Szerk Racingline.hu

Címke: Opel Dakar Team

  • Opel Dakar Team: A rali íze

    Opel Dakar Team: A rali íze

    A Rally Legend nem csupán egy raliverseny a sok közül, hanem maga a rali.

    Annak íze, illata, esszenciája.

    Ez a verseny a sportág aranykorát idézi, s nem csupán az indulók személye és a résztvevõ legendás autók miatt, hanem azért is, mert elképesztõ figyelem övezi a versenyt. Nem túlzás azt állítani, hogy San Marinóban ezen a hétvégén minden a rali körül forog.

    Elõször áll rajthoz a Rally Legend elnevezésû versenyen a Hoffer Zsolt, Bunkoczi László kettõs, méghozzá egy harmincéves „hajadonnal”, egy 220 lóerõs, tolókerekes váltóval felszerelt, elsõkerékhajtású Opel Kadett E Gsi-vel.

    „Izgalmas kihívás lesz számunkra ez a viadal, hiszen az autó az utolsó pillanatban készült el, olyannyira, hogy a hivatalos teszten tudjuk elõször kipróbálni – nyilatkozta Hoffer Zsolt. – A környék egyszerûen varázslatos, elképesztõ, hogy itt minden a raliról szól: mindenhol a versenyt hirdetõ plakátok láthatók, az utakon meg versenyautók vagy szervizjármûvek. Nem is raliverseny ez, hanem inkább valami elképesztõ motorsport-fesztivál, igazi csoda, amit legalább egyszer az életben muszáj átélni. Ahogy hallottam, itt a régi idõket idézve emberfalban közlekedik a mezõny, s mindenki odavan a raliért és a versenyzõkért. Gyerekként ez volt az, ami a rali közelébe vonzott, most egy kicsit visszakapom. Érdekes körülmények között tesszük tehát meg az elsõ kilométereinket a Kadettel, amellyel hosszú távú terveink vannak, úgyhogy van bennem izgalom rendesen.”

    Az Opel Dakar Team navigátora, Bunkoczi László, aki a sivatagban legalább annyira otthon érzi magát, mint a ralis gyorsaságikon, ezúttal utóbbi szakágban teszi próbára tudását Hoffer mellett.

    „Nem tudom mire számíthatunk, de most sétáltam el négy darab gyári Lancia mellett még a martinis idõszakból, úgyhogy elõre csak tátom a számat és próbálom befogadni az élményeket – mondta Bunkoczi László. – Elképesztõ értékek vannak itt a szervizparkban, kíváncsi vagyok, hogy vezetik majd a fiúk ezeket a pótolhatatlan versenyautókat, amelyekbõl nincs több a világon. Nagyon érdekes, hogy elõször vagyunk itt, de tudják, hogy kik vagyunk, ezt többször is tapasztaltuk a szervizparkban.”

    A Rally Legend péntek este rajtol két esti/éjszakai gyorsasági szakasszal.

  • Jó kis nap a Karakumban – Szalayék továbbra is hatodikok

    Jó kis nap a Karakumban – Szalayék továbbra is hatodikok

    Tartja hatodik helyét az összetettben a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Türkmén Desert Race negyedik napja után is – az összetettben a kétszeres Dakar-győztes spanyol Nani Roma áll az élen.

    Türkmenisztán első nemzetközi terepraliversenyén az utolsó előtti nap sem volt könnyebb, mint az előzőek – sőt… Talán az jelentett némi könnyebbséget a versenyzőknek, hogy bár ezúttal is végig homokon, vagyis a Karakum-sivatagban autózott a mezőny, a 245 kilométeres szelektív szakaszban ezúttal voltak igazán gyors részek. Ezeket több okból is szeretik a versenyzők, egyrészt mert a pilóta a hiedelmekkel ellentétben ilyenkor pihenhet kicsit, másrészt mert ezek a fiúk autóversenyzők, semmit sem szeretnek jobban annál, mint amikor ráállhatnak a gázpedálra.

    „Nagyon jó kis pálya volt ez! – mosolygott az Opel Crossland X magyar pilótája, Szalay Balázs, aki a pénteki szakaszt a kilencedik helyen teljesítette az autós értékelésben. – Egyaránt voltak benne gyors és technikás részek, és volt fesh-fesh is, amiről azt kell tudni, hogy liszt finomságú homok, ami előszeretettel ejti foglyul a versenyautókat. Szerencsére nekünk nem gyűlt meg vele a bajunk, az összes problémánk az volt ezen a napon, hogy körülbelül száz kilométernél kifogyott a víz az ablakmosóból, de pont akkor, amikor épp összekentük sáros homokkal a szélvédőt, úgyhogy kellett egy kis idő, mire az megszáradt és legalább az ablaktörlővel le tudtuk valamennyire kaparni. Élvezetes, technikás szakaszt jelöltek ki mára a szervezők, gyorsabb volt, mint az eddigiek. Egyetlen autóval találkoztunk, a mögöttünk rajtoló türkmén Mini-pilóta az ötvenedik kilométernél megelőzött minket, ezt követően negyven kilométeren keresztül tudtuk követni, de azután lemaradtunk . Örülök neki, hogy megtartottuk hatodik helyünket az összetettben.”

    Az Opel Dakar Team navigátorának szemszögéből ez a szakasz talán valamivel könnyebb volt, mint az előzőek, ha csak azt nem számítjuk, hogy Bunkoczi László oldalán valamikor kimozdult a helyéről az ajtó, így ömlött befelé a por. „Volt, hogy a méterszámlálót és a GPS-t is alig láttam a portól, de ezt leszámítva navigációs szempontból nem volt nehéz ez a szakasz. Volt olyan jel az itinerben, hogy huszonkilenc kilométer egyenes után következett egy három felkiáltójeles gödör, aminek a helyét pontosan kellett tudni, ha nem akart beleesni az ember. Ez azért jelentett némi kihívást. Ezt leszámítva újabb jó napon vagyunk túl” – mondta Bunkoczi.
    A Türkmén Desert Race utolsó napján, szombaton is nagyságrendileg ugyanolyan hosszú szakasz vár a mezőnyre, mint az előző napokban – egész pontosan egy 234 kilométeres sivatagi pálya, amely újabb nagy feladat elé állítja a versenyzőket.

    TÜRKMÉN DESERT RACE
    4. nap, Türkmén tó–Gamislija Plain (össztáv: 410.61 km, ebből szelektív szakasz: 245.28 km). Autósok: 1. Harry Hunt, Wouter Rosegaar (brit, holland, Peugeot 3008 Maxi) 2:15:10, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper) 2:22 p h., 3. Serradori, Lurquin (francia, belga, Buggy) 7:38 p h, …9. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Crossland X) 23:40 p h. Kamionosok: 1. Siarhej Vjazovics, Pavel Haranyin, Andrej Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 2:19:07.

    Az állás. Autósok: 1. Nani Roma, Alex Haro 11:44:36, 2. Zapletal, Sykora (cseh, Hummer) 1:04:29 ó h., 3. Annamammedov, Akmiradov (türkmén, Mini John Cooper) 1:1:35:04 ó h., …6. Szalay Balázs, Bunkoczi László 3:06:03 ó h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Dmitrij Szvisztunov, Ahmet Galjautdinov (orosz, Kamaz) 12:55:00

     

  • Állni a gázon – azt szeretik a legjobban!

    Állni a gázon – azt szeretik a legjobban!

    Hosszú sivatagi versenypályák, rövid összekötõ szakaszok – ez minden versenyzõ álma.

    A terepralisok ugyanis nem szeretnek a közúton kocsikázni, viszont imádnak állni a gázon a dûnék között. Nos, ezt pontosan tudja az elõttünk álló Türkmén Desert Race fõszervezõje, Jean-Louis Schlesser is, aki kétszeres Dakar-gyõztesként abszolút versenyzõi fejjel gondolkodott az útvonal kijelölésekor. Számára fõ szempont, hogy az indulók számára ideális környezetet teremtsen, nem csupán a pályákon, hanem a hangulatos esti táborokban is. Ezért aztán a szeptember 11-én rajtoló, és öt szakaszt magába foglaló türkmén viadal össztávja 1614 kilométer, amelybõl a mért szakaszok hossza 1202 km, vagyis alig vannak benne extra kilométerek.

    „Nekünk, versenyzõknek az lenne a legjobb, ha a táborból rajtolnánk, és a következõ táborban érnénk célba, de persze tudjuk, hogy ez nem lehetséges. Annak mindenesetre nagyon örülök, hogy a türkmén viadalon nem várnak ránk több száz kilométeres összekötõ szakaszok, ez a versenyzõk számára is komfortos és a szervizcsapatoknak is, mert több idõ van szerelni” – mondta Szalay Balázs, aki navigátorával, Bunkoczi Lászlóval tagja lesz a viadal mezõnyének. Ez abból a szempontból is érdekes, mert most elõször rendeznek nemzetközi terepraliversenyt ebben a különleges, izgalmas országban – vagyis a Karakum-sivatag az összes páros számára tartogat majd meglepetéseket.

    A mért szakaszok hossza egyébként naponta 230 és 250 kilométer között van, ami mondjuk Dakar-viszonylatban nem számít soknak, viszont egy sivatagi világkupa-verseny távjának éppen megfelel, ha pedig azt vesszük, hogy a hírek szerint az összes pályát a dûnék között jelölték ki, talán még egy kicsit sok is. De a terepralisok éppen ezt szeretik: a kihívásokat.

    Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László szombaton utazik el Türkmenisztánba (az Opel Crossland X-et már korábban elszállították), ahol hétfõn tartják meg az adminisztratív és technikai ellenõrzést, kedden pedig elkezdõdik az öt napon át tartó küzdelem, amely szeptember 15-én ér véget.

  • 100 % Dakar, 100 % Peru

    100 % Dakar, 100 % Peru

    A 41. Dakar ralit január 6-17. között tartják meg – a mezõny Limából rajtol, és egy hatalmas hurkot leírva oda is tér vissza.

    Mindezt pénteken jelentették be a viadal szervezõi.

    Az elõzmény, hogy eredetileg hétfõre tervezték a soron következõ Dakar rali útvonalának bejelentését, ám azt néhány nappal elhalasztották.

    A hírek szerint a viadal Chile, Peru (és új országként Ecuador) útvonalon haladt volna, ám Chile gazdasági okokra hivatkozva az utolsó elõtti pillanatban lemondta a részvételt, hozzátéve, bízik benne, hogy 2020-ban majd újra vendégül láthatja a mezõnyt.

    Azt már korábban bejelentették, hogy Peru továbbra is az útvonal része marad – s végül kiderült, egyetlen vendéglátó országként rendezi meg a viadalt. Erre korábban nem volt még példa a Dakar történetében.

    Más kérdés, hogy a perui sivatag hatalmas kihívásokat tartogat a mezõny számára – s általa a januári viadal a valaha volt leghomokosabb Dakarok egyike lesz. A dûnés szakaszok ugyanúgy próbára teszik majd az autós, motoros és kamionos mezõnyt, mint a köves utak.

    A sztárok közül Nani Roma, Sébastien Loeb, Sam Sunderland vagy éppen Szergej Karjakin is mesélhetne ezekrõl a kihívásokról – õk mind nagy árat fizettek itt egy-egy apró hibáért, s a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettõs számára is itt ért véget a megméretés, úgyhogy nekik is „jön eggyel” a perui sivatag.

    A nevezés a viadalra hétfõn nyílik meg.

  • Múltidézés Alaszkában

    Múltidézés Alaszkában

    Szalay Balázs harminc éve járt legutóbb Homerben.

    Akkor egy táblával érkezett, amelyre az volt írva angolul: „Munkát keresek”. Ennyi volt az összes angoltudása. Napokig bóklászott a kikötõben, sátorban aludt, míg végül az egyik halászhajón munkát kapott. Tulajdonképpen így kezdõdött a felnõtté válásának története, hiszen azon a hajón tanult meg keményen dolgozni, ott kereste azt a kezdõtõkét, amellyel itthon vállalkozásba fogott.

    Most három évtized után visszatért.

    A világ leghíresebb kutyaszánhúzó versenyére, az Iditarodra érkezett, de ha már ott volt Alaszkában, autózott négyszáz kilométert, s tett egy kitérõt Homerbe.

    „Nagyon vártam a visszatérést, kíváncsi voltam, milyen most a világ halászati fõvárosa – mondta az Opel Dakar Team pilótája. – Azt kell mondjam, nem változott túl sok minden, sõt, szerintem ez az a hely, amely harminc év alatt a legkevesebbet változott. A félszigeten ugyan már laknak emberek, vagyis épültek házak, de a kikötõ olyan, mint régen, a hajók is hasonlóak, sõt, van egy, a Grizzly nevû, amely még most is ott horgonyoz. Annak idején ismertem a kapitányát, tán még mindig benne van a száma a telefonomban…”

    Megvan még a Salty Dog (Sós kutya) nevû kocsma is, amelybe annak idején Szalay gyakran betért egy hamburgerre. Ma már csak szendvicset adnak, de még most is népszerû a hely.

    „Annak idején a Salty Dognak köszönhettem, hogy volt egy-két mellékes melóm, mert a rutinos matrózok mind odajártak elkölteni a napi keresetüket, s amíg ott voltak, némi mellékesért cserébe rám bízták a hajók takarítását – folytatta Szalay. – Így azután a napi hatvan dolláros keresetemet olykor negyvennel is ki tudtam még egészíteni. Csak viszonyításképpen: annak idején építész édesanyám havi fizetése száz dollárnak megfelelõ forint volt. Szóval néha egy nap alatt kerestem annyit, amennyit õ egy hónap alatt. Persze, ezért a pénzért keményen meg kellett dolgozni, állni a jeges vízben napi több órán át. Amikor Alaszkába mentem, csak egy kajakos voltam, egy diák. Itt tanultam meg a küzdést, kitartást, azt hogy miként kell keményen dolgozni. S ott kerestem meg azt a kezdõtõkét, amellyel itthon bele tudtam vágni az elsõ vállalkozásomba. Remek érzés volt visszatérni.”

  • Négylevelű lóhere és szerencsefaktor a sivatagban

    Négylevelű lóhere és szerencsefaktor a sivatagban

    A szerencse nem csupán az életben, a sivatagi versenyzésben is nagyon fontos – ám Szalay Balázs szerint nem lehet karba tett kézzel várni rá, tenni is kell érte.

    Az Opel Dakar Team pilótájának tapasztalatai szerint ugyanis Fortuna nem szegődik ok nélkül az ember mellé – meg kell dolgozni a kegyeiért! A Szalay, Bunkoczi kettős az idén technikai hiba miatt nem tudta befejezni a Dakar ralit (2004 óta először fordult elő, hogy a páros nem ért célba a sivatagi show-n), de a pilóta ebben a konkrét ügyben is látja a pozitívumot, s látja azt is, miből kell tanulni.

    Amikor eltévedtünk a sivatagban, az balszerencse volt, amikor megtaláltuk a helyes utat, szerencse – világított rá Szalay Balázs arra, hogy az élet alapvetően mindig döntetlenre játszik. – Amikor orra estünk, az alapvetően peches sztori volt, de szerencsésen estünk orra, mert egyikünk sem sérült meg és az autónak sem lett nagyon nagy baja, talpra tudtuk állítani. Amikor a harmadik önindító is tönkrement a sivatagban, az balszerencse volt, de szerencsére ennek ellenére ki tudtunk jönni a dűnék közül, nem ragadtunk ott étlen-szomjan egy újabb éjszakára. Persze, vesztegeltünk néhány órát a napon, a sivatagban, de alapvetően szerencsésnek tartom magunkat amiatt, hogy így alakultak a dolgaink. Babonás vagyok, hiszek a szerencsében, ezért is jó érzés számomra, hogy az autónkon ott van a Szerencsejáték Zrt. négylevelű lóheréje, ha csak ránézek, úgy érzem, a legnehezebb helyzetből is van kiút. A Dakaron ez egyébként is nagy igazság. Van, hogy úgy érzed, itt a vége, nincs kiút, de mindig ott van az, csak türelemmel meg kell keresni…”

     

  • A csapat nem adja fel!

    A csapat nem adja fel!

    14 tervezett szakasz, amelyből az autósoknak 13-at, a motorosoknak 12-t tartottak meg, 9000 kilométernyi össztáv, 4500 kilométernyi szelektív szakasz a 40. Dakar ralin.

    Az autós mezőnyben Carlos Sainz a második, a motorosok közt Matthias Walkner az első, a kamionosok között pedig Eduard Nyikolajev a harmadik (valójában meg már a negyedik, hiszen egyet nyert Vlagyimir Csagin versenyszerelőjeként is) győzelmét aratta.

    Szalay Balázs immár 13. alkalommal állt rajthoz a világ legnehezebb terepralis megméretésén – eddig nyolc alkalommal ért célba, Bunkoczi Lászlóval közösen pedig nyolcból hétszer. Az idei megméretésen technikai hiba miatt a negyedik napon búcsúzni kényszerült.

    Az Opel Dakar Team pilótáját arra kértük, értékelje a történteket, és nézzen egy kicsit a jövőbe.

    „Nagyon sok kérdést vetnek fel bennem a történtek, hogy miért estünk ki ilyen hamar, de még így, jó néhány nap távlatából sincs lelkifurdalásom amiatt, hogy feladtuk. Mert nem adtuk könnyen a bőrünket. Egy egész éjszakányi szerelés után nekivágtunk a következő szakasznak, úgy, hogy mindössze tíz percet töltöttünk a táborban, még csak meg sem reggeliztünk, már indultunk is tovább a következő pályára, ahol ugye megint tönkrement az önindítónk a dűnék között. A legutolsónak jövő kamion rántott be minket, hogy elinduljon az autó, ha ott nem fordulunk vissza, hanem bemegyünk a dűnékbe, senki sem lett volna, aki segíthet. Most is azt mondom, jó döntés volt onnan kijönni, mert a szervizkamionunk meg sem tudta volna közelíteni a helyet, és ahhoz nem vagyunk elég gazdag csapat, hogy csak úgy otthagyjuk az autót a sivatagban.”

    A páros, ugye, egy vadonatúj Opel Crossland X-szel vágott neki a távnak, úgyhogy pontosan tudja, mi a feladat az elkövetkező hetekben, hónapokban – finomítani a technikát.

    „Hogy miként alakul a jövő, egyelőre nem tudnám megmondani, de az biztos, hogy amint hazaér az autó, helyreállítjuk. Erre szükség is van, hiszen nagyot estünk vele a dűnéről lefelé, azután pedig addig teszteljük, amíg problémamentes nem lesz az önindító. A hűtését kell jobban megoldani egyébként. A mostani Dakaron kiderült, hogy egy-két további finomításra is szükség van – ha ez mind sikerül, akkor a valaha volt legversenyképesebb autónk áll majd a műhelyünkben. Ez a négy versenynap jó volt arra, hogy meglássuk a helyünket a mezőnyben, s arra jutottunk, hogy ha nincs ennyi gondunk, napi szinten ott tudunk lenni a legjobb harmincban, az meg elég ahhoz, hogy a végelszámolásnál ott legyünk a legjobb húszban. A sportban persze nincsenek „ha”-val kezdődő mondatok, hanem csak tények, s azok azt mutatják, a 2018-as Dakaron nem sikerült végigmennünk. Az Opel Dakar Team azonban nem adja fel, s néhány hónapon belül az is kiderül, merre indul tovább…”

  • Szalay Balázs „legjei” a 40. Dakar rali végén

    Szalay Balázs „legjei” a 40. Dakar rali végén

    A legnagyobb meglepetés
    Az, hogy nem mentünk végig. Mert bár a Dakar kőkemény verseny, 2004 óta sikerült mindig célba érnünk rajta. Most azonban a technikai problémák megakadályoztak ebben.
    Meglepett az is, hogy a Toyoták sokkal jobban teljesítenek, mint a Minik. Mert arra mindenki számított, hogy a Peugeot megnyeri a versenyt, de őszintén mondom, én azt hittem, a Mini meg tudja szorongatni – erre azonban esélye sem volt.

    A legnehezebb szakasz
    Mindenképp a perui szakaszok voltak a legnehezebbek – bárkivel beszélek, ezt mondja. A sok dűnéhez, a sok homokhoz az utóbbi időben nemigen szokott hozzá a mezőny. Ezek miatt a szakaszok miatt mondja azt a versenyzők többsége, hogy mióta Dél-Amerikába költözött a Dakar, ez volt a legnehezebb verseny.

    A legmagasabb pont
    Négyezer-nyolcszáz méteren keltünk át Peruból Bolíviába, ami azért volt különleges, mert leesett a hó és a helyi kamionok elakadtak. A versenyautóval úgy kellett szlalomozni közöttük, az egyiket balról, a másikat jobbról kerülve jutottunk át a hágón. Az autó viselkedésén is lehetett érezni egyébként, hogy magasan vagyunk – az Opel Crossland X ereje elfogyott, egy-egy gázadásnál nem úgy ugrott, ahogy szokott. Lassabban pörgött fel a ritkább levegő miatt, jóval lomhábban mozgott.

    A legjobb nap
    Számunkra nem volt olyan, hogy legjobb. Már az első szakaszon is kellett egy kis pluszt menni, mert nem találtuk meg az egyik waypointot, utána pedig minden nap önindító-problémával küszködtünk. Voltak viszont az egyes napoknak nagyon jó részei, amikor a megmászhatatlannak tűnő dűnéken úgy átmentünk, mint kés a vajon. Amikor lentről felnéztünk az egyik legmagasabbra, emlékszem, hirtelen nem is gondoltam, hogy fel tudunk jutni… A Crossland X azonban simán megbirkózott vele.

    A legkisebb különbség
    Két nappal a verseny vége előtt, 7600 kilométer megtétele után egyetlenegy másodperc választotta el egymástól az éllovas kamazos Nyikolajevet és az ivecós Villagrát a kamionosok mezőnyében. Ha megnézzük az autósok versengését, az első és a tizedik helyezett között majdnem tíz óra a különbség, úgyhogy az egy másodperc elképesztően kicsi különbség. Mint ahogy egészen elenyésző különbség volt aközött a két Mini között is, amelyek a második napon ugrottak egymás orrára. Az is ritka, hogy két autó menjen fel ugyanarra a dűnére ugyanabban a pillanatban, de az, hogy két csapattárs – esetünkben Jazid el-Radzsi és Boris Garafulic – szinte lehetetlen.

    A legkritikusabb helyzet
    Amikor felborultunk, és nem voltunk a nyomon. Félő volt, hogy senki sem jön majd arra, senki sem vesz észre és senki sem segít visszaborítani, behúzni az autót, hogy elinduljon. Az is viszonylag kiélezett pillanat volt, amikor az egyik dűne tetején megálltunk, nem volt önindítónk és semmi másban nem bízhattunk, csak hogy jön valaki és behúz. Az egyik Volkswagen könyörült meg végül rajtunk.

    A legnagyobb csalódás
    Az, hogy nem segítenek egymásnak a versenyzők. A legutolsó emlékem, amikor megálltunk és segítségre szorultunk még 2007-ből való, amikor beestünk két homokdűne közé. Az utánunk érkező kamion egyből megállt, és segített. Most viszont, amikor este ott álltunk egy kötéllel a dűnék között, volt olyan kamion, amelyik lassítás nélkül húzott el mellettünk – annyit sem kérdezett, hogy vízre van-e szükségünk. Ilyen régebben, Afrikában, sőt, még itt Dél-Amerikában sem igen történt meg. Egy kicsit kiábrándító is, hogy ennyire máshogy állnak a Dakarhoz a versenyzők.

    Legjobb versenyző jelenleg a mezőnyben?
    A motorosokat annyira nem követem, úgyhogy nem tudom megmondani, ki közülük a legjobb, de ahogy elnéztem, ott is elég nagy volt a csillaghullás.
    Az autósok közül egyértelműen Stéphane Peterhansel a legjobb – a győzelmei magukért beszélnek. Nem hinném, hogy lesz még valaha valaki a Dakaron, aki ennyit tud nyerni, mint ő. A tizenhárom győzelem brutálisan sok.
    A kamionos mezőnyben jelenleg Eduard Nyikolajev a legjobb szerintem – ezt bizonyítja, hogy volt olyan nap, amikor felborult és mégis megnyerte a szakaszt. Olyan, mint a macska, mindig talpra esik.

  • Jogos, de fájdalmas döntés – Szalayék nem folytathatják

    Jogos, de fájdalmas döntés – Szalayék nem folytathatják

    Vöröslő szemekkel, két-három órás alvás, egész éjszakás szerelés után vágtak neki a keddi szakasznak. Nem adták fel, úgyhogy már csak ezért is megérdemelték volna, hogy átengedje őket a sivatag. Megjegyzendő, a sivataggal nem is lett volna baj, a dűnéket simán vették, a technika ördöge azonban közbeszólt. Az Opel Dakar Team párosa a verseny feladására kényszerült a 40. Dakar ralin.

    Persze, a gyerekbetegségekre számítani kell egy új autó esetében, de arra talán sem Szalay Balázs, sem Bunkoczi László nem gondolt, hogy három nap alatt a harmadik önindító is tönkremegy a Crossland X-ben. Pedig megtörtént, így pedig, utolsó rajtolóként botorság lett volna bevállalni, hogy éjszaka bemennek a dűnék közé.

    „A szakasz felénél felforrt a vizünk, s mire a CP2-nél orvosoltuk a problémát, a mezőny után kellett erednünk – mondta Szalay Balázs. – Mi mentünk be utolsóként a dűnék közé, mögöttünk nem jött már senki más. Egy kamion elakadt előttünk, egy pillanatra elvettem a gázt, és lefulladt az autó. Megint tönkrement az önindító – három nap alatt a harmadik. A mellettünk veszteglő kamion volt az egyetlen esélyünk. Ha ott hagy, akkor minket még kivisz a helikopter, de hogy az autó miként jutott volna ki, nem tudom. A kamion szerencsére berántott, de addigra már ment lefelé a nap, és egyszerűen nem tudtuk bevállalni, hogy önindító nélkül bemenjünk a dűnék közé. Hiábavaló kockázatvállalás lett volna, főleg, hogy utóbb kiderült, a söprögető kamion sem tudott felmenni arra a dűnére, vagyis aki bennragadt, magának kellett boldogulnia. Nagyon sajnálom, mert 2004 óta nem fordult elő, hogy a csapat kiesett volna a Dakaron, de az idén sajnos bekövetkezett. A versenyigazgatóság ugyanis úgy döntött – mivel rengeteg GPS-pontot kihagytunk –, hogy nem folytathatjuk a versenyt. Bár nem örültünk neki, teljesen jogos döntésnek tartjuk és elfogadtuk. Csalódott vagyok, hiszen öt évet vártam arra, hogy visszatérjünk a Dakarra, másrészt viszont nem ostorozom magam, mert úgy érzem, mindent megtettünk, hogy versenyben maradjunk.”

    S hogy mit tett hozzá mindehhez Bunkoczi László?

    „Ott és akkor döntést kellett hozni, és mi a lehetséges következményeket mérlegelve úgy döntöttünk, hogy kijövünk a pályáról. Most nyolcadszor álltunk rajthoz együtt a Dakaron és ez volt az első kiesésünk. Nyilván nem örül neki az ember, de ezek a kudarcok engem megerősítenek. Abban, hogy vissza akarok jönni. Nagyon jól éreztem magam a versenyen és nagyon úgy gondolom, hogy a Dakar éppen nekünk való. Komfortosan érzem magam annak ellenére, hogy volt itt minden: borulás, ásás, veszteglés. Fáj a szívem, hogy nem mehettünk tovább” – mondta Bunkoczi.

  • Nehéz döntést hoztak

    Nehéz döntést hoztak

    Álltak a dűnék között, és megint nem indult a kocsi. A harmadik önindító ment tönkre három nap alatt. Ezúttal azonban annyi különbség volt, hogy Szalay Balázs és Bunkoczi László az előző napi éjszakai műszak miatt utolsóként rajtolt a szakaszon, vagyis mögötte már nem jött senki. Úgyhogy amikor az egyetlen, még látótávolságon belül lévő kamion lehúzta őket egy nagy dűnéről és beindult az Opel Crossland, döntést kellett hozniuk. Belemennek egy hosszú, hosszú dűnesorba, kockáztatva, hogy megint kint éjszakáznak a sivatagban, vagy kimennek a műútra a két csekkpont között. Utóbbi mellett döntöttek.

    Az Opel Dakar Team szervizcsapata, ugye, egész éjszaka szerelt, s reggel hatra sikerült menetképes állapotba hoznia a versenygépet, amellyel előző este a páros leesett egy dűnéről. Szalayék elindultak a tábor felé, hogy elrajtoljanak, de amikor már csak 25 kilométerre voltak, meg kellett állniuk, mert az egyik sor henger megállt. A szervizcsapat utolérte őket, és orvosolta a problémát (egy szenzor ment tönkre), úgyhogy végül a páros elérte a tábort. Mivel a rajt időpontját kitolták, még simán limitidőn belül voltak, úgyhogy néhány társukkal együtt a mezőny után eredtek.

    „A szakasz eleje gyönyörű volt, a rajt után tizenhat kilométert tettünk meg a tengerparton, utána bementünk a dűnék közé, teljesítettünk egy triálos szakaszt, majd megint dűnék következtek és megint triál – mesélte a 13. Dakarján induló Szalay Balázs. – Beértünk a gigantikusan magas homokhegyek közé, és ott felforrt a víz. Mint kiderült, támadt egy lyuk a tartályon, az nyitva maradt és azon az összes víz távozott, így a túlélő, tartalék vizünket kellett beleöntenünk a tartályba.”

    A páros visszament a CP2-re, ott az egyik sportbírónak támadt az az ötlete, hogy szedjék ki a lámpatartó csavart és tömjék be azzal a lyukat. Ezzel a probléma megoldódott, és újra nekifutottak a legnagyobb dûnéknek. Azoknak, amelyeken a mezõny egy része bõszen lapátolt, vagy vissza is fordult, õk viszont simán átjutottak rajtuk.
    „Már lefelé tartottunk a legmagasabb dűnéről, amikor előttünk feltűnt egy kamion. Megálltam, és azonnal lefulladt az autó, onnantól kezdve pedig megint nem indult el. Pedig ez volt a harmadik vadonatúj önindító, amit a fiúk beletettek. És mégis… Hiába nyomtuk a gombot, semmi sem történt. A kamion segített elindulni, de közben elkezdett lemenni a nap, és el kellett döntenünk, mi legyen…” – folytatta Szalay.

    „Túl nagy kockázatvállalást jelentett volna, ha egy szál egyedül bemegyünk a dűnék közé a vaksötétben, főleg úgy, hogy senkire sem számíthattunk, egyszerűen azért, mert mögöttünk már nem jött senki” – folytatta a gondolatmenetet Bunkoczi. (Más kérdés, hogy amikor előző nap még jó néhányan jöttek mögöttük, akkor is csak elvétve álltak meg segíteni a riválisok.)

    „Most, hogy itt ülünk a táborban, azt gondolom, talán tovább kellett volna menni” – mondta Szalay elgondolkodva.

    „Nem, nem kellett volna – cáfolt Bunkoczi. – Minden tőlünk telhetőt megtettünk, mindenhonnan mindenhova mentünk, de a paripa megbokrosodott, az önindító nem akart tovább jönni velünk. Az egyetlen jó döntés az volt, hogy kijöttünk a pályáról és a tábor felé vettük az irányt.”

    Ez volt egyébként az a mért szakasz, amelyen, ha valaki nem ért oda este hatig a CP3-hoz (és a magyar páros nem ért oda), kötelező volt alternatív útvonalat választania, vagyis kikerülnie a dűnesort. Nyilván erre az ő esetükben már nem került sor, úgyhogy Szalayék jelenleg várnak a versenybírák döntésére azzal kapcsolatban, hogy szerdán folytathatják-e a küzdelmet (büntetéssel), vagy sem.

    40. DAKAR RALI
    4. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 444 km, ebbõl szelektív szakasz: 330 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:57:53, 2. Sainz, Cruz (spanyol, Peugeot 3008 DKR Maxi) 1:35 p h., 3. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 3:16 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren (francia, Yamaha) 4:08:23, 2. De Soultrait (francia, Yamaha) 5:01 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 7:10 p h., …29. Gyenes Emanuel (romániai, KTM) 33:11 p h., …79. Dési János (magyar, KTM) 2:26:21 ó h., …112. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 4:17:47 ó h.

    Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 10:36:07, 2. Loeb 6:55 p h., 3. Sainz 13:06 p h. Motorosok: 1. Adrien van Beveren 11:03:23, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 1:55 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 3:15 p h., …29. Gyenes Emánuel 1:34:12 ó h., …85. Dési János 7:47:41 ó h., …104. Saghmeister 9:25:39 ó h.