Címke: Olasz Nagydíj

  • Hamilton: Rengeteg pontot veszítettünk el idén

    Hamilton: Rengeteg pontot veszítettünk el idén

    Úgy tűnt, hogy Lewis Hamilton szerzi majd meg az időmérős elsőséget, de Bottas elvette tőle ezt a pozíciót egy remek körrel. A hétszeres világbajnok elmondása szerint örült csapattársa sikerének.

    „Különösen azon hírek végett, amik a hét elején jelentek meg vele kapcsolatban, jó látni, hogy ilyen jól tud teljesíteni. Magam részéről kissé bajba kerültem a Q3-ban valamiért, és így nem is sikerült a legjobban a kvalifikáció számomra. De összességében örülök annak, hogy elfoglalhattuk az első sort.”mondta Hamilton.

    „Mindenképpen fontos lesz z, hogy jól tudjunk eljönni a rajtnál, hogy maximalizálni tudjuk a lehetőségeinket. Rengeteg pontot veszítettünk már el idén, szóval tényleg minden pontnak jelentősége van, és be kell őket gyűjteni ezen a sprint hétvégén. Érdekes maga a formátum is, és csodálatos látni, hogy visszatérhettek az olasz szurkolók. Remélem jó műsort tudunk majd nekik szolgáltatni.” – zárta Hamilton.

    Jelenleg Hamilton három ponttal van lemaradva a világbajnoki tabellán. Amennyiben a brit behúzza a vasárnapi versenyt, akkor biztosan visszaveszi a vezető pozíciót a bajnokságban.

  • Bottas nyert, Hamilton csak 5., de Verstappené a holnapi pole!

    Bottas nyert, Hamilton csak 5., de Verstappené a holnapi pole!

    A 2021-es szezonban a Forma-1 kísérleti jelleggel néhány versenyhétvégén módosít a megszokott formátumon és szombaton sprintkvalifikációt rendez. A cél, hogy leteszteljék, alkalmas-e ez a módosítás arra, hogy izgalmasabbá tegye a hétvégét és rendszeresen alkalmazzák a jövőben.

    A szokásos menetrend szerint pénteken két szabadedzést, szombaton egy szabadedzést és egy kvalifikációt, vasárnap pedig a versenyt rendezik meg. Az olyan sprintes hétvégéken, mint amilyen a silverstone-i volt és amilyen a mostani monzai, ez másként alakul. Pénteken lezajlott egy szabadedzés, illetve egy kvalifikáció, ma (szombaton) pedig ismét egy szabadedzés, valamint a sprintkvalifikáció. Ez utóbbinak a rajtsorrendjét a pénteki kvalifikáció határozza meg. E sprintkavlifikáció, vagy sprintverseny rövidebb (100 km), mint a szokásos, vasárnapi nagydíjak, és csupán az első három helyezett kap néhány pontot: az első 3-at, a második 2-t, a harmadik pedig 1-et. Mégis lényeges a többieknek is, hogy jó eredményt érjenek el, mivel a szombati sprint végeredménye határozza meg a vasárnapi verseny (kb 300 km, ahogy lenni szokott) rajtsorrendjét.

    Ennek tükrében vágott neki a mezőny az Olasz Nagydíj hétvégéjén a szombati sprintkvalifikációba.

    A rajt előtt pár fotó erejéig jelképesen beállt startpozícióba az olasz Marcell Jacobs, olimpiai bajnok sprinter is.

    A 18 körös versenyen az élről tehát a pénteki időmérő legjobbja, jelen esetben Valtteri Bottas indulhatott, mellőle pedig csapattársa, Lewis Hamilton. Mögöttük Max Verstappen és Lando Norris foglalt helyet.

    Hamilton rajtja nem siketült jól. Bottas megtartotta az első helyet, őt Verstappen, Ricciardo és Norris követte, míg Hamilton az 5. helyre esett vissza. Valójában a hétszeres bajnokot még Gasly is megelőzte, de ezt követően, miután a francia épp csak hozzáért Ricciardo McLarenjének hátuljához, kicsúszott a kavicságyba, és a gumifalban landolt, pályára hívva ezzel a biztonsági autót.

    Ezzel egyi időben Gasly alphatauris csapattársa, Tsunoda, Kubicával ért össze, megforgatva a lengyelt, aki ismét a koronavírusos Kimi Räikkönent helyettesíti az Alfa Romeónál.

    15 kör volt hátra, mikor a biztonsági autó távozott, és a mezőny ismét versenyezni kezdhetett. Bottas ezúttal is jól indított, hamar másfél másodpercre növelte előnyét Verstappennel szemben.

    A verseny eleji kavalkádból Mazepin jött ki a legjobban, aki az utolsó, tehát 20. helyről indulva a 15. helyre lépett előre.

    Hamilton üldözőbe vette Norrist a negyedik helyért, de hiába a DRS, nem tudott kellően közel kerülni mclarenes honfitársához.

    A 9. körben Pérez próbálta megelőzni Strollt a 9. helyért, de leterelődött a pályáról. A következő körben azonban sikerült kiviteleznie a manővert.

    Az élen a sorrend végül nem változott. A monzai sprintkvalifikáció győztese Bottas lett, aki ezzel 3 ponttal gazdagodott. Mögötte Verstappen (2 pont) és Ricciardo (1 pont) végzett.

    A top 3-at érmekkel díjazták, azokat pedig Jacobs akasztotta a versenyzők nyakába.

    Mégsem Bottas indulhat majd holnap az első helyről, mert korábban finn Mercedesében több motorkomponenst is kicseréltek, ami rajtbüntetéssel jár. Így ő a mezőny végéről vág majd neki az Olagy Nagydíjnak, míg az első sort Max Verstappen és Daniel Ricciardo foglalhatja majd el.

    A sprintverseny végeredménye:

    # Versenyző Csapat Lemaradás
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Max Verstappen Red Bull 2.325
    3 Daniel Ricciardo McLaren 14.534
    4 Lando Norris McLaren 18.835
    5 Lewis Hamilton Mercedes 20.011
    6 Charles Leclerc Ferrari 23.442
    7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 27.952
    8 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 31.089
    9 Sergio Perez Red Bull 31.680
    10 Lance Stroll Aston Martin 38.671
    11 Fernando Alonso Alpine 39.795
    12 Sebastian Vettel Aston Martin 41.177
    13 Esteban Ocon Alpine 43.373
    14 Nicholas Latifi Williams 45.977
    15 George Russell Williams 46.821
    16 Yuki Tsunoda AlphaTauri 49.977
    17 Nikita Mazepin Haas 1:02.599
    18 Robert Kubica Alfa Romeo 1:05.096
    19 Mick Schumacher Haas 1:06.154
    20 Pierre Gasly AlphaTauri

     

  • Önálló formátummá válhat a sprintkvalifikáció

    Önálló formátummá válhat a sprintkvalifikáció

    A Forma-1 vezetői teljes mértékben átalakíthatják a sprintkvalifikációs formátumot a 2022-es szezonra – írja a motorsport.com. A sprintkvalifikáció a tervek szerint a szombati napot fogja kisajátítani magának és nem fogja befolyásolni a vasárnapi futam rajtsorrendjét.

    A mostani Olasz Nagydíj hétvégéjén második ízben láthatjuk az F1 vezetőinek új innovációját, miután a száguldó cirkusz mezőnye Silverstone-ban már ez alapján a formátum alapján teljesítette a hétvégét.

    Jelen pillanatban úgy nézi ki a sprintfutamos hétvége, hogy a pénteki napon az első szabadedzést követően rögtön megrendezik az időmérőt, ami a szombati a sprintkvalifikációs futam rajtsorrendjét adja, ahol egy 100 kilométeres versenytávot kell teljesíteniük. A sprintfutamon pedig az dől el, hogy a pilóták melyik rajtkockát foglalhatják majd el a vasárnapi versenyen.

    Azonban sokan aggódnak amiatt, hogy egy esetleges szombati baleset tönkretehetné az adott versenyző vasárnapját és többek között emiatt is gondokodnak a sportág vezetői azon, hogy renoválniuk kellene az új formátumot.

    A legfőbb változás az lehet majd, hogy a pénteki időmérő nem csak a sprintkvalifikáció, hanem a vasárnapi verseny rajtsorrendjét is meghatározni, amivel dupla olyan fontossá válna az időmérő. Mindezek mellett a jelenlegi pontmennyiségek is megváltoznának, ugyanis jelen pillanatban kizárólag a legjobb három pilóta kap pontot a sprint végén (3-2-1 pont).

    Az idei évben a tervek szerint még Brazíliában láthatjuk majd működésben a formátumot az Autodromo José Carlos Pacén.

  • Wolff elismeri: lehet, hogy lesz helycsere a sprintkvalifikáción

    Wolff elismeri: lehet, hogy lesz helycsere a sprintkvalifikáción

    A Mercedesnek „vélhetően” meg kell majd kérnie Valtteri Bottast, hogy engedje el Lewis Hamiltont a ma délutáni, monzai sprintkvalifikáción – ismerte el a csapatfőnök, Toto Wolff.

    A jövőre az Alfa Romeóhoz igazoló Bottas elégedett volt azzal, hogy a leggyorsabb volt a pénteki kvalifikáción, még ha ez nem is számított hivatalos pole pozíciónak, mivel csak a sprintfutamra szól. Azonban a finnt – aki a vasárnapi futamot a rajtrács végéről kezdi majd, miután új erőforrást kapott – lehetséges, hogy hamar megfosztják majd az első pozíciótól.

    Mivel Max Verstappen, a bajnokság jelenlegi éllovasa a harmadik helyről rajtol ma, Bottas és Hamilton mögül, a Mercedes számára dilemmát jelenthet, hogy a szombati 18 körös versenyen helyet cseréltessenek-e versenyzőikkel.

    „Általában nehéz, amikor csapatutasítást kell alkalmazni, mert versenyzőként egyikünk sem akarja ezt látni” – mondta Wolff a Sky Sportsnak.

    „Itt mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ő (Bottas) megérdemelten van ott. De ebben az esetben Valtteri vasárnap hátulról indul (akkor is, ha megnyeri a sprintversenyt), szóval meg kell néznünk, hogyan alakul a rajt.”

    „Nincs túl sok megbeszélnivaló (előzetesen). Csak legyünk óvatosak az első kanyarban, aztán majd meglátjuk, hol helyezkednek el.”

    Arra a kérdésre azonban, hogy a Mercedes felszólítaná-e a versenyzőket a cserére, ha erre lehetőség adódna, Wolff őszinte volt: „Igen, vélhetően.”

    Hogy a távozó Bottas ennek eleget tesz-e majd, az már egy másik kérdés.

    „Úgy gondolom, csapatként a maximális pontszámot kell megszereznünk, természetesen, ez a fontos” – mondta a finn.

    „De meglátjuk, hogyan alakul, tényleg az adott helyzet szerint kell mennünk, és persze személy szerint az a célom, hogy jó rajtot vegyek, és kiépítsek egy kis előnyt, ez a célom.”

  • Hamilton siker a második gyakorláson, Sainz csúnyán összetörte a Ferrarit

    Hamilton siker a második gyakorláson, Sainz csúnyán összetörte a Ferrarit

    A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton nyerte az Olasz Nagydíj második szabadedzését Monzában. Az egyéni bajnokság második helyezettje így magabiztosan várhatja a délután következő sprintkvalifikációt, ami a vasárnapi rajtsorrendről dönt majd.

    Az utolsó egy órás gyakorlásban a csapatok és a versenyzők is versenyszimulációkat futottak, hogy a sprintkvalifikáció előtt még tudjanak adatokat elemezni a hosszabb etapok kapcsán. Azonban a piros zászlós szakasz miatt a csapatok sokkal kevesebb időt tölthettek a pályán.

    Az edzés legnagyobb vesztese Carlos Sainz volt, aki egy óriási balesetet szenvedett az Ascari sikán kijáratán. A spanyol versenyző megcsúszott és a gázon állva törte ripityára az SF21-ének első részét. Ugyan nagyot kapott Sainz a balesetben, a saját lábán hagyta el az autóját és ezt követően elvitték megfigyelésekre az orvosi központba.

    A Mercedesek ott folytatták, ahol tegnap abbahagyták: Hamilton és Bottas végzett az első két helyen és így egyértelmű favoritjai a mai sprintkvalifikációnak és a holnapi futamnak is.

    A két Red Bull versenytempója sem volt rossz, amit már Pérez előre is vetített a sprintkvalifikáció kapcsán. Verstappen főként a lágy, mexikói csapattársa pedig a közepes keverékeken rótta a köröket az Autodromo Nazionale Monzán. A jó versenytempójuk pedig bizakodásra adhat okot, ugyanis amíg az időmérőn nem tudtak mit kezdeni a két Mercedesszel, addig a versenyen már sokkal több keresni valójuk lehet.

    Az első négyest Esteban Ocon és kisebb meglepetésre a két Alfa Romeo követte Robert Kubica, Antonio Giovinazzi sorrendben. Rajtuk kívül még Fernando Alonso, Pierre Gasly és Lando Norris fért még bele a legjobb tízbe.

    A hétvége programja a sprintkvalifikációval fog majd folytatódni magyar idő szerint 16:30-kor.

    Az Olasz Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

    Versenyző Köridő Különbség Kör
    1
     Lewis Hamilton
    1’23.246 25
    2
     Valtteri Bottas
    1’23.468 0.222 24
    3
     Max Verstappen
    1’23.662 0.416 23
    4
     Sergio Perez
    1’23.917 0.671 29
    5
     Esteban Ocon
    1’24.263 1.017 20
    6
     Robert Kubica
    1’24.280 1.034 28
    7
     Antonio Giovinazzi
    1’24.502 1.256 26
    8
     Fernando Alonso
    1’24.539 1.293 16
    9
     Pierre Gasly
    1’24.654 1.408 24
    10
     Lando Norris
    1’24.665 1.419 27
    11
     Charles Leclerc
    1’24.770 1.524 21
    12
     Daniel Ricciardo
    1’24.774 1.528 24
    13
     Nicholas Latifi
    1’24.805 1.559 23
    14
     George Russell
    1’25.083 1.837 22
    15
     Yuki Tsunoda
    1’25.422 2.176 32
    16
     Nikita Mazepin
    1’25.729 2.483 23
    17
     Lance Stroll
    1’25.763 2.517 28
    18
     Sebastian Vettel
    1’25.935 2.689 28
    19
     Mick Schumacher
    1’26.012 2.766 25
    20
     Carlos Sainz Jr.
    1’26.124 2.878 14
  • Pérez: A hosszú etapjaink ígéretesnek tűntek

    Pérez: A hosszú etapjaink ígéretesnek tűntek

    Nem ez volt Sergio Pérez életének legjobb kvalifikációja, hiszen csak a kilencedik helyen végzett a mexikói. Ez azonban szükséges volt ahhoz, hogy a világbajnoki tabella vezetője, Max Verstappen a harmadik helyen tudott végezni, hiszen kellett ehhez csapattársa szélárnyéka.

    A Red Bull hivatalos hivatalos sajtóközleményében a következőt mondta Pérez:
    „Teljesen egyértelműen szenvedtünk a mai időmérőn. A holnapi célunk egyértelműen az, hogy a sprintkvalifikáción javítsunk pár pozíciót, azonban ez a DRS vonat miatt nem lesz egyszerű.”

    „A hosszú etapjaink ígéretesnek néztek ki, és ezen a versenyen sok minden megtörténhet, meglátjuk, mi lesz. Megpróbáljuk optimalizálni a teljesítményünket a vasárnapi versenyre.” – zárta a mexikói.

    Remélhetőleg Pérez tud majd némi showt garantálni a szombati sprintkvalifikáción, ami a szezon második ilyenje lesz. A konstruktőri bajnokság még mindig nagyon szoros a Red Bull és a Mercedes között, így a második osztrák ülés eredményes versenyzésére talán még sosem volt akkora szüksége a csapatnak, mint most.

    A sprintversenyt Bottas kezdheti majd meg az élről, ugyanakkor bárhol is végezzen, motorcseréje miatt csupán a mezőny végéről indulhat majd vasárnap.

  • Verstappen örül a harmadik helynek

    Verstappen örül a harmadik helynek

    Az Olasz Nagydíj pénteki időmérőjén Max Verstappen nem tudott kihívója lenni a két Mercedesnek, ennek ellenére a holland nem elégedetlen a megszerzett harmadik helyével.

    „Számunkra ez mindig egy trükkös pálya” – árulta el az időmérő után. „A szabadedzéseken több problémánk volt, mint szerettük volna, de a kvalifikáció során viszonylag jól helyreálltunk. Boldog vagyok, hogy harmadik helyezettként lehetek itt.”

    A Red Bull pilótája mindazonáltal reméli, hogy a hétvége további részében közelebb tudnak kerülni a németekhez: „A versenyre remélhetőleg egy kicsit közelebb tudunk kerülni. És ott van még a szombati nap is. A második szabadedzésen meglátjuk, hogy találunk-e még egy kis tempót a hosszú etapokon.”

  • Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Bottas a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon

    Habár a pénteki időmérő edzésen ő volt a leggyorsabb, Valtteri Bottas biztosan a mezőny végéről rajtol az Olasz Nagydíjon. A finn Mercedesében több motorkomponenst is kicseréltek, név szerint magát a motort, a turbófeltöltőt, az MGU-H-t és az MGU-K-t.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elárulta, hogy sokan küzdenek az erőforrásegységek minél gazdaságosabb felhasználásával, így ők is elhatározták, hogy Monzában hozzátesznek a készletekhez valamennyit Bottasnál. Ez hivatalosan a pénteki időmérő edzés alatt derült ki, az FIA ekkor kiadott közleményéből.

    A két bajnokesélyes feje felett is ott lebeghet a büntetés veszélye, hiszen például Verstappen egy erőforrást elbukott a silverstone-i balesete után. Lewis Hamilton esetében pedig egy esetleges meghibásodás kockázata merült fel. Toto Wolff azzal érvelt emellett, hogy a pontokat nézve jobban megéri egy biztonsági csere, mint egy műszaki hiba miatti kiesés, hiszen a rajtbüntetés után szépen vissza lehet kapaszkodni, és ugyanúgy sok pontot lehet szerezni. Azonban egyikőjük esetében sem tűnik úgy, hogy most hétvégén kapnak új motort.

    Bottas büntetése természetesen, mint mindig, a vasárnapi főversenyre érvényes, így remeklése után ő kezdi meg az élről a szombati sprintfutamon, ahol ugye az első három pontot is kap, 3-2-1 leosztásban.

  • Bottas az utolsó pillanatban állt az élre az időmérőn

    Bottas az utolsó pillanatban állt az élre az időmérőn

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az időmérőn, a második pozíciót Lewis Hamilton szerezte meg, míg a harmadik Max Verstappen lett.

    A forgalom sötét felhőként telepedett a versenyzőkre, ugyanis már a kvalifikáció elején gondot okozott. Max Verstappen és Charles Leclerc többször is hangot adott ennek, sőt Nikita Mazepin is felszólalt.

    A törölt köridők is hasonló rivaldafényt kaptak, Lando Norrisnak többször is neki kellett futnia a Q1-nek, de Max Verstappen is bele esett ebbe a csapdába.

    Az élre Lewis Hamilton és Valtteri Bottas állt, Lando Norris és Max Verstappen előtt.

    A szakasz végén búcsúzni így Nicholas Latifi, Yuki Tsunoda, Mick Schumacher, Robert Kubica és Nikita Mazepin kényszerült. George Russell az utolsó pillanatban jutott tovább, ugyanis az AlphaTauri japán versenyzőjének körét végül elvették.

    A Q2 elejét a Mercedes pilótái kezdték jobban, Lando Norris és Daniel Ricciardo zárkózott fel mögéjük. Max Verstappen a hatodik, míg Sergio Pérez csak a 10. helyet érte el. Charles Leclerc-nek az autójával akadtak problémái, addig a Mercedes finn versenyzőjére büntetés vár, ugyanis új erőforrással vág neki a viadalnak.

    Az etap utolsó perceiben szinte mindenki kiment a pályára. Az Aston Martin Lewis Hamiltonra engedte ki versenyzőjét, míg Esteban Ocon és Max Verstappen páholyból figyelte a jelenetet.

    A Q2 végén Sebastian Vettel, Lance Stroll, Fernando Alonso, Esteban Ocon és George Russell búcsúzott.

    Az utolsó szakaszban Pérez és Verstappen szélárnyék-játékba kezdtek, a Mercedes hozzájuk hasonlóan cselekedett. 9 versenyző látogatott ki a pályára, Antonio Giovinazzi maradt egyedül a boxban.

    Az első próbálkozás Lewis Hamiltonnak sikerült a legjobban. Max Verstappen a második helyre került, míg Lando Norris ismét harmadik lett.

    Az utolsó hajrában Valtteri Bottas ugrott az élre, megelőzve ezzel Lewis Hamiltont és Max Verstappent. Lando Norris és Daniel Ricciardo végzett a negyedik és az ötödik helyen. Mögöttük Pierre Gasly, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Sergio Pérez és Antonio Giovinazzi lett a sorrend.

    Helyezés Pilóta Csapat Köridő Hátrány (sec)
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1.19.555
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1.19.651 0.096
    3 Max Verstappen Red Bull 1.19.966 0.411
    4 Lando Norris McLaren 1.19.989 0.434
    5 Daniel Ricciardo McLaren 1.19.995 0.440
    6 Pierre Gasly AlphaTauri 1.20.260 0.705
    7 Carlos Sainz Jr. Ferrari 1.20.462 0.907
    8 Charles Leclerc Ferrari 1.20.510 0.955
    9 Sergio Perez Red Bull 1.20.611 1.056
    10 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1.20.808 1.253
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1.20.913 1.358
    12 Lance Stroll Aston Martin 1.21.020 1.465
    13 Fernando Alonso Alpine 1.21.069 1.514
    14 Esteban Ocon Alpine 1.21.103 1.548
    15 George Russell Williams 1.21.392 1.837
    16 Nicholas Latifi Williams 1.21.925 2.370
    17 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1.21.973 2.418
    18 Mick Schumacher Haas 1.22.248 2.693
    19 Robert Kubica Alfa Romeo 1.22.530 2.975
    20 Nikita Mazepin Haas 1.22.716 3.161
  • Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

    Tsunoda meglepődött, hogy hosszabbított vele az AlphaTauri

    Yuki Tsunoda az Olasz Nagydíj előtti csütörtöki sajtónapon elmondta, hogy meglepődött azon, hogy az AlphaTauri 2022-ben is igényt tart majd a szolgálataira a Forma-1-ben.

    A Red Bull által támogatott faenzai istálló a héten jelentette be, hogy a következő szezont is Tsunodával és Pierre Gaslyval fogják teljesíteni. Azonban a japán újonc szezonja közel nem ideálisan alakul, mert rengeteg balesetet szenvedett már a szezon során. Tsunoda pedig emiatt tisztában volt azzal, hogy ezen hibái miatt könnyen eljátszhatta a csapat vezetőségének bizalmát.

    „Az újonc szezonom első felében egyáltalán nem volt konzisztens a teljesítményem” – nyilatkozta Tsunoda a motorsport.com-nak. „Emiatt meg is lepett az, hogy megkaptam a szerződéshosszabbítást. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire hálás vagyok ezért a csapatnak.”

    „Rengeteg baleset volt már idén, ami miatt sok pénzébe került az istállónak. Nem volt jó az évem első fele és Magyarországon mindent elrontottam, amikor a falhoz csaptam az autót, amivel tönkretettem az első gyakorlásomat.”

    „Franz (Tost) és Helmut (Marko) miatt is magabiztosabbnak kellene lennem a vezetésben és az eredményekben egyaránt. Minden edzésen fegyelmezettebbnek kell lennem. Ezekben kell fejlődnöm, ugyanis erre eddig nem voltam igazán képes.”

    Az biztos, hogy a japán újonccal sokat fordult a világ az első futam óta. A Bahreinben nyújtott zseniális produkcióját követően mg az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn is megdicsérte és sakkor még azt gondolta, hogy hosszú évek óta Tsunoda lehet a száguldó cirkusz egyik legígéretesebb újonca.

    Azonban ezt követően jöttek az egyéni hibák, amik Imolában és a Paul Ricardon is egy-egy csúnya autótöréssel zárult. Tsunoda önbizalma emiatt meg is rengett a saját elmondása szerint.

    „Nem tudtam, hogy mi fog történni az első Forma-1-es versenyen, ezért minden edzésen nyomtam, ami a csövön kifért” – folytatta Tsunoda. „Ekkortájt nagyon jól éreztem magamat, ugyanis minden jól ment. Azonban Imolát követően már kevésbé voltam olyan magabiztos, mint az első versenyt követően.”

    „Nem számítottam arra, hogy az F1 ilyen nehéz lesz, mert a kisebb kategóriákban nem kellett ilyen szinte újjáépíteni a magabiztosságomat egy-egy ilyen hibát követően. Ez a legfőbb probléma és ezt próbálom majd orvosolni az év hátralevő részében.”