Címke: Olasz Nagydíj

  • Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Stroll nem értette miért kapott súlyosabb büntetést Vettel, Masi elmagyarázta

    Lance Stroll úgy véli igazságtalan volt Sebastian Vettel 10 másodperces stop and go büntetése, ugyanis ugyanazért a hibáért ő csak egy bokszutca áthajtásost kapott.

    A német versenyző ismét megforgott a vasárnapi versenyen, majd mikor visszatért a pályára kiforgatta a Racing Point kanadai pilótáját is. Mikor a fiatalabb versenyző tovább hajtott, ugyanazt a hibát követte el, mint elődje, és kis híján ütközött Pierre Gaslyval. Mind hárman folytatták a versenyt, majd Vettel stop-go-t kapott, míg Strollnak egy szimpla áthajtásos büntetést ítéltek. A futam után a kanadai elmondta, nem értette, miért nem ugyanolyan mértékű büntetést kaptak Vettellel.

    ,,Ő tíz másodperces stop and go-t kapott, míg én csak egy bokszutca áthajtásos büntetést. Szerintem ez nem volt fair vele szemben, hiszen én is ugyanazt a hibát követtem el. Úgy vélem ugyanolyan büntetést kellett volna kapnunk.” –nyilatkozta a kanadai.

    Ha a Vettellel való találkozást el tudta volna kerülni Stroll, akkor  akár a pontszerző helyek egyikén is befuthatott volna, ám a futam utáni értékelőjében elmondta, nem haragszik annyira az eset miatt versenyzőtársára.

    ,,Seb elég agresszíven jött vissza a pályára, tisztában voltam azzal, hogy lesz majd sárga zászló a megforgása miatt, de ahogy visszatért, szinte a pálya nagy részét blokkolta. Megpróbáltam őt elkerülni, de azt hiszem ő hozzám ért, igen, hozzá ért a jobb hátsó abroncsomhoz és kiforgatott engem a pályáról. Abból a pozícióból ahova én kerültem, szinte senkit sem lehetett látni jobbról, így megpróbáltam visszatérni a pályára, viszont én is a pálya közepén voltam a 10-es kanyarban, és próbáltam kimászni abból a szituációból amibe bele kerültem. Szerintem valami nagyon hasonló dolog történt Sebbel is. A versenyzés már csak ilyen, sok igazságtalan dolog történik itt.”

    Michael Masi azonban elmagyarázta, miért kapott stop and go-t Vettel:

    ,,Azért volt más a büntetése, mert először is Sebastian (Vettel) volt az első, aki veszélyesen tért vissza a pályára, másodszor, ő ütközött valakivel ezalatt a folyamat alatt. Pierre (Gasly) és Lance (Stroll) esetében csak egy kockázatos visszatérésről beszélhetünk, ezért döntöttünk úgy, hogy két különböző büntetést osztunk ki.” – magyarázta a versenyigazgató.

    Annak ellenére, hogy mindkét versenyző jelezte, nem látták abból a szögből társaikat, azért mertek visszahajtani a pályára, nem volt enyhítő körülmény a számukra, ugyanis minden esetben csak akkor lehet visszatérni a versenyzésre kijelölt aszfaltcsíkra, ha már teljesen biztosak abban, hogy senkit sem veszélyeztetnek azzal a manőverrel.

  • Ricciardo a 4. helyével válaszolna a Renault motort sújtó kritikákra

    Ricciardo a 4. helyével válaszolna a Renault motort sújtó kritikákra

    Daniel Ricciardo tavaly meghozott döntését, miszerint elhagyja a Red Bullt a Renault kedvéért, sokan megkérdőjelezték már a szezon során, viszont az Olasz Nagydíjon idei legjobb eredményét szállította a 4. helyével. Ezt az eredményt pedig válasznak szánja azokra a kritikákra, melyek csapata motorjára irányulnak.

    Az ausztrál ugyan a rajtot elrontotta, az 5. helyről visszaesett 6-nak, de hamar visszaelőzte Nico Hülkenberget, aki a rajtnál nem csak őt, hanem Sebastian Vettelt is otthagyta. Mondjuk Vettel se volt sokáig előtte, merthogy a korábbi csapattársa kipördült. Innentől Ricciardo végig őrizte a 4. helyet.

    „Kanada óta igazából nem is értünk el jó eredmény, szóval ez remek a csapatnak” – lelkendezett. „Jól jött a virtuális safety car alatti kiállás, ezzel maradtam 4. A tempó jó volt, igaz Sebastian is a segítségünkre volt. Ez kivételes hétvége volt, nem tudom, mit várhatunk a következőktől, de az biztos, hogy ebből tanulhatunk. Meg kell dicsérnem a motorfejlesztő részleget. Sok kritikát kaptak mostanság, de így is nagyszerű volt a motorteljesítmény egy ilyen pályán.”

  • A Ferrari elnöke hálás Leclercnek

    A Ferrari elnöke hálás Leclercnek

    John Elkann, a Ferrari elnöke hálás a fiatal pilótájának, hogy egy felejthetetlen napot okozott a Ferrarinak hazai közönsége előtt.

    Rendkívül szoros verseny után, szinte végig a Mercedesek szorításában tudta megszerezni idei második győzelmét Charles Leclerc, ráadásul mindezt a Ferrari hazai pályáján Monzában. Az ünneplés pedig rendkívül érzelem dúsra sikeredett.

    Az ünneplésből kivette a részét a helyszínen a vörösök elnöke John Elkann is, aki nem győzött hálálkodni a monacóinak ezért az igen fontos sikerért.

    „Győzelem Monzában a saját rajongóink előtt az egy rendkívüli érzés. Bravó Charles, és gratuláció még Mattiának és az egész csapatnak ezért a felejthetetlen napért.” – hálálkodott az elnök.

    Leclerc ezzel a sikerével összetettben három pontra megközelítette a harmadik helyen álló Max Verstappent, így reális esély van az év végi dobogóra is.

  • Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    Vettel: Megcsúsztam, és nem tudtam megfogni, ennyi

    A Ferrari vegyes érzésekkel távozhat Monzából, Charles Leclerc győzelemhez segítette a Scuderiát, erre hazai pályán legutóbb 2010-ben volt példa. A garázs másik oldalán viszont nem volt ok az örömre, ugyanis Sebastian Vettel versenye katasztrofálisan alakult.

    Az igazat megvallva, nem is indult túl jól, mert Nico Hülkenberg lerajtolta, és csak az 5. volt az első körben. Mondjuk honfitársát még gyorsan visszaelőzte, és üldözőbe is vette a 2-3. helyen álló Mercedeseket, ám alig telt el pár kör, és megpördült az Ascari sikánban. Amikor pedig vissza akart térni a pályára, csak még nagyobb bajba került, hiszen eltalálta az addig 7. helyen álló és remeklő Lance Strollt. Utóbbiért kapott is egyébként egy stop-and-go büntetést, de már e nélkül is elég rossz helyzetben volt, ugyanis megsérült az első szárnya. Végül vissza sem tudott érni pontszerző helyre, sőt csak 13. lett

    „Nem örülök, nem vagyok elégedett a napommal” – értékelt a futam után. „Úgy éreztem, jó a rajtom, csak aztán nem volt hova mennem, és vesztettem egy pozíciót. Igaz, azt gyorsan visszavettem, és visszazárkóztam az előttem levőkre. Aztán viszont elvesztettem az autó hátulját, és nem tudtam megfogni, ilyen egyszerű. Nyilván nem örülök neki, de ezzel a versenyemnek lőttek.”

    Vettel azt állítja, nem látta Strollt, amikor visszajött a pályára: „Próbáltam elindulni néhányszor, és a helyes irányba fordulni, szóval nem láttam.”

    Miután csapattársa zsinórban második győzelmét aratva megelőzte a pontversenyben, megkérdezték tőle azt is, hogy szereti-e még az F1-et: „Természetesen még mindig imádom, de ha nem remekelsz abban, amit csinálsz, nem lehetsz boldog.”

  • Így állnak a ponttáblázatok az Olasz Nagydíj után

    Így állnak a ponttáblázatok az Olasz Nagydíj után

    Lewis Hamilton ezúttal nem növelte előnyét a pontversenyben, legalábbis csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben nem.

    Verstappen azonban most kicsit jobban leszakadt, míg Leclerc győzelmével nem csak megelőzte csapattársát, Sebastian Vettelt, de mindössze három pontra megközelítette Verstappent.

    Vesztett pár pozíciót Räikkönen és Norris is, míg a Renault-sok előbbre léptek: Ricciardo négy helyet javítva már a 8., Hülkenberg három helyet javítva a 11. helyen áll. A Renault ezzel a konstruktőri bajnokságban is javított egy pozíciót, jelenleg az 5. helyen állnak.

    Giovinazzi pozíciót ugyan nem javított, de ez volt a második futam, amin pontot tudott szerezni, ezúttal kettőt is.

    A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot Lewis Hamilton szerezte meg.

    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 284
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 221
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 185
    4 Charles Leclerc FERRARI 182
    5 Sebastian Vettel FERRARI 169
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 65
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    9 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 34
    10 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 31
    12 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 27
    14 Lando Norris MCLAREN RENAULT 25
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 3
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton


    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok száma 
    1 MERCEDES 505
    2 FERRARI 351
    3 RED BULL RACING HONDA 266
    4 MCLAREN RENAULT 83
    5 RENAULT 65
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 51
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 46
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 34
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1

     

  • A nézők szerint is Leclerc volt a legjobb Monzában

    A nézők szerint is Leclerc volt a legjobb Monzában

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Az Olasz Nagydíjon azonban a futamgyőztes Charles Leclerc egyértelmű fölénnyel nyerte a szavazást is.

    Így alakultak a “nap versenyzője” szavazati arányok az f1.comon:

    Charles Leclerc – 34.9%
    Max Verstappen – 15.3%
    Daniel Ricciardo – 11.2%
    Valtteri Bottas – 7%
    Lewis Hamilton – 6.1%

    A nap versenyzője, 2019:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Alexander Albon
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Max Verstappen
    Monacói Nagydíj Max Verstappen
    Kanadai Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Lando Norris
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Lando Norris
    Olasz Nagydíj Charles Leclerc
  • Még egy olyan futam, mint a mai, és Vettel eltiltást kaphat!

    Még egy olyan futam, mint a mai, és Vettel eltiltást kaphat!

    Az Olasz Nagydíj elején Sebastian Vettel hibázott, megpördült. Óvatlanul forgatta azonban vissza autóját egyenesbe, így eltalálta Lance Strollt, aki ezért kicsúszott. Vettel az esetért még stop and go büntetést is kapott. A joggal dühös Stroll szintén figyelmetlen volt a pályára visszatérés során, és Pierre Gasly-t terelte le a pályáról. Ezért aztán Stroll is kapott büntetést.

    Ezen kívül Vettel 3, Stroll pedig 2 büntetőponttal is gazdagodott.

    A büntetőpontok csak 12 hónap után évülnek el, így az alábbi táblázatban még tavaly szerzett büntetőpontok, és így idén már nem aktív F1-es versenyzők is szerepelnek.

    Amennyiben egy 12 hónapos periódusban egy versenyző 12 büntetőpontot összegyűjt, egy versenyre eltiltást kap.

    A mai futam után Vettelnek 9 büntetőpontja van, a tavalyi pontjaiból pedig csak október 19-én fog törlődni. Addig három futam lesz még: Szingapúr, Szocsi és Suzuka. Ha ezeken összegyűjt további 3 büntetőpontot, a rákövetkező versenyre eltiltást kap.

    Legutóbb Romain Grosjeant tiltották el egy versenyre, 2012-ben, az Olasz Nagydíjra. Az előtt Michael Schumacher kapott eltiltást, még 1994-ben.

    Versenyző Aktuális büntetőpontok
    Sebastian Vettel 9
    Lance Stroll 6
    Esteban Ocon 6
    Fernando Alonso 6
    Romain Grosjean 5
    Max Verstappen 5
    Daniel Ricciardo 5
    Sergio Perez 4
    Antonio Giovinazzi 4
    Kevin Magnussen 3
    Sergey Sirotkin 2
    Carlos Sainz 2
    Brendon Hartley 2
    Stoffel Vandoorne 2
    Daniil Kvyat 2
    Pierre Gasly 1
    Lewis Hamilton 1
    George Russell 1
  • Olasz Nagydíj: Leclerc újra nyert, ezúttal a Ferrari hazájában!

    Olasz Nagydíj: Leclerc újra nyert, ezúttal a Ferrari hazájában!

    Charles Leclerc nyerte a 2019-es Olasz Nagydíjat, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton előtt.

    A futam vége felé közeledve előbb Hamitlon, majd Bottas helyezte nyomás alá a monacóit, de állta a sarat és végül az olaszok legnagyobb örömére megnyerte a monzai futamot.

    Leclerc a pol-eból indult, és a rajtot követően meg is tudta tartani az első helyet.

    Noha a verseny során a ferraris és Hamilton is vétettek hibákat, előbbi egy fekete-fehér zászlós figyelmeztetést is kapott, miután rázárt az egyik kanyarban Hamiltonra, és kissé össze is ütköztek.

    A verseny elején Sebastian Vettel hibázott, megpördült. Óvatlanul forgatta azonban vissza autóját egyenesbe, így eltalálta Lance Strollt, aki ezért kicsúszott. Vettel az esetért még stop and go büntetést is kapott. A joggal dühös Stroll szintén figyelmetlen volt a pályára visszatérés során, és Pierre Gasly-t terelte le a pályáról. Ezért aztán Stroll is kapott büntetést.

    Osztottak ki azonban további büntetéseket is a verseny során. Alexander Albon 5 másodperces büntetést kapott, amiért nem a pályán közlekedett és így előnyhöz jutott.

    Hamilton a verseny vége felé közeledve fékezte el magát és vágta le a kanyart. Vitás, hogy véletlenül-e, vagy direkt, hogy így engedje el csapattársát, Valtteri Bottast, hogy ő is megpróbálja megelőzni Leclercet a győzelemért.

    Hamilton miután átadta a második helyet Bottasnak, még megejtett egy kerékcserét, és meg is tartotta a harmadik helyet, mert jókora előnye volt a negyedik Daniel Ricciardóval szemben. A kerékcsere után a brit versenyző meg is futott a leggyorsabb kört.

    Ricciardo negyedik helyével is idei eddigi legjobb eredményét érte el. Ráadásul tetemes előnye volt az ötödik helyen célba érő csapattársa, Nico Hülkenberg előtt.

    Max Verstappen ezúttal csak a 8. lett, azonban a hazai pályán versenyző Antonio Giovinazzi nagyon örülhet, hiszen idén második alkalommal sikerült pontot szereznie, ezúttal kettőt, mivel a 9. helyen zárt.

    Nem volt szerencsés azonban az alfás csapattársa, Kimi Räikkönen aki a boxból rajtolt, később pedig büntetést is kapott,mert nem megfelelő gumikon rajtoltatták el, így végül csak a 15. lett.

    A futam első kiesője Carlos Sainz volt, akinek autóján rosszul rögzítették az egyik kereket a boxkiállás során, így kénytelen volt félreállni és feladni a versenyt.
    Kvjat autójában a Honda erőforrás mondta fel a szolgálatot.
    Ezen kívül Magnussen volt még az, aki műszaki okokban feladta a versenyt.

    Versenyző Csapat
    diff.
    1 Charles Leclerc Ferrari
    2 Valtteri Bottas Mercedes 0.835
    3 Lewis Hamilton Mercedes 35.199
    4 Daniel Ricciardo Renault 45.515
    5 Nico Hülkenberg Renault 58.165
    6 Alexander Albon Red Bull Racing 59.315
    7 Sergio Perez Racing Point 73.802
    8 Max Verstappen Red Bull Racing 74.492
    9 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1 kör
    10 Lando Norris McLaren 1 kör
    11 Pierre Gasly Toro Rosso 1 kör
    12 Lance Stroll Racing Point 1 kör
    13 Sebastian Vettel Ferrari 1 kör
    14 George Russell Williams 1 kör
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
    16 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
    17 Robert Kubica Williams 2 kör
    18 Kevin Magnussen Haas F1 kiesett
    19 Daniil Kvyat Toro Rosso kiesett
    20 Carlos Sainz McLaren kiesett

     

     

  • A Honda tudatta, mi volt a baj Verstappen motorjával

    A Honda tudatta, mi volt a baj Verstappen motorjával

    Azt már a hétvégét megelőzően lehetett tudni, hogy Max Verstappen motorcsere miatt a mezőny végére kényszerül.

    Ilyen esetekben a versenyzők értelemszerűen nem szoktak az időmérőre összpontosítani, csak a versenyre. Így tett Max Verstappen is a tegnapi monzai kvalifikáción, csak egy mért időt akart teljesíteni a Q1 legvégén, viszont ahogy elkezdte a körét, motorproblémára panaszkodva lehúzódott és beevickélt a boxba. A Honda most elmagyarázta, mi volt a gond.

    „Maxnek nem volt esélye feliratkozni az eredménylistára, mert a kerekei túlságosan kipörögtek, amikor egy magasított rázókőre hajtott rá” – nyilatkozta Toyoharu Tanabe, a Honda szakembere. „Ennek eredményeképp a motornak nagyobb fordulattal kellett pörögnie, és egy biztonsági módba váltott át. Ráadásul egy FIA biztonsági mód is beiktatásra került, ami csökkentette a motorerőt.”

  • Ezért tarthatta meg Bottas a Q3-ban futott körét

    Ezért tarthatta meg Bottas a Q3-ban futott körét

    A szabályokban található kiskapu miatt tarthatta meg a gyors körét Valtteri Bottas az Olasz Nagydíj időmérő edzésének harmadik szakaszában.

    A finn már akkor szelte át a célvonalat, amikor a pályamunkások már javában lengették a piros zászlót. Az időmérő edzést Kimi Räikkönen balesete miatt kellett félbeszakítani. A finn pilóta a Parabolica kijáratán veszítette el az uralmát az Alfa Romeoja felett és a falban kötött ki.

    Eközben már számos versenyző átszelte a célvonalat és csak azután kezdtek el villogni pirosan a lámpák. Azonban Bottas belső kamerás felvételén jól látszik, hogy még nem szelte át a célvonalat, amikor a piros lámpák már villogtak a pálya mellett található kijelzőkön.

    Bottas kijelzőjén azonnal felvillant a „warning” felirat és a versenymérnöke nem sokkal később tájékoztatta is őt a piros zászlóról. Kezdetben még nem jelent meg köridő a finn neve mellett, ugyanis ő volt az első versenyző, aki nem ért át a célvonalon a piros zászló előtt. Azonban ennek ellenére egy 1:19.354-es köridő jelent meg Bottas neve mellett pár perccel később.  Ha nem kapta volna meg azt a bizonyos kört, akkor a finn a harmadik helyett a kilencedik helyről rajtolhatott volna.

    Habár a kijelzők már Bottas célba érése előtt pirosan villogtak, a piros zászlós fázist helyi idő szerint már a finn áthaladását követően regisztrálták. Ennek a késés az oka a piros zászlók és lámpák megjelenése és az FIA üzenetküldő rendszerének frissítése között. Tehát a piros zászló csak akkortól lép érvénybe, amikor az FIA üzenetküldő rendszere kiküldi azt a csapatok számára.

    Így Bottas köre érvényes volt, amivel végül megszerezte a harmadik helyet. Az időmérőt követően a finn pilóta nagyon szerencsétlennek érezte magát, ugyanis a gyors körében maradt némi idő a Räikkönen féle baleset miatt. „Kimi balesete miatt sárgáztak az utolsó szektorban, ami miatt egy kicsit el kellett vennem a gázt. Ott csúszott ki a pole a kezeim közül. Frusztráló, hogy akár meg is lehetett volna a pole, azonban ez a nap sokkal rosszabbul is alakulhatott volna a számomra.”