Címke: optimizmus

  • Túlesett a lábát megmentő műtéten Correa, az orvosok bizakodóak

    Túlesett a lábát megmentő műtéten Correa, az orvosok bizakodóak

    Juan Manuel Correa állapotáról újabb közleményt adtak ki, ám ezúttal maga a versenyző is „megszólalt”.

    17 órás műtéten van túl az F2-es versenyző, az orvosoknak egy komplikált beavatkozást kellett elvégezniük. Az elkövetkezendő 48-72 óra kritikus volt Correa számára, és csak az idő letelte után tudott a stáb valóban megbizonyosodni a műtét kimeneteléről.

    Csütörtökön, a fent említett idő leteltével már kijelenthető a beavatkozás sikeressége, ám a pilótát továbbra is fokozott megfigyelés alatt tartják. A műtét során a vártnál több csontanyagot távolítottak el, és a vérerekkel felmerült problémákat is meg kellett oldaniuk, ám ennek ellenére elégedett a stáb. Két hét múlva a londoni kórházban, ahol az amerikait ápolják újabb műtét fognak végrehajtani a sérültön, ám az már nem lesz ennyire komplikált.

    A számítások szerint akár 6 hét múlva elhagyhatja a kórházat, ám a felépülése egy hosszú utat fog felölelni, a következő évben fizikoterápiás kezelés és korrekciós műtétek várnak majd Correa. A cél természetesen az, hogy teljesen tudja használni jobb lábát és bokáját.

    A baleset óta először, a közlemény a pilóta szavait is tartalmazza, amiben megköszöni az embereknek az üzeneteket és a támogatást.

    ,,Az elmúlt néhány hét nagyon nehéz volt, nehezebb, mint bármi amivel eddig fizikálisan és mentálisan szembe néztem életem során. Tisztában vagyok azzal, hogy a jövőm attól függ, mennyire fognak helyrejönni a lábaim, különösen a jobb állapota kérdéses, a rehabilitáció tehát nagyon-nagyon hosszúra fog nyúlni. Még fel kell dolgoznom azt, ami történt és ami történik. Szeretném megköszönni mindenkinek azt, hogy így vagy úgy támogatottak és drukkoltak nekem. Hálás vagyok azért a gondoskodó és aggódó üzenetekért amiket kaptam. Teljes szívemből köszönöm mindnyájatoknak, tisztában vagyok azzal, hogy a sok bátorítás és pozitivitás amit küldtetek, segít.”

  • Marko: A Red Bull-Hondában lesz „parti mód”

    Marko: A Red Bull-Hondában lesz „parti mód”

    14 év keserédes partnerkapcsolat után, 2018-ban úgy döntött a Red Bull, hogy megszakítja a munkát a Renault-val, és Honda motorokra vált. A megállapodás már a tavalyi év közepén megszületett, amit azért jelentettek be olyan korán, hogy a szezon hátralévő felében nyomást gyakoroljanak a francia gyártóra és még inkább sürgessék a fejlődést.

    A csapat tanácsadója Helmut Marko úgy véli, a 2019-es terveknek a Red Bullt abba a régióba kellene helyezniük ahol a Ferrari és a Mercedes található.

    ,,Az adatok miatt elég optimistává váltunk, még a teljesítménynövekedés szempontjából is. Sőt, most már nekünk is lesz ”parti módunk”. A Honda motor már egy kicsivel előrébb is jár, mint a Renault erőforrása. Ha összehasonlítjuk a GPS adatainkat azzal, amit a Honda biztosított, akkor látjuk, hogy a Mercedes és a Ferrari motor környékén vagyunk. Természetesen ők sem alszanak, viszont egy olyan szinten vannak, ahonnan már nem tudnak nagyot ugrani, ha 10 vagy 15 kW hátrányban kerülünk hozzájuk képest, akkor olyan helyzetben találhatjuk magunkat, mint a nyolchengeres motor érában a Renault-val, azt pedig tudjuk kompenzálni.”

    Christian Horner a Red Bull csapatfőnöke azt mondta 2018 végén, extra 40 kW teljesítmény esetén egy teljesen mást szezont láthattunk volna. Az osztrák alakulat a 4 futamot meg nyert meg az előző szezonban, ám megbízhatósági problémákkal küszködtek a teljes szezon során, sőt a Renault el is ismerte, nem tudták hozni azt a teljesítményt, amit elvártak a fejlesztések során, miközben a Honda egy erősebb évadot produkált, mint korábban visszatérésük óta. Igaz, voltak kisebb megbízhatósági gondjaik, ám az egész éves fejlődés és előrelépés meggyőzte a Red Bullt, ámbár Marko nem gondolná, hogy zökkenőmentes első szezonuk lesz.

    ,,Tisztában vagyunk azzal, hogy problémáink lehetnek majd a megbízhatósággal, valószínűleg nem fogjuk tudni teljesíteni a szezont három motorral, ám ha a nekünk kedvező pályákon hajtjuk végre a cseréket, akkor pár kör múlva, már elől lehetünk. Tudatosan fogjuk bevállalni a motorbüntetéseket, ez lesz a koncepciónk.”

    Az osztrák tanácsadó még hozzátette, a csapatot a nyertesek között aposztrofálták a Renault-os időkben, ám úgy gondolja, ezt az érdemet inkább maguknak köszönhetik, mintsem a franciáknak.

    ,,B kategóriások voltunk a kezdetektől, az időmérő során 70 lóerővel le voltunk maradva, a pályától függően ez kevesebb lett, ám átlagosan 40-et még mindig vesztettünk. A GPS adataink tisztán megmutatták, mennyit veszítünk az egyenesekben és mennyit nyerünk a kanyarokban. Mikor a Ferrari volt a csúcson, teljesítmény terén, a különbség még több lett.” –nyilatkozta Marko a Motorsport.com-nak.

  • Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Alonso üzenete: „Jó idők jönnek”

    Fernando Alonso rendkívül boldog volt, miután Navarrában pályára vitte a McLaren MCL33-t egy forgatási nap keretében.

    Mint minden csapat, a wokingiak is igyekeztek még a tesztek előtt pályára vinni az új autót, és leellenőrizni, hogy minden készen áll-e a hétfőn kezdődő előszezoni tesztekre.

    A szabályok csupán száz kilométert engednek teljesíteni ezeken a napokon, így a spanyol versenyző nem mehetett sokat az új modellel, de ő és a csapattársa is reméli, hogy idén végre megfordul a szerencséjük.

    „Fantasztikus érzés volt!” – mondta a kétszeres világbajnok, közvetlenül azután, hogy kiszállt az autóból. „Mindig különleges pillanat, amikor először vezethetsz egy autót. Jól éreztem magam, és már alig várom az éles munkát.”

    „50 kilométert én, 50 kilométert pedig Stoffel vezetett. Körülbelül tíz kört jelentett ez, de nem a sebességen volt a hangsúly. Elsősorban a pedálokra, az ülésre koncentráltunk és arra, hogy komfortosan érezzük magunkat az autóban.”

    A McLaren minden probléma nélkül teljesített ebben a pár körben, és a kasztni is rendkívül erősnek tűnt, éppen ezért Wokingban már nagyon izgatottak, hogy végre kijuthatnak abból a mély gödörből, amiben az elmúlt években voltak.

    „Egy érzelmes nap volt ez. A gyár intenzív hónapokon van túl, nagyon büszke vagyok mindenkire. Ma érkeztünk meg, az autót a pályára is vittük és mindenki boldog. Jó idők következnek, ez az én üzenetem. Nagyon motivált vagyok, ami nem öl meg, az megerősít. Az elmúlt pár év erősebbé tette a csapatot, és ennek majd meglátjuk az eredményét idén!” – tette hozzá Alonso.