Címke: Olasz Nagydíj

  • Verstappen még mindig igazságtalannak érzi a büntetését

    Verstappen még mindig igazságtalannak érzi a büntetését

    Max Verstappen elmondta, hogy még mindig nem tudja elfogadni az öt másodperces büntetését, amit Valtteri Bottas leszorításáért kapott az Olasz Nagydíjon.

    A Red Bull pilóta idejéhez a versenyt követően adtak hozzá öt másodpercet, amiért leszorította a pályáról a finn pilótát a Rettifilio sikán előtt. A holland így a harmadik helyett az ötödik helyen végzett, és szerinte ezzel csak megölik a versenyzést.

    Verstappen, a személyes média támogatójának a ZiggoSportnak elmondta, hogy azóta sem gondolja másként ezt a helyzetet.

    „Természetesen már láttam a felvételeket. Én csak védekeztem. Természetes, hogy megpróbálod a lehető legkisebb helyet hagyni magad mellett a kanyar előtt. Összeértünk, talán adhattam volna neki egy pár milliméterrel nagyobb helyet, de ő mára fehér vonalon volt. Utólag könnyű megmondani hogy ezt vagy azt kellett volna tennem, de amikor megérkezel a kanyarba 340-es tempóval az teljesen más döntési helyzet, mint a videókat megnézve.” – vélekedett.

    A versenybírák a sportszabályzatra hivatkozva szabták ki a büntetést, miszerint egy pilóta csak akkor mehet vissza az ideális évre a külső ívről, ha a saját autója és a pálya széle között hagy legalább egy autónyi helyet.

    Verstappen szerint a szabályokat attól függően alkalmazzák, hogy éppen melyik bírók vannak jelen az adott versenyhelyszínen.

    „Nagyban függ a versenybíróktól. Néha adnak büntetést, máskor nem. Beszélhetünk az incidensről, de a döntést már meghozták, és nem akarok több álmatlan éjszakát emiatt. Kissé dühös voltam a futam során, de legalább Bottas tudja, hogy hogy néz ki az autóm hátulja.” – tette hozzá.

  • Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    Montezemolo is undorítónak találja, hogy a Ferrarisok kifütyülték Hamiltont

    A Ferrari korábbi elnöke, Luca di Montezemolo elárulta, hogy undorítónak találja azon rajongók viselkedését,  akik kifütyülték Lewis Hamiltont a vasárnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után. Ő 23 évig irányította a Ferrarit, 1991 és 2014 között, és azt állítja, hogy nagy hiba volt gyűlölködni és kifütyülni a Mercedes versenyzőjét, miután nyert. A BBC Sportnak ennyit mondott:

    „Lewis egy fantasztikus bajnok, mindig is nagyon korrekt volt, és fantasztikusan versenyzett. Ami történt, az nagyon-nagyon rossz, és igen mérges vagyok.”

    Hamilton mindeközben megvonta a vállát, és elárulta a füttykoncerttel kapcsolatban, hogy azt inkább kihasználja, és a negatív erőt pozitívba transzformálja.

    Di Montezemolo a római irodájában beszélt minderről, és elárulta, hogy a Ferrari rajongók azon kritikája hogy a Mercedes Valtteri Bottast használta Kimi Räikkönen lassítására pár körön keresztül, teljesen félrevezető volt. Másrészt elárulta azt is, hogy a Ferrari számtalanszor alkalmazta ezt a múltban:

    „Elárulhatom, hogy pár bajnokságot mi is így nyertünk meg, amikor én voltam az elnök és a vezérigazgató. Így volt ez Kimivel és Massával, Rubens Barrichellóval és Michael Schumacherrel, Michaellel és Eddie Irvinenal. Ez is a történelmünk része. Bottas semmi inkorrekt dolgot vagy hibát. A saját versenyét futotta. Amikor hallottam, hogy vannak kritikusok… nos ez a normális. Az életben nehéz nyerni, de még nehezebb elfogadni azt, ha nem tudsz nyerni. Így amit tegnap láttam a közönség részéről, az nem tett boldoggá. A Mercedes remek munkát végzett. Ha a Ferrarival ugyanezen helyzetben lennék mint most a Mercedes, pont ugyanezt csinálnám. Ennyi, finito.”

    Montezemolo újra felépítette a Ferrarit az egyik legsikertelenebb korszaka után a 90-es évek elején, és felügyelte a 2000-es évek elején Michael Schumacher dominanciáját, ahogy a csapat utolsó világbajnoki címét is 2007-ben Räikkönennel, vagy amikor Fernando Alonsonak majdnem sikerült 2010-ben és 2012-ben.

    A 70 éves szakember szerint a Ferrarinak ideje lenne tisztáznia már azt is, hogy ki lesz jövőre a csapatnál Sebastian Vettel mellett a másik pilótájuk. Az ülés Räikkönen és a Sauberes Charles Leclerc között billeg, és a Ferrari új elöljárója, Louis Carey Camilleri annyit közölt csak az Olasz Nagydíjon, hogy még nincs döntés. Erről így vélekedik Montezemolo:

    „Amikor a Ferrarinál voltam, nem szerettem, ha az emberek a lelátóról mondják meg nekem, hogy mi a teendő, így nem is lennék szívesen újra ilyen helyzetben. Annyit mondhatok, hogy véleményem szerint a szezon egy bizonyos pontján, általában Monzában azért szerencsés lenne bejelenteni, hogy ki fog vezetni jövőre. Már csak azért is, hogy elkerüljük a pilóták esetleges hozzáállásbeli változását.”

  • Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Hamilton nem érti, hogy miért fütyülik ki

    Lewis Hamilton nem érti a negatív véleménynyilvánítást a tegnapi Olasz Nagydíjon aratott győzelme után, hogy miért fütyülik ki az egyes versenyzőket. Mint az ismert, Hamiltont és csapattársát Bottast is a pódiumceremónia során kifütyülték, tehát az első és a harmadik helyezettet, akik közé beékelődött a Ferraris Kimi Räikkönen. A versenyt követő sajtótájékoztatón megkérdezték Hamiltontól, hogy mi a véleménye az ilyen magatartásról, mint amit bemutattak a Ferrari rajongók, de elárulta, hogy nem foglalkozik a dologgal különösebben:

    „Azt hiszem, hogy ez elfogadható. Bármelyik sportágban van ilyesmi. Ugyanakkor őszintén szólva, nem értem. Voltam már focimeccseken, NFL-en, kosárlabda és rögbi meccseken. Soha nem pfujoltam az ellenfél csapatát, akkor se, ha az én kedvenc csapatom ellen játszottak. A barátaim se tettek ilyet, így nem is értem igazából a dolog pszichéjét.”

    A brit világbajnok ugyanakkor elárulta, hogy az ötödik rekord győzelméből az Olasz Nagydíjon még csak erőt merít a negatív reakciókból:

    „Az arénában amiben vagyunk, nagyon könnyen elérnek hozzánk üzenetek, amik hatással lehetnek az életedre, vagy hogy miképp gondolkodj, meg ilyesmi. Nagyon könnyű ugyanakkor ezt felhasználni is, és ez nagyon motiválttá tett ma. Elfogadom. Akár folytathatják is, de ez csak engem tesz erősebbé.”

    Hamilton korábban kérte a rajongóit, hogy ne fütyüljék ki az ellenfeleit, olyanokat mint például Nico Rosberget. Hozzátette, hogy nagyra értékeli a rajongóit azért, amiért eljöttek a Ferrari hazai versenyére, és támogatták őt ilyen környezetben is:

    „Tudom hogy vannak, és ismerem is azokat akik beutazzák a világot, hogy támogassanak engem. Tudom, hogy itt is itt vannak. Büszke vagyok rájuk. Amikor egy nagy tömegben vagy, egy nagy vörös tengerben és épp tart a pfujolás, te meg ott állsz egyedül egy zászlóval… észreveszed, hogy ott egy fickó egy zászlóval, vagy egy gyerek integet, és elképzeled, hogy mi veszi körül, és hogy forró a helyzet, mert minden szem rád szegeződik. Nagyra értékelem ezt, és nagyon is tisztelem őket ezért. Én annyit tehetek, hogy akár a pódiumon vagy a versenyzői parádén amikor megyünk körbe rájuk mutatok… nehéz kiszúrni őket a nagy tömegben, de rájuk mutatok, hogy tudják, hogy elismerem és becsülöm őket.”

  • Újabb versenyző kritizálja a visszavonuló Alonsót

    Újabb versenyző kritizálja a visszavonuló Alonsót

    Szombaton Kevin Magnussen különbözött össze az időmérőn Fernando Alonsoval, miután a dán azt mondta, hogy a spanyol Istennek hiszi magát, és tiszteletlen. Ezen kívül azt is hozzátette, hogy már várja, hogy Alonso visszavonuljon.

    A vasárnapi verseny után már Pierre Gasly is Magnussen véleményén volt: a jövőre a Red Bullhoz előre lépő francia szerint túl agresszív volt Alonso Monzában,

    „Én kívül voltam és ő leszorított engem a pályáról.” – mondta Gasly. „A rázókövön mentem, de ő hozzáért az autómhoz, ami megsérült. Szerintem ez nincs rendjén, a versenyzőknek elegendő helyet kell hagyniuk az ellenfeleiknek. Ő már tudja, hogy nem lesz jövőre a Forma-1-ben, ezért agresszívebben viselkedik, mint általában. Azt is tudom, hogy nem szereti a csapatunkat (Toro Rosso), mert Honda motort használunk, de nem lehet így viselkedni.”

  • Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Wolff tagadja, hogy a Mercedes át akarta verni a Ferrarit

    Toto Wolff tagadja, hogy a Mercedes kamu kiállást rendelt volna el, amikor Kimi Räikkönen a boxba hajtott az Olasz Nagydíjon.

    A Mercedes kerékcsere csapata már Räikkönen kijövetelekor, a 20. kör végén kiállt, mintha a boxba kihajtó autót várnák, ezzel arra kényszerítve a finnt, hogy kikerülje őket és ezzel minimális időt veszítsen. Ennek ellenére, egyik Mercedes sem látogatott ki a pitbe egészen a 27. körig.

    Az FIA tiltja az ún. kamu kiállást, amikor a csapatok direkt, a riválisok megtévesztése érdekében kiküldik a szerelőket. A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont elmagyarázta, tényleg lett volna kerékcsere, ha Räikkönen nem jön ki.

    „Amit mindenki kamu kiállásnak nevezett, az igazából nem is volt az” – magyarázta. „Felkészültünk arra, hogy az ellenkezőjét csináljuk [mint a Ferrari]. Ha Kimi továbbmegy, Lewis kijött volna. Ez volt az oka az egésznek.”

    Toto Wolff büszke, hogy egy elnyújtott első etappal sikerült legyőzni a Ferrarit. A szombatról vasárnapra való fejlődéssel is elégedett, amit csapata Monzában és Spában is bemutatott.

    „Ez azt mutatja, hogy vasárnap osztják a pontokat” – mondta Wolff. „Nagyon büszke vagyok a csapatra, jó munkát végeztek a motor és a kasztni terén is. Jobban megértettük a gumikat és az autót magát. Fejlődtünk, amit talán még a szombat meg sem mutatott, hiszen nem jött össze a pole, de úgy éreztem így is találtunk valamit az elmúlt néhány napban. Akkor is ezt mondanám, ha nem nyertünk volna.”

    „Arról nem is beszélve, hogy szombaton nem nekünk volt a legjobb autónk, de vasárnap igen. A kocsi megbízható volt, jól kezelte a gumikat. Nem hólyagosodott annyira a gumink, mint a Ferrarié. Remekül teljesítettek a pilóták és a csapat is.”

  • Räikkönen lett a nap versenyzője tegnap

    Räikkönen lett a nap versenyzője tegnap

    Immáron ez a harmadik szezon, mely során a Forma-1 minden versenyen megszavaztatja a rajongókkal, hogy melyik versenyzőt tartották a futam legjobbjának. Ez ugyanis nem minden esetben egyenlő a futamgyőztes személyével.

    Az Olasz Nagydíjon ezt a „címet” Kimi Räikkönen érdemelte ki, aki a pole-ból indult, és folyamatosan nyomás alatt volt a verseny során, Lewis Hamilton által.

    “A nap versenyzői” 2018-ban:
    • Olasz Nagydíj: Kimi Räikkönen
    • Belga Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Magyar Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Német Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Brit Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Osztrák Nagydíj: Max Verstappen
    • Francia Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Kanadai Nagydíj: Sebastian Vettel
    • Monacói Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Spanyol Nagydíj: Lewis Hamilton
    • Azerbajdzsáni Nagydíj: Charles Leclerc
    • Kínai Nagydíj: Daniel Ricciardo
    • Bahreini Nagydíj: Pierre Gasly
    • Ausztrál Nagydíj: Fernando Alonso
  • Grosjeant kizárták, Szirotkin pontszerző

    Grosjeant kizárták, Szirotkin pontszerző

    Romain Grosjeantól utólag elvették az Olasz Nagydíjon elért eredményét, műszaki szabálytalanság miatt.

    A verseny után a Renault csapat jelezte az FIA felé, hogy szerintük nem szabályos a Haas VF-18-asa, az FIA technikai delegáltja pedig meg is vizsgálta az esetet. Többórányi vizsgálat után kiderült, hogy az autó padlója nem felel meg a szabályoknak.

    „A referenciacsíkon lévő alkatrészek összessége által kialakított felületnek 50mm-es (+/-2mm) sugárral kell bírnia mindkét sarokban, ha közvetlenül az autó alá nézünk.” – áll az FIA közleményében.

    Ezen szabálynak nem felelt meg Grosjean autója, ezért kizárták.

    A csapatfőnök, Günther Steiner ez után Twitteren tudatta a közönséggel, hogy fellebbeznek a döntés ellen.

    „Nem értünk egyet a versenybírák döntésével, mi szerint megbüntetik a csapatunkat, és úgy érezzük, hogy kiérdemeltük a hatodik helyezést az Olasz Nagydíjon. Fellebbezünk a versenybírák döntése ellen.” – írta Steiner.

    Grosjean kizárásával egyébként a Force Indiás Esteban Ocon örökölte meg a hatodik helyet, és így a Williams orosz versenyzője Szergej Szirotkin lett a tizedik, aki ezzel megszerezte első F1-es pontját.

  • Hamilton: Hihetetlen karrier van Kimi mögött, hiányozna az F1-nek

    Hamilton: Hihetetlen karrier van Kimi mögött, hiányozna az F1-nek

    Ahogy arról a Racingline.hu korábban beszámolt, német hírek szerint a Ferrari az év korábbi részében már megállapodott Charles Leclerckel, aki Sebastian Vettel csapattársa lehet a Ferrarinál.

    Állítólag már a monacói F2 bajnok szerződését is aláírták, ám Sergio Marchionne (a Ferrari korábbi elnöke – a szerk.) halála miatt bekövetkezhet, hogy az új vezetést marasztalja Räikkönent és 2019-ben is a jelenlegi versenyzőpárosukkal állnak rajthoz.

    Helyszíni információnk szerint a hírek igazak, tehát ez az oka annak, hogy a Ferrari továbbra sem jelentette be jövő évi versenyzőpárosát – holott hosszú évek óta legkésőbb Monzában mindig megtették ezt.

    Hamilton nagy csatában győzte le a pole pozícióból rajtoló Kimi Räikkönent, a versenyt követő sajtótájékoztatón pedig arról érdeklődtünk a négyszeres világbajnoknál, hiányozna-e neki a Kimi Räikkönennel való versenyzés, amennyiben 2019-ben már nem lenne a mezőny tagja.

    „Hogy hiányozna-e Kimi? Erre mindig nehéz válaszolni… Általánosságban véve a sportnak is hiányozna Kimi. Korábban már elárultam, hogy mielőtt a Forma-1-be kerültem és PlayStation-ön játszottam, mindig Kimi voltam a McLarennel és a helyébe képzeltem magam. Az első F1-es autó, amit vezettem Kimire volt beállítva, és úgy emlékszem erre, mintha csak tegnap lett volna – csodálatos emlékek. Elég kényelmesen éreztem magam a beállításaival, hasonló volt a vezetési stílusunk” – mondta Hamilton.

    „Hihetetlen karrier van mögötte és hatalmas megtiszteltetés egy hozzá hasonló nagyszerű finn ellen versenyezni. Úgy tűnik, hogy jéghideg és sok év van még benne. Nem tudom, hogy mi a helyzet életkor tekintetében a finnekkel, de nem tűnik úgy, hogy öregedne. Szerintem a szauna és a jeges dolgok teszik ezt” – zárta mondandóját.

  • A Renault szerint szabálytalan lehet a Haas autója

    A Renault szerint szabálytalan lehet a Haas autója

    A Renault csapat óvást nyújtott be az FIA-nál, megkérdőjelezvén a Haas VF-18-asának szabályosságát az Olasz Nagydíjon.

    Arról nem számoltak be, hogy pontosan mely területen vélik szabálytalannak az ellenfél autóját, de az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elárulta, hogy a Haas padlólemezének területéről van szó.

    Az Olasz Nagydíjon Romain Grosjean a hatodik helyen zárt, ezzel pedig elegendő pontot gyűjtött ahhoz, hogy a Haas megelőzze a pontversenyben a Renault-t, és feljöjjön a negyedik helyre.f

  • Olasz Nagydíj: Hamilton végül legyűrte a Ferrarit

    Olasz Nagydíj: Hamilton végül legyűrte a Ferrarit

    A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában, ezzel 30 pontra növelte az előnyét a vb-pontversenyben a most negyedik Sebastian Vettellel, a Ferrari német pilótájával szemben.

    A 33 éves Hamiltonnak ez volt az idei hatodik, és pályafutása 68. futamgyőzelme, Monzában ötödször diadalmaskodott.

    A második helyen Kimi Räikkönen, a Ferrari finn pilótája végzett, neki ez karrierje 100. dobogós helyezése, míg harmadikként honfitársa, Valtteri Bottas (Mercedes) zárt.

    A rajtnál az első sorból induló két Ferrari sikeresen tartotta maga mögött a Mercedes versenyzőit, az első kanyarba Räikkönen fordult el elsőként, mögötte Vettel és Hamilton érkezett. A következő féktávon Hamilton a külső íven haladva megpróbálta megelőzni Vettelt, ám a kanyarba befordulva a két autó összeért, Vettel megpördült, Hamilton viszont tovább tudott haladni. Mivel a rajt pillanatában a mezőny hátsó felében történt egy kisebb ütközés, a versenybíróság a pályára küldte a biztonsági autót, ez alatt Vettel kiment a boxba, és autóján kerekeket, valamint első vezetőszárnyat cseréltek a szerelők.

    A Safety Car a negyedik kör kezdetén állt ki a mezőny elől, az újraindításnál Hamilton azonnal megelőzte a célegyenesben Räikkönent, a finn pilóta azonban a következő kanyar előtt visszatámadt és egy határozott előzéssel visszaszerezte az első helyet. Vettel ekkor a 16. pozícióban száguldott, a harmadik helyen Max Verstappen (Red Bull) haladt.

    Räikkönen a 20. körben kiállt kerékcserére, Hamiltont viszont csak a 28. körben hívta ki a boxba a Mercedes, és a brit címvédő nem tudott Räikkönen elé visszatérni a pályára. Vettel időközben felzárkózott ötödiknek, majd kihajtott a boxba friss abroncsokért és tizedikként folytatta a versenyt.

    A vezetést ideiglenesen Hamilton csapattársa, a start óta ugyanazokon a gumikon száguldó finn Valtteri Bottas vette át, és tőle a Mercedes rádión azt kérte, hogy ne engedje maga elé Räikkönent, akit így Hamilton néhány kör alatt utol tudott érni.

    Bottas aztán a 36. kör végén állt ki a boxba kerékcserére, így az élen visszaállt a korábbi sorrend, Räikkönen, Hamilton és Verstappen száguldott a dobogós helyeken, Vettel pedig hetedik volt.

    Räikkönen autójának hátsó gumijai a hajrá kezdetére látványosan elkoptak, felhólyagosodtak, így a finn versenyzőnek egyre nehezebb feladattá vált maga mögött tartani Hamiltont. Vettel ekkor már feljött ötödiknek, ám nem sok esélye volt arra, hogy ennél a pozíciónál előrébb zárjon.

    Hamilton nyolc körrel a leintés előtt elérkezettnek érezte a pillanatot egy határozott és agresszív előzésre, amelyet hibátlanul végre is hajtott a célegyenes végén, Räikkönennek pedig a kopott gumikkal nem maradt esélye a védekezésre.

    Időközben Verstappent öt másodperces időbüntetéssel sújtotta a versenybíróság, mert egy alkalommal úgy védekezett Bottasszal szemben, hogy meglökte a Mercedest. Ez azt jelentette, hogy ha Bottas öt másodpercen belül ér célba Verstappen mögött, akkor hivatalosan előtte végez.

    Verstappen dühösen és káromkodva reagált a csapatrádión a büntetés hírére, majd kijelentette, hogy minden eszközzel maga mögött tartja Bottast, még akkor is, ha így az ötödikként száguldó Vettel is öt másodpercen belül kerül hozzá. Ez végül meg is történt, a holland pilóta így harmadikként ért célba, de valójában ötödikként zárt

    A vb két hét múlva, Szingapúrban folytatódik.