Címke: Oroszország

  • Ross Brawn határidőt tűz ki a Kínai Nagydíj döntéséről

    Ross Brawn határidőt tűz ki a Kínai Nagydíj döntéséről

    Az óra ketyeg a 2020-as Kínai Nagyíj felett: hamarosan dönteni kell arról, hogy töröljék vagy elhalasszák a futamot.

    A koronavírus okozta halálesetek száma – amely ma már 635 főre emelkedett – nap mint nap folyamatosan nő és ezen a héten a Sanghaji Sportszövetséget arra késztették, hogy függessze fel az összes sporteseményt.

    A Formula 1 stratégiáért felelős csoportja ezen a héten megbeszélést tartott az ügyben és a német Bild napilap azt állítja, hogy az áprilisi sanghaji futam visszavonása a „küszönön áll”. Azonban Ross Brawn, a Formula 1 sportigazgatója elmondta, egy pár hetet még várnak a végleges döntéssel.

    „A tengeri rakomány jövő héten indul, de nem lenne katasztrófa, ha annak a hajónak meg kellene fordulnia. Alig három hét alatt, az első alkalmazottak átmennek és előkészítik a pályát. Számunkra ez egy kritikus dátum, amelyre visszajelzésre van szükségünk” – fogalmazott Brawn a Bildnek.

    Brawn elismerte, hogy fennáll a lehetősége annak, hogy a futamot ne a tervezettek szerint áprilisban tartsák meg, de egyelőre nyitva hagyja azt az esélyt, hogy későbbi időpontban rendezzék meg a nagydíjat.

    Oroszország elutasította azt a felvetést, hogy cseréljen Kínával, illetve a csapatok sem fogadták el azt az ötletet, miszerint az augusztusi szünetet lerövidítsék vagy az év elején egy hármas futammal indítsanak. Az Auto Motor und Sport szerint a Formula 1 nem tudja egyoldalúan visszavonni vagy halasztani a versenyt a szerződés következmények miatt.

    „Megvárjuk a promótert és hatóságokat, hogy meghozzák a végső döntést, ami szerintem hamarosan várható már” – tette hozzá a sportigazgató.

    Sanghaj az összes márciusi sporteseményét törölte, miközben egy másik Formula 1-es házigazda – a 2020-as szezon újonca, Vietnám – is bejelentett hasonló intézkedéseket februárban. A Vietnam Grand Prix Corporation sajtóközleményben kiadta: „Jelenleg nem számítunk számottevő hatással áprilisban.”

  • Későbbi időpontot keresnek a Kínai Nagydíjnak a koronavírus miatt!

    Későbbi időpontot keresnek a Kínai Nagydíjnak a koronavírus miatt!

    A koronavírus miatt egyre rosszabb a helyzet. Naponta nő az elhunytak száma, és emiatt próbálnak a helyi hatóságok annyi embert megmenteni, amennyit csak lehet azzal, hogy törlik a sporteseményeket. A Forma-1 még adós a válasszal, hogy lesz-e ott versenyük április 19-én, de ez egyre valószínűtlenebb.

    Amennyiben a Kínai Nagydíj eredeti időpontját törlik is, az F1 vezetősége megpróbálná azt 2020-ban egy későbbi időpontban megrendezni. Voltak is pletykák arról, hogy helyet cserélhetne Oroszország és Kína, de Szocsiban a rendezők erről hallani sem akarnak. Ross Brawn is most megszólalt az ügy miatt, és a motorsport.com-nak nyilatkozott:

    „Feltehetően nem lesz csere egy másik nagydíjjal. Kell keresnünk egy lyukat a szezon későbbi részében, amikor megrendezhető a futam.”

    Mivel most először 22 futamosra növelték a versenynaptárat a Forma-1 történelme során, bizony, ez nehéz lesz. Még az is előfordulhat, hogy négy egymást követő hétvégén is lesz verseny. Mindeközben a helyi szervezőknek egyértelmű választ is kellene adniuk, hogy megtartható-e a Kínai Nagydíj áprilisban. Erről ennyit mondott Ross:

    „Nagyon nehéz a dolog. Minden márciusi nyilvános eseményt töröltek, és áprilisig kellene várnunk. Ugyanakkor az elkövetkezendő két hétben világos válaszra számítok.”

    Fontos tisztázni mielőbb a királykategóriának ezt a kérdést, mivel az Európán kívüli versenyek a csapatoknak is fejtörést okoznak. Ebbe is beavat minket az egykori csapatfőnök:

    „Két logisztikai határidőt kell figyelembe venni. Először is a tengeri hajózást, amely a héten indul. Adott esetben az üzemanyagot le kell szedni a hajóról, de ez nem is akkora probléma. A másik határidő az, amikor embereket küldenénk a pályára, hogy mindent felépítsenek. Ez pedig már 2-3 héten belül itt lehet, ezért kritikus ez a helyzet.”

    Tegnap hivatalosan is bejelentették a kínai hatóságok, hogy további értesítésig a nyilvános eseményeket felfüggesztik. Amíg nem tudják kontrollálni a vírust, addig marad is ez az állapot. Lehet, hogy már minden készen állna áprilisra, de a kérdés az, hogy a pályának és a csapatoknak lesz-e elegendő idejük a logisztikára.

  • Az SMP Racing versenyautós animációs sorozatot csinált

    Az SMP Racing versenyautós animációs sorozatot csinált

    Az SMP Racing hamarosan bemutatja az első orosz animációs sorozatát a versenyzésről és a csodaautóikról. Az orosz tévé gyermekeknek szóló „Jó éjt kicsik!” műsorában lehet majd látni először.

    Február 11-én 11:00-kor a projektben résztvevő alkotók és újságírók a TASS hírügynökségnél egy privát vetítés keretében láthatják majd premier előtt a mesefilm sorozatot. A sorozat a „Szuper Rali” címet kapta. Ez a kifejezetten gyerekeknek készült sorozat az autóversenyzés izgalmas világát mutatja be, amelyet a Mercator Animation Studio jegyez. A főszereplő a BR Engineering BR1-es modellje lenne, amelyet egy orosz cég készített, és megnyerte a 24 órás viadalt Le Mansban, 2019-ben a nem hibrid autók között. Ahogy az eredeti, a rajzfilm karakter is tehetséges, erős személyiség, aki vasakarattal és kitartással éri el a célját. Természetesen kiváló versenyző is.

    A Szuper Rali nem is kérdés, hogy az amerikai Verdák után érzete. A mesterien megrajzolt háromdimenziós figurái a szériának azonban nemcsak versenyautók lesznek. Igazi sportolók és egyedi karakterek is megjelennek majd. A 12 hősnek mind saját személyisége lesz, eltérő szokásokkal, hobbival, képességekkel és célokkal. A néző valamelyik karakterrel a szériából biztosan azonosulni tud majd, akikben magukra ismerhetnek. Bizony, még a média képviselői is, hiszen lesz egy figura, aki a Hunty sportcsatornának tudósít majd. A sorozat arra neveli majd a nézőit, hogy legyünk barátságosak és kedvesek, legyünk önmagunk, jöjjünk ki másokkal, és hogy soha ne adjunk fel semmit sem.

    A sajtóvetítésen Vitalij Petrov és Szergej Szirotkin autóversenyzőkön kívül jelen lesz még Borisz Rotenberg az SMP alapítója is, Vlagyimir Megyinszkij orosz kulturális miniszter, Alexander Mitroshenkov mint a Transcontinental MediaCompany elnöke, valamint Tatjanaa Tsyvareva, a Karusel TV főszerkesztője.

    Azt várják a készítők, hogy a kezdetektől fogva a Szuper Rali világos és látványos lesz a legkisebb nézőknek is, és sok millió gyermek arcára varázsolnak mosolyt. Egy-egy epizód 6 perces lesz. Ezen idő alatt egy gyermek nem lesz fáradt, és nem untatja mindaz, amit lát. Az is cél, hogy ez az animációs film családi szórakozás legyen, ahogy a világon másutt is. Február 11-én tehát a Karusel TV-n lesz látható az első epizód.

  • Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország kizárja az időpontcsere lehetőségét Kínával

    Oroszország nem nyitott arra a lehetőségre, miszerint a 2020-as Forma 1-es nagydíjuk dátumát elcseréljék a Kínai Nagydíjáéval, de a F1 Stratégiai Csoportja már a verseny lemondását vitatja.

    A Forma 1 Kínai Nagydíja is kétséges, miután az FIA a koronavírus kitörése fényében elhalasztotta a márciusi Formula E versenyét. A vírus már több mint 350 emberéletet követelt és 17 ezernél is több a fertőzött.

    Az FIA múlt héten azt közölte, hogy minden szükséges intézkedést megtesz a Forma 1-ért és a rajongói védelem érdekében. Napokkal később a motorsportot irányító testület bejelentette, hogy a március 21-én tervezett Sanya ePrix nem a tervek szerint halad. Ez még jobban megkérdőjelezheti a Kínai Nagydíj eseményeit is, de ennek ügyében a Stratégiai Csoport ülést hívott össze szerdára.

    Az egyik javaslat az volt, hogy Oroszország cserélje el a nagydíj időpontját Kínával, azonban az orosz szervezők ezt a felvetést elutasították.

    „A 2020-as Orosz Nagydíj dátumáról tavaly októberben határoztak és ez nem változik” – nyilatkozta egy szóvivő.

    A Red Bull csapat főnöke, Christian Horner bízik abban, hogy az FIA és a Liberty Media meghozza a helyes döntést. Véleménye szerint az FIA a szabályozó, a Liberty pedig a támogató, és mindkét szerv a sportban résztvevők egészségét és jólétét helyezik előtérbe. A csapatfőnök hozzátette: nagy figyelmet fordítanak a jelenlegi helyzetre, és várják a testület ülésének eredményétét is.

  • Sergey Sirotkin gokart akadémiát nyitott Oroszországban

    Sergey Sirotkin gokart akadémiát nyitott Oroszországban

    A korábbi Williams pilóta, Sergey Sirotkin gokart akadémiát nyitott Oroszországban. Azzal a céllal, hogy segítsen a fiatal orosz pilótáknak. Az akadémia január 25-én nyitotta meg kapuit a fiatal tehetségeknek.

    A korábbi Forma-1-es pilóta a 2019-es szezont a kispadon ülve töltötte a McLaren és a Renault tesztpilótájaként. És segített a Pirellinek fejleszteni a gumikat. De ezek mellett aktívan tevékenykedett hazájában, és a héten megnyitotta a saját gokart akadémiáját.

    Moszkvában található meg a Children’s Karting Academy by Sergey Sirotkin, ami elsősorban az 5 és 15 éves kor között lévő gyerekeket célozza meg. Ez a szervezet a SMP Racing Academy részeként fog működni. Aminek a sikeres elvégzése után lehetőség adódik a fiatal pilótáknak, hogy bekerüljenek RAF-SMP Racing Academy-be és esetlegesen a teljes SMP programba. Az SMP olyan pilótákat támogat vagy támogatott, mint Sirotkin, Mikhail Aleshin, Vitaly Petrov, Robert Schwartman vagy Irina Sidorkova.

    Sirotkin Yuri Evgenyevich Stavrovsky-val dolgozik együtt, aki a vezető edzője volt a Szovjetunió nemzeti gokart csapatnak 1973-1985 között. Egy egész csapat mentor pilóta segít összeállítani a teljes edzésprogramot a fiatalok számara.

    A Sirotkin’s Karting Academy a Forza One Karting Centre-ben fut Moszkvában. Ezzel Oroszország legnagyobb beltéri gokart pályája. Elméleti órák is be lesznek iktatva, ahol videóanyagokkal is segíteni fogják a fiatalok fejlődését.

    „A gokartozás az alapja a motorsportnak. Majdnem minden pilóta ezzel kezdte. Ez az alapja annak, hogy elsajátítsák a versenyautó vezetéséhez szükséges képességeket. Én hosszú utat tettem meg a gokarttól a Forma 1-ig és évek során megszerzett tapasztalataimat szeretném továbbadni a fiataloknak” – nyilatkozta Sirotkin.

  • Az Orosz Nagydíj megmenekülhet az eltiltástól…

    Az Orosz Nagydíj megmenekülhet az eltiltástól…

    Az Orosz Nagydíj képviselői biztosak benne, hogy a futam jövője nincs veszélyben annak ellenére sem, hogy Oroszországot hétfőn világszinten eltiltották minden jelentős sporteseménytől, négy évre. A döntést a WADA (World Anti-Doping Agency = Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség) hozta meg, mivel Oroszország több ízben megsértette a doppingszabályokat.
    Ennek eredményeképpen az orosz sportolóknak megtiltották az eseményeken való részvételt, az országnak pedig a sportversenyek rendezését. A tilalom minden olyan testületre vonatkozik, melyet a WADA „jelentps eseményszervezésnek” tart.

     

    Az F1 irányító testülete, az FIA is ilyennek minősül a WADA-nál, így elvileg ez a tilalom a Forma-1-et is érinti.

    „Oroszország nem adhat ottont négy éven át, illetve négy éven át nem pályázhat rendezésre, semmilyen jelentős eseményre.” – áll a WADA közleményében.

    Azonban mentességet élvez néhány esemény, melyekről korábban megállapodtak; ilyen az Orosz Nagydíj is, így ez vélhetően nem lesz törölve.

    „Amennyiben egy esemény rendezésére a négy éves periódusra vonatkozóan már jogot szerzett Oroszország, a szerződő félnek vissza kell azt vonnie és az esemény át kell helyeznie egy másik országba, kivéve, ha ez jogilag, vagy gyakorlatilag lehetetlen.” – teszi hozzá a WADA.

    A Rosgonki nevű cég, mely az Orosz Nagydíjat szervezi, úgy véli, hogy nem opció az orosz futam törlése.

    „A Forma-1-es Világbajnokság orosz fordulójának szerződése 2010-ben lett aláírva, jóval az előtt, hogy ezen körülményeket vizsgálta volna a WADA.” – áll a szervezők közleményében, melyet eljuttattak a Motorsport.comnak. „Ez 2025-ig érvényes és az orosz forduló 2020-ban is szerepel az FIA nemzetközi sport naptárában.”

    Hozzáteszik, hogy amennyiben Oroszország a döntés elleni fellebbezést el is bukja, akkor sincs jogi és/vagy gyakorlati lehetőség arra, hogy a futamot más országba helyezzék át.

    „Magabiztosak vagyunk azzal kapcsolatban, hogy az Orosz Nagydíj megrendezésre kerül 2020-ban, és az azt követő években. Mindenkit meghívunk Szocsiba és teljes gőzzel mennek a jegyeladások is.”

    Azon orosz versenyzők, akik bizonyítani tudják, hogy nem érintettek a doppingszabályok megsértésében, indulhatnak az említett „főbb eseményeken”, de nem indulhatnak orosz zászló alatt.

  • Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Szó szerint szar helyzetbe került a orosz BMW, duplán is

    Tegnap elég furcsa dolog történt egy BMW tulajdonossal, Szamarában, Oroszországban. Lángra kapott az utcán a bajor márka X6-os modellje, és a megzavarodott tulajdonos nem tudott hirtelen máshoz nyúlni, mint egy KAMAZ szippantós autó összegyűjtött tartalmához.

    Mivel a motortér begyulladt, kénytelen-kelletlen ezzel oltottak, árulta el egy szemtanú. A szennyvízzel és egyébbel összeállt elegy hatásosnak bizonyult, és sikerült eloltani a tüzet. Nem ismert, hogy mennyit költött a tulajdonos ezt követően a mosásra, illetve milyen további veszteség érte.

    https://youtu.be/wii3fA8_gV8

  • Hivatalos lett Igora Drive, teljes a 2020-as DTM versenynaptár!

    Hivatalos lett Igora Drive, teljes a 2020-as DTM versenynaptár!

    A DTM promótere megerősítette, hogy 2020-ban a harmadik fordulójukat az orosz Igora Drove pályáján futják majd, május 30-31-én. A szerződés öt évre szól. Achim Kostron, az ITR részéről nyilatkozott:

    „Örömmel térünk vissza Oroszországba. Büszkék vagyunk arra is, hogy mi fogunk először versenyezni Igora Drive-on, ami egy remek pálya.”

    A pálya designjáért természetesen Hermann Tilke a felelős, és az elmúlt hónapban nyitott. A végső FIA homológizációs fázisnál tartanak. DTM futam Oroszországban pedig utoljára 2017-ben volt, a Moscow Raceway-en.

    A 2020-as DTM versenynaptár tehát tíz állomásból áll majd, Zolderban kezdenek áprilisban, és Hockenheimben zárnak októberben.

    dtm
    Fotó: DTM
  • Újra DTM futamnak adhat otthont Oroszország

    Újra DTM futamnak adhat otthont Oroszország

    Sajtóhírek szerint a DTM jövő évi harmadik futamát az újonnan befejezett Igora Drive versenypályán rendezik majd meg.

    Amikor két héttel ezelőtt bemutatták a DTM jövő évi versenynaptárát, az tartalmazott még egy üres helyet. A harmadik – egyelőre titokzatos – hétvégére az előzetes tervek szerint május végén kerül majd sor.

    Sok helyszínt hoztak hírbe a versennyel, a Salzburgringtől Monacóig. Azonban hétvégi szezonzárón egy orosz pályát jelenthetnek be Hockenheimben.

    A szóban forgó aszfaltcsík az Igora Drive névre hallgat, és Hermann Tilke tervezte. Az építkezések a múlt hónapban fejeződtek be Szentpétervár közelében, átadást követően pedig a pálya megkapta a FIA 2-es besorolást.

    Amennyiben tényleg ide látogat majd a német túraautó bajnokság mezőnye, a tíz 2020-as hétvége közül hatot Németországon kívül rendeznek majd meg.

    A sorozat már ellátogatott Oroszországba, 2013 és 2017 között a Moscow Racewayen rendeztek versenyeket.

  • Miniszterük szerint jól áll a leendő orosz F1-es csapat

    Miniszterük szerint jól áll a leendő orosz F1-es csapat

    Hamarosan lehet orosz istálló is a Forma-1 mezőnyében, állítja egy kormányminiszter. Szocsiban Oroszország kereskedelmi és ipari minisztere, Denis Manturov a Ria Novosti hírügynökségnek erről ennyit nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy lesz orosz csapat. Már nem kell sokáig várni. Hogy mikor? Erről egyelőre csak gondolatok léteznek.”

    A héten Jean Todt, a FIA elnöke elmondta, hogy nem érkezett hozzá egyelőre komoly érdeklődő új csapatként.