Címke: orosz-ukrán háború

  • Magnussen továbbra sem hiszi el, hogy visszatérhetett az F1-be

    Magnussen továbbra sem hiszi el, hogy visszatérhetett az F1-be

    Kevin Magnussen azt mondja, hogy a 2022-es visszatérő szezonja alatt újra értékelte azt, hogy milyen kiváltságos és remek dolog Forma-1-es autóversenyzőnek lenni.

    Magnussen 2020 végén hagyta ott az F1-et, miután a Haas nem tartotta meg, és a dán pilóta sportkocsiversenyző lett, majd idén hirtelen visszatért a királykategóriába a Haasszal, miután Nikita Mazepin szerződését felbontották – mert Oroszország megszállta Ukrajnát, és így megszűnt a szponzori szerződése az Uralkalival.

    Magnussen pompásan kezdte a visszatérő idényét. A bahreini szezonnyitón egy ötödik helyet szerzett, és ezzel teljesítménnyel eddig a Haas vezéralakja lett. Az Autosportnak adott nyári szünet előtti interjúban így fogalmazott:

    „Még mindig meg kell csípnem magam. Annyira nagy dolog, hogy Forma-1-es pilóta lehetek. Ez egyike azon dolgoknak, amire tavaly kezdtem igazán rájönni, amikor nem voltam benne. Kívülről nézve rájössz, hogy milyen sokan nézik, és mennyire sokan beszélnek róla a versenyhétvégéken otthon. Szóval elkezdtem ezt igazán értékelni, és aztán rájöttem, hogy milyen nagy dolog is ez. Aztán visszatérhettem, és sokkal jobban értékelem, hogy minden versenyén ott vagyok. Érdekel az is, hogy mennyi néző van, és hogy milyen nagy dolog ez az egész.”

    Bár azóta sokkal nehezebb lett a dolga, és az ausztriai nyolcadik hely volt a következő legjobb eredménye, Magnussen elmondta, hogy igazoltnak érzi magát a döntésében, hogy elfogadta Günther Steiner, a Haas F1 csapatfőnökének ajánlatát, és visszatért az istállóhoz. Magnussen döntésében szerepet játszott a 2022-re vonatkozó teljesen új szabályrendszer, amelyek átrendeződést ígért a csapatok között:

    „Szerintem, ha nem lett volna ez az egész dolog az új szabályokkal, és ha a Haas ott lett volna, ahol tavaly volt, valamint a szabályok még öt évig így maradtak volna, akkor valószínűleg hezitáltam volna. Ugyanakkor valóban úgy láttam, hogy ez egy lehetőség. Nem voltak garanciák, Günther sem ígért semmit. Viszont elmagyarázta, hogy mit tettek, és hogy mire fókuszáltak az elmúlt néhány évben. Amikor itt voltam, még 2020-ban is, már világos volt, hogy ez lesz a terv. Tehát izgatott voltam emiatt, és azt gondoltam, igen, ez jó lehet.”

    Ahhoz, hogy elfogadhassa a Haas versenyülését, Magnussennek fel kellett mondania a Peugeot-val, a Cadillac-kel és a Chip Ganassi Racinggel kötött sportautós kontraktusát – és minden jel szerint annak a lehetőséget is, hogy továbbra is rendszeresen versenyezhessen az élmezőnyben.

    A Haasnál továbbra is kicsi az esélye arra, hogy megszerezze azt a Forma-1-es győzelmet, amellyel a McLarennel való 2014-es debütálása óta adós, de Magnussen elmondta, hogy nem bánta meg:

    „Sokszor elmondtam, hogy a tavalyi év tulajdonképpen életem egyik legjobb éve volt. Izgatottan vártam, hogy újra a pole pozícióért és a futamgyőzelmekért harcoljak minden hétvégén. De csak egyféle Forma-1 létezik. Semmi más nem nyújtja azt, amit a Forma-1.”

  • A svájci bíróságon perelte be Mazepin a Haast

    A svájci bíróságon perelte be Mazepin a Haast

    Nikita Mazepin azt állítja, hogy egy svájci bíróságon keresetet nyújtott be a Haas ellen a ki nem fizetett bérek miatt.

    Korábban számoltunk be arról, hogy a kirúgott orosz versenyző jogi lépéseket tervez, miután őt és szponzorát, az Uralkalit az ukrán-krízis miatt kizárták. A 23 éves versenyző így fogalmazott a többségi orosz állami tulajdonban lévő Match TV sportadónak:

    „Arról van szó, hogy a szerződéses kötelezettségeket nem teljesítették. A személyes követelésem pedig folyamatban van. Már kiválasztottuk a joghatóságot, amely Svájc lesz. Ez az a hely, ahol aláírták a szerződést. Az ügyvédek kitöltötték az összes dokumentumot, és egy megfontolandó követelést nyújtottak be. Amennyiben hívnak, részt veszek benne, de nem hiszem, hogy ez bekövetkezne.”

  • Ecclestone bocsánatot kért szavaiért: „Tudom milyen háborúban felnőni”

    Ecclestone bocsánatot kért szavaiért: „Tudom milyen háborúban felnőni”

    Bernie Ecclestone, a Forma-1 volt vezérigazgatója bocsánatot kért az Ukrajna elleni orosz invázióval kapcsolatban nemrégiben tett megjegyzéseiért.

    Ecclestone és Vlagyimir Putyin orosz elnök évek óta szoros barátságot ápol, Putyin gyakran jelen volt az Orosz Nagydíjakon.

    A múlt hónap végén a Good Morning Britainnek nyilatkozva Ecclestone „értelmes” embernek nevezte Putyint, és ragaszkodott ahhoz, hogy még „egy golyót is bevállalna” érte.

    Kritizálta Volodimir Zelenszkij ukrán államfőt is, mivel úgy vélte, hogy „abszolút” többet tehetett volna az országban kitört háború megakadályozásáért.

    Ecclestone megannyi kritikát kapott a megjegyzései miatt, és az F1 is elhatárolódott a kijelentéseitől.

    A Sky Sportsnak nyilatkozva azonban Ecclestone bocsánatot kért az általa használt szavakért, és kijelentette, hogy nem védi Oroszország ukrajnai invázióját.

    „Azt hiszem, gyakran előfordul, hogy az emberek előjönnek és mondanak vagy tesznek dolgokat anélkül, hogy igazán belegondolnának” – mondta Ecclestone. „Valószínűleg én is így tettem.”

    „Megértem, hogy az emberek azt gondolják, hogy védem azt, amit ő [Putyin] tett Ukrajnában, de ezt nem teszem. Én a háború [a második világháború] alatt nőttem fel. Tudom, hogy milyen az.”

    „Sajnálom az ukrajnai embereket, hogy olyasmiért kell szenvedniük, amit nem ők követtek el. Semmi rosszat nem tettek, nem kezdtek el semmit, nem tettek semmit.”

    „Szeretnék folytatni az életüket, szeretnék, ha a gyerekeik iskolába járnának, és megpróbálnának dolgozni menni, hogy megélhetést biztosítsanak a családnak. Nem érdemlik meg, hogy szenvedniük kelljen.”

    „Ez senkinek sem jó, nem látom, hogy bárkinek is hasznára válna ez az egész. Szerintem össze kellene fogniuk és egyezségre jutniuk. Sajnálom, ha bármi, amit mondtam, bárkit is felzaklatott, mert határozottan nem volt szándékos.”

  • Oroszország már soha többé nem fog visszatérni a Forma-1-be?

    Oroszország már soha többé nem fog visszatérni a Forma-1-be?

    Alexey Popov szerint végleg véget ért Oroszország teljes szerepvállalása a száguldó cirkuszban. Hazája és Ukrajna közötti konfliktus kirobbanásával rendkívüli nyugati szankciók söpörtek végig a világon.

    Ez nemcsak Szocsi törlését eredményezte az F1-es versenynaptárból, hanem Nikita Mazepin orosz pilóta és támogatója, az Uralkali kizárását is. A Forma-1 ráadásul felbontotta a Match TV-vel kötött közvetítési szerződését is, ami azt jelenti, hogy az orosz rajongóknak most rendkívüli intézkedésekhez kell folyamodniuk, ha egyszerűen csak meg akarják nézni a versenyeket.

    Az ismert orosz F1-es kommentátor Popovot arról kérdezték, hogy szerinte hamarosan változhat-e a helyzet, mire így felelt a VKontaktén:

    „Nem hinném, és nem arról van szó, hogy vannak-e belső információk vagy sem. Egyszerűen nem látom, mi vezetne ehhez. Láthattátok, hogy a Forma-1 miképp reagált minden mással kapcsolatban. Az egy dolog, hogy felbontják a szerződést, de az már egészen más, hogy az oroszok még a hivatalos honlapra se tudnak felmenni, vagy nézhetnek videókat a Youtube-on – még VPN-nel sem! Tehát miről beszélünk egyáltalán? Szerintem egyáltalán nincs is miről beszélni.”

  • Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Az elbocsátott Mazepin újra versenyezni fog

    Nikita Mazepin életben tartja versenyzői ösztöneit, és részt vesz a Dakar-szerű orosz Silk Way off-road ralin. A múlt hónapban az orosz pilóta – akit az ukrajnai konfliktus miatti széles körű nyugati szankciók részeként kiszorítottak a Forma-1-ből – elismerte, hogy a Forma-1-es karrierje „szünetel”. A Ria Novosti hírügynökségnek nyilatkozott:

    „Nos, 18 éve foglalkozom a motorsporttal, és nem áll szándékomban elhagyni. Fitten tartom magam, és remélem, hogy visszatérhetek az F1-be.”

    A Tass hírügynökség jelentése szerint a 23 éves Mazepin a különleges ATV kategóriában fog versenyezni. A Haas korábbi versenyzőjének szóvivője megerősítette ezt:

    „Mazepin terve az, hogy részt vesz a Silk Way ralin.”

    A Moszkvában véget érő, idén Nagy Péter orosz császár 350. születésnapja tiszteletére rendezett verseny tíz napon át tart júliusban.

  • Mazepin a háborúról: Moszkvából egy kis részt látunk

    Mazepin a háborúról: Moszkvából egy kis részt látunk

    Nikita Mazepin még F1-es versenyzőként kezdte az évet, ám az orosz-ukrán háború „munkanélkülivé” tette.

    A barcelonai teszten még a Haas volánja mögött ült az orosz pilóta, ám a háború kirobbanása után megvált tőle és az Uralkalitól az amerikai csapat. Az EU szankciós listájára is felkerült édesapjával együtt a fiatal orosz, majd nemrég az olasz villájuktól is elbúcsúzhattak.

    A 23 éves versenyző igazságtalannak érzi azt, hogy ellehetetlenítik az oroszokat, így létrehozott egy alapítványt We Compete As One néven. A szervezeten keresztül olyan sportolókat kíván segíteni, akik állampolgárságuk miatt nem vehetnek részt egy világeseményen.

    Az őket ért szankciókról a BBC-nek így nyilatkozott a korábbi F1-es versenyző:

    „Őszintén szólva, nem fogok egy könnycseppet sem elmorzsolni emiatt. Ez nem olyan fontos, ugyanakkor megfogjuk vizsgálni, milyen lehetőségeket tudunk megragadni a szankciók és a villák tekintetében.”

    Miközben az Uralkali és a Haas párbeszédet folytat a szerződésszegés mivoltáról, addig Mazepin a hasonló helyzetbe került honfitársait segítené.

    „Ami most történik – és én ennek csak nagyon kis részét látom Moszkvából – az szerintem nagyon fájdalmas. Én 23 éve egy nagyon békés világban éltem. Ami a hivatalos álláspontomat illeti, már korábban is mondtam, hogy sportolóként fontos a semlegesség számomra. Ezért hoztam létre egy alapítványt, hogy segítsek azoknak a sportolóknak, akik hasonló állásponton vannak.”

  • Vettel nem elégszik meg a szóval, cselekvésre buzdít

    Vettel nem elégszik meg a szóval, cselekvésre buzdít

    Sebastian Vettel ismét „megdöbbenésének” adott hangot az Ukrajnában zajló konfliktus miatt, és felszólította az F1-et, hogy továbbra is „cselekedjen és segítsen” az érintettek millióinak.

    Oroszország idén február 24-én szállta meg Ukrajnát, és már, több mint 4,6 millió menekült menekült el az országból. Úgy tudni, a háború miatt több, mint 7 millió ember kényszerült lakóhelyét elhagyni.

    Vettel a szezon előtti tesztek óta az ország zászlajának színeivel díszített sisakkal fejezi ki támogatását Ukrajna felé, amelyen a „No War” felirat is látható.

    Az F1 is támogatásáról tett tanúbizonyságot azzal, hogy a csapatok jelentős adománnyal járultak hozzá az UNICEF sürgősségi adománygyűjtő felhívásához.

    Vettel azonban felszólította az F1-et, hogy tegyen többet, és kifejtette: „Úgy gondolom, hogy sok dolog, amire az emberek megsegítéséhez szükség van, alapvető.”

    „Alapvető dolog, a szálláson kívül, hogy biztosítsuk, hogy kapnak élelmet, takarókat, pelenkát, bármit, ami csak eszünkbe jut. És ahhoz, hogy mindezeket a dolgokat biztosítani tudjuk, pénzre van szükségünk.”

    „Úgyhogy szerintem létre kellene hoznunk valamit, és pénzt kellene gyűjtenünk. Úgy értem, az F1 rengeteg pénzt fordít meg.”

    „Nem tudunk segíteni az embereken azzal, hogy gyorsabban vagy lassabban megyünk a pályán, de azzal segíthetünk, hogy esetleg létrehozunk egy pénzgyűjtési lehetőséget. És szerintem valószínűleg ezt kellene tennünk.”

    „Szóval a támogatás kifejezése mellett a segítségnyújtás vagy a szolidaritás szerintem nem csak azt jelenti, hogy megemlíted, hogy együtt érzel az emberekkel, hanem azt is, hogy cselekszel és segítesz.”

    Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatalának [OHCHR] legfrissebb statisztikái szerint több mint 4300 civil áldozatot követeltek már a harcok, és ez a szám magában foglalja a nőket és a gyermekeket is.

    „Tudod, minden alkalommal, amikor azt gondoljuk, hogy ennél nagyobb megrázkódtatás már nem történhet, akkor még nagyobb megrázkódtatás jön, és ártatlan embereket, nőket és gyerekeket ölnek meg” – tette hozzá Vettel.

    „Ez szörnyű. Szóval mit tehetünk?”

  • 8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    8 éves kisfiú által szervezett jótékonysági versenyen indul Hunt és Lauda

    Niki Lauda és James Hunt 1976-os csatáját valószínűleg egy F1-rajongónak sem kell bemutatni – a legfiatalabbaknak sem. Ha mégsem vagy képben, nézd meg a Rush-t (Hajsza a győzelemért) a Netflixen.

    Szóval Lauda és Hunt ikonikus párosa a Forma-1 történelmének. Sajnos ma már egyikük sincs az élők sorában. 1976 világbajnoka, Hunt, 1993-ban hunyt el, a háromszoros bajnok Lauda pedig 2019-ben követte riválisát.

    Hunt és Lauda azonban hamarosan újra összecsap a pályán! A versenyzőlegendák fiai, Freddie Hunt, és Mathias Lauda lépnek pályára, méghozzá egy jótékonysági versenyen, amit egy nyolcéves kisfiú szervezett, hogy pénzt gyűjtsön az ukrajnai menekültek számára.

    A SunSport számolt be arról, hogy a nyolcéves gokartos Jarlath Sayer azzal az ötlettel állt elő, hogy Lewis Hamilton régi pályáján, a hertfordshire-i Rye House-ban rendezzenek egy LeMans-stílusú endurance versenyt. Mostanra pedig Hunt és Lauda is bejelentkezett a június 28-i versenyre.

    A két versenyzőről (Freddie és Mathias) egy új film, a Sons of Speed (A sebesség fiai) is készült, amely nyáron kerül majd a mozikba.

    „Egy csapatban leszek még két fővel a Sons of Speed film stábjából, Mathias pedig remélhetőleg egy másik csapatban, bár ezt még nem erősítette meg” – mondta Hunt.

    „Jó a kapcsolatunk. Először 2009-ben találkoztunk, de csak öt vagy tíz percet beszéltünk, majd 2014-ben versenyeztünk egymás ellen, ekkor kezdődött a Sons of Speed forgatása.”

    „Most már barátok vagyunk, de amikor a pályán vagyunk, természetesen le akarjuk győzni egymást.”

    „Ahogy apa és Niki. Ők is haverok voltak, de a rivalizálásunk nem olyan, mint apáinké, mert nem a világbajnoki címekért küzdünk, de attól még a győzelemért harcolunk.”

    Nem könnyű az apák árnyékában

    A 34 éves Hunt azt mondja, hogy híres apa vezetéknevének való megfelelés „elcseszte” a korai karrierjét, mivel „túl nagy nyomást” helyezett magára a siker érdekében.

    Jelenleg a European Le Mans Series bajnokságban versenyez, és az Amazon Car & Country című sorozatának társ-műsorvezetője is.

    A gokartverseny a 2022-es Brit Nagydíjat előzi majd meg, amelyen összesen 26 csapat versenyez majd három órán keresztül.

    Oliver Norris, Lando Norris testvére, a Cool Performance nevű cégétől egy versenyszimulátort állít majd fel, amelyen az F1-es sztár beállít majd egy referencia köridőt, amelyet mások megpróbálhatnak majd megdönteni.

    Lewis Hamilton csapata, a Mercedes pedig díjakat biztosít az eseményre.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    RyeHouseKarting (@ryehousekarting) által megosztott bejegyzés

  • 105 millió eurós ingatlant foglaltak le Nikita Mazepintől

    105 millió eurós ingatlant foglaltak le Nikita Mazepintől

    Az olasz hatóságok lefoglaltak egy több, mint százmillió eurós értékű luxusvillát, amely a korábbi Forma-1-es pilótához, Nikita Mazepinhez köthető.

    Az orosz Nikita Mazepin egy éve tölthetett csupán a Forma-1-ben, miután a Haas istálló még az idei szezont megelőzően megvált tőle az orosz-ukrán háború miatt.

    Oroszország agressziója miatt világszerte komoly gazdasági szankciókat vetnek be, igyekezve ellehetetleníteni a Putyinhoz közel álló oligarchákat. Nem titok, hogy Dmitrij Mazepin – Nikita édesapja és az Uralkali tulajdonosa – jóviszonyt ápol az orosz elnökkel, éppen ezért kerültek az olasz hatóságok célkeresztjébe.

    A Reuters olasz rendőrségi forrásokra hivatkozva számolt be róla, hogy a Szíclia északi részén található, Rocky Ram néven ismert luxusvillát lefoglalták a helyi hatóságok, amely értéke megközelítőleg 105 millió euró, ami átszámítva nagyjából 39,8 milliárd Ft és ami a fiatalabbik Mazepin nevén volt.

    A hírre nem reagált az orosz versenyző menedzsmentje.

  • Gasly: Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan

    Gasly: Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan

    Továbbra is zajlik az orosz-ukrán háború, a 26 éves Pierre Gasly pedig aggódik az ukrajnai emberekért.

    „Ismerem az ukrajnai embereket a hozzám közel álló embereken keresztül.” – mondta a Bildnek Gasly, akinek barátnője is ukrán származású. „Házaik, gyermekkoruk helyszínei elpusztultak. Barátaik ott rekedtek, nincs áram, és ezért elvesztették a kapcsolatot a családjukkal. A családoknak szét kellett válniuk, mert az apáknak háborúba kellett menniük.”

    „Megdöbbentő számomra, hogy 2022-ben ilyesmi megtörténik, mindazok után, amit az előző évszázadban láttunk”  – mondta az AlphaTauri versenyzője.

    „Ami Ukrajnában történik, az nagyon igazságtalan. Nincs igazságtalanabb dolog ennél. Ártatlan életeket oltanak ki, családokat szakítanak szét. A gyerekeknek a szüleik nélkül kell felnőniük. És az okok teljesen kívül esnek az ellenőrzésükön.”

    Ő maga arra törekszik, hogy népszerűségét és platformjait kihasználva felhívja a figyelmet a problémára.

    „Sportoló vagyok, de nem csak az. Normális ember vagyok, vannak érzéseim és véleményem. A sport révén a nyilvánosság előtt állok, és sok emberhez eljutok. Ha meg tudok változtatni valamit azzal, hogy megosztom a számomra fontos értékeket, amelyekben segíthetek, miért ne tenném meg? Szeretek ebben részt venni.”