Címke: Omán

  • Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Mazepinnek gondjai voltak az amerikai beutazási vízumával

    Két orosz autóversenyzőnek is gondot okozott a beutazás Amerikába a hétvégi Amerikai Nagydíjra. Irina Sidorkova női versenyző, a tervek szerint a W Series betét futamon indult volna a hétvégén Austinban, de az amerikai hatóságok nem adtak neki vízumot. A Tass hírügynökség így idézte őt:

    A szezonomnak vége, nem adták meg a vízumot. Kétszer utasítottak el: Először az ománi amerikai nagykövetségen tartott interjún, majd akkor is, amikor a W Series, az F1 és egy kongresszusi képviselő az utolsó pillanatig próbálta megoldani ezt a kérdést.”

    Elmondása szerint életében először fordult elő, hogy vízum miatt nem tudott versenyezni egy országban:

    „Csak annyit akarok mondani, hogy orosz versenyző vagyok, és büszke vagyok rá. Folytatni fogom, bármi áron.”

    A Forma-1 egyetlen orosz pilótájának, Nyikita Mazepinnek is hasonló gondjai voltak, árulta el csütörtökön az orosz RBC-nek:

    „Bárcsak tovább maradhattam volna még itthon egy ilyen hosszú út előtt, de a többi orosz versenyzőhöz hasonlóan nekem is gondjaim akadtak az amerikai vízum megszerzésével. A másik ország, ahol végül sikerült vízumot szereznem, Mexikó volt. Logisztikai szempontból ez messze nem volt a legideálisabb megoldás.”

    Még az Alfa Romeo csapatmenedzserének, Beat Zehndernek is gondjai voltak azzal, hogy a futam hétvégéjére az USA-ba utazzon, pedig Svájcból utazott az Egyesült Államokba. Ráadásul, több törölt járattal is küzdenie kellett:

    „Ez volt a leghosszabb utam – összesen 38 óra volt, és egy nappal később érkeztem a tervezettnél.”

  • A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar öt évig Szaúd-Arábiába megy!

    A Dakar Rally elhagyja Dél-Amerikát, és egy új korszak kezdődik, mert öt évre sikerült megállapodni 2020-tól kezdődően Szaúd-Arábiával. A Dakar szervezője az ASO a világ leghíresebb terepraliját 2009 óta Dél-Amerikába vitte, mert 2008-ban Mauritániában terroristaveszély volt, ami miatt le kellett mondani az ezidáig utolsó afrikai megmérettetést.

    A Motorsport.com értesülését a promóter nem erősítette meg egyelőre, de heteken belül várható a hivatalos megerősítés. Idén a Dakar teljes egészében egy országban, Peruban zajlott. A szomszédos dél-amerikai államok, így Chile, Ecuador vagy Bolívia nem tudtak megegyezni az ASO-val. Miközben egy újabb dél-amerikai verseny lehetősége benne volt a kalapban, folyamatos egyeztetésben álltak már közel-keleti államokkal, illetve Dél-Afrikával.

    A korábbi versenyigazgató, Etienne Lavigne még januárban kitálalt:

    „Az igazság az, hogy nagy a nyomás rajtunk, hogy véglegesítsünk egy projektet 2020-ra, és az azt követő időszakra mielőbb. Három vagy négy hónap múlva ha nem tudjuk biztosítani az esemény iránti elkötelezettséget, akkor máshova kell mennünk, nem engedhetünk meg még egyszer olyan helyzetet, mint amilyenben voltunk az elmúlt hónapokban.”

    Az öt éves szerződés első évében a fővárosból Rijádból indul majd a verseny, ami megfelelő biztonságot nyújt az ASO-nak. Ahogy az idei Dakar győztese, Nasser Al-Attiyah így nyilatkozott:

    „Boldogok vagyunk, hogy a Dakart a régiónkban üdvözölhetjük. Otthonról Katarból 30 perc alatt Szaúd-Arábiában tudok lenni. Szeretjük Dél-Amerikát, az ottani embereket, hihetetlen államaik vannak. de el kell fogadnunk a szervezők döntését. Amikor Afrikáról Dél-Amerikára váltottunk, nem örültünk neki, mert Afrikában akartuk folytatni, de hamar megszoktuk Dél-Amerikát is. Ugyanez fog történni Közel-Keleten is, mert ez is egy nagy piac.”

    Egyesek megkérdőjelezték, hogy miképp fogja kezelni Szaúd-Arábia azt, hogy százával érkeznek idegenek,  hiszen 2018 végén vízumkényszert vezettek be, illetve lesznek női versenyzők, csapattagok, szervezők és újságírók is.

    Al-Attyah biztos benne, hogy meg fognak felelni, mert a sport a politika felett áll, és kivételt tesznek máris csak azért, hogy a Dakar a régióba költözzön. A Toyota versenyzője így folytatta:

    „Kétszer is versenyeztem már Szaúd-Arábiában, ez egy csodálatos hely, kedves emberekkel. Biztos vagyok benne, hogy a Dakar is jól fogja magát itt érezni. A terv az, hogy először 100%-ban Szaúd-Arábiában menjenek, idővel pedig mehetnek még olyan országokban, mint Omán, Jordánia vagy Egyiptom.”

    Szaúd-Arábia nem szűkölködik majd kihívásokban, hiszen ott az arábiai sivatag, de az asszír hegység is szolgálhat meglepetésekkel, akár -2 és 30 Celsius közötti hőmérsékletekkel januárban.