Címke: Oscar Piastri

  • Hamilton végre nem különcködött az F1 játékában, de a saját hősét sem ismerte fel

    Hamilton végre nem különcködött az F1 játékában, de a saját hősét sem ismerte fel

    Az F1 közösségi médiája évek óta szervez játékos feladványokat a pilótáknak. A Grill The Grid legújabb epizódjához egy korábban már látott próbatételt választottak: jelenlegi és régebbi versenyzők arcából generáltak képzeletbeli személyeket, akikhez társítani kellett a frizurát, a szemet és a szájat-állkapcsot.

    A játékban ezúttal részt vett Lewis Hamilton és Fernando Alonso is, ami azért említésre méltó, mert előbbi az elmúlt években csak elvétve tette meg ezt, míg utóbbi tavaly például egyáltalán nem. Az első feladványok megoldásával 17-en próbálkoztak, a hiányzók között Yuki Tsunodát, Liam Lawsont és Franco Colapintót találjuk.

    Voltak könnyű és nehéz részek a játékban, sikerült néhány igazi „torzszülöttet” is létrehozni F1-es versenyzők arcainak keverésével. Max Verstappen meglepetésre már az elején bukott pontot azzal, hogy Oscar Piastrit nem ismerte meg a szeméről, a keményebb diónak számító részek pedig csak ezután jöttek.

    Főleg az állkapcsos részek okoztak fejtörést a pilótáknak, ahogy Hamilton is megjegyezte, ő például nem szokta azt figyelni az embereken. Bizonyára emiatt is volt, hogy saját hőse, Ayrton Senna, vagy 2008-as világbajnoki riválisa, Felipe Massa állkapcsát sem ismerte fel, de mentségére szóljon, ez többnyire másoknak sem ment – sokan például szentül hitték Massa arcának alsó részére, hogy Robert Kubicáé vagy Pastor Maldonadóé szerepel a képen.

    Az első forduló után Oscar Piastri és Alexander Albon holtversenyben vezeti az értékelést. Az F1 tabelláját vezetői ausztrál itt ráadásul nem csupán az összetett értékelés megnyerésére, hanem egyenesen a címvédésre tör, hiszen tavaly ő nyerte a játékot.

  • Piastri szerint az utólagos bölcs tanácsot is a hajára kenheti

    Piastri szerint az utólagos bölcs tanácsot is a hajára kenheti

    Oscar Piastri nagyon nehéznek érezte megelőzni Lando Norrist a Hungaroringen, azt mondja, valószínűleg akkor sem jár sikerrel, ha hosszabb a táv.

    A McLaren szétválasztotta versenyzői stratégiáit a Magyar Nagydíjon, hogy megelőzzék Charles Leclerc-t, és ebből a győztes Norris jött ki a legjobban. (A témával ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben.) Piastri a második kerékcseréje után pozícióhátrányban volt, amin nem tudott felülkerekedni a gumielőnyével; szerinte akármeddig próbálkozhatott volna, úgysem alakult volna másképp a sorrend.

    „Amíg tiszta volt előttem a levegő, gyorsan közeledtem hozzá, de utána hihetetlenül nehéz volt közel maradni hozzá. A pálya középső részén sok olyan kanyar található, amelyeknél azt éreztem, hiába vettem be őket jobban, megfizettem az árát azzal, hogy utána túl közel kerültem hozzá – nyilatkozta a futam utáni sajtótájékoztatón. – A kör végén az elnyújtott kanyarok eltiporják a leszorítóerőt [amikor egy másik autót követünk]. Nem hiszem, hogy más eredmény született volna, ha még tovább tart a verseny. De próbálkoztam.”

    Kérdés, ezek után a McLaren mennyire fog eltérő stratégiákat engedni a pilótáknak, hiszen a bokszkiállások előtt Norris előtt haladt Piastri. Az ausztrál az utolsó előtti körben szánta rá magát egy elég optimistának tűnő bevetődésre a célegyenes végén, amiből kis híján ütközés lett, ugyanakkor Piastri azt sem bánja, hogy nem várt az utolsó körig a kísérlettel.

    Piastrinak a Hungaroringen elnézte azt a McLaren, amit korábban nem

    „Mindig nehézzé vált a támadás, amikor nagyon megközelítettem, azonban nem akarjuk elszalasztani a lehetőséget, ha látjuk, mert talán nem lesz következő, ezért meg kellett próbálnom. Utólag mondhatnánk, hogy talán várnom kellett volna még egy kört, de meggyőződésem, hogy az sem változtatott volna semmit” – mondta.

    „Elég hamar újra felzárkóztam rá az utolsó körre, hat-hét tizedmásodpercre felzárkózni megoldható, de ahhoz, hogy még közelebb kerüljek hozzá, azt hiszem, vadonatúj lágy gumira lett volna szükségem.”

  • Piastrinak a Hungaroringen elnézte azt a McLaren, amit korábban nem

    Piastrinak a Hungaroringen elnézte azt a McLaren, amit korábban nem

    Oscar Piastri az idén másodszor találta el kis híján egy optimista előzési kísérlet közben Lando Norrist, de míg korábban ezért a McLaren megfedte őt, a wokingiak csapatfőnöke most nem látott semmi kivetnivalót a történtekben.

    Hiába voltak jóval frissebbek a gumijai, mint az egy kiállásos stratégiát követő csapattársának, Oscar Piastri csak utolérni tudta Lando Norrist a Magyar Nagydíj hajrájában, megelőzni nem. Egy próbálkozást azonban eleresztett az ausztrál, aminek viszont majdnem ütközés lett a vége. A pontverseny éllovasa a célegyenes végén, igencsak messziről próbált bevetődni csapattársa mellé, majd a jobb első kerekét állóra fékezve túlcsúszott a kanyarcsúcsponton, miközben nagyon kevésen múlt, hogy nem találta el Norrist.

    Íme:

    Noha Piastri kis híján megfosztotta a McLarent a kettős győzelemtől, Andrea Stella, a wokingiak csapatfőnöke nem emelte ki az esetet a verseny után, sőt, elmondta, hogy egyik pilóta sem lépte át a csapat által lefektetett szabályokat.

    „Ez kemény, igazságos versenyzés volt, egyértelműen belül volt az irányelveinken. Oscar kicsit elfékezte magát, ugyanakkor Lando hagyott némi helyet, mert tudta, hogy Oscar a határon van a fékezéssel. Továbbra is nagyon büszkék vagyunk arra, ahogy Lando és Oscar versenyez. Ez nagyszerű módja megtisztelni az F1-ben versenyzést, ezek a McLaren értékei” – mondta az olasz szakember.

    Mindez csak azért érdekes, mert négy futammal ezelőtt, Ausztriában egy, a mostanihoz kísértetiesen hasonló esetben a McLaren már menet közben rászólt Piastrira, hogy ez túl sok volt, aki már a rádióban bocsánatot kért. Akkor a négyes kanyar előtt hasonló módon próbált meg bevetődni Norris mellé, mint a Hungaroringen az egyesben, majd szintén blokkolt a jobb elsője, és ugyancsak kevéssel kerülte el a csapattársát.

    Az ausztriai eset:

    „A tény, hogy Oscar elismerte, és elnézést kért, azt jelenti, hogy ő is tisztában volt ezzel. Különösen az etap egy olyan szakaszában, amelyben az első gumik már eléggé kopottak, ha rámész erre a résre, nem biztos, hogy teljes mértékben uralni fogod az autót és elfékezheted magad. Én azt láttam problémának, hogy blokkolt a kereke, és egy elfékezéssel elveszíted az uralmat az autó fölött. Nem akarjuk, hogy olyasmi határozza meg, hogy milyen közel van a két autó, amit nem uralunk teljes mértékben. Ez a mi értelmezésünk, ami szerintem egyezik Oscar értelmezésével” – magyarázta akkor Stella, hogy az ilyesmi miért nem fér bele.

  • Tényleg megnyerette Norrisszal a McLaren a Magyar Nagydíjat?

    Tényleg megnyerette Norrisszal a McLaren a Magyar Nagydíjat?

    A McLaren kettős győzelmet ünnepelhetett ugyan a jubileumi 40. Magyar Nagydíjon, utólag sokan megtalálták a wokingi istállót azzal, hogy Lando Norrisnak kedvezett. Megnéztük, hogy valóban így volt-e.

    Sokan most bizonyára úgy érzik, hogy a McLaren igazságtalanul bánt Oscar Piastrival, mert a jobb pozícióban haladó versenyzőjének adta a lassabb stratégiát, míg a rajt után az 5. helyre visszaeső Lando Norris a taktikának köszönhetően megnyerhette a Magyar Nagydíjat. Ezek az érzések ugyanakkor – amellett, hogy teljesen értehetőek – figyelmen kívül hagyják a tényeket.

    Elöljáróban szögezzük le, hogy Oscar Piastri teljes mértékben megérdemelte volna a győzelmet a Hungaroringen, hiszen a Norris-pályának tartott mogyoródi aszfaltcsíkon legyőzte csapattársát az időmérőn, majd vele ellentétben a rajtnál megtartotta a pozícióját és az élen álló Charles Leclerc fő kihívójává lépett elő. Csakhogy végül a monacói pilótához hasonlóan kétkiállásos stratégiával teljesítette a távot, míg a futam elején az 5. helyre visszaeső, majd Fernando Alonso megelőzése után a 3. helyen haladó George Russell mögé beszoruló Norris az egy kiállásos taktikával átugrotta őt és nyert.

    Ám mint oly sokszor a Forma–1-ben, a 40. Magyar Nagydíjon is utólag vált nyilvánvalóvá, hogy melyik esetben melyik volt a legkifizetődőbb stratégia. A verseny elején még úgy tűnt, hogy Norris a rossz helyezkedésével kiírta magát a győzelemért zajló csatából, és a futam arról fog szólni, hogy Piastri valahogy át tudja-e hámozni magát a meglepően gyors Leclerc-en. Mivel a verseny előtt a két kiállásos taktika jelentősen gyorsabban tűnt, magától értetődő volt, hogy Leclerc és Piastri is ezen lesz.

    Minden arra utal, hogy a Ferrari kockáztatása döntötte romba Leclerc Magyar Nagydíját

    Piastri az első kiállásnál elévágással próbálkozott, de ez nem jött össze, a második etapra Leclerc pedig – vélhetően a már ezen a szettjén némileg megnövelt guminyomás miatt – nem tudott olyan tempót autózni, mint korábban, viszont annyira nem lassult vissza, hogy Piastri el tudjon menni mellette. Az ausztrál versenye Norrishoz viszonyítva ebben a szakaszban kezdett az ő szemszögéből nézve negatív irányt venni, mert míg ő a Ferrari turbulens levegőjében gyilkolta a gumijait, addig csapattársa előtt szabaddá vált a pálya, ő pedig a kopott közepes gumikon remek tempót kezdett autózni, miután a McLaren felajánlotta neki az egy kiállásos stratégia lehetőségét, ő pedig úgy volt vele, hogy „miért ne?”

    Leclerc megelőzése után az utolsó etapban Piastri aztán hiába eredt Norris után 14 körrel frissebb gumikon, a 12 másodperces hátrányát csak ledolgozni tudta, az előzés már nem jött neki össze. Igazából még csak rendes támadási közelségbe sem tudott kerülni, és egy kis híján ütközéssel végződő kísérletet leszámítva nem is próbálkozott, utólag pedig nem tartotta valószínűnek azt sem, hogy ha még lett volna hátra néhány kör, akkor elment volna Norris mellett.

    „Tudtam, hogy a gumielőnnyel is nehéz dolgom lehet. Utolérni őt viszonylag könnyű volt, de az előzés már teljesen más történet. Amint felzárkózol, elképesztően nehézzé válik elég közel maradni. Annyi kanyar van, amelyben lemaradsz, aztán ott van a két hosszú kanyar a kör végén, ami követésnél egyszerűen megöli a leszorítóerőt. Még ha több kör is állt volna a rendelkezésemre, akkor sem gondolom, hogy más lett volna a helyzet. Hat-hét tizeden belülre kerülni lehetséges volt, de vadonatúj lágy gumikon kellett volna legyek, hogy ezután előzni tudjak” – nyilatkozta utólag Piastri.

    Hogy lehetett-e volna az ausztrált is egy kiállásos stratégiára állítani? Abszolút. Azzal megnyerhette volna a versenyt? Igen. Hogy akkor miért nem döntött így a McLaren? Egyszerűen azért, mert a két kiállás tűnt a gyorsabb opciónak, és az is lett volna, csak nem egy másik autó turbulens levegőjében haladva. Amikor Russellt kihívták Norris elől az első kerékcseréjére, a brit pedig kopott közepeseken elkezdett remek tempót autózni, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy milyen sokat jelent a tiszta pálya. Ha nem szorul be Leclerc mögé, Piastri a két kiállással is megverte volna Norrist, akinek az érdemeit persze ne kisebbítsük, hiszen tökéletes, szinte hibátlan kivitelezés kellett ahhoz, hogy nyerjen.

    Oscar Piastri, Zak Brown, McLaren, Magyar Nagydíj
    Piastri jól viselte a vereséget | Fotó: Hungaroring Média

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke utólag elmondta, Norrisszal egyszerűen csak mással próbálkoztak, mert abban nem voltak biztosak, hogy az egy kiállással nyerhet, de abban igen, hogy ha ő is két cserével megy, akkor biztosan nem tud előbbre keveredni (Leclerc tempójának visszaesését nyilván nem láthatta senki előre).

    „McLaren Racingként nagyszerű versenyeket akarunk adni a Forma–1-nek. Meg akarjuk adni a lehetőséget a két pilótánknak, hogy kifejezzék a tehetségüket, üldözzék a céljaikat, a személyes sikereiket, mindennek pedig a csapat érdekeit, az igazságosságot, a sportszerűséget és egymás tiszteletét szem előtt tartva kell történnie. Én személy szerint ezt láttam. Amikor csapaton belül eltérő a stratégiánk, amikor vannak különböző opcióink, ez a versenyzés része. Szerintem egyik versenyzőnk sem volt meglepve. Eddig én csak nagyon hálás lehetek azért, ahogy Lando és Oscar értelmezte, hogy csapatként miként versenyzünk, és biztos vagyok benne, hogy ez a szezon végéig így lesz” – mondta Stella.

    Az olasz szakember elmondta, nem gondolták, hogy igazságtalan lenne Piastrival szemben Norrist egy kiállásra állítani, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy végigbírják a hátralevő 40 kört a kemény gumik. És azt sem lehet a McLaren számlájára róni, hogy nem kezdte el patikamérlegen számolgatni, hogy mindkét pilótájának dekára egyforma esélyeket adjon, helyette a csapat szempontjából a legfontosabb dolgot, a kettős győzelmet üldözte.

    Ettől persze még az a megállapítás is áll, hogy Piastri egyszerűen rajta vesztett azon, hogy a két McLaren közül ő volt előrébb a verseny elején, Norris pedig nemhogy nem bűnhődött meg a rajt utáni visszaesésért, hanem ez hozta őt végül győztes helyzetbe, azaz az ausztrál jobban megérdemelte volna a győzelmet. De ezekre a dolgokra szokták mondani, hogy egy szezon során kiegyenlítődnek, a versenyzés pedig egyszerűen ilyen.

  • Norris: A második helyben bíztam, nem a győzelemben

    Norris: A második helyben bíztam, nem a győzelemben

    Önmagát is meglepte Lando Norris azzal, hogy Oscar Piastritól eltérő taktikát választva, az utolsó körökben csapattársa ellen nagyot védekezve megnyerte a Magyar Nagydíjat.

    A McLaren brit pilótája a Hungaroring új győztese lett, pedig az egykiállásos taktikát csak kényszerből, néhány pozíció fogásának reményében választotta csapatával, miután a rajtnál George Russell, és egy kis időre még Fernando Alonso mögé is került.

    „Teljesen kivagyok, nagyon kemény verseny volt. Nem terveztük az egykiállásos taktikát, de ez volt az egyetlen esélyünk, hogy visszajöjjünk a versenybe. A végén padlógázzal mentem, amikor Oscar közeledett, tökéletes eredményt értünk el. Nem gondoltam volna, hogy meglehet a győzelem, a második helyben bíztam. Kicsit kockáztattunk, de a győzelemhez az is kell, hogy ne hibázzak, jó köröket teljesítsek és jó legyen a stratégiánk. Ez ma mind megvolt. Olyan közel vagyunk egymáshoz Oscarral, hogy egyikünk sincs lélektani előnyben. Kemény és élvezetes csatákat vívunk, most is nagyon jött rám, de kitartottam” – nyilatkozta a leintés után a brit, aki most kilenc pontra csökkentette a folyamatosan ide-oda ingázó lemaradását a bajnokságban.

    A hajrában a frissebb gumikkal közeledő Piastri tíz másodpercet dolgozott le a Norrisszal szembeni hátrányából, és bár az utolsó körökben támadási közelségbe került, a 69.-ben bemutatott legígéretesebb próbálkozása sem ért célt, így végül be kellett érnie a második hellyel.

    „Úgy nyomtam, ahogy csak tudtam. Amikor láttam, hogy Lando egy kiállással megy, tudtam, hogy a pályán kell megelőznöm, amit könnyebb mondani, mint megcsinálni. Kockáztattam, de most a rossz oldalon voltam. A csapat nagyszerű munkát végzett, a verseny második felében nagyon jól ment az autóm, és az egész hétvégén megbízható volt. Nem lepett meg, hogy Lando egy kiállásra váltott, nem igazán volt más esélye. A végén néhány tizeddel lehettem volna közelebb Landóhoz, de az ő hibája is kellett volna az előzéshez. Úgy éreztem, hogy az utolsó előtti kör volt a legjobb esélyem, sajnos nem sikerült. Nem tartogathatod a támadást az utolsó körre, mert lehet, hogy sosem jön el az újabb esély. Úgy voltam vele, legalább megpróbálom” – mondta Piastri, aki így is hozzájárult a McLaren zsinórban negyedik kettős győzelméhez, amihez hasonlót 1988 óta nem ért el a csapat.

    Russell viszont maradéktalanul elégedett volt a harmadik hellyel, hiszen montreali győzelme óta először állt dobogón, a Mercedes pedig erre a hétvégére visszatért a hátsó felfüggesztés korábbi specifikációjához az autóiban, ezzel próbálva megoldást találni az utóbbi futamokon látott visszaesésére.

    „Jól alakult a futam, az időmérő meglepetésként ért, de az egész hétvége sokaknak szerzett meglepetést. Óriási, hogy itt vagyunk a dobogón, kicsit kockázatos volt a helyzet Charles-lal. Amikor elszánod magad az előzésre, és az előtted lévő mozog, nem marad sok helyed. Másodszorra talán össze is értünk, de örülök, hogy sikerült megelőznöm, és jó eredménnyel mehetünk a nyári szünetre. Ez az utóbbi idők legjobb versenye volt nekünk” – mondta Russell, aki fékezés alatti irányváltást gyanított Leclerc-nél a csatájuk közben, amire a monacói kapott is egy a 4. pozícióján nem változtató 5 másodperces büntetést.

  • A McLaren kiénekelte a sajtot a Ferrari szájából, Norris maga mögött tartotta Piastrit a Hungaroringen

    A McLaren kiénekelte a sajtot a Ferrari szájából, Norris maga mögött tartotta Piastrit a Hungaroringen

    Lando Norris nyerte a Magyar Nagydíjat, miután alternatív taktikával a végén maga mögött tartotta Oscar Piastrit. Sokáig Charles Leclerc vezetett, ám a monacói versenyző végül még a dobogóról is lecsúszott George Russell-lel szemben.

    Charles Leclerc indulhatott a pole pozícióból a negyvenedik Magyar Nagydíjon, miután meglepetésre mindkét McLarent legyőzte a szombati időmérőn. Mellőle Oscar Piastri, mögüle Lando Norris várhatta a piros lámpák kialvását, őket pedig George Russell, majd a két Aston Martin követte. Max Verstappen a nyolcadik, míg Lewis Hamilton mindössze a tizenkettedik helyre kvalifikálta magát.

    Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Az előrejelzések szerint egyáltalán nem volt kizárható, hogy a verseny egy pontján megérkezik az eső, ám a rajt száraz, 33 fokos pályán zajlott. A mezőny nagy része közepes gumikon indult, ám Nico Hülkenberg és a Williamsek a lágyak mellé tették le a voksukat, míg Hamilton és Pierre Gasly a keményeket választották. Ami az élmezőnyt illeti, Fernando Alonso és Lance Stroll kivételével mindenki vadonatúj abroncsokon kezdett, de ők is csak hőkezelés céljából járatták meg. A teljesség kedvéért hozzá kell tenni, hogy Yuki Tsunoda a bokszutcából indult.

    Leclerc jól jött el a rajtnál, ahogyan a két McLaren is. Norris aztán belülről akart próbálkozni Piastri ellen, ám ennek az lett a vége, hogy előbb Russell, majd Alonso is megelőzte kívülről. Gabriel Bortoleto szintén nyert egy pozíciót Stroll-lal szemben, míg Verstappent megelőzte Liam Lawson.

    A holland pilóta a 2. körben előzte vissza a Racing Bulls versenyzőjét, miközben az első hármas elkezdett elszakadni Alonsótól, ami Norrisnak jelentett nagy gondot. A McLaren pilótája azonban nem sokáig időzött az Aston Martin mögött, hiszen a 3. kör legelején, a célegyenesben elment 44 éves ellenfele mellett.

    Ugyanebben a körben Verstappen ismét javított egy pozíciót, ugyanis Strollt is maga mögé utasította. Ezután üldözőbe vehette Bortoletót, akivel kapcsolatban úgy tűnt, hogy büntetést kaphat, mondván, bemozdult a rajtnál. Azonban vélhetően csak annyi történt, hogy rossz Saubert jelentettek a sportfelügyelőknek, hiszen végül csapattársát, Hülkenberget szankcionálták.

    Ami az élmezőnyt illeti, a pilóták DRS-távolságon kívülre kerültek egymáshoz képest. Egészen a 11. körig, amikor Norris utolérte Russellt, ám megtámadni nem volt esélye. Mindeközben elkezdődtek a kerékcserék, Verstappen a 17. kör végén állt ki, nyilvánvalóan abból a célból, hogy Bortoleto elé vágjon.

    Egy körrel később jött a McLaren Piastrival, aki közvetlenül a brazil versenyző elé tért vissza a pályára, és a címvédőhöz hasonlóan keményeket kapott, igaz, használtakat. A Ferrari azonnal reagált Leclerc-rel, ahogyan a Mercedes is hozta Russellt, ugyancsak fehér oldalfalú abroncsokért. A monacói versenyző simán visszatért ausztrál vetélytársa elé, míg Norris átvette a vezetést, sőt, Alonso is előttük volt.

    Ez azonban nem tartott sokáig, hiszen a Ferrari pilótája a 21. körben elment a kétszeres F1-es világbajnok mellett, Russell pedig Bortoletóval tette meg ugyanezt. A spanyol versenyzőnek aztán a célegyenesben Piastri ellen sem volt esélye, aki így felzárkózott a harmadik pozícióba.

    A következő körökben Verstappen Bortoletót, majd Gaslyt is maga mögé utasította, Hamilton viszont már nehezebb feladatot jelentett, aki Oliver Bearman és Isack Hadjar mögé szorult be. Russellnek szintén nem ment simán Alonso megelőzése, ám másodjára már elment mellette a célegyenesben.

    A 29. körben aztán Verstappen elszánta magát, és bár az 1-es kanyarban még nem vetődött be, a 4-esben bebújt Hamilton mellé, aki kisodródott, így megtörtént a pozíciócsere a tizenegyedik helyért. A sportfelügyelők vizsgálták az esetet, végül úgy döntöttek, hogy a két felet meghallgatva, a leintés után hoznak ítéletet. Hadjar aztán már könnyebb feladatot jelentett, míg Bearman kiállt előle kerékcserére.

    Ahogyan egy körrel később, a 31. körben Norris is megtette ugyanezt, így egyértelmű volt, hogy a brit pilóta egy kiállásra készül. A 25 éves versenyző szintén kemény gumikat kapott, és a negyedik helyre, szűk 9 másodperccel Russell mögé tért vissza a pályára, de persze a futam azon szakaszában sokkal gyorsabbnak ígérkezett a tempója.

    A 39. körben Alonso is meglátogatta a bokszot, ám ami ennél jóval fontosabb volt, hogy egy körrel később Leclerc megérkezett a második kiállására. A Ferrari versenyzője ismét kemény gumikat kapott, és a negyedik helyre jött vissza, szűk 7 másodperccel Norris mögé. Utóbbi a várakozásoknak megfelelően közeledett Russellre, és a futamnak ezen pontjára utol is érte honfitársát.

    Piastri nem reagált azonnal, öt körrel később viszont megtette, ahogyan időközben a Mercedes versenyzője is járt a bokszban. A vezetést így Norris vette át, aki 7 másodperccel ment Leclerc előtt, míg Piastri hátránya közel 5 másodperc volt a Ferrari mögött. Russell bő 6 másodperccel követte a bajnoki listavezetőt, neki viszont maga mögé nem kellett tekintgetnie, hiszen Verstappen 24 másodperces lemaradásban követte őt.

    Leclerc azonban nem közeledett Norrisra, sőt, Piastri az 51. körre utolérte, majd meg is előzte őt, így a hajrához közeledve úgy tűnt, hogy a győzelem a McLarenek között dől el, miközben Bearman technikai hiba miatt kiesett. A monacói versenyző ezt követően a rádióban hordta le csapatát, hogy minden versenyképességüket elveszítették, és csoda lenne, ha a dobogón végez, pedig ha hallgattak volna rá, akkor nem ez lenne a helyzet.

    Úgy tűnt, hogy a 27 éves versenyzőnek igaza lesz, hiszen néhány körrel később Russell is utolérte. A 61. körben aztán el is szánta magát, ám ezt még Leclerc kivédekezte, igaz, a Mercedes pilótája szerint ellenfele féktávon mozdult be. Ezt a következő körben is megtette ugyanott, ám ekkor már nem volt ellenszere Russell ellen, aki így elorozta előle a dobogót. Ha pedig ez nem lenne elég, a sportfelügyelők még 5 másodpercre meg is büntették, ám így is maradt a negyedik.

    Mindeközben Piastri a várakozásoknak megfelelően közeledett Norrisra, és a 65. körre utol is érte csapattársát. Az ausztrál versenyző először a 68. kör elején nézett be csapattársa mellé, ám túl messze volt a tiszta menőverhez, így nem is hajtott végre valódi előzési kísérletet.

    Egy körrel később már egy fokkal jobban elszánta magát, ám aztán füstölősre kellett fékeznie a gumijait, hogy elkerülje az ütközést. Az utolsó körben pedig már nem volt valódi esély a támadásra, így Norrisnak sikerült kivédekeznie csapattársát, és ő szerezte meg a McLaren történetének kétszázadik győzelmét. Mögöttük Russell, Leclerc, Alonso, Bortoleto, Stroll, Lawson, Verstappen és Andrea Kimi Antonelli lett a pontszerzők sorrendje. A holland pilóta akármekkora időbüntetést kap, megőrzi ezt a helyezést, hiszen ő lett az utolsó, aki nem kapott kört.

    A Magyar Nagydíj (előzetes) végeredménye

  • Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    Furcsa, de a McLaren azért kapott ki a Hungaroringen, mert az övé a legjobb autó

    A McLaren váratlan vereséget szenvedett a Magyar Nagydíj időmérő edzésén, aminek okait vizsgálva kiderül, valójában az babrált ki a wokingiakkal, hogy az ő autójuk kezeli a legjobban a gumikat.

    Mint ahogyan általában lenni szokott olyankor, amikor a mezőny legjobb autójában ülő versenyző(k) nem az első helyen végeznek, a jubileumi 40. Magyar Nagydíj időmérője után Lando Norris és Oscar Piastri is számos szurkolótól/kommentelőtől/rajongói közösségi média oldalt üzemeltetőtől megkapta, hogy „lám, amikor nem elég csak beleülni a magától körbe-körbe járó űrhajóba, akkor máris azok nyernek, akik vezetni is tudnak.”

    Ezek a fajta, mindenféle alapot és komolyan vehetőséget nélkülöző megnyilvánulások azonban amellett, hogy a sportág meglehetősen felületes ismeretére utalnak, nettó hülyeségek, hiszen mind Norris, mind Piastri toppilóták, és ha egymástól függetlenül ugyanakkor lassulnak vissza több mint fél másodpercet, arról főként az autójuk tehet.

    Persze ezzel cseppet sem akarunk elvenni Charles Leclerc érdemeiből, hiszen az immár 27-szeres pole pozíciós monacói pilóta képességei is kellettek a Ferrari elsőségéhez, de mint az a Forma–1-ben általában lenni szokott, az ehhez a meglepetéshez vezető út is meglehetősen összetett.

    Azt már a versenyzők is elmondták, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszára megváltozó szélirány és lehűlő aszfalt valami miatt negatív hatással volt a McLarenre, Mark Hughes a The-Race.com hasábjain azonban részletekbe menően elmagyarázta a hogyant és a miértet.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    A McLarennek állt a zászló még az időmérő első két szakasza után is | Fotó: Hungaroring Média

    Szélirány

    A Q2-ben még viszonylag enyhe, 1-1,4 km/órás szél fújt a „gyors” irányból, ami azt jelenti, hogy a versenyzők a célegyenesben hátszelet, a 2-es kanyarban pedig szembeszelet kaptak – ez az irány a pálya középső szektorában is növeli az első szárny hatékonyságát és a leszorítóerőt. A Q3-ra azonban a szélerősség 2-2,5 km/órára nőtt helyenként akár 3,3 km/órás széllökésekkel, a szél iránya pedig az addigihoz képest 90 és 120 fok között változott folyamatosan, azaz nem állandóan ugyanabból az irányból fújt.

    Ettől a 2-es kanyarban, illetve a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban már hát- és szembeszelet, a 12-es kanyarban hátszelet, az utolsó két kanyarban pedig oldalszelet kaptak a versenyzők. Ez persze még nem kell automatikusan azt jelentse, hogy a McLarenek több mint fél másodperccel visszaesnek, Leclerc pedig nemhogy lassul, hanem még gyorsabb köridőre is képes. De akkor miért történt ez?

    Az utolsó Q3-as körök fedélzeti kamerás felvételeit figyelve is látszik, hogy Leclerc alatt sokkal stabilabb a Ferrari az 1-es, 2-es, 6-os, 13-as és 14-es kanyarban, míg a McLarenek a megváltozott szélirány miatt elkezdtek idegesebben viselkedni. Ez arra vezethető vissza, hogy a Ferrari a harmadik szabadedzés után tudatosan visszavett és a versenyt előtérbe helyezve olyan irányba ment a beállításokkal, amelyek jobban óvják a hátsó gumikat.

    A Hungaroring Bahreinhez hasonlóan ugyanis tipikusan olyan pálya, amelyen a hátsó gumikopás miatt az optimális időmérős beállítás nem megfelelő a versenyre, mert az nagy mértékű gumikopást eredményezne, ezért egy körre az ideálisnál nagyobb alulkormányzottságot kell előidézni a beállításokkal, mert az óvja a hátsó abroncsokat.

    A Ferrari a harmadik szabadedzésen úgy érezte, hogy „túl jó” az autó egyensúlya egy körön, és Leclerc az időmérő után el is mondta, hogy bár nem akar túlságosan belemenni a részletekbe, tetszett neki az autó viselkedése a harmadik edzésen, de az időmérőre mégis visszatértek oda, ahol korábban voltak, mert a futamot helyezték előtérbe.

    Charles Leclerc, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Az alulkormányzottság irányába eltolt egyensúly a Q3-ban pedig azt eredményezte, hogy Leclerc alatt a Ferrari kevésbé vált érzékennyé, a monacói a stabilabb autóval pedig nagyobb magabiztossággal támadhatta a kanyarokat, mint az idegesebb McLarennel Piastri és Norris. Hogy a McLaren akkor miért nem választotta az időmérő előtt a Ferrariéhoz hasonló utat? Egyszerűen azért, mert az MCL39-es alapvetően sokkal jobban bánik a gumikkal, mint az SF-25-ös vagy bármelyik másik autó a mezőnyben, amihez nincs szüksége a hátsó gumikat óvó, alulkormányzottabb beállításra. A McLaren tehát egyszerűen most azon veszített, hogy alapvetően sokkal jobb az autója.

    Leclerc utólag elmondta, hogy a szél miatt nagyon alulkormányzottá vált a Ferrari a keresztszélben levő kanyarok közepén, ez azonban azt eredményezte, hogy sokkal simábban, kevesebb korrekcióval ment át ezeken a fordulókon, mint a már a bejáraton idegessé váló McLarenek. A monacói pilóta csak a 6-os/7-es kanyarból álló sikánban 1 tizedet adott mindkét papajaszínű autónak, miközben ott korábban ennél többet veszített.

    „A Q2-ben 1:14,9-et mentem, és úgy éreztem, hogy az egy szép, könnyed kör volt, és van még benne néhány tized. De aztán kimentem a Q3-ban és borzasztónak érződött az autó, és már azzal is küszködtem, hogy 1:15,4-et autózzak” – mondta Norris, akihez hasonlóan nyilatkozott Piastri is.

    Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke emellett úgy látta, hogy pilótái kicsit óvatosabbak voltak a Q3-ban, mint Leclerc, aminek az autó viselkedése mellett részben az volt az oka, hogy nekik sokkal nagyobb a tét, mint a Ferrari versenyzőjének. „Abban a helyzetben, amelyben én és Oscar vagyunk, kicsit nehezebb kockázatot vállalni az utolsó körben. Talán lehettünk volna egy tizeddel gyorsabbak, de egy tizeddel lassabbak is, ami három-négy hellyel rosszabbat jelent” – mutatott rá Norris arra, hogy a világbajnoki csatát szem előtt tartva mindkettejüknek meg kell találnia az ideális középutat a gyorsaság és a túlvállalás között.

    Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    Hőmérséklet

    Miként azt fentebb is írtuk, nemcsak a szél, hanem a hőmérséklet csökkenése is hátráltatta a McLarent. A melegebb aszfalthőmérséklet mellett tartott szabadedzéseken a wokingiak előnyük jelentős részét azzal szerezték, hogy szokás szerint mindenki másnál jobban kontroll alatt tudták tatani a hátsó gumik hőmérsékletét.

    Bármelyik riválissal is hasonlítottuk össze a McLareneket, látszott, hogy az előnyük nagy része a 8-as kanyar után keletkezett, mert a többiek addigra hevítették túl a hátsó gumikat, a McLaren viszont sokkal közelebb tartotta azokat az ideális hőmérséklethez. Persze Andrea Stella elmondta, hogy a teljesítményveszteséghez szinte teljes mértékben a megváltozott szélirány, és nem a hőmérséklet visszaesése járult hozzá, ami így is van, de ez csak annyit jelent, hogy a McLarenek nem veszítettek a hűvösebb aszfalttal. A többiek ellenben ettől még nyertek, hiszen nem melegedett túl a hátsó gumijuk a Q2 eleji 41 fokról az utolsó Q3-as körökre 37 fokosra hűlő aszfalton.

    Motor

    Nemcsak a szél, az óvatosság és a hőmérséklet játszott ugyanakkor szerepet az időmérő végkimenetelében, hanem a Ferrari motorja is. Leclerc ugyanis a McLaren versenyzőihez hasonlóan azt állította, hogy az autója „nem kelt életre” a Q3-ban, a szél pedig „rosszabbá tette”, ő mégis 1 tizedet gyorsult a Q2-höz képest, míg a McLarenek több mint 5 tizedet lassultak. Ha rosszabb volt vezetni az autót, akkor mégis hogyan lehet ez?

    Alighanem úgy, hogy a Ferrari vagy megoldotta, vagy egyszerűen nem szembesült az őt Silverstone-ban és Spában is hátráltató, erőforrást érintő problémával. A maranellóiak az elző két hétvégén ugyanis a motorhőmérséklet emelkedése miatt nem tudták kisajtolni az utolsó lóerőket is a Q3-ban csutkára tekert üzemmóddal, a Hungaroringen azonban változott a helyzet.

    Mark Hughes szerint ennek lehetett az oka csupán az is, hogy a Hungaroringen nincsenek hosszú padlógázas szakaszok, de elképzelhető, hogy Maranellóban megoldást találtak a problémára. A GPS-adatok alapján a Ferrari ugyanis jobban gyorsult az egyenesekben, aminek csak részben a valamivel laposabb szárny az oka, a visszanyert energia leadásakor tapasztalható sebességnövekedés mértéke ugyanis elárulja, hogy a motor ezúttal gond nélkül üzemelt, ellentétben a korábbi futamok többségével.

    Oscar Piastri, McLaren, Magyar Nagydíj
    Fotó: Hungaroring Média

    A végére pedig egy apróság, ami ilyen kis különbségeknél azért döntő lehet: Leclerc az első Q3-as próbálkozása után maga kérte, hogy az utolsó menet előtt a csapata semmi mással ne törődjön, csak azzal, hogy a sor elején küldjék őt ki, és így tiszta pályán mehessen. A Ferrari ezt teljesítette, aminek köszönhetően a monacói a lehető legoptimálisabb felvezető kört tehette meg, ezzel szemben a McLarenek a bokszutcai sorban várakoztak.

  • A McLaren csapatfőnöke megerősítette, miért kaptak ki Leclerc-től az időmérőn

    A McLaren csapatfőnöke megerősítette, miért kaptak ki Leclerc-től az időmérőn

    A McLaren versenyzői és csapatfőnöke is ugyanazokat a tényezőket jelölte meg a Charles Leclerc-től elszenvedett időmérős vereség okaiként, a versenyt illetően pedig továbbra is optimista.

    Miután mindenki azt várta, hogy a McLarenek játszi könnyedséggel kibérelik az első rajtsort a 40. Magyar Nagydíjra, jókora meglepetésre Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót. Mindez persze annak tükrében már kevésbé meglepő, hogy az időmérő edzés harmadik szakaszára megváltozott a szélirány, illetve jelentősen visszaesett a levegő és az aszfalt hőmérséklete. Utóbbi az időmérő kezdetén még 48 fok volt, aztán a Q3 elején már csak 39, az utolsó mért körök előtt pedig már csak 36.

    Mivel a Ferrari az abroncsait gyorsan felmelegítő autó közé tartozik, ez a fejlemény a maranellóiak kezére játszott, egyúttal csökkentette a McLaren gumikezelési fölényét, hiszen nem volt akkora szerepe annak, hogy melyik autó tudja megfelelő hőmérsékleten tartani a hátsó gumikat a kör végéig.

    „Érdekes időmérő volt – kezdte értékelését Andrea Stella, az Oscar Piastrival 2., Lando Norrisszal 3. helyet szerző McLaren csapatfőnök. – Láthattuk, hogy egyértelműen nagyon versenyképesek voltunk, jók voltak a köridők a Q1-ben és a Q2-ben is, aztán a Q3-ra megváltoztak a körülmények. A szélirány megváltozott, a hőmérséklet hirtelen visszaesett. A mi köridejeink 4 tizeddel romlottak mindkét versenyző mindkét körében, szóval eléggé következetes módon, miközben Leclerc-nek sikerült kicsit gyorsulnia. Elismerés Charles-nak és a Ferrarinak, hogy sikerült alkalmazkodniuk a körülmények változásához. Önmagában mindez nem hiszem, hogy megváltoztatná a képet. Az autó nagyon gyors és versenyképes, de a vártnál kicsit több dolgunk lesz a versenyen.”

    Hamilton teljesen készen van, egyszavas válaszokat motyogva ostorozta magát

    Amikor Stellát a futamról kérdezték, elmondta, hogy azért bízik benne, hogy Leclerc Ferrariját át tudják ugrani. „Magabiztosak vagyunk azt illetően, hogy az autó gyors és arra számítunk, hogy a versenyen is gyors lesz. Nyilván a Hungaroringen vagyunk, ahol a pályán elfoglalt pozíció fontos, de meglátjuk, hogy milyen változókat tudunk kihasználni a stratégiával és hogy mi lesz az időjárással. Szórakoztató verseny lesz.”

    Arra a kérdésre, hogy a vasárnapi hűvösebb idő aggasztó-e a McLarennek az időmérőn történtek függvényében, Stella úgy felelt, hogy „nem aggódunk, mert mindig, amikor változik az időjárás, egyszerűen csak készen kell állni. Több munkánk lesz ma este, hogy felkészüljünk a versenyre, de optimisták maradunk.”

    A csapatfőnök szavait támasztották alá korábban nyilatkozó pilótái is. Piastri kiemelte, hogy nagyon más volt vezetni az autót a Q3-ban, de nem akarta kifogásként használni ezt.

    „A szél szerintem sok mindent megváltoztatott. Mindig szánalmasan hangzik a szelet hibáztatni, de a Q2 és a Q3 között 180 fokot változott az iránya, ami azt jelentette, hogy a kanyarok többsége teljesen másnak érződött. Nehéz volt megítélni őket ilyen körülmények között és talán nem volt a legjobb a kivitelezés. Meglepett, hogy nem tudtunk ennél gyorsabbak lenni. A második rajthely így sem rossz, meglátjuk, mit tehetünk holnap.”

    „Charles egész hétvégén gyors volt, ma reggel pedig közelebb került, mint vártuk. A dolgok csak megváltoztak egy kicsit, ő nagyon jó munkát végzett, elismerés jár neki. Nem számítottam rá, hogy ezen a hétvégén második leszek egy Ferrari mögött. Szórakoztató verseny lesz holnap azzal, hogy kicsit többen lesznek versenyben” – mondta az ausztrál.

    Norris, McLaren, Magyar Nagydíj
    A McLarent visszavetette a lehűlő aszfalt | Fotó: Clive Rose/Getty Images

    „A formánkat elnézve természetesen csalódás, de Charles jó munkát végzett az utolsó körben – értékelt a 3. rajtkockát megszerző Norris. – Valószínűleg kicsit többet kockáztatott ilyen körülmények között. A szél sokat változott, és úgy tűnt, hogy ez jobban büntetett minket. Nem panaszkodhatok sok mindenre, úgy véltük, mind a ketten futottunk néhány jó kört a végén, és egyszerűen csak lassúak voltunk. Úgyhogy nincs mire panaszkodni, Charles jó munkát végzett.”

    „Ez egy hosszú kör so kanyarral. Nehéz, de a Q2-ben megmutattuk, hogy milyen gyorsak tudunk lenni és mekkora az előnyünk, de amint megváltozott a szél, minden elent és az utolsó szektor még nehezebb lett – folytatta Norris, akitől megkérdezték, Piastri legyőzése vagy a futam megnyerése lesz-e számára a prioritás vasárnap. – Mindkettő. Előre akarok jutni, nyerni akarok. Ha képes leszek erre, akkor pontokat fogok szerezni. Szerintem izgalmas futam lesz. Arra számítok, hogy kicsit jobb lesz a tempónk, mint Charles-nak, úgyhogy már várom.”

  • Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Bombameglepetés a Hungaroringen: Leclerc és a Ferrari legyőzte a McLareneket az időmérőn

    Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a 40. Magyar Nagydíjra, miután a körülmények változása egy csapásra kihúzta a talajt a McLarenek alól. A második és harmadik helyre azért odaértek, Oscar Piastri pedig hajszállal előzte meg Lando Norrist.

    Kétség sem férhetett hozzá, hogy a mindhárom szabadedzést az élen záró McLaren várhatta toronymagas esélyesként a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzését, és úgy tűnt, legfeljebb egy időjárás által megkavart kvalifikáció babrálhat ki a wokingi istállóval. Az időmérő 29 fokos levegő és 50 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdődött, és bár a helikopter kamerájából a távolban látszott, hogy hol esik, a Hungaroringre mindössze 20%-os valószínűséggel jósoltak csapadékot.

    Megteltek a lelátók az időmérő kezdetére:

    A két Williams nyitotta a sort, Carlos Sainz pedig rögtön elfékezte az első kanyart, így Alex Albontól közel 8 tizeddel elmaradva csak a második helyre iratkozott fel, miközben egyikük ideje sem volt még távolról sem elég ahhoz, hogy ezzel továbbjussanak a Q2-be.

    Rögtön ezután megjött a két McLaren és a két Red Bull is, Piastri pedig 1:15,554-gyel magához ragadta a vezetést és közel 4 tizedet adott az 1:15,9-cel második időt elérő Norrisnak még úgy is, hogy a 12-es kanyar kijáratán megcsípte a kavicságyat, amivel rengeteg kavicsot hordott fel az ideális ívre.

    Miután az összes topcsapat megtett egy mért kört a lágy gumikon, a két Mercedes szétválasztotta a két McLarent Russell–Antonelli sorrendben, míg Norris mögött Hamilton, Alonso, Hadjar, Stroll, Leclerc és Colapinto volt az első tíz további sorrendje. A kieső helyeken Tsunoda, Bearman, Gasly és Ocon tanyázott.

    A Q1 hajráját új gumikon a két Aston Martin nyitotta, majd Stroll a 3., Alonso pedig az 1. helyre repítette az AMR25-öst, 0,273 másodperccel megjavítva Piastri idejét. Amellett, hogy a zöld autók korábban is jól mozogtak a Hungaroringen, ezekben az időkben a pálya rohamos javulása is benne volt.

    Ezt mutatja, hogy Piastri használt gumin is visszavette az első helyet – igaz, csak 7 századdal –, majd Hadjar jött fel a 3. pozícióba a Racing Bulls-al. A két Mercedes a garázsban maradt, de közülök csak a végül 13. helyen záró Antonellinek kellett izgulnia. Na meg Charles Leclerc-nek, aki a pályán volt, de utolsó mért körének elejére a 18. helyre csúszott vissza, úgyhogy ha valaki hibázott volna vagy Leclerc elrontja a körét, a monacói kiesik.

    Végül olyannyira nem esett, hogy az 5. helyen zárt Piastri, Alonso, Hadjar és Norris mögött, míg Hamilton csak a 10. helyre javított. A két vörös autó közé Bortoleto, Russell, Sainz és Stroll fért be, azaz Verstappen nem volt a legjobb tízben (11. lett), de Bearmenhez, Antonellihez, Lawsonhoz és Colapintóhoz hasonlóan legalább továbbjutott.

    Nem mondhatta el ezt magáról Yuki Tsunoda, Pierre Gasly, Esteban Ocon, Nico Hülkenberg és Alex Albon, akik egyaránt kiestek.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A Q2 elejére mintha hirtelen minden csapat elkezdett volna tartani az esőtől, és nem alaptalanul, hiszen már akkor elkezdett cseperegni, amikor a mezőny egy része még a bokszutca végi dugóban rostokolt. Max Verstappennek ennek ellenére azt mondták a rádióban, hogy a Q2 végén lesznek a legjobbak a körülmények, azaz nagy esőre a Red Bull nem készült.

    Az egyes kanyarban ugyan szemerkélt, de Norris 1:14,890-nel így is megfutotta a hétvége addigi legjobb körét, amitől Piastri ezután csak 0,051 másodperccel maradt el. Az ausztrál mögött a szárnyaló Aston Martinok sorakoztak fel Alonso–Stroll sorrendben, majd jött Hadjar, Bearman, Russell, Verstappen, Lawson és Leclerc az első tízben.

    A kieső helyeken Hamilton, Sainz, Bortoleto, Antonelli és a négykerekes pályaelhagyás után a körét elveszítő Colapinto állt, de a képet árnyalta, hogy többen is már korábban használt gumiszetten futottak csak mért kört.

    A hajrá előtt Stroll megelőzte a dugóba kerülést és egyedüliként a pályára hajtva a 3. helyre ugrott előre, de aztán szépen sorban jöttek a többiek is. Leclerc az utltargyors Mansell-kanyar kijáratán majdnem eldobta, illetve Antonellinek is volt két nagy mentése, de míg előbbi a 6. helyen továbbment, addig utóbbi a 11. pozícióban kiesett.

    Nem az olasz volt azonban az egyedüli búcsúzó a topcsapatok pilótái közül, nem jutott tovább ugyanis a csupán 13. helyen záró Lewis Hamilton sem. A hétszeres világbajnok még így is csak 57 ezreddel ment lassabb kört, mint a 10. helyen a Q3-ba csusszanó Bortoleto, de ez kevés volt.

    A Q2-t végül Norris nyerte Piastri, Stroll, Russell és Alonso előtt.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    A mindent eldöntő utolsó szakaszra a legtöbb szem most már tényleg a két McLarenre szegeződött, hiszen most már tényleg a pole pozícióért ment a csata. Előbb Norris ért körbe és állította meg 1:15,494-nél a stoppert, de ennél Piastri 96 ezreddel gyorsabbat ment, míg Russell besorolt a 3. helyre Alonso, Verstappen, Leclerc, Lawson és Bortoleto elé. Hadjar az első próbálkozások során nem jött ki, Stroll körét pedig pályaszélesítés miatt törölték.

    Miután a pálya jelentősen visszalassult a Q3-ra, a mindent eldöntő hajrára az volt a kérdés, hogy ki tudja a leginkább megközelíteni a Q2-es idejét. A sort az Aston Martinok nyitották, és nem is akárhogy: Stroll csupán 1 tizeddel elmaradva Piastritól a 3. helyre jött be, Alonso pedig 17 ezreddel ennél is gyorsabb volt, amivel viszont elválasztotta a két McLarent.

    Persze Norrisék is jöttek még, a lehűlő levegő és aszfalt viszont eltüntette a hétvégén eddig látott fölényüket. Még mielőtt a két papajaszínű autó befejezhette volna a körét, Leclerc 1:15,372-vel az élre állt, majd ott is maradt, hiszen Piastri nem tudott javítani, Norris pedig 41 ezreddel elmaradt a monacóitól, amivel még a csapattársát sem tudta megverni.

    Leclerc ezzel idei első pole pozícióját szerezte mind saját maga, mind a Ferrari számára, miközben a csupán 8. helyen záró Max Verstappen idei legrosszabb időmérős eredményét produkálta.

    Norris mögött Russell, Alonso, Stroll, Bortoleto, Verstappen, Lawson és Hadjar volt a további sorrend.

    A Magyar Nagydíj időmérő edzésének végeredménye:

  • Piastri elmondta, miért nem akarják Norrisszal megismételni, amit Senna és Prost tett

    Piastri elmondta, miért nem akarják Norrisszal megismételni, amit Senna és Prost tett

    A McLaren 36 éve először kerül olyan helyzetbe, hogy csakis az ő két pilótájuk küzd meg a világbajnoki címért, így óhatatlanul előkerülnek az összehasonlításuk Ayrton Senna és Alain Prost 1989-ben elmérgesedő viszonyával. Oscar Piastri elmondta, miért akarják fenntartani a harmóniát a csapatban.

    Mindössze 16 pont választja el egymástól a pontversenyben élen álló Oscar Piastrit és az őt üldöző Lando Norrist, miközben Max Verstappen a harmadik helyen már 81 pontos hátrányban van, így nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az idei világbajnoki cím a két McLaren-pilóta között fog eldőlni.

    Olyan pedig, hogy csakis a wokingi istálló két versenyzője küzdjön a vb-címért – ennyire nem volt egyértelmű az előny, de azért az év utolsó harmadára nekik maradt reális sanszuk –, legutóbb 1989-ben fordult elő, amikor Ayrton Senna és Alain Prost között dőlt el az év végi elsőség sorsa, ezért nem véletlen, hogy többször is felvetődött már a párhuzam a 36 évvel ezelőtti idénnyel.

    Prost és Senna első ütközésének körülményeiről és hátteréről testvéroldalunkon írtunk bővebben:

    Sennától elcsalták a vb-címet, majd még őt tiltották ki az F1-ből

    Hogy további párhuzamok lesznek-e, és Norris és Piastri kapcsolata hasonló módon elmérgesedik-e, mint Prosté és Sennáé, az majd kiderül, az ausztrál pilóta mindenesetre a Magyar Nagydíjon is megkapta az erre vonatkozó kérdést. „Mindenki tisztában van Senna és Prost történetével és a rivalizálásukkal, és más, a McLarenen kívüli rivalizálásokkal is. De nem igazán kell példálózni azért, hogy felállítsuk azt a kultúrát, ami jelenleg a McLarennél megvan.”

    Akárcsak 1989-ben, a McLaren most is hagyja versenyezni egymással a pilótákat, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Norris és Piastri is a csapatot helyezze előtérbe, utóbbi elmondása szerint pedig tudják, hogy a harmónia fenntartása az ő érdekük is.

    „Mindketten nagyon is tisztában vagyunk vele, hogy azt akarjuk, hogy az autó és a csapat is még sok évig ebben a helyzetben legyen. A legjobb módja annak, hogy versenyzőkként elősegítsük ezt azon túl, hogy gyorsan vezetünk, az az, hogy fenntartjuk a jó morált és magabiztosságot, és jó környezetet teremtünk. Ez nagyon fontos számunkra az idén és a jövőre nézve is. Mindannyian láttuk, hogy miként csúszhatnak félre a dolgok, de számos okunk van arra, hogy küzdjünk azért, hogy ez ne történjen meg.”

    Ezért aztán aligha lesz olyasmi, mint 1989-ben, amikor Senna és Prost Neil Oatlye, a McLaren legendás tervezőjének elmondása szerint egyfajta furcsa félelemben élt, és mindketten visszautasították, hogy olyan beállítás-változtatásokat próbáljanak ki, amelyek talán előnyt jelentettek volna nekik, mert ha esetleg mégsem jön be, akkor hátrányba kerülnek a csapattársukkal szemben.