Címke: Opel

  • Silk Way: Ez trükkös volt!

    Silk Way: Ez trükkös volt!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 12. helyen végzett a Silk Way rali Csebokszári és Ufa közötti szakaszán, az összetettben pedig hét helyet javítva, a 13. helyre zárkózott fel. Pedig nem volt könnyű az erre a napra kijelölt pálya – helyenként nagyon szűk és technikás, s az is csalóka volt, ha széles mezőkön vezetett át, mert ha a „túl bátor” versenyző letért a kijelölt útról, könnyen egy jókora gödörben találhatta magát.S ha ez nem lett volna elég, esett… – megint.

    „Pokoli nehéz nap volt, főleg mentálisan viselt meg, mert sokat kínlódtunk, jobbról balra, balról meg jobbra csúszkáltunk az úton, és egyetlen pillanatra sem pihenhettem meg, mert folyamatosan ellenkormányozni kellett – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Az igazság az, hogy ilyen sártengerre nem volt megfelelő gumink. Kanyargós, technikás pályát jelöltek ki a rendezők, volt, hogy erdei utakon haladtunk máskor meg széles mezőkön és három patakátkelést is beiktattak az útvonalba. Az egyik ilyen nagy vízben leállt az kettő közül az egyik ventilátorunk, de szerencsére nem volt olyan meleg, hogy ez nagyobb gondot okozzon. Ezen a napon ennél gyorsabban nem tudtunk volna menni, így is minden egyes kanyarvétel külön kalandnak számított, s persze, amikor láttam az árokban az autókat és kamionokat, az egy kicsit óvatosságra is intett. Az ilyen maratoni versenyek elején amúgy is jó észnél lenni, mert az kamatozhat a végén.”

    No igen, jó néhány „áldozatot” szedett ez a mért szakasz, pedig mindössze 157 kilométeres volt, de nagyon trükkös.

    „Brutálisak voltak a viszonyok – erősítette meg Bunkoczi László. – Navigátor szempontból az volt a legnehezebb, hogy megállapítsam, éppen hol járunk. Egyrészt mert egy idő után a sártól nem láttam ki az ablakon, másrészt azért, mert a sok csúszkálás miatt a méterszámláló a szakasz végére tizenhét kilométerrel többet mutatott, mint kellett volna. Márpedig voltak veszélyes helyek bőven. Ilyen irreális körülmények között ez a helyezés nem is rossz, főleg, mert ez még csak a kezdet…”

    No igen, a 9599 kilométeres össztávból még csak 1512-t tett meg a mezőny.
    A Silk Way ralin induló másik magyar egység, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió is hatalmasat küzdött ezen a napon (a szűk, kanyargós szakaszokon kamionnal még nehezebb lehetett átmenni), ám végül a 15. helyen teljesítette a nehéz pályát, az összetettben pedig ugyanúgy a 13. helyen áll, mint Szalayék.

    SILK WAY RALI
    2. szakasz, Csebokszári–Ufa (össztáv: 785.63 km, ebbõl szelektív szakasz: 157 km).

    Autósok: 1. Stéphane Peterhansel, Jean-Paul Cottret (francia, Peugeot 3008 DRK) 1:51:00, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 DKR) 1:47 p h., 3. Loeb, Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:48 p h., …12. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 41:26 p h.
    Kamionosok: 1. Maarten van den Brink, Rijk Mouw, Daniel Kozlovsky (holland, Renault) 2:19:45, 2. de Rooy, Torrallardona, Rodewald (holland, spanyol, lengyel, Iveco) 2:04 p h., 3. Ardavicius, Bruynkens, Huisman (kazah, belga, belga, Iveco) 3:17 p h., …15. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:34 óra h. 
    Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 2:33:31, 2. Loeb 1:19 p h., 3. Despres 3:32 p h., …13. Szalay 58:39 p h.
    Kamionosok: 1. Maa rten van den Brink 3:05:20, 2. De Rooy 13 mp h., 3. Ardavicius 1:31 p h., …13. Kovács 1:33:21 ó h.
  • Elkezdõdött a 2017-es Silk Way rali!

    Elkezdõdött a 2017-es Silk Way rali!

    A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 20. helyen teljesítette a Silk Way rali első, rövid de velős  szakaszát, amelyen nem lehetett megnyerni a versenyt, elveszíteni viszont simán el lehetett volna.
    De menjünk sorban!
    Hogy a maratoni tereprali nem tréfadolog, arra kiváló bizonyíték volt a Silk Way rali első igazi versenynapja, amely minden szempontból rettenetesen nehéznek bizonyult. Először is hajnali fél háromkor jelzett az ébresztő, el kellett indulni a szervizparkba, onnan meg a kis híján 600 kilométeres (!) összekötő szakaszra, amely után egy 61 kilométeres szelektív várt a mezőnyre.
    De aki azt hiszi, hogy a viszonylagos rövidsége miatt a mért szakasz sétagalopp volt a versenyzők számára, nagyobbat nem is tévedhetne. Egyrészt mert a rajt előtt heves eső esett, ami csúszóssá, sárossá változtatta a talajt (helyenként meg persze pillanatok alatt felszáradt), másrészt mire a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős elrajtolt az Opel Mokkával, a pálya közepén újra rázendített az égi áldás.
    „Jó kis technikás pálya lett volna, de a gumiválasztással nem foglalkoztunk annyit amennyit kellett volna, pontosabban nem gondoltuk, hogy ekkora eső esik majd, így nem tettünk fel új gumit – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A használt abroncs pedig kőre jó lett volna, de a sáros úton helyenként úgy csúszott, mintha jégen mennénk. Megesett, hogy kettes-hármas sebességi fokozatban tövig nyomtam a gázpedált, a kerekek azonban álló helyzetben pörögtek. A kanyarokba is keresztbe csúszva érkeztünk, ami lehet, hogy látványos volt, de gyors semmiképpen sem.”
    A szerencsefaktor az volt ezen a napon, hogy a szervizcsapat utolérte Szalayékat a közúti szakaszon, mert 200 kilométer megtétele után eltört az egyik ablaktörlő, és ha nem cserélik ki, lehetetlen lett volna teljesíteni a versenytávot. Egyszerűen nem láttak volna semmit. Így sem volt hiány kalandokból..
    „Az egyes ellenőrző ponthoz közeledve egy buggys becsúszott előttünk az árokba, ott állt az út közepén – idézett fel egy másik történetet Bunkoczi László. – Kikerültük, hogy elérjük a kétszáz méterre lévő csekkpontot, de így meg az egyik pontot nem érzékelte a GPS, úgyhogy vissza kellett fordulni. Elveszítettünk több mint egy percet, mert közben a buggy kiszabadult és jött szembe. Egyébként is kalandos nap volt, de ez rátett még egy lapáttal.”
    A mezőny másik magyar párosa, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió (Scania) a 16. helyen ért célba, méghozzá nagyon jó időeredménnyel – alig több, mint tízperces hátránnyal. Márpedig ez a szűk, kanyargós, technikás pálya a monstrumok pilótáit még nagyobb kihívás elé állította, mint az autósokat.
    SILK WAY RALI
    1. szakasz, Moszkva–Csebokszari (össztáv: 726.95 km, ebbõl szelektív szakasz: 61.43 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 42:02, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 29 másodperc hátrány, 3. Despres, Casterra (francia, Peugeot 3008 DKR) 2:14 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 17:42 p h. 
    Kamionosok: 1. Martin Kolomy, Jíri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 49:43, 2. Loprais, Alkendi, Holan (cseh, egyesült arab emirátusokbeli, cseh, Tatra) 51 mp h., 3. Van Genuten, Alcayna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland) 2:03 p h., …16. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 10:39 p h. 
  • Rajt a vörös téren!

    Rajt a vörös téren!

    Moszkva szívében, a gyönyörű Vörös téren rajtolt el a Silk Way rali, amelynek mezőnye (33 autó és 21 kamion) majdnem tízezer kilométer megtétele után érkezik majd meg a császári Kína korábbi fővárosába, a háromezer éves Hszianba jövő szombaton.

    Az előző napok vesszőfutása után a magyar szervizcsapatok és versenyjárművek csütörtök éjszaka megérkeztek Moszkvába, péntek reggel átestek a kötelező technikai ellenőrzésen, így este már úgy állhattak oda a rajthoz, mintha nem is lettek volna úton négy teljes napig, s nem vesztegettek volna el órákat a különböző határokon.

    A Vörös tér ünneplőbe öltözött a jeles alkalomra – ezen az estén minden a Silk Way rali jegyében zajlott, igaz, éppen akkor eredt el az eső, amikor az első versenyautó felgurult a rajtdobogóra. A szurkolók kedvét azonban ez sem ronthatta el, hiszen a technikai sport egyik nagy ünnepének lehettek szemtanúi, amikor a hétszeres Dakar-győztes Vlagyimir Csagin, aki egyébként a viadal igazgatója, sorban egymás után elrajtoltatta a versenyzőket. Köztük tizedik párosként a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettőst, amely ezen a versenyen érte el pályafutása egyik legjobb nemzetközi eredményét – 2012-ben az utolsó napon nagy hajrával az összetett második helyre zárkózott fel.
    Akár jó előjelnek is tekinthető, hogy akkor is esős versenyük volt, s az utolsó szakasz sárban zajlott.
    „Egyrészt nagy kár, hogy esik, mert megáznak a szurkolók, és mert egy kicsit ront az ünnepi hangulaton, másrészt viszont nekünk akár még jól is jöhet, hiszen a Mokkán sárra is jó gumik vannak, miközben az élmezőny nem válthat abroncsot, ugyanazzal a típussal kell végig versenyeznie. Én egyébként is szeretek sárban versenyezni, úgyhogy már nagyon várom a holnapi rajtot. Maga a Vörös tér ezúttal is teljesen lenyűgözött, egyszerűen gyönyörűek ezek az épületek, s az, hogy itt lehet a rajt, nagyon nagy megtiszteltetés. Délután is tettünk itt egy hosszabb sétát, de estére ünnepi hangulat fogadott minket, jó érzés látni, hogy a rendező országok ennyire komolyan veszik a viadalt.”
    S hogy mit tett hozzá mindehhez Bunkoczi László? Mindenekelőtt elővette a Rain X-et, ami arról gondoskodik majd, hogy ne párásodjon a szélvédő a szakasz során (a rutin, meg az évek…), azután meg kicsit elmosolyodott az esőt látva.
    „Kellemes, enyhe őszünk van – viccelődött Bunkoczi. – Eljöttünk egy sivatagi versenyre, ehhez  képest tizenkét fok van és szakad az eső. De itt vagyunk a Vörös téren, és mint mindig, ezúttal is tátom a számat, hogy milyen gyönyörű – szívmelengető, hogy innen rajtolhatunk. Ráadásul már ötödször.”
    Az Opel Dakar Team kettőse tizedik autós párosként gurult át a Silk Way rali rajtdobogóján, s természetesen annak rendje és módja szerint elrajtolt a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) kamionos trió is. „A kamionos kategóriában a világ krémje gyűlt itt össze – hatalmas öröm lesz ezek ellen a fiúk ellen versenyezni, akikkel ráadásul nagyon jó kapcsolatot ápolunk. Remélem, tudunk majd versenyezni velük” – mondta Kovács Miklós, majd szélesen elmosolyodott, miután az egyik rivális jól hátba verte, és megdicsérte, hogy milyen gyönyörű lett a csőrös Scania.
    A verseny szombaton a Moszkva és Csebokszari közötti szakasszal kezdődik, amelyen a mért szakasz még nem lesz hosszú (alig több, mint hatvan kilométer), de arra éppen elég, hogy bemelegedjenek a versenyzők.
  • Négy napja úton – és még nincs vége!

    Négy napja úton – és még nincs vége!

     

    Ennyire azért nincs messze Moszkva! És mégis. Az Opel Dakar Team szervizcsapata – karöltve a Qualisport kamionos csapatával – immár négy napja folyamatosan úton van. Ahogyan arról beszámoltunk, a fiúk hétfőn hajnalban indultak útnak, hogy időben odaérjenek a Silk Way rali adminisztratív és technikai gépátvételére, ehhez képest a szervezők péntek reggel csak miattuk „nyitnak ki”.

    Először a megszokott útvonalon, a lengyel-fehérorosz határon próbáltak átjutni, de ott nem sikerült (újabb és újabb papírokat kértek tőlük, azt akarták, hogy hagyják ott a használt gumikat, majd rendőri felvezetéssel mehettek volna át az országon) ezért 24 órányi haszontalan várakozás után végül úgy döntöttek, visszafordulnak. Így azután egy plusz ezer kilométeres kört megtéve, Litvánián és Lettországon keresztül végre megérkeztek az orosz határra. Csütörtök kora délután már mindössze tíz-egynéhány újabb papírt kellett kitölteniük ahhoz, hogy beérjenek Oroszországba, és 16 óra után néhány perccel megkapták a pecsétet – mehetnek. Akkor már „csak” 650 kilométerre voltak a moszkvai Luzsnyiki Stadiontól, ahol a Silk Way rali mezőnye várja őket.

    Közben a versenyzők is megérkeztek a Luzsnyikiba. Szalay Balázs és Bunkoczi László a sokat látott versenyzõk magabiztosságával esett neki az adminisztratív ellenőrzésnek, hogy legalább az meglegyen, mire a fiúk megérkeznek.
    „Nem izgulok, mert most már szinte biztos, hogy ideérnek a fiúk és péntek délután el tudunk rajtolni, de azért mégiscsak komfortosabb lenne, ha már itt lennének, és egy kicsit rápihenhetnének a nagy menetre. A verseny ugyanis majdnem tízezer kilométer hosszú, úgyhogy bőven vannak kilométerek előttünk is, nemcsak mögöttünk. A Vörös téren tartandó rajtot már nagyon várom, minden évben hatalmas élményt jelent” – nyilatkozta Szalay Balázs.
    A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László Scania-trió is elvégezte a kötelező papírmunkát csütörtökön, s ők is várják a kis magyar különítményt, amely együtt halad Moszkva felé.

     

  • Kerülőúton mennek Moszkvába

    Kerülőúton mennek Moszkvába

    Visszafordult a fehérorosz határról a magyar különítmény, és Litvánián valamint Lettországon keresztül éri el Moszkvát, ahol a Silk Way rali elrajtol.

    Fő profiljuk a problémamegoldás. És általában olyan feladat elé állítja őket az élet, amilyennel korábban még nem találkoztak – most sincs ez másként. Az Opel Dakar Team szervizcsapata elindult a Silk Way ralira, karöltve a Qualisport csapatával. Az eredeti terv az volt, hogy a Lengyelország, Fehéroroszország, Oroszország útvonalon haladnak (ahogyan tették az elmúlt években mindig), ám ember tervez, egy bal lábbal felkelő fehérorosz határőr végez…
    A két csapat több mint egy teljes napot vesztegelt a fehérorosz határon, ahol mindig valami mást kértek a fiúktól, előbb nem volt elegendő a hivatalos papír magyarul és angolul, hanem kellett volna hivatalos fordítással oroszul is, majd azt akarták, hogy hagyják ott a használt gumikat a határon és jó pénzért őrzik őket, amíg visszajönnek, végül szintén magasabb összegért felajánlották a rendőri felvezetést. Végül azonban egyikből sem lett semmi, és mivel szorított az idő, döntést kellett hozni.
    A két magyar csapat visszafordult a határról és Litvánia valamint Lettország felé vette az irányt, hogy jókora kitérőt téve érkezzen meg Moszkvába. Remélhetőleg időben.

    „Az ötödik Silk Way ralinkra készülünk és a korábbi években is mindig Fehéroroszországon át közelítette meg a csapat Moszkvát, most azonban nem így lesz, mert a fiúk majdnem két napon át várakoztak a határon, de nem jutottak át – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Előbb oroszul is kérték a papírokat, amelyek náluk voltak angolul és magyarul – persze, hivatalos fordítással, ami sosem lett volna kész. Majd mondták, hogy használt gumikat nem vihetnek be az országba, viszonylag magas összegért megőrzik őket, és visszafelé felvehetik. Majd rendőri felvezetést helyeztek kilátásba, nehogy kirakjunk valamit a kamionból az országukban, végül egyikből sem lett semmi, mert ment az idő és a fiúk inkább úgy döntöttek, visszafordulnak és Litvánián valamint Lettországon keresztül, hatalmas kerülővel közelítik meg Moszkvát. Remélem, időben odaérnek, mert hosszú az út.”
    A Silk Way rali rendezői természetesen segítenek, amiben tudnak, a legnagyobb segítség, hogy várnak a magyarokra, ameddig lehet. Most kamatozik a jó kapcsolat, amelyet a versenyzők a rendezőkkel ápolnak.
    „A fehérorosz határon a múltban sem volt könnyű, a mostani helyzet azonban kiábrándító volt – tette hozzá Kovács Miklós. – A srácok visszafordultak, és más irányt választottak. Jeleztük a szervezőknek, hogy az utolsó pillanatban esünk csak be a gépátvételre, de megnyugtattak, hogy minden rendben lesz. Remélem, ezzel megvolt a kötelező malőr és a folytatás sikeres lesz…”
    A Silk Way rali adminisztratív és technikai ellenőrzése csütörtök estig tart, de ha szükséges, a magyarok miatt kinyitnak pénteken is. A hivatalos rajtceremóniát pénteken este tartják a Vörös téren, az első mért szakaszt szombaton teljesíti a mezőny.

  • 2017-ben is irány a Silk Way rali!

    2017-ben is irány a Silk Way rali!

    Amikor az Opel Dakar Team a versenyjárműveivel megjelenik a Hősök terén, az egyet jelent azzal, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László újabb nagy fába vágja a fejszéjét, s izgalmas küldetésre indul. Ezúttal a majd’ tízezer kilométeres Silk Way ralinak vág neki a csapat, amely július 7-én rajtol Moszkvában a Vörös téren, s az orosz sztyeppéket, a kazah hegyi szakaszokat és a Góbi sivatagot leküzdve érkezik meg a mezőny a császári Kína 3000 éves fővárosába, Hszianba.

    „A versenyek előtti időszak mindig nagyon érdekes, s bár nem állítanám, hogy már most izgulok, de nagyon várom a versenyt – mondta Szalay Balázs. – A látványos rajtceremóniát idén is a Vörös téren tartják meg, amelyen a hírek szerint ott lesz Vlagyimir Putyin. Ami magát a versenyt illeti, a terepviszonyokat nagyrészt ismerjük, s ez még akkor is igaz, ha a hírek szerint az útvonal hatvan százalékban más lesz, mint tavaly. De tudom, hogy Oroszországban sztyeppék, Kazahsztánban hegyi szakaszok, Kínában pedig a Góbi sivatag vár ránk. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a dűnés szakaszok lesznek a vízválasztók, de mivel technikai sportról beszélünk, addig el is kell jutni – vigyázva a technikára.”

    Ami a navigációt illeti, Bunkoczi László szerint nagyon nehéz előre mondani, hogy egy verseny milyen lesz. A hosszú szakaszok (és az, hogy egy-egy napra két mért szakaszt is beiktattak a szervezők) azt sugallják, hogy nem lesz sétagalopp.
    „Az idei Silk Way, ha lehet, még az eddiginél is sokszínűbb. Ami engem illet, szeretem a kínai szakaszokat, a Góbi sivatag lenyűgöz, de persze az orosz és a kazah pályák is bőven rejtenek magukban kihívást. S hogy milyen eredményre számítok? Nem szeretek tippelni, mert amikor azt mondtam, nyerünk, akkor felborultunk, amikor meg azt mondtam, nincs esélyünk, dobogóra álltunk. Ez nem az a sportág, amelyben érdemes jóslatokba bocsátkozni.”
    Az Opel Mokkával versenyző autós pároson kívül a magyar színeket képviseli a viadalon a csőrös Scaniával induló Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László egység is. A trió számára újdonság lesz Kína, hiszen bár már többször is versenyeztek a fiúk a Silk Way ralin, de a Góbi sivatagban még nem.

    „A hosszú távú versenyeken a siker titka, hogy ne kapjunk büntetést, úgyhogy mi erre hajtunk – mondta Czeglédi Péter, a csapat rutinos navigátora. – Az utolsó napokban pedig már lehet az ellenfelekre is figyelni. Tíz éve versenyzünk együtt, fél szavakból is megértjük egymást, s a technikánk is egyre jobb – a csőrös Scaniában az a jó, hogy az első tengely mögött ülünk, így sokkal bátrabban megyünk bele a gödrökbe.”

  • Berger a DTM jövőjéről, Kissről, Auerről és Kubicáról

    Berger a DTM jövőjéről, Kissről, Auerről és Kubicáról

    Gerhard Berger versenyzett már többek között a DTM-ben, majd a Forma-1-ben is. Volt gyári tanácsadó, csapattulajdonos az utóbbiban, és alig pár hónapja meg kinevezték a DTM élére, miközben négy lány után megszületett elsőszülött fia is, Johann. Ennyi kihívás mellett 57 évesen is boldog. Friss igazgatóként Berger elégedett eddig az új szabályzással, a kevesebb autó ellenére, és pontosan tudja azt, is, hogy 2019-re hova fejlesztené tovább a sportágat. Interjúnk a Hungaroringen készült vele, extrém vidám hangulatban.

    Elkezdted már megtisztítani a régi gokartjaidat Johann miatt?
    Nem, nem tisztítunk, elmentünk inkább lágy keverékű gumikat vásárolni. Jelen pillanatban azonban már „szimulátorozik”.

    Azon dolgozol már, hogy visszacsábítsd a DTM-be az Alfa Romeot, az Opelt és a Fordot?
    Az Alfát nagyon szeretném, mert hiányzik a közös munka az olaszokkal! Tudjátok mit? Hívjátok is fel Marchionnét, de aztán folyamatosan csörgessétek! Félig-meddig olasz vagyok, tudom, hogy működik ez, és tényleg szeretném, ha lenne gyári olasz csapat, illetve a versenynaptárunkban olasz pálya. Jöhet olasz szponzor is, és kijövök a médiájukkal is. Igazság szerint minden prémium márkát örömmel várunk a szériánkba, de előtte el kell hogy végezzük a házi feladatainkat, hogy készen álljunk a fogadásukra. 2019-re egy sokkal költséghatékonyabb rendszert szeretnénk kidolgozni. Nagy feladatok várnak még ránk. Egyik oldalról a költségekkel kell kezdeni valamit, a másik oldalról nézve pedig a showt kell növelnünk, még látványosabbá kell válnunk. Ezek persze egymás ellen dolgoznak, ez az, amit nehéz menedzselni.

    2019 után világméretűvé nőne a DTM, és akár kiszorítaná a WTCC-t ezen szerepéből a túraautózás világában?
    Túl sokat kell dolgozni még a saját platformunkon. Egyelőre csak Németországban is, aztán idővel majd Európában. Addig, amíg ezt nem véglegesítettük, addig nincs értelme további, ekkora lépésben gondolkodni.

    Kapcsolatban állsz elődöddel, Hans-Werner Auftrechttel?
    Igen! Egy nagyon fair kapcsolatunk van, és tudja hogy neki is van egy útja, de az enyém más. Ugyanakkor nagyon szívesen meghallgatom. Mindig lehet tőle tanulni, nagyon tapasztalt, régóta csinálta a DTM üzletmenetét, így persze, nem kérdés, hogy figyelek, ha mond valamit.

    berger
    Fotó: Kaiser Erika

    Kiss Norbert tavaly beülhetett egy DTM autóba, és kipróbálhatta azt. Magyarként miképp lehet eljutni a DTM-be?
    Nem lehet csak úgy belökni egy versenyzőt a szériába, magának kell megcsinálnia az útját ide. Amennyiben bekerülne, nyilván az az ország hírnevét is öregbítené, és Magyarország is sikeresebbé válna. Szeretem ezt az országot, mert amikor ide jövök, kicsit úgy érzem én is, mintha hazatérnék. Amilyen minőségű jelenleg itt az aszfalt, azt pár német pálya is megirigyelhetné akár. A szervezés is kiváló, nem is vártam ezt. Amit kicsit hiányolok, az 150.000 ember nézőként, de ezen még egy kicsit dolgoznunk kell. 1986-ban, amikor először jártam itt tele volt a nézőtér, rengeteg osztrák rajongó is volt. Itt mindig kiváló a hangulat, akkor is, amikor itt jártam egyszer a Red Bull Air Race miatt. Elképesztő potenciál van még itt, csak arra kell rájönnünk, hogy miképp tudjuk újra központi szerepbe hozni az autósportot, de egy hazai versenyző a szériában mindig jó ötlet. Azon múlik az, hogy jöhessen, hogy legyen tehetséges, és legyen pénze. Persze ha megfelelő emberekkel veteted körbe magadat, akkor is el lehet jutni ide.

    Fotó: Kaiser Erika

    Beszéljünk akkor unokaöcsédről, Lucas Auerről is. Jövőre a Toro Rossonál láthatjuk esetleg őt, vagy inkább valamelyik olyan csapatnál, ahol Mercedes erőforrást használnak?
    Ez egy jó kérdés! Azt hiszem, a kérdés még kissé korai, látnunk kell, hogy miképp alakul az elkövetkezendő 4-4 versenyhétvégéje, és hogy mennyire magabiztos. Igen, szívesen menne a Forma-1-be, én is örülnék neki, ha jövőre ott láthatnám. Ahogy elkezdte az idei évet, az mindenképpen lenyűgöző, de még meg kell mutatnia azt, hogy az eredményeket stabilan tudja hozni.

    Mit gondolsz Robert Kubica Forma-1-es teszteléséről, szerinted lehetséges az, hogy akár komolyan is visszatérjen a száguldó cirkuszba?
    Nagyon örömmel venném, azt, ha visszatérne, és remélem azt, hogy valaki megadja neki ezt a lehetőséget. Mondhatom, hogy mindig is Kubica rajongó voltam, az első perctől kezdve. Az, ahogyan ő annak idején bekerült, az út ahogy helyzetbe hozta magát, és az a sebesség, amivel még mindig rendelkezik, az lenyűgöző. Még úgy is jó lenne látni, hogy mit tud, hogy tudjuk, milyen most az állapota. Én biztos megadnám neki a lehetőséget. Az biztos, hogy ez egy nagyon érzelmes pillanat lenne…

    Kanadában kapott Lewis Hamilton egy eredeti Senna sisakot. Neked is van otthon?
    Ugyanazt a verziót kaptam meg én is a családtól, mint amit most Lewis.

  • Igazi közönségsiker volt!

    Igazi közönségsiker volt!

    Az Opel Dakar Team immár hagyományosan résztvevője a Nagy Futamnak, amelyet hétfőn 250 ezer néző előtt tartottak meg Budapest belvárosában – a járművek és pilótáik a Deák tér, Andrássy út, Oktogon útvonalon 2.8 kilométeres pályát teljesítettek. Szalay Balázs az Opel Mokkával, Darázsi Zsolt az MAN versenykamionnal, Szalai Norbert pedig rendhagyó módon egy autókrosszos vasszöcskével vonult a sivatagi csapat tagjai közül.

    „Ez egy olyan esemény, amelyen évről évre meg tudjuk mutatni a nagyközönségnek, hogy milyen technikával versenyzünk a sivatagban. Persze, a mi járműveinknek jobban feküdne, ha az Andrássy úton homok lenne, és ugratókat építenének, de azért így is nagyon élveztük a felvonulást. Jó érzés volt ilyen illusztris társaságban részt venni a Nagy Futamon és az is nagy élményt jelentett, hogy ilyen sok néző előtt autózhattunk” – nyilatkozta Szalay Balázs.

    Darázsi Zsolt azt emelte ki, milyen jó ötlet, hogy a Nagy Futam előtt egy nappal a versenyautó kiállításon bárki megnézhette a járműveket, amelyeket utóbb menet közben is láthattak.
    Szalai Norbert azt nyilatkozta: „Nem csoda, hogy évről évre egyre többen jönnek ki erre a rendezvényre, mert nagyon látványos. A Nagy Futam azért is hasznos, mert itt közelebb kerülnek az autósportok a nézőkhöz, akik utána a versenyekre is ellátogatnak.”

  • Nagy Futam, nagy parti!

    Nagy Futam, nagy parti!

    Fotó: Opel Dakar Team

    Két aktív Formula–1-es pilóta – Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas – DTM-autók, a túraautó-világbajnokság résztvevõi, és persze a hazai ralis, autókrosszos, terepralis mezõny krémje. Az idei Nagy Futam is bõvelkedik majd látnivalókban, ráadásul új útvonalon haladnak a versenyzõk a Deák tér, Andrássy út, Oktogon, Andrássy út, Károly körút útvonalon.

    Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László (Opel Mokka), valamint a csapat versenykamionját vezetõ Darázsi Zsolt és az MAN-legénység sem hiányozhat az eseményrõl, amelynek az elmúlt években is résztvevõje volt.
    „Nagy városokban jóformán csak a gigantikus versenyek ünnepélyes rajtceremóniájakor autózunk, hiszen ezeket a jármûveket alapvetõen terepre tervezték, úgyhogy mindig különleges élményt jelent a belvárosi autózás. Monte-Carlo, Lima, Buenos Aires és Moszkva mellett – ezekben a fõvárosokban autóztunk legutóbb – természetesen mindig jó érzés itthon, a magyar fõvárosban, a jól ismert, belvárosi utakon bemutatózni” – nyilatkozta Szalay Balázs.
    A Nagy Futam délelõtti és délutáni programjában is láthatóak lesznek csapatunk jármûvei és versenyzõi – délelõtt 11 órakor, délután pedig 15.20 órakor.

    Forrás: Opel Dakar Team