Címke: Olasz Nagydíj

  • Monumentális építkezés vette kezdetét a monzai versenypályán

    Monumentális építkezés vette kezdetét a monzai versenypályán

    Elkezdődött az Audoromo Nazionale Monza egyes épületeinek és infrastruktúrájának felújítása. A versenypálya tulajdonosai abban bíznak, hogy a szükséges munkálatok elvégzésével hosszú távon megalapozhatják a helyszín jövőjét a Forma-1 versenynaptárában.

    Monza mellett a másik olasz F1-es helyszín, Imola szerződése is a 2025-ös szezon legvégéig érvényes. Azonban a Forma-1 vezetői még nem döntöttek, hogy hosszú távon mindkét pálya vagy csak az egyikük maradhat a versenynaptárban.

    A Forma-1 ügyvezető igazgatója, Stefano Domenicali azonban elárulta, hogy a monzai helyszínnek mindenféleképpen javítania kell az épületeinek állapotán, ha továbbra is szeretnének a Forma-1-ben maradni.

    „Nem számít kérdésnek, hogy Monza egy történelmi helyszín, de emellett haladunk kell a korral, és az ott megtalálható szolgálatatásoknak ki kell elégítenie azt az összeget, amit a helyszínre látogató emberek fizetnek a jegyekért. A következő évre már kész tervünk lehet a jövőre nézve.”

    Az építkezés egy nyitóceremónia után vette kezdetét a pálya célegyenesében, és a folyamat előreláthatóan 140 napig fog tartani. Az eseményen többek között az Olasz Automobil Klub elnöke, Angelo Sticchi Damiani is mondott beszédet. amiben részletezte, hogy miből áll majd a helyszín modernizációja.

    A felújítás során építeni fognak egy új aluljárót, ami magába foglalja az ezen kívül már három meglévő felújítását. Ez a szurkolók pályán való közlekedését segíti majd, mert az utóbbi években a nagy létszám miatt ebből adódtak komolyabb problémák. Emellett még a bokszban található épületeket és a nézőtereket fogják renoválni.

    A Forma-1 vezetői emellett még a Paddock Club fejlesztését is hangsúlyosnak tartják, mert szerintük az ide látogató vendégek lehetőségein is javítani kell. Szerintük legfőképpen az önellátó létesítményeken szükséges eszközölni az újításokat.

  • Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Forma-1 Monzában, ahogy még nem láttad (fotók)

    Makai Gergely szenzációs fotóival olyan perspektívából élheted újra a múlt hétvégi Olasz Nagydíj eseményeit, ahogyan még nem.

    Az Olasz Nagydíj nemcsak azért különleges, mert rendszerint ez a szezon utolsó európai versenyhétvégéje, hanem azért is, mert egy immár több mint 101 éves versenypályán rendezik, amelyet a tifosi által keltett hangulat mellett a régi nagyok szelleme is körülleng. Ráadásul az idei monzai futamon nemcsak a miliőre, hanem a verseny minőségére sem lehetett panasz.

    Ez szintén átjön a rali-világbajnokság (WRC) év fotója díját kétszer is elnyerő Makai Gergely képein, amelyeket alább videós összeállításban, az alatt pedig galériánkban (ebben nem ugyanazok a fotók szerepelnek, mint a videóban) nézhetnek meg.

    Kellemes gyönyörködést!

    Galéria Makai Gergely monzai fotóiból:

  • Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    Vörösben úszott a paddock, így ünnepelte Monza a futamot – galéria

    A himnusz ugyan a Red Bullnak és Max Verstappennek szólt vasárnap, ám Carlos Sainz miatt előkerültek az ünneplő Ferrari szurkolók is.

    A spanyol versenyző a futam első felében még az első helyen haladt, ám a holland pilóta nem sokáig hagyta érvényesülni a 28 éves pilótát. Az osztrák fenegyerek a 15. körben vette át a vezetést, és a leintésig nem adta át a pozíciót.

    Mindaddig mögötte ádáz küzdelem alakult ki a dobogós helyezésekért és pontszerző pozíciókért. A Scuderia két versenyzője Sergio Pérezzel küzdött, míg Alex Albon a két McLaren elől menekült. A csatájukba Lewis Hamilton is csatlakozott, sőt még Fernando Alonso is ott ólálkodott a megrekedt papaya színű autók mögött.

    A verseny és a paddock életképeit kollégánk is megörökítette, így az ő képeiből szedtünk össze egy válogatást nektek.

    Fotók: Bertusz Dávid / TRP Media

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

     

     

  • Nemzetközi sajtó: a Tifosi titkon a győzelemről álmodott, de Verstappen nem romantikázott

    Nemzetközi sajtó: a Tifosi titkon a győzelemről álmodott, de Verstappen nem romantikázott

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen új rekordjáról és Carlos Sainz küzdelmeiről írtak az Olasz Nagydíj kapcsán.

    Ugyan a Ferrari spanyolja rajtolt az élről Monzában, ám a holland világbajnok csak 15 körig engedte a Tifosit örülni. A Red Bull versenyzője átvette az első helyet, és senkitől sem zavartatva robogott a győzelem felé. Mindaddig mögötte Sergio Pérez és a két Ferrari az „életéért küzdött”, míg Lewis Hamilton, Alex Albon és a két McLaren szolgáltatta a műsort a középmezőnyben.

    A kockás zászlót most is Verstappen látta meg először, őt Pérez és Sainz követte. A holland ugyanakkor új rekordot állított be, ugyanis zsinórban a 10. győzelmét aratta.

    A neves lapok így írtak az eseményekről másnap.

    Marca (Spanyolország):

    „Carlos Sainz mindenkinél tovább, 15 körön át tartotta az első helyet a csapattársa segítsége nélkül. Ő ugyanis azzal volt elfoglalva, hogy inkább megelőzze Sainzot. A dobogós helyezést a Red Bull versenyzőivel együtt saját érdemei alapján szerezte meg a spanyol.”

    Max Verstappen, Sergio Pérez, Carlos Sainz, Red Bull, Ferrari, Monza
    Hiába szállt a vörös köd, a Red Bull Monzában is megállíthatatlan volt – Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool
    Bild (Németország):

    „Meglepő módon a Red Bull fenegyereke csak a második helyről rajtolt vasárnap. Ám ami még meglepőbb volt: a holland nem tudta pár másodperc után átvenni a vezetést a Ferrari spanyol versenyzőjétől. Sainz erősen védekezett, míg 15 körig Verstappennek keményen kellett harcolnia. Ezúttal nem az egész versenye szólt sétakocsikázásról.”

    The Telegraph (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen sikeresen felülmúlta Sebastian Vettel rekordját a legtöbb egymást követő F1-es győzelmek tekintetében. Carlos Sainz viszont pole pozíciót szerzett szombaton, és érzelmessé varázsolta a Scuderia napját. A Tifosi titkon egy varázslatos és hihetetlen győzelemről is álmodott. Ám a Red Bull és Verstappen véget vetett az ábrándnak: úgy tűnik náluk nincs helye a romantikának.”

    L’Équipe (Franciaország):

    „Verstappen megkérdőjelezhetetlen dominanciája folytatódott, és így a Red Bull is tovább menetelt. A holland még szebbé tette a sikerét azzal, hogy a Ferrari hazájában ünnepelhette a rekordot jelentő egymást követő 10. győzelmét.”

  • Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    Russell sem tudta visszafogni magát, „gúnyt űzött” a Ferrariból

    George Russell sem bírta ki, így a futam után elmondta mire emlékezteti őt a Ferrari ünnepi versenyruházata.

    A Scuderia a hazai versenyén egy történelmi esemény előtt tisztelgett, ugyanis autójuk és ruházatuk az idei Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő konstrukció festését vette át. Az SF-V23 így sárga csíkokat kapott az orrkúpjára és a motorburkolatra, míg a versenyzők az overáljukon viselték a mintázatot.

    Lando Norris már korábban viccelődött azzal, hogy a népszerű gyorsétterem vállalat színeit hordozzák magukon az ellenfelek. A futam után viszont a Mercedes versenyzője is megjegyezte, hogy egy percig azt hitte, hogy egy alkalmazottat lát.

    Norris kimondta azt, amit a legtöbben gondolnak a Ferrari új versenyruházatáról

    Amikor a 25 éves versenyző interjút adott a „ketrecben”, mögötte épp Carlos Sainz ment el, de hirtelen másra asszociált Russell.

    „Egy pillanatra azt hittem, hogy ő a McDonald’s egyik alkalmazottja (utalt Sainzra). Ez már élő adás? Remélem nem” – tette hozzá a brit versenyző.

    A Mercedes pilótája az interjú további részében elmondta, arra számított, hogy Sergio Péreznek nem fog akkora gondot okozni, hogy a verseny első szakaszában megelőzze őt.

    „Meglepődtem azon, hogy Checónak ennyi időbe telt megelőznie azzal az autóval. Nagyon gyorsak voltak a nagy sebességű kanyarokban. Ezt láthattuk az időmérőn is, és valószínűleg ezért kezelték jobban az abroncsokat is. Örülök, hogy ilyen sokáig feltarthattam őket, nagyon magabiztosnak éreztem magam az első kanyarban. Van valami kielégítő abban, ha ilyen sokáig sikerül feltartani egy nagyon gyors autót. Így hát, ez egy kis pozitívum. A részemről nem volt hiba azokban a körökben, egyszerűen nem volt elég a tempóm.”

  • Az olasz csapatfőnök kiakadt a versenyzőire: „ilyen nem fordulhat elő többet”

    Az olasz csapatfőnök kiakadt a versenyzőire: „ilyen nem fordulhat elő többet”

    Andrea Stella, a McLaren olasz csapatvezetője kiakadt Oscar Piastri és Lando Norris összeérését látva.

    A wokingi istálló két versenyzője a futam nagy részét egymás mögött töltötte. Az elején az ausztrál vezette a páros szerelvényt a Mercedes mögött, míg a boxkiállások után a brit pilóta törte az utat a Williamsig és Alex Albonig.

    Ám az alávágást sikeresen teljesítő 23 éves versenyző mellé, pont csapattársa érkezett meg a boxból, és próbálta visszavenni a pozíciót. Ám a kísérletből egy kisebb összeérés lett, amit a két pilóta nem is tartott nagy horderejű eseménynek. Ám a McLaren boxfalán, a csapatfőnök mérgesen nézte, ahogy a két versenyzője kis híján kilöki egymást.

    Stella leszögezte, ez a szellemiség nem méltó a McLaren nevéhez, és a versenyzőknek háttérbe kell szorítaniuk az önös érdekeiket a csapatért.

    Andrea Stella
    Andrea Stella – Fotó: McLaren

    „Sosem szabad olyannak megtörténnie, hogy a két McLaren egymáshoz ér. Volt egy összeérés a futamon, ami nem illik bele abba a szellemiségbe, amit a McLaren képvisel. A legfontosabb most az, hogy világos paramétereket kell megadnunk a tekintetben, hogy mit tartunk elfogadhatónak és elfogadhatatlannak. Ez a dolog nem az érzelmeken alapul, ugyanolyan, mint a többi szükséges cselekvés. A versenyzéssel is hasonlóképpen bánunk. Teljesen egyértelmű, hogy a versenyzői érdek fölött van valami: a csapat” – magyarázta az olasz vezető.

    Ugyanakkor a McLaren csapatfőnöke hozzátette: újra meg fogja nézni az esetet, mivel a problémát a még nem üzemképes abroncsok okozhatták.

    „Felül kell vizsgálnom a helyzetet. Ezt is, mint az összes többi dolgot, nyugodtan fogjuk kezelni. Nincs olyan intézkedés, amit sürgősen meg kellene hoznunk, csak a szükséges pontosításokat kell egyeztetnünk. Mindig trükkös az, ha elhagyod a boxutcát, főleg a keménykeverékű abroncsokon. Elképzelhető, hogy Oscar próbálta megvizsgálni, hova tudná magát pozícionálni, hogy megtartsa az adott helyezést. Ám a hideg gumikon ez nehezebben ment mint, ahogy gondolta. Abszolút ezt a következtetést vontuk le, hibásan ítélte meg a helyzetet. Mindkét versenyző tisztában volt azzal, hogy a két autó nem ütközhet, és csak a kivitelezéssel volt probléma. Ha az alávágás miatt alakult ki feszültség, és azért volt az ütközés, akkor azt felül kell vizsgálnunk. Ez azt jelentené, hogy veszélybe sodorják a csapatukat azért, hogy megerősödjenek. Ez viszont elfogadhatatlan.”

  • Pérez a saját kárán tanulta meg, hogy néha jó betartani a csapatutasítást

    Pérez a saját kárán tanulta meg, hogy néha jó betartani a csapatutasítást

    Sergio Pérez szerint ha betartja a csapatutasítást, akkor sokkal könnyebb dolga lett volna az Olasz Nagydíjon.

    A mexikói versenyző a rajtot követően George Russell-lel harcolt, ám nem bírta könnyen megelőzni a britet. A Red Bull arra kérte a 33 éves pilótát, hogy még azelőtt látogasson a boxba, még mielőtt a többiek is megkezdik a kerékcseréket, ám Pérez megmakacsolta magát. Az utasítás ellenére kint maradt, és a pályán próbált vitézkedni.

    A futam után viszont elismerte, sokkal jobb lett volna, ha hallgat az osztrák istállóra és elsőként megy a boxba új abroncsokért. Péreznek nem volt esélye már az alávágásra, így tovább kellett kint maradnia.

    A végül második helyen célba érő versenyző így értékelte döntését a futam után:

    „Az elejétől kezdve nagyon nehéz volt, nem volt egyszerű megelőzni Russellt. A csapat arra kért, hogy menjek a boxba, de én úgy döntöttem, hogy kint maradok és megpróbálom elkerülni Russell alávágását. Ha a csapatra hallgattam volna, könnyebb lett volna a versenyem. Onnantól kezdve csak türelemjáték volt Carlos és Charles ellen, majd végül felértünk a dobogó második fokára” – nyilatkozta Pérez.

  • Kirabolták Sainzot az Olasz Nagydíj után, de üldözőbe vette és elkapta a tolvajokat

    Kirabolták Sainzot az Olasz Nagydíj után, de üldözőbe vette és elkapta a tolvajokat

    Carlos Sainznak igen kellemetlen élményben volt része, miután nagy csatában a 3. helyen végzett az Olasz Nagydíjon, a Ferrari versenyzőjét ugyanis vasárnap este Milánóban kirabolták. Ő azonban nem hagyta magát, és üldözőbe vette a tolvajokat.

    A Ferrari versenyzőjét a Milánó központjában, a Viale Manzonin található Hotel Armani előtt támadták meg, miután este fél 9 körül kilépett a szállodából. A Rai News információi alapján két dél-amerikai férfi lépett oda hozzá, majd erőszakkal leszedték róla 500 ezer eurót érő karóráját és elmenekültek, a még mindig Ferrari-pólót viselő pilóta és társaságának tagjai azonban nem hezitáltak és a tolvajok után eredtek.

    A Milánó elegáns városközpontján át tartó üldözésbe ezután több járókelő is bekapcsolódott, Sainz pedig végül a Via Montenapole-n utolérte az elkövetőket és segítséggel sikerült feltartóztatnia őket a rendőrök kiérkezéséig, illetve visszavették tőlük az órát. A rendőrség a két férfit letartóztatta, Sainzot pedig visszakísérték a hotelba, ahol feljelentést tett.

    Sainz, már a rendőrökkel:

  • Wolff: Verstappen rekordja csak a Wikipediára jó, azt meg nem olvassa senki

    Wolff: Verstappen rekordja csak a Wikipediára jó, azt meg nem olvassa senki

    George Russell és Lewis Hamilton is büntetést kapott egy-egy szabálytalan manőverért az Olasz Nagydíjon, de ettől függetlenül is csak a harmadik legjobb csapat volt a monzai vasárnapon a Mercedes. Toto Wolff értékelt, de nem csak a saját istállója teljesítményét.

    Russell a negyedik helyről rajtolva egy pozíciót veszített a célig, hiszen hosszas védekezés után még a futam első felében kénytelen volt utat engedni a gyorsabb Red Bullban ülő Sergio Péreznek. Hamilton eközben a 8. pozícióból eltérő gumitaktikával próbált előrébb jutni, és a riválisokénál lágyabb gumikon ez sikerült is neki a futam utolsó harmadában, Oscar Piastrin, Lando Norrison és Alexander Albonon túljutva.

    Hamilton a Piastrival való ütközésért, Russell pedig Esteban Ocon pálya elhagyásával történt megelőzéséért kapott öt másodperces időhozzáadást a leintést követően, de ez nem változtatott a pozíciójukon, a két brit az 5. és a 6. helyen ért célba.

    Hamilton bocsánatot kért Piastritól: „Ezt teszi egy úriember”

    „Sok incidens történt, de nem szabad elégedettnek lennünk az ötödik és a hatodik hellyel. Ma egyszerűen kihoztuk a maximumot a lehetőségeinkből – értékelt a Mercedes csapatvezetője, Toto Wolff, akit az Autosport idéz. – Azt hiszem, mindkét büntetés helyessége megindokolható, szóval azon kell dolgoznunk, hogyan kerülhetjük el őket a jövőben.”

    A Mercedes ezekkel az eredményekkel csak asszisztálni tudott Max Verstappen és a Red Bull újabb győzelméhez, amellyel a jelenlegi domináns csapat csak tovább javította a sikerességi rekordokat. A csapat már zsinórban 15, a pilóta pedig zsinórban 10 győzelemnél jár, mindkét sorozat példátlan az F1 történetében.

    Bár a Mercedes egy a jelenlegi Red Bull-uralomnál sokkal hosszabb olyan időszakon van túl, amely során nem volt kérdés, hogy náluk landol majd mindkét bajnoki cím, a csapat zsinórban nyolc konstruktőri címszerzés során sem tudott hasonló sorozatokat elérni. Csapatként három különböző periódusban is eljutottak zsinórban 10 győzelemig, eggyel elmaradva a McLaren akkor még etalonnak számító 11-étől, versenyzői szinten pedig Nico Rosberg egymást követő hét győzelme volt a legjobb sorozatuk 2015 vége és 2016 között.

    „A mi helyzetünk egy kicsit más volt, hiszen nálunk két versenyző harcolt egymással. Nem tudom, mennyire érdeklik Maxet a rekordok, de számomra nem fontosak. Ezek a számok csak a Wikipediára valók, azt meg senki nem olvassa” – ironizált Wolff, amikor felvetették számára, hogy a Mercedes elszalasztotta ezeket a rekordokat.

  • Hamilton bocsánatot kért Piastritól: „Ezt teszi egy úriember”

    Hamilton bocsánatot kért Piastritól: „Ezt teszi egy úriember”

    Az Olasz Nagydíj leintése után Lewis Hamilton nem habozott elismerni, hogy az Oscar Piastrival való ütközésüket az ő figyelmetlensége okozta. Az ausztrál, bár emiatt csúszott le a pontszerzésről, elfogadta a bocsánatkérést.

    Hamilton a monzai futam 41. körében a 8. helyért támadta a McLaren ausztrál pilótáját, és a második sikán előtt a belső ívre kerülve úgy tűnt, hogy eredményesen be is fejezheti a manővert. A két autó azonban még a kanyarodás megkezdése előtt összeütközött, és egyaránt csak a menekülőúton tudtak visszatérni a pályára.

    Piastri járt rosszabbul, hiszen megsérült az első vezetőszárnya, így cserére kellett érkeznie a bokszutcába, s végül csak a 12. helyen zárt – így a leggyorsabb kört is hiába futotta meg, az azért járó pontot sem osztották ki neki.

    Hamilton autója ép maradt, és bár hamar kiróttak rá egy öt másodperces időbüntetést a felügyelők, a hétszeres világbajnok Lando Norris és Alexander Albon gyors megelőzése után ki tudott még autózni akkora előnyt üldözőivel szemben, hogy megtarthassa a 6. helyet.

    A brit a kamerák előtt készséggel elismerte a hibáját, sőt, az autóból kiszállva első dolga volt, hogy odamenjen Piastrihoz.

    „Igen, nyilvánvaló, hogy az én hibám volt, de nem szándékosan tettem. Mellé értem, és rosszul mértem fel, hogy mennyi helyem van jobb oldalon, így nekiütköztem. Ilyesmi bármikor megtörténhet” – idézi Hamiltont a Racefans.

    „Nem sokkal utána világossá vált számomra, hogy én hibáztam, és szerettem volna vele is tudatni, hogy nem direkt volt. Elvégre az úriemberek így cselekszenek, nem igaz?”

    Piastri elfogadta Hamilton beismerését, és tudja, az elveszített néhány pont miatt ilyen helyzetekben felesleges bánkódni.

    „Ennél többet nem kérhetek – nyilatkozta a McLaren ausztrál pilótája. – Egyszerűen túlságosan jobbra húzódott, ami egy könnyen elkövethető hiba abban a kanyarban, hiszen nagyon szűk a bejárata. Odajött hozzám és bocsánatot kért, ezzel pedig számomra le is zárult a történet.”