Címke: Olasz Nagydíj

  • Rekord: 185.000 néző volt az Olasz Nagydíjon!

    Rekord: 185.000 néző volt az Olasz Nagydíjon!

    Hivatalosan is megerősítést nyert, hogy a Forma-1 még soha nem vonzott ennyi nézőt Monzába: a négy nap alatt 185.000 néző látogatott ki a pályára. Lewis Hamilton vezetésével kettős Mercedes siker született, és ezzel az összetettben is átvette a vezetést Sebastian Vetteltől, aki a harmadik helyen végzett a hétvégén. Daniel Ricciardo negyedik lett, Kimi Räikkönen ötödikként látta meg a kockás zászlót.

    A Forma-1 illetékesei elárulták, hogy a 185.000 néző azt is jelenti, hogy 32.8%-kal nőtt a kilátogatók száma tavalyhoz képest, és és ez az eredmény 15.7%-os növekedés az eddigi rekordhoz képest, még a 2000-es évek elejéről. Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója, elégedett:
    „Ez az első alkalom, hogy ellátogattam az Olasz Nagydíjra, lenyűgöz a közönség hihetetlen szenvedélye, akik most mind Monzába látogattak a világ minden szegletéből. A számok is mutatják az,t hogy mennyire is érdekli az embereket a Forma-1. Hihetetlen eredmény az, hogy harmadával emelkedett a nézőszám 2016 óta, és hogy az előző csúcsot is megugrottuk 15.7%-kal. Külön meg szeretném köszönni mindenkinek az,t hogy az eső ellenére kitartottak szombaton a lelátókon, és várták hogy a pálya állapota lehetővé tegye a Forma-1-es időmérő edzést, illetve a Formula 2 főfutamot. Ez az a szenvedély, amiből mi is merítünk, hogy még keményebben dolgozzunk azon, hogy még jobb show adjunk azon rajongóknak, akik a világ minden táján követik ezt a sportot.”

    2019-ig van szerződése Monzának a FOM-mal.

  • „Ijesztő” volt Massa és Stroll csatája Monzában

    „Ijesztő” volt Massa és Stroll csatája Monzában

    Claire Williams „félve” nézte végig Lance Stroll és Felipe Massa utolsó körös párharcát az Olasz Nagydíjon.

    Stroll a figyelemreméltó második helyről kezdhette az Olasz Nagydíjat, a verseny folyamán azonban elkerülhetetlenül visszafele csúszott a nála gyorsabb konstrukciók mögé. A futam utolsó harmadában a hetedik helyen haladt, amikor egy apróbb elfékezéssel leradírozta egyik első gumijának egy részét, amelynek következtében Massa és Sergio Pérez azonnal támadni kezdték az utolsó körbe érve. Massa egyszerre próbálta megelőzni a kanadait és védekezni Pérez ellen, ami miatt a két Williams egy pillanatra összeért, de végül mindhárman az eredeti pozíciójukban haladtak át a célvonalon.

    „Hagytuk, hadd versenyezzenek” – mondta Williams. „Ennek inkább az volt a célja, hogy Pérez ne előzze meg Felipét, mintsem az, hogy Lance-et nyomás alá helyezzük. Az utolsó kör kicsit ijesztő volt, de tökéletesen megbízunk Felipében; öreg róka már ebben a szakmában, rengeteg a tapasztalata, így pontosan tisztában van a csapattársakat érintő szabályokkal. A verseny végén kissé túlmelegedett mindkét autónk, ami kisebb aggodalmat okozott, de örülök, hogy sikerült beérnünk a hetedik és nyolcadik helyeken.”

    Massa meg is hálálta a csapat bizalmát korrekt viselkedésével.

    „Volt egy kisebb csatám a csapattársammal” – mesélte a brazil. „A célegyenesben a bal oldalon fékeztem, Lance pedig picit túlzottan áthúzott az én oldalamra és ezért értünk össze, de szerencsére semmi komolyabb baj nem lett belőle. Remek verseny volt mindkét autó szempontjából, a pontok mindig jól jönnek.”

    Stroll idei negyedik pontszerzésével már csak hét ponttal marad el jóval rutinosabb csapattársától, szombati időmérős teljesítménye pedig, ahol roppant nehéz körülmények között a negyedik helyet érte el, mielőtt a két Red Bull hátrasorolása miatt előrelépett volna az első sorba, valóban lenyűgöző volt.

    „Lance időmérős teljesítménye ékes bizonyítéka a benne rejlő képességeknek” – dicsérte pilótáját Williams. „Először vezette esőben az autót, amit tett pedig fantasztikus volt. Nagyon boldog befejezése a hétvégének, hogy ott végzett a versenyen, ahol.”

  • Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Räikkönen többször is majdnem megforgott Monzában

    Kimi Räikkönen szerint, számos alkalommal közel járt,hogy a Parabolicában kisodródjon a pályáról.

    Raikkönen szenvedett az egész futamon, pedig a verseny elején még megelőzte Bottas-t is, ám honfitársa a kör végén visszavette a pozícióját. Ezek után csapatársával csatázott kicsit, ám hibázott és Vettel elment mellette majd hosszú körökön át harcolt a két fiatallal, Strollal és Oconnal. Később Daniel Ricciardo előzte meg őt látványosan. A finn világbajnok végül az ötödik helyen végzett a küzdelmes versenyt követően.

    „ Az első kör rendben volt, de utána rengeteget küzdöttem, nem tudom mi lehetett a gond.”- mondta Räikkönen. „ Megpróbáltam mindenhol határon menni, de az utolsó kanyarban majdnem keresztbe álltam többször is.”

    „ Nagyon nehezen tudtam megelőzni a többieket az egyenesekben kellett volna még egy kis erő, de végül csak sikerült túljutnom rajtuk. Ennek ellenére ez egy nehéz nap volt.”

    „ Összegezve az egész hétvége nehéz és küzdelmes volt.”

    „ Néhány körben jónak éreztem a kocsit, de aztán szétcsúszott minden és eltűnt a tapadás.”

    Arra a kérdésre, hogy mi lehetett a Ferrari szenvedése mögött Raikkönen a következőt mondta: „Ez egy nehéz kérdés, nyilván jó lenne tudni, hogy mi csúszott félre a Mercedeshez képest.”

    „ Ha választhatnánk, talán ez az a pálya, ami a legkevésbé illik a kocsinkhoz, míg a Mercedesnek a legerősebb pályája volt ez.”

    Räikkönen továbbra is az 5. helyen áll 100 ponttal lemaradva Hamilton mögött.

  • A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche az olasz GP-re kilátogatása után megerősíti az F1 iránti érdeklődését

    A Porsche pénzügyi vezetője megerősítette, hogy a stuttgarti gyártó komolyan fontolóra veszi a Formula 1-nek mint motorszállítónak a 2021-es szabályok szerinti visszatérését.

    Lutz Meschke, az Igazgatóság elnökhelyettese és a Pénzügyi és Információs Igazgatóság tagja Ross Brawnnal és további sportvezetőkkel találkozott az Olasz Nagydíjon.

    Bár a sporthoz nem kapcsolódott közvetlenül az 1991-es Footwork csapattal megélt katasztrofális kapcsolatai óta, a Porsche a Supercup sorozaton keresztül továbbra is kereskedelmi kapcsolatot tartott az F1-es szervezettel, fizetve azért, hogy helyet kapjon a támogatási programban.

    Megnyílt az F1-es részvétel lehetősége,a Porsche a szezon végén leállítja az LMP1 projektjét mert nem térül meg eléggé a sorozatban az F1 méretű kiadása, anélkül dolgoznak,hogy bevételt és szponzort realizálna a törekvésük.

    A vállalat már elkötelezte magát egy munkabizottsággal  a Formula E-vel a 2019/20-as szezonban való együttműködésre.  Azonban a közelmúltban a 2021-es F1-es motorszabályozásról tartott tanácskozás sorozatokra is küldött képviselőket; ösztönözve őket a megvalósítandó céllal, a jelenleginél olcsóbb és egyszerűbb technológiára való áttéréssel.

    „Az F1 lehet az egyik legjobb hely” – mondta Meschke a Motorsport.com-nak. „Mint tudják, a Formula E nagyon fontos számunkra, és az F1 mindig jó perspektíva, amit figyelembe kell venni, és azt hiszem, nagyon eredményes tárgyalásokra számíthatunk egy új motorral.”

    Arra a kérdésre, hogy vajon a jelenlegi, alacsonyabb fejlettségű iker-turbó V6-os tervei vonzhatják-e a Porsche-t az F1-re, azt mondta: „Abszolút. Az F1-ben csökkentenünk kell a költségeinket és ez jó módja annak, hogy elérjük ezt a célt.”

    Meschke azt is megerősítette, hogy „a beszállítók körül viták zajlanak”, és ezért nincsenek tervek munkacsoport létrehozására.

    A lehetséges partnerek között szerepel a Williams, amely a Hybrid erőforrás divízió értékesítése előtt műszaki együttműködést hozott létre a Porsche-val és a Red Bull, mely széleskörű kapcsolatokat ápol a VW csoporttal.

    A McLarennel régmúltra visszatekintő történetük van az 1983-87-es TAG turbo fúzió időszakából, de most versenytársak a közúti autópiacon.

    Tárt karokkal vár a Formula 1

    Az F1 kereskedelmi főnöke, Sean Bratches elmondta, hogy a sport új tulajdonosai örömmel fogadják majd köreikben a Porsche-t 2021-ben.

    „Végeredményben olyan platformot és környezetet próbálunk létrehozni, ahol több motorgyártó, márka és csapat léphet be ebbe a sportágba, ami így egy lenyűgöző üzleti ajánlattá válik,” mondta Bratches a Motorsport.com-nak.

    ” Azt az egyént, aki a Porsche bevonásával az F1-ben marketinget alkalmazva megjelenít egy márkát, melynek a motorsportban múltja van, nagyra értékelik.”

  • Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff Jos Verstappennel kávézott

    Toto Wolff elismerte, hogy találkozott Max Verstappen édesapjával, Josszal, Monzában.

    A hétvégén már szóbeszéd tárgyává vált, hogy állítólag Jos Verstappen a Mercedesszel tárgyalgat valamiről. A találkozó tényét most maga Wolff is megerősítette, azt azonban nem, hogy komoly szakmai apropója volt-e. A pletykák szerint a megbeszélés alapja az volt, hogy Max egyre elégedetlenebb a Red Bullal, jobban mondva annak motorszállítójával, a Renault-val.

    „Először is, már versenyző-kora óta ismerem Jost.” – mondta Wolff a német Skynak. „Niki (Lauda) és én ültünk az irodánkban, két holland barátunk pedig szintén jelen volt, megittunk együtt egy kávét.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy érdekli-e Max a Mercedest, Wolff így felelt: „A következő évre határozottan nem, nem elérhető. Utána azonban nyilvánvalóan ő az egyik név a radarunkon. Max a jövő egyik nagy Forma-1-es sztárja, de sok ilyen van még, mint például Valtteri (Bottas), Daniel (Ricciardo) és Esteban Ocon.”

  • Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Horner szerint túl konzervatív volt az FIA

    Christian Horner, a Red Bull Racing csapatfőnöke nincs jó véleménnyel az FIA Olasz Nagydíj időmérőjén hozott döntéseivel, amikor a Charlie Whiting által vezetett versenybírók folyamatosan csúsztatták a kvalifikácó folytatását, miután Romain Grosjean összetörte az autóját.

    Horner szerint túlságosan konzervatívak voltak Whitingék, amivel nyilvánvalóan a pályára kilátogató szurkolók szintén egyetértenek: szombaton is kifejezték nemtetszésüket a folyamatos 15 perces csúsztatásokra.

    Horner kollégája, a Red Bull tanácsadójaként tevékenykedő Dr. Helmut Marko és Niki Lauda, a jelenleg Mercedest erősítő korábbi háromszoros világjnok szerint is értelmetlen volt az edzés ilyen mértékben való elhúzása – kettejük nyilatkozatát ide kattintva olvashatjátok.

    „Hogy őszínte legyek, nagyon konzervatívan cselekedtek. Sőt, túlságosan konzervatívan” – mondta Horner.

    „A Forma-1 nem olyan sport, amely tökéletes időjárási körülményeket követelne.”

    „A biztonság szempontjából érthető, hogy kell némi óvatosság, de sokkal korábban folytathattuk volna az edzést.”

    Hornert megkérdezték, hogy felhozza-e a kérdést a Forma-1 stratégiai csoportjának következő megbeszélésén: „Úgy gondolom ez inkább az FIA saját belső ügye” – felelte a Red Bull csapatfőnöke.

     

  • Magnussen mérges, mert Verstappen nem kapott büntetést

    Magnussen mérges, mert Verstappen nem kapott büntetést

    Kevin Magnussen a Haas dán pilótája nem titkolta a bosszúságát amiatt, hogy Max Verstappen nem kapott büntetést a hétvégi Olasz Nagydíjon.

    Verstappen és Magnussen a verseny 46.körében találkoztak, amikor a holland pilóta az első kanyarban megelőzte a dánt és átvette a tizedik helyet. Azonban a második sikán felé haladva Magnussen elkapta a Red Bull szélárnyékát és visszatámadott, a külső ívet választotta, de a holland versenyző jobbra mozdult, aminek következtében a Haas a fűre került és nem le kellett vágni a pályát.

    „Nagyon dühös voltam, de csak azért, mert Verstappen nem kapott büntetést.” – mondta a 11.helyen végző Magnussen.

    „Leszorított a pályáról. Ez előfordul ugyan a versenyzésben, de legalább a büntetéseknek egyformáknak kellene lenniük, amik mindenkire vonatkoznak. Féktávon voltunk, nem hagyott nekem elég helyett. Emiatt lementem a fűre és nem tudtam bevenni a következő kanyart. Volt ott bukótér, így vissza tudtam jönni a versenybe. Viszont, ha nincs, akkor vagy a kavicságyban, vagy a falban végzem.”

    „Nem volt komoly esélyem rá, hogy megelőzzem őt, emiatt teljesen felesleges volt, hogy nem hagyott nekem elég helyet. Talán csak nem jól mérte fel a helyzetet, de szerintem mindenkit egyformán kellene büntetni. Lehet, hogy a 11.hely volt a maximum, amit kihozhattunk ebből a futamból, de az mindig bosszantó, mikor az egész versenyen pontszerző helyen autózol és csak a végén veszíted el azt. Egyszerűen nem voltunk elég gyorsak.” – tette hozzá a dán.

    A futam után Verstappent is megkérdezték, hogy mit gondol erről az incidensről.

    „Őszintén szólva nem igazán érzem incidensnek, éppen ezért nem is érdekel” – zárta rövidre a fiatal holland.

  • Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    Kvyat szerint riasztó volt a McLaren hétvégi formája

    A fiatal pilóta nem örül, hogy a McLaren és a Toro Rosso szoros csatát vívott az Olasz Nagydíjon.

    Kvyat komoly csatába keveredett Stoffel Vandoorne-nal a monzai futamon, mielőtt a belga kiállni kényszerült. Az orosz végül a tizenkettedik helyen ért célba a Toro Rosso idei egyik legrosszabb versenyén.

    „Még a McLaren is gyorsabb volt nálunk.” – fogalmazott Kvyat a futam után. „Nagyon erősek voltak. A kanyarokban különösen. Nem volt könnyű csata Vandoorne-nal, és egy kicsit aggasztó, hogy a McLarennel voltunk egy szinten. Sokat kell dolgoznunk, és fejleszteni az autó bizonyos pontjain.”

    Az orosz csapattársa, Carlos Sainz sem élete versenyén van túl, tizennegyedik lett.

    „Egyszerűen nem volt jó csomagunk Monzában, és ebből tanulnunk kell. Megnézzük, mi a hibánk, és Szingapúrra orvosoljuk. El kell kezdenünk jobb eredményeket gyűjteni, hiszen így nem tudunk feljebb lépni.” – nyilatkozta a spanyol.

  • Palmer nem foglalkozik a dühös Alonsóval

    Palmer nem foglalkozik a dühös Alonsóval

    Jolyon Palmer elmondta, hogy őt nem érdekli Fernando Alonso panasza az Olasz Nagydíjon történt incidensük kapcsán, úgy gondolja ugyanis, hogy a spanyol volt az, aki leszorította őt a pályáról.

    Alonso igencsak dühös lett Palmerre, miután nem tudta megelőzni, ahogyan azt eltervezte. S bár végül Palmer 5 másodperces büntetést kapott, Alonso azt is nevetségesen kevésnek tartotta. Palmer szerint azonban a McLarenes hibázott.

    „Én előtte volta, a kanyarban, ő pedig nagyon későn fékezett és leszorított engem a pályáról.” – mondta brit versenyző a Sky Sportsnak. „Biztos vagyok benne, hogy ez még téma lesz a következő versenyen, mert Fernando nem túl boldog, de ez engem nem érdekel.”

    Fernando Alonso azonban olyannyira nem tudta túltenni magát az eseten, hogy a verseny során még többször megkérdezte csapatrádión, hogy mi a helyzet Palmerrel, és mikor azt a választ kapta, hogy a Renault-s kiesett, megállapította, hogy ez a karma…

    A verseny végén azonban Alonsonak is fel kellett adnia a versenyt.

  • Ricciardo lenyűgözte tegnap a rajongókat

    Ricciardo lenyűgözte tegnap a rajongókat

    Tavaly óta megszokhattuk, hogy minden versenyen megszavazzák a rajongók az F1 hivatalos weboldalán, hogy szerintük ki volt az adott futam legjobbja, ki a nap versenyzője, hiszen ez nem minden esetben egyezik meg a futamgyőztessel.

    Az Olasz Nagydíjon például Daniel Ricciardo érdemelte ki ezt a címet, hiszen bár a harmadik helyre kvalifikált, jócskán kapott rajtbüntetést; így a 16. helyről rajtolhatott csak, mégis a fantasztikus 4. helyig menetelt előre!

    A 2017-es szezonban eddig ők voltak “a nap versenyzői”:

    • Olasz Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Belga Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Magyar Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Brit Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Osztrák Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Lance Stroll
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Spanyol Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Orosz Nagydíj: Valtteri Bottas
    • Bahreini Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kínai Nagydíj: Max Verstappen
    • Ausztrál Nagydíj: Sebastian Vettel