Nemsokára megkezdődik a jegyárusítás az Olasz Nagydíjra.
Tavaly sem voltak teljesen üresek a lelátók, ugyanis a Ferrari jóvoltából 250 orvos és ápoló szoríthatott kedvencének. Izgalmas futam várta az eseményt figyelőket, ugyanis Pierre Gasly megszerezte élete első győzelmét, így a faenzai csapat ismét pezsgőzhetett Monzában. Ádáz küzdelem folyt a pozícióért, ugyanis Carlos Sainz is szerette volna megkaparintani a legnagyobb trófeát, de végül nem tudta megelőzni a franciát. Melléjük a dobogó legalsó fokára Lance Stroll állhatott fel.
Az idei viadalra jelen állás szerint már a szurkolók is kilátogathatna. Az olasz Automoto szerint hamarosan elkezdik értékesíteni a jegyeket a szeptemberi viadalra, így újra benépesülhet a legendás aszfaltcsík:
,,Napokon belül hivatalosan is közölhetjük azt, hogy a közönség visszatérhet Monzába. Hamarosan tehát elérhetőek lesznek a különböző kategóriás belépőjegyek.” – erősítette meg Giuseppe Redaelli, a pályát üzemeltető Sias elnöke.
A Formula 1 vezetői bejelentették, hogy az Olasz Nagydíj helyszínén, Monzában fogják majd második ízben kipróbálni a sprintkvalifikációs formátumot.
A Liberty Media legújabb innovációja a Brit Nagydíjon mutatkozhatott be és viszonylag pozitív volt a fogadtatása szurkolók körében. A második 100 kilométer hosszú versenyt a Sebesség Szentélyében fogják majd megrendezni, ahol szeptember 10-12 között rendezik majd meg az idei Forma-1-es versenyt.
A formátum ugyanaz lesz majd, mint amit a Brit Nagydíjon láthattunk. Pénteken az első szabadedzés után rögtön az időmérő edzés fog következni, majd a vasárnapi verseny előtt szombaton még lebonyolítják a második szabadedzést és a sprintkvalifikációt is. A sprintfutam várhatóan 18 körös lesz majd.
Az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn a Sky Sportsnak elárulta az első sprintfutamot követően elárulta, hogy nagyon élvezte a pályán látottakat, ahol a pilóták mindent beleadtak a rendelkezésükre álló 17 körben, melynek során nem volt kötelező kereket cserélniük.
Az Olasz Nagydíjon kívül még az egyik tengerentúli versenyhétvégén – ami az eredeti tervek alapján a Brazil Nagydíj lesz – láthatjuk majd a sprintkvalifikációs rendszert az idei szezonban utoljára.
Egyre több versenyen térhetnek vissza a nézők, hiszen újabb három futammal kapcsolatban vált biztossá, hogy nem zárt kapuk mögött fut majd. Ez a három verseny egész pontosan a most hétvégi Brit Nagydíjat, és a nyári szünet utáni Belga, illetve Olasz Nagydíjat jelenti.
Most hétvégén, Silverstone-ban ráadásul teltház lesz, erősítette meg Stuart Pringle, a pálya első embere: „Eladtunk minden jegyet. Kifinomult biztonsági rendszerrel rendelkezünk, és elkezdjük értesíteni az embereket, hogy ne utazzanak jegy nélkül.”
Ami pedig Monzát és Spát illeti, még nincs róla megerősítés, hogy a teltház lehetséges lesz-e, bár vannak biztató jelek. Például, hogy hétvégén a WEC Monzában versenyez, és a lelátók nyitva állnak majd a nézők előtt.
A belga helyszínnel is hasonló a helyzet, az Eleven Sports értesülései szerint a hó végi 24 órás versenyre is kilátogathatnak majd nézők. Állítólag a nézőknek „szigorú szabályokat és egészségügyi előírásokat” kell követniük három, egyenként 5000 fős buborékban.
Liam Lawson nyert a Red Bull színeiben a Mercedes duója előtt, akik Vincent Abril és Maximilian Götz voltak, miután elindult az első GT3 alapokon nyugvó DTM futam szombaton, Monzában. Lawson az AF Corse Ferrari 488 GT3-mal egy viszonylag korai megállással megelőzte a Mercedesek kvartettjét. A Red Bull tehát győzelmet aratott a sorozatba való visszatérése alkalmából.
A futam előtt az Audi, a BMW és a Ferrari is teljesítménynövelést kapott a DTM BoP partnerétől, az AVL Racingtől. A Mercedes pedig a rajtrács első négy helyét foglalta el. Amikor az Olasz Nagydíj helyszínén megkezdődött az futam, Vincent Abril vezette a mezőnyt a pole pozícióból a HRT AMG GT3-mal a GruppeM versenyzője, Daniel Juncadella előtt, Maximilian Gotz pedig Lucas Auert megelőzve feljött a harmadik helyre.
Lawson a hetedik helyről indult, és az első sikánhoz érve bátran megelőzte Esteban Muth T3-as Lamborghinijét, majd a Winward pilótája, Philip Ellis kiesése miatt újabb helyet javított. Az élen ezután stabilizálódott a sorrend, míg a mezőny nagy része egymáson lógott az 5,8 km-es pályán.
Az Audi duója, Nico Muller és Mike Rockenfeller, valamint a Lamborghini pilóta Esmee Hawkey az 5. kör végén indította el a boxkiállások sorát. Lawson négy körrel később követte őket. Ezzel a húzással az új-zélandi pilóta szabadon nyargalhatott, ami végül döntőnek bizonyult a győzelemért folytatott küzdelemben.
Amikor Abril végül a 11. körben a boxba hajtott, a hideg gumikon nem tudta kivédekezni Lawsont. A Red Bull protezsáltja a 2-es kanyarban megelőzte őt, és gyakorlatilag átvette a vezetést. Innentől kezdve a 19 éves versenyző tisztán haladt a cél felé. Igaz, Abril a frissebb gumikon az utolsó körökben 1,6 másodpercre fel tudott rá zárkózni.
Götz érkezésével a harmadik helyen végül két Mercedes-AMG GT3-s állhatott fel a dobogóra. Alex Albon a 14. helyről vágott neki a futamnak, majd megszerezte a negyedik helyet az AlphaTauri Ferrarival. A brit-thai pilóta egy körrel Red Bull-os istállótársa, Lawson után állt ki a boxba. Neki forgalmon kellett átverekednie magát, és Muller, valamint Kelvin van der Linde is megelőzte őt a kivezető körén. Albon azonban vissza tudta előzni az Audi párosát, később Juncadella Mercedesét, így a negyedik helyen ért célba.
Gary Paffett helyettese, Maximilian Buhk volt az utolsó pilóta, aki boxkiállást hajtott végre. Egy hosszú első etapot követően Juncadella és van der Linde Abt Sportsline által vezetett R8 LMS GT3-as mögött a hetedik helyre jött fel.
A Rosberg csapat pilótáját, Muller-t a második sikánba érve Juncadella beforgatta. A svájci pilóta azonban talpra állt, és a nyolcadik helyen ért célba, kevesebb mint két másodperccel lemaradva Buhk Mucke Mercedesétől.
A BMW-k jobb tempót diktáltak már a versenyen, miután a kvalifikáción a rajtrács hátsó részébe kerültek. A kétszeres DTM-bajnok Marco Wittmann a Walkenhorst M6-osát a kilencedik helyre repítette a célba, a 2013-as címvédő és Abt-pilóta Mike Rockenfeller előtt.
Auer a 13. helyen végzett a pontokon kívül, miután egy hosszadalmas boxkiállást követően a Winward szerelői nehezen tudták levenni a Mercedes bal hátsó kerekéről a légkulcsot.
Monzában csak ketten nem tudták befejezni a versenyt. Az Abt pilótája, Dev Gore csatlakozott Ellishez a kiesők listáján. A második körben az 1-es kanyarban ütközött Timo Glock Rowe Racing BMW-jével.
Colin Chapman csapata, a legendás Team Lotus sosem ment a szomszédba az új ötletekért, így esett meg, hogy gázturbinamotoros versenyautót indítottak előbb az Indy 500-on, majd később a Forma-1-ben. Arról nem is beszélve, hogy Indianapolisban még négykerék meghajtású is volt a dolog, és ekkor fejlettnek volt mondható a Lotus 56 aerodinamikailag is.
A csapat Graham Hillt, Joe Leonardot és Art Pollardot nevezte 1968-ban Indianapolisban, miután korábbi sikergyárosuk, Jim Clark elhunyt az év áprilisában egy Formula 2-es versenybalesetben, a Hockenheimringen. Leonard meg is szerezte a pole pozíciót, a versenyen ugyanakkor Hill autója összetört, Pollard autója lerobbant, Leonard pedig néhány körrel a vége előtt még vezetett, amikor majd az üzemanyagszivattyú tengelye. Ezt követően betiltották ott a turbinás és az összkerekes versenyautókat. A Hot Wheels-nél azonban „Lotus Turbine” sokáig nagy siker volt a kicsinyített játékváltozat.
Utoljára a kétszeres Forma-1-es világbajnok, Emerson Fittipaldi hajtotta az 1971-es Olasz Nagydíjon, akkor már az ismert Gold Leaf arany-piros-fehér színekben, tehát a dohánymárkák szponzorációjának a hajnalán. A királykategóriában azonban ez a megoldás túl nehéznek bizonyult, és emiatt itt már soha nem volt versenyképes, a brazilok akkori hőse is csak a nyolcadik helyre tudta behozni Monzában.
Hogy hangzik egy kisebb vadászgép motorja egy nyitott együléses versenyautóban?
Monza reménykedik benne, hogy 80%-át fogadhatja az Olasz Nagydíj közönségének majd szeptemberben. A járvány csúcspontján már túl vagyunk, így a nagy sportesemények azon töprengenek, miképp lehetne újra megtölteni a lelátókat. Véget kell vetni a káros „szellemverseny” jelenségnek.
Az Olasz Nagydíj esetében a megfontolás tárgyát képező megoldás az oltott és nem oltott nézők számára az, hogy külön lelátókat és szektorokat alakítanak ki. Angelo Sticchi Damiani, az olasz autóklub (ACI) elnökeként nyilatkozott:
„Amit Monzában szeretnénk a Forma-1 alatt megvalósítani – ha a világjárványhelyzet lehetővé teszi -, az az, hogy az oltott emberek számára külön lelátokat alakíthassunk ki. Ezen felül lennének olyan lelátók, ahol távolságtartással vannak letesztelt emberek, de csak a nézőtér 50%-os befogadóképességével. Ugyanakkor nem tudjuk megmondani persze azt, hogy szeptember 10-11-ére hányan lesznek beoltva, de reméljük, hogy minél többen. Biztos, hogy nem tudjuk elérni a 100.000 embert, mint volt az 2019-ben. Ugyanakkor bízunk benne, hogy 70-80%-os lehet majd a telítettség a pálya körül.”
Az Olasz Nagydíj helyszíne, Monza, most teljesen új funkciót kapott. Oltóponttá alakult. 80 év felettieket oltanak ott COVID-19 elleni vakcinával.
„A pálya továbbra is a polgárok szolgálatában áll” – mondta Alessandra Zinno, a pálya vezérigazgatója.
„Támogatja az intézményeket és az egészségügyi hatóságokat a Covid 19 elleni harcban.”
„Örömmel engedélyeztük az egykori múzeum pavilonjának használatát a 80 év felettiek oltására, valamint a központi lelátó tövében található nagy termet, amely méretének köszönhetően több állomásként képes funkcionálni, a szükséges távolság betartásával.”
Becslések szerint a következő két hétben naponta összesen 1600 embert oltanak be a 80 év felettiek közül, a versenypálya létesítményeiben.
Azt remélik, ez is hozzájárul ahhoz, hogy a város mielőbb újra megnyithasson.
„Végre Monzában is megkezdődött az oltási kampány legintenzívebb szakasza, amelyre oly régóta vártunk, és ez fordulópontot jelent, annak érdekében, hogy mielőbb visszatérjünk mindennapokhoz” – tette hozzá Darza Allevi, Monza polgármestere.
A 2021-es Olasz Nagydíj a tervek szerint szeptember 12-én lesz, és az előző évadhoz hasonlóan zárt ajtók mögött rendezik, nézők nélkül. Azt egyelőre nem tudni, hogy végül mégis engednek-e nézőket abban az esetben, ha az olasz lakosság nagy része már be lesz oltva.
Pierre Gasly úgy érezte, hogy ki kell írnia magából azt, ami az elmúlt két évben történt, így „tollat ragadott” és elmesélte a történetét.
A francia versenyző sora jól ment, miután bekerült a Forma-1-be. A Toro Rossónál bizonyíthatott, majd a Red Bull úgy látta jónak, ha felviszik őt az anyacsapatba. Azonban ott nem jött ki a lépés a 25 éves pilótának. A szezon felénél visszahelyezték őt egykori csapatához, míg az ott versenyző Alex Albon kapta meg a helyét a Bikáknál. Ezen felül a lefokozását követő első versenyhétvégén, egyik legjobb barátja, a Formula 2-ben versenyző Anthoine Hubert, életét vesztette.
Gaslyt nagyon megérintették az események, ám nem tört össze, új erőre kapott, majd végül a következő évben megérkezett az az áttörés amire vágyott: győzedelmeskedni tudott a száguldó cirkuszban.
Az új szezon hajnalán azonban úgy vélte, hogy el kell mondania mi is zajlott le benne, és hogy változott meg az élete. A The Players Tribune jóvoltából leírta, hogyan és miképp történtek az események:
,,Van az amit, hallasz, amit olvasol – és amiről azt hiszed hogy tudod. Ugyanakkor ott van az igazság, a valódi, megkérdőjelezhetetlen igazság. Megígérem, hogy ebben a történetben el fogom mesélni azt.
Rengeteg olyan dolog volt, amit már régóta el akartam mondani, és most el fogunk jutni ide. Ám ahhoz, hogy megismerjetek, hogy igazán megértsétek azt, hogy ki is vagyok, beszélnünk kell arról a napról, mikor is az életem örökre megváltozott. Azon a napon a régi életem véget ért, és egy új kezdődött.
2019. augusztus 31.
A Belga Nagydíj szombati napja volt. Időmérős nap, menj gyorsan nap, mókás nap. Spa volt a kedvenc versenypályám széles e világon. Gyönyörű aszfaltcsík, tényleg az. Tökéletes, így tudnám csak jellemezni. A versenyhétvégén az időbeosztásom készen állt – minden percem meg volt tervezve, így a PR asszisztensem, Jenny, gondoskodott arról, hogy minden jól menjen. Azon a napon a kvalifikáció után, találkoztam néhány szurkolóval, majd volt öt percem arra, hogy visszaérjek a Toro Rosso létesítményébe, a csapatmegbeszélésre.
Mindig próbáltam időt keríteni arra, hogy megnézzem a szombati F2-es verseny startját. Imádtam azt, mikor a lámpák kialudtak, és mindig rajta tartottam a szemem az egyik legjobb barátomon, Anthoine Hubert-en.
Így hát azon a napon, mikor Jenny és én sétáltunk vissza, megkérdeztem őt, hogy várhatnánk-e néhány percet azért, hogy megnézzem az F2-es verseny első pár körét. A kivetítő alatt álltunk, kinyújtottuk a nyakunkat és figyeltük, ahogy az autók elstartolnak. A második körnél, ahogy a kamera a törmelék tömkelegére váltott, egyértelművé vált az, hogy egy nagy ütközés történt az Eau Rouge tetején. Azonnal tudtam, hogy baj van, egyszerűen csak tudtam. Autóalkatrészek voltak mindenhol, és tudtam azt is, hogy azon a szakaszon a konstrukciók meghaladják a 250 km/h-s sebességet. Ha valami rosszul sült el ennél a tempónál, akkor ott nagy a baj. Nehéz volt megmondani, hogy kik voltak érintettek a balesetben, és Jennynek és nekem a megbeszélésre kellett mennem, még azelőtt, mielőtt bárminemű információ jött volna.
Ahogy mentünk, láttam azt, ahogy lengetik a piros zászlót a pályán annak jelzéséül, hogy a versenynek vége van. Emlékszem, hogy arra gondoltam, tudod, talán valaki olyan súlyosan megsérült, hogy ki kell hagynia azt az évet. A szívem mélyen viszont éreztem, hogy valami nagyon rossz történt – a testem tudta.
Így hát, megkértem a csapatmenedzsert, hogy amint tud valamit arról, hogy kik voltak az érintettek, tudassa azt velem. A megbeszélés megkezdődött. Próbáltam fókuszálni a váltás arányira, a fékezési pontokra és a stratégiára, ám az agyam nem tudta feldolgozni ezeket az információkat. Egyszerűen nem voltam ott. Ekkor viszont a menedzserünk közbevágott:
‘Oké, úgy tűnik, hogy Hubert és Correa volt az érintett az ütközésben. Mást viszont még nem tudunk.’ Hubert? Ne, ne!
Ő volt a fiú a narancssárga sisakban. Ő volt a leggyorsabb kölyök Franciaországban. Mikor 2005-ben gokartozni kezdtem, Anthoine Hubert volt az a srác. Csak 8 éves volt (nem egészen egy évvel fiatalabb nálam), ám már akkor is megvolt benne az, amit minden fiú akart a gokartozás során: a sebesség. Minden alkalommal, mikor megláttam a narancssárga sisakot a pályán, tudtam, hogy az nehéz verseny lesz. Megnyerte abban az évben a nemzeti kupát, ám csak pár évvel később, mikor 13 éves lettem, akkor ismertem meg az igazi Anthoine-t.
2009-ben a Francia Autósport Szövetség egy iskolai programot indított Le Mans-ban azoknak a gyerekeknek, akik hónapokat hiányoztak a gokartozás miatt. Az iskola követelményei közé tartozott az is, hogy a campuson éljünk, így hát nagy elkötelezettséggel járt ez egy fiatal fiú számára, aki elhagyta az otthonát azért, hogy az álmait kergesse. Alapvetően az egész éltem arról szólt, hogy Forma-1-es versenyző akarok lenni. Láttam azt, ahogy Michael Schumacher a 2000-es évek elején dominál a Ferrariban, és tudtam, hogy ez az amit én is szeretnék csinálni. Én az az all-in típusú srác vagyok. Ezt tudnotok kell rólam. Vagy valamit 100%-osan csinálok, vagy sehogy.
Így hát 13 évesen tudtam, hogy el kell hagynom a rouen-i otthonomat, ha tényleg azt az életet akarom élni, amiről álmodoztam. Rajtam kívül csak két srác érezte még ezt így. Az egyik az a fiú volt a narancssárga sisakban.
Anthoine nagyon komoly gyerek volt. Nagyon okos is volt, és a legtöbb időt a tanulással töltötte, így emiatt kimaradt a balhékból. Szigorú volt magával szemben, még olyan fiatalon is. Sokat tanultam tőle az önfegyelemről. Mivel egy iskolába jártunk, a legtöbb időt együtt töltöttük. Egymást ösztönöztük arra, hogy jobbak legyünk. Emlékszem, hogy az edzőteremben voltunk, mikor az egyikünk a másikra nézett és azt mondta:
‘Fáradt vagy?’
‘Nah, nem, és te?’
‘Nah.’
Mindketten fáradtak voltunk, kimerültek. Ám egymás energiájából táplálkoztunk. Így működtünk mi.
Az iskola abban a régi, sötét kastélyban volt, ahol is télen mindig elfogyott a meleg víz. Emlékszem, hogy Anthoine és én arról vitatkoztunk a többi fiúval, hogy ki menjen először zuhanyozni reggelente, mivel osztoznunk kellett a fürdőszobán. A többi gyerek az iskolában normál tanuló volt, ezért mindig azt kérdezgették tőlünk, hogy miért vagyunk ott, és hova megyünk minden hétvégén. Anthoine és én mindig ugyanazt mondtuk:
‘Egy nap a Forma-1-ben leszek’.
Mindenki a szemét forgatta. Még akkor is mikor, gokartoztunk, akkor is mikor azon a helyen voltunk, ahol MINDENKI szerette a versenyzést, és erről álmodott – senki sem hitt bennünk. Volt ott egy ilyen egyetértés mi szerint a francia fiúk nem fogják megcsinálni. Úgy tűnt, hogy mindenki, aki a sport körül forgott, szeretett volna minden lépésével emlékeztetni minket arra, hogy nem fogunk bekerülni.
’20 hely van a Forma-1-ben, miért pont ti ketten csinálnátok meg?’
‘Nincs meg hozzá a tehetségetek.’
‘Az arányok miatt esélytelen.’
Ember, így visszagondolva, azt hihetitek, hogy azt akarták, bukjunk el. A kételkedésük és a közös hitünk kötött minket össze Anthoine-nal. Mind a ketten tudtuk, hogy milyen áldozatokat kell hoznunk, hogy a családjaink milyeneket tettek azért, hogy oda kerüljünk, ahol voltunk. Ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor mélyen, legbelül Anthoine is és én is azt gondoltuk, hogy nem fog összejönni. Az esélyek nem a mi kezünkre játszottak. Meg volt a tehetségünk, a szenvedélyünk, ám az őrületes mértékű pénzügyi hátterünk, vagy más olyan eszközünk ami ahhoz kell, hogy legyen esélyünk az egyik ülésre, nem volt meg. Ám a közös álmunk barátokká tett minket, és a barátságunk lehetőséget adott arra, hogy jobbak legyünk önmaguknál.
Azt gondoltam, hogy oké, talán egyikünknek sem fog sikerülni, de legalább minden nap keményen nyomtuk és mindent megpróbáltunk.
Így nőttem fel Franciaország leggyorsabb srácával. Az idő múlásával a komoly, narancssárga sisakos srácból a barátom lett, a testvérem.
Spa-ban, a megbeszélésen ülve csak a barátomra tudtam gondolni. Remegni kezdtem, nem éreztem a kezeimet, nem hallottam azt, amit mondanak. A légzésem rendszertelenné vált, a tenyerem nagyon izzadt volt akkor, mikor időm lett arra, hogy elővegyem a telefonomat, és megnézzem a közösségi médiát a hírek után kutatva.
Ahogy véget ért a megbeszélés azonnal a kiszolgáló létesítménybe rohantam, hogy lássam a szüleimet és a barátnőmet, mert tudtam, hogy ők több információt tudnak. Emlékszem, hogy lementem a lépcsőn és láttam őket zokogni. Teljesen össze voltak törve. Megértettem, hogy ez mit is jelent, tudtam, hogy a barátom elment.
Nem voltam erre felkészülve. Őszintén, hagytam hogy az elmém elkalandozzon – azt hittem, hogy talán Anthoine komában van vagy valami ilyesmi. De a halál? A Halál? Sosem hittem, hogy ez is lehetséges. Tudjátok, mikor Jules Bianchi a baleset következtében meghalt 2015-ben… évek óta az volt az első, hogy valaki a mi versenyzői generációnkból, vagy bármelyikből meghalt volna. 40 vagy 50 évvel ezelőtt ez sűrűn előfordult, de most? Nem, nem.
Fotó: Kaiser Erika
Teljesen összetörtem. Addig sírtam, amíg már nem tudtam tovább. Sosem tapasztaltam még ilyen szörnyű érzést az életem során. Soha.
Azon az estén, mikor lehunytam a szemem, hogy aludjak, a barátomra gondoltam.
Annyira megfontolt volt. Sosem vállalt semmilyen őrült kockázatot. Hogy történhetett ez vele? Miért? Nem kellett volna elmennie, annyi mindent kellett volna még csinálna. Igazán hittem abban, hogy egy nap az F1-ben lesz. Az emberek kételkedtek és én tudtam – tudom – milyen keményen dolgozott, hiszen egész életemben láttam. Tudtam azt, ha én képes voltam rá, akkor ő is. Már úton volt.
Egy hónappal a spai verseny előtt, még a nyári szünetet megelőzőleg, Budapesten voltunk, a Magyar Nagydíj miatt. Vasárnap többen is elmentünk vacsorázni, és egy remek estét töltöttünk a városban. Anthoine és én beszélgetéssel ütöttük el az estét. Egy átlagos éjszaka volt, tudod? Olyan, amit már ezerszer átéltünk a barátainkkal, és most bármit megadnék azért, hogy még pár órán keresztül megéljem ezt Anthoine-nal.
Mikor elbúcsúztunk azon az estén Budapesten, azt mondtuk egymásnak, hogy élvezd a nyarat és majd Spa-ban, a verseny után találkozunk. Természetesen akkor nem tudhattam, hogy nem lesz több közös vacsora, ám azt se tudtam, hogy pár nappal később ismét szükségem lesz rá.
A 2019-es szezont a Red Bullnál kezdtem. 2017-ben kerültem be a Forma-1-be a Toro Rosso által, ám a Red Bullnál volt először esélyem arra, hogy vezessek egy top csapatnál és bebizonyítsam mindenkinek azt, hogy mit tudok csinálni az egyik legjobb autóban. Úgy éreztem, ha ez sikerül, akkor üzenetet küldök majd azoknak az embereknek akik kételkedtek bennem és Anthoine-ban annak idején. Az ő sikeressége sokat jelentett nekem, és tudtam, hogy az enyém is neki.
Így hát a Toro Rossóval töltött nagyon jó 2018-as év után, felhívott Helmut Marko, hogy tudassa, engem akarnak a Red Bullnál. Annyi bajnoki címet nyertek, és Sebastian Vettel gyerekként hatalmas inspiráció volt a számomra – tudtam, hogy egy nap én is úgy akarok versenyzeni, ahogy ő. Ráeszméltem arra, hogy épp most valósítom meg az álmomat, ezért nagyon izgatott lettem. Bárcsak azt mondhatnám nektek, hogy pontosan olyan volt, amilyennek hittem – amilyennek akartam, hogy legyen. Ám nem volt az, egyszerűen nem volt.
Attól a pillanatól, mikor is az első hibát elkövettem az autóban, éreztem, hogy az emberek lassan kezdenek elfordulni tőlem. Volt egy balesetem a téli teszten, és onnantól a szezon soha nem indult be számomra úgy igazán. Nehézségeim voltak az első két versenyemen és a média szinte felfalt. Akármit mondtam a sajtónak, kiforgatták és kifogásként használták a rossz formám miatt, és igazán senki sem foglalkozott velem.
Fotó: Kaiser Erika
Az autó nem volt tökéletes, és én a legjobbamat próbáltam nyújtani annak érdekében, hogy tanuljak és fejlődjek a hétvégék során, de … itt van amit mondani fogok erről: nehéz időszakom volt a Red Bullban, mert nem éreztem azt, hogy igazán támogattak és úgy kezeltek volna, mint másokat. Ez számomra… ez egy olyan dolog, amit nem tudok elfogadni. A belemet is kidolgoztam minden nap, próbáltam eredményeket hozni a csapatnak, de nem minden olyan eszközt bocsátottak a rendelkezésemre, ami a sikerhez kell. Próbáltam megoldásokat javasolni, ám nem hallottak meg, vagy hetekbe telt, mire valami változás történt.
Bármilyen oknál fogva is, sosem illettem bele abba az ülésbe – sosem működött volna.
Nem vagyok olyan aki, kitereget dolgokat a médiának, mert igazán hálás vagyok a Red Bullnak azért, hogy lehetőséget adott, és azért a sok mindenért, amit a karrierem során tettek értem. Igazán az vagyok. Ám el szabad mondanom az igazságot. Így tehát itt van, ez az igazság.
Budapest után és miután búcsút intettem Anthoine-nak, nyaralni mentem. Ám mielőtt ezt megejtettem volna, felhívtam a csapatfőnökünket, Christian Hornert. Mindezt annak érdekében, hogy megkérdezzem, mit tehetnék még azért, hogy fejlődjek a versenyhétvégéken, és azért, hogy megtudjam, rápillantana-e közelebbről is az én részemre a garázsban emiatt. Christian azt mondta, mindent meg fog tenni, amit csak tud, és ennyi volt.
Fejlődni akartam, szerettem volna, hogy működjön. Ám Helmut Marko felhívott mialatt Spanyolországban voltam és azt mondta: ‘vissza fogunk küldeni téged a Toro Rossóba, és kicserélünk Alex Albonnal. Ez nem azt jelenti, hogy vége van a történetünknek. Ám a médiából áradó hangok miatt úgy éreztük, hogy ez a legjobb megoldás.’
Ez már csak így megy, ilyen a Forma-1.
Szomorú voltam, összetörtem emiatt. Világbajnok akartam lenni. Ki tudja, mikor ülhetek be újra egy olyan autóba, ami ilyen jó lesz? Nagyon-nagyon nehéz megemészteni azt, hogy hátrakerülsz ebben a sportban. Mikor a hír kitudódott, pár napra rá kaptam egy üzentet Anthoine-tól.
‘Bizonyítsd be nekik, hogy tévedtek. Legyél erős tesó. Meg fogod mutatni nekik azt, hogy megérdemelsz egy helyet egy top csapatban. Meg fogod nekik mutatni, hogy tévedtek.’
A szomorúságomat a vezetésbe tettem, így fordult át ez szenvedéllyé. Tudtam, hogy kilenc verseny még hátra van a naptárban, kilenc alkalom, ahol megmutathatom nekik azt, hogy hibát követtek el. Kilenc alkalom, mikor bebizonyítom nekik, hogy tévedtek.
Spa-ban, 2019-ben a Toro Rossóval, életemben először éreztem azt igazán, hogy egy új fejezet kezdődött az életemben. Mindig azt gondoltam, hogy tartanom kell a felívelést, és majd végül világbajnok leszek. Ám azzal, hogy a mezőny közepére pakoltak a Toro Rossóhoz, úgy éreztem, hogy a régi Pierre-ből egy új fejlődik. Megtaláltam egy új és egy sokkal érettebb énemet, aki meg akart mutatni pár dolgot mindenkinek ebben a sportban. Ám az a szombat megtörtént, és a világom a feje tetejére állt. Elveszítettem a barátomat, a testvéremet. Elvesztettem egyet azok közül az emberek közül – talán kettő vagy három ilyen van – aki igazán megértette milyen is ezt az életet élni. Anthoine és én nagyon sok dolgon mentünk keresztül. Osztoztunk ezen az úton, ezen az utazáson, így mikor elhagyott minket, egy részem vele ment.
A következő nap egy rettenetes atmoszféra uralkodott a pályán. Anthoine sok ember életét érintette, és ezért egy fekete felhő sorakozott mindenki felett. Minden felborult. Volt egy néma pillanatunk a verseny előtt, és Anthoine családjából páran ott voltak. Tudod, ezek a dolgok sok mindent más perspektívába helyeztek a számomra. Olyanokat, mint: ‘ez a verseny ma? Ez nem minden. Csak része az életünknek, de nem minden.’
Fotó: Jerry Andre / LAT Images / FIA F2 Championship
Ám tudtam, hogy Anthoine figyel, és azt is, hogy azt mondaná nekem, hogy koncentrálj és adj bele mindent. Így mikor az autóba ültem, mégy egyszer hagytam magamnak, hogy elgondolkodjak. Becsuktam a szemem, vettem egy mély levegőt és lecsaptam a sisakrostélyt. Egyszer történt így, és azóta ez lett az én indítóm, így kerülök be a zónámba. A következő alkalommal mindent megtettem, mikor lecsapódott a rostély. Úgy nyomtam, mintha abban a sötét, nyirkos kastélyban lennék. Üldöztem az álmomat. Egy évvel később, 2020-ban újra visszatértünk Belgiumba. Ahogy mondtam, Spa volt az egyik kedvenc pályám, mindig örömmel jöttem ide versenyzeni, izgatott voltam az aszfaltcsík miatt. Ám azon a héten… Csak Anthoine-ra tudtam gondolni, semmi másra. Rendkívül szomorú voltam.
A hétvége előtt felment az Eau Rouge-ba, a baleset helyére. Ez az egyik legszebb hely a motorsportban. Lenézhetsz a hegyről és láthatod a paddock-ot, valamit az első kanyart, a fő tribünt és a különböző szurkolói részlegeket. Ha megfordulsz akkor a Kemmel egyenesre nézhetsz ami egyenesen az Ardennekbe vezet. Igazán különleges. Felsétáltam tehát egy virágcsokorral, leguggoltam és elmondtam egy imát a barátomért, majd távoztam. Azt kívántam, bárcsak békével töltene ez el. Ám ott nincs megnyugvás, ahol ilyen történik.
Fotó: Rudy Carezzevoli/ Getty Images / Red Bull Content Pool
Éreztem őt aznap, továbbá azt is – első alkalommal azután, ami történt – hogy felnyithatom a rostélyt és újra láthatok. Úgy igazán láthatok. Saját magam találtam meg a békét azon a napon. Elvittem ezt magammal Monzába is, a következő versenyre.
Pár hónappal ezelőtt költöztem Milánóba, és az Olasz Nagydíj volt hosszú évek után az első olyan versenyhétvége, ahol is a saját ágyamban aludhattam. Vasárnap reggel, mielőtt kimentem volna a pályára, a konyhában ültem kávézgatva. Anthoine-ra gondoltam, és arra, hogy ki lett belőlem. Olyan érzés volt, hogy: ba***a meg, az életem igazán jó.
Tudod, abban a pillanatban nagyon hálás voltam. Megcsináltam, megcsináltuk. Forma-1-es pilóta vagyok, egy ki**szott Forma-1-es pilóta, és öt órával később versenyezni fogok az Olasz Nagydíjon.
A 10. helyen kezdtem meg a versenyt. Furcsa nap volt, rengeteg autónak akadt valami gondja. A mi AlphaTauri Honda autónk nagyon jónak érződött, és csak mentünk tovább előre, míg mások küszködtek körülöttünk – csak nyomtuk tovább. És aztán, a 29. körben átvettem a vezetést, mikor is Lewis (Hamilton) kiállt a bokszba, hogy letöltse a stop and go büntetését. Három év óta először fordult az elő, hogy nem valaki mögött voltam. Vezettem a versenyt. Az eddigi F1-es karrieremet azzal töltöttem, hogy harcoltam a többiekkel – tartottam a lépést az előttem lévő sráccal és folyamatosan üldöztem. De most, csak én voltam. Én, az autó és a pálya. Úgy vezettem minden körben, mintha az lett volna az utolsó, úgy is éreztem. Azon a napon Monzában, valaki vigyázott rám. Folytattam a gondolkodást. A mai nap az én napom. A MAI NAP AZ ÉN NAPOM! Nem fogom hagyni, hogy ez a pillanat elillanjon. Nem fordulhat elő. És az a nap az enyém lett, a mi napunk lett.
Rengeteg dolog kell ahhoz, hogy nyerj egy versenyt az F1-ben. Mikor átléptem a célvonalat, a csapatomra, a családomra gondoltam. Nagyon hálás voltam a kemény munkájukért, az áldozataikért. Tudtam, hogy fizikálisan én léptem csak át azt a vonalat, ám mindannyian ott voltak mellettem. A levezetőkörön… azt kívántam bárcsak milliószor átélhetném ezt. Ez a legjobb érzés, a legjobb.
Természetesen nem volt tömeg, a híres olasz tifosi nem telítette meg a pályát a pandémia miatt, ám a ceremónia még így is hihetetlen volt. Felállni a legmagasabb fokra – úgy értem, erről szól minden igaz? Mikor meghallottam a francia himnuszt próbáltam átadni magam neki. Azt mondtam magamnak, az első győzelem érzetét csak egyszer élheted át.
Mikor vég lett, nem tudtam otthagyni. Úgy éreztem, oda szegeztek a pódiumra. Nem voltak rajongók, ám mégis helyesnek érződött. Az út ami ehhez a ponthoz vezetett, néha magányosan telt. Felálltam oda, egymagam, és a szerelőkre, a mérnökökre és azokra a férfiakra és nőkre gondoltam, akik a színfalak mögött keménye dolgoznak egy ilyen lehetetlen pillant megéléséért.
Fotó: Jenifer Lorenzini/Getty Images/Red Bull Content Pool
Ezután a narancssárga sisakos fiúra gondoltam. Éreztem, hogy ott van. Tudtam, hogy néz. Az ő álma, az én álmom is volt, az én álmom pedig az övé. Az a pillanat a mi pillanatunk volt.
Anthoine rengeteg dologra megtanított. Nem telik el úgy nap, hogy ne gondoljak rá. Mindennél jobban kívánom azt, hogy ebben az évben bárcsak a rajtrácson lenne. Ám az ő elvesztése késztetett rá arra, hogy másképp lássam az életet. A dobogón, ott Olaszországban, nem vettem semmit sem készpénznek. Úgy ünnepeltem azt a pillanatot, mintha csak annyi jutna. Így kellene élnünk ugyanis az életünket.
A daráló az a daráló, és igazán szép, ehhez kétség sem fér. De ember, néha-néha hajtsd fel a sisakrostélyt és nézz körül. Élvezd azt amid van. Becsüld meg az embereket és szeresd őket az életed során.
Szerencsés vagyok amiatt, hogy itt lehetek és azt csinálhatom, amit csinálok. És szerencsés vagyok amiatt is, hogy ismerhettem Anthoine Hubert-t. Hordozni fogom az álmait, az ambícióit, bárhová is menjek.
A korábbi Minardi versenyző és üzletember, Paolo Barilla megnézné, ahogy Lewis Hamilton vezet egy Ferrari 312B-t. A jó hír pedig az, hogy az olasznak pont akad is egy a versenyautó gyűjteményében. Barilla Ferrari 312B-je azonban nem csak egy Ferrari. Ez az a versenyautó, amelyikkel Clay Regazzoni 1970-ben megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat. Barilla az autót teljesen restauráltatta és örülne neki, ha egy mai autósportos nagyság meghajtaná azt. Barillának nem szokatlanok a gyors autók, és kiváltságnak tartja, hogy maga is vezethette a 312B-t:
„Monte Carloban vezethettem, és ez igazán megérintett. Az autót azonban nehéz vezetni, így én ezt nem csinálom meg újra.”
Az 1985-ös Le Mans győztesnek ötlete is van arra, hogy ki tehetné ezt meg, és ezt el is mondta a Motorsport.com olasz részlegének:
„Olyan versenyző legyen, akit elöntenek az érzelmek, ha ezen autó volánja mögé ülhet. Azt hiszem, hogy Lewis Hamilton egy ilyen pilóta. Amikor azt hallom, ahogy beszél a vezetésről, érzem, hogy ő az, aki képes értékelni egy autó különleges képességeit.”
Franz Tost nem lepődne meg azon, ha a rivális csapatok komolyabb érdeklődést mutatnának pilótája, Pierre Gasly irányába. Afelől azonban már vannak kétségei, hogy a Red Bull egykönnyen elengedné a franciát.
Gasly 2017-ben debütált a Forma-1-ben a Torro Rosso színeiben. Eddigi pályafutása igencsak hullámvasutasra sikeredett. 2019-ben a Red Bullhoz igazolt Daniel Ricciardo pótlására, azonban mindösszesen 12 futam után visszaküldték a kiscsapatba.
Visszatérése óta két dobogós helyezést szerzett csapatának, illetve a tavalyi Olasz Nagydíjon megszerezte élete első győzelmét az AlphaTauri színeiben, amely csapat 12 év után tudott ismét diadalmaskodni Monzában.
Tost elmondta, nem lepné meg ha más csapatok is érdeklődésüket fejeznék ki a francia jövője iránt, azonban a Red Bull biztosan nem engedné el őt egykönnyen:
„Amennyiben egy versenyző olyan versenyképes, mint Pierre, akkor természetesen a többi csapat is érdeklődni fog iránta.” – mondta Tost az Autosportnak.
„Azonban szerződése a Red Bullhoz köti, és nem gondolnám, hogy eleinte szabad utat adnának neki. Nagyon sok pénzt öltek bele, hogy felépítsék, és előbb, vagy utóbb ennek a gyümölcsét ők szeretnék majd learatni. Méghozzá azzal, hogy versenyeket és bajnokságokat nyerjenek. Meglátjuk.”
„Ő már egy sikeres, illetve tapasztalt pilóta is. Minden csapat szeretne egy ilyen pilótát a sorai között tudni. Ez mit is jelent? A csapat hallgat a visszajelzésére, az autó tervezését pedig ennek eredményeként ő is befolyásolja.” – zárta Tost.
