Címke: olasz sajtó

  • Ricciardo esetében kasztnicserét fontolgat a McLaren

    Ricciardo esetében kasztnicserét fontolgat a McLaren

    Jelentések szerint a McLaren kasztnicserét fontolgat Daniel Ricciardo esetében.

    Az ausztrál versenyző szezonja nem úgy kezdődött a wokingi istállónál ahogy azt eltervezte, ugyanis nem igazán tudja tartani a lépést Lando Norrisszal. Míg a brit pilóta az elmúlt futamon megszerezte idei második dobogós helyezését, addig Ricciardo körhátrányban kullogott be a 12. helyen.

    A rangidős versenyző ugyanakkor elmondta, nem érti, miért volt közel egy másodperces különbség közöttük az időmérőn, sőt azt is hozzátette, hogy a telemetria alapján bizonyos dolgokat Norris meg tud csinálni, amiket ő nem. 

    A Motorsport.com olasz kiadása azonban úgy értesült, hogy a McLaren már fontolgatja a kasztni cserét a 3-as konstrukció esetében, hogy ezzel eloszlassák az autó teljesítményéhez kapcsolódó kétségeket.

    Ricciardo most pár nap erejéig szeretne kikapcsolódni a fiaskó után, hogy utána ismét gőzerővel vesse bele magát a viadalba:

    ,,A kapcsolatom az autóversenyzéssel mindig kettős volt… olyan gyűlölőm és szeretem. Vannak napok, mikor ezt a sportot szeretem a legjobban a világon, míg akadnak olyanok is, mikor nincs válaszom a dolgokra. Ez a kapcsolat még az első gokartos évemben alakult ki. Emlékszem, épp az egyik regionális verseny rajtjához sorakoztam fel, mikor a motor nem akart beindulni. Azon a napon az első sorból indultam volna, ami nagyszerű pillanat volt, ám az utána történt esemény elég kemény csapsás lett. Két nappal később visszamentem ugyanarra a pályára, meglöktem a gokartot és hirtelen beindult. Ott megtanultam, hogy a versenyautók nagyon durvák tudnak lenni. Ki tudja, talán Bakuban az első edzés után már újra ott leszek, ahol lenni szeretnék.” – nyilatkozta az ausztrál.

  • ‘Leborult’ az olasz média Hamilton vasárnapi teljesítménye előtt

    ‘Leborult’ az olasz média Hamilton vasárnapi teljesítménye előtt

    Az olasz sajtó szinte egyöntetűen élteti Lewis Hamilton Bahreini Nagydíjon mutatott teljesítményét.

    Idén eddig úgy tűnik, hogy a Red Bull tett szert némi előnyre a fejlesztések kapcsán, aminek köszönhetően meg is szerezték az első rajtkockát szombaton. Max Verstappen mögött azonban ott sorakozott a Mercedes is, akik szerettek volna visszavágni legfőbb ellenfelüknek.

    Végül az első ütközetet a hétszeres világbajnok nyerte meg, ám mindezt csak az utolsó körökben sikerült bebiztosítania. A futam visszhangjai ugyanakkor a két pilótán kívül még a pályaelhagyásról és a kijelölt aszfaltcsík határainak betartásáról szóltak. Az 53. körben ugyanis a frissebb abroncsokon robogó holland igyekezett visszavenni a vezető helyét a brit pilótától. Előzésre szánta el magát a sokat vitatott 4-es kanyarnál, ám manővere során lesodródott, és a pályán kívül hajtotta végre a megkerülést. Ezért az osztrák istálló megkérte arra a 23 éves versenyzőt, hogy adja vissza a pozíciót ellenfelének, ugyanis attól féltek, hogy büntetés kapnak, ha Verstappen az élen marad.

    La Gazetta dello Sport:

    ,,A versenyt eldöntő pillanat, négy körrel a vége előtt következett be, mikor is Verstappen elment Hamilton mellett. Lement a pályáról és ezért visszaadta ellenfelének a pozíciót, ám az eset után vita alakult ki az FIA döntése miatt. A Red Bull jobb autóval rendelkezik, de Hamilton volt az, aki megszerezte a győzelmet. Az utolsó szakaszban fordította meg az állást. Ez a helyzet megmutatta, hogy nem csak akkor tud nyerni, mikor minden a kezére játszik. A Mercedes megfordította a játszmát, még úgyis, hogy nem ők volt a leggyorsabbak. Hamilton remek munkát végzett azzal, hogy a kopott gumikon sokáig jó tempót tudott menni. Így hát a „mester” még most is felülkerekedett Verstappenen.”

    Sky Sport Italia:

    Hamilton mesterien hajtott végre a feladatát Bahreinben. A győzelmet ismét a hétszeres világbajnok szerezte meg, aki nagyszerűen csatázott Verstappennel.”

    La Repubblica:

    ,,Ő (Hamilton) vezette fel a Mercedest a pódium tetejére, és egy fontos leckét tanított Verstappennek.”

    Corriere della Sera:

    ,,Négy év után végre Hamilton ellenfelére akadt. Verstappen közelített a győzelem felé, ám az Hamiltonhoz vándorolt, miután attól féltek, hogy Verstappent megbüntethetik. Az első következtetés, amit a Bahreini Nagydíj után le lehet vonni az az, hogy Hamilton már nincs egyedül. Rosberg óta először tűnik úgy, hogy Verstappen személyében egy erős kihívója lesz.” -olvasható a Racingnews365.com tálalásában.

  • Olasz sajtó: A Ferrari és a Mercedes is igent mondott a Covid elleni oltásra

    Olasz sajtó: A Ferrari és a Mercedes is igent mondott a Covid elleni oltásra

    Olasz lapértesülések szerint a Ferrari és a Mercedes is igent mondott a koronavírus elleni vakcinára.

    A napokban a Forma-1 visszautasította Bahrein azon ajánlatát, miszerint az egész száguldó cirkuszt beoltják a Pfizer-BioNTech által gyártott vakcinával. A sportág ugyanis kijelentette, hogy nem kívánják az utazók csoportos beoltását előírni az Egyesült Királyságban érvényben lévő oltások által. Ugyanakkor ha valaki szeretné felvenni a vakcinát, akkor azt megteheti külön.

    A La Gazetta dello Sport viszont úgy tudja, hogy a Ferrari igent mondott a lehetőségre.

    ,,Ezt azt jelenti, hogy szigorúan önkéntes alapon, a csapat azon dolgozói, akik kint vannak már és a tesztre készülnek, azok megkapják a dupla adagnyi Pfizer-BionNTech vakcinát. A Ferrari először Emilia-Romagna tartomány egészségügyi hatáságával vette fel a kapcsolatot, akik kifogás nélkül beoltottak már 100 csapattagot. A Mercedes szintén felajánlotta ezt a lehetőséget a dolgozóinak.” – olvasható Luigi Perna és Giusto Ferronato értesülése az itáliai médiumban.

    A versenyzők tekintetében Charles Leclerc nemet mondott a lehetőségre, ugyanis ő nemrég esett át a Covid-19-en így nagy valószínűséggel ő egy ideig immúnis lesz. Az olasz lap szerint Carlos Sainz viszont igent mondhat. Az oltásokat a pálya közelében lévő egészségügyi létesítményben fogják beadni.

  • Olasz sajtó: Kétféle vörös árnyalat jelenhet meg idén a Ferrarin

    Olasz sajtó: Kétféle vörös árnyalat jelenhet meg idén a Ferrarin

    Az olasz sajtó szerint kétféle vörös árnyalat jelenhet meg a Ferrari 2021-es autójának festésén.

    A változások már tavaly elindultak a csapatnál, ugyanis Mattia Binotto az évad vége felé úgy határozott, hogy Maranellóban marad, hogy felügyelje az új autó munkálatait, valamint a 2022-es terveket. Helyét a versenypályán a sportigazgatóként dolgozó Laurent Mekies vette át. Ez a tendencia akár idén is folytatódhat.

    Az SF1000 hibáit kiküszöbölvén az SF21 több lesz, mint egy sima evolúció, ugyanis nagyobb ráncfelvarráson fog átesni. Az érmék egy részét a gárda az új váltóra és az újratervezett felfüggesztésre, valamint egy nagyfokú aero csomagra költötte el. Ezen felül egy új erőforrással is előrukkol a csapat.

    Az autót a szurkolók március 10-én láthatják, ám február 26-án már bejelentkezik a Ferrari, ugyanis akkor lesz a csapatbemutató. A Formu1a.uno úgy tudja, hogy március 11-én lesz a konstrukció bejáratása.

    Ezen felül lesz változás a festés terén is, ugyanis Giuliano Duchessa információ szerint kétféle vörös árnyalattal fog operálni a Ferrari. Felfelé haladva ugyanis a vörös szín egyre  sötétebb lesz (hasonló, mint amilyen a mugellói árnyalat volt).

     

  • A Pirelli 18 colos abroncsait teszteli hétfőtől a Ferrari

    A Pirelli 18 colos abroncsait teszteli hétfőtől a Ferrari

    Olasz sajtóinformációk szerint három napos teszten vesz részt jövő héten Jerezben a Ferrari.

    -A jövőre életbe lépő szabályok kapcsán a mezőny búcsút inthet a 13 inches abroncsoknak, ugyanis azokat a 18 colos változatok fogják felváltani. A Pirelli nagyon szeretne ügyelni arra, hogy az új generációs gumikból a legtöbbe hozza ki, amihez segítséget is kapott az FIA-tól. A Szövetség ugyanis rábólintott arra, hogy az olasz manufaktúra megemelje a teszt napjai számát, így idén 30 nap állhat a rendelkezésükre.

    Az olasz Motorsport.com úgy tudja, hogy a sort a Ferrari fogja megkezdeni, akik hétfőn már Jerezbe is utazhatnak egy három napos teszt erejéig. A lap szerint a helyszínen az SF90 körözgethet majd Charles Leclerc és Carlos Sainz irányítása alatt. Ezeken a gyakorlásokon a száraz pályás abroncsok mellett az esős gumikat is kipróbálják a pilóták, ám a jerezi aszfaltcsík nincs felszerelve olyan rendszerrel, amit ezt lehetővé tenni. Megoldásként így tartálykocsik fognak gondoskodni arról, hogy az aszfalt kellőképp nedves legyen a gyakorlás alatt.

    A három napos teszt programja szerint hétfőn a száraz pályás abroncsokkal dolgoznak a Ferrari versenyzői, míg kedden és szerdán következnek az esőgumik.

  • Az olasz sajtó tudni véli mikor mutatják be az Alfa Romeót

    Az olasz sajtó tudni véli mikor mutatják be az Alfa Romeót

    A Motorsport.com olasz kiadása szerint már meg van hol és mikor kerül bemutatásra az Alfa Romeo Racing Orlen 2021-es konstrukciója.

    A csapatok nagy része úgy határozott, hogy csak a téli teszt első napján leplezi le az idei autót, ugyanis az nem sokat fog változni a tavalyihoz képest. Ezen felül a koronavírus kapcsán bevezetett szabályok miatt a hagyományos bemutatók is elveszítik némileg a varázsukat, így inkább a praktikusságra törekednek az istállók.

    Az Alfa Romeo azonban úgy döntött, hogy a jól bevált módszert alkalmazza, és a járványügyi intézkedéseket betartva prezentálja az ez évi járművét. Ugyan az istálló főhadiszállása Hinwilben (Svájc) található, ám az alakulat úgy döntött, hogy szeretne névadó szponzorának kedvezni (Orlen), így Lengyelországban, pontosabban Varsóban kerítenek sort az eseményre.

    Az olasz lap szerint a bemutatón így biztos jelen lesz majd, Kimi Räikkönen, Antonio Giovinazzi, Robert Kubica, Frédéric Vasseur valamint az Orlen képviselője is.

    Az itáliai sajtóorgánum információja alapján, aki nem akar lemaradni az Alfa Romeo idei konstrukciójáról, annak a február 22-ei dátumot kell megjegyeznie, ugyanis akkor érkezhet az idei szezon első bemutatkozója.

     

  • Az F1 kijelentette: Nem halasztják 2023-ra az új szabályok bevezetését!

    Az F1 kijelentette: Nem halasztják 2023-ra az új szabályok bevezetését!

    Az F1 szóvivője a korábbi pletykákra reagálva kijelentette, hogy nem halasztják 2023-ra az új szabályok bevezetését.

    Az eredeti tervek szerint idén már lázasan folyna az új regulák mentén megalkotott konstrukciók körüli munka, ugyanis februárban már ők üdvözölnék a Forma-1-es közösséget. A koronavírus azonban átírta a forgatókönyvet, így tavaly úgy döntött a sportág, hogy 2021 helyett inkább 2022-ben jöjjenek az új szabályok.

    Ma délelőtt az olasz La Gazetta dello Sport hozakodott elő azzal a hírrel, hogy februárban a csapatvezetők és a sportág irányítói újra összeülnek, hogy megvitassák a Forma-1 jövőjét. Az itáliai médium azt állította, hogy az új szabályok bevezetését akarják még egy évvel eltolni, ugyanis a brit mutánsvírus megjelenése és a hozzá köthető lezárások, financiális problémákat idézhetnek elő az országban állomásozó csapatoknál.

    Erre a felvetésre azonban az F1 nagyon gyorsan reagált és elmondta, szó sincs ilyen tervről:

    ,,Minden olyan felvetés téves, ami azt állítja, hogy a 2022-es szabályokat még egy évvel el fogjuk tolni. Az új regulák úgy lettek kialakítva, hogy javítsák a pályán lévő versenyzést és közelebb hozzák ehhez a szurkolókat is. Ez, az új pénzügyi szabályozással (költségvetési sapka) kombinálva jobbá teszi majd az F1-et, és egy egészséges és erős üzleti modellt hoz létre a sportág számára.” – nyilatkozta a Forma-1 szóvivője.

  • A Mercedes 2021-es erőforrása 20 lóerővel erősebb lesz?

    A Mercedes 2021-es erőforrása 20 lóerővel erősebb lesz?

    Olasz sajtóértesülések szerint a Mercedes jövő évi motorja 20 lóerővel lehet majd erősebb.

    Toto Wolff korábban elmondta, hogy már egy ideje leálltak a 2020-as fejlesztésekkel, így erejük nagy részét már a 2021-es változtatásokra összpontosítják. A csillagosok ezt könnyen megléphették, ugyanis idei teljesítményük lehetővé tette azt, hogy ideje korán „magára hagyják” a W11-et.

    Az olasz Motorsport.com szerint a Fekete Nyilak ebből fakadóan már az új hajtásláncukat próbálgatják a tesztpadon. A 2021-es erőforrás az új ötvözet és az égestérben történő változás mentén akár 20 lóerővel is erősebb lehet, mint az idei változat.

    Ez viszont rossz hír lehet a Red Bullnak, ugyanis ők a Honda kilépése miatt befagyasztanák a motorfejlesztéseket 2022-től. A Mercedes támogatja a Bikákat ebben, és ha sikerrel járnak, akkor ők már felkészülten várják a módosításokat.

  • A Ferrari és a Renault már túl van a 2022-re szóló frontális törésteszten

    A Ferrari és a Renault már túl van a 2022-re szóló frontális törésteszten

    Sajtóértesülések szerint a Ferrari és a Renault már túl is van a 2022-es autó frontális töréstesztjén.

    Jelenleg három szakaszra osztható a munka a Scuderia főhadiszállásán. Vannak akik az SF1000 megértésével és fejlesztésével foglalatoskodnak, akadnak olyanok akik 2021-re és az új motorra koncentrálna, és végül a többiek már 2022-re gondolnak. Az utóbbi divízió sikerrel is járt, ugyanis az egyik állomást már kipipálhatják azon a bizonyos listán.

    Ugyan a szabályok kimondják, hogy 2021 januárjáig nem lehet dolgozni a ’22-es autón, viszont a megkötés csak az aerodinamikai elemeket érinti, a vázzal lehet már ügyeskedni.

    Az olasz Motorsport.com információi szerint a Ferrari így is tett, minek kapcsán a frontális törésteszten átment a 2022-es szerkezet. Az olasz lap úgy tudja, a vörösökön kívül a Renault tart még hasonló fázisban.

  • Sabbatini szerint félreértés történt: Resta nem vitatkozik Binottóval

    Sabbatini szerint félreértés történt: Resta nem vitatkozik Binottóval

    Helyesbített korábbi nyilatkozatán az az újságíró, aki nemrég a Ferrari belső konfliktusáról beszélt egy olasz podcast adásban.

    Alberto Sabbatini, az Autosprint szakírója az elmúlt héten arról számolt be, hogy a Scuderia háza táján ismét felütötte a fejét a viszály. Az olasz szerint Mattia Binotto és Simone Resta állt szemben ágymással, amit az utóbbi szakember meg is cáfolt.

    A neves újságíró az f1sport.it-nek viszont már azt mondta, hogy nincs semmilyen konfliktus, csupán félreértették a szavait:

    ,,Resta nem vitázik Binottóval, ezt teljesen félreértették. Ha lenne bármi feszültség is közöttük, akkor szerinted Binotto rábízott volna egy olyan fontos döntés Restára, mint az autó véglegesítése?” – tette fel a kérdést Sabbatini.

    Ugyanis a jövő évi szabályok értelmében a csapatok nem tervezhetnek egy teljesen új autót, a jelenlegi konstrukcióval kell szerepelniük. A fejlesztések ugyan megengedettek, viszont azok zsetonokba kerülnek. A Ferrari az érméket az autó hátuljának újragondolására akarja inkább használni, ugyanis Resta szerint azon a területen sok még a potenciál.

    A Scuderia ugyanakkor már figyelmeztette a monacói pilótát arra, hogy jövőre is nehéz dolguk lesz.

    ,,Nem lesz gyors feljavulás. A teljesítmény tekintetében nehéz lesz csodát tenni a 2021-es autóval.” – ismerte el Charles Leclerc.