Címke: olasz sajtó

  • Olasz sajtó: Cowell visszautasította a Ferrari ajánlatát

    Olasz sajtó: Cowell visszautasította a Ferrari ajánlatát

    Az olasz sajtó információi szerint Andy Cowell, a Mercedes egykori motorguruja visszautasította a Ferrari ajánlatát.

    A Scuderia a motorrészlegére keres egy vezetőtervezőt, ugyanis a 2020-as autó és erőforrás nem váltotta be a hozzájuk főzött reményeket. A vörösök hirtelen a középmezőnyben találták magukat, és lemaradásuk a Mercedeshez képest nagyobb lett, mint eddig bármikor.

    Charles Leclerc korábban úgy fogalmazott, hogy az SF1000 esetében magával a csomaggal van probléma, ami főként annak köszönhető, hogy a Ferrarinak át kellett tervezni a hajtásláncát, miután kiderült, hogy valamivel trükközhettek tavaly a motorok körül. A csapat már bejelentette, hogy átszervezi a technikai részlegét annak érdekében, hogy javulást érjenek el a következő évekre nézve.

    Az olasz média úgy tudja, hogy a maranellói gárda meg is kereste Cowellt, hogy szervezze újra a motorrészleget, ám a Mercedes korábbi szakembere nemleges választ adott a Ferrarinak. A sajtó ezen felül kiemelte, hogy a Scuderia erőforrásaira manapság rá jár a rúd. Silverstone-ban Sebastian Vettelnek akadtak problémái a motorral, míg Spanyolországban Charles Leclerc járt pórul.

    ,,A többiek úgy működnek, mint egy svájci óra. Miért? Nyilvánvalóan van valami baj az erőforrással.”

  • Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtó: Belgiumban fog szerződést kötni Vettel és az Aston Martin

    Sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel egy több évre szóló kontraktus fog aláírni a Belga Nagydíjon.

    A májusi bejelentés óta a Forma-1 szereplői azt találgatják, vajon melyik csapatnál fog versenyezni jövőre a német pilóta. Eleinte még a McLaren és a Mercedes is esélyesnek számított, ám a wokingiak Daniel Ricciardo mellett döntöttek, míg a csillagosok a jelenlegi párosukkal szeretnék folytatni a munkát. Ezután az Aston Martin/Racing Point és a Red Bull emelkedett a lehetséges opciók közé A Bikák azonban már többször is elmondták, 2021-re nem tudnak helyet biztosítani egykori pilótájuknak. Ugyanakkor Alex Albon teljesítménye miatt akár felszabadulhat egy hely az osztrákoknál. A kanadai-brit istálló eleinte cáfolta a híreket, majd elismerték azt, hogy beszélnek Vettellel, ugyanakkor azt is kihangsúlyozták, hogy mindkét versenyzőjüknek érvényes szerződése van 2021-re.

    A Krone Zeitung azonban úgy tudja, hogy a négyszeres világbajnok és az Aston Martin a következő futamon fog megállapodni. A La Gazetta dello Sport is megerősítette ezt a pletykát, sőt az olaszok azt is tudni vélik, hogy Vettel fizetése 15 millió dollár lesz évente.

    Pérez szponzorai akcióba lendültek:

    További sajtóértesülések szerint a mexikói versenyző támogatói meg akarják akadályozni azt, hogy a 30 éves versenyző elveszítse ülését Vettellel szemben. Mivel Lawrence Stroll birtokában van a csapat, vajmi kevés esély van arra, hogy saját fiát küldi el. Maga Pérez is elmondta korábban, megértené, ha így döntene a kanadai milliárdos, ugyanis apaként át tudja érezni a helyzetet. Ugyanakkor a Spanyol Nagydíj hétvégéjén Pérez már azt nyilatkozta, hogy a csapat azt közölte vele, hogy folytatni akarják a közös munkát.

    A német Speedweek szerint a pilóta magabiztossága abból fakadhat, hogy a szponzorai készek és hajlandóak még több pénzt fizetni azért, hogy a mexikói megtarthassa ülését.

  • Olasz média: Binotto napjai meg vannak számlálva

    Olasz média: Binotto napjai meg vannak számlálva

    A Ferrari fontolóra veheti csapatfőnöke, Mattia Binotto elbocsájtását abban az esetben, ha a 2020-as szezon nem vesz egy komolyabb fordulatot az olaszok szempontjából.

    A Corriere dellal Sera a Ferrari GT főnökét, Antello Colettat említi meg, mint lehetséges utódja Binottonak, akinek egyébként ez volna a második éve a vörösök csapatfőnökeként.

    Maurizio Arrivabene helyére érkezett 2019 elején. Binotto első éve eredményeket tekintve nem is sikerült olyan rosszul, hiszen kilenc pole pozíciót és három győzelmet sikerült szereznie a gárdának, ezzel pedig a Mercedes mögött második helyen zárták a konstruktőrök bajnokságát. Ám a 2020-as szezon első két versenye után nem állnak ilyen rózsásan, ugyanis ezen versenyek a lehető legrosszabbul sikerültek a vörösöknek, (főleg a második) így most 19 ponttal a bajnokság ötödik helyén állnak csupán – miközben a Mercedeshez viszonyítva már 61 pontos lemaradásuk van- szóval igazán csalódást keltő volt a szezonkezdés.

    Összehasonlítva a tavalyi autóval, az SF1000 úgy tűnik rengeteg tempót veszített, ami azzal lehet összefüggésben, hogy az FIA rájött arra a trükkre, amit állítólag a Ferrari használt a tavalyi motorjukban, üzemanyag-átfolyás téren.

    Sőt, a cikk kimondja, hogy: „A legnagyobb problémát a félresikerült aerodinamika, illetve a motor miatti erőveszteség jelenti.” Mindeközben Binotto belement abba, hogy a koronavírus miatt kialakult helyzetre tekintettel a főbb alkatrészeket fagyasszák be.

    Úgy tartják a magyarországi hétvége sorsdöntő pillanata lehet a szezonnak, mivel Bionottonak ott lesz a nyomás a vállán, miszerint a csapatának tudnia kell azonnali javulást mutatnia.

  • Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtó: Vettel és Alonso egymással küzd az Aston Martin egyik üléséért

    Olasz sajtóértesülések szerint Sebastian Vettel és Fernando Alonso is azért harcol, hogy megkaparintsa a jövőre Aston Martin néven futó Racing Point egyik ülését.

    Miután a német és a Ferrari bejelentette, hogy jövőre elválnak útjaik a pilótapiac felbolydult. Carlos Sainzot szerződtette a Scuderia a négyszeres világbajnok helyére, míg a spanyol „ülését” Daniel Ricciardo veheti át. A Renault-nál így megüresedett egy hely, amire a pletykák szerint Vettel és Fernando Alonso is esélyes lehet.

    A négyszeres világbajnok ugyanakkor nem tett le még a Mercedesről sem. Ugyan Toto Wolff elismerte, hogy nem a 32 éves pilóta az elsősszámú kiszemeltjük, ám azt is hozzátette, hogy bármi megtörténhet, így akár az is, hogy a német a csillagosoknál köt ki. A La Gazetta dello Sport szerint ugyan Vettel a Renault-val is felvette a kapcsolatot, ám gyorsan kiderült, hogy nem egyeznek a számításaik, így a heppenheimi a Racing Point felé fordult.

    Az olasz lap úgy tudja, hogy egy több éves kontraktusról tárgyal Vettel a kanadai-brit istállóval, és egyenesen Lance Stroll helyére érkezne. Ugyan meglepő az, hogy pont a kanadaitól búcsúznának, ám Sergio Pérez szerződése szinte érinthetetlen, ugyanis a szponzorain keresztül 15 millió érkezik a csapat kaszájába. A történet itt azonban még nem ér véget, azt is tudni vélik, hogy a négyszeres világbajnok 12 millióért szerződne az alakulathoz, sőt mivel fizetése jóval kevesebb lenne, mint eddig,  részesedést is kapna a csapatból.

    Ugyanakkor Lance Strollnak sem kelle majd aggódnia, ugyanis a pletykák szerint őt a Mercedes vinné magához Lewis Hamilton mellé. Ha beigazolódnak a német sajtó korábbi információi és valóban Toto Wolff és Lawrence Stroll irányítja majd a csillagosokat, akkor könnyen elképzelhető, hogy Valtteri Bottas helyére érkezik a kanadai. A Daimler, mint névadó és motorszállító továbbra is maradna az istállónál, így lecsökkentve a kiadásaikat, ám az irányítást Strollnak adnák át.

    Ám nemcsak Vettel érdeklődik az Aston Martin iránt, hanem Fernando Alonso is. A spanyol így a Renault listáján is, és a Racing Pointén is helyet kapott. Az olasz lap szerint a kétszeres világbajnok is tárgyalásokat folytat Lawrence Stroll-lal, így pedig a Vettel-Alonso csata egy másik formát öltve indulhat újra.

     

  • Turrini: Hamilton már kikosarazta a Ferrarit

    Turrini: Hamilton már kikosarazta a Ferrarit

    Leo Turrini szerint a Ferrari már megkörnyékezte tavaly Lewis Hamiltont.

    A brit versenyző szerződése év végén lejár, ám úgy tűnik, hogy marad a csillagosoknál. Ugyanakkor azok a pletykák, amik szerint Hamilton vörös overallt húzhat jövőre, nem halkulnak el. A bennfentesnek számító olasz újságíró nemrég azt nyilatkozta, a hatszoros világbajnokot eleinte hajlott arra, hogy vörösökhöz szerződjön, ám később visszakozott és közölte a Scuderia elnökével hogy a Mercedesszel akarja megdönteni a Ferrari és Michael Schumacher rekordját.

    ,,John Elkann, tavaly nyáron érdeklődött Lewis Hamiltonnál, hogy mi lenne a véleménye egy esetleges csapatváltásról. Hamilton pozitívan állt Elkann ajánlatához, ám később meggondolta magát. A Ferrari tudtára adta, hogy a Mercedesnél akar maradni, mert velük akarja megdönteni Michael Schumacher rekordját. Ez csalódással töltötte el Elkannt, aki később tájékoztatta Hamiltont arról, hogy a Ferrari mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy megtörjék a sikersorozatát. Várnunk kell arra, hogy újra elkezdődjön a szezon, és aztán meglátjuk, hogy mivel tud előhozakodni a Ferrari.” -nyilatkozta Turrini a Sky Italiának.

  • Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz sajtó: Akár Montezemolo is lehet az FIA új elnöke

    Olasz lapértesülések szerint a Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo is azon jelöltek között van, akik átvehetik  Jean Todt helyét és az FIA élére állhatnak.

    Pino Allievi, az Autosprint szakírója írta meg a lap hasábjain, hogy az olasz üzletember is lehetséges jelöltek között van, akik átvehetik a francia pozícióját. Todt mandátuma jövőre lejár, és a szabályok szerint újraválasztani már nem lehet, ezért 2022-től egy új vezetőt köszönthet majd a Szövetség. A francia még nem nevezte meg lehetséges utódját, ám sejtések szerint a korábbi rally versenyző Mohammed Ben Sulayem sejk a legesélyesebb a posztra.

    A választást szavazásos úton ejtik majd meg, amin a nemzeti automobil szövetségek képviselői voksolhatnak. A szavatok egyenlőek, így nem fordulhat elő az, hogy egy olyan ország szava, ahol nagyobb jelentősége van a motorsportnak többet nyom a latba.

    Az olasz lap viszont úgy tudja, Todt nem Montezemolot fogja támogatni, a Ferrari egykori elnöke mellett Bernie Ecclestone áll, aki jelenleg brazil birtokán tölti napjait.

    Miután napvilágot látott az elmélet, az itáliai sajtó kíváncsian várja, hogyan reagál az érintett a feltételezésekre. Kevésbé hiteles források szerint egy másik olasz is közbeszólhat és elorozhatja a hőn áhított posztot. Egyes pletykák szerint tehát Flavio Briatore is a jelöltek között van, sőt Alejandor Agag, David Richards és Stefano Domanicali neve is bekerült a „kalapba”

  • Sajtó: Így akarja megtartani a Ferrari Sebastian Vettelt

    Sajtó: Így akarja megtartani a Ferrari Sebastian Vettelt

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari több évre szerződtetné le Sebastian Vettelt.

    Nemrég a La Gazetta dello Sport számolt be arról, hogy a Scuderia csak egy évre marasztalná a négyszeres világbajnokot, továbbá fizetését is drasztikusan lecsökkentenék. Az olasz lap szerint a német nagyon nem volt elragadtatva ettől és elutasította az ajánlatot.

    Később az F1-insidernek egy bennfentes elmondta, hogy csak egy „vicc” ajánlatról volt szó, ám Vettel nem igazán tartotta poénosnak a történteket. Továbbá a német lap nemrég megtudta, hogy Mattia Binotto legalább két évre hosszabbítana a négyszeres világbajnokkal. A koronavírus miatt viszont fizetése jócskán lecsökkenne.

    Ugyanakkor ha Vettel  távozásra adná a fejét, többen is a McLarennél tudnák őt elképzelni, míg Ralf Schumacher szerint, csak a Mercedes lehet opció nála. Helyére viszont Daniel Ricciardo, Carlos Sainz és Antonio Giovinazzi pályázhat. Mindkét pilóta szerződése lejár az év végén, így szabadon igazolhatnának a Ferrariba, ha megüresedne a német „széke”. Eddie Jordan úgy véli, plusz egy elemet még hozzá kell adni az egyenlethez. Az ír ex-csapatfőnök nemrég megjósolta, ha a Mercedes eladja gyári csapatát akkor Lewis Hamilton piros overallra fog váltani.

    Binotto már korábban is elmondta, hogy a négyszeres világbajnok megtartása élvez náluk porítást, ezért igyekeznek megegyezni a némettel.

  • Olasz sajtó: Hamilton követeléseinek nem tud eleget tenni a Ferrari

    Olasz sajtó: Hamilton követeléseinek nem tud eleget tenni a Ferrari

    Olasz lapértesülések szerint  azért nem jöhet létre a Ferrari-Lewis Hamilton páros 2021-ben, mert a Scuderia nem tudna eleget tenni a brit követeléseinek.

    Charles Leclerc szerződése 2024-ig érvényes, míg Sebastian Vettel kontraktusa idén lejár, így lenne egy szabad helye a vörösöknél. Ugyan Mattia Binotto elmondta, hogy nálunk a német megtartása élvez prioritást, ám a média értesülései szerint az első ajánlatot visszautasította a német. A Ferrari egy évre akarta csak meghosszabbítani Vettel kontraktusát, míg fizetését 10-15 millió euróra csökkentették volna. A 32 éves versenyző viszont ennél több időre kötelezné el magát, sőt az összeggel is problémái vannak.

    Helyére érkezhetne Daniel Ricciardo, Carlos Sainz, Antonio Giovinazi és akár Lewis Hamilton is. A brit pilóta szerződése szintén lejár év végén, ám a Corriere dello Sport szerint olyan feltételek mellett igazolna el, amit a Scuderia nem tud teljesíteni. Az olasz lap úgy tudja a hatszoros világbajnok  négy vagy öt évre kötelezné el magát. Ez azt jelentené, hogy a frissen kötött kontraktus Hamilton 39-40 éves koráig szólna. A Ferrari ekkora kockázatot viszont nem hajlandó vállalni, ugyanis nem biztos az, hogy Hamilton ennyi időn keresztül fizikálisan versenyképes maradna. Mindemellett a brit jóval magasabb fizetésre is vágyik.

    ,,Hamilton még annál az 50 millió dollárnál is többet szeretne keresni, mint amit a Mercedes évente a rendelkezésére bocsájt.” -olvasható a lapban.

    A Ferrari a koronavírus okozta gazdasági helyzet miatt, ennek a feltételnek sem akar eleget tenni. Ebből a szempontból a négyszeres világbajnok megtartása jövedelmezőbb lenne számukra, ugyanis Vettel kevesebbel is beérné, mint riválisa.

    Hamilton szerződtetésére az olasz lap szerint nincs esély, így ha a Ferrari nem tud megegyezni Vettellel, más alternatívák után kell nézniük. A német versenyzőt akár el is cserélhetik Ricciardora vagy Sainzra, de akár Giovinazzit is felhozhatják az Alfa Romeotól. Mind három opció jóval olcsóbb lenne, mint leszerződtetni a hatszoros világbajnokot.

  • Az olasz sajtó Mercedeses fertőzöttről írt, a csapat tisztázta az ügyet

    Az olasz sajtó Mercedeses fertőzöttről írt, a csapat tisztázta az ügyet

    Az olasz sajtó korábban lehozta, hogy egy Mercedes egyik szerelője is elkapta a koronavírust, a csapat azonban tisztázta a dolgokat.

    Sötét árnyékként követi a világ történéseit a Covid-19, így a Forma-1-et sem kerülthette el. Csütörtökön az egyik McLarenes dolgozó kapta el a vírust, így a csapat kijelentette, nem áll rajthoz. Végül törölték a szezonnyitót pénteken, majd egy nappal később, bejelentették, hogy Bahreinben és Vietnámban sem lesz verseny.

    A FormulaPassion.it ma délelőtt írt arról, hogy a csillagosok brixworth-i gyárában az egyik dolgozónál pozitív lett a Covid-19 teszt, ezért az illetővel közelebbi kapcsolatban álló személyeket karanténba zárták. Az olasz lap szerint mindez a Corriere dello Sport hasábjain jelent meg először, de a Mercedes náluk kívánt reagálni a hírre és kijelentette: nincs fertőzött beteg a csapatnál.

    ,,Brackely-ben, Brixworth-ban és a versenycsapatnál sincs koronavírusos eset. A helyzetet továbbra is monitorozzuk.” -nyilatkozta a Mercedes szóvivője.

  • Luca Colajanni készen áll arra, hogy visszatérjen a Ferrarihoz

    Luca Colajanni készen áll arra, hogy visszatérjen a Ferrarihoz

    Olasz lapértesülések szerint Luca Colajanni, a Ferrari korábbi sajtófőnöke kész visszatérni Maranellóba.

    Az olasz szakember 2002-2013-ig állt a Scuderia szolgálatában, majd 2014-ben az akkor még működő Marussia csapatnál vezette a kommunikációs részleget. Colajanni a Formula E-ben is megfordult, majd 2016-ban az FIA szolgálatába állt. A Liberty Media uralomra törése után került vissza az F1-be az új tulajdonos kérésére. Jelenleg a sportág sajtóirodáját vezeti.

    A FormulaPassion azonban arról számolt be, hogy Colajanni visszatérne korábbi munkahelyére a Ferrarihoz, ahol a Média – és Sajtóosztályon vállalna szerepet.