Címke: Orosz Nagydíj

  • Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Hamiltonnak már rég nem volt ilyen nehéz versenye

    Lewis Hamilton tőle szokatlan módon csak a negyedik helyen ért célba az Orosz Nagydíjon, miközben csapattársa, Valtteri Bottas bezsebelte első Forma-1-es győzelmét.

    „Ez egy nagyon kemény hétvége volt.” – mondta Hamilton. „Nem is emlékszem ilyen nehéz hétvégére, legutóbb talán Bakuban volt ilyen.”

    „Az elmúlt években sem voltam túl sikeres itt, így csak azt akartam, hogy a pontok tekintetében jól alakuljon a verseny. Megtartottam a helyet, megtettem, ami tőlem telik.”

  • Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Vettel szerint Massa kétszeresen kedvezett Bottasnak

    Sebastian Vettel szerint Valtteri Bottas futamgyőzelméért Felipe Massa kétszer annyit tett, mint maga Bottas.

    Vettel már egy másodpercen belül volt a verseny végén Bottashoz képest, így nyithatta a DRS-t is, de előtte volt még a lekörözendő Massa, aki némileg feltartotta, előnyhöz juttatva ezzel Bottast. Persze Vettelnek ez cseppet sem tetszett, még be is mutatott Massának.

    „Biztos voltam benne, hogy nem fogja megelőzni Valtterit az utolsó körben.” – reagált erre Massa. „Ő amúgy is szeret panaszkodni.”

    „Az én káromra tette.” – vélekedik Vettel. Kedves gesztust tett Valtterinek az utolsó körben. Nyithattam már a DRS-t, aztán elengedte őt (Massa Bottast) és nem tudom tisztában volt-e vele, hogy egy másik autó is jön mögötte. Nem tudom, talán. Mindenesetre Felipe kétszer is kedvezett neki. Egyrészt, hogy simán elengedte, másrészt, hogy egy kicsit feltartott engem.”

  • Bottas: Még egy kicsit szürreális, hogy futamot nyertem

    Bottas: Még egy kicsit szürreális, hogy futamot nyertem

    Valtteri Bottas idén szerződött a bajnok csapathoz, a Mercedeshez, miután Nico Rosberg váratlanul visszavonult. A finn versenyzőnek, negyedik Mercedeses versenyén, Oroszországban sikerült megszereznie pályafutásának első F1-es győzelmét.

    „Nagyon jó érzés, bár egy kicsit szürreális még, hogy meg van az első győzelmem, és remélhetőleg lesz még pár.” – mondta Bottas a verseny után. „Határozottan a valaha volt egyik legjobb versenyem volt ez, szóval nagyon jó érzés, boldog vagyok.”

    „Beletelt némi időbe, több, mint 80 versenyen vagyok már túl, de mindenképp megérte kivárni. Itt volt ez a furcsa lehetőség a télen, hogy csatlakozzak a csapathoz, és ők most lehetővé tették ezt, szóval szeretném nekik megköszönni.”

  • A nap versenyzője is Valtteri Bottas lett Oroszországban

    A nap versenyzője is Valtteri Bottas lett Oroszországban

    Bottas a nap versenyzője Szocsiban.

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    Az Orosz Nagydíjon azonban az újdonsült futamgyőztes, Valtteri Bottas zsebelhette be ezt az elismerést is.

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak „a nap versenyzői”:

    Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel

  • Orosz Nagydíj – Bottas első győzelme

    Orosz Nagydíj – Bottas első győzelme

    Pályafutása első futamgyőzelmét aratta Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája a vasárnapi Forma-1-es Orosz Nagydíjon, Szocsiban.

    A 27 éves versenyző F1-es karrierje 81. GP-jén állhatott fel a dobogó felső fokára.

    Bottas mögött, aki szerepel hétfőn, a budapesti Nagy Futamon, a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája ért célba másodikként, ezzel az összetettben növelte az előnyét a most negyedik Lewis Hamiltonnal, a Mercedes háromszoros vb-győztes brit versenyzőjével szemben.

    A harmadik helyen Bottas honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen végzett Szocsiban.

    A rajt előtt két felvezető körre volt szükség, mert az első végén a spanyol Fernando Alonso McLaren-Hondája megállt a boxbejáratnál, így a mezőnyt a versenybíróság nem engedte elstartolni, hanem egy újabb bemelegítő kört rendelt el.

    A startot a harmadik rajtkockából induló Bottas csípte el a legjobban, s nagyon hamar megelőzte az első két helyről rajtoló Ferrarikat. Az első kör végén így Bottas, Vettel, Räikkönen volt az első három sorrendje, a negyedik helyen Hamilton száguldott. A rajt utáni első kanyarban a brit Jolyon Palmer (Renault) és a francia Romain Grosjean (Haas) összeakadt és látványos balesetet szenvedett. Mindkét pilóta sérülés nélkül megúszta az esetet, a műszaki mentés idejére azonban a versenybíróságnak a pályára kellett küldenie a biztonsági autót.

    A Safety Car a negyedik körben engedte útjára a mezőnyt, az élen haladó négyes tagjai között pedig a versenytáv feléig nem történt változás.

    Bottas az élről a 27. körben állt ki kerékcserére, két körrel később Räikkönen, a 30. körben pedig Hamilton következett. Vettel a 34. körben kapott új abroncsokat, s 4.6 másodperccel lemaradva tért vissza Bottas mögé a második helyre.

    Tíz körrel a leintés előtt már csak 1.5 másodperc volt a különbség Bottas és Vettel között, s bár utóbbi nagyon igyekezett, a leintésig nem tudott igazán közel, előzési pozícióba kerülni az élen haladó riválisához.

    A vb két hét múlva, Spanyolországban folytatódik.

    Orosz Nagydíj, végeredmény (53 kör, 309,745 km,a pontszerzők):
    ———————————————————————–
    1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:28:08.743 óra
    2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 0.617 másodperc hátrány
    3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 11 mp h.
    4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 36.320 mp h.
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:00.416 perc h.
    6. Sergio Perez (mexikói, Force India) 1:26.788 p h.
    7. Esteban Ocon (francia, Force India) 1:35.004 p h.
    8. Nico Hülkenberg (német, Renault) 1:36.188 p h.
    9. Felipe Massa (brazil, Williams) 1 kör h.
    10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 1 kör h.
    pole pozíció: Vettel

    A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 16 van hátra):
    —————————————————————-
    pilóták:
    1. Vettel 86 pont
    2. Hamilton 73
    3. Bottas 63
    4. Räikkönen 49
    5. Verstappen 35
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 22
    7. Perez 22
    8. Massa 18
    9. Sainz 11
    10. Ocon 9
    11. Hülkenberg 6
    12. Romain Grosjean (francia, Haas) 4
    13. Kevin Magnussen (dán, Haas) 4
    14. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 2

    csapatok:
    1. Mercedes 136 pont
    2. Ferrari 135
    3. Red Bull 57
    4. Force India 31
    5. Williams 18
    6. Toro Rosso 13
    7. Haas 8
    8. Renault 6

    Szerző: MTI

  • Vettel egy olasz újságírónak: Szégyellhetnéd magad!

    Vettel egy olasz újságírónak: Szégyellhetnéd magad!

    Az Orosz Nagydíj szombati időmérő edzésén a két Ferraris, Vettel és Räikkönen bizonyult a leggyorsabbnak.

    Az időmérőt követő sajtótájékoztatón a Ferrarisok a következő kérdést kapták a La Gazzetta dello Sport tudósítójától: „Az egyetlen negaítv dolog – ha nevezhetjük ezt negatívnak – a hétvégén, hogy ismét turbót kellett cserélnetek, és ez már a harmadik. Gondoljátok, hogy ez probléma lehet majd a szezon végén?”

    Erre Räikkönen reagált elsőként az olasz újságírónak: „Te nagyon jó vagy benne, hogy mindig találj valami negatív dolgot velünk kapcsolatban.”

    Mire Vettel: „Ő olasz, most odáig kellene lennie (hogy Ferrari első sor lesz holnap). Biztos vagyok benne, hogy Olaszországban most mindenki nagyon örül, és te vagy az egyetlen olasz a világon, aki okot talál arra, hogy negatív legyen. Szégyellhetnéd magad.”

    „Tervezett csere volt, és biztos vagyok benne, hogy rendben leszünk vele.” – mondta Räikkönen. „Persze van egy, ami meghibásodott, azt már nem fogjuk tudni használni, de a többi rendben van, használhatjuk őket ha akarjuk, bármikor használhatóak, ha úgy akarjuk.”

    Vettel azonban még egyet odaszúrt: „Azt hiszem te jó eséllyel kaphatnál német útéevelet, mert általában a németek azok, akik mindig találnak okot a panaszkodásra. Ha nehezen jutnál majd vissza Olaszországba, akkor légy üdvözölve Németországban.”

  • Alonso szerint már nehéz megválogatni a szavakat

    Alonso szerint már nehéz megválogatni a szavakat

    Fernando Alonso úgy ítéli, a McLaren körülbelül három másodpercet veszít az egyenesekben Szocsiban, a Honda erőforrás gyengesége miatt.

    Alonso a 15. helyre kvalifikált az Orosz Nagydíj hétvégéjén, ideje 3,5 másodperccel lassabb volt Sebastian Vettel pole-t érő körénél.

    „Hihetetlen, hogy mennyit veszítünk az egyenesekben.” – mondta Alonso. „Azt hiszem úgy 1,3 másodpercet az első szektorban, ahol csak egy kanyar van, és most problémánk sincs, szóval ez most épp azt mutatja, hogy hol is tartunk. Az egyenesekben 2,5 – 3 másodpercet veszítünk ezen a pályán. Számítottunk rá, mielőtt idejöttünk, de a kvalifikáción mindig egy kicsit többet akarunk.”

    Majd azt is elmondta a spanyol, hogy mire számít a vasárnapi versenyen: „Többé-kevésbé azt, mint amit Bahreinben, Kínában és Ausztráliában láthattunk, és ami majd várható Spanyolországban, Monacoban és Kanadában…”

    „Minden csütörtökön, pénteken, szombaton és vasárnap itt állok Önök előtt és próbálok a lehető legudvariasabban válaszolni a kérdésekre, de ez már egy kicsit monoton, mindig ugyanaz a sztori.”

  • Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Orosz Nagydíj – Vettel nyerte az időmérőt

    Fotó: Scuderia Ferrari

    A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.

    A 29 éves versenyzőnek ez az idei első, pályafutásának pedig már a 47. pole pozíciója, s utoljára a 2015. szeptember 20-i, szingapúri GP-n nyert időmérőt. Sikerével megszakadt a Mercedes istálló nagy sorozata, a legutóbbi 18 futamon ugyanis mindig a német csapat valamelyik pilótája szerezte meg az első rajthelyet.

    A Ferrari autói 2008. június 22. óta először foglalják el az első sort a rajtrácson, Szocsiban ugyanis Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen lett a második az időmérőn.

    A harmadik pozícióból Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája startolhat.

    Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 14 órakor kezdődik.

    Szerző: MTI