Címke: orosz

  • Shwartzman bejelentette, hogy feltehetően ennyi volt

    Shwartzman bejelentette, hogy feltehetően ennyi volt

    Robert Shwartzman elismerte, hogy a Forma-1-es versenyzésről szőtt álmai véget érhettek.

    Az orosz – aki az ukrán konfliktus közepette izraeli licencre váltva tartotta életben autóversenyzői karrierjét – idén a Ferrari teljes munkaidős tartalékversenyzője lett.

    Ugyanakkor a 23 éves versenyző szerint azonban az, ahogyan a 2023-as rajtrács üres helyei a következő szezon előtt beteltek, az eddigi legerősebb jele annak, hogy nem tudja megvalósítani álmát. Shwartzman az Ilta Sanomatnak nyilatkozott:

    „Ez a szezon igen nehéz volt. Sajnos sehol sem versenyeztem, ami egy autóversenyzőnek hatalmas csalódás. Még nem tudom, mi lesz, de nagyon nehéz bekerülni a Forma-1-be.”

    A finn lap szerint Shwartzman – a 2021-es Formula 2-es bajnokság második helyezettjének az utolsó szalmaszál addig tartott, amíg Logan Sargeant nem biztosította be a Williams versenyülését a jövő évre. Sargeant pedig Harry Sargeant III amerikai olajmilliárdos rokona. Így folytatta Shwartzman:

    „Vajon valóra válik-e az álmom vagy sem? Nem tudhatom. Sejtem, hogy valószínűleg nem, ami szomorú, mert annyira keményen dolgoztam érte. Manapság az F1 egy kicsit furcsa. Nem mindig értem igazán, hogy a csapatok miképp alakítják ki a versenyzői felállásaikat. Nem akarok neveket mondani, de szerintem a helyeket nem mindig képességek alapján osztják ki.”

    Binotto: Shwartzman megérdemelne egy esélyt a Forma-1-ben

     

  • Brawn együtt tudna élni egy orosz F1-es csapattal

    Brawn együtt tudna élni egy orosz F1-es csapattal

    Ross Brawn el tudja képzelni azt, hogy a Forma-1 mezőnyében lenne egy orosz csapat. Szocsiban az orosz ipari miniszter úgy fogalmazott, hogy „nem kell már sok” egy orosz F1-es versenycsapathoz. Aki pedig mindezt meg is valósíthatja, az Boris Rotenberg milliárdos, aki az SMP Racing alakulat mögött áll. Ő ennyit mondott:

    „Azt hiszem, ha minél több csapat adott, akkor annál több lehetősége lesz a pilótáinknak.”

    A Tass hírügynökségnek nyilatkozott a királykategória sportigazgatója, Ross Brawn is:

    „Erős jelenléttel bírnak a Forma-1-ben orosz versenyzők, üzletemberek és vállalkozók. Van egy orosz verseny is, tehát az összes előfeltétele adott egy saját F1-es csapatnak.”

  • Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    Mégis vannak tervek F1-es Finn Nagydíjra a KymiRingen?

    A finn motorsport elöljárói azt gondolják, hogy akár valósággá is válhat egy Forma-1-es Finn Nagydíjnak a megrendezése az országukban. Koppenhága és Dánia már komolyan dolgozik azon, hogy egy versenyt tarthassanak ott, de akár Helsinki sem lenne rossz helyszín a száguldó cirkusznak.

    Koppenhágai illetékesek a dán fővárosból már ismertették a terveiket a Liberty Mediaval. Az utcai pálya a város nevezetességei körül haladna. A projektet erősen támogatja a kormányzat, és a FOM részéről is pozitív lett a fogadtatása. A Liberty Media vezére, Chase Carey kijelentette, hogy kifejezetten izgalmasnak találnák, ha a város rendezhetne egy nagydíjat. A kampányuk egyik eleme pedig kifejezetten a Forma-1 skandináv történelmi szerepe volt, pedig Finnország „technikailag” nem tartozik szorosan Skandináviához.

    A finn motorsport részéről Juhani Pakari képviseli az országot a FIA igazgatótanácsában, így közelről szemlélheti a dán törekvéseket. Szerinte meglennének a létesítmények egy Grand Prix rendezéshez, hiszen a paddock használhatná a korábbi királyi lovarda épületét, a sajtóközpont pedig a parlamentbe kerülhetne.

    A királykategória tehát talán elindul Koppenhága felé, de Pakarit nyilvánvalóan inkább az érdekli, hogy beteljesítse a Finn Nagydíjról szőtt álmokat Helsinkiben. Az Iltalehti interjújából Pakarival némi részlet is kiderül, például az, hogy az első egyeztetések még Bernie Ecclestonenal történtek, még 2015-ben erről. Azóta ő már visszavonult, így az egyeztetéseket újra kell kezdeni. Pakari szerint ha a Dán Nagydíj Koppenhágában megvalósulhat, akkor az segíthet a Finn Nagydíj ügyén is.

    Valójában ugyanakkor a Finn nagydíjat reálisan nézve a KymiRingen lehetne megrendezni. A pályát Forma-1 rendezésére alkalmasnak minősítették, 2019-től kezdődően meg MotoGP versenyeket tartanak majd rajta. A KymiRing egyórányi autóútra van Helsinkitől, de Pakari szerint egy átlagos F1-es látogatónak nem nyűg ekkora távolság. Így adott esetben az elnevezés tényleg Helsinki Grand Prix lenne.

    Rengeteg motorsport rajongót várnának Helsinkibe, hiszen máris híres „zarándokhely” lenne Kimi Räikkönen karaoke bárja, a Wallis. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a pályától csak jó két és félórányira található Szentpétervár, Oroszország egyik ékköve.

    Az első lépés azonban egy sikeres MotoGP rendezés. Ez egy főpróba is egyben, hogy sikeresen működne-e a logisztika, és más gyakorlati dolgok. Amint véget ért az első sikeres verseny, és minden rendben találtatott, akkor keresheti meg a rendezőség újra a Liberty Mediát. Így egy lehetséges Forma-1-es Finn Nagydíj legelőbb 2020-ban lenne lehetséges.

    Egy Forma-1-es verseny rendezése persze rengeteg pénzbe kerül, de Bernie távozásával most legalább van némi esély. A Liberty Mediáról pedig általánosságban elmondható, hogy sokkal nyitottabbak a sport változtatásai iránt, ez az amit a maga javára fordíthat a pálya.

    Jelenleg a WRC futam rendezése 20 millió eurót hoz Finnországnak. Öt év alatt akkor az már 100 millió. A MotoGP az előzetes számítások szerint kétszer ennyit hozhat a konyhára, a száguldó cirkusz még többet. A KymiRing egy modern pálya, olyan amilyet elvárnak a versenyzők manapság. Jók a visszajelzések róla, és általánosan tetszik mindenkinek, hogy remek szintkülönbségekkel operál. Ráadásul a Mercedes pilótája, Valtteri Bottas a környéken kezdte építeni az autóversenyzői karrierjét. Amennyiben pedig egy finn nyerné meg az első Finn Nagydíjat…

  • Milliárdos orosz üzletember segíti Szirotkint

    Milliárdos orosz üzletember segíti Szirotkint

    Boris Rotenberg, a rendkívül nagy vagyonnal rendelkező orosz üzletember segítheti hozzá Szergej Szirotkint a Williams üléséhez.

    Jó ideje megy a huzavona az egyetlen szabad Forma-1-es ülés körül, a Williams pedig néhány nappal ezelőtt bejelentette, csak jövő januárban ismertetik Lance Stroll 2018-as csapattársát.

    Sajtóértesülések szerint a sokáig befutónak hitt Robert Kubica helyett a grove-i központi istálló végül Szergej Szirotkint választotta.

    Szirotkin mellett szól, hogy jelentős anyagi háttérrel rendelkezik: többek között az SMP Bankot birtokló milliárdos Rotenberg is mögötte áll, aki nem mellesleg Vlagyimir Putyin bizalmasa.

    Rotenberg az orosz médiának megerősítette, keményen dolgozik a Szirotkin ügyön: „Nem szeretek előre beszélni.”

    „Ez olyan mint amikor a futballban azt mondod, hogy csak a következő mérkőzés megnyerésére koncentrálsz.”

    „Mindannyian próbálunk mindent megtenni és reménykedünk, de ez nem csak tőlünk függ. A legfontosabb dolog, hogy a Williams megérti az álláspontunkat, de Szergej bármilyen esetben megérdemli, hogy a Forma-1-ben versenyezzen.”

    „Megnyerte az összecsapást: gyorsabb tudott lenni Kubicánál és egy szinten volt Strollal. Ezáltal megvan a lehetőségünk arra, hogy beültessük az autóba.”