Címke: önkritika

  • Norris önkritikus volt a Perezzel való csatáját követően

    Norris önkritikus volt a Perezzel való csatáját követően

    A McLaren Forma-1-es versenyzője Lando Norris szerint „egy sz*r versenyző” volt a Sergio Perez elleni utolsó körös csatájában a most vasárnapi Abu Dhabi Nagydíjon.

    Az újonc brit közvetlen az élmenők után, a hetedik helyen haladt, amikor a verseny utolsó részében elkezdte támadni őt a Racing Pointnál versenyző Perez. A mexikói ugyan sokkal frissebb kemény abroncsokkal rendelkezett, a brit fiatal sokáig maga mögött tudta tartani őt. Azonban a verseny utolsó körben Pereznek végül sikerült dűlőre jutnia Norrisszal szemben. A tizenegyes kanyarban a külső ívről sikerült maga mögé utasítania a fiatal britet. Norris a védekezéséről csak annyit mondott, hogy nem volt elég jó és hogy túlságosan fair volt Perezzel szemben.

    „Ez most úgy fog hangozni, mint ha annyira borzalmas lennék, azonban a tizenegyes kanyarban tudott megelőzni, ráadásul a külső ívről, közvetlen a GP2-es boxokat követően” – mondta csalódottan a brit, aki így nem tudta megelőzni a mexikóit az egyéni pontversenyben. „Igen, védekeztem, a belső ívre húzódtam, ő pedig maradt kívül. Kicsit zavart is voltam, hogy valami hülyeséget csinálok, azonban nem voltam kellően erőszakos.”

    „Nem változtattam meg a gondolkozásomat eléggé. Az egész versenyen nyugodtan versenyeztem: vigyáztam az első és a hátsó gumikra, nem is mentem valami gyorsan és abban a csatában erőszakosnak és agresszívnak kellett volna lennem, egy szóval változtatnom kellett volna a mentalitásomon.”

    „És nem ezt csináltam lényegében. Nem gondoltam volna, hogy képes lesz ott tartani a külső íven az autóját. Szimplán beljebb kellett volna engednem az autómat és kevesebb helyet hagyni neki. Fejben egy sz*r versenyző voltam abban szituációban, ugyanis ezen a versenyen előtte kellett volna, hogy célba érjek. Azonban ez mégsem sikerült. Emiatt vagyok mérges, amúgy a verseny jó volt, azonban minden csak erre a pillanatra vezet rá, szóval erről ennyit.”

    Norris kirohanását tovább fokozta az a tény, hogy Perez ezzel az előzésével megtarthatta a tizedik helyét az összetett pontversenyben a brittel szemben, akinek számos alkalommal volt pechje az idei szezonban. „Meglepett, hogy sikerült körökön keresztül magam mögött tartani őt, ugyanis köztudott, hogy a Racing Pointok nagyon gyorsak az egyenesekben.  Ráadásul még a gumijai is sokkal frissebbek voltam az enyéimnél. Örültem a mai teljesítményemnek, azonban ez az egy hiba mindent tönkretett.”

    Perez szerint a Norris elleni manővere karrierje egyik legnagyobb manővere volt. A mexikói azt is kiemelte, hogy a McLaren brit újonca rendkívüli mértékben fair volt a kerék a kerék elleni csatában. „Ez remek a számára, mert még rendkívül fiatal, azonban nagyon agresszív, de emellett rendes is,” – véli a Perez. „Mindig remek érzés olyan versenyzők ellen csatázni, mint ő. Tudod, hogy nagyon nehéz és szoros lesz, ugyanakkor azt is tudod, hogy mindig tiszta lesz a kettőtök közötti harc, azaz soha nem fogtok összeütközni.”

  • Alesi: Leclerc önkritikus, Verstappen nem

    Alesi: Leclerc önkritikus, Verstappen nem

    Az olasz La Gazzetta dello Sport megkérte Jean Alesi-t, mondja meg, szerinte miben különbözik Charles Leclerc és Max Verstappen. A francia ex-versenyző szerint míg a monacói tud önkritikát gyakorolni, addig holland vetélytársa erre nem képes.

    ,,Ők ketten teljesen más karakterek, ami azt eredményezheti, hogy más irányba fejlődnek tovább. Charles mindig megbeszéli magával a dolgokat, és nagyon kritikus önmagával szemben. Emlékezzünk vissza csak a hockenheim-i hibájára, vagy arra, amit Bakuban követett el. Visszatekintett rájuk, analizálta őket, majd javított saját magán és a hozzáállásán.”

    Alesi szerint Verstappen Leclerc az ellentettje, ugyanis ő általában azt hiszi, hogy a problémák mástól erednek, és nem fordul meg a fejében az, hogy akár ő is okozhatja azokat a gondokat.

    ,,Nos, sokkal nehezebb tovább fejlődni versenyzőként, ha ilyen mentalitással rendelkezik valaki.”-utalt a holland viselkedésére a francia.

  • Vettel: A nyomás ami alá saját magam helyezem, nagyobb bármi másnál

    Vettel: A nyomás ami alá saját magam helyezem, nagyobb bármi másnál

    Sebastian Vettel visszatért arra a helyszínre, ahol tavaly a vesszőfutása elkezdődött, oda ahonnan olyan baklövésekkel teli sorozatot zúdított magára, mely, során elbukta a 2018-as bajnoki címet. A német a csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, tudatában van hibái számával, és azzal hol lehetett volna jobb, viszont a legnagyobb kritikát ő fogalmazza meg saját magával és ő maga teszi a saját vállára a legnagyobb nyomást nem a Ferrari, vagy a külvilág.

    A német versenyző előző futama sem sikeredett jól, ugyanis egy rosszul felmért helyzet miatt kilökte a versenyből Max Verstappent, akinek ennek hatására a dobogóról szőtt álmait fel kellett adnia, sőt Vettel saját versenyét is tönkre tette, ugyanis büntetésének hála az utolsó helyen fejezte be a versenyt. Tavaly még a pontversenyt vezető pilóta képében tetszelgett, idén pedig a negyedik helyen áll a tabellán 100 egységgel kevesebbet gyűjtve, mint fő riválisa, ám ezek dacára sem érzi azt, hogy túl nagy teher nyomná vállát, továbbra is hiszi, hogy egy napon sikerülhet megvalósítania álmát és nyerni fog egy címet a Ferrarival.

    ,,Mindig saját magamat helyezem nyomás alá, ezért nem tudok, boldog lenne, ha valami nem jól sikerül. Úgy vélem a legfontosabb az, hogy a jó úton haladva tudjak teljesíteni, tehát ha valami balul sül el, és hibázom, akkor egyszerűen nem tudok örülni, míg azt helyre nem hozom. A nyomás, tehát ami alá magamat teszem sokkal nagyobb, mint bármilyen másik külső tényező. Mindig is ilyen voltam, már egészen kicsi korom óta. Úgy vélem ez a legjobb, legegyszerűbb és legegyenesebb módszer, ami alapján el tudok számolni magammal. Tudom, mit rontottam el, és mit csináltam jól, továbbá tudatában vagyok annak is, mikor volt lehetőségem arra, hogy jobban szerepeljek. Szerintem mindig mi vagyunk saját magunk legnagyobb bírálói akármi is történjek. Ezért a Ferrarinál versenyezni nem egy teher, hanem kiváltság. Természetesen a célom, és a csapat célja az, hogy visszavezessük az istállót a győztesek utcájába. Ha ez sikerül, akkor jobbak lesznek az esélyeink a bajnoki címért folytatott küzdelemben is.”

    Vettel úgy véli, csatlakozása óta sokat fejlődött a Scuderia, ám azt elismerte, hogy mindig az utolsó lépés hiányzik nekik ahhoz, hogy végre igazán odaérjenek és megszerezzék a legfényesebb trófeát, és végre legyőzzék a Mercedest.

    ,,Úgy vélem a dolgok a jó irányba haladnak, ha az összképet nézzük, ám ez a szemléletmód nem mindig tud megfogni, főleg akkor, ha tudod, nem ott vagytok, ahol szeretnétek lenni. Tudjuk, hogy a Formula 1 világában mindenki rövid látó és csak a mosttal foglalkozik, ami rendben van, ez része a játéknak, de összességében elmondhatom, a dolgaink jó ütemben haladnak, még mindig hiányzik az a bizonyos utolsó lépés, a legfontosabb elem, de tudom, hogy előbb-utóbb az is meglesz.”

  • Bottas: Néha azt mondom magamnak, te egy p**ci vagy, egy idióta

    Bottas: Néha azt mondom magamnak, te egy p**ci vagy, egy idióta

    Valtteri Bottas egy nemrég készült interjúban elárulta, neki nincs szüksége pszichológusra, mint anno Nico Rosbergnek, neki elég az, ha a tükörben lévő fickóval elbeszélgethet. Ezt a gondolatmenetet tovább fűzve hozzátette, olykor elég kemény beszélgetést folytat önmagával, ezért nem fél a külvilágtól jövő kritikáktól, mert ő sokkal határozottabban lép fel saját magával szemben.

    A finn nem adta fel az idei küzdelemét, úgy véli, le tudja győzni csapattársát, Lewis Hamiltont és világbajnok lehet év végén. Kettőjük között a pont különbség 39 egység, így a nastolai pilóta álmai annyira nem elérhetetlenek. Most, hogy felfedte futam utáni rituáléját, nem fél attól, hogy kinevetik, sőt el is árulta, miket szokott mondani magának, mikor a tükörben áll.

    ,,Néha azt mondom magamnak: Te egy p**ci vagy, egy idióta, máskor meg azt, hogy te vagy a legjobb. Egyszerűen csak szeretek magammal őszinte lenni. Mindig van lehetőség a fejlődésre, de arra is, hogy kifogásokat gyárts, ez nem csak nálunk van így, minden sportban megtalálhatók ezek a dolog, azonban nekem az segít, ha beismerem a gyengeségeimet, és mellette kiemelem az erősségeimet is. Sokkal éhesebb vagyok a sikerre, mint valaha, ez az egyik legnagyobb erényem. Tudom, még a saját személyes céljaimon kívül még nem értem el semmit az F1-ben, ezért is dolgozom keményebben mert változtatni szeretnék ezen.” – árulta el Bottas az ESPN-nek.

  • Vettel elárulta, Hamiltont tiszteli a legjobban

    Vettel elárulta, Hamiltont tiszteli a legjobban

    Sebastian Vettel elárulta, mióta egymás ellen versenyeznek egyfajta kölcsönös tisztelet alakult ki közte és Lewis Hamilton között.

    A páros évek óta küzd azért a bizonyos legfényesebb trófeáért, ezalatt az idő alatt, viszont Hamilton gyűjtött több világbajnoki címet, és döntött meg számtalan rekordot, amivel kivívta német ellenfele maximális elismerését és tiszteletét.

    ,,Nem arról van szó, hogy a többi versenyzőt nem tisztelem, azonban Lewis esetében ez más, nála különösen érezem, hogy ez az egész kölcsönös. Elismerem a teljesítményeit. Ha nem enyém a győzelem, hanem ő szerzi meg, vagy valaki más, akkor el kell ismerni és tisztelni kell azt az eredményt, amit az illető elért. Túl sok időt töltünk el azzal, hogy szenvedünk és panaszkodunk és túl kevés időt szánunk a dicséretekre. Olyan világban élünk, ahol minden túl gyorsan történik, nincs időnk arra, hogy megcsodáljuk az igazán kiemelkedő teljesítményeket, amit én személy szerint sajnálok. Nagyon gyorsan feledésbe merülnek a dolgok, ugyanis valahol már a következő történet íródik.”

    Vettel elmondta, az a négy világbajnoki cím, amit még a Red Bullal szerzett, enyhítette a nyomást, ami a vállára nehezedett és sokkal alázatosabbá is vált általuk.

    ,,Tudom, hogy legyőzhető vagyok, vannak olyan napok, amikor mások sokkal jobbak nálam. Nem szeretem ezt, de attól még igaz.”