Címke: Oscar Piastri

  • A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    A szerencse nem állt a Red Bull mellé, Norris nyerte az idei Monacói Nagydíjat

    Furcsa versenyt hozott az idei Monacói Nagydíj, amelyet végül Lando Norris nyert meg az őt a hajrában megszorongató Charles Leclerc előtt. A harmadik helyre Oscar Piastri ért oda.

    Mivel az idei évre különleges szabályokat vezettek be a Monacói Nagydíjra, és kötelezővé tették a két kerékcserét, a tavalyinál mindenképpen izgalmasabb, vagy legalább érdekesebb versenyre volt kilátás. A taktikai sokszínűséget már az is jelezte, hogy mindhárom keverék megjelent a rajtnál az autókon.

    Az első három helyen Norris, Leclerc és Piastri a közepes Pirellikre szavazott, míg Verstappen a negyedik helyen keményeken rajtolt. Mögötte Hadjar közepes, Alonso és Hamilton kemény, Ocon, Lawson és Albon pedig szintén közepes gumit kapott.

    A mezőny gond nélkül eljött a rajtnál: Norris ugyan csúnyán elfékezte magát az első kanyarban, de megtartotta a vezetést, majd Leclerc az emelkedő tetején benézett, de nem tudta hibába hajszolni a britet. Mögöttük Verstappen a célegyenes végi féktávon megérkezett Piastri mellé, de aztán inkább besorolt az ausztrál mögé.

    A rajt:

    Hátrébb Bortoleto mutatott be szépségdíjas manővert, amikor körbeautózta Andrea Kimi Antonellit a Grand Hotel hajtűben, de az olasz az alagútra vezető Portier-ben rögtön visszatámadott, a Sauber versenyzőjének pedig nem maradt helye és orral a falnak ment. Néhány pillanatig úgy tűnt, be kell küldeni a safety cart, de aztán Bortoleto kitolatott és továbbment, így a törmelékek eltakarításához elég volt virtuális biztonsági autós fázist érvénybe léptetni.

    Bortoleto és Antonelli csörtéje:

    Az 1. kör végén – még a VSC megjelenése előtt – az új szárnyért érkező Bortoleto mellett Tsunoda, Bearman és Gasly is a boksz felé vette az irányt, a Haas újoncának pedig igencsak hosszúra nyúlt a cseréje. A mezőny többi tagja a 2. és a 3. kör végén is beiktathatott volna egy VSC alatti kiállást, lévén a 4. kör feléig érvényben maradt a virtuális biztonsági autós fázis, de senki más nem jött ki.

    Amikor pedig ismét versenytempóra kapcsolhattak, elkezdődött a taktikázás és a tempómenedzselés (a hatalmas lemaradásban levő Bearman 5 másodperccel gyorsabb köröket autózott, mint a vezető Norris). A terveket a 9. körben Pierre Gasly boríthatta volna fel, lévén a francia megcsúszott az alagút utáni féktávon és eltalálta Tsunodát, aminek következtében leszakadt az autójáról a bal első kerék.

    Gasly és Tsunoda balesete:

    Noha az Alpine törmelékkel szórta be a pályát, a versenyirányítás nem tett semmit, pedig az alagút utáni sikán kijáratán egy jókora szárnydarab feküdt az ideális íven, amit többen is megpróbáltak kikerülni, Piastri pedig majdnem rá is fázott, Verstappen ugyanis kis híján elslisszolt mellette a Tabac kanyar felé. Végül a pályabírók sárga zászló mellett eltakarították a törmeléket.

    Ezután az élen Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hadjar, Alonso Hamilton sorrendben ment a körözés, mígnem a 12. körben Hülkenberg megnyitotta a kerékcserék sorát, a Racing Bulls pedig közben demonstrálta, amiről előzetesen is ment a tanácskozás. Nevezetesen, hogy miként segítheti majd a két kiállás kötelezővé tétele miatt egyik csapattárs a másikat. Liam Lawson a 9. helyen ugyanis annyira visszafogta a tempót, hogy Iscack Hadjar a 14. körben az 5. helyről kiállva a 8. pozícióba térhetett vissza, majd a 20. kör végén ismét cserélt, és úgy tudta le az utolsó kötelező kiállást, hogy továbbra is Lawson elé tért vissza.

    Ami az élen állókat illeti, Lando Norris a 19. kör végén állt ki először, majd a 20. körben jött Piastri is, hátha elé tud vágni Leclerc-nek, de az ausztrál kiállása a bal hátsó keréknél félresiklott, ami miatt több mint 1 másodpercet veszített. A vezetést átvevő Leclerc-rel a következő körben rögtön reagált a Scuderia, és sikerült is megtartaniuk a második helyet.

    Az élen ekkor már a kemény gumikon az első etapját elnyújtó Max Verstappen állt, aki a 28. körig várt, de amikor Hamilton az 5. helyen kezdett vészesen közeledni a kiállási ablakához (az az időintervallum, amely már nem lenne elegendő ahhoz, hogy Verstappen a hétszeres világbajnok elé álljon vissza a cseréről), ő is a bokszba hajtott, majd a 4. helyre jött vissza.

    Féltávhoz közeledve tehát maradt a Norris, Leclerc, Piastri, Verstappen, Hamilton sorrend az első ötben, míg a 6. helyet Fernando Alonso foglalta el, de Hadjar úgy autózott mögötte a 7. pozícióban, hogy neki már egyszer sem kellett kijönnie.

    Az élmezőnyben nyugodt, spórolós körözgetésről ekkor már jó ideje nem lehetett szó, Norris és Leclerc viszonylag gyors tempót diktált, a monacói pedig a 35. körre már közel 7 másodpercre szakadt le, amit részben a náluk 4-5 másodpercekkel lassabban haladó (attól függően, hogy melyik csapat fogta vissza direkt a tempót az egyik pilótájával, hogy így kedvezzen a másiknak) lekörözöttekkel való kínlódásnak köszönhetett.

    Leclerc-t újabb 6,5 másodperccel követte Piastri, aki mögött Verstappen bő 2 másodperccel volt lemaradva, míg Hamilton hátránya több mint 10 másodpercre rúgott a hollanddal szemben.

    A 37. körben pillanatok erejéig ismét kilátásba került egy valamilyen biztonsági autós fázis, Fernando Alonso autójából ugyanis füst tört elő, de szerencsére a spanyol a Rascasse-kanyar külső oldalán el tudta hagyni a pályát egy megnyitáson. A 6. helyen autózva jó esélye volt rá, hogy megszerezze idei első pontjait, ezzel a kieséssel viszont eldőlt, hogy az idei pályafutása második legrosszabb szezonkezdete (eddig holtversenyben állt 2015-tel, amikor a 8. futamán jött az első pont), és csak 2001-es minardis bemutatkozó idénye előzi meg, lévén abban nem szerzett pontot.

    Hogy az első négyes mennyire nyomta neki, azt a 44. körben Piastri hibája szemléltette: az ausztrál az első kanyar kijáratán megcsúszott és a bal hátsó kerekével lekoccolta a védőfalat. Hamilton nem is tudta tartani ezt az iramot és a 45. körre már 18,4 másodpercre szakadt le Verstappentől, 1 és 2 másodperc közötti távolságból tapadt Piastrira, aki előtt 9 másodperccel haladt Leclerc. Norris előnye 6 másodperc körül mozgott a Ferrarival szemben.

    A 6., 7. és 8. helyen lényegében eldőltek a csaták, hiszen Hadjar, Ocon és Lawson is kétszer járt már a bokszban, így normál esetben hátrébb egyikük sem kerülhetett, míg az előttük autózókat sem tudták átugrani.  Lawson mögött viszont érdekes taktikai harc zajlott, hiszen a 9. helyen Sainz még egyszer sem cserélt, mögötte a már kétszer kiálló Albon pedig extrém mértékben tartotta fel az ugyancsak a rajt óta köröző Russellt, hogy ezzel segítsen a csapattársának.

    Mindez végül odáig fajult, hogy George Russell az alagút utáni sikánt szándékosan levágva előzte meg Albont, mondván inkább bevállalja a büntetést, mintsem továbbra is a szerinte veszélyesen vezető Williams-pilóta mögött sínylődjön. Csakhogy mivel szándékosan erre játszott, nem 5 másodperc, hanem bokszutcai áthajtás lett a „jutalma”.

    Russell „előzése”:

    Az élmezőny második kerékcsere-hullámát Piastri nyitotta a 48. körben és kapott egy szett keményet. Azért ekkor, mert Hamilton hátránya akkorára nőtt Verstappen mögött, hogy a holland megpróbálkozhatott volna az elévágással. A 49. körben Leclerc is jött egy közepes garnitúráért, majd egy körre rá Norris (kemény) is meglátogatta a szerelőit, amivel Verstappen állt az élre. Mivel Hamilton az 56. körben cserélt, és a kiállása után közel 50 másodperccel került a holland mögé, a Red Bull kivárhatott, hátha jön egy piros zászlós fázis, és egy ingyen cserével megszerezheti a győzelmet.

    A friss gumin a 78 körös futam 60. körére Norris és Leclerc is utolérte a címvédőt, majd előbbi inkább lemaradt Verstappentől, tudván, hogy a Ferrari úgysem tudja megelőzni. Leclerc persze próbálkozott becsülettel, és a 71. körben az uszodai szakaszon igencsak közel került a McLarenhez, miközben Norris azt szerette volna, ha Piastri a 4. helyen felzárkózik és nyomás alá helyezi az őt szorongató riválisát.

    Leclerc a 74. körben közölte, hogy Norris most már sokat hibázgat. A monacói egyetlen esélye az lett volna, ha egy komolyabb hibát ki tud használni, Norris azonban nem tette meg neki ezt a szívességet, és miután Verstappen a 77. körben másodszor is kiállt kereket cserélni, átvette a vezetést, majd életében először megnyerte a Monacói Nagydíjat.

    Norris és Leclerc mögött Piastri, Verstappen, Hamilton, Hadjar, Ocon, Lawson, Albon és Sainz lett a pontszerzők további sorrendje. Russell a 11., Tsunoda a 17., Antonelli a 18. helyen ért célba.

  • Leclerc máris lemondóan beszél a győzelmi esélyekről, Norris a remek taktikát dicséri

    Leclerc máris lemondóan beszél a győzelmi esélyekről, Norris a remek taktikát dicséri

    Charles Leclerc az elszalasztott lehetőség miatt bánkódik, Lando Norris a McLaren taktikájának helyességét hangoztatja, Oscar Piastri pedig a csapattársa elleni vereség dacára sem bánkódik, miután érzése szerint többször ütközött falnak ezen a hétvégén, mint karrierje során korábban összesen. Nyilatkozatok a Monacói Nagydíj időmérőjének legjobbjaitól.

    Szokatlan módon három fehér overallos versenyző zárt az első három helyen a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, de ez mégsem váratlan csapatok élmezőnyben való felbukkanását jelenti, csupán azt, hogy a McLaren és a Ferrari versenyzői is különleges szerelést kaptak erre a hétvégére.

    Bár a szabadedzéseken végig Leclerc volt a leggyorsabb, az időmérő végén a McLaren egy váratlan húzással le tudta győzni a Ferrarit: Norris és Piastri is nagyon korán érkezett a második Q3-as menetére, ennek célja pedig az volt, hogy ugyanazon a gumiszetten még egy gyorskört fussanak az időmérő legvégén. Ekkor sikerült Norrisnak visszavennie a vezetést Leclerc-től, a brit ezzel a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után szerzett ismét pole-t, néhány időmérős hibával tarkított rossz sorozatnak vetve így véget.

    „Már ideje volt. Az elmúlt hónapok küszködései után már el is felejtettem, milyen jó érzés ez. Monacóban a legnehezebb ezt elérni, ráadásul a hazai hős ellen kellett harcolnom” – nyilatkozta Norris a leintés után.

    „Már az időmérő előtt is úgy gondoltuk, hogy ez lesz a legjobb taktika, és ez be is igazolódott. A csapat remek munkát végzett, az ilyen napok pedig nem jönnek könnyen, szóval örülök, hogy vissza is adhatok nekik valamit.”

    Leclerc az előző négy hazai nagydíjhétvégéjéből hármon is pole-t szerzett, s jó helyzetben volt ahhoz, hogy idén is kimagasodjon a mezőnyből szombaton, ennek fényében pedig nem igazán tud örülni a második helynek, dacára annak, hogy a Ferrari idén eddig csak elvétve került ilyen magasságokba.

    „Mindig lehetne többet kihozni a helyzetből, de szerintem most ez volt számunkra a maximum. Fontos lett volna már az első gyorskörömmel is jól menni, mert az magabiztosságot adott volna a másodikra, ám a forgalom miatt ez nem jött össze” – magyarázta Leclerc.

    „Csalódott vagyok. Tudjuk, hogy nincs meg az autónk ahhoz, hogy a győzelmekért harcoljunk, de ezen a hétvégén mégis jónak érződött minden, a második helyről rajtolva viszont már elég nehéz lesz elsőként célba érni. Ugyanakkor büszke is vagyok az eredményünkre, mert papíron ennek egy nagyon nehéz hétvégének kellett volna lennie számunkra. Ha így nézzük, akkor ez azért nem olyan rossz.”

    A bajnokságot vezető Piastri 175 ezreddel maradt le Norristól és szerzett harmadik helyet, ám Leclerc-nél elégedettebben értékelt.

    „Kicsit emlékeztet ez a tavalyi évre: az első gyorsköröm jó volt, de aztán a másodikban elkövettem egy hibát a kikötőnél lévő sikánban, így benne hagytam egy kis időt. Nehéz lett volna legyőzni Landót, szép munka volt tőle, így is elégedett vagyok a harmadik hellyel, hiszen eddig elég zűrzavarosan alakult a hétvégém. Szerintem többször koccantam a falnak, mint ezt megelőzően az egész karrierem során!” – fogalmazott az ausztrál, akinek több érintése mellett egy balesete is volt, amikor a második szabadedzésen elvétette az 1-es kanyart.

    Norris váratlan taktikával elhappolta a pole-t Leclerc elől Monacóban

  • Piastri elmondta, miben hasonlít Verstappenre

    Piastri elmondta, miben hasonlít Verstappenre

    A két versenyző az idei évre közvetlen vetélytárs lett a Forma–1 világbajnoki címéért vívott csatában, Oscar Piastri szerint kölcsönösen tisztelik egymást a pályán.

    A pályán is összecsaptak már, ezekből Szaúd-Arábiában és Miamiban Piastri jött ki jól, előbbi alkalommal például egyenesen kizavarta a pályáról az 1. hely elvesztésébe beletörődni nem akaró hollandot, aki a kanyarlevágás miatt még büntetést is kapott. Látszik, hogy a Red Bull sztárja emberére talált a keménykedésben, és az ausztrál tudja, hogy ez a fajta magatartás a pályán tőle sem áll távol.

    „Úgy érzem, talán kevésbé brutális a hozzáállásom, de egyértelműen nem nagyon más az övéhez képest. Max és én elég hasonlóan versenyzünk, nagyon keményen, megalkuvás nélkül, mindketten a határokat feszegetjük” – mondta Piastri a BBC-nek.

    „Igyekszem mindig tisztességes lenni, de nagyon szűk a határmezsgye a jó kemény versenyzés és a határ átlépése között. Mindig nehéz megtalálni a helyes arányokat. De úgy érzem, mindketten tisztelettel versenyzünk egymás ellen, tudjuk, mire számítsunk a másiktól, főleg az idei csaták után.”

    Jelenleg Piastri vezeti a tabellát 146 pontjával, Verstappen 124-et gyűjtött, és kettejük között helyezkedik el még Lando Norris a másik McLarennel. Talán csak idő kérdése, hogy a tét és a feszültség emelkedésével valamikor ütközésbe torkolljon a vetélytársak egymás elleni keménykedése.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    Furcsa kijelentés Helmut Markótól: nem csak Verstappentől szeretne győzelmeket látni

    A Red Bull tanácsadója elmondta, szerinte Max Verstappennek legalább hány győzelmet kell szereznie a bajnoki címe megvédéséhez.

    Verstappen eddig kétszer, Japánban és Imolában nyert, de utóbbi reményt adhat neki abból a szempontból, hogy ott nem csak az időmérős bravúrja alapozta meg a sikert, hanem a Red Bull frissített autója gyorsabbnak is tűnt a McLarenénél. Helmut Marko tudja, hogy innentől sem vár rá könnyű menet a címvédés felé.

    „Egyértelműen kell öt-hat győzelem hozzá, és ezt nehéz lesz elérni a McLaren ellen, mert ők megmutatták, hogy az autójuk bármilyen pályán, bármilyen gumival, bármilyen hőmérsékleti viszonyok között jól működik – nyilatkozta a Sport.de-nek. – Mindennek jól kell összeállni nálunk, hogy legyen esélyünk. De remélem, Lando Norris is elkezd újra győzelmeket aratni, hogy pontokat vegyen el Oscar Piastritól. Ebből előnyt kell kovácsolnunk.”

    A McLaren mindkét pilótája ellen harcolunk, nem számít jelenleg, melyikük a gyorsabb, mert ez változik – mondta. – Nálunk egyértelműen Max az első számú, mindent köré építünk, míg a McLaren két versenyzője nagyjából egyformán gyors. Minél többször fordul a sorrend kettejük között, nekünk annál jobb.

    A McLaren vezetője, Zak Brown újfent leszögezte a PlanetF1.com-nak adott interjújában, hogy a McLaren egyenrangúan kezeli Piastrit és Norrist, amíg hasonló esélyekkel támadják a vb-címet. „A versenyzőink nem kiemelt, hanem igazságos bánásmódot kérnek, és azt is kapják. Azt akarják, hogy a jobbik nyerjen. Remélhetőleg olyan autót adunk nekik, amellyel az utolsó versenyen már csak ők ketten lesznek harcban a bajnoki címért” – mondta.

    A McLaren buzdítja a riválisokat, hogy rajta, gyanúsítgassanak tovább

  • Verstappen és Piastri együtt búslakodik

    Verstappen és Piastri együtt búslakodik

    Max Verstappen és Oscar Piastri is sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy (legalábbis egy ideig) valószínűleg ez volt az utolsó F1-es futam Imolában.

    Már a hétvégi verseny előtt voltak jelei ennek, és azóta sem érkezett olyan hír, ami az ellenkezőjére utalna, vagyis az F1 vezetése és a történelmi helyszín bizonyára már nem nagyon tárgyal a folytatásról. Imola egyszer, 2006-ban már búcsúzott a naptárból, szóval itt tudják, milyen visszatérni oda, amire 2020-ban a koronavírus-járvány teremtett lehetőséget.

    A jövő zenéje, lesz-e később hasonló, mindenesetre Verstappen sajnálja, hogy 2026-ban minden bizonnyal nem tér vissza ide a világbajnokság. „Kár, hogy elveszítünk ilyen pályákat. Megértem az okokat az F1 oldaláról, az új pályák érkezését a sport és a pénzügyi oldalról is látni kell. Az üzlet bővítéséhez és a sportág népszerűsítéséhez szükség van rájuk” – mondta a futam utáni sajtótájékoztatón.

    „Az ilyen fajta pályák miatt szerettem bele az autóversenyzésbe, nagyon élvezetes vezetni rajtuk – mutatott rá. – Egyes pályákon látható, mekkora a tempó, milyen nehéz tökéletesen kiismerni őket, mekkora a múltjuk. Ez mind különleges és érzelmeket táplál. Személy szerint egyértelműen sajnálom [Imola búcsúját], de én mit tehetnék ellene?”

    Az FIA elkapta a trükköző McLarent? – a wokingi istálló tagad, a Red Bull gyanakszik

    Piastri sem szeretné, hogy az évtizedes hagyományokkal bíró versenyeket lecseréljék modernkori jövevényekre. „Vigyáznunk kell, nehogy elveszítsük az összes történelmi pályát, amelyek szinte végig részesei voltak a bajnokságnak. Legalább háromnegyedük a versenyzők kedvencei közé tartozik – jelentette ki. – A pilóták többsége valószínűleg Silverstone-t, Szuzukát, Spát, Imolát és Zandvoortot nevezné meg a három kedvence között.”

    „Ez a pálya alighanem kiesik, Zandvoort [2027-től] szintén, Spát rotálni fogják. Azt hiszem, Monza eléggé biztonságban van, Monza eltűnése más problémákat okozna. Vigyáznunk kell, hogy megmaradjanak a naptárban ezek a pályák. Imolában és az ehhez hasonló pályákon egyértelműen sokkal egy időmérő, mint máshol.”

    George Russell pragmatikusabb szempontból beszélt a témáról. Meg kell találni az egyensúlyt. Szeretjük a pálya arculatát, de Imolában nagyon nehéz versenyezni, ahogy Zandvoortban is, Japánban sem könnyű. Az új helyszínekből hiányzik a jellegzetesség, cserébe általában jó versenyzést biztosítanak” – nyilatkozta.

    Leclerc-nek kezd elege lenni a Ferrariból? – brutálisan őszinte volt az imolai futam után

  • Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    Az elbaltázott taktika után a McLaren azon vívódott, milyen sorrendben kapjon ki Verstappentől

    A McLaren a második és a harmadik helyet szerezte meg az Emilia-romagnai Nagydíjon Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, azt pedig ezúttal sem úszták meg, hogy csapatutasítást kelljen mérlegelniük, de végül némák maradtak a rádiók.

    Piastri az élről, Norris pedig a negyedik helyről rajtolt, ám azt követően, hogy Max Verstappen egy merész bevetődéssel az első kanyarkombinációban átvette a vezetést az ausztráltól, a McLaren egyre kilátástalanabb helyzetbe került a győzelemért folyó harcban. A korai első kerékcsere Piastri szerint még „jó ötletnek tűnt”, hiszen ezzel próbáltak volta Verstappen elé vágni, ám nem számítottak arra, hogy a Red Bullnál egyetlen bokszkiállással fogják abszolválni a futamot.

    „Kicsit csalódott vagyok. Kemény verseny volt, amely során nem sok minden alakult kedvezően számunkra – kezdte nyilatkozatát Piastri az F1TV-nek. – Nyilvánvalóan az első kanyarból nem jöttem ki jól, és a stratégiával is olyan irányt választottunk, ami utólag nem gondolom, hogy a helyes lett volna, pedig akkor még egész jó ötletnek tűnt. Ezt követően minden VSC és biztonsági autó rossz időzítéssel jött számunkra. Így is harmadik lettem, ami rendben van, de nem ilyen délutánra számítottunk.”

    Az Andrea Kimi Antonelli kiesése miatt a pályára küldött biztonsági autó az utolsó tíz körre adott ismét szabad utat a mezőnynek, ekkor Verstappen mögött Piastri és Norris sorakozott, de a hollandnak ekkor sem kellett tartania a közvetlen támadástól, mivel az ausztrál használt gumikon haladt mögötte. A McLaren bokszában ekkor dilemmába kerültek: ha Norrist gyorsan előre engedik, akkor a brit talán még megpróbálhatja megelőzni Verstappent, a két pilótájuk közötti szoros bajnoki harc miatt azonban nem akarták félrehúzódásra kérni a pontversenyt vezető versenyzőjüket.

    Verstappen a rajtnál és a taktikával is túljárt a McLaren eszén, sorozatban negyedszer győzött Imolában

    „Elgondolkodtunk rajta. De meg akartuk hagyni Oscarnak a lehetőséget az újraindításnál – mondta a Sky Sportsnak Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője. – Abból indultunk ki, hogy ha Lando elég gyors ahhoz, hogy megelőzze Maxet, akkor Oscar mellett nagyon könnyen el kell tudnia menni, tudva, hogy milyen használt gumikon haladt. Szóval ha meglett volna a kellő sebességkülönbség, akkor a dolgok maguktól is megoldódtak volna. Elégedettek vagyunk azzal, ahogy végül alakult, és a versenyzők is egyetértenek azzal, hogy mi így versenyzünk.”

    Ebből úgy tűnik, a csapatnál is az volt a domináns érzet, hogy Norris valószínűleg nem tudná megelőzni Verstappent egy közvetlen párharcban. Végül nem is adtak a helycserével kapcsolatos üzenetet a versenyzőiknek, s Norrisnak három körébe telt, mire utat talált a húsz körrel használtabb abroncsokon haladó csapattársa mellett – ezzel a bajnoki tabellán a hátrányát 16-ról 13 pontosra csökkentve.

    „Én voltam jobb gumikon, de semmire nem számítottam – mondta Norris. – Így is kemény csatánk volt az első kanyarban, de ennek így is kell lennie. Én is időt veszítettem, ő is időt veszített, ezzel jár a bajnoki címért folyó harc. Ha a csapat megpróbált volna valakinek a kedvében járni, akkor annak a másik nem örült volna. Szerintem jól kezeltük a helyzetet.”

    Minden idők legjobb Ferrarija motiválja a McLaren csapatfőnökét

  • Verstappen és a Red Bull simán megszerezhette volna az imolai pole-t, ha meglépi ezt

    Verstappen és a Red Bull simán megszerezhette volna az imolai pole-t, ha meglépi ezt

    Egyetlen döntés választotta el a Red Bullt attól, hogy Max Verstappen a pole pozícióból kezdje a Emilia-romagnai Nagydíjat. Hogy helyesen cselekedtek-e, az csak a futamon fog eldőlni.

    Miután mondhatni szokás szerint hatalmas előrelépést értek el péntekről szombatra, a Red Bull Max Verstappen kezei között bejelentkezett az imolai pole-ért folyó csatába, és végül csak 34 ezredmásodpercen múlt, hogy nem az övé lett az első rajtkocka Oscar Piastri helyett. Amennyiben pedig a bikás istálló meghúzta volna, amit a Mercedes vagy az Aston Martin, a címvédő szinte biztosan az első helyről várhatná a lámpák kialvását.

    Miután a javuló pályaviszonyok és a feltekert erőforrások szombatra változtattak a gumiképleten, és a pénteken egy körön még egyértelműen jobb guminak számító C6-os keverék hirtelen rosszabbá vált, mint a C5-ös, mert a megnövekedett terheléssel már nem bírt el, az időmérő egyik nagy kérdése az lett, hogy melyik csapat fogja felpakolni a közepes keveréket. Mivel pilótánként csak három C5-ös és nyolc C6-os szett állt rendelkezésre a hétvége előtt, az időmérőre előbbiből pedig már csak az Aston Martinnak maradt kettő, mindenki másnak egy, nyilvánvalóvá vált, hogy aki mégis felteszi a sárga oldalfalú Pirellit, az ebből a szempontból hátrányba hozza magát a futamra.

    Az Astonnak nem igazán volt veszítenivalója, így ők meglépték ezt, és be is jutottak a Q3-ba, ahol az élmezőny pilótái közül végül George Russell futott csak mért kört C5-ösön, amivel az egyik McLarent sikerült is elkapnia, és csak 1 tizedmásodperccel maradt el a pole-t megszerző Piastritól úgy, hogy a kör kezdetekor időt veszített a forgalom miatt. Mivel elmondása szerint 1 tizedet bukott, még Russellnek is meglehetet volna az első hely, ebből kiindulva a harmad ekkorra hátránnyal másodikként végző Verstappen tehát bizonyára képes lett volna pole-ba állítani a Red Bull a sárga Pirelliken.

    Russell, Mercedes, Imola
    Egyedül Russell próbálkozott C5-ös gumival a Q3-ban a topcsapatok pilótái közül / Fotó: LAT Images

    „Megvizsgáltuk ezt a lehetőséget, Max pedig kényelmesebben érezte magát ezeken a gumikon a harmadik szabadedzésen. Úgy döntöttünk, megvárjuk, hol állunk az első körök után” – mondta utólag Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke. Verstappen az első Q3-as próbálkozás után első volt, fél tizeddel megelőzve Piastrit, ezért a csapat úgy döntött, hogy a futamot helyezik előtérbe, és maradnak a C6-os keverék mellett. Ezzel a holland végül hajszállal kikapott az ausztráltól.

    A telemetriai adatok alapján a Red Bull az első szektorban jelentősen gyorsabb volt a McLarennél, és a Tosa kanyarhoz Verstappen 0,175 másodperces előnyben érkezett, de aztán a McLaren szokás szerint jobban életben tartotta a hátsó gumikat, aminek köszönhetően elkezdte ledolgozni a hátrányt. Az Acque Minerali kijáratára ez megtörtént, majd a Variante Alta felé Verstappen 8 századot ugyan visszanyert, de a sikánban Piastri ezt rögtön el is tüntette, majd a második Rivazzából, azaz az utolsó kanyarból jobban kigyorsítva elhappolta a pole-t.

    A Red Bull tehát egyszerűen túl gyors volt ahhoz, hogy kockáztasson, míg a Mercedes túl lassú, hogy bízzon a lágy gumis tempójában. Ezzel Russell kompromittálta a futamát, hiszen minden bizonnyal egy kiállásos verseny várható, amelyen alap esetben a közepes és a kemény keverék jut majd szóhoz, neki így viszont előbbiből nem maradt új szettje, míg a többieknek igen. Hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy Verstappen megszorongassa az egyértelműen jobb versenytempóval rendelkező McLarent, vagy inkább rá kellett volna mennie a pole-ra, a pályán elfoglalt pozíciót helyezve előtérbe, az ma 15 órától kiderül.

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

  • Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Norris immár végtelenítve játssza ugyanazt a hanglemezt az időmérők után

    Lando Norris csalódottan nyilatkozott és máris lemondott a vasárnapi győzelemről, miután csak a negyedik helyre kvalifikált az Emilia-romagnai Nagydíj időmérőjén.

    Bár a házon belüli időmérős csatában még csak 4:3-ra vezet vele szemben Oscar Piastri idén, mégis úgy tűnik, mintha Norris lenne az, akinek rendszeresen magyaráznia kell a bizonyítványát az utolsó körben elszalasztott lehetőségek miatt. Kétségtelen persze, hogy rajtelsőséget Norris utoljára a szezonnyitón szerzett, csapattársának pedig immár az idei harmadik jött össze Imolában, és az is igaz, hogy amikor Piastri nyeri kettőjük csatáját, azt nagyobb különbséggel tette eddig.

    „Az utolsó két körömig minden jól ment. Csak… nem voltam elég gyors, ennyi az egész – kezdte magyarázatát Norris az F1TV kérdésére. – Nem tudom, mi az oka, egyszerűen csak nem jött a köridő. Ugyanaz a válaszom, mint minden hétvégén, ez már egy megszokott dolog. Dolgoznom kell rajta, mert ez így nem elég jó.”

    Max Verstappen és George Russell is befészkelődött Piastri és Norris közé a rajtrácson, Imolában pedig napjaink meghízott autóival már elég nehéz előzni, így a brit mintha lélekben már el is könyvelte volna, hogy vasárnap tovább fog nőni ponthátránya csapattársához képest a jelenlegi 16-ról.

    „Nem hiszem, hogy a tempónk sokkal jobb lenne, mint a többieké. Azért vagyok itt, hogy győzzek, de így, hogy nincs valami sok esélyem a győzelemre, egy dobogó azért jó lenne.”

    A McLarenek az új, leglágyabb keveréken teljesítették az egész időmérőt, amit a Pirelli idénre fejlesztett ki, noha az Aston Martin és a Mercedes bizonyította, hogy akár az egy fokkal keményebbel is lehetséges gyorsabb időt futni egyetlen körön. Piastrit leginkább ez a tény aggasztotta, miközben Verstappen szorongatta őt a pole-ért folyó csatában, ám az előző két hétvégével ellentétben a Red Bullnak most nem sikerült elcsennie az első rajthelyet a McLarenek elől – 34 ezreddel volt gyorsabb az ausztrál.

    „Szerintem tegnap még mindenki úgy volt vele, hogy a C6-osok nem olyan rosszak, ma azonban igazi talány elé állítottak minket. De a csapatnak köszönhetően sikerült jó helyzetbe kerülnünk az időmérőre” – fogalmazott Piastri.

    „Erős volt a köröm, bár az utolsó kanyarban el kellett mennem valami négy autó mellett, ami nem segített, de így is elég volt. Izgatottan várom a holnapot.”

    Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról

  • Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Verstappen felzárkózott a McLarenre Imolában, az időmérőn jöhet a gumipóker

    Ezúttal Lando Norris volt a leggyorsabb a két McLaren közül, de Oscar Piastri szorosan követte őt az Emilia-romagnai Nagydíj harmadik szabadedzésén, amelyen már Max Verstappen is odaért a két papajaszínű autó mögé, noha ő más gumikeveréken.

    Az utolsó edzés eléggé vontatottan indult Imolában, sokáig a kemény gumit koptató Lando Norris volt az egyetlen pilóta, aki kimerészkedett. Az első 20 perc végéhez közeledve aztán kezdett megélénkülni a forgalom, hiszen már 10 versenyzőnek is volt mért köre, majd miután már a McLarenek és a Red Bullok is próbálkoztak egyszer, a Verstappen (1:15,579), Norris, Piastri, Hamilton, Beaman, Tsunoda sorrend alakult ki az első hatban. Norris hátránya csak 77 ezredre rúgott a holland mögött, míg Piastrié már két és fél tizedre.

    Féltávhoz közeledve a második edzésen hibázó, de már ott is remek tempót mutató Isack Hadjar villant egyet és 1:15,508-as körrel átvette a vezetést, ráadásul ő is közepes keveréken futott. A mezőnyből utolsóként mért kört teljesítő Mercedesek sem tudták letaszítani onnan (Russell a 7., Antonelli a 15. helyre sorolt be), viszont érkezett Max Verstappen egy második közepes gumis próbálkozással, és 1:15,130-al közel 4 tizedet vert a testvércsapat újoncára. Ezzel egyidőben Leclerc és Norris is javított, előbbi a 4., utóbbi a 2. helyre ugrott fel.

    30 perc elteltével Verstappen, Norris, Hadjar, Leclerc, Piastri, Hamilton, Sainz, Albon, Tsunoda, Russell volt a sorrend az első tízben, ahol az összes versenyző közepes gumin érte el a legjobbját. Ezzel azonban nem ért véget az első szett gumikon elért javítások sora, a második edzésrészbe lépve ugyanis előbb Russell ugrott fel az 5. helyre, majd Verstappen faragott 5 századot a legjobbján, végül pedig Albon lépett fel a 6. pozícióba.

    Féltávnál Lawson bemutatta a harmadik edzés egyetlen megpördülését:

    Az első időmérő-szimulációs lágy gumis körre – akárcsak a második szabadedzésen – most is George Russell vállalkozott az utolsó 20 percbe lépve, de a Variante Alta kijáratán hibázott, megcsípte a kavicságyat, majd visszatért a bokszba. A következő jelentkező Oscar Piastri volt, de ő is rontott, csak ő az Acque Minerali kijáratát mérte el, ezért ő is elvette. A mögötte érkező Verstappen azonban már végigment – noha a Variante Altában ő sem volt makulátlan – ám javítani nem tudott a közepes gumin elért idején.

    Az első, akinek ez sikerült, Lando Norris volt, aki 1:14,897-re szorította le a lécet, ezzel 0,181 másodperccel megelőzve Verstappent. Utána néhányan a mezőny második felében szintén előreléptek, de a 4. helyen álló Hadjar szintén képtelen volt javítani a lágyakon. Második próbálkozásra Piastri azonban már megtette ezt, de csak a 3. helyre ugrott előre, hátránya pedig közel 4 tized volt.

    Ami a Ferrarikat illeti, Hamilton és Leclerc továbbra is küszködött, a monacói ráadásul a Villeneuve-sikánban szintén leborotválta a kavicságy szélét. A Mercedesnél végül Antonelli talált némi időt a C6-os gumin, mert Russell hiába tért vissza velük a pályára, javítani nem tudott. Olasz csapattársa viszont feljött a 4. helyre Sainz elé, noha 5 tizeddel volt lassabb Norrisnál, aki megpróbált még tovább faragni, de elrontotta az első kanyart, majd csúnyán átvágtatott a kavicságyon. Ellenben Piastrinak összejött a javítás és 1 tizedre zárkózott fel Norrisra, noha már a 3. mért körét futotta a lágy keveréken.

    Az edzés végül Norris zárta az élen egy tizeddel Piastri és kevesebb mint 2 tizeddel Verstappen előtt. Utánuk Antonelli, Leclerc, Sainz, Hadjar, Russell, Albon, Hamilton volt a további sorrend az első tízben, ahol végül négyen (Verstappen, Hadjar, Russell, Albon) is a közepes gumin futott idejükkel szerepeltek.

    A mezőny második felében az Alonso, Bearman, Stroll, Lawson, Gasly, Bortoleto, Tsunoda, Colapinto, Hülkenberg, Ocon sorend alakult ki, és itt már csak a Red Bull japán versenyzője nem a lágy gumis körével képviseltette magát.

    Az időmérőre ezek alapján nagy gumipóker várható, hiszen nagyon nem egyértelmű, hogy a közepes vagy a lágy gumi lesz a jobb az időmérőn, amely magyar idő szerint 16 órakor kezdődik.

    A 3. szabadedzés végeredménye:

  • Elképesztően sűrű volt a mezőny az első imolai edzésen

    Elképesztően sűrű volt a mezőny az első imolai edzésen

    Oscar Piastri volt a leggyorsabb az imolai F1-es nagydíjhétvége első edzésén, de öt másik versenyző is 1,5 tizedmásodpercen került hozzá.

    Szép napsütéses tavaszi időben kezdte meg az F1 mezőny a felkészülést az imolai versenyre. Miután csütörtökön rosszullét gyötörte, Charles Leclerc autóba tudott ülni a Ferrarinál, ahogy a Jack Doohant váltó Franco Colapinto is bemutatkozott az Alpine-nál.

    A Pirelli először itt veti be a legpuhább, C6 típusú gumiját, amit aktívan használni is kezdtek a csapatok, és az edzés nagyobb részében szinte folyamatosan változott a sorrend a rangsorban attól függően, hogy épp ki javított az idején velük.

    Az első tréningen végül szoros eredménylista alakult ki, az 1. Oscar Piastri és a 20. Esteban Ocon között 1,1 másodperc volt a különbség, és a mezőny legeleje elképesztően sűrű lett: Piastrihoz képest öten is másfél tizedmásodpercen belül maradtak. Ebben a csoportban találunk Mercedest, Ferrarit, meglepetésre Williamst és Alpine-t, Red Bullt viszont nem, Max Verstappen 3,5 tized hátránnyal lett 7.

    Többen játszottak a tűzzel a kerékvetők meglovagolásával (Hamilton, Leclerc, Albon), de baleset sokáig nem következett be – egészen az edzés utolsó előtti percéig, amikor Gabriel Bortoleto a célegyenesre fordító kanyarnál lebontotta a Sauber elejét. A brazil a ráfordító kerékvetőn csúszott meg, és már nem tudta megfogni a kocsit a fal előtt.

    Az első szabadedzés végeredménye:
    (a grafika készítője vicces kedvében volt, Max Verstappent Franz Hermann néven tűntette fel, amit a titkosnak szánt GT-tesztje során használt a holland)

    Norris meglepő kijelentést tett a vb-címért vívott csatáról