Címke: Olasz Nagydíj

  • Monza kész tárgyalni az új szerződésről

    Monza kész tárgyalni az új szerződésről

    Az Olasz Nagydíj főnöke, Angelo Sticchi Damiani azt mondta, Monza újra akarja gondolni a szerződését a Liberty Mediával.

    Állítólag, a Forma-1 és Hockenheim nemrég megegyeztek, hogy 2019-ben is lesz Német Nagydíj. Azonban az Olasz Nagydíj fölött sűrűsödnek a sötétebbnél-sötétebb felhők. Most hétvégén van tervbe véve egy tárgyalás Chase Carey-vel, hiszen most rendezi meg Monza az olasz versenyt.

    „Nem lesz egyszerű, de megpróbáljuk újragondolni a szerződést a Liberty Mediával” – nyilatkozta Sticchi Damiani a La Gazzetta dello Sport hasábjain. „Európában több helyszín sincs biztonságban, Németország bajban van, sokan úgy gondolják, nem fogják tudni finanszírozni a versenyt.”

    „Szóval ideje lesz egymás szemébe nézni. Mindent meg fogunk tenni, hogy folytassuk a tárgyalásokat, és hogy ne szakadjon meg 2019-ben a futamrendezési sorozatunk. 2022-ig el akarunk jutni, ekkor lesz 100 éves a Monzai Nagydíj” – tette hozzá.

  • Hamilton: Monzában nagyobb esélyünk lesz a győzelemre

    Hamilton: Monzában nagyobb esélyünk lesz a győzelemre

     

     

     

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes sokkal versenyképesebb lehet majd az Olasz Nagydíjon, miután a britnek esélye sem volt Sebastian Vettellel szemben a Belga Nagydíjon.

    A Mercedes szerint a Ferrari azért volt jobb Spa-ban, ugyanis az olaszok autói sokkal gyorsabbak voltak az első és harmadik szektorban, ahol csak a sebesség számít, míg Hamilton és Bottas csak a második szektorban tudtak gyorsabbak lenni a Ferrariknál. Hamilton szerint Monzában könnyebb dolguk lesz.

    „Monzában nincsenek lassú kanyarok az első sikánt leszámítva. Remélem, hogy a következő futamon kevesebb időt fogunk veszíteni a lassú kanyarokban, mint Spa-ban.  A mai napon Sebnek nem volt semmi problémája. Végig elöl volt és a gumijaival sem akadtak problémái.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is egyetértett Hamiltonnal annak kapcsán, hogy a Mercedes szenvedett a Belga pályán.

    „A legutolsó verseny, ahol mi voltunk a leggyorsabbak, Silverstone volt. A Francia és az Osztrák Nagydíjon sem volt rossz a tempónk.  Azóta a Ferrari gyorsabb volt Hockenheimben, a Hungaroringen és Spa-Francorchapsban is.

    „Monzában mindig képesek voltunk jól teljesíteni, szóval kíváncsian várom, hogy mi lesz majd az Olasz Nagydíjon. Az előző évben végig mi voltunk az élen, a Ferrari pedig szenvedett azon a hétvégén.”

    Wolff hozzátette, hogy nem aggódik a Ferrari előnye miatt. „Azt gondolom, hogy jól kell teljesítenünk a szezon második felében és ehhez az kell, hogy kihasználjuk az adódó lehetőségeket. Ha ezt sikerül végrehajtanunk, akkor mindkét bajnokságot mi fogjuk megnyerni a Ferrarival szemben.”

     

     

  • Három tizedet érhet a Renault új motorja

    Három tizedet érhet a Renault új motorja

    A Renault három tizedre saccolja a C-specifikációjú erőforrásból származó előnyt Monzában, ám ennek ellenére nem tervezi beveti a fejlesztést.

    Noha az új motor jóval erősebb a jelenleg használtnál, megbízhatósági problémák miatt a gyári csapat (és a McLaren) inkább a jól bevált B-spechez ragaszkodik a szezon hátralévő felében. A Red Bullnál bevállalják a kockázatot a plusz lóerőért cserébe, mivel az ő esetükben kvázi lényegtelen, mit csinálnak, úgyis a harmadik helyen végeznek a konstruktőri bajnokságban: Daniel Ricciardónak mindenképpen kellett volna még egy motorcsere idén, Monza előzési lehetőségei miatt az Olasz Nagydíjra esett a csapat választása, és amennyiben jól vizsgázik a C-spec, szombat reggel Max Verstappen is kap egyet.

    „A C-spec a jelenlegi B-spec továbbfejlesztett változata” – magyarázta Rémi Taffin, a Renault motorrészlegének technikai igazgatója. „Jóval erősebb, ám ezzel szemben talán nem annyira megbízható, mint az aktuális generációjú erőforrás, így ennek tudhatjuk be a csapatok közötti eltéréseket. A benzintípus függvényében az új erőforrás nagyjából háromtizedes előnyt jelent egy időmérős körön Monzában, ami jelentős előrelépés.”

    Belgiumban idén mindössze másodszor fordult elő, hogy a Renault nem szerzett pontot, míg a negyedik helyért folyó csata másik főszereplője, a Haas a kényelmes hetedik és nyolcadik helyeken ért célba, hat pontra csökkente a differenciát a két istálló között. A franciák a megbízhatóságot részesítik előnyben a teljesítménnyel szemben, de Taffin szerint ez nem jelenti azt, hogy ne tudnának harcban maradni a konstruktőri negyedik pozícióért, mind Carlos Sainz, mind Nico Hülkenberg autójában ugyanis lényegében vadonatúj B-speces motor található.

    A Renault Ausztriában végre bevetette legújabb generációs MGU-K-ját is, ám a Red Bull és a McLaren azóta is berzenkedik a használatától. Ez különösen a Red Bull részéről érdekes stratégia, tekintve, hogy Max Verstappen autójában a Magyar Nagydíjon a régi verziójú MGU-K adta meg magát.

    „A robusztusság megerősítése érdekében továbbfejlesztettük a két ügyfelünk által használt verziót” – fűzte hozzá Taffin. „Jelenleg csak a Renault használja az újat, a McLaren és a Red Bull Racing nem voltak hajlandók az integrációhoz szükséges változtatások kivitelezésére. Úgy döntöttek, hogy inkább bevállalják az egyértelműen azonosítható megbízhatósági kockázatot.”

  • Hamilton kihagyja a csütörtöki napot Monzában

    Hamilton kihagyja a csütörtöki napot Monzában

    A Sky Italia értesülései szerint Lewis Hamilton kihagyja az Olasz Nagydíj mai, csütörtöki napját. Úgy tudni, hogy a brit versenyző csak a pénteki edzésre érkezik majd ki a monzai pályára.
    „Magyarországon a Ferrari hagyta ki a csütörtöki eseményeket, de annak Sergio Marchionne halála volt az oka.” – mondta a Sky. „Hivatalos indoklás nincs, talán személyes oka van rá Lewisnak.”
  • Kimi for president, avagy a hardcore Kimi fanok már Olaszországban tivornyáznak!

    Kimi for president, avagy a hardcore Kimi fanok már Olaszországban tivornyáznak!

    Két évvel ezelőtt a Hungaroringen tűnt fel egy kupac finn srác, hatalmas transzparenssel, melyen az állt: Kimi for president, önmagukat pedig MinttuFunBoys-nak nevezik. Azonnal a helyi Räikkönen-rajongók kedvencei lettek, ők pedig tettek is érte, hogy remek legyen a hangulat a nézőtéren.

    A srácok „szóvivőjével” 2016-ban készítettünk interjút, ezt ide kattintva olvashatjátok!

    Idén új, nagyobb transzparenst készítettek, és az Olasz Nagydíjat vették célba. Már meg is érkeztek! 😉

    https://www.instagram.com/p/BnEhy9dBdu8/?taken-by=minttufunboys

    https://www.instagram.com/p/BnEpufaB-AG/?taken-by=minttufunboys

    https://www.instagram.com/p/BnEuBBQhcx9/?taken-by=minttufunboys

    https://www.instagram.com/p/BnGJTlEB5YN/?taken-by=minttufunboys

     

  • Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Ricciardo motorcserés rajtbüntetést kap Monzára

    Daniel Ricciardo utolsó rajtsoros indulásra számíthat az Olasz Nagydíjon, ahol megkapja a Renault legújabb, C-specifikációs erőforrását.

    Ricciardo esetében elkerülhetetlen volt a motorcsere, a Red Bull pedig a veszteségek minimalizálása végett úgy időzítette, hogy egybeessen a Renault legfrissebb fejlesztésű erőforrásával. Amennyiben az ausztrál autójában a várakozásoknak megfelelően működik a motor, a hétvége későbbi folyamán Max Verstappen is kaphat egy újat, és ha a csereelemek csak a belsőégésű motorra és az MGU-H-ra korlátozódnának, mindezt rajtbüntetés nélkül megteheti.

    A döntés azonban komoly kockázatot is rejt magában: a Renault C-spece már Spára elkészült, ám a motorgyártó mindenkit figyelmeztetett, hogy az új motor megbízhatóság terén nem teljesít a legjobban, így mindenki csak saját felelősségére használja. Mivel a Renault késhegyre menő csatát vív a konstruktőri bajnokság negyedik helyéért, ők nem vállalhatták be ezt a kockázatot, ám a Red Bull lényegében akármit csinál, úgyis a harmadik helyen végez.

    „Danielnél beérett a motorcsere, így büntetést kap a következő versenyhétvégére” – erősítette meg Christian Horner. „Az eltérő hűtési igények és hasonló faktorok miatt komoly pénzekbe került a kasztni átalakítása, hogy megfelelően tudjuk integrálni az erőforrást, de ha ez teljesítménynövekedéssel jár, boldogan bevállaljuk a kockázatokat. Pénteken kipróbáljuk a motort, majd este eldöntjük, megtartjuk-e; ha jónak találjuk, Max is kap egyet szombaton, neki is kijár már egy friss motor.”

    A hosszú egyenesek miatt nem feltétlen Monza lesz a Red Bull legerősebb pályája idén, ám az osztrák istálló reméli, a későbbi futamokon érezhető lesz a C-spec újdonságainak jótékony hatása.

    „Nem aggódunk Monza miatt, de ha sikerülne egy kis plusz teljesítményt találnunk, az például Szingapúrban és Mexikóban talán közelebb tudna minket lopni a Ferrarihoz és a Mercedeshez” – folytatta Horner. „Minden egyes tizedmásodpercért nagyon hálásak vagyunk.”

    A Renault harmadik csapata, a McLaren egyáltalán nem használja majd a C-specet, mert annak integrálásához túl mélyreható változtatásokat kellene eszközölniük a kasztniban.

  • Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Vandoorne: A McLaren semmit nem fejlődött idén

    Egy pocséknál is pocsékabb Belga Nagydíjat követően Stoffel Vandoorne végre kimondta, amit sokan már gyanítottak: a McLaren semmit nem lépett előre 2018 elejéhez képest.

    Vandoorne hazai futamát az utolsó célbaérőként fejezte be a 15. helyen, a McLaren pedig mindkét autóval kiesett még az időmérő Q1-es szakaszában. Miután az elmúlt nyolc futamon csak háromszor tudtak pontot szerezni, a konstruktőri tabellán a McLaren közelebb találja magát a Toro Rosso-Hondához, mint az év elején prognosztizált negyedik helyért csatázó Haas—Renault pároshoz.

    „Nehéz lenne ennél rosszabb hétvégét összehoznunk” – mondta a csalódott belga. „A teljesítményünk nagyon messze van attól, hogy jónak nevezhessük, de magyarázatot nem tudunk rá találni. A valóság az, hogy év eleje óta semmit nem fejlődtünk, a többiekhez képest egy tapodtat sem mozdultunk előre.”

    Vandoorne kritikáját Fernando Alonso is pedzegette már, amikor kijelentette, hogy idén egyedül a Barcelonában látottak illethetők a fejlesztéscsomag névvel, azelőtt és azóta semmi. A 2018-as McLarennek egyértelmű aerodinamikai hiányosságai vannak, Spában viszont ezt még tetézte a motorerőbeli hátrány is; míg tavaly a Honda-motorral a wokingi istálló csak egy tizeddel csúszott le a Q3-ról, idén héttizedes elmaradásban voltak még a Q2-t érő időtől is. További nehézség, hogy a McLaren a hírek szerint félreszámolta az év elején kötelezően rögzítendő váltóáttételeket, így Spa hosszú egyeneseiben túl hamar dobta őket vissza a sebességkorlátoló.

    „Muszáj elismernünk, hogy nehéz szezonunk van eddig” – próbálta finomítani a helyzetet Gil de Ferran. „Nehéz autóról beszélünk, és különösen ez a hétvége rengeteg hiányosságunkra rámutatott. A legnagyobb problémát az egyenesbeli tempóhiány jelenti, de emellett vannak egyéb bajok is az autóval.”

    Hétvégén következik az Olasz Nagydíj, Monza hosszú-hosszú egyenesei pedig nem kecsegtetnek sok jóval McLaren-szempontból.

    „Monza ismét nagyon nehéz lesz, megint egy egyenesekkel teli pálya” – vallotta be Vandoorne. „Majd meglátjuk, mi lesz, de talán a szezon későbbi felében, például Szingapúrban több esélyünk lesz a pontszerzésre.”

  • Mercedes: Nem csak motortéren kerültünk hátrányba

    Mercedes: Nem csak motortéren kerültünk hátrányba

    A Mercedes szerint több tekintetben is hátrányba kerültek a Ferrarival szemben, nem csak az erőforrás terén.

    Spa mindezidáig Mercedes-territórium volt, ám Sebastian Vettel könnyed győzelme nyomán elkezdhetünk komolyan kételkedni az ezüst nyilak autójának felsőbbrendűségében. A legszembetűnőbb terület, ahol a Ferrari immár a Mercedes előtt jár, az egyenesbeli sebesség (ami jó jel a hétvégi monzai versenyre), ám Toto Wolff szerint hiba lenne csak erre a részre koncentrálni.

    „A futamon mutatott teljesítményünk több hiányosság eredménye” – magyarázta Wolff. „Erős csapat vagyunk, de vannak nyilvánvaló hiányosságaink, amik miatt nem az elvártaknak megfelelően teljesítünk: ilyen például az alacsony tempójú kanyarok, a tapadás, valamint a Ferrarihoz, a Red Bullhoz és a Force Indiához képest mi koptattuk el leghamarabb a gumijainkat.”

    Wolff megjegyzése konzisztens Valtteri Bottas megfigyeléseivel, miszerint a Ferrarik jobban gyorsítottak ki Spa lassabb kanyarjaiból, ami különösen az egyes kanyarból kifele jelentett nagy pofont a Mercedesnek. Ami még fájóbb lehet, hogy Belgiumba mindkét istálló fejlesztett erőforrással érkezett, de egyelőre nem úgy fest, mintha német részről sikerült volna visszavenni a vezető pozíciót.

    „Náluk a motorelőny” – erősítette meg Wolff. „Az időmérőn láthattuk, hogy ez az előny az egyenesek különböző szakaszain manifesztálódik, és még ha esetleg rosszabbul is jönnek ki egy kanyarból, mint mi, a motoruk akkor is tolja őket előre. Lehet, hogy ahhoz van köze, hogyan működtetik és kalibrálják a motort, de az is igaz, hogy hozzánk képest előbb lefogyasztották a hibridenergiájukat. Szóval van egy kisebbfajta lóerőelőnyük, ezt hozzáadva a főként az egyes kanyarban tapasztalt hátrányunkhoz pedig máris kijön egy dupla KO. Ha nem túl jó a tapadásod és van egy kis erőhátrányod, akkor megtörténhetnek az első körben látottak.”

    Hacsak nem hajlandók rajtbüntetéseket bevállalni, belgiumi motorfejlesztési csomagjával a Mercedes ellőtte minden lehetőségét idénre, ám a szabályok adta kereteken belül még lehet finomítani a pakkon.

    „Minden azon múlik, mennyire érted meg az erőforrásodat, hogyan tudsz maximális teljesítményt kifacsarni a szoftverből, az üzemanyagból, az olajokból, és hogyan tudod mindezt optimalizálni és együttműködésre sarkallni” – folytatta Wolff. „Ez egy jelenleg is zajló folyamat, amihez nincs szükség hardvermódosításra. Többé nincsenek bűvös puskagolyók; nem fogunk hirtelen három tizedet előrelépni és ellovagolni a naplementébe.”

    Ami a kasztnit illeti, a Mercedes elvileg Monzára készül némi aerofejlesztéssel.

  • Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Norris Monzában is beül a McLarenbe

    Lando Norris az Olasz Nagydíj első szabadedzésén is lehetőséget kap, további információforrást nyújtva a jövő évi pilótafelállását mérlegelő McLarennek.

    Norris először vett részt élesben F1-es hétvégén, amikor Fernando Alonso helyére beülhetett a McLarenbe a Belga Nagydíj első pénteki szabadedzésén. A fiatal brit harcban van a második ülésért Stoffel Vandoorne-nal, a szabadedzés pedig remek alkalmat kínált a vezetőségnek a két pilóta összehasonlítására.

    „Remek munkát végzett” – dicsérte Norrist Gil de Ferran. „Az egyik nagy erőssége az új szituációkhoz való gyors alkalmazkodása, amit már a tesztek alatt megfigyeltem. Ez a lehetőség részét képezte a fejlődési programjának, ahol tapasztalatot szerezhetett egy alacsonyabb leszorítóerejű autóval, miközben rajta kívül egyszerre többen is voltak egy folyamatosan felgumizódó pályán. Gyorsan felvette a ritmust, szépen dolgozott, nem hibázott. Monzában is beül majd az autóba, hogy tovább fejleszthesse ezen képességeit.”

    De mennyi és leginkább milyen minőségű információt képes a McLaren kiszűrni az ilyen ad hoc lehetőségekből?

    „Nagyon nehéz egy versenyzőt mindössze egyetlen szabadedzés vagy időmérő alapján kiértékelni” – magyarázta de Ferran. „El kell vonatkoztatnod és az összképre kell tekintened. Ezek az alkalmak inkább azért vannak, hogy Lando minél több különféle körülménynek legyen kitéve, ezzel segítve a fejlődését.”

    Vandoorne-hoz képest Norris 86 ezreddel gyorsabb volt Spában, ám a belga műszaki problémák miatt feleannyi kört tudott megtenni, mint a brit.

  • Hülkenberg tízhelyes rajtbüntetést kap Monzára

    Hülkenberg tízhelyes rajtbüntetést kap Monzára

    Nico Hülkenberg ’elmért féltávját’ tízhelyes rajtbüntetéssel díjazták a versenybírák a Belga Nagydíjon.

    Hülkenberg a belga futam első kanyarjában okozott tömegbalesetet, aminek saját Renault-ja mellett Fernando Alonso, Charles Leclerc, illetve közvetettebb módon Daniel Ricciardo és Kimi Räikkönen látta kárát. A szituáció hasonló volt a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál látottakhoz, ahol Romain Grosjean egyfutamos eltiltást kapott, ám a német olcsóbban megúszta.

    „A 27-es autó pilótája [Hülkenberg] beismerte, hogy teljesen félremérte a helyzetet és ő hibázott” – olvasható a hivatalos indoklásban. „[A tízhelyes büntetés mellett] a balesetért három büntetőpontot is kap a szuperlicenszére, amellyel négyre nőtt a jelenlegi pontjainak száma. A büntetőpontos rendszer 2014 óta van érvényben, aminek értelmében egy versenyző akkor kap egyfutamos eltiltást, amennyiben egy egyéves időtartamon belül 12 pontot összeszed. Ez a rendszer még nem volt érvényben 2012-ben, amikor egy hasonló esetnek voltunk szemtanúi.”