Címke: Orosz Nagydíj

  • Hamilton átvette a vezetést, Verstappen minimalizálta a veszteséget

    Hamilton átvette a vezetést, Verstappen minimalizálta a veszteséget

    A káosszal záródó Orosz Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton nem csak elérte azt, hogy ő az első a Forma-1 történetében, aki 100 alkalommal tudott a dobogó legfelső fokára állni, hanem a pontversenyben is visszavette a vezetést.

    Az utolsó helyről rajtoló Verstappen azonban minimalizálta a veszteséget azzal, hogy 18 helyet javítva a második helyen ért célba. Így lemaradása mindössze 2 pont Hamilton mögött.

    Ami a sorrendeket illeti, Sainz megelőzte csapattársát, a további sorrend azonban nem változott. Annak ellenére sem, hogy ez lett a harmadik alkalom idén, mikor Kimi Räikkönen pontot tudott szerezni.

    A csapatok között nem változott a sorrend, az élen a Mercedes 33 ponttal vezet a Red Bull előtt.

    Matematikailag az egyéni bajnoki címre Gaslyvel bezárólag még bárkinek van esélye, míg a csapatok között az Alpine az utolsó, amely csapat – matematikailag – még bajnok lehet.

    A bajnokságok állása az Orosz Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 246.5
    2 Max Verstappen RED BULL RACING 244.5
    3 Valtteri Bottas MERCEDES 151
    4 Lando Norris MCLAREN 139
    5 Sergio Perez RED BULL RACING 120
    6 Carlos Sainz FERRARI 112.5
    7 Charles Leclerc FERRARI 104
    8 Daniel Ricciardo MCLAREN 95
    9 Pierre Gasly ALPHATAURI 66
    10 Fernando Alonso ALPINE 58
    11 Esteban Ocon ALPINE 45
    12 Sebastian Vettel ASTON MARTIN 35
    13 Lance Stroll ASTON MARTIN 24
    14 Yuki Tsunoda ALPHATAURI 18
    15 George Russell WILLIAMS 16
    16 Nicholas Latifi WILLIAMS 7
    17 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 6
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 1
    19 Mick Schumacher HAAS 0
    20 Robert Kubica ALFA ROMEO RACING 0
    21 Nikita Mazepin HAAS 0

     

    Versenyző Pontok
    1 MERCEDES 397.5
    2 RED BULL RACING HONDA 364.5
    3 MCLAREN MERCEDES 234
    4 FERRARI 216.5
    5 ALPINE RENAULT 103
    6 ALPHATAURI HONDA 84
    7 ASTON MARTIN MERCEDES 59
    8 WILLIAMS MERCEDES 23
    9 ALFA ROMEO RACING FERRARI 7
    10 HAAS FERRARI 0
  • McLaren: Együtt döntöttünk úgy, hogy kint maradunk

    McLaren: Együtt döntöttünk úgy, hogy kint maradunk

    Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke elmondta, hogy végső soron együtt döntöttek a kint maradás mellett.

    Lando Norris már majdnem a kezében érezhette a győzelemért járó trófeát, ám az eső megtréfálta a wokingi csapatot. A brit pilóta slick abroncsokon próbált túlélni és elsőként célba érni, ám az eső intenzitása egyre növekedett, így végül kereket kellett nála cserélni.

    A német vezető elmondta, hogy az orosz futam egyfajta tanulópénz volt a versenyzőjének, ugyanakkor a csapatnak is, hiszen lehettek volna erélyesebbek is:

    ,,Tisztában van azzal, hogy ez is a játék, valamint a tanulási folyamat része. Ám nem csak neki volt ez lecke, hanem az alakulatnak is. Úgy vélem mindig van arra lehetőség, hogy a boxfal a kapott információk mentén felülbírálja a pilóta döntését. Végső soron együtt határoztunk úgy, hogy kint maradunk. Figyeltük Lewis (Hamilton) és a boxfala beszélgetését, ők is ilyen dilemmákkal küszködtek. Viszont nekik meg volt az a lehetőségük, hogy megvárják mi mit csinálunk, így ők annak az ellenkezőjét is megtehették volna. Nálunk nem volt ilyen opció. A győzelemért akartunk menni, ezért közösen úgy döntöttünk, hogy kint maradunk. Ezért nem jött össze a dolog.” – nyilatkozta az Autosport.com-nak Seidl.

    Arra a kérdésre, hogy megbánták-e a döntésüket a csapatfőnök így válaszolt:

    ,,A hetedik helyen végeztünk, így ebben a pillanatban bánjuk. Ez egy olyan határozat volt, amit a versenyzővel és a boxfallal együtt hoztunk meg. Ma nem sikerült hoznunk az eredményt, nem úgy, mint más csapatoknak. Ki fogjuk ezt elemezni, tanulni fogunk belőle és legközelebb majd jobban csináljuk.”

    Ugyanakkor Seidl kiemelte, hogy a harmadik szezonját teljesítő Norris remek munkát végez:

    ,,Úgy vélem, hogy az utolsó 2-3 kört leszámítva, eddig amit a csapattól és tőle láttunk, főleg úgy, hogy tegnap változó körülmények között megszerezte a pole-t, lenyűgöző. Ezért vele együtt kell kielemeznünk azt, hogy mit csinálhattunk volna ma jobban. Tanulnunk kell ebből, ez az első dolog amit meg kell tennünk az eredménytől függetlenül. Ugyanakkor az ő oldaláról nézve is látunk kell a pozitívumokat, hogy megerősödve térjünk vissza Törökországban.”

  • Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Norris egy megrovással megúszta, Stroll viszont időbüntetést kapott

    Lando Norris megrovást kapott a stewardoktól, Lance Stroll viszont ennyivel nem úszta meg.

    A brit pilóta az élen autózva hazardírozott az esőben, ugyanis nem akart interekre váltani. Ugyanakkor a csapadék intenzitása nőtt, így a kerékcserét nem lehetett elkerülni. A boxba készülő versenyző viszont nem tudta a fehér vonalon belül tartani autóját, így visszatért a pályára, majd levágva az utat, hogy a csapatához mehessen.

    A szabálytalan megmozdulásért beidézték Norrist a versenyfelügyelők, ám a 21 éves pilóta egy megrovással megúszta a dolgot:

    ,,A stewardok meghallgatták a 4-es rajtszámot viselő versenyzőt (Lando Norris) és csapta képviselőjét, valamint visszanézték a felvételeket, visszahallgatták a rádióbeszélgetést és megvizsgálták a telemetriát is. A szabálysértés megtörtént. Ugyanakkor a helyzet az FIA Nemzetközi Sportkódexének 20. cikkelye alapján nem tekinthető vis majornak. Ám a versenyfelügyelők figyelembe vették azt, hogy a pilóta az előző körben a 17-es kanyaron (a boxutca bejáratánál) nagy sebességgel hajtott át megcsúszás nélkül. Ezt követően a körülmények gyorsan romlottak, és a pálya egyes szakaszain különbözőek voltak. A versenyző jelentősen lelassított a boxutca bejáratánál, a tempója nagyjából a fele volt a megszokottnak. Ám ennek ellenére elvesztette irányítását az autója felett, és visszacsúszott a felfestett területen a pályára. Ugyanakkor a pilóta döntött úgy, hogy előnyét és a versenyben való vezetését megtartva kint marad száraz pályás abroncsokon, holott mások inkább interekre váltott. Ám nem gondoljuk, hogy a felfestett területen való átkelése szándékos avagy megjósolható volt az adott körülmények között.” – áll a hivatalos közleményben.

    Lance Stroll viszont nem úszta meg, bár őt más vétség miatt szankcionálták a stewardok. A kanadai pilóta Pierre Gaslyval találkozott a 8-as kanyarban, amiért végül 10 másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott.

    ,,A versenyfelügyelők meghallgatták a 18-as (Lance Stroll) és a 10-es (Pierre Gasly) autó vezetőit, valamint csapatuk képviselőit. Ezen felül visszanézték a felvételeket, így megállapították, hogy a 18-as rajtszámot viselő pilóta felelős az ütközésért. Bár a stewardok figyelembe vették azt is, hogy a versenyző slick gumikon haladt a csúszós aszfalton. Viszont a versenyfelügyelők megjegyezték, hogy ugyanazon körülmények miatt a pilóta felelőssége hogy a pályára való visszatérés után megfelelően vezessen és haladjon a következő kanyarba. Főleg úgy, hogy a közelben két másik autó is tartózkodott.” – olvasható a közleményben.

    A szankció kapcsán az Aston Martin versenyzőjének 8 büntetőpontja lett, így vigyáznia kell, ha nem akar egy futamot kihagyni.

  • Verstappen: Köszönet a csapatnak, hogy időben kapcsoltak

    Verstappen: Köszönet a csapatnak, hogy időben kapcsoltak

    Max Verstappen elégedetten vette át a második helyért járó trófeát az Orosz Nagydíjon.

    A holland versenyző a motorcsere és a monzai incidens miatt az utolsó helyről vághatott neki a futamnak. A verseny első felében jó tempót autózott, ugyanakkor nem volt teljesen elégedett a konstrukciójával. Az eső azonban lehetőséget kínált a számára, amit a 23 éves pilóta és a Red Bull meg is ragadott. Jó ütembe rántották ki Verstappent a boxba, így a pilóta a második helyen láthatta meg a kocás zászlót:

    ,,Nagyon trükkös volt a boxba menet, ugyanis vacilláltunk az intereken. Ugyanakkor már elég csúszós volt a pálya. Jókor hoztuk meg a megfelelő döntést, ugyanis ha egy körrel előbb cserélünk, akkor az utolsó szektorban tönkre tettük volna az abroncsokat. Nagyon-nagyon jó érzés az utolsó pozícióból a másodikra felérni. Maga a verseny nem volt könnyű, mivel nehéz volt előzni. Ha valaki mögé beragadtál, akkor ott leírtad a gumikat is. Az eső viszont segített nekünk abban, hogy az utolsó nagy ugrást megtegyük.” – nyilatkozta Verstappen.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

  • Norris a könnyeivel küszködött: Az én döntésem volt, hogy ne álljunk ki

    Norris a könnyeivel küszködött: Az én döntésem volt, hogy ne álljunk ki

    Lando Norris alig bírta visszatartani a könnyeit az elbukott győzelem után.

    A brit pilóta ugyan a rajt után a második helyre csúszott vissza, de meg tudta előzni a Ferrari spanyolját, így visszakerült az élre. 10 körrel a futam vége előtt Lewis Hamiltonnal csatázott, ám a megérkező eső felkavarta a leosztott lapokat.

    A 21 éves pilóta hazardírozott és száraz pályás abroncsokkal kint maradt, ám végül nem ez bizonyult a jó döntésnek. Norrisnak így az első hely helyett csak a hetedik pozíció jutott.

    ,,Nem is tudom hol kezdjem. Boldogtalan és feldúlt vagyok. Úgy döntöttünk, hogy kint maradunk és ki is álltunk emellett. A nap végén viszont kiderült, hogy nem ez volt a jó elhatározás. Én is teljesen benne voltam ebbe, nem csak a csapat. Sőt, egyre többen kezdték azt gondolni, hogy ki kellene állnom, viszont én ragaszkodtam ahhoz, hogy kint maradjunk. Azt hittem, hogy ez lesz a helyes döntés. Önbizalmat adott nekem, és úgy véltem, hogy képes leszek rá. Ez egy kissé elkeserít engem. Mindent megtettem, amit tudtam, volt ugyan pár hibám, de Lewist (Hamilton) sikerült magam mögött tartani. Úgy volt, hogy az eső intenzitás nem fog változni, ha így maradt volna, akkor a döntésünk helyes lett volna. Viszont egyre nedvesebb lett az aszfalt, sokkal vizesebb, mint amire számítottunk. Két kör volt vissza… ha 20 körrel a vége előtt jött volna ez, akkor nem lettem volna ilyen agresszív. Azt tettük, amit helyesnek véltünk. A csapat egész hétvégén remek munkát végzett.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

  • Drámai módon bukta el Norris a győzelmet, Hamilton századjára nyert!

    Drámai módon bukta el Norris a győzelmet, Hamilton századjára nyert!

    Száraz pálya fogadta a Forma-1-es mezőnyt az Orosz Nagydíjon. A szél azonban erős volt, és várható volt az is, hogy idővel az eső is megérkezik.

    Az első rajtkockából – némileg meglepetésre – Lando Norris indulhatott, mellőle pedig korábbi csapattársa és jó barátja, a már ferraris Carlos Sainz kezdhette az 53 körös versenyt. Mögöttük az ismét remekelő George Russell foglal helyet, jövő évi csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

    Motorcsere miatti büntetés következtében Hamilton riválisa, Max Verstappen az utolsó helyről indul. Szintén büntetés miatt indult hátulról Latifi és Leclerc is.

    Norris jól rajtolt, de végül szélárnyékát kihasználva Sainz átvette a vezetést tőle. Russell megtartotta a harmadik helyet, mögötte azonban elképesztő nagy volt a helyezkedés. Hamiltont Stroll, Alonso és Ricciardo is megelőzte, Leclerc pedig hét helyet javított a rajt után.

    Hamilton, ahogy a Magyar Nagydíjon is, ismét Alonso mögött találta magát, de ezúttal könnyen átfűzte magát a spanyolon és a második körben feljött a 6. helyre.

    A 7. körben Verstappen megelőzte Bottast a 14. helyért. Ami azért volt lényeges, mert a Mercedes részben azért is cserélt motort a finn autójában és vállalta a hátrasorolást, hogy így akadályozzák Verstappen felzárkózását.

    A 9. körre Norris felzárkózott Sainzra, és kezdett támadási pozícióba kerülni, de egyelőre jól védekezett a spanyol.

    Lance Stroll volt, aki elsőként érkezett kerékcserére, a 4. helyről.

    A 13. körben aztán sikerült visszavennie az első helyet Sainztól. Ezt követően Sainz ki is állt kerékcserére, Norris pedig egyre jobban növelte előnyét csapattársa, a monzai győztes, Daniel Ricciardo előtt, akit Hamilton üldözött.

    Hamilton sem tudott azonban csak arra koncentrálni, hogy előzési pozícióba kerüljön, mivel a sarkában volt Sergio Pérez.

    A mclarenesek közül Ricciardo cserélt kereket előbb, de sok idő ment el vele, csak a 14. helyre tért vissza.

    A 27. körben kereket cserélt Hamilton és Verstappen is; a 9. és 12. helyre tértek vissza, míg Norris továbbra is az élen állt, Pérez és Alonso előtt. A brit egy körrel később állt ki cserére az élről, és a negyedik helyre tért vissza.

    A 33. kör végén Mick Schumacher műszaki okok miatt behajtott a boxba és feladni kényszerült a versenyt.

    Eközben Norris simán megelőzte Leclercet a 3. helyért, pedig a monacói még nem is volt kint kerékcserén.

    Miután mindenki túl volt egy kerékcserén, Norris állt az élen, közel 3 másodperccel Hamilton előtt, akit Sainz, Ricciardo, Pérez és Verstappen követett. Utóbbit azonban hamarosan megelőzte Alonso.

    A verseny végére megérkezett az eső, ami elképesztő izgalmakat hozott. Előbb Hamiltont hívták intermediate gumikért, de nem ment ki cserélni. Később Norris mondott nemet ugyanerre a kérésre.

    Végül Hamilton mégis cserélt, második maradt Norris mögött, aki 2 körrel a vége előtt még mindig száraz pályára való gumikkal körözött.

    Ekkor következett a dráma: Norris kicsúszott és Hamilton átvette a vezetést. Norris a második helyen haladt tovább, 46 másodperc lemaradással, mögötte pedig Verstappen haladt, aki már szintén köztes esőgumikon volt.

    Norris az utolsó körre cserélt csak gumit,és a 8. helyre esett vissza, miközben Leclerc is kicsúszott.

    A káosszal záródó Orosz Nagydíjat végül Hamilton nyerte Verstappen és Sainz előtt. Verstappen 18 helyet javított a verseny során, Hamilton pedig 100. Forma-1-es győzelmét aratta.

    Végeredmény:

    Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Lewis Hamilton Mercedes
    2 Max Verstappen Red Bull 53.271
    3 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1:02.475
    4 Daniel Ricciardo McLaren 1:05.607
    5 Valtteri Bottas Mercedes 1:07.533
    6 Fernando Alonso Alpine 1:21.321
    7 Lando Norris McLaren 1:27.224
    8 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:28.955
    9 Sergio Perez Red Bull 1:30.076
    10 George Russell Williams 1:40.551
    11 Lance Stroll Aston Martin 1:46.198
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
    13 Pierre Gasly AlphaTauri 1 kör
    14 Esteban Ocon Alpine 1 kör
    15 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
    18 Nikita Mazepin Haas 2 kör
    Nicholas Latifi Williams
    Mick Schumacher Haas
  • Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Sainz összedolgozna Norrisszal, hogy elszakadjanak Hamiltontól

    Carlando első sor van az Orosz Nagydíjon, miután Lando Norris pole-ból, Carlos Sainz pedig mellőle, a második helyről rajtolhat majd.

    Az élmenők közül Verstappent és Bottast is a mezőny végére sorolták, míg Hamilton a 4. Pérez a nyolcadik rajkockát szerezte meg.

    Sainz a rajtnál elhúzna tőlük, hogy legyen esélyük a győzelemre.

    „Vagy jól kapom el a rajtot, vagy megpróbálok szélárnyékot fogni, mert tudom, hogy nem vagyunk a leggyorsabbak az egyenesben. Ha nem, akkor hosszú idő lesz eljutni az első kanyarig.”

    „Sokszor indultam már ezzel a sráccal egy sorból az utóbbi két évben, szóval nagyon jól ismerjük egymást.”

    „Remélhetőleg mindketten jól jövünk majd el, és el tudunk húzni, mert jönnek majd többen hátulról, és akkor kezd majd érdekessé válni a dolog.” – osztotta meg ideális tervét a spanyol.

    „Érdekes ez a pálya – mert nyilván fontos a versenytempó, de meg kell látnunk, mennyire lesz egyszerű előzni. A múltban nem mindig volt az. De lesz két Mercedes és Red Bull, akik megdolgoztatnak majd a pénzünkért.”

    „Fél-egy másodperccel gyorsabbak nálunk, szóval előbb-utóbb nyomást fognak helyezni ránk, és meg kell próbálnunk magunkat elöl tartani.”

     

  • Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Gasly bosszús a kihagyott lehetőség miatt: Rossz munkát végeztünk

    Pierre Gasly számára balul sikerült az Orosz Nagydíj időmérő edzése, csak a 12. lett, pedig érzése szerint sokkal több is benne lehetett volna a szombati napban. Gasly azért dühös igazán, mert szólt is csapatának, hogy cseréljék le az intermediate-eit, de ez nem történt meg.

    „Nem találom a szavakat” – idézi a Sky Sports F1 a csalódott Gaslyt. „Nagyon versenyképesek voltunk a Q1-ben és a Q2-ben, aztán kint maradtunk egy szett használt gumival, amelyek már nem működtek. Három körön keresztül azt kértem, hogy bemehessek a boxba kerékcserére, mert a pálya száradt. Végül ez nem történt meg, és ezzel a használt gumival sehol sem voltunk. Úgy érzem, hogy elszalasztottunk egy hatalmas lehetőséget. Ahogy láttuk, őrült Q3 volt. Tudjuk, hogy ilyen körülmények között a végéig ott kell lenned a harcban, hogy megcsináld, de mi rossz munkát végeztünk.”

    Gasly a Q2-ben arra panaszkodott, hogy feltartották a gyors körén, de egyértelművé tette, hogy nem ez volt az oka a kiesésének.

    „Igen, egy kicsit leblokkoltak, de nem is ez volt a lényeg” – tette hozzá. „Őszintén szólva, csak új gumikon kellett volna mennünk, mint a legtöbben tették. Mi nem, és felül kell vizsgálnunk, hogy miért döntöttünk így. De most már nem számít. A holnapra kell gondolnunk, és össze kell szednünk magunkat, mert szükségünk van a pontokra.”

  • Bottas autójában motort cseréltek, rajtbüntetést kap a finn

    Bottas autójában motort cseréltek, rajtbüntetést kap a finn

    Valtteri Bottas rajtbüntetést kap a Forma-1-es Orosz Nagydíjra, miután az éjszaka folyamán kicserélték a Mercedes erőforrás egyes elemeit.

    A csapat arra számít, hogy az eredetileg hetedik helyre kvalifikáló finn így a 17. helyről rajtol majd – három hellyel még így is megelőzi Lewis Hamilton riválisát, Max Verstappent.

    A stratégiai lépés lehetőséget ad a Mercedesnek arra, hogy megnehezítse Verstappen számára, hogy végigrobogjon a mezőnyön, miután a holland pénteken az FP2-re teljesen új Honda erőforrás elemet kapott.

    Szocsiban Nicholas Latifi a 18., Charles Leclerc pedig a 19. helyről indul majd, szintén motorcsere miatti büntetés okán.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szombat este utalt arra is, hogy a szocsi futamra valamit kipróbálnak Bottasszal.

    „Valtteri esetében még gondolkodunk a lehetséges stratégiai döntéseken, amelyeket a következő egy-két órában hozunk meg, hogy mi lehet számára a legjobb és leggyorsabb versenystratégia” – mondta a Motorsport.com kérdésére Wolff, még tegnap.

    A figyelem most már arra irányul, hogy Hamiltonnak mikor kell majd Hamilton autójába is betenni a negyedik motort, ami rajtbüntetéssel jár.

  • Bottas: Még nincs vége

    Bottas: Még nincs vége

    Valtteri Bottas mindig is jól ment Szocsiban, már kétszer is nyert Oroszországban. A most hétvégi nagydíj felszáradó pályán zajló időmérő edzésén azonban csak a hetedik helyet szerezte meg a Mercedesszel. Ez mindenképp csalódáskeltőnek nevezhető, de a finn tudja, hogy a lényeg még csak most jön.

    „A Q1 és a Q2 jól alakult, úgy tűnt, hogy erősek vagyunk az interes körülmények között, de végül, amikor elkezdett felszáradni, bejöttünk, és nyilván abban reménykedtünk, hogy két mért kört tudunk futni. Végül csak egyet sikerült, és nem tudtuk egy körön belül működésre bírni a gumikat, túl nehéz volt felmelegíteni őket” – nyilatkozta Bottas a kvalifikáció után a balul sikerült Q3-al kapcsolatban.

    „Minden előttünk lévő autó legalább két kört futott, és ez volt a probléma. Nem rózsás a helyzet, de még közel sincs vége. Erős autónk van, és egész hétvégén erős volt a tempóm is. Legalább nem hátulról indulok, mint Monzában, szóval remélhetőleg jobbak leszünk, és a hetedik helyről feljebb tudok jönni” – zárta gondolatát.