Címke: Orosz Nagydíj

  • Albon nyert, Norris nullázott a főfutamon Szocsiban

    Albon nyert, Norris nullázott a főfutamon Szocsiban

    A DAMS versenyzője, Alexander Albon nyerte a Formula 2 főversenyét Szocsiban. A thaiföldi versenyző a győzelmének köszönhetően immáron a második helyen áll az összetettben.

    Albon, aki jövőre már a Formula E-ben fog versenyezni a Nissan eDams színeiben, az ötödik helyről vághatott neki a futamnak. Már a rajt után megelőzte Nyck de Vriest és George Russellt.

    A versenyzők többsége szuperlágy gumikon vágott neki a versenynek. Azonban a szuperlágy abroncsok nagyon hamar elkoptak, ezért a versenyzők nagy része már az ötödik körben azzal szenvedett, hogy a pályán tartsa az autót.

    Artem Markelov ennek köszönhetően tíz pozíciót nyert pár körön belül. A hazai pályán versenyző Markelov még a vezetést is átvette, majd el is húzott azoktól a pilótáktól, akik hasonló stratégián voltak vele. Albon megelőzte de Vriest, ugyanis a Prema szerelői nagyon lassan cserélték le a holland pilóta kerekeit.

    Azonban Markelovnak nem működött a rádiója, ezért a csapat nem tudta, hogy a pilótájuk mikor érkezik a boxba friss kerekekért. A lassú kiállás miatt az orosz visszaesett a 11. helyre. A versenyt a tizenkettedik helyen fejezte be az orosz pilóta a hazai szurkolók nagy bánatára.

    Albon a kiállások után megtartotta a vezető pozícióját. A thaiföldi pilóta kényelmesen vezetett De Vries előtt. De Vries azonban ütközött az indiai Arjun Maininval, de a holland pilóta folytatni tudta a száguldást. Azonban három körrel a verseny vége előtt a holland pilóta elmérte az egyik féktávot, ezért óriásit fékezett. Albon csapattársa, Nicholas Lathifi emiatt tudta megelőzni a McLaren fiatalját.

    Maximillan Günther Markelovval csatázott, azonban a két autó összeért. A német pilóta húzta a rövidebbet, ugyanis az eset után megpördült, majd kiesett. Eközben Albon megnyerte a futamot csapattársa, Nicholas Lathifi előtt. Nyck de Vries lett a harmadik.

    Russell negyedik lett, ezzel tovább 34 pontosra növelte előnyét Lando Norrisszal szemben, aki egy amatőr hiba miatt esett ki a versenyből.

    A McLaren juniorjának amúgy sem volt jó a versenye, már a rajtnál pozíciókat vesztett. Amikor pedig a boxba hajtott, nem a saját csapatához állt be kerékcserére, hanem a Trident szerelőihez. Miután ráeszmélt, továbbhajtott a saját szerelőihöz. A Carlin szerelői borzalmas munkát végeztek, ugyanis a jobb első kereket nem tették fel jól Norris autójára. Norris emiatt kiesett és még nagyobb hátrányba került Russell-lel szemben. Ráadásul a mezőny végéről fog rajtolni a kiesése miatt a holnapi sprintversenyen.

    Norris csapattársa, Sergio Sette Camara lett az ötödik, Antonio Fuoco pedig a hatodik. Az olasz pilótának kifizetődött az, hogy a többiektől eltérő stratégiát alkalmazott.

    Alessio Lorandi a hetedik helyével megszerezte első Forma-2-es pontjait. Lorandi Roberto Merhi helyét vette át az MP-nél és a holnapi sprintversenyen ő rajtolhat majd a pole pozícióból. Mögötte pont Robero Merhi ért célba, aki immáron a Campost erősíti. Az utolsó pontszerző helyet a Honda japán fiatalja, Nirei Fukuzumi csípte meg.

    Niko Kari nem tudta befejezni az első Forma-2-es futamát, azonban a finn pilóta nagyon szép előzéseket mutatott be a verseny korábbi szakaszában. Legalább többet autózhatott annál a Sean Gelaelnél, aki el sem tudott rajtolni, ugyanis az autója lefulladt a rajtrácson.

    A főfutam végeredménye:

    Poz Versenyző Csapat Kör Különbség
    1 Alexander Albon DAMS 28 54m12.383s
    2 Nicholas Latifi DAMS 28 11.307s
    3 Nyck de Vries Pertamina Prema Theodore Racing 28 14.259s
    4 George Russell ART Grand Prix 28 17.468s
    5 Sergio Sette Camara Carlin 28 22.953s
    6 Antonio Fuoco Charouz Racing System 28 34.899s
    7 Alessio Lorandi Trident 28 39.133s
    8 Nirei Fukuzumi BWT Arden 28 43.463s
    9 Roberto Merhi Campos Vexatec Racing 28 46.334s
    10 Tadasuke Makino RUSSIAN TIME 28 46.461s
    11 Artem Markelov RUSSIAN TIME 28 53.455s
    12 Louis Deletraz Charouz Racing System 28 56.606s
    13 Dorian Boccolacci MP Motorsport 28 1m00.950s
    14 Jack Aitken ART Grand Prix 28 1m06.522s
    15 Arjun Maini Trident 27 1 Lap
    16 Maximilian Gunther BWT Arden 26 2 Laps
    Niko Kari MP Motorsport 23 Kiesett
    Lando Norris Carlin 6 Kiesett
    Luca Ghiotto Campos Vexatec Racing 1 Kiesett
    Sean Gelael Pertamina Prema Theodore Racing 0 Nem indult

     

  • Alonso Vandoorne-t próbálta bejuttatni a Q2-be

    Alonso Vandoorne-t próbálta bejuttatni a Q2-be

    Fernando Alonso elmagyarázta a McLaren Orosz Nagydíjon alkalmazott időmérős taktikáját, amelyben neki az a szerep jutott, hogy Stoffel Vandoorne Q2-be kerülését segítse.

    Mivel Alonsóval ellentétben Vandoorne nem kapott büntetést erőforrásegységek cseréje miatt, így a spanyol autóját arra próbálták használni, hogy szélárnyékot adjon Vandoornenak, ezzel növelve a belga egyenesbeli tempóját. Alonso „egyáltalán nem ment rendes kört” az időmérőn és „biztonsági üzemmódban végiggurult a pályán, amivel próbált segíteni a csapattársának”.

    „Két feladatom volt: Először is, fussak egy 107%-on belüli köridőt [ezen belül futva tud csak elrajtolni], másodszor pedig, segítsek Stoffelnek az egyenesekben. Szerintem mind a kettőt sikerült véghezvinni és nyilván inkább a versenytempóra koncentráltunk egész hétvégén. Remélhetőleg holnap remek eredményt tudunk elérni.”

    Vandoorne végül nem jutott be a Q2-be és a 19. leggyorsabbként zárt, 4 tizeddel Alonso mögött.

    „Tudtuk, hogy nehéz hétvége lesz ez” – mondta a belga. „Szerintem ma reggel láttuk igazán, hogy nem az igazi az autó tempója. A célunk az időmérőre annyi volt, hogy a Williamsek előtt végezzünk. Egyiküket sikerült legyőznöm, de nem tudom pontosan, hogy alakul a rajtrács a sok büntetéssel.”

  • A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes megvitatja versenyzőivel, hogy legyen-e csapatutasítás

    A Mercedes fontolóra veszi a csapatutasítást a holnapi versenyre, ahogy azt is megvitatja a csapat a pole-ból induló Valtteri Bottasszal és a bajnoki éllovas Lewis Hamiltonnal, hogy miként helyezkedjenek majd az első kanyarban, főleg mivel a kér Ferraris versenyző fog a nyakukban loholni a rajtnál.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a RaceFans-nek elmondta, hogy holnap délelőtt megbeszélést tartanak majd versenyzőikkel, menedzsmentjükkel és vezető mérnökeikkel, hogy megvitassák, hogyan oldják meg a délutáni rajtot.

    „A szezonnak nem azon szakaszában járunk, amikor még élvezném, ha a Mercedes versenyzői egymással küzdenének az élen.” – mondta Wolff. „Bármennyire is gyűlölöm ezt mondani versenyt kedvelő emberként, de kicsit jobban kell már kalkulálni ebben a fázisban.”

    Hamilton előnye jelenleg 110 pont a bajnokságban negyedik helyen álló csapattársával szemben, és a holnapi versenyt követően Bottas már a matematikai esélyét is elveszítheti a bajnoki címre. Ugyanakkor Wolff szerint Hamilton nem igényel csapatutasítást.

    „Egyikünk sem szereti ezt, hiszen láttunk már ilyet a múltban más csapatoktól is és volt ilyen megbeszélésünk Nico (Rosberg) és Lewis között is. Lewis nem akarja ezt, mert maga akar versenyezni, és Valtteri sem akarja, mert szüksége van erre a győzelemre, mivel nem volt még neki idén. Szóval bonyolult döntést kell meghozni és holnap reggel meg fogjuk vitatni velük, mint mindig, megoldásra fogunk jutni.”

  • Max Verstappent megbüntették az időmérő edzés után!

    Max Verstappent megbüntették az időmérő edzés után!

    Max Verstappent megbüntették a versenybírók az Orosz Nagydíj időmérő edzése után. A holland pilóta nem vette figyelembe a sárga zászlót a Q1-ben.

    A Red Bull pilótája így is úgy is a mezőny végéről fog majd elrajtolni, ugyanis a holland autójában kicserélték az összes motorkomponenst és a sebességváltót is. Azonban a milton keynes-i alakulat már elhasználta az összes szabadon beszerelhető alkatrészét, az új elemek beszerelése miatt pedig már rajtbüntetés jár.

    Verstappent egy három rajthelyes büntetéssel és két darab büntetőponttal jutalmazták a versenyfelügyelők, ugyanis a holland nem lassított annak ellenére, hogy sárga zászlóztak Sirotkin megpördülése miatt.

    A versenybírók elmondása szerint Verstappen elismerte, hogy sárga zászlóznak a pályán. Azonban a holland pilóta nem lassított, emiatt kapta a megrovást. A szabályok szerint, ha sárga zászló van a pályán, akkor mindenféleképpen lassítani kell a pilótáknak.

    „A telemetriai adatokon jól látható, hogy teljes gázzal haladt a sárga zászló ellenére. Nyoma sem volt fékezésnek”

    Verstappen azzal védekezett, hogy a lehető legbiztonságosabban járt el, valamint azzal is, hogy semmi baj sem történt.

    A versenybírók szerint Verstappen elismerte, hogy hibázott és megígérte, hogy ezentúl be fogja tartani ezt a szabályt.

    „Figyelembe véve a sárga zászlós szabályokat és a versenyzők biztonságát, a szokásos módon jártunk el,” – mondta az egyik versenybíró.

    Verstappennek a büntetésnek köszönhetően már hét darab büntetőpontja van. A holland pilótának vigyáznia kell, ugyanis ha a büntetőpontjainak száma tizenkettőre nő, akkor a holland pilóta nem vehet majd részt egy versenyhétvégén.

  • Räikkönen: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

    Räikkönen: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

    Mint az már ismert, az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén a Ferrari elszámolta magát. Még ki akarták küldeni Sebastian Vettelt a pályára, azonban a boxutca lámpája pirosra váltott, mire a német versenyző odaért.

    Hasonlóan járt Kimi Räikkönen is, akit ugyan épp indítottak ki a boxból, de a finn rádión jelezte a csapatnak, hogy le fognak maradni, véget fog érni az edzés, mire pályára érne. Szinte be sem fejezte a mondatot, mikor már jött is az újabb utasítás: „Állítsd meg az autót, Kimi!”

    „Mi a f*sz.” – ez volt Räikkönen első reakciója.

    Majd később finnül valami olyasmit mormogott hozzá: „Micsoda ki****ott zűrzavar!”

     

  • Orosz Nagydíj: Bottas szerezte meg a pole pozíciót

    Orosz Nagydíj: Bottas szerezte meg a pole pozíciót

    Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

    A 29 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutásának pedig hetedik pole pozíciója.

    Bottas mellől csapattársa, a címvédő és az összetettben most is az élen álló, négyszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton startolhat.

    A harmadik rajtkockát Hamilton legfőbb kihívója, a vb-pontversenyben 40 pontos hátránnyal második német Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője foglalhatja el.

    A Red Bull versenyzői, az ausztrál Daniel Ricciardo és a holland Max Verstappen nem vettek részt az időmérő mindhárom szakaszában, motorcsere miatt ugyanis mindenképpen a rajtrács végéről kell majd megkezdeniük a vasárnapi futamot. Ugyanígy járt a Toro Rosso két pilótája, a francia Pierre Gasly és az új-zélandi Brendon Hartley is, valamint a McLaren veterán spanyol versenyzője, a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso.

    Az 53 körös Orosz Nagydíj vasárnap 13.10 órakor kezdődik.

        A teljes rajtsorrend:
    1. sor:
    Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
    Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
    2. sor:
    Sebastian Vettel (német, Ferrari)
    Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    3. sor:
    Kevin Magnussen (dán, Haas)
    Esteban Ocon (francia, Force India)
    4. sor:
    Charles Leclerc (monacói, Sauber)
    Sergio Perez (mexikói, Force India)
    5. sor:
    Romain Grosjean (francia, Haas)
    Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
    6. sor:
    Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
    Nico Hülkenberg (német, Renault)
    7. sor:
    Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
    Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)
    8. sor:
    Lance Stroll (kanadai, Williams)
    Max Verstappen (holland, Red Bull)
    9. sor:
    Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)
    10. sor:
    Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
    Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

     

  • Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    Orosz Nagydíj – Hamilton volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

    A világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája autózott a leggyorsabban szombaton Szocsiban, a Forma-1-es Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén.

    Az 1:33.067 perces idővel pályacsúcsot elérő négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett másodikként, a vb-pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel pedig a harmadik lett.

    Eredmények, 3. szabadedzés (a formula1.com alapján):
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.067 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.321
    3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.667
    4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:33.688
    5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.937
    6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:34.394

  • Hamilton: Erősebb vagyok, mint valaha!

    Hamilton: Erősebb vagyok, mint valaha!

    Lewis Hamilton nem hiszi azt, hogy már egy kézzel fogja a világbajnoki trófeát, de figyelmeztette Vettelt, hogy még soha sem érezte magát ilyen erősnek.

    Mind Vettel és mind Hamilton is az ötödik világbajnoki címéért küzd idén, de a brit domináns formája és riválisa hibái miatt 40 pontos előnyt tudhat magáénak a pilóták értékelésében.

    Hat futam azonban még hátra van, és Hamilton nem tervezi azt, hogy hátradőlne.

    „Nem hiszem, hogy egy kezem már a trófeán van, vagy mindkettő rajta van, vagy egy sem.” – kezdte. „Nagyon sok van még hátra, sok pont szerezhető még. Hat verseny rengeteg, ez egy hosszú szezon.”

    „Le kell szegeznünk a fejünket, mindenkinek hihetetlenül keményen kell dolgoznia, hogy az autónk tovább javuljon. Különböző kihívásokkal fogunk még szembe nézni, ahogy jönnek az eltérő versenyek, így mindig ugyanazt kell csinálnunk. A cél és a megvalósítás is ugyanaz, mint eddig.” – folytatta.

    Az idény elején kissé gyengébb teljesítményt nyújtott Hamilton, Vettelhez és a Ferrarihoz képest. Ám a Mercedes és Hamilton párosa fokozatosan kerekedtek felül a nehézségeken, és sikerült jobbá varázsolniuk a W09-et.

    A címvédő is elismerte, hogy a jobb kommunikáció és jobb egyéni időbeosztása okozza azt, hogy saját elmondása szerint „egészségesebb, boldogabb és erősebb, mint valaha.”

    Hamilton szerint a Mercedes most sokkal jobb helyzetben van Szocsiban, mint tavaly, amikor még a szezon elején volt és nem volt annyira kifinomult még a csapat autója.

    „Sokkal jobban megértjük a gumikat most, mint amikor tavaly itt jártunk. A tavalyi adatokat megfűszerezve az idei tapasztalatainkkal már sokkal jobbá teszi a helyzetünket.” – zárta.

  • Öten is rajtbüntetéssel vágnak neki az Orosz Nagydíjnak

    Öten is rajtbüntetéssel vágnak neki az Orosz Nagydíjnak

    A mezőny negyede motorcsere miatt csak a mezőny végéről rajtolhat majd az Orosz Nagydíj során.

    A Red Bull mindkét autójába új belső égésű motort, turbót, MGU-H-t, és MGU-K-t szerelt be, beleértve Max Verstappen komplett új erőforrás egységét is. A vörös bikák ezzel visszatérnek a B specifikációjú Renault motorra.

    A Toro Rosso párosa szintén vadi új komplett motort kap, mivel a Honda egy új fejlesztéssel rukkolt elő. A japánok így a hazai versenyüket tartották szem előtt, hogy inkább Szocsiban kapjanak rajthely büntetést.

    Az ötödik pilóta pedig Fernando Alonso lesz, aki szintén új motort kapott erre a hétvégére. A spanyol pilóta egyébként kihagyta a pénteki első szabadedzést, a helyén Lando Norris vezetett.

  • Orosz Nagydíj – Hamilton autózta a legjobb időt a második szabadedzésen

    Orosz Nagydíj – Hamilton autózta a legjobb időt a második szabadedzésen

    A világbajnoki pontversenyben vezető, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája érte el a legjobb köridőt pénteken, a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén, Szocsiban.

    A négyszeres világbajnok brit versenyző mögött csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája pedig a harmadik.

    A pontverseny második helyén álló, szintén négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel (Ferrari) az ötödik időt érte el.

    2. szabadedzés, top 6:
    1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:33.385 perc
    2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:33.584
    3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:33.827
    4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:33.844
    5. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:33.928
    6. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:34.388

    A további program:
    szombat:
    3. szabadedzés 11.00
    időmérő edzés 14.00
    vasárnap:
    futam 13.10