Címke: Orlen

  • Varsóból jelentkezve leplezte le az Alfa Romeo az új konstrukcióját

    Varsóból jelentkezve leplezte le az Alfa Romeo az új konstrukcióját

    Lengyelországban mutatta be az Alfa Romeo a legújabb autóját.

    A svájci istálló idén úgy döntött, hogy névadó szponzora országának fővárosában rántja le a leplet a C41-es névre hallgató konstrukcióról. Az Orlen tavaly csatlakozott a gárdához, csakúgy, mint Robert Kubica, és mivel a jó kapcsolat megmaradt, a felek a folytatás mellett döntöttek.

    A Ferrari motor mellett változatlanul Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival vág neki a csapat az elkövetkezendő szezonnak, ami márciusban veszi kezdetét Bahreinben.

     

  • Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Vasseur sem érti, hogy miért ment Schumacher a Haashoz

    Frederic Vasseur nem igazán érti, hogy a Ferrari miért a másik, az ő erőforrásukkal ellátott csapatnál, a Haasnál képzeli el Mick Schumacher bemutatkozását 2021-ben, és a folytatást is. A svájci Blicknek az Alfa Romeo csapatfőnök így nyilatkozott:

    „Megdöbbentett. Több értelme volt talán a Ferrarinak az, hogy Micket vigyék a Haashoz és Giovinazzit nálunk tartsák, hogy stabilabb legyen a csapat. Ugyanakkor tényleg nem tudom.”

    A helyzet azt mutatja, hogy a Ferrari és az Alfa Romeo talán eltávolodnak egymástól, miközben a Haas egyértelműen közelebb kerül Maranellóhoz. Például a Scuderia tervezője, Simone Resta tavaly még az Alfa Romeo csapatát erősítette, de most követi Schumachert a Haasba. Erről csak ennyit mondott Vasseur:

    „Bocsánat, de ez egy nagyon bonyolult kérdés. Néha, történnek furcsa dolgok az életben.”

    Vasseur még azt is meglebegtette, hogy akár a közeljövőben teljesen szakíthatnak a Ferrarival:

    „2021 végéig vagyunk a Ferrarihoz kötve. Utána át kell néznünk a lehetőségeket, mert a következő szerződésnek már az új autókkal 2022-2026-ig kell kitartania.”

    Amikor rákérdeztek, hogy ez a következő szerződés is a Ferrarival lesz-e, Vasseur így reagált:

    „Soha nem lehet ezt előre megmondani. Ez olyan, mint a házasság, nincs rá garancia, hogy örökre ugyanazon nő mellett maradsz. Egy partnerségben mindig figyelembe kell venni azt, hogy vannak pillanatok fent és lent is, így meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mivel járnánk a legjobban? Eddig a Ferrari főleg egy stabil partner volt.”

    A 2020-as szenvedésükről az erőforrásukkal így beszélt:

    „Ezt önök állítják, de nem tudok nem egyetérteni vele. A megbízhatóságán kívül nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, ez az év ugyanakkor a Ferrarinak felér egy teljes katasztrófával.”

    Végül arra is válaszolt, hogy mi lesz 2021-ben a tartalékpilótájukkal Robert Kubicával és a névadó szponzorukkal, az Orlennel:

    „Elégedettek voltak az aktivitásunkkal ezen nagyon nehéz évben is, ami jó hír, így maradnak. Tudjuk, hogy minden téren fejlődnünk kell, és ha valami jó érkezik a Ferraritól, akkor még komolyabb céljaink is lehetnek.”

  • Kubica újra a Forma-1-ben: Kimi autójába ülhet be!

    Kubica újra a Forma-1-ben: Kimi autójába ülhet be!

    Robert Kubica újra visszatért a paddockba, és ezúttal Kimi Räikkönen autóját vezetheti holnap az első szabadedzésen. A lengyel 2019-ben csodával határos módon visszatért az F1-be. Miután túlélt egy borzasztó balesetet, sikerült felküzdenie magát újra a legmagasabb szintre, de úgy tűnik, hogy ez csak egy teljes szezonra sikerült. Kubicának a szponzora az Orlen mégis talált helyet az Alfa Romeonál, mint tesztpilóta. A csapatközleményben így nyilatkozik Robert:

    „Örömmel térek vissza a volán mögé, augusztus óta előszőr. Talán ez hosszú időnek tűnik, de nagyon is elfoglalt voltam az idényben, hiszen a gyárban a szimulátoros munkám mellett és a DTM-es programom után nagyon is úgy tűnik, hogy ez hamar eltelt. Most, hogy a DTM szezonnak már vége, újra teljesen az Alfa Romeo lett az elsődleges, komoly harcban vannak még, és biztos vagyok benne, hogy a munkámmal hozzájárulok a csapat eredményeihez.”

    A csapatfőnök Frederic Vasseur is elégedett Kubica visszatérésével, aki a dobogón is járt idén a német túraautós bajnokságban:

    „Mindannyian örülünk annak, hogy Robert az első szabadedzésen újra autóba ül. Hozzájárulása a csapat érdemeihez nagyon is fontosak voltak az idei szezonban eddig, tapasztalatával és a képességeivel itt Bahreinben is segíteni fogja az istállónkat abban, hogy tovább fejlődjünk. Szahír egy olyan pálya, amelyet igazán jól ismer, ezzel pedig a hétvégén a segítségünkre lesz.”

  • Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Kubica: Egyértelműen nincs 2021-re szabad versenyülés

    Robert Kubica úgy véli, hogy versenyzőként nem tér vissza jövőre a száguldó cirkuszba. A lengyel Imolában is ott volt az Alfa Romeo tartalékosaként, miután fő támogatója az Orlen a Williams csapatától a svájciakhoz váltott idén. Az Alfa Romeo azonban megtartja Kimi Räikkönent és Antonio Giovinazzit 2021-re is, míg Kubica szerepe egyelőre tisztázatlan. Kubica, aki idén versenyzőként a DTM-ben szerepel, az Eleven Sportsnak nyilatkozott:

    „Elég egyértelmű a helyzetem. Nem leszek a rajtrácson jövőre. A következő hónap fontos lesz számomra, olyan értelemben, hogy tudni fogom, mit akarok majd csinálni. Megvan, hogy mit preferálnék és mi lenne a prioritás, de látnom kell majd a lehetőségeket is. Ami biztos, hogy a Forma-1-ben nem fogok versenyezni.”

    Kubica is támogatta az Alfa Romeo döntését, hogy tartsák meg a jelenlegi párosukat jövőre is, hiszen a folytonosság nagyon fontos a csapatnak. Így fogalmazott:

    „Nem a versenyzői felállásukkal van gond, hanem az, hogy más dolgokra kellene összpontosítaniuk.”

  • Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Kubica szerint nem normális az, hogy ilyen lassú a DTM-ben is

    Robert Kubica elismerte, hogy nem normális az a tempó a DTM-ben, amit teljesít a Forma-1 után. Tavalyi visszatérése után egy egész évet töltött a királykategóriában, de a lengyel pilóta és a Williams útjai elváltak. Így a 2020-ban a német túraautós szériában versenyez. A 35 éves pilóta azonban újfent csak a mezőny után kullog, és erről Kubica így nyilatkozott a lengyel Przeglad Sportowynak:

    „Amennyiben az utolsó előtti pilótánál is 0.4 másodperccel lassabb vagy, akkor valami ott nem normális. Úgy néz ki, hogy itt nem olyan problémánk van, hogy megváltoztatunk egy-két paramétert az autó finomhangolásakor. Itt valami komolyabb dologról lesz szó, ami hátráltat minket.”

    Robert szponzora az Orlen, és egy BMW-t vezet, amelyet az inkább formaautózásban ismert ART csapat készít fel.

  • Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    Van der Garde: Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez!

    A korábbi Forma-1-es autóversenyző, Giedo van der Garde úgy véli, hogy a sport egyetlen 2020-as újonca, Nicholas Latifi nem elég jó a Forma-1-hez. A holland pilóta 2013-ban versenyzett a királykategóriában, és a hazai Formule 1 magazinjuknak nyilatkozta azt, hogy szerinte a 24 éves Formula 2 veterán csak szenvedni fog a Williamsnél idén George Russell mellett:

    „Nem hiszem, hogy Latifi kellően jó, így nehéz dolga lesz Russell ellen. Azt láttam, hogy Russell csak megy előre, mert egy nagyszerű tehetség, amit mutatott már a Formula 3-ban és a Formula 2-ben is. Latifi ugyan elért a Forma-1-be, de tudjuk, hogy rengeteg pénzt hoz, ami kell a Williams túléléséhez. Nem vagyok elájulva Latifitől, mint versenyző.”

    Az is tény, hogy a válságos állapotban leledző Williams 2019-ben tök utolsó volt, és a lengyel támogatójuk, az Orlen Robert Kubicával együtt lelépett, aki szintén csak szenvedett George Russell mellett. Latifi, a 2019-es tartalékjuk a fia a kanadai milliomos Michael Latifinek, akinek 10%-os részesedése van a McLarenben.

    Van der Garde elmondta a véleményét a Forma-1 jelenlegi legöregebb pilótájáról, a 40 éves Kimi Räikkönenről, akinek szerinte félre kellene már állnia az új tehetségek miatt:

    „Szerintem Räikkönennek már utat kellene adnia egy fiatal tehetségnek. Remélem, hogy mihamarább eljön a nap, amikor abbahagyja.”

  • A Williams lengyel szponzora magyarázatot követel

    A Williams lengyel szponzora magyarázatot követel

    Nem mintha az idei szezonban sok pozitívum lett volna a Williams versenyzői számára, az Orosz Nagydíj minden bizonnyal olyan volt Robert Kubica számára, amit inkább elfelejtene.

    Bár a teljesítményük finoman szólva gyenge volt idén, de egészem a Szingapúri Nagydíjig mindkét versenyzőjük be tudta fejezni az összes futamot, nem volt egy kiesésük sem.

    Szingapúrban azonban George Russell balesetezett, Szocsiban pedig mindkét versenyzőnek fel kellett adni a versenyt.

    A versenyhétvégére most a csapat lengyel szponzora, a PKN Orlen is reagált, választ várnak a Williamstől. Korábban a csapat azt nyilatkozta, hogy azért parkoltatta le Kubicát, hogy alkatrészekkel spóroljanak.

    „Robert Kubica az Orosz Nagydíjról való visszahívása kapcsán hivatalosan is magyarázatot kértünk a ROKiT Williams Racingtől.” – mondta a Formula Spy-nak Joanna Zakrzewska, a PKN Orlen szóvivője.

    „Ezek alapján további lépéseket teszünk majd a szerződésben foglaltakkal kapcsolatban.”

  • Lehet, hogy Kubica csapatot vált majd

    Lehet, hogy Kubica csapatot vált majd

    Robert Kubica szponzora nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a lengyel versenyző másik Forma-1-es csapathoz igazoljon, miután a Williams helyzete elég kétségbeejtő.

    A mezőny 10 csapata közül a Williamsnél a legnagyobb a különbség a két versenyző között is, George Russell és Kubica esetében az előbbi javára. Noha Kubica utalt rá, hogy csapattársával talán kivételeznek egy kicsit, szerinte valójában nem akkora köztük a különbség, mint az látszik.

    A lengyel versenyző szerződése a Williamsszel csak 2019-re szól, opcióval 2020-ra.

    Szponzora, a PKN Orlen pedig nem zárja ki annak lehetőségét, hogy Kubica más csapathoz igazoljon.

    „Minden a terítéken van, vannak lehetőségek.” – mondta az Orlen vezérigazgatója, Daniel Obajtek a Sportowe Fakty-nak. „Gyakran beszélünk erről a témáról, és sok múlik azon, hogy Robert milyen irányt fog választani. Mindenesetre ő jól tudja megítélni a sportot.”

  • Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Hivatalos: 2019-ben Robert Kubica a Williamsben!

    Robert Kubica lesz George Russell mellett a Williams másik versenyzője 2019-ben. A Williams végül csak lehetővé tete a lengyel közönség kedvenc hihetetlen visszatérését a királykategóriába, 8 évvel a súlyos rali balesete után, amelynek a következményeit már örökké viselnie kell, és megszakította a Forma-1-es karrierjét. Eredetileg még 2018-ra szerződtek volna, miután a Renault és a Williams is biztosított neki számos tesztlehetőséget. Végül előbbinél nem kapott helyett, utóbbinál pedig teszt- és tartalék pilóta lehetett, mert a helyét Szergej Szirotkin foglalta el.

    Tesztpilótaként azonban a brit csapat már jobban és folyamatosan fel tudta mérni Kubica képességeit, és gyakorlatilag idén 5 napot tesztelt, valamint két versenyhétvégén is részt vehetett szabadedzéseken. Nem titok az sem, hogy sikerült Kubicának további lengyel szponzorpénzeket felkutatnia, és főleg az Orlen támogatásának köszönhető az, hogy jövőre újra a mezőny tagja lehet. Az olajkonszern nagyjából 10 millió euróval száll be, és teljes értékű szponzora lesz a brit csapatnak. Soha ekkora mértékű támogatást sportoló még nem kapott Lengyelországban.

    2010 novemberében Abu Dhabi volt az utolsó futam, amin részt vehetett versenyzőként, az új kalandja pedig itt kezdődik el újra. A lengyel a héten is folyamatosan szimulátorozott Groveban.

    https://www.facebook.com/WilliamsF1Team/videos/254042641941412/

  • Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Kubica már eldöntötte, hogy mit csinál 2019-ben!

    Egyre inkább úgy tűnik, hogy Robert Kubica lesz az, aki beülhet a Williams másik versenyülésébe 2019-ben. A lengyel versenyző azóta nem versenyzett a Forma-1-ben, mióta 2011-ben egy rali balesetben súlyosan megsérült a karja, és idén a hírek szerint év végén már a Williams versenyülése, vagy a Ferrarinál betöltött tesztversenyzői szerep közül választhatott.Feltehetően sikerült összeraknia egy megfelelő támogatói csomagot, ami elég lehet a Williams üléséhez, és ennek a zászlóshajója a lengyel PKN Orlen olajvállalat lehet.

    Egy rendezvényen Észak-Lengyelországban ennyit mondott most a csapat jelenlegi tesztpilótája a Sport.pl-nek:

    „Meghoztam a döntésemet. Hogy az a Williams lesz-e? Remélem. Hivatalosan két csapatnál van már csak hely jövőre, és egyértelmű, hogy nem a Toro Rossoba tartok.”

    A 33 éves pilóta annyit még hozzátett, hogy nem voltak egyszerűek ezek a tárgyalások:

    „Nagyon intenzív időszak volt ez, és sok dolog történt. Nem az van, hogy én és más emberek szórakozunk, és nem akarjuk bejelenteni a döntést. Mindenki meg kell, hogy hozza a saját döntését. Én nyíltan annyit mondtam, hogy határidőt adtam magamnak a dologra, és én meghoztam a döntésemet. Nem mondom azt, hogy nem lesznek furcsa következmények, de most már valóban jó lenne gyorsan véglegesíteni azt, hogy mi fog történni velem. Mától kezdve ez már rajtam nem múlik, de annyit elárulhatok, hogy nem is minden függ a Williamstől.”

    Lehetséges, hogy a Williams arra kénytelen várni, hogy a Force India hivatalosan is bejelentse azt, hogy Lance Stroll 2019-ben már a silverstone-i bázisú csapatnál lesz aktív.