Címke: Orosz Nagydíj

  • Jerez is bejelentkezett az Orosz Nagydíj helyére

    Jerez is bejelentkezett az Orosz Nagydíj helyére

    Jerez is megpályázta a törölt Orosz Nagydíj pozícióját a versenynaptárban.

    Az FIA és az F1 a hetekben jelentette be, hogy az orosz-ukrán háború miatt felbontja a szerződését a verseny promóterével, így a jövőben nem kívánnak elutazni az országba. Így azonban megüresedett egy időpont, amire többen is pályáznak.

    Nemrég az egykori teszthelyszínként szereplő jerezi aszfaltcsík is bejelentkezett.

    A spanyol pályán 1986-tól 1990-ig rendezték meg a versenyt, majd a nagydíj átkerült Barcelonába. Ezután a téli tesztek főszereplőjévé vált a város, majd évekkel ezelőtt ezt a tisztséget Bahrein és a katalán főváros vette át tőle.

    Jerez azonban ismét visszakerülnie a körforgásba.

    „Nagyszerű lenne. Az egész világ tudja, hogy ismét futamot akarunk rendezni. Másfél évvel ezelőtt ezért mentünk Londonba tárgyalni. A szervezők azt mondták akkor nekünk, hogyha bármilyen oknál fogva az egyik esemény törlésre kerül, akkor mi lehetünk az első számú befutók.” – nyilatkozta Andalúzia alelnöke.

    Az olasz La Gazetta dello Sport szerint a pálya már fel is vette a kapcsolatot az F1-el. Egyelőre a sportág válaszára várnak.

  • Schumacher: A Haas minden téren el fog szakadni Oroszországtól

    Schumacher: A Haas minden téren el fog szakadni Oroszországtól

    Ralf Schumacher szerint a Haas teljesen el fog szakadni a Mazepin családtól és Oroszországtól.

    Az orosz-ukrán háború könnyen véget vethet a 22 éves pilóta karrierjének. Bár az FIA nem tiltotta meg az orosz pilóták indulását, az Egyesült Királyság nem engedi versenyezni az országban az állampolgárokat. Ausztrália is hasonló terveken gondolkodik, míg az F1 felfüggesztette a kontraktusát az Orosz Nagydíj promóterével.

    Eközben az amerikai istálló nem jeleníti meg felületein az Uralkalit, sőt Mazepin helye sem biztosított.

    Az egykori német versenyző biztosra veszi, hogy az orosz elnökhöz közel álló cég távozik az alakulattól, és így valószínűsíthetőleg Mazepin is.

    „Ennek a szétválásnak most kell megtörténnie. Egyrészt, nagy a külső nyomás, plusz a Haas egy amerikai istálló. Günther Steiner szerint a csapat anyagilag biztos lábakon áll, sőt egy-két szponzor is beköszönhet a közeljövőben. Véleményem szerint a csapatnak sikerül kilábalnia ebből és még fel is zárkózhatnak.” – nyilatkozta Schumacher.

    Ugyanakkor a Haas nem mondott még semmit az üggyel kapcsolatban.

    „Nem tettünk közzé semmilyen nyilatkozatot. Ha valaki jelent valamit, az csak feltételezés lehet.”

    Alekszandr Vlaszov, a Szocsihoz tartozó Krasznodar régió vezetője szerint a szankciók ésszerűtlenek, és ezekkel csak a „nyugati politikusok kedvében akarnak járni”:

    „A sport sosem tartozott a politika alá, mivel a sportesemények egyesítik az embereket, az országokat és a kontinenseket. Ám most, hogy a nyugati politikusok kedvébe járjanak, ésszerűtlen szankciókat vetnek ki az orosz sportszövetségekre. Megfosztják az orosz sportolókat attól, hogy nemzetközi versenyeken induljanak. Ezt teszik az F1-es szerződésünk felbontásával is. Biztos vagyok abban, hogy Szocsiban még fognak érdekes versenyeket rendezni az orosz kormány jóvoltából.”

  • A Haas festése változik, mivel az FIA betiltotta az orosz szimbólumokat

    A Haas festése változik, mivel az FIA betiltotta az orosz szimbólumokat

    Az FIA sürgős intézkedéseket hozott válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára, és gyakorlatilag betiltotta a Haas idei festését. Az amerikai Forma-1-es csapat mögött Dmitry Mazepin orosz milliárdos áll, aki az orosz elnök, Vlagyimir Putyin közeli barátja. Mazepin fia, Nikita a csapat pilótája, és tavaly a csapat orosz tematikájú festést használt, amelyet a 2022-es szezonra is átvittek.

    A Haas autója az első két barcelonai tesztnapon a piros-fehér-kék matricázást használta, de a harmadik és egyben utolsó napon az orosz invázióra válaszul levették ezeket a színeket az autóról. A Forma-1 erre úgy reagált, hogy előbb lemondta az Orosz Nagydíjat, majd pedig szerződést bontottak velük. Az FIA nem tiltotta el az orosz és fehérorosz versenyzőket az általuk felügyelt versenyeken való indulástól, hanem engedélyezte, hogy „egyéni és semleges minőségükben” versenyezzenek.

    Egy pénteken kiadott frissített dokumentumban az FIA további intézkedésekről egyezett meg, amelyek megtiltják az orosz szimbólumok, színek és zászlók használatát az autók festésében, felszerelésében és egyenruhájában, így gyakorlatilag betiltják a Haas 2022-es F1-es autójának a festését. Az intézkedések a közeljövőben is érvényben maradnak:

    „A Motorsport Világtanács határozatai 2022. március 1-jén azonnali és kötelező érvényűen végrehajtásra kerültek, és további értesítésig hatályban maradnak. A jelen körlevél címzettjeinek minden szükséges lépést meg kell tenniük a határozatok végrehajtása és betartása érdekében.”

    Az FIA közleményében elítélte Oroszországot és Fehéroroszországot az ukrajnai események miatt:

    „Az FIA határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz inváziót és a Fehéroroszország által nyújtott támogatást. A WMSC döntései az FIA egyértelmű elkötelezettségét képviselik, hogy szolidaritást vállal Ukrajna népével, a Federation Automobile d’Ukraine-val, és mindazokkal, akik szenvednek a konfliktus miatt.”

    A Haas még nem erősítette meg, hogy frissítik-e a festésüket, vagy a pénteken Barcelonában látott egyszerű fehér alappal indulnak. Mindeközben Mazepin jövője továbbra is bizonytalan, hiszen az orosz pilótát már eltiltották a Brit Nagydíjon való indulástól idén.

  • Az F1 szerződést bontott az oroszokkal: Egy jó darabig nem lesz futam

    Az F1 szerződést bontott az oroszokkal: Egy jó darabig nem lesz futam

    Az F1 hivatalosan felbontotta a szerződését az Orosz Nagydíj promóterével.

    A sportág korábban közölte, hogy a szeptemberre ütemezett versenyt nem fogják idén meredezni az orosz-ukrán háború miatt. Ma azonban a száguldó cirkusz kereskedelmi részlege felbontott kontraktusát az orosz partnerükkel.

    Így 2023-ban, Szentpéterváron sem lesz nagydíj. A BBC szerint Vlagyimir Putyin személye kulcsszerepet játszott a döntésben. Az orosz elnöknek ugyanis Szocsiban palotája van, míg Szentpéterváron született.

    Mivel Putyin továbbra is szorosan kötődik a versenyhez, hiszen az ő jóvoltából kerültek be 2014-ben a versenynaptárba, a Forma-1 így kíván fellépni az elnök ellen. Ezért előreláthatólag addig nem lesz Orosz Nagydíj, míg Putyin hatalmon van.

    „A Forma-1 megerősíti, hogy szerződést bontott az Orosz Nagydíj promóterével. Ez azt jelenti, hogy a jövőben az országban nem lesz futam.” – áll a hivatalos közleményben.

    Az orosz futam az egyik legjövedelmezőbbnek bizonyult az elmúlt években, kontraktusa így hosszú távra szólt. Azonban a háborús cselekvéseket elítéli a sportág, így nem kíván elutazni a támadó állam területére.

    Ugyanakkor az orosz versenyzők, fehér zászló és FIA logó alatt továbbra is a sportágban maradhatnak. Nikita Mazepin így megtarthatta helyét, ám az Egyesült Királyságban és vélhetőleg Ausztráliában nem állhat majd rajthoz. Ezen felül az Uralkalinak, mint főszponzornak mennie kellett a Haastól.

  • Marko nem ért egyet Ecclestone-nal: Helyesen döntött az F1

    Marko nem ért egyet Ecclestone-nal: Helyesen döntött az F1

    Helmut Marko szerint nagyon is jól döntött az F1, mikor törölte az Orosz Nagydíjat.

    Korábban megírtuk, hogy a Forma-1 egykori ura elvitte volna idén is a száguldó cirkuszt Szocsiba. A brit milliárdos szerint egy verseny nem változtatna azon ami a világban történik, továbbá hozzátette: lehet, hogy vannak akik Oroszországgal értenek egyet ebben a konfliktusban, így hogyan ítélheti meg bárki is, hogy mi történik pontosan.

    Még az se tántorította volna el Mr. E-t, ha a regnáló világbajnok (Max Verstappen) vagy a korábban bojkottáló Sebastian Vettel nem utazott volna el. Úgy fogalmazott, ők csupán csak részei a gépezetnek, így egy-egy ember hiánya miatt meg lehetne valósítani a futamot.

    Ecclestone még Vlagyimir Putyint is dicsérte:

    “Mint ember, nagyon egyenesnek és becsületesnek tartom őt. Pontosan azt tette amit mondott, minden ellenvetés nélkül.”

    A brit milliárdos mellett álltalában ki áll a Red Bull tanácsadója, ám ezen az úton nem követte az F1 egykori urát:

    ” A versenyzőink világosan megmondták, hogy nem akarnak egy olyan országba elmenni, ami ilyen agresszív háborút vív. Elképzelhetetlen volt, hogy ilyesmi megtörténhet. Ám amikor látod a brutalitást, és azt, hogy milyen eszközöket vetnek be és mivel fenyegetőznek, az elég ijesztő tud lenni.” – nyilatkozta Marko.

    A 78 éves vezető abban reménykedik, hogy a nemzetközi szankciók hatással lesznek a „béketárgyalásokra” is:

    „Az Európán belüli kohézió egy pozitívum a számomra. Az a tény, hogy összefogva megmutatjuk: ‘ezt nem teheted meg’. Teljes mértékben meg tudom érteni az összes szankciót, sőt támogatom is őket.”

    Marko ugyanakkor kritikát is megfogalmazott. Szerinte „bűnösen elhanyagolta Európa a hadseregre fordított kiadásokat”:

    „A háborúmentes állapotunkban mindannyian azt hittük, hogy a törvényekre és a szabályozásokra támaszkodhatunk.”

    A Red Bull tanácsadója hozzátette: nagyon is támogatja az orosz futam törlését.

    „Az kontraproduktív lenne, ha egy nagydíjjal újra lehetőséget adnánk Oroszországnak, hogy pozitívan reprezentálja magát a világ előtt.”

     

  • Ecclestone megrendezné az Orosz Nagydíjat, még Verstappen nélkül is

    Ecclestone megrendezné az Orosz Nagydíjat, még Verstappen nélkül is

    Bernie Ecclestone pár nappal ezelőtt még simán megrendezte volna az Orosz Nagydíjat.

    A háború kirobbanása óta a sportszervezetek és a bajnokságok is szankcionálják az oroszokat. Sebastian Vettel a Forma-1 döntése előtt elmondta, hogy ő nem kíván részt venni Szocsiban, a versenyen. Max Verstappen hozzátette: nem kellene olyan országba menniük, ami háborúban áll.

    A sportág pár órával később úgy döntött, hogy törli a szeptemberre tervezett versenyt. Ugyanakkor a sportminiszter szerint ők nem kaptak hivatalos levelet erről, így lesz Orosz Nagydíj.

    Az F1 korábbi ura azonban máshogy járt volna el a jelenlegi vezető helyett:

    „Ez nagyban függ attól, hogy mi a pontos helyzet Oroszország és Ukrajna között. Az, hogy Oroszországban verseny van, nem változat azon ami a világban történt. Azok az emberek, akik részt vennének az eseményen, ők döntenének erről. Talán vannak akik úgy gondolják, hogy Oroszország helyesen cselekszik. Így hogyan ítélkezhet bárki afelett, hogy mi is történik most?” – nyilatkozta Ecclestone az egyik brit rádiónak.

    Ecclestone, mikor pár nappal ezelőtt kiállt az orosz elnök mellet, Putyin még nem fenyegetőzött nukleáris fegyverek bevetésével.

    Mr E. és Vlagyimir Putyin jó kapcsolatot ápolt egymással, így a milliárdos szép emlékeket őrzi az Orosz Nagydíjjal kapcsolatban. 

    „Mint ember, nagyon egyenesnek és becsületesnek tartom őt. Pontosan azt tette amit mondott, minden ellenvetés nélkül.”

    Ecclestone akkor még hitt abban, hogy lehet Orosz Nagydíj idén. A brit milliárdos hozzátette, még úgyis, hogy a regnáló világbajnok nem utazik el:

    „Természetesen lehetséges. Ő csak egy ember az eseményen. Ez az FIA-n és a F1 Group-on múlik, hogy helyesnek tartják-e. Nincs semmi, amit én tehetnék az ügyben. Szerintem ártana-e ez a sportnak? Én nem értem miért kellene egyik sportágnak követnie a másikat.” – nyilatkozta az F1 korábbi ura, aki azt sem értette, hogy az orosz pénz miért lett hirtelen ördögtől való a száguldó cirkuszban.

  • Az orosz sportminiszter szerint nem törölték a versenyüket

    Az orosz sportminiszter szerint nem törölték a versenyüket

    Szerafim Timcsenko, a Krasznodari határterület sportminisztere úgy véli, nem törölték az Orosz Nagydíjat.

    A Forma-1 napokkal ezelőtt bejelentette, hogy „lehetelten” megrendezni a versenyt Szocsiban az orosz-ukrán háború miatt. A csapatok és a versenyzők üdvözölték a döntést, Sebastian Vettel ezt megelőzően elmondta, ő amúgy sem utazott volna oda.

    Ugyanakkor az eladott jegyeket nem térítették vissza, mivel a szervezők szerint hivatalosan nem lett kimondva az, hogy törölték a futamot.

    „A hivatalos közlemény szerint az FIA úgy döntött, hogy felfüggeszti az oroszországi futam előkészületeit a jelenlegi körülmények miatt.” – nyilatkozta a promóter szóvivője.

    Timcsenko ugyanezt az álláspontot képviselve a Taas hírügynökségnek a következőket mondta:

    „Jelenleg a minisztérium nem kapott hivatalos levelet a verseny törléséről. Mi csak a médiában megjelent nyilatkozatra hagyatkozunk. Reméljük, hogy szeptemberig változik a helyzet, és újra elmerülhetünk a Forma-1 világában a szokásos módon.”

  • Az ukrán autóklub súlyos szankciókat kér az FIA-tól

    Az ukrán autóklub súlyos szankciókat kér az FIA-tól

    Az ukrán autósport-szövetség felszólította az FIA-t, hogy tiltsa el az orosz licenc tulajdonosokat, ami így a Haas F1-es pilótáját, Nikita Mazepint is érintené. A Forma-1 irányító testületét, az FIA-t az Ukrán Autósport Szövetség (FAU) arra kérte, hogy az orosz invázió után tiltsa le az orosz versenyzői licencek birtokosait attól, hogy hazájukon kívül versenyezzenek.

    Orosz katonai erők múlt héten nagyszabású katonai támadást indítottak a szomszédos Ukrajna ellen. Ezt a világ vezetői elítélték, és emiatt a nyugati országok súlyos szankciókat vezettek be. Oroszország 2022-ben több nemzetközi eseményt is megrendezett volna, köztük a Bajnokok Ligája döntőjét és az Orosz Nagydíjat. Az előbbit a válság közepette áthelyezték, az utóbbit pedig felfüggesztették.

    Most az FAU egy széles körű kéréslistát nyújtott be az FIA-nak. Válaszul az újonnan megválasztott elnök, Mohammed Ben Sulayem levelére, amelyben személyes és az irányító testület támogatását ígérte:

    „Őszintén remélem, hogy a helyzet a lehető leggyorsabban javul, anélkül, hogy a polgári lakosságnak bármi baja esne.”

    Leonid Kostyuchenko, az FAU elnöke – szövetsége tagjai nevében -, Ben Sulayemnek válaszolva „őszinte háláját” fejezte ki az FIA támogató szavaiért:

    „A jelenlegi helyzetre való tekintettel az FAU javaslatot készít az FIA lehetséges támogatási intézkedéseire a háború utáni időszakra. Ezután minden állami forrást a helyreállításra fognak fordítani.”

    Az FAU egyik kérése az, hogy a RAF (Orosz Autószövetség) és a BAF (Belarusz Autószövetség) által kiadott valamennyi licenc tulajdonosának tiltsák meg, hogy az Orosz Föderáción és a Belarusz Köztársaságon kívül versenyezhessenek. Ez közvetlenül érintené a Haas pilótáját, Nikita Mazepint is. A Haas úgy döntött: a múlt heti barcelonai előszezoni teszt utolsó napjára eltávolítja a csapat fő támogatójának,a logóit. Ez egy orosz káliumműtrágyagyártó és -exportőr, az Uralkali, amelynek Mazepin édesapja a tulajdonosa.

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elismerte, hogy az Uralkali mint szponzor és Mazepin mint versenyzőjük jövője nem garantált.

    Az FAU további kérései között szerepel az Orosz Föderáción és a Belarusz Köztársaságon belüli FIA és az FIA által engedélyezett rendezvények betiltása. Kérik még az Orosz Föderáció és a Belarusz Köztársaság összes tagjának kizárását az FIA-ból.

  • A Haas és Mazepin is kétségek közt az ukrajnai válság miatt

    A Haas és Mazepin is kétségek közt az ukrajnai válság miatt

    Az ukrajnai orosz katonai akciók hatásai már az F1-es paddockba is beszivárogtak.

    A Forma-1 hivatalból lemondta a szeptemberi Orosz Nagydíjat Szocsiban, és most a Haas csapat, a névadó szponzor Uralkali és a versenyzőjük, Nikita Mazepin sorsa is veszélyben van. A száguldó cirkusz megerősítette, hogy a múlt hét végén találkozott az érintettekkel, hogy megvitassák a helyzetet, és a következtetés az, hogy „a jelenlegi körülmények között lehetetlen megtartani az orosz versenyt”.

    Az egyik probléma az, hogy nagyon sok pilóta jelentkezett azzal, hogy nem utazik Oroszországba, amíg az ország háborúban áll. Ezt megerősítette George Russell is, mint új, GDPA igazgató:

    „Ebben mindannyian azonos oldalon állunk.”

    A szocsi futam promótere, a Rosgonki azonban úgy gondolja, hogy van még remény:

    „A hivatalos közlemény szerint az FIA úgy döntött, hogy a jelenlegi körülmények miatt csak elfüggeszti az oroszországi verseny előkészületeit.”

    A jegyeket ezért nem kell visszafizetni addig, amíg a versenyt hivatalosan nem törlik, tette hozzá Rosgonki.

    Az amerikai Haas csapat 2022-es felkészülése is függőben van, mivel az Uralkali logó – amelynek vezetője Dmitry Mazepin orosz oligarcha – már lekerült az új autó festéséről. Amennyiben az Uralkali nem térhet vissza, akkor valószínűleg Mazepin 22 éves fia, Nikita is távozik a pilótafülkéből. Günther Steiner csapatfőnök ennyit árult el erről:

    „Ezt meg kell oldanunk. Vannak az érintett kormányok, de nekem nincs hatalmam felettük, így meg kell néznünk, hogyan alakul a helyzet Ukrajnában. Nikita jelenleg szomorúnak tűnik, mert ez a szülőhazáját érinti. Remélem, hogy nem hagyja el magát.”

    Steiner azt is elárulta, hogy ha Mazepint eltávolítják a felállásukból, vagy eltiltják a versenyzéstől, akkor a helyére a tartalékversenyző Pietro Fittipaldi ülhet be, ő áll a sor elején:

    „Szükségünk volt egy tartalékpilótára, mivel a koronavírus továbbra is itt van, így ő még mindig velünk van.”

    Steiner azonban utalt rá, hogy a Haas puszta túlélése nem forog kockán:

    „Fáj a fejünk, de ez nem olyasmi, ami összezavarja a csapatot. Pénzügyileg stabilak vagyunk. Több módja is van a finanszírozás elnyerésének. Jövő héten kell lerendeznünk az összes jogi kérdést. Akkor lesz mindenről döntés. Láthattátok, hogy eltávolítottuk a logókat, és most el kell döntenünk, hogyan folytatódik ez az egész – a támogatóval és Nikitával is.”

    Nem ez az első nagyobb káosz a Haasnál az elmúlt szezonokban, de Steiner szerint mindent a helyén kell kezelni:

    „Amikor aláírtuk a szerződést, ki gondolta volna, hogy egy év múlva háború lesz? Számomra ezek olyan kihívások, amelyekkel az életben találkozol. Minden rendben ment, amíg ez meg nem történt, de olykor az életben döntéseket kell hozni, még akkor is, ha azok nem könnyűek.”

     

  • Az F1-es versenyzők is felszólaltak: A háború sosem lehet opció

    Az F1-es versenyzők is felszólaltak: A háború sosem lehet opció

    Az F1-es versenyzők egy része is kifejtette véleményét az orosz-ukrán háború kapcsán.

    Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború miatt a sportág úgy döntött, hogy törli az Orosz Nagydíjat. Ezen felül a Haas eltűntette az Uralkali feliratokat az autójáról és a kamionjairól, sőt, még Nikita Mazepin pozíciója is kérdésessé vált.

    Sebastian Vettel már korábban bejelentette, hogy nem hajlandó részt venni a Szocsiban tervezett versenyen, majd a száguldó cirkusz úgy határozott, hogy nem lépnek idén orosz földre.

    Közösség médiás felületeiken a pilóták egy része felszólalt a háború ellen:

    Charles Leclerc:

    A monacói versenyző is felszólalt az események ellen. A Ferrari pilótája kihangsúlyozta Instagram-oldalán, hogy a háború sosem lehet opció, mindig a békére kell törekedni.

    „Ami Ukrajnában történik az, hihetetlenül szomorú és szívszaggató. Rettenetes látni azt, hogy ártatlan embereknek kell szenvednie. A háború sosem lehet opció. A gondolataim azokkal vannak, akiknek át kell élniük ezt a tragédiát. Imádkozom azért, hogy ez az egész minél előbb véget érjen.”

    Pierre Gasly:

    A francia versenyző elsők között ítélte el a háborút. Az AlphaTauri pilótája különösen odafigyel az eseményekre, mivel barátnője Katerina Berezna ukrán származású, Spanyolországban élő influenszer.

    „Ez egy nehéz szituáció és nagyon rémisztő is. Az emberek nem tudhatják biztosan, hogy kijutanak-e onnan, vagy láthatják-e még a rokonaikat. Remélem minél előbb rendezni tudják ezt. Remélem, hogy más országok valóban támogatják Ukrajnát. Oroszország nagyon erős, és ebben az értelemben Ukrajna elég ‘kis ország’. Tudjuk hány emberük van, ez így igazságtalan harc. Nagyon sajnálom, és szomorú vagyok amiatt a családok miatt, akik ott ragadtak.”

    Lewis Hamilton:

    Tegnap a hétszeres világbajnok is felszólalt a háború ellen.

    „Mikor igazságtalansággal találjuk szembe magunkat, fontos az, hogy kiálljunk ellene. Megszakad a szívem Ukrajna bátor embereiért, akik borzalmas támadásokkal néznek szembe csupán azért, mert jobb jövőt akartak. Kiállok azokért az orosz állampolgárokét is, akik elutasítják ezt az erőszakot és békéért könyörögnek, még úgyis, hogy ezzel a szabadságukat kockáztatják. Mindenkit kérek arra, hogy vigyázzon magára. Imádkozunk értetek.”

    Lando Norris:

    A fiatal brit is megosztotta gondolatait a háborúval kapcsolatban. Az Instagramon ő is azért „imádkozott, hogy mindenki legyen biztonságban”, míg a médiának a következőket mondta:

    „Szomorú látni azt, hogy mi történik most a világon. Nagyon jó döntést hozott az F1, mikor törölte a versenyt, személy szerint én nem szeretnék most odamenni. Nagyon szomorú látni mindazt, ami történik, és azt, hogy ártatlan életeket vettek el.”