Címke: Orosz Nagydíj

  • Bottas: nem küzdhettem a bajnokságért – megint félre kell állnia?

    Bottas: nem küzdhettem a bajnokságért – megint félre kell állnia?

    Valtteri Bottas eddigi legutolsó győzelmét Szocsiban szerezte meg tavaly. Idén is jó formát mutat, de lehet a szoros bajnoki csata közbeszól majd.

    „Nem tudom még [mi lesz a terv], meg kell kérdeznem Totót. Legalábbis korábban nem éreztem azt, hogy ilyesmi számomra megengedett, de ki tudja. Versenyről-versenyre beszéljük ezt meg.” – ismertette Bottas.

    „Sok mindent megvitattunk, beleértve a különböző helyzeteket. Minden verseny más. Van, ami csapatként kell cselekednünk, nekem fel kell áldoznom magam. Ebben az esetben igen, félreállnék, mert csapatként vagyunk itt, és meg kell nyernünk mindkét címet.” magyarázta.

    A finn már volt hasonló helyzetben, egyszer már elvesztett itt egy futamgyőzelmet csapattársa bajnoki esélyei megsegítése miatt.

    „Ide jönni nekem más, csak a győzelem jár a fejemben. Ez az egyetlen, ami számít. Vagy legalábbis ezzel a megközelítéssel érkezem a hétvégére.”

    Bottas valóban jó formában van a bejelentések óta, Monzában megnyerte az időmérőt és a sprintet is. Utána a versenyen egy jó felzárkózással dobogóra is állhatott, és most Szocsiban is ő volt a leggyorsabb pénteken.

    Verstappen motorcsere miatt a mezőny végéről rajtol majd, ez pedig jó esélyt jelent a Mercedesnek a pontgyűjtésre.

  • Hamilton: Ki kell használnunk Verstappen büntetését!

    Hamilton: Ki kell használnunk Verstappen büntetését!

    Lewis Hamilton szerint a Mercedesnek minden esélye megvan arra Max Verstappen büntetése miatt, hogy egy kettős győzelmet arassanak az Orosz Nagydíj során.

    A tegnapi nap folyamán vált hivatalossá, hogy a Honda beszereli a negyedik motort is a Red Bull holland pilótájának autójába, ami miatt rajtbüntetéseket kapott és a vasárnapi versenyt csak az utolsó helyről kezdheti majd csak meg. Mivel a bajnokság éllovasának minden esélye meglesz a felzárkózásra, a hétszeres világbajnok brit és a csapat is tisztában van vele, hogy mos lehetőségük adódik pontokat hozni Verstappenen.

    Hamilton szerint a Red Bull pilótájának büntetése semmit nem változtat majd a hozzáállásukon és hozzátette, hogy ezzel egy olyan esélyt kaptak, amit nem szabad elpuskázniuk.

    „Verstappen büntetése semmin sem változtat” – árulta a Mercedes brit pilótája a motorsport.com-nak. „Kizárólag saját magunkra kell koncentrálnunk, hogy jó teljesítményt nyújtsunk a mostani hétvége során. Az idei év mindenkinek nehéz a megbízhatósági szempontok miatt is, szóval nagyon kár, hogy Verstappen emiatt kap büntetést. Természetesen ezt ki kell használnunk maximálisan és ezt úgy tehetjük meg, ha a vasárnapi futam során 1-2-ben érünk célba.”

    Erre minden esélye megvan a brackley-i istállónak, mert mindkét pénteki szabadedzést az első két helyen fejezték be és a versenytempójuk is lenyűgöző volt. Az a tény pedig mindenféleképpen a brit győzelme mellett szól, hogy a csapattársa, Valtteri Bottas most már a csapatutasításokat is el fogja fogadni, hogy ezzel is őt segítse a Verstappen elleni bajnoki csatározásban.

  • Norris elmondta milyen hiba okozta a megforgását tegnap

    Norris elmondta milyen hiba okozta a megforgását tegnap

    Lando Norris leszögezte, hogy tegnap az első szabadedzés végén nem a saját hibájából forgott meg.

    Péntek délelőtt szokatlan képkockákkal zárult az első felvonás. A McLaren versenyzője ugyanis a boxutca bejárata előtt állt keresztbe, majd rádión közölte, hogy egy kissé megtörte autóját. A wokingi istállónak látszólag csak első szárnyat kellett cserélnie, viszont a 21 éves pilóta nem a saját hibájából forgott meg.

    A visszajátszásokon látszott, hogy a technika tréfálhatta meg Norrist, amit az érintett meg is erősített:

    ,,Nem az én hibám volt, tehát nem egy kínos megforgást láthattunk. Valami hirtelen történt a motorral. Ráadásul az első szárnyam is megsérült. Ez nem egy olyan dolog, amit az első gyakorlás után látni szeretnél, sőt egyáltalán nem szeretnél ilyet látni. Az egész napunk egy kissé felemásra sikeredett. Délelőtt még sokat küszködtünk, majd a második szabadedzésre készülve egész sokat változtattunk az autón. Határozottan javult utána a tempónk. Így a nap végén pozitívabban indulunk neki a szombati és a vasárnap megmérettetéseknek.” – nyilatkozta Norris.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Hivatalos: Elmarad a harmadik szabadedzés!

    Hivatalos: Elmarad a harmadik szabadedzés!

    Az F1 nemrég bejelentette, hogy nem tudják megtartani az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzését!

    A hét elején beharangozott eső megérkezett Szocsiba, ugyanis úgy szakad a pálya felett, mintha dézsából öntenék. A versenyigazgatóság most viszont szemfülesebb volt, így nem fogjuk azt nézni, hogy a csapatok várakoznak és “imádkoznak” a jobb körülményekért.

    A Formula 2-es futamot már el kellett halasztani a nap folyamán, így sejthető volt, hogy az utolsó gyakorlásra is ez a sors vár. Tegnap még vígan körözgethettek az autók, és készülhettek vasárnapra, ám ma már azért szoríthatnak az alakulatok, hogy részt tudjanak venni az időmérőn.

    Jonathan Wheatley a Red Bull csapatmenedzsere tegnap már rákérdezett Michael Masinél a lehetséges forgatókönyvekre. Így tehát ha ma nem tudják megrendezni a kvalifikációt, akkor átteszik azt holnapra. Ha valamilyen oknál fogva vasárnap sem lenne időmérő, akkor a második szabadedzés időeredménye szerint állnának fel a rajtrácsra a versenyzők. Ugyanakkor ez Max Verstappent és Charles Leclerc-t nem érintené, hiszen motorcsere miatt mindkét pilóta a mezőny végéről indulhatna csak el.

     

  • Új váltót kapott Verstappen, Hamilton és Gasly

    Új váltót kapott Verstappen, Hamilton és Gasly

    A tegnapi nap után váltót cseréltek Max Verstappen, Lewis Hamilton és Pierre Gasly autójában.

    A monzai incidens miatt eleve hátrányból indulhatott volna a holland pilóta, mivel kapott egy három helyes rajtbüntetést. A Red Bull ezért most látta jónak a negyedik hajtáslánc használatát. A Bikák versenyzője így a mezőny végéről fog neki vágni az Orosz Nagydíjnak.

    Ugyanakkor váltócsere is várt a 23 éves pilótára, viszont e téren többen is csatlakoztak a Red Bull fenegyerekéhez. Mivel nem fejezte be se Verstappen, se a hétszeres világbajnok az előző futamot, büntetlenül cserélhették a fent említett alkatrészt. Az AlphaTauri versenyzője sem kerül hátrányba emiatt, ugyanis Gasly hat futamon már használta az alkatrészt, így kényelmesen tehetett be a csapat a versenygépbe egy újat.

  • Kvyat 2023-ban visszatérne a Forma-1-be

    Kvyat 2023-ban visszatérne a Forma-1-be

    Daniil Kvyat azt állítja, készen áll arra, hogy „új dolgokat próbáljon ki”, de nem zárja ki, hogy 2023-ban visszatér a Forma-1-es rajtrácsra. Mivel a jövő évi rajtrácson már gyakorlatilag minden hely foglalt, az orosz – aki az idei szezonban az Alpine tartalékversenyzője – most 2022-ben eltávolodik az F1-től. A 27 éves korábbi Red Bull-pilóta a Match TV-nek így nyilatkozott at Orosz Nagydíj előtt Szocsiban, ahol szerdán egyébként a paddockban árvíz is volt:

    „Több lehetőségre is nyitott vagyok. Érdekel Amerika. Kész vagyok megfontolni európai lehetőségeket is. Készen állok új dolgokat kipróbálni. Versenyezni akarok, tehát még ha a Forma-1 2022-ben nem is jön össze, akkor is túl makacs vagyok ahhoz, hogy ne próbáljak meg 2023-ban visszatérni.”

  • Verstappen cserél, ő is a mezőny végéről rajtol Szocsiban!

    Verstappen cserél, ő is a mezőny végéről rajtol Szocsiban!

    Miután amúgy is egy három rajthelyes büntetést kapott a monzai ütközésért, Max Verstappen autójában most cserélnek motort, és az Orosz Nagydíjon próbálják megcsinálni a felzárkózást.

    Bottas Monzában már letudta a motorcserét, Hamilton azonban még nem biztos, hogy eggyel több motort használ majd az idei szezon során.

    Verstappenék Szocsi – és a hosszú egyenesei – mellett voksolnak, ahol valószínűleg könnyebb lesz visszahozniuk a büntetés által szerzett visszasorolást.

    A Red Bull már így is Mercedes-területnek nevezte az orosz pályát, így abban gondolkodnak, most veszítenek a legkevesebbet a cserével.

    Az FIA megerősítette, holland harmadik akkumulátorát és elektronikus rendszerét kapja. Minden másik elemből már a negyediket használja majd a hétvégén.

    Nem Verstappen lesz az egyetlen, aki vasárnap a mezőny végéről rajtolhat majd: Charles Leclerc csatlakozik majd hozzá az utolsó sorban.

  • Verstappen visszavágott Hamiltonnak: Tényleg nem ismer engem

    Verstappen visszavágott Hamiltonnak: Tényleg nem ismer engem

    Max Verstappen csak nevetve válaszolt Lewis Hamilton kritikájára.

    Másodszor végződött ütközéssel a két bajnok aspiráns csatája, így a hétszeres világbajnok „okosabb” versenyzésre kérte meg ellenfelét. A brit pilóta szerint holland kollégája túlságosan ideges a világbajnoki küzdelem miatt, ezért keveredik ilyen szituációkba.

    Természetesen Verstappen fülébe is eljutott a Mercedes pilótájának gondolatmenete, ám a 23 éves versenyző nevetve így válaszolt:

    ,,Oh igen, annyira ideges vagyok, hogy már aludni sem bírok. Ez nem így van. Ha valaki ismer engem, az tudja mennyire nyugodt vagyok ezzel a dologgal kapcsolatban. Tényleg nem zavar ez engem, nyugodt vagyok. A legjobb érzés az, amikor egy remek autóval rendelkezel, és minden hétvégére úgy utazhatsz el, hogy a győzelemért fogsz küzdeni. Nem számít, hogy vezeted-e a bajnokságot vagy sem. Ezek a megjegyzések azt bizonyítják, hogy ő tényleg nem ismer engem, ami rendben is van. Nekem sem kell teljesen ismernem őt, és tudni, hogy milyen ember. Én csak magamra koncentrálok, és nagyon élvezem, hogy az élen lehetek. Remélhetőleg sokáig tudjuk ezt még így folytatni.” -nyilatkozta Verstappen a Racingnews365.com-nak.

    Ugyanakkor a holland pilóta nem aggódik amiatt, hogy az ütközések mentén „új szinteket ölt majd” kapcsolata Hamiltonnal:

    ,,Nem, a részemről nem hinném. Úgy értem, hogy elég nyugodt és higgadt vagyok ezzel kapcsolatban is. Inkább azok a kérdések bosszantanak, amik folyton erre irányulnak. Mindannyian elég profik vagyunk ahhoz, hogy a monzai eseményeket magunk mögött hagyjuk és tiszta lappal folytassuk itt Szocsiban és a szezon hátralévő futamain.”

  • Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas kezdte a legjobban a hétvégét Szocsiban

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első szabadedzésen Szocsiban, a második pozíciót érő időt Lewis Hamilton autózta, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    Az Alfa Romeo és a Ferrari versenyzői hajtottak ki először a pályára, ám a nem maradtak sokáig egyedül, ugyanis a mezőny nagy része követte a példájukat.

    Az első komolyabb köridőt Lewis Hamilton szolgáltatta, mögé Sergio Pérez zárkózott fel. Max Verstappen mindeközben még mindig a boxban várakozott. Valtteri Bottas és Charles Leclerc is megmutatta autója erejét, ugyanis egymást váltották az első pozícióban.

    Verstappen az eneriga-visszanyerésre panaszkodott, ám ennek ellenére sikeresen az élre állt, megelőzve a két Mercedest és a szintén problémákkal küszködő monacóit.

    30 perc után Valtteri Bottas állt az élen, őt Lewis Hamilton és Charles Leclerc követte. Mögöttük Max Verstappen, Sebastian Vettel, Esteban Ocon, Pierre Gasly, Lando Norris, Fernando Alonso és Daniel Ricciardo zárta az első 10-et.

    A versenyzők és a csapatok az esőtől tartva sűrítették a programjaikat, így a legtöbben már most versenyszimulációt teljesítettek.

    A virtuális biztonsági autó felirata is felütötte a fejét, ugyanis a sportbíróknak némi törmeléket kellett összeszedniük a pályáról.

    Az első szabadedzésen végül Valtteri Bottas volt a leggyorsabb. A második helyre csapattársa, Lewis Hamilton zárkózott fel, míg a két Mercedes mögött Max Verstappen érkezett. Az első 10-be még Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Carlos Sainz, Lando Norris, Sergio Pérez és Fernando Alonso fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:34.427 25
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:34.638 + 0.211 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:34.654 + 0.227 13
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:35.117 + 0.690 22
    5 Sebastian Vettel Aston Martin 1:35.781 + 1.354 23
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1:35.794 + 1.367 24
    7 Carlos Sainz Ferrari 1:35.811 + 1.384 25
    8 Lando Norris McLaren 1:35.959 + 1.532 24
    9 Sergio Pérez Red Bull 1:36.188 + 1.761 22
    10 Fernando Alonso Alpine 1:36.225 + 1.798 21
    11 Esteban Ocon Alpine 1:36.236 + 1.809 25
    12 Lance Stroll Aston Martin 1:36.522 + 2.095 21
    13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:36.795 + 2.368 23
    14 Daniel Ricciardo McLaren 1:36.877 + 2.450 23
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:36.952 + 2.525 20
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:37.794 + 3.367 26
    17 George Russell Williams 1:38.013 + 3.586 23
    18 Nicholas Latifi Williams 1:38.155 + 3.728 21
    19 Nikita Mazepin Haas 1:38.586 + 4.159 22
    20 Mick Schumacher Haas 1:38.977 + 4.550 23
  • Marko az új motorról: Hála Istennek, Szocsiban lehet előzni!

    Marko az új motorról: Hála Istennek, Szocsiban lehet előzni!

    Helmut Marko szerint az orosz pálya alkalmas lenne egy motorcserére.

    Max Verstappennek idén egy negyedik motort is használnia kell majd, amiért büntetéssel fogja súlytani az FIA. Mivel a monzai kakaskodás után a hollandot találták bűnösnek a stewardok, a 23 éves pilóta egy három helyes rajtbüntetést már magáénak tudhat.

    Az RTL-nek nyilatkozta osztrák tanácsadó elmondta, hogy akár az erőforráscserét Szocsiban is megejthetik, ugyanis az orosz pálya alkalmas arra, hogy a hátrányból induló Verstappen előkelő helyen érjen célba:

    ,,A silverstone-i ütközés miatt valamikor a közeljövőben hajtásláncot kell cserélnünk. Ezt nem feltétlenül Szocsiban kell végrehajtanunk, de megtörténhet. Megvárjuk majd a kvalifikációt és az időjárást, azután döntünk. A motorcsere ugyanakkor csak akkor jöhet szóba, ha a pálya és az előzések összképe esélyt ad a pontszerzésre. Hála Istennek Szocsiban lehet előzni. Meglátjuk, hogy milyen lesz a tempónk a Mercedeshez képest, így ahhoz mérten alakítjuk majd ki a stratégiánkat.” – nyilatkozta Marko.

    Ugyanakkor a 78 éves tanácsadó szerint az, hogy a csillagosok „uralták” a múltban az orosz pályát, idén már nem releváns:

    ,,Ebben a szezonban ez nem számít, ugyanis rengeteg helyen hoztunk rajtuk és szinte mindenhol versenyképesek voltunk.”