Címke: Opel Dakar Team

  • Dakar Classic: Régi autók, új inspiráció

    Dakar Classic: Régi autók, új inspiráció

    A 2021-es Dakar sok szempontból különleges lesz, az egyik azonban mindenképpen az, hogy bemutatkozik a Dakar Classic. A főversennyel párhuzamosan zajlik majd tesztjelleggel ez a verseny, amelyen a 2000-es évek előtt gyártott, versenyautók és kamionok vehetnek részt.

    „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a Dakar Classicot, hiszen nagyon sok olyan régi autó áll a garázsokban, ami belefér ebbe a kategóriába – mondta az Opel Dakar Team versenyzője, Szalay Balázs. – A rendezők pedig teljesen más korosztályt, régebbi versenyzőket is meg tudnak szólítani ezzel a sorozattal, amivel nőhet a mezőny létszáma, ami az utóbbi időben azért valamelyest csökkent. A 2021-es Dakarral kapcsolatban ráadásul plusz rizikót jelent a COVID-19 kérdés, hogy egyáltalán hányan adják le a nevezésüket, hiszen Szaúdiban nem olyan jó a járványhelyzet, és ugyanez igaz sajnos Afrikára is, úgyhogy szerintem az Africa Race is veszélyben van. Én személy szerint nem tervezem, hogy januárban bármelyik hosszú távú versenyen rajthoz állok a fenti kettő közül, viszont teljes erőbedobással készülünk a 2021-es szezonra és a 2022-es Dakarra.”

    Dakar
    Fotó: Opel Dakar Team

    De visszatérve még egy kicsit a Dakar Classicra: a nyolcvanas, kilencvenes évek legendás versenygépeire még ma is sokan emlékeznek, és bár ma már nem lennének alkalmasak arra hogy az abszolút győzelemért harcoljanak, ha megfelelően karbantartották és felkészítik őket, akkor képesek lehetnek teljesíteni az embert és technikát egyaránt próbára tévő távot.

    Régóta tudjuk, a jövő gyakran merít inspirációt a múltból. A Dakar pedig mindig is tiszteletben tartotta a múltját, amelynek legendás korszaka volt a nyolcvanas évek, olyan versenygépek részvételével, amely láttán a versenyzők ma is megnyalják mind a tíz ujjukat. A Dakar Classic lehetőséget ad a versenyzőknek arra, hogy újraéljék az egykorvolt kalandokat.

    Szalay Balázs hozzátette, a Classic-sorozat kiírása kapcsán elgondolkodott, hogy talán leporolhatná ő is a régi autóját, amellyel 2000-ben pályafutása során először célba ért a Dakar-ralin.

  • Opel Dakar Team: A Magyar Kupa a tét!

    Opel Dakar Team: A Magyar Kupa a tét!

    Mi történik, ha egy Dakar-páros megpróbálja „ellopni” a vízilabda Magyar Kupát? Nos, akkor nem maradnak el a látványos, akciófilmbe illő jelenetek, hiszen a vízilabdázók nyilván nem adják könnyen a féltve őrzött kincsüket.

    A Sportmarketing Ügynökség csapata forgatta a vízilabda Magyar Kupa népszerűsítését célzó promóciós filmet, s ebben örömmel működött közre a Dakar ralikról jól ismert Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amelynek versenyautója is feltűnik a filmben.

    „Régóta nem nyertünk kupát, gondoltuk, megszerezzük a vízilabdázókét” – viccelődött Szalay Balázs, majd hozzátette, mindig is nagy kedvence volt a sportág, így amikor felvetődött, hogy az általa alapított Sportmarketing Ügynökség vegyen részt a promóciós film forgatásában, örömmel vállalták a felkérést. A vízilabda-válogatott tagjai pedig legalább annyira élvezték a közös kalandot, mint az Opel Dakar Team szervizesei és versenyzői.

  • Opel Dakar Team – A versenyzők döntöttek: elhalasztják a marokkói versenyt

    Opel Dakar Team – A versenyzők döntöttek: elhalasztják a marokkói versenyt

    A Marokkó Desert Challenge szervezői bejelentették, hogy az indulóik 97 százalékának kérésére a szeptemberi versenyüket 2021 áprilisára halasztották el. Az ok a világjárvány, amely Európát ugyanúgy érinti, mint Afrikát – nem beszélve a határok lezárásáról.

    „Ezekben az időkben minden terepraliverseny megrendezése rizikós, főleg, ha azokat Afrikában tartanák meg – nyilatkozta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. – Egyrészt a bejutás miatt, másrészt nagyon nehéz ilyen körülmények között előkészíteni és megrendezni egy ilyen nemzetközi versenyt. Ilyen szempontból sajnos az októberi világkupa-futam és az Africa Race is nagy veszélyben van: benne van a pakliban, hogy az utolsó pillanatban ezeket is le kell majd mondani. Versenyzőként is meggondolja az ember, hogy elindul-e egy ilyen távol lévő versenyre, mert azt már megszoktuk, hogy kockáztatunk a gyorsaság, a jobb eredmény érdekében, de ez nem ilyen jellegű kockázatvállalás, főleg, hogy ebben a sportágban a versenyzők átlagéletkora is elég magas.”

  • Opel Dakar Team: Alternatív megoldások a Marokkó ralin

    Opel Dakar Team: Alternatív megoldások a Marokkó ralin

    A marokkói világkupa-futam szervezői a jelenlegi helyzetnek megfelelően átszabták a terveiket, így az eddigiektől eltérően nem szállodában laknak majd a mezőny tagjai, hanem ahogy régen, egy nagyobb, zárt tábort építenek fel számukra, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzenek a helyiekkel, így óvva a saját és az ő egészségüket.

    Az eredeti terv szerint a verseny Agadirból rajtolt volna, ám ez átalakult, az XXL méretű tábort (ahogy ők fogalmaztak) Mhamid közelében építik fel, Zagorától délre, nomád stílusban, vagyis visszatér egy kicsit a régi Dakarok hangulata.

    Apropó Dakar! A marokkói verseny megrendezése szinte létfontosságú annak érdekében, hogy a gyári csapatok és az amatőrök egyaránt profi és biztonságos körülmények között tudjanak felkészülni a Dakar ralira, hogy tesztelhessék az új fejlesztéseiket, itt ugyanis az autós és a motoros mezőny egyaránt megméreti magát.

    Az autósok esetében az össztáv 2044 kilométer, amelyből 1710 kilométer a mért szakaszok hossza, a navigátorok pedig ugyanúgy előre nyomtatott, színezett itinert kapnak, mint ahogyan a katari világkupa-futamon, vagyis a gyári csapatoknak sem lesz idejük térképszakértőkkel felkészülni, hiszen a rajt előtt fél órával kapják csak meg a roadbookot.

    „Nagyon jól hangzik, hogy végre nem törlésről, hanem módosításról, alkalmazkodásról kaptunk híreket, mert ez azt jelenti, hogy készülhetünk tovább a marokkói világkupa-futamra, amelynek rajtjánál mindenképp ott szeretnénk lenni – nyilatkozta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – Tetszenek a változtatások, mindig is szerettem a nomád táborokat, számomra ezek jelképezik az igazi sivatagi versenyzést, arról nem beszélve, hogy most a járványhelyzet is indokolja – mindenképp óvnunk kell a helyieket, minden tőlünk telhető módon. Ami a színes itinert illeti, szerintem jó rendszer, amely kiegyenlíti az erőviszonyokat, és a versenyzők is egyre inkább hozzászoknak a használatához. Hosszú távon lehet, hogy ez sem megoldás az esélyek kiegyenlítésére, de rövid távon biztosan.”

  • Dakar 2021: Kihívásokkal teli, technikás útvonal!

    Dakar 2021: Kihívásokkal teli, technikás útvonal!

    Arábia, ahogyan még sohasem láttuk – itt a Dakar rali 2021-es útvonala!
    A 43. Dakar ralit január 3-ától 15-éig tartják meg Szaúd-Arábiában – immár második alkalommal vendégeskedik a mezőny a Közel-Keleten.

    A verseny minden egyes mért szakasza új, ami azt jelenti, hogy a versenyzők folytathatják az ország, és az ottani sivatag felfedezését. Az útvonalat úgy állították össze, hogy a mezőny egy hatalmas hurkot ír le, hiszen a rajt és a cél városa is Dzsidda (Jeddah), a pihenőnapot pedig  Ha’il városában tartják, ahol egyébként a helyi terepralisok évről évre összegyűlnek a legrangosabb helyi viadalra.

    A táborok ismerősek lehetnek, hiszen azok közül jó néhány idei helyszínt megtartottak, a szakaszok azonban száz százalékban újak. Ez azt jelenti, hogy a navigátorokra még nagyobb figyelem irányul majd, főleg mivel az itinert immár minden egyes szakaszon csak közvetlenül a rajt előtt kapják meg az indulók.

    „Az egyik legjobb dél-amerikai Dakar volt az utolsó, amikor nem hagytuk el Perut, ezért szerintem egyáltalán nem baj, hogy kizárólag Szaúd-Arábiában zajlik majd a januári verseny – nyilatkozta Szalay Balázs, az Opel Dakar Team pilótája. – Ahogy hallottuk, az elejétől a végéig dűnéken zajlik majd a viadal, ami a versenyzőket biztosan fellelkesíti, hiszen a legutóbbi Dakar átlagsebessége nagyon magas volt, ami állati veszélyes az indulókra nézve. A motorosok sokszor enélkül is a penge élén táncolnak, de az ő védelmükben is született néhány biztonsági intézkedés.”

    Néhány kategória számára digitális itinert adnak ki, egyéb más szabályokhoz hasonlóan ez is arra irányul, hogy egy kicsit lelassítsák a mezőnyt, és hogy biztonságosabbá tegyék a versenyt.

    Éles hang figyelmeztet majd a „lassú zónákra”, ahol csökkenteni kell a sebességet, a motorosoknál limitálják a felhasználható abroncsok számát, és kötelező lesz a légzsákos mellény használata.

    A 2021-es Dakar egy kis időutazást is kínál: bemutatkozik ugyanis a Dakar Classic. A rendes versennyel párhuzamosan teszt-jelleggel zajlik egy klasszikus autós viadal is, amelyre korábban is volt példa. Az  1980 és 1990 között épített versenygépek vesznek részt rajta – a szervezők így tisztelegnek a történelmi viadal legendás korszakai előtt.

    „Mivel az utóbbi években klasszikus autóversenyeket is szervezek, természetes, hogy tetszik a Dakar Classic ötlete – folytatta Szalay. – Az utóbbi években is láthattunk néha klasszikus Dakar-autókat a nemzetközi versenyeken, a nyolcvanas években pedig különösen szép versenyautók száguldoztak a sivatagban, úgyhogy a Dakar Classic nemcsak a nézőknek, a versenyzőknek is hatalmas élmény lesz, sőt, engem is elgondolkodtat a lehetőség, hogy egyszer majd egy régi autóval álljak oda a rajthoz…”
    A nevezés hétfőn nyílik meg a januári Dakar ralira.

  • Szalay sajnálja, de megérti a Silkway rali törlését

    Szalay sajnálja, de megérti a Silkway rali törlését

    A végsőkig kivártak, de nem lehetett tovább halogatni a döntést: a Silkway rali szervezői az orosz sportminisztérium és a helyi autósport szövetség javaslatára törölték a versenyüket, amely július 2-án rajtolt volna Moszkvából, és nyolc szakasz megtétele után Kazanyban ért volna célba.Az immár hagyományosnak tekinthető viadal mind az autósok, mind a motorosok világkupa-sorozatának része lett volna, ám a versenyzők és a szurkolók egészsége megőrzése érdekében a versenyigazgató hosszas egyeztetés után kénytelen volt meghozni a fenti döntést.

    „Mindent előkészítettünk, de ezt a döntést el kell fogadni és meg kell érteni – az egészség teljes prioriást élvez – nyilatkozta Vlagyimir Csagin, a szervezőbizottság elnöke. – A globális helyzet nagyon érzékeny, és a karantén-intézkedések továbbra is érvényben vannak Oroszország nagy részében. Így pedig lehetetlen előkészíteni és megtartani a viadalt. Nem tehetünk mást, a jövő héten elkezdjük szervezni a jövő évi versenyünket, amely izgalmasabb lesz, mint valaha.”

    Az Opel Dakar Team párosát, Szalay Balázst és Bunkoczi Lászlót is érzékenyen érintette a verseny törlésének híre, mert bár az idén nem tervezték, hogy rajthoz állnak a viadalon, sosem kellemes rossz híreket hallani egy rendezvényről, amelyhez az embert szép emlékek fűzik.

    „Nagyon szeretem a Silkway ralit, egyrészt azért, mert lassan tradicionálissá válik, ez lett volna a jubileumi tizedik, másrészt ott értük el az egyik legjobb nemzetközi eredményünket: 2012-ben másodikok lettünk – mondta Szalay Balázs. – Mindig is úgy gondoltam, hogy ez egy nagyon jó verseny, amely hosszú távon akár a Dakar konkurenciája is lehet a táv és az érintett országok miatt. Sajnálom, hogy az idén elmarad, de megértem a döntést: a motorsport helyzete globálisan nagyon instabil lett a járványhelyzet miatt, amelyet a versenyzők és a rendezők egyaránt megsínylenek. Ám bízom benne, lesz még alkalom, hogy ott legyünk a Silkway rali rajtjánál.”

  • Opel Dakar Team: Hazaért a versenyautó!

    Opel Dakar Team: Hazaért a versenyautó!

    Végre újra a csapat műhelyében áll a versenyautó!

    A katari világkupa-futam éppen két hónapja ért véget, a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős kocsija azonban még csak most ért haza. Kalandos útja volt az Opel Grandland X-nek, előbb az olaszok, majd a franciák nem engedték kikötni a kompot, amelynek gyomrában utazott, és még akkor sem lélegezhetett fel a csapat, amikor a hajó végre megérkezett Rotterdamba.

    „Április 7-én kötött ki a komp, 11-én szóltak nekünk, hogy kipakolták a konténerünket, mehetünk érte – mondta Szalay Balázs. – A hollandokkal egyeztettünk, megvoltak a logisztikai papírjaink, az igazolás, hogy ott van az autónk, a német rendőrök ennek ellenére nem engedték át a fiúkat a határon, sőt, visszafordították őket, és egy darabon díszkíséretet kaptak, hogy biztosan hazajöjjenek. Na ezek után vakartuk a fejünket, de végül egy logisztikai cég, a Hellmann sietett a segítségünkre. A kamionjukra egy targoncával rakták fel az Opelt, ők pedig egy zárt fülkében hozták haza, és ma reggel kilenc órakor érkezett meg a műhelybe. Nagyon örülünk, hogy végre itthon van, azért izgultunk érte rendesen. Most új külsőt kap, és a tapasztalatainkra építve elkezdjük rajta a tervezett átalakításokat is, hogy felkészüljünk a Marokkó ralira, amely valószínűleg a legközelebbi sivatagi világkupa-verseny lesz az idén. A fiúk a műhelyben nagyon motiváltak: minden eddiginél jobb versenyautót akarnak fejleszteni.”

  • Opel Dakar Team: Tovább az Opellel!

    Opel Dakar Team: Tovább az Opellel!

    Tizenhat éve tart az együttműködés az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team, azaz Szalay Balázs pilóta és Bunkoczi László navigátor között. A páros 2004 óta versenyez az Opel márkával, a sivatagi viadalokra specializálódott csapat azóta viseli az Opel Dakar Team nevet. Ez a szoros kapocs túlélte a 2008-as válságot (amely az autóipart hasonlóan érintette, mint a mostani, járvány miatti leállások), s a felek a mostani nehéz helyzetben is kitartanak egymás mellett.

    „Megtiszteltetés, hogy az Opel Magyarország kitart mellettünk, bízunk benne, hogy hamarosan szebb idők jönnek, amikor újra elkezdhetünk a versenyzésen gondolkodni, és bemutathatjuk a kívül-belül megújuló Opel Grandland X-et – nyilatkozta a Dakar ralin 14 alkalommal rajthoz álló Szalay Balázs. – Egyelőre erre nincs lehetőség, hiszen versenyek sincsenek, ám a munka nem áll meg, a tervek szerint teljesen megújul a versenygépünk, amelyen az elmúlt évek tapasztalatai alapján hajtunk végre módosításokat kívül és belül egyaránt. Terveink szerint már a nyár folyamán teszteljük az újításokat, és ha októberben megrendezik a marokkói világkupa-futamot, ott élesben is kipróbáljuk az Opel Grandland X-et.”

    Friss hír a Katarból hazatérő versenyautóról, hogy az „őt” szállító komp kikötött Rotterdamban, ott kirakodták a konténert, amelynek most már csak haza kell jutnia Magyarországra, hogy elkezdődhessen a munka a csapat műhelyében.

  • Szalay: „Elveszítettük az összes támogatónkat”

    Szalay: „Elveszítettük az összes támogatónkat”

    Folyamatosan mondják le vagy halasztják a versenyeket – az elmúlt hetekben ez már-már megszokottá válik. Szalay Balázs szerint azonban nem ez a legnagyobb baj… 2008-ban már átéltünk valami hasonlót, a gazdasági válság az összes sportág közül talán az autósportot érintette a leginkább – az autóipar válsága miatt. Most azonban még súlyosabb a helyzet.

    „A 2008-as válság semmi volt ehhez képest, hiszen az autógyárak leállították a termelést, az alkatrész-beszállítók nem szállítanak, az autógyárak pedig sorra mondják fel a szerződéseket, hiszen a marketingbüdzsé csökken ilyenkor leghamarabb. Néhány hét leforgása alatt egymás után veszítettük el a támogatóinkat, még az Opelt is, amellyel lejárt a szerződésünk, és tizenhat év után először nem tudtuk meghosszabbítani. Őszintén megmondom, a mai napon egyetlenegy szponzorunk sincs” – mondta az eddig 14 Dakar ralin induló Szalay Balázs.

    A pilóta elmondta, nagy valószínűséggel a gyári csapatok nagy része kiszáll majd az autósport minden szakágából – legalább egy-két évre –, egyszerűen azért, mert nem lesz más választásuk, és nagyon, nagyon lassan költözik majd újra élet az autósportba.

    „Nagyon nehéz lesz innen felállni, s most nem elsősorban a sportról beszélek, hanem globálisan a gazdaságról – tette hozzá Szalay. – Mert sokan mennek majd csődbe, nagy lesz a munkanélküliség, a cégeknek nem lesz pénzük, és az autósport lesz az egyik utolsó, amelyre piaci alapon pénzt szánnak majd. Én sem tudom, hogy milyen versenyre tudunk majd egyáltalán elmenni az idén és jövőre…”

    Szalay azt még hozzátette: a csapatát mindenképp szeretné együtt tartani, hiszen az elmúlt több mint húsz év alatt számtalan kalandon, nagy győzelmen és nehéz helyzeten mentek át együtt, s ez egységgé kovácsolta őket.

  • Opel Dakar Team: A versenyautó? Még a tengeren!

    Opel Dakar Team: A versenyautó? Még a tengeren!

    Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

    Az Opel Dakar Team kettőse több, mint egy hónapja, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen – és kategória-negyedikként – ért célba Dohában, majd a csapat annak rendje és módja szerint berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.

    Az ismert nemzetközi járványhelyzet miatt azonban ez a teherhajó azóta sem kötött ki.
    „A verseny után az autót beraktuk egy konténerbe, ami egy hajó gyomrában elindult Genova irányába, és azóta is a tengeren hánykolódik. A koronavírus-járvány miatt ugyanis lezárták az olasz kikötőt, és Marseille lett az új úticél. Csakhogy a franciáknál is romlott a helyzet, úgyhogy már ők sem fogadtak hajókat, így jelenleg Rotterdam felé hajózik a Grandland X, ahol a tervek szerint holnap köt majd ki – mondta Szalay Balázs. – Ez nem jelenti azt, hogy akkor meg is kapjuk, a procedúra eléggé megváltozott a járvány miatt, így április 11-étől vehető át a konténer. Eredendően a kocsit traileren hoztuk volna haza, de a mostani helyzetben valószínűbb, hogy konténerrel együtt felrakják majd egy tehervonatra. Persze, egyelőre ez sem biztos… Várunk.”