Címke: Oroszország

  • Ecclestone azért el tudna képzelni versenyt Szentpéterváron

    Ecclestone azért el tudna képzelni versenyt Szentpéterváron

    Bernie Ecclestone elárulta, hogy ő el tudná képzelni azt, hogy az Orosz Nagydíj Szentpétervárra költözzön. A Forma-1 korábbi ura nagy tisztelője Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, akinek köszönhető az, hogy a királykategória 2014-ben Szocsiban landolt. A korábbi olimpiai helyszínen a paddockban ennyit mondott most a Ria Novosti hírügynökségnek:

    „Oroszország a Forma-1 családjának a része. Mindig is kellene, hogy legyen itt verseny. Hallottam, hogy akár Szentpéter is helyszín lehet. Várjuk ki, de én kedvelem azt a várost. Amennyiben ez bekövetkezne, tudjuk meg, hogy mi lesz jobb benne, és mi rosszabb. Olyan ez, mint három éve házasnak lenni, nem tudhatod, hogy milyen, amíg nem élted meg ezen éveket.”

    A Rosgonkinak, tehát Szocsi verseny promóterének gárom éves szerződése van a Forma-1-gyel 2025-ig. A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey a Tass hírügynökségnek így nyilatkozott:

    „Mint az ismert, az elkövetkezendő évekre szerződésünk van. Mindig nyitottak vagyunk egyeztetésekre, és nem tudjuk, hogy mit hozhat a jövő, de elsődleges célunk itt Szocsiban növekedni és fejleszteni a versenyt.”

  • Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    Az F2 és az F3 is bemutatta a 2020-as versenynaptárát

    A Formula 2 és az F3 is 2020-ban a királykategória betétversenyei lesznek, ahogy azt eddig is már megszokhattuk. Most már hivatalos, hogy a 12 futamos F2-es bajnokság Bahreinben indul majd március 20-22-én, majd Zandvoort következik nekik május 3-án. Ezt követi majd Barcelona, majd a megszokott európai versenyhelyszínek a nyáron. Az egyetlen változás az, hogy Franciaországba nem mennek majd el.

    Oroszország és Abu Dhabi lesz újfent az a két messzebbi helyszín, ami már „repülős” lesz, és a szezon november 29-én ér véget majd Yas Marina pályáján.

    A Formula 3-as versenynaptár is bemutatásra került, kilenc alkalommal lesznek majd F1 betétfutam, köztük Zandvoortban is.

    Mindkét bajnokságban lesz majd szezon előtti teszt, ennek időpontja és helyszíne később derül majd ki.

    FIA FORMULA 2 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 május 21-23. Monte-Carlo, Monaco
    5 június 5-7. Baku, Azerbajdzsán
    6 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    7 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    8 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    9 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    10 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    11 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
    12 november 27-29. Yas Marina, Egyesült Arab Emirátusok

     

    FIA FORMULA 3 – 2020 VERSENYNAPTÁR
    FUTAM DÁTUM HELYSZÍN
    1 március 20-22. Sakhir, Bahrain
    2 május 1-3. Zandvoort, Hollandia
    3 május 8-10. Barcelona, Spanyolország
    4 július 3-5. Spielberg, Ausztria
    5 július 17-19. Silverstone, Nagy-Britannia
    6 július 31-augusztus 2. Mogyoród, Magyarország
    7 augusztus 28-30. Spa-Francorchamps, Belgium
    8 szeptember 4-6. Monza, Olaszország
    9 szeptember 25-27. Szocsi, Oroszország
  • Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    Előzetes F1 versenynaptár: 22 futam jöhet 2020-ban!

    2020-ban 22 futamos rekord versenynaptára lehet az F1-nek. Barcelonát az utolsó pillanatban sikerült megmenteni, Hockenheimtől azonban búcsúzni kell. Íme az előzetesen leegyeztetett időpontok!

    A legfontosabb kérdések eldőltek, a csapatok 22 versenyhétvégére mondtak áment. Ezzel az is bizonyossá vált, a 10 csapat bevétele a Spanyol Nagydíj maradása miatt magasabb lesz, mint a kiadásaik. Amennyiben Barcelona promótere kifizeti a jogdíjat, kicsit át kell variálni a 2020-as versenynaptár első felét. A szezonnyitó azonban változatlanul Ausztráliában lesz, március 15-én. Ráadásul Melbourne 2025-ig hosszabbított.

    A második verseny Bahrein lesz, de egy héttel korábban mint eddig, így az Ausztrál verseny után egy héttel lesz. Így sikerült helyet csinálni Vietnámnak. A Hanoiban tartandó futam előtt azonban már két hét szünet lesz, így április 5-re a felszerelésnek ott kell lennie, elvámolva. Ezt követően lesz még egy verseny Ázsiában, május 19-én Kínában.

    Az európai szezon kezdetére újabb két hetet kell majd várni ezt követően. A Spanyol Nagydíjat cipőskanállal kellett betenni a versenynaptárba, mert Monaconak fix a május 24-ei időpont, Zandvoort visszatérése miatt pedig  az eredetileg tervezett helyett egy héttel korábbra kell hozni a holland versenyt. A környékbeli hotelek ezt már nyilvánvalóan tudják, hiszen május első és második hétvégéjére is a normál tarifa helyett nyolcszoros áron kínálnak szállást. Aki gyorsan foglalt, annak is most még át kell majd ütemeznie a foglalását. A Spanyol Nagydíjat tehát megelőzi majd egy héttel a hollandok őrülete.

    Azerbajdzsán is visszatér a megszokott nyári időpontjához, ez a bakui rendezők kifejezett kérése volt. Több nézőt ígérnek így, és jobb időt várnak. Onnan komoly ugrás lesz egy héttel később majd Kanada. A csapatoknak ez így már a harmadik duplás hétvégéjük lesz, ami logisztikailag egy elég komoly kihívás. Hét nap alatt az embereiknek és a felszerelésnek időzónákon át keletről nyugatra kell utaznia, majd vissza, mindezt a legnagyobb biztonságban.

    A további program már a megszokott mederben folyik majd, egyedül Németország esik ki. Annyi változás lesz még, hogy Austin visszakerül Mexikó mögé, ahogy volt az 2018-ban is. Összesen tehát hét alkalommal lesz olyan,  hogy egymást követő hétvégéken lesz verseny, a szezonzáró pedig Abu Dhabiban lesz majd, november 29-én.

    A FIA a szeptemberi ülésén véglegesítheti ezen előzetes tervezetet, de az utolsó pillanatban akár lehetnek még változások.

    Előzetes Forma-1 versenynaptár 2020

    Időpont Verseny
    március 15. Ausztrál
    március 22. Bahrain
    április 5. Vietnám
    április 19. Kína
    május 3. Holland
    május 10. Spanyol
    május 24. Monaco
    június 7. Azerbajdzsán
    június 14. Kanada
    június 28. Francia
    július 5. Ausztria
    július 19. Nagy-Britannia
    augusztus 2. Magyarország
    augusztus 30. Belga
    szeptember 6. Olasz
    szeptember 20. Szingapúr
    szeptember 27. Orosz
    október 11. Japán
    október 25. USA
    november 1. Mexikó
    november 15. Brazil
    november 29. Abu Dhabi
  • Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    Ennyi volt: Ez a Red Bull Air Race utolsó szezonja!

    A Red Bull úgy döntött, hogy 2019 után nem folytatják többé a Red Bull Air Race repülős világbajnokságot. Már csak a fixen lefoglalt helyszínekre látogatnak el idén is, ezek pedig június 15-16 Kazany, Oroszország, július 13-14 Zamárdi, Magyarország és végül szeptember 7-8, Chiba, Japán.

    2003 óta több mint 90 versenye volt a Red Bull Air Racenek, ebből több mint 10 Budapesten. A világ legkiemelkedőbb pilótái mutatták be a képességeiket nagy sebesség és alacsony magasság mellett, extrém manőverek közepette. A Red Bull Air Race a legmagasabb szinten szórakoztatott, de nem lett annyira kedvelt, mint más Red Bull rendezvények a világ bármelyik táján.

    A Red Bull köszönetet mond a pilótáknak, a csapatoknak, a partnereiknek a versenyeknek helyet biztosító városoknak, és azon dolgozóinak, akiknek köszönhetőek ezen élvezhető és emlékezetes pillanatok.

  • Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    Red Bull Air Race – Zamárdiban rendezik a magyar versenyt

    A Balaton felett, Zamárdiban rendezik idén a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság magyarországi versenyét.

    A magyar szervezők sajtószolgálatának pénteki közleménye szerint július közepén 13. alkalommal kerül sor a magyarországi futamra – ami rekord a sorozat történetében -, ám most először nem Budapesten, hanem új helyszínen.
    Eredetileg 2019-ben is a főváros lett volna a helyszín, de február elején a Főpolgármesteri Hivatal bejelentette, hogy a főváros nem ad engedélyt a viadalra.
    A pénteki közleményben a szervezők jelezték, hogy a budapesti helyszínre vásárolt, kiemelt helyekre szóló jegyek teljes összegben visszaválthatók az eredeti értékesítési helyeken. A balatoni futamra pedig a közeljövőben hozzák nyilvánosságra a jegyvásárlási lehetőségeket, ugyanakkor a rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

    A szezon nyolc versenyből áll, február elején Abu-Dzabiban indult a sorozat, a mezőny egy később kijelölendő időpontban sorra kerülő európai viadal után júniusban Kazanyban méreti meg magát, hogy aztán egy hónappal később a Balaton felett versengjen. Ősszel egy japán és egy ázsiai viadal után Indianapolisba megy a mezőny, s a 2019-es idény Szaúd-Arábiában zárul.

    A Red Bull Air Race idei versenynaptára:

    február 8-9.: Abu-Dzabi
    később kijelölendő időpontban: Európa
    június 15-16.: Oroszország, Kazany
    július 13-14.: Magyarország, Balaton, Zamárdi
    szeptember 7-8.: Japán, Csiba
    később kijelölendő időpontban: Ázsia
    október 19-20.: Egyesült Államok, Indianapolis
    november 8-9.: Szaúd-Arábia

  • Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    Ma Csing-hua az Alfa Romeo versenyzője lett!

    A ma kezdődő Disznó éve a kínai versenyzőnek máris szerencsét hozott: Ma Csing-hua csatlakozik a Team Mulsanne istállóhoz, ahol Alfa Romeót hajthat majd, csapattársával, Kevin Cecconnal. A világ legnagyobb autós piacán mindenképp jó egy hazai pilóta az olasz márkának.

    A 31 éves Sanghajban született pilóta tehát az, aki hajthatja a másik Alfát, melyet a Romeo Ferraris nevez a WTCR-be, és ő lesz az első kínai, aki teljes szezont futhat a túraautó világkupán, miután tavaly 8 versenyen is indult a Boutsen Ginion Racing Hondájával. Ő volt egyébként az első a hazájából, aki résztvevője volt egy Forma-1-es hétvégének is, még 2012-ben, a Hispania Racing Team tagjaként. 2014-ben nyert a WTCC-ben is Oroszországban, tavaly októberben pedig az első WTCR pontszerző is lett Kínából, hiszen Wuhanban a harmadik futamon hetedik lett.

    Karácsony előtt tesztelhette az Alfa Romeo Giuliettát Vallelungában, sőt a TCR Kínában a szezonzárón a Guangdong International Circuiten már élesben is vezethette az autót, így nagyon várja már a szezonkezdetet. A Formula E-t, a WRX-et és a kínai túraautózást is kipróbált Ma érthetően boldog:

    „Nagyon köszönöm a Team Mulsannenak és a Romeo Ferrarisnak, hogy a kínai újév első napján tették meg a bejelentést. Ez Kínában egy nagyon fontos nap, és biztos vagyok benne, hogy a rajongók örülnek ennek, hogy ez is figyelembe lett véve. Vezettem már tavaly az Alfa Romeo Giulietta TCR-t, és a kezdetektől fogva jól éreztem benne magam. Nagy potenciál rejtőzik még benne, a csapat pedig keményen dolgozik a téli szünetben a fejlesztéseken, hogy versenyképesen kezdhessük meg az új szezont a WTCR-ben. 2005 után ez a második alkalom, hogy olasz csapattal dolgozom, így öröm lesz dolgozni a tipikusan melegszívű európai környezetben ebben az évben.”

    Ma Csing-hua érkezése a Team Mulsannehez szt is jelenti, hogy az olaszok két olyan pilótával indulnak, akik a nyitott együléses versenyautók világából érkeztek. Kevin Ceccon is sikeres volt a GP3, GP2-ben, illetve az AutoGP-ben. Ma Formula Renaultban kezdett, majd jött a Formula 3, Formula 3000, Superleague, A1GP, végül a Forma-1, fejlesztő pilótaként.

    Michaela Cerruti, a csapat vezetőjeként nyilatkozott:
    „Boldogok vagyunk, hogy a mai napon véglegesíthettük a Team Mulsanne versenyzői felállását, a kínai újév első napján. Ennek különleges jelentősége van, és reméljük, hogy ez nem csak Ma Csing-huának jelent majd egy jó kezdetet, hanem a csapatunknak is. Ismerem Ma karrierjét, és tavaly láthattuk is a sebességét és tehetségét a pályán is. Bizonyította a képességeit az Alfa Romeo Giuliettánk volánja mögött teszteken és versenyeken is. Bízom a tapasztalatában, és hogy ezzel is segít majd az autó fejlesztésében.”

  • Oroszország 2020-tól szeretne versenyt rendezni a Formula E-ben

    Oroszország 2020-tól szeretne versenyt rendezni a Formula E-ben

    Továbbra is folynak a tárgyalások egy lehetséges orosz versenyhétvégéről a Formula E-ben. Az utcai versenynek Szentpétervár szeretne otthont adni.

    A Rosgonki nevezetű cég, akik idén a Forma-1-es Orosz Nagydíj főszponzorjai voltak, azon dolgozik a Formula E vezetőivel, hogy Oroszország is csatlakozzon az elektromos széria versenynaptárjához.

    „Örömmel jelenthetem be, hogy a cégünk (Rosgonki) azon munkálkodik, hogy Oroszországban ne csak Forma-1-es versenyt láthasson a közönség. A mi vállalatunk tulajdonában van a Szocsi Autodrom és az idei Orosz Nagydíjnak is mi voltunk a főszponzorai. Szeretnénk, hogy a Formula E hatodik szezonjától már Szent Pétervár utcáin is versenyezhetnének az elektromos autók,” – nyilatkozta az orosz cég vezérigazgatója, Sergey Vorobyev.

    „A versenynek egy tavaszi vagy egy nyári időpontot szeretnénk megcélozni. Nagyon boldogok vagyunk a tárgylások miatt, ugyanis a Formula E vezetője, Alejandro Agag is örülne, ha Oroszországban is csatlakozna a Formula E versenynaptárához.”

    Vorobyev már a Forma-1-es Orosz Nagydíj szerevezésében is kulcsszerepet vállalt. Az Orosz Nagydíj 2014-től szerepel a Forma-1-es versenynaptárban. Szentpétervár mellett még a Fekete-tenger partjánál található Krasznodarnak van még esélye a futam rendezésére. Azonban erre nincsen túl sok esély, ugyanis Szentpétervár az egyértelmű favorit.

    „Nagyon szeretnének versenyt rendezni, mi pedig szeretnénk a legjobb feltételeket biztosítani a számukra,” – mondta Agag. „Valószínűleg 2020 júniusában kerül majd megrendezésre a verseny. Ők is akarják és mi is akarjuk, azonban ez nem ilyen egyszerű. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő.”

    A Formula E történetében eddig egyetlen egy Orosz Nagydíjat rendeztek még 2015-ben. A moszkvai pályán, ami nagyon közel volt a Kreml épületéhez, Nelson Piquet Jr. tudott nyerni.

  • Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    Todt Schumacher által aláírt sisakot adott Putyinnak!

    A FIA elnöke, Jean Todt látogatást tett Vlagyimir Putyinnál, ajándékba pedig egy olyan sisakot vitt, amelyet aláírt Michael Schumacher is! A tegnapi FIA Gála előtt Szentpéterváron találkoztak, az állami operaházban. Ekkor adta át különleges ajándékát az ismert politikusnak a motorsportok elöljárója. Ez pedig nem más, mint egy kék FIA sisak, amit szoktak használni a biztonságos közlekedési kampányaikban, amelyet aláírt több versenyző is, magyarázta Todt. Felipe Massa és Nico Rosberg is aláírta, de Todt egyszer megállt:

    „Ez pedig Michael Schumacheré.”

    Putyin ennek láthatóan örült, és elárulta Todtnak, hogy mindegyik versenyzőt kedveli azok közül akik aláírták, és köszönetét fejezte ki. Majd így szólt:

    „Nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem készíttettem ajándékot Önnek. Most egy kicsit zavarban vagyok. Köszönöm, még egyszer.”

    Todt egyből sietett leszögezni, hogy nem vár cserébe ajándékot:

    „Önnel találkozni, az volt a legjobb ajándék.”

    Putyin, hogy tovább folytassa a beszélgetést, az új szentpétervári motorsport centrumra terelte a szót:

    „Örülnék, ha meglátogatná. Véleményezhetné, javaslatokat tehetne, hogy miképp fejlesszük tovább.”

    Arról Oroszország elnöke nem tudott, hogy Todt ebben már megelőzte: mai program az, hogy meglátogatja a létesítményt a francia. Búcsúzóul ennyit mondott még Putyin:

    „Remélem, hogy a jövőben többször is meglátogat minket.”

    És itt feltehetően nem csak az Orosz Nagydíjra gondolt Szocsiban…

  • Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Massa is támogatja a Mercedes csapatutasítását

    Egyik legismertebb áldozata a Forma-1 csapatutasításainak Felipe Massa volt, mégis támogatja a Mercedes döntését, amiért nem engedték meg Valtteri Bottasnak, hogy nyerjen Oroszországban.

    Hockenheimben 2010-ben a Ferrari az azóta legendássá vált mondattal tette őt félre az akkori csapattársa elől, ami így hangzott a csapatrádióban: „Fernando (Alonso) is faster than you.” azaz, „Fernando gyorsabb nálad.”

    Massa a Corriere della Seranak mégis azt mondta, hogy a Mercedes nem tett semmi rosszat Szocsiban, amikor megmanipulálták a dolgot úgy, hogy a bajnokságot vezető Lewis Hamilton kerüljön előre:

    „Megcserélni egy győztest soha nem a legjobb dolog, de ez is a játék része. Talán nem volt erre akkora szükség, persze mindenki szabadon dönthet. Talán a Ferrari is eltaktikázta magát ebben az évben. Nem szeretem ezt a dolgot, de amíg a szabályok ilyenek, ez megtörténhet. A csapatutasítások a Forma-1 történelmének a része.”

  • Orosz F1-es csapat van alakulóban?

    Orosz F1-es csapat van alakulóban?

    Az orosz miniszterelnök-helyettes úgy véli, hogy kellene egy orosz Forma-1-es csapat a rajtrácsra.

    Jövőre visszatér az F1-be Danyiil Kvjat és vélhetően Szergej Szirotkin is vélhetően maradni fog a mezőnyben, miközben már az F1 kapujában toporog Artem Markelov és Nyikita Mazepin is.

    Dmitrij Kozak miniszterelnök-helyettes szerint az autósport egyre népszerűbb Oroszországban.

    „Tudom, hogy sokan nagy szerelmesei a motorsportoknak Oroszországban, köztük tehetős üzletemberek is, akik készek invesztálni egy orosz Forma-1-es csapatba.” – mondta a Tass hírügynökségnek.

    A Tass szerint Kozak találkozott is Szocsiban ez említett üzletemberekkel, hogy beszéljenek egy esetleges csapatról.

    „Az autógyártókkal való találkozásunknak eredménye egy orosz Forma-1-es autó lehet.” – mondta Kozak. „2024-ről beszéltünk, de nem hiszem, hogy addigra elkészülhet. De úgy gondolom, hogy egy évtizeden belül megtörténhet.”

    Az F1 körábbi vezetője, Bernie Ecclestone támogatja ezt az elképzelést.

    „Nagyszerű, hogy egyre több az orosz versenyző, de remélem, hogy lesz orosz csapat is.” – mondta Szocsiban. „Az még jobb lenne.”

    Az Orosz Nagydíjon jelen van Vlagyimir Putyin elnök is.