Címke: Orosz Nagydíj

  • Ocon szerint a Renaultnak van esélye a konstruktőri harmadik helyre

    Ocon szerint a Renaultnak van esélye a konstruktőri harmadik helyre

    A Renault Belga Nagydíjon nyújtott teljesítménye után Esteban Ocon úgy érzi, hogy a francia istálló harcba szállhat majd a konstruktőri bajnokság harmadik helyéért az idei Forma-1-es szezonban.

    A francia fiatal és csapattársa Daniel Ricciardo a mostani Belga Nagydíjon szerezte meg az enstonei alakulat legjobb időmérős eredményét. A Renault párosa a versenyt is a negyedik ötödik helyen fejezték be, és mivel Ricciardo megfutotta a verseny leggyorsabb körét az utolsó körben, így 23 pontot szereztek, ami rekord a számukra.

    A múlt hétvégéből kiindulva a két Renault az e heti Olasz Nagydíjon is hasonló teljesítményre lehetnek majd képesek. Ocon emiatt meg komoly lehetőséget lát arra, hogy a francia istálló a harmadik erő legyen a Mercedes és a Red Bull mögött.

    A Renault jelen pillanatban a hatodik helyen áll a gyártók versenyében, azonban mindössze hat ponttal vannak lemaradva a harmadik helyen álló McLarenhez képest.

    Amikor arról kérdezték Ocont, hogy vajon a Renault képes lesz-e megismételni a Spaban nyújtott teljesítményüket, ekképp felelt: „Igen, minden bizonnyal. Még tíz verseny hátra van az idei bajnokságból, szóval lényegében még nagyon az elejénél járunk. Addig ugyan nagyon hosszú az út, azonban jó látni azt, hogy egyre közelebb kerülünk és mi is részesei lehetünk ennek a harcnak.

    „Folyamatosan szállítanunk kell a pontokat és nem akarunk még egy barcelonai hétvégét, ahol ugye nem szereztünk pontot. Amikor viszont olyan lehetőségeink adódnak, mint a múltkor, akkor azokat meg kell ragadnunk és így is tettünk.”

    Ricciardo pedig szintén arra számít, hogy a Renault újfent odacsap a riválisainak az Olasz Nagydíjon is.

    „Szerintem ez a teljesítmény várható tőlünk, különösen ezeken az alacsony leszorítóerőt igénylő pályán,” – mondta a Méhészborz. „Monzába érkezve azt érzem, hogy ismét versenyképesek leszünk.

    „Ez egy rendkívül erős feltételezés lenne, legalábbis az én oldalamról.”

    Ocon hozzátette, hogy a Belga Nagydíjon eredmény elért eredménye különösen nagy motivációt adott neki a viszonylag nehezebb visszatérését követően.

    „Igen, ez az eredmény elég bátorító volt,” – ismerte el a fiatal francia. „Nagyon jó érzés a Red Bullokkal egy szinten versenyezni. Többször kellene így teljesítenünk.

    „Kár, hogy Belgiumban nem két versenyt rendeznek, de a következő helyszín Monza lesz, ahol vélhetően szintén gyorsak leszünk.”

  • A Forma-1-nek nem kell aggódnia az orosz nézők miatt

    A Forma-1-nek nem kell aggódnia az orosz nézők miatt

    Az Orosz Nagydíj szervezői állítják, hogy az F1-eseknek nincs okuk az aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy Szocsi lesz az első helyszín, ahol újra lesznek nézők is. Eddig ugyanis a vírushelyzetre való tekintettel az idei szezonban közönség nem látogathatott ki a versenyekre.

    Szocsi azonban már bejelentette, hogy a szeptemberi Orosz Nagydíjra nézőket is várnak.

    „Információink szerint több csapat is aggódik és félti a személyzete egészségét” – írta a Bild am Sonntag.

    Az Orosz Nagydíj promótere azonban elmondta: „Nem igazán értem, hogy a lelátón ülő nézők hogyan jelenthetnek több kockázatot a csapatok és csapattagok számára.”

    Szigorú ellenőrzések lesznek a helyszínen, az egyes „buborékokat” szigorúan elkülönítik a közönségtől.

    „Egyetlen néző sem fog belépni a paddockba vagy a pitlane-re” – mondta a promóter a Tass hírügynökségnek. „Ezen a téren minden pont olyan lesz, mint más versenyeken volt.”

    „Az FIA szabályzatai egyértelműen meghatározzák a Forma-1-en kívüli emberekkel való érintkezés kockázatát, ideértve az is, hogy csapattagok a szállodákban való tartózkodásuk ideje alatt a szobájukat nem hagyhatják el” – tette hozzá.

    Elmondta azt is, hogy így is nagy az érdeklődés a nézők részéről.

    „Biztosak vagyunk benne, hogy az Orosz Nagydíj lesz ez egyik legjobb és legcsodásabb esemény az évben.”

  • Oroszországban is szabad lesz letérdelni annak, aki akar

    Oroszországban is szabad lesz letérdelni annak, aki akar

    Mint az már számtalanszor elhangzott, az F1-es mezőny minden tagja elutasítja a rasszizmust, és mindennemű kirekesztést. Azonban azzal már nem mindenki ért egyet, hogy ezt oly módon kell demonstrálniuk, ahogy azt Lewis Hamilton szeretné, a versenyek előtti letérdeléssel.

    Daniil Kvyat
    Fotó: Mark Thompson/ Getty Images / Red Bull Content Pool

    Daniil Kvyat például elmondta korábban, hogy azért nem térdel le, mert az ellenkezik az orosz kultúrával.

    Alexey Titov, az Orosz Nagydíj promótere azonban hozzátette, nem lesz tiltott a térdelés Szocsiban.

    „Tiszteletben tartjuk a Forma-1-es versenyzők álláspontját, melynek lényege a szabad társadalom, különféle nézetekkel és véleményekkel” – mondta Titov a Tass hírügynökségnek.

    „Az egyik ilyen a térdelés szabadsága, vagy az, ha úgy tesznek, mint Daniil, és más versenyzők.”

    „Biztosak vagyunk benne, hogy a rajongók is osztják ezt a filozófiát és szurkolnak kedvenc versenyzőiknek az Orosz Nagydíjon, mely az első verseny lesz a szezonban, melyen nézők is lesznek.”

  • Az oroszok szívesen látják Ecclestone-t a versenyükön

    Az oroszok szívesen látják Ecclestone-t a versenyükön

    Bernie Ecclestone ugyan már nem az F1 vezetője (helyette állítólag ő áll a Williams csapat megvásárlása mögött), az Orosz Nagydíj szervezői azonban továbbra is szívesen látják Szocsiban.

    Azonban Ecclestone korábbi, némileg kiforgatott megjegyzése miatt – mi szerint a feketék rasszistábbak, mint a fehérek -, az F1 új vezetése, a Liberty Media visszavette tőle az emeritus elnöki címet, és állítólag azt is fontolgatják, hogy eltiltják a versenyek látogatásától.

    Mr. E. erre a következőképp reagált.

    “Talán Oroszországban próbálnák meg” – utalt Ecclestone arra, hogy meglehetősen jóban van az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal. “Szerintem akkor is hozzájutnék a belépőhöz.”

    Mindenesetre az orosz verseny promótere, Alexey Titov a Tass hírügynökségnek elmondta, hogy szívesen látják Ecclestone-t az Orosz Nagydíjon.

    „A nyilvános konfliktus ellenére, mindig emlékeznünk kell az emberekkel való kapcsolatunkra” – mondta Titov.

    „Ezen a téren biztos vagyok benne, hogy a Forma-1 új vezetése nem fog ragaszkodni ilyen butaságokhoz, mint hogy elutasítanák, hogy Ecclestone megjelenjen a versenyen, a más nézetek miatt.”

    „Diverzitás, mindenekelőtt.”

     

     

  • A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A vasárnapi BILD beszámolója szerint számos Forma-1-es istálló tart a nézők visszatérésének hatásaitól.

    A koronavírus-világjárvány miatt a világ legtöbb sporteseményét zárt kapuk mögött rendezik, ám a Forma-1-nél már van szó a nézők visszaengedéséről, az Orosz Nagydíj szervezői 30, a Portugál Nagydíj elöljárói pedig 50 ezer jegy eladását fontolgatják.

    „Információnk szerint számos F1-es gárda aggódik a nézők visszatérése miatt és félti az alkalmazottjai egészségét.” – számolt be a vasárnapi BILD.

    Ezzel összefüggésben a portugál pálya vezetője Paulo Pinheiro vázolta fel a félházas esemény lebonyolítását.

    „Az egész arról szól, hogy a kialakított rendszert nem alkotjuk túl. 50 ezer ember estében jóval alacsonyabb a nyomás, mivel ez fél házat jelent. De az, hogy beengedünk nézőket az még nem jelenti azt, hogy mindent szabad lesz. Aki jegyet vesz, annak mellékelve küldjük el a szabályokat, korlátozásokat, amiket kötelezően el kell fogadnia.” – kezdte.

    „A nézőknek maszkokat kell hordaniuk, amit csak evéshez és iváshoz vehetnek le. Emellett korlátozva lenne a mozgásuk a pályán, illetve akinek WC-re kellene mennie azoknak előtte konzultálniuk kell a tisztviselőkkel. E rend betartására a szokásosnál ötezerrel több rendőrt biztosítanánk a helyszínre. Tehát nem egy normál hétvége lenne ez így sem.” – tette hozzá.

  • Portimao nézőket fogadna F1-es versenyén

    Portimao nézőket fogadna F1-es versenyén

    Idén az összes eddigi Forma-1-es verseny zárt kapus volt, sehová nem engedtek nézőket. A szeptemberi Orosz Nagydíj szervezői azonban már értékesítenének 30 ezer jegyet a hétvégére, illetve az októberi Portugál Nagydíjnak helyet adó Portimao is fogadna szurkolókat.

    „Amint realizáltuk, hogy Kína kiesik, megláttuk a lehetőséget és kapcsolatba léptünk a Liberty Mediával” – mondta a portugál pálya főnöke, Paulo Pinheiro még a naptárba bekerülésükkel kapcsolatban. „Meg akartuk mutatni, hogy elérhetőek vagyunk, mert a koronavírus helyzet Portugáliában másabb, mint Európa többi részén.”

    Pinheiro részletezte, hogy magabiztos az egészségügyi helyzetet illetően.

    „Nem lehet nézőket fogadni sporteseményeken szeptember 30-ig” – tette hozzá. „Jelentkeztünk arra, hogy velünk kivételt tegyenek egy superbike eseményen. 250 nézőnk volt, így leszimuláltuk a dolgot, megnéztük, mi hogy működik: hogy foglalják el a helyüket az emberek, hogy mennek mosdóba, stb. A paddock szigorúan le volt zárva.”

    Azonban az is benne van, hogy a portugál kormány megváltoztatja a döntését, és szeptember 30. után sem lehetnek nézők: „Akkor zárt kapuk mögött megyünk. Ezt is számításba vettük a szerződés aláírásakor, ami fair és rendben van.”

  • Az Orosz Nagydíj szervezői 30.000 nézőt szeretnének a versenyükre

    Az Orosz Nagydíj szervezői 30.000 nézőt szeretnének a versenyükre

    Az Orosz Nagydíj promóterei a maximális nézőszám felét tervezik beengedni a szeptemberi versenyükre, ami körülbelül 30.000 embert jelent.

    A Forma-1 idei szezonjának eddigi összes verseny zárt kapuk mögött, nézők nélkül zajlott. Ez a COVID-19-nek köszönhető, ami miatt a Liberty Media és az FIA kénytelen voltak megelőző intézkedéséket hozni, mint például a csapattagok számát minimalizálni és a nézőket kitiltani a versenyekről.

    Azonban az F1 vezetői már keresik a megoldást, hogy a szeptember elején esedékes Toszkán Nagydíjtól kezdődően már egy bizonyos mennyiségű szurkoló részt vehessen a versenyhétvégéken.

    Az első ilyen verseny azonban a szeptember 27-én megrendezésre kerülő Orosz Nagydíj, ahol már a jegyértékesítés is javában zajlik. A Szocsiban rendezendő verseny promóterei a lelátók felét szeretnék feltölteni nézőkkel, ami 30.000 embert jelent.

    „Három hónapon keresztül szüneteltettük a jegyek eladását,” – nyilatkozta Alexey Titov, az Orosz Nagydíj főtámogatójának, a Rosgonkinak a vezetője. „Most kezdődött el az értékesítés újfent, mivel a kormányunk nemrégiben jelentette be, hogy tényleg meg fogjuk rendezni a versenyt az idei szezonban is.

    „Még korai az eladott jegyek számáról beszélni. A verseny képe azonban már sokkal világosabban látszik a koronavírus járvány miatt. Jelen pillanatban az a tervünk, hogy az Olimpiai Park maximális nézőkapacitásának 50 százalékát használnánk fel. Mindez azt jelenti, hogy az eseményen maximum 30-32.000 ember szurkolhat majd a helyszínről élőben.”

    A Liberty Media pedig hiába hozott szigorú intézkedéseket a Paddock területén belül és még azon kívül is, három pozitív koronavírus teszt már így is született a szezon kezdete óta, beleértve Sergio Pérez pozitív tesztjét is.

    A csapatoknak a saját „buborékjukban” kell maradniuk és nem szabad érintkezniük más csapatokkal a szabályok értelmében. Mindezek mellett nem csak a csapattagok, hanem a helyszínen levő újságírók számát is minimalizálták.

    A szurkolók visszatérése ellenére Titov szerint a szigorú szabályok továbbra is érvényben lesznek a Paddockban, aminek következtében a boxutca látogatás és autogram osztás sem lesz megrendezve.

  • A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Formula 2 is elmegy Oroszországba versenyezni

    A Forma-1-hez hasonlóan a Formula 2 is most már részt vesz az Orosz Nagydíjon, és ezzel a tizedik megerősített helyszíne lesz a szezonnak. A királykategória mindeközben már közeledik a jól megszokott versenyhétvége számhoz, amelyet egy évadban megszoktunk.

    A Formula 2 túl van már hat versenyen. A Forma-1-hez hasonlóan ebben az osztályban is Ausztriában és Magyarországon versenyeztek eddig a fiatalok, egy főfutamot illetve sprintfutamot teljesítve minden hétvégén. Az első nyolc helyszín már tisztázott volt eddig is, de most már alakul a szezon további része is.

    A Forma-1 azóta öt további helyszínt nevezett meg, a kezdő nyolcas után, de az F2 és az F3 maradtak 9 versenyhétvégénél. Egyedül a toszkánai verseny Mugellóban lett hozzáadva. Az F2 azonban most változtatott.

    A tizedik versenyhétvégéjük Szocsiban lesz, Oroszországban. Az F2 12 versenyhétvégével számolt a koronavírus előtt, és most jó úton haladnak, hogy elérjék ezt a számot. Feltehetően Bahreinbe és Abu Dhabiba is ellátogatnak majd a szezonjuk végén, ahogy az várható a száguldó cirkusz esetében is. A Formula 3 marad 9 hétvégénél jelenleg, és nem adták hozzá Oroszországot a versenynaptárjukhoz.

  • Mindenképpen nézők előtt rendeznének versenyt Szocsiban

    Mindenképpen nézők előtt rendeznének versenyt Szocsiban

    Miután hivatalossá vált, hogy Mugello és Szocsi is Forma-1-es futamot rendezhet idén az is biztossá vált, hogy legalább tíz versenyünk lesz 2020-ban. Az eddig ismert nyolc helyszínen mindegyikén nézők nélküli Nagydíjakat rendeznek majd meg, azonban az orosz szervezék szeretnének nézőket engedni a versenyükre.

    „Ez egy óriási fesztivál lesz a lehető legtöbb rajongónak. A nézőink száma évről-évre jó szintet ért el, és biztosak vagyunk abban, hogy a jelen problémák nem fogják akadályozni idén a motorsport rajongói.” – jelentette ki a promóter Alexey Titov.

    Oroszország egyike a koronavírus által legfertőzöttebb országoknak, éppen ezért rendkívül szigorú tervezetet kell a szervezőknek kidolgozni, hogyha nézőket kívánnak engedni a futamra.

    Titov elmondása szerint Szocsiban már gőzerővel dolgoznak ennek a kitalálásán és kidolgozásán.

    „Közösen keményen dolgozunk egy olyan terven, amivel a nézőket biztonságosan be tudjuk engedni a futamunkra.” – tette hozzá.

  • Az Amerikai Nagydíj megrendezése komoly veszélybe került

    Az Amerikai Nagydíj megrendezése komoly veszélybe került

    Bobby Epstein, az Amerikai Nagydíj elöljárója elismerte, hogy feltehetően 2020-ban nem lesz Austinban futam. A Forma-1 vezetése tegnap tízre növelte az idei versenyek számát, az Orosz Nagydíj mellett Mugello kap lehetőséget. Várakozik jelenleg Hockenheim, Imola, Portimao, Hanoi, Bahrein és Abu Dhabi, hogy bejelentsék őket.

    A jelenleg is tartó pandémia azonban súlyosan érinti Észak- és Dél-Amerikát, így esélytelen Amerikai, Brazil és Mexikói Nagydíjat tartani. Austin a  héten előbb kitwittelte, majd törölte, hogy a 2020-as MotoGP futamuk már egyértelműen törlésre kerül. Epstein így nyilatkozott a jelenlegi helyzetről:

    „Az Amerikai Nagydíj ugyanabba a helyzetbe került, mint Brazília és Mexikó, bár ők terveznek a versenyeikkel. Ezen helyszínek mellett lenne értelme egy Észak-Amerikai futamnak is, de erre egyre kevesebb esélyt látok.”

    Más pályák hivatalnokai úgy tudják, hogy Austinban a személyzet felét elbocsátották, és nem rendelkeznek megfelelő biztosításokkal, amelyek fedeznék az esemény lemondását, a járvány miatt. Szóvivőjük elismerte, hogy pénzügyi szempontból a 2020-as évük teljesen veszteséges lesz.