Címke: Olasz Nagydíj

  • Bottas: Megmondtam, hogy dobogón leszek

    Bottas: Megmondtam, hogy dobogón leszek

    Miután megnyerte a szombati sprintfutamot és a pénteki időmérőt, Valtteri Bottas vasárnap is remekelt: motorcsere miatt az utolsó helyről rajtolva felért a dobogóra az Olasz Nagydíjon. A finn elismeri, nem volt könnyű dolga, de tudta, hogy mindez lehetséges.

    A jövőre Alfa Romeóhoz szerződő versenyző igazából negyedikként ért célba, de a harmadik Sergio Pérez öt másodperces büntetést kapott, így Bottas megörökölte a dobogó legalsó fokát.

    „Hátulról kezdeni sosem könnyű” – mondta a verseny után. „Azt mondtam a csapatnak, hogy ma a dobogóra fogok állni. Örülök, hogy több pontot szereztünk, mint a Red Bull. Képes voltam maximalizálni a dolgokat onnan, ahonnan indultam.”

    Bottas dobogója Verstappen és Hamilton ütközésének is köszönhető volt, ám erről inkább nem kívánt véleményt nyilvánítani.

  • Verstappen elmagyarázta, miért nem ellenőrizte, jól van-e Hamilton

    Verstappen elmagyarázta, miért nem ellenőrizte, jól van-e Hamilton

    A hétvégi Olasz Nagydíjon ismét ütközött a két bajnokaspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen. A holland Red Bullja a brit Mercedesének tetején ugratott át, a glória tehát ismét jól szolgált. Hamiltont azonban az meglepte, hogy az eset után Verstappen nem ellenőrizte, jól van-e, hanem rögtön elindult vissza a boxutca felé.

    A bajnoki éllovas viszont rögtön megindokolta, miért távozott azonnal a baleset helyszínéről.

    „Lewis jól volt, próbált kitolatni, amikor én már kiszálltam, ilyet pedig nem csinálsz, ha nem vagy jól” – jelentette ki a RacingNews365-nek nyilatkozva.

    Verstappen azt is elmondta, miért mutatkozott annyira nyugodtan a történtek után: „Mert sok ok és sok elemzendő dolog van. Csalódott vagyok. Nagyon jó eredményben reménykedtem. De továbblépünk.”

  • Alonso szerint versenybaleset volt Hamilton és Verstappen incidense

    Alonso szerint versenybaleset volt Hamilton és Verstappen incidense

    Fernando Alonso is véleményezte Lewis Hamilton és Max Verstappen Olasz Nagydíjon történt, újabb összeakadását. A kétszeres világbajnok úgy gondolja, semmi több nem volt versenybalesetnél.

    „Két bajnokról beszélünk, akik a határon küzdenek” – szögezte le a Motorsport.com spanyol kiadásának nyilatkozva. „Látva az incidenst úgy tűnik, hogy a rázókőhöz viszonyított helyzetük szerencsétlen volt. A sebesség alacsony, körülbelül harminc-negyven kilométer per óra, nincs veszély, nincs semmi. Szóval szerintem ez nem volt nagy ügy. Silverstone-ban valószínűleg az volt, de ez csak versenybaleset volt.”

    „Úgy gondolom, Lewis azért fordult szélesen, hogy kikényszerítse azt, hogy Max levágja a kanyart” – tette hozzá. „Max ezt nem tette meg, ott maradt kívül, de aztán nem tudta megcsinálni a kettes kanyart belülről. Mindketten azt tették, amit tenniük kellett, mindketten versenyeztek, és ez nem sokban különbözött attól az öt-hat incidenstől, amit a rajtnál láttunk.”

    Az esetért végül Max Verstappen háromhelyes rajtbüntetést kapott a következő versenyre.

  • Mazepin sajnálja a Schumacherrel való újabb ütközését

    Mazepin sajnálja a Schumacherrel való újabb ütközését

    Nikita Mazepin ismét magyarázkodni kényszerült az Olasz Nagydíj leintését követően. Az orosz pilóta ugyanis Zandvoort után Monzában is összeakadt a csapattársával, Mick Schumacherrel és mindkét alkalommal ő volt a hibás, ami miatt már bocsánatot is kért német kollégájától.

    Mazepin egy 5 másodperces büntetést kapott, miután a biztonsági autós újraindítást követően megforgatta Schumacher a Roggia sikánban. Ez pedig csak egy ütközés volt a sok közül a két Haas pilóta esetében, akiknek a kapcsolata igencsak megromlott a pályán történt incidenseik miatt. Azonban Mazepin ezúttal beismerte, hogy ő volt a hibás.

    „Szerintem ez a helyzet rendkívül egyszerű, ugyanis én hibáztam, amit nagyon szégyellek és már bocsánatot is kértem Micktől” – idézi az orosz újonc szavait a TheRace. „Mindketten sokat fogunk még hibázni a karrierünk során, azonban most az a legfontosabb, hogy megőrizzük az emberségünket még ezekben a nehéz helyzetekben is.”

    „Nagy volt a kavarodás és megérdemeltem a büntetést még akkor is, ha nem direkt okoztam a balesetet. Szerencsére Mick nem veszített ezzel sok időt, mert gyorsan vissza tudott állni a versenybe. Amikor nincs sok leszorító erőd, akkor könnyű közel maradni a másikhoz és úgy éreztem, hogy eljött a lehetőségem az előzéshez. Mick azonban érzésem szerint túl korán fékezett és az orrkúpom már ott volt az autója mellett. Ez a versenyzés velejárója, mert ez nem csak velünk, de másokkal is könnyen megtörténhet a versenypályán” – zárta Mazepin, aki rengeteg kritikát kapott az F1 szakértőitől az elmúlt időszakban.

  • A nézők szerint egy picit másként alakult a top 3 sorrendje

    A nézők szerint egy picit másként alakult a top 3 sorrendje

    A nézők ismét megszavazták, hogy ki volt a nap versenyzője.

    A Forma-1 hivatalos weboldalán minden verseny során szavazást indítanak, hogy a rajongók megszavazhassák a nap versenyzőjét, hogy szerintük ki az adott verseny legjobbja, hiszen ez nem mindig egyezik meg a futamgyőztes kilétével.

    Monzában nagyon díjazta a futamgyőztes teljesítményét a közönség, hiszen Daniel Ricciardo nem a bajnokság két éllovasának kiesése után került az élre, hanem már a rajt után, önerőből.

    A második legtöbb szavazatot azonban nem a második helyen célba érő Norris kapta, hanem a dobogó harmadik fokára álló Valtteri Bottas. Norris a nézőknél a harmadik helyet csípte meg.

    A nap versenyzője szavazás eredménye:

    Daniel Ricciardo – 34.5%
    Valtteri Bottas – 28.6%
    Lando Norris – 8.5%
    Sergio Perez – 5.1%
    Max Verstappen – 4.6%

    A nap versenyzője szavazás nyertesei 2021-ben:

    Bahreini Nagydíj Sergio Pérez
    Emilia Romagna Nagydíj Lando Norris
    Portugál Nagydíj Sergo Pérez
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Sebastian Vettel
    Azerbajdzsáni Nagydíj Sebastian Vettel
    Francia Nagydíj Max Verstappen
    Stájer Nagydíj Charles Leclerc
    Osztrák Nagydíj Lando Norris
    Brit Nagydíj Charles Leclerc
    Magyar Nagydíj Fernando Alonso
    Belga Nagydíj
    Holland Nagydíj Sergio Pérez
    Olasz Nagydíj Daniel Ricciardo
  • Wolff: A glória mentette meg Hamilton életét

    Wolff: A glória mentette meg Hamilton életét

    Toto Wolff szerint a fejvédő berendezés óvta meg Lewis Hamiltont a bajtól a Max Verstappennel elszenvedett balesete során Monzában. A hírről a motorsport.com számolt be.

    A két bajnokaspiráns az Olasz Nagydíj 26. körében ütközött egymással, miközben pozícióért harcoltak egymással a versenypályán. A találkozás következtében mindketten kiestek a versenyből. A holland pilótának Red Bullja a brit Mercedesének tetején landolt és az RB16B jobb hátsó kereke majdnem telibetalálta Hamilton sisakját.

    A hétszeres világbajnok nyakfájdalomra panaszkodott az esetet követően és a stewardok a vizsgálódást követően végül a holland pilótát meszelték el baleset okozása miatt. Azonban Wolff nagyon örül, hogy a klasszis versenyzője megúszta komolyabb sérülések nélkül az esetet.

    „Határozottan a halo mentette meg Lewis életét a mai napon” – ismerte el az osztrák szakember a motorsport.com-nak. „Ha nincs glória, egy olyan borzalmas balesetnek lehettünk volna szemtanúi, amibe bele se merek igazán gondolni.”

    A glóriát először a 2018-as szezonban kezdték el alkalmazni a száguldó cirkuszban. Az eszköz bevezetése része volt az FIA azon tervének, hogy még tovább növeljék a versenyzők biztonságát. Ez be is vált, ugyanis Charles Leclerc is megúszott egy nagyon komoly balesetet a 2018-as Belga Nagydíjon, amikor Fernando Alonso McLarenje átrepült fölötte vagy ott van Romain Grosjean bahreini esete is, ahol a francia óriási sebességgel csapódott a szalagkorlátba. A halo ott is életmentőnek bizonyult.

    A mostani baleset idén már a második komolyabb találkozás volt Silverstone után Hamilton és Verstappen között. Wolff szerint a holland pilótától ez egy „taktikai hiba” volt, azonban később elmondta, hogy elfogult volt a döntése, mivel a felvételeket csak később látta az esetről.

    A brackley-i istálló csapatfőnöke azt is hozzátette, hogy ugyan „ádáz” és „kemény” a két bajnokaspiráns küzdelme, valahogy megoldás kell találniuk arra, hogy tisztán tudjanak versenyezni egymás ellen a versenypályán.

  • Hamiltont meglepte, hogy Verstappen meg se nézte, jól van-e

    Hamiltont meglepte, hogy Verstappen meg se nézte, jól van-e

    Lewis Hamilton meglepőnek találta azt, hogy Max Verstappen csak úgy elsétált a balesetüket követően és nem nézte meg azt, hogy jól van-e és megúszta-e az esetet komolyabb sérülések nélkül.

    A Forma-1 regnáló bajnoka az Olasz Nagydíj 26. körében ütközött a legfőbb kihívójával, miután egymás mellett haladtak a Retiffilo sikánban. A Red Bull holland pilótája a külső íven próbálkozott, azonban a hurka kerékvető megdobta az autóját és egyik pillanatról a másikra a Mercedes tetején találta magát.

    A holland Red Bulljának jobb hátsó kereke nagyon közel került Hamilton fejéhez, ami miatt a hétszeres világbajnok nyakfájdalmai akadtak a balesetet követően és elmondása szerint emiatt még egy specialistát is meg kell majd látogatnia.

    Hamilton a verseny után a motorsport.com-nak adott interjújában elmondta az eset kapcsán, hogy már akkor érezte a fájdalmat, amikor Verstappen már kiszállt az autójából és elsétált mellett anélkül, hogy megnézze, megsérült-e.

    „Nem hiszem, hogy Max elveszítette az uralmát az autója felett a rázókövön és emiatt jött nekem” – mondta a brit versenyző. „Visszanéztem az esetről készült felvételeket, nagyon gyorsan történt minden. Az autóban csak arra tudtam gondolni, hogy miként állhatok vissza a versenybe, illetve, hogy hány pozíciót veszíthettem. Ugyan fájt a nyakam, de azt mondtam: menjünk már. De az autó sajnos nem akart megmozdulni.”

    „Láttam, hogy Max gyorsan kiszállt és elsétált. Ez valamilyen szinten meglepett, ugyanis, ha egy ilyen kaliberű balesetet szenved két pilóta, akkor az az első dolog, hogy megnézzék, minden rendbe van-e a másikkal. A jó hír az volt, hogy ki tudtam szállni az autómból. Ugyan hosszú volt a séta a bokszig, de szerencsére nem történt komolyabb baj.”

    Hamilton azt is elárulta, hogy „az adrenalin miatt eleinte nem is fájt annyira a nyaka”, de az idő múlásával a fájdalma valamilyen szinten erősödött. A Mercedes brit pilótája rendkívül hálás volt a glória által nyújtott védelemnek, mert szerinte az mentette meg az életét.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

  • Vin Diesel, világsztár sportolók és egy TikTok sztár is kilátogatott Monzába

    Vin Diesel, világsztár sportolók és egy TikTok sztár is kilátogatott Monzába

    Vin Diesel amerikai színész, aki a Halálos Iramban filmeknek köszönheti a világhírnevet, feltehetően a Velencei Filmfesztivál okán érkezett Olaszországba, de ha már arra járt, átugrott Monzába, hogy megnézze a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

    Az 54 éves színész a rajtrácsról videózott rajongóinak, illetve Lewis Hamiltonnal is pózolt.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Max verstappen (@madmax33__) által megosztott bejegyzés

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Vin Diesel (@vindiesel) által megosztott bejegyzés

    Jelen volt a nyolcszoros olimpiai és tizenegyszeres világbajnok atléta, rövidtávfutó Usain Bolt is, aki a Replay nagykövete, mely ruhamárka egyébként az Aston Martin egyik szponzora.

    Ha már sport, a helyszínen volt többek között Francesco Totti világbajnok labdarúgó is…

    … vagy épp az olimpiai bajnok sprinter, Lamont Marcell Jacobs, aki a szombati sprintfutamot le is inthette, illetve ő adta át az érmeket a top 3-nak.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    MARCELL JACOBS (@crazylongjumper) által megosztott bejegyzés

    A Ferrari a sportolókon túl egy TikTok sztárt is megvendégelt, méghozzá azt a Khaby Lame-ot, aki arról lett rendkívül népszerű, hogy videóiban kifigurázza azokat a videókat, melyekben az alanyok indokolatlanul túlbonyolítanak egyébként rém egyszerű dolgokat, tevékenységeket. Kézmozdulata mémmé is vált.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Scuderia Ferrari (@scuderiaferrari) által megosztott bejegyzés

  • Bottas Svájcot játszott mikor az ütközésről kérdezték: Én nem tudom!

    Bottas Svájcot játszott mikor az ütközésről kérdezték: Én nem tudom!

    Valtteri Bottas nem akart állást foglalni Max Verstappen és Lewis Hamilton ütközése kapcsán.

    Ugyan tegnap a sprintkvalifikációt a finn pilóta nyerte meg, de mivel erőforrást cseréltek az autójában,  az utolsó sorból vághatott neki az Olasz Nagydíjnak. A 32 éves pilóta szépen egerészte fel magát, és előzte meg társait, majd az ütközés és Sergio Pérez büntetése miatt a dobogó alsó fokára is felért.

    Természetesen Bottas véleményét is kikérték a két bajnok aspiráns kakaskodásával kapcsolatban, ám a nastolai nem akart erről nagyon beszélni:

    ,,Én nem láttam mi történt. Én nem tudom. Elég balszerencsés történet. Az én a részemről jó hétvégét zártam, egész jó volt a tempó is. Egy hét pihenés jön most, és utána újra visszatérek.” – nyilatkozta a futam után Bottas.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Norris: Úgy is végezhettük volna, mint azok ketten

    Norris: Úgy is végezhettük volna, mint azok ketten

    Lando Norris elmondta, miért nem támadta végül Daniel Ricciardót az első helyért.

    A brit versenyző a rajtnál beszorult Max Verstappen mögé, így nem tudott előrébb kerülni a start után. A harmadik helyen autózva tartotta maga mögött Lewis Hamiltont, míg az élen Max Verstappen támadta a 32 éves ausztrált. A boxkiállások után a holland versenyző és a hétszeres világbajnok elé tudott visszajönni Norris, majd a bajnok aspiránsok kiírták magukat a történetből.

    Az ausztrál pilóta ugyanakkor vezette a versenyt, míg a 21 éves fiatal a második helyen haladt. A leintés után Norris elmondta, hogy megfordult a fejében az, hogy a győzelemre hajtson, ám nem akarta úgy végezni, mint a két ütköző pilóta:

    ,,Először is köszsönöm a szurkolóknak, a hétvége folyamán csodálatos hangulatot teremtettek. Négy éve csatlakoztam a csapathoz, és keményen dolgoztunk, hogy fejlődni tudjunk. Végre sikerült egy kettős győzelmet szereznünk. Nagy előrelépés ez a számunkra, így örülök annak, hogy Daniel (Ricciardo) szerezte meg az első helyet. Természetesen én is gondolkodtam rajta, de a hosszútávú célt tarottam a szemem előtt a csapattal. Könnyen végezhettük volna úgy, mint azok ketten (Verstappen és Hamilton). Nagyon örülök Danny miatt, és úgy vélem, hogy a jövőben nekem is lesz majd esélyem.” – nyilatkozta Norris.