Címke: orvos

  • Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa

    Könnyek árán, de csúnyán rácáfolt pesszimista orvosaira Alonso csapattársa

    Lance Stroll elárulta, közvetlenül a kerékpárbalesete után az orvosai azt gondolták, hogy csak a harmadik vagy negyedik fordulóra ülhet autóba. Ehhez képest, bár nem fájdalommentesen, de a futam elején történt incidenst leszámítva kiválóan teljesítette a Bahreini Nagydíjat.

    Bár Fernando Alonso lett a nap versenyzője a Bahreini Nagydíjon, a leghősiesebb teljesítményt alighanem Lance Stroll nyújtotta. A kanadai pilóta úgy állt rajthoz a szezonnyitón, hogy két héttel korábban súlyos kerékpárbalesetet szenvedett, melynek következtében mindkét csuklója megsérült, az egyiket műteni is kellett, ráadásul nemrég kiderült, hogy a lábujja is eltört.

    Még súlyosabb volt Stroll balesete, mint hittük, egy sérüléséről eddig nem beszéltek

    A 24 éves versenyző láthatóan fájdalmakkal küszködött: a rajt előtt csípőre akarta tenni a jobb kezét, és arca eltorzult a kíntól. Ehhez képest az időmérőn csak az élcsapatoktól, valamint csapattársától, Fernando Alonsótól kapott ki, míg a versenyen George Russellt is megelőzte, így Charles Leclerc kiesése miatt a hatodik pozícióban ért célba. Mindezt úgy, hogy közvetlenül a baleset után elképzelhetetlennek tűnt, hogy ott lehessen Szahírban.

    Hatalmas Ferrari-blama után Verstappen-győzelemmel és Alonso-dobogóval indult a szezon

    „Borzasztó időpontban szenvedtem biciklibalesetet, és az orvosok azt mondták nekem, hogy »talán Ausztrália, talán Baku« – nyilatkozta a futam után. – Nagy nehézséget okozott látni a fényt az alagút végén, de hihetetlen volt az orvosi csapatom, akik segítettek engem ezen az úton. A masszőröm napi tíz órát volt velem, hogy rendbe hozzam a csuklóimat és a lábujjamat.”

    Stroll ezt követően beszámolt arról, hogy balesete után milyen állapotban volt. Szavaiból kiderült, hogy valóban kisebbfajta csoda, amit ő és az orvosai véghez vittek. Persze arra nem volt esélye, hogy teljes mértékben felépüljön, hiszen a három sérült testrésze közül csak az egyiket érzi már most kellően jónak. A másik kettő esetében még várnia kell a teljes gyógyulásra.

    „Tíz nappal ezelőtt semmimet nem tudtam megmozdítani, még járni sem tudtam – emlékezett vissza. – Úgy néztem ki, mint egy növény. Akkor nem gondoltam, hogy most itt állhatok. A jobb csuklómat erősnek érzem, a balnak, amelyiket megműtötték, időre van szüksége, hogy felépüljön. A lábujjaimat napról napra jobbnak érzem, úgyhogy mostantól kezdve jól kell menniük a dolgoknak.”

    Hozzá kell tenni, hogy a futam elején nem sokon múlt, hogy Stroll esetében egészen más legyen a beszédtéma. Az első körben ugyanis a 4-es kanyarban eltalálta Alonsót, de szerencséjükre egyik autó sem sérült meg, legalábbis súlyosan, és a futam után a spanyol pilóta is méltatta csapattársát. A háromszoros dobogós ezt az esetet is felidézte a leintés után.

    „Tényleg szörnyű volt az időzítés – jelentette ki. – George Russell mellett voltam belülről, próbáltam előtte maradni. Későn fékeztem, Fernando pedig Lewis Hamiltonnak fordult alá. A négyes kanyar közepén gyakorlatilag megállította az autót, és egyszerűen összeértünk. Tényleg borzalmas volt az időzítés, figyelembe véve, hogy remek volt az autónk. Szerencsére mindketten megmentettük, és jó versenyt futottunk. Ezt megúsztuk, az biztos.”

    Ezt követően sikerült visszaelőznie Valtteri Bottast, miután az incidens miatt pozíciót vesztett vele szemben. A második kiállások után pedig Russell mellett is elment, miután az Aston Martin versenyzője egy körrel korábban cserélt kereket, és az üzemmeleg abroncsokon maga mögé utasította a pályára akkor visszatérő ellenfelét. Persze a futam nem volt fájdalommentes számára „Utána lángolt a csuklóm, egy kicsit könnyeztem is” – fogalmazott.

  • Nem alkalmaztak Schumacheren őssejtkezelést

    Nem alkalmaztak Schumacheren őssejtkezelést

    Michael Schumacher jelenlegi kezelőorvosa nyilatkozott egy olasz lapnak, amelyben a kezelésekről és a téves információkról beszélt.

    A német legendát nem rég szállították át egy párizsi kórházba, ahol Philippe Menasche kardiológus felügyelete alatt van. A nemzetközi média arról cikkezett, hogy a professzor őssejttel kísérletezett a rekordbajnokon, amit maga az érintett cáfolt.

    „Nem a csodán dolgozom. A csapatommal sosem kísérletezünk. Ez egy rosszindulatú kifejezés, amely nem felel meg a tényleges kezelési metódusnak. Mindenki rám várt, de én semmilyen kísérleti gyógymódot nem alkalmazok. Az őssejt-technikában az elmúlt 20 évben komoly előrelépés történt, de igazság szerint még így is nagyon keveset tudunk erről.” – nyilatkozta Menasche professzor.

  • Biometrikus érzékelő kerül a versenyzők kesztyűibe jövőre

    Biometrikus érzékelő kerül a versenyzők kesztyűibe jövőre

    A Forma-1 biometrikus kesztyű alkalmazását tervezi a következő szezontól, annak érdekében, hogy segítsenek az orvosoknak felmérni a versenyzők fizikai állapotát egy baleset után.

    A kesztyűkbe egy 3 mm vastag érzékelő kerül, mely monitorozza a versenyzők pulzusát, és a vérükben lévő oxigénmennyiséget. Később bővíteni tervezik a vizsgált egészségügyi tényezőket, így figyelnék a test hőmérsékletet és a légzésszámot is.

    Az elsőbb említett szenzor 2018-tól minden versenyző kesztyűjébe belekerül, miután a Magyar Nagydíjon tesztelték azt a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull versenyzői.

    „Tudjuk, hogy a versenyzők megfigyelése kulcsfontosságú az orvosi ellátás szempontjából.” – mondta az FIA orvosi csapatának képviselője, Dr. Ian Roberts az FIA AUTO magazinjának. „Balesetben a versenyzők között nincs különbség. Minden esetben mielőbb szeretnénk értékelni az állapotukat. De a jelenlegi berendezéseink elég terjedelmesek, és csak a balesetet követően tudjuk őket használni.”

    „Vannak azonban olyan esetek, amikor nem tudunk azonnal a versenyzőhöz jutni, így amíg nem látjuk őket valójában, vagy még nem jutottunk a közelükbe, (az új technológiával) már akkor is lesz némi információnk az állapotukról.”

    Roberts szerint ez leginkább olyan esetekkor lesz hasznos, mint például Carlos Sainz 2015-ös, Orosz Nagydíjas balesete, amikor becsúszott a védőfal alá, és időbe telt kiszabadítani onnan.

    „Lehetetlen volt pontosan megállapítani, hogy milyen állapotban volt, addig, míg hozzá nem fértünk, ki nem segítették a fal alól.” – mondta Roberts. „Ha azonnal lett volna információnk az állapotáról, jobbam meg tudtuk volna tervezni a mentését.”

    „Ezzel az új technológiával amint egy versenyző balesetet szenved, azonnal lesznek élettani információink, és figyelemmel tudjuk kísérni az állapotát a kezdetektől egészen addig míg, el nem jut az orvosi központig.”