég könnyű kizökkenteni, Oscar pedig ezt a maga előnyére fogja fordítani. Az autón kívül csendes srác, ám amikor beül, szinte szarvakat növeszt.”

    A hétvégi Miami Nagydíj jelenti az egyéves évfordulóját annak, hogy a McLaren visszatért az F1-es élmezőnybe: tavaly ilyenkor még Norris és Piastri sem rendelkeztek győzelemmel, azóta viszont 5-5 alkalommal álltak már a dobogó tetején. A lendület pedig idén eddig egyértelműen az ausztrálnál van, aki a szezon első öt futamából hármat is megnyert Sanghajban, Szahírban és Dzsiddában.

    Norris egy olyan élvezetet is megvon magától, ami tavaly szerencsét hozott neki

  • A McLaren megértette az üzenetet, hogy vége az aranyéletnek

    A McLaren megértette az üzenetet, hogy vége az aranyéletnek

    Oscar Piastri és Lando Norris véleménye eltérő, de a McLaren csapatfőnöke utóbbival ért egyet abban a kérdésben, hogy a csapat autója még mindig kiemelkedően erős-e.

    Norris a szaúdi verseny után arról beszélt, hogy „hozzánk vágják ezt a sok marhaságot, hogy nagy előnyben vagyunk”, és ezt téves benyomásnak tartja. Az öt idei nagydíjból négyet a McLaren versenyzői nyertek meg, de az összességében kevesebbet hibázó Max Verstappen lemaradása így is csak 12 pont a tabellát vezető Oscar Piastritól.

    A küzdelem tehát nyíltnak tekinthető, pláne azt követően, hogy az előző futamon Verstappen meglepően erősen szerepelt, simán tartotta a lépést a győztes Piastrival. Andrea Stella a brit versenyzőjével ért egyet.

    Világos üzenetet kaptunk: csekélyek a különbségek, és tökéletesen kell végrehajtanunk a versenyhétvégéket, ha folytatni akarjuk az erős szezonkezdést – jelentette ki. – A gumik kihasználása terén is szoros a mezőny, ezért olyan apró tényezők is változtathatnak az erősorrenden, mint mint az aszfalt felülete, a gumik használatának módja, a vezetési stílus.

    Már amiatt csalódott a McLaren, hogy nem elég nagy az előnye

    „.A kevés dolog egyike, amit elismertem, hogy úgy néz ki, jól és kíméletesen bánunk a gumikkal, így a futamokon az etapok végén erős tempóra vagyunk képesek. De legutóbb az első etapban Verstappen tempója jobb volt az első etap végén – mutatott rá. – Azért hívtuk ki a bokszba Oscart, mert ennyi volt az autóban, és már annyira koptak a gumijai, hogy már kockáztattunk a Verstappennél korábbi kiállással. Meg kellett lépnünk. Nem számítottunk erre, mert azt gondoltuk, ki tudjuk használni az autónk említett erősségét.”

    Piastri azonban úgy véli, a McLaren még a többiek előtt jár. „Még mindig van előnyünk. Nem gondolom, hogy ez kidomborodik annyira az ilyen burkolatú és vonalvezetésű pályákon, mint a szaúdi, de az autónk még nagyon erős” – fogalmazott.

    A jelek szerint a hőmérséklet is számít, hogy épp a McLaren, a Red Bull, esetleg más csapat autója a legerősebb, és ebből a szempontból az általában meleg Miami talán ismét a McLarennek kedvezhet.

    Piastri „inkább ne keménykedjen olyanok ellen, mint Verstappen”

  • A győzelmi mérföldkő, ahol a McLaren lehajrázta a Ferrarit

    A győzelmi mérföldkő, ahol a McLaren lehajrázta a Ferrarit

    Oscar Piastri által 15 év után vezeti ismét ausztrál versenyző az F1-es pontversenyt, a McLaren pedig már az 50. különböző pályán nyert, de a rekordok és statisztikai érdekességek tekintetében több ziccer is kimaradt a Szaúd-arábiai Nagydíj hétvégéjén.

    Piastri karrierje ötödik győzelmét szerezte, amivel beérte csapattársát, Lando Norrist – tavaly ilyenkor még egyiküknek sem volt F1-es győzelme. Sikerével a bajnokság élére is ugrott, ezzel ő a 64. versenyző a sport történetében, aki vezette az egyéni tabellát, és a negyedik ausztrál Jack Brabham, Alan Jones és Mark Webber után – a futamgyőztesek közül csak Daniel Ricciardónak nem adatott meg ez. Legutóbb a 2010-es Japán Nagydíj után vezette ausztrál pilóta a pontversenyt Webber személyében, aki jelenleg Piastri menedzsere.

    Honfitársai közül csak 1966-ban Brabhamnek volt ilyen erős szezonkezdete, aki szintén három győzelemnél tartott az első öt futam után – és innen meg is nyerte a bajnokságot.

    A négy idei pole-pozícióból szerzett futamgyőzelem után Piastri most a második helyről nyert, így elmaradt az 1992-es szezonnal való párhuzam: az volt az egyetlen év, amelyen az első öt verseny mindegyikét az első rajthelyről induló pilóta nyerte.

    A McLaren jelentős mérföldkőig jutott el elsőként a csapatok közül: a dzsiddai az 50. különböző pálya, amelyen futamot nyert fennállása során. A wokingiak az utóbbi egy év során húztak be négy új helyszínt is, és érdekes, hogy így még a Ferrarinál is előbb érték el a félszázat, akik pedig 16 évvel többet töltöttek az F1-ben, és az összes győzelmek számában 248:193-ra vezetnek – ám az olasz autók csak 47 pályán nyertek eddig. A harmadik legrégebb óta jelen lévő csapat, a Williams 33-mal már jelentős lemaradásban van, hiszen visszaesése miatt a 21. században épült pályák egyikén sem nyert még. Őket már a Mercedes is előzi, 35-tel.

    És ha már évszázadok: a verseny előtt az F1TV riportere felhívta Christian Horner figyelmét arra, hogy a Red Bull előtt a lehetőség, hogy a 2000-es évek legsikeresebb F1-es csapatává váljon a győzelmek tekintetében. Ez végül (egyelőre) nem jött össze, hiszen Max Verstappen a pole-ból csak második lett, de érdekes vetnünk egy pillantást arra, mennyire szoros is a verseny a konstruktőri futamgyőzelmek számában a 2000-es szezonnyitó óta: Ferrari 123, Red Bull 123, Mercedes 120!

    A 2000-es évek a Ferrari uralomra lépésével indultak, de egy rövid időre már kiadták a kezükből a vezetést: 2021 végétől 2022 elejéig a Mercedes rendelkezett a legtöbb győzelemmel, de gyorsan visszaelőzött a Ferrari.

    Az 1900-as évek hasonlóan szoros versenyfutással zárultak: a sport első 50 évét a Ferrari 125 futamgyőzelemmel nyerte meg a 123-ig jutó McLaren előtt.

    Az Aston Martin fennállása 100. nagydíját futotta – beleszámítva az 1959-60-ban összesen öt nagydíjhétvégén, akkor saját motorral versenyző gyári csapat ténykedését is. Az egyetlen rekord viszont, ami kapcsán szóba került a csapat a hétvégén, negatív: Lance Stroll átvette a vezetést a legtöbb időmérős Q1-es kiesés listáján, megelőzve a 74-gyel álló Kevin Magnussent. Erre már reagált is a kanadai a hétvége során:

    Beszólt Norriséknak a negatív rekordot döntő pilóta, de elég gyenge lábakon áll a védekezése

    Charles Leclerc révén csak az ötödik futamon szerezte meg szezonbeli első dobogóját a Ferrari – ebben az évezredben 2021-ben kellett ugyanilyen sokáig várniuk erre, és csak 2009-ben ennél is tovább, akkor a hatodik versenyen jött össze a dobogó. Leclerc eközben 44. dobogóját szerezte, ezzel ugyanannyinál tart, mint ameddig Fernando Alonso is jutott a csapat színeiben, s most együtt állnak a Ferrari dobogós örökranglistájának ötödik helyén.