Címke: olajégetés

  • A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    A Ferrari segítségével alkothatta meg az FIA a motorokat érintő új direktívákat

    Az FIA és a Ferrari együttműködése mentén új szabályok és technikai direktívák léphetnek életbe még a szezon megkezdése előtt.

    A nagy port kavart Ferrari-gate első termése már meg is jelent, ugyanis a Szövetség a büntetőmunkára ítélt vörösök segítségével már is kidolgozott pár változtatást annak érdekében, hogy elejét vegyék a hajtásláncok körüli trükközésnek.

    A koronavírus miatt bevezetett karantén óta a fő beszédtémát a költségvetési sapka és a pilótapiac szolgáltatta. Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása, valamint Carlos Sainz szerződtetése nagy port kavart az F1-es társadalomban, csak úgy, mint Toto Wolff sejtelmes kijelentései a négyszeres világbajnokkal kapcsolatban.

    Nico Hülkenberg szerint nagy változások már nem lesznek a pilótapiacon, így a fókuszpont ismét a versenyre és a rég „elfeledett” témákra összpontosulhat:

    ,,Természetesen nagyon érdekes volt követni azt, hogy a csapatok ilyen korán becserkészik az új versenyzőjüket. Ugyanakkor ez számukra (istállók) is nagyon különleges szituáció volt. Ám úgy vélem most már minden el fog csendesedni ezen a téren. Az alakulatok a versenyekre akarnak koncentrálni.”

    A német állítását megerősítve, az FIA vette kezébe az „ügyet”, és a mezőny figyelmét az új direktívákban megjelent területekre irányította.

    Korábban már előkerültek olyan elméletek, miszerint a csapatok (legfőképp a Ferrari) a szabályozásokat kikerülve nagyobb teljesítményre sarkallják az ERS-rendszert. Ennek ellenőrzésére az FIA arra kötelezi az alakulatokat, hogy egy új szenzort szereljenek autóikba. Azonban a szezon kezdetén nem mindenki kapja meg a mérőeszközt, az első versenyeken a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull köteles használni a szenzort, míg a többi csapat az idény későbbi szakaszában kapja meg az eszközt.

    Továbbá a már sokat vitatott olajégetés és annak mennyisége is előtérbe került. A Szövetség már korábban is szigorított ezen a területen, az idei szabályok értelmében ugyanis 0,3 litert használható 100 km-en. Azonban a nemrég kiadott pontosítás mentén az FIA-nak jogában áll bármikor méréseket végezni annak érdekében, hogy megtudják, betartják-e a mennyiségre vonatkozó regulát a csapatok vagy sem.

     

  • F1: Újabb szigorítás olajtéren

    F1: Újabb szigorítás olajtéren

    A Mercedes tisztázni szeretett volna valamit az olajégetéssel kapcsolatban, az FIA pedig kihasználta az alkalmat egy újabb kiskapu bezárására.

    Az FIA-hoz általában akkor fordul ártatlan tisztázásnak tűnő kérdésekkel egy csapat, ha úgy véli, az általa felvetett problémás területen egyik riválisa előnyt szerezhetett, vagy esetleg ő talált olyan kiskaput, aminek legalitásáról meg szeretne bizonyosodni, mielőtt súlyos pénzeket szán az idevágó fejlesztésekre, az FIA válasza pedig az esetek nagy részében minden csapathoz eljut.

    Jelen esetben a Mercedes HPP részéről Chris Jilbert kezdeményezett technikai dialógust Charlie Whitinggal a turbófeltöltőben felhasznált olajjal kapcsolatban, pontosabban hogy ennek az olajnak is meg kell-e felelnie a technikai szabályzat olajokkal foglalkozó 20-as cikkelyének, amelynek egyik alszabálya, hogy „a versenyhétvége során egyetlen résztvevő sem használhat egynél több olajat egy adott motorban”. A Mercedes emellett arra is kíváncsi volt, hogy a turbórendszerben használt olaj beleszámít-e a 0,6 liter/100 km-es olajfogyasztási korlátba, amelyet tavaly vezettek be a csapatok túlzott olajégetési szokásainak enyhítésére. Az FIA (természetesen) igennel válaszolt minden kérdésre: mindenféle és –fajta olajnak meg kell felelnie a 20-as cikkelyben leírtaknak, ami alól a turbófeltöltő sem kivétel, mivel az is az erőforrás részének számít.

    Nem tudni egyelőre, hogy a Mercedes riválisainak szeretett volna-e keresztbe tenni vagy ők gondolták úgy, hogy felfedeztek valamit, az olajégetésről azonban még biztosan hallunk egyet s más a jövőben. Félig megoldott problémának számít ilyen szempontból a Ferrari névjegyének számító füstölés, ami az autó beindítását kíséri. A füst elvileg a turbóban elégetett olajból származik, de Whiting korábban kijelentette, hogy szerinte nincsen semmi illegális bűvészkedés a háttérben.

  • Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    Szigorítást akar a McLaren olajügyben

    A McLaren azt sem tartaná túlzónak, ha az FIA zéró toleranciát hirdetne az olajégetés ellen, azt gyanítja ugyanis, hogy több riválisa még mindig előnyt kovácsol ebből a gyakorlatból.

    Az elmúlt időszakban hatalmas divatnak örvendett az olaj üzemanyagként történő elégetése (oké, nyilván teljesítményelőny származott belőle, máskülönben nem próbálták volna meg ennyien kijátszani a rendszert), az FIA azonban lefülelte a csapatokat és fokozatosan szigorított az elégethető olaj mennyiségén. Ez az arány a Belga Nagydíjig 1,2 liter/100 km volt, jelenleg 0,9 liter/100 km, míg jövőre 0,6 liter/100 km-re csökken. A versenymotoroknál egyébiránt nem szokatlan az olajégetés, ám a versenyenkénti több mint két liter voltaképpen kárbaveszendő olaj nem vet jó fényt a környezettudatos szerepben tetszelgő F1-re. Jövőre tehát százkilométerenként hat deci a maximum határ, Éric Boullier, a McLaren versenyigazgatója azonban drákói szigort akar – vagy akár teljes betiltást.

    „Ezt a szituációt kicsit nehéz megérteni” – vallotta be töredelmesen Boullier. „Nem is vitás, hogy az olajat teljesítménynöveléssel kapcsolatos okok miatt égetik, az utcai motoroknál viszont ez ismeretlen fogalom. Az FIA igyekszik megállítani ezt a gyakorlatot, mivel az olajégetés nem valami környezetbarát metódus, valamint ha teljesítményelőny származik belőle, akkor nem is kétséges, hogy el kell lehetetleníteni ezt az utat. Majd jövőre kiderül, mi lesz. Tudom, hogy az FIA és Charlie keményen dolgoznak, hogy bezárják ezt a kiskaput; a szabályzat nem rendelkezik egyértelmű definíciókkal az olajat illetően, de nem tudom, elég lesz-e, amivel előrukkolnak. Fel kell hagynunk ezzel az olajégetős mizériával, a korlátozásnak pedig szerintem szigorúbbnak kell lennie annál, ami jelenleg tervben van.”

    A Mercedes részéről Toto Wolff beismerte, a csapatok (értelemszerűen) megpróbáltak minden esélyt megragadni, hogy előnybe kerüljenek riválisaikkal szemben, így az FIA feladata volt, hogy az általa megszabott irányelveket ténylegesen be is tartassa.

    „A környezettudatosság is fontos téma, másfelől viszont a szabályoknak való megfelelés is kulcsfontosságú” – mondta Wolff. „Baku után az FIA egyértelműen kijelentette, hogy nem szeretnének olajégetést látni – pontosabban ennek mértékét 0,9 literben korlátozták. Nincs olyan kiskapu, amivel ezt meg lehetne kerülni. Az FIA-nak elég céltudatosnak kellene lennie olyan szempontból, hogy be is tartassák az általuk legálisként vagy illegálisként elkönyvelt megoldásokat.”

    Arra a kérdésre, hogy a jövő évre tervezett égetési korlát megfelelő mértékű válasz-e az FIA részéről, Wolff diplomatikusan annyit válaszolt, hogy „a korlát mértékétől függetlenül annyi a lényeg, hogy a szabályt betartsák és mindenkire egyenlően érvényes legyen”. Yusuke Hasegawa a Hondától még annyit tett hozzá, hogy „az FIA természetesen megpróbálja módosítani a szabályzatot, de ebben a versenyágban mindenki megtalálja, hogyan tudna plusz előnyre szert tenni”.

  • A Mercedes olajra léphet

    A Mercedes olajra léphet

    Az FIA megerősítette, hogy a Belga Nagydíjon bevetett legújabb specifikációjú Mercedes-motor továbbra is magasabb értéken égetheti az olajat.

    Az egész szezonon átívelő vitasorozat tárgya az olajégetés, amely elvileg tilos, az FIA azonban fülest kapott, hogy néhány csapat – köztük a Mercedes – valahogyan mégis megkerüli a szabályokat. Ennek tisztázására júliusban kiadtak egy technikai direktívát, amely értelmében a monzai hétvége előtt bevetésre kerülő motorspecifikációk még 100 km-enkénti 1,2 literes arányban égethetik az olajat, az Olasz Nagydíjtól kezdve azonban ez az értek csak 0,9 liter lehet.

    A Mercedes a Belga Nagydíjon húzott egy váratlant, és hogy ne kelljen megfelelnie az új előírásoknak, még Spában bevezette idei negyedik és egyben (várhatóan) utolsó specifikációját. Egy független szabály viszont egyértelműen kimondja, hogy az ügyfeleknek szállított erőforrásoknak ugyanolyan specifikációjúnak kell lennie, mint a gyári alakulaténak – vagyis amint a Mercedes ügyfelei átváltanak utolsó motorukra, a német istállónak is át kell állnia a 0,9 literes korlátra.

    Mint azonban az az FIA által kiadott közleményből kiderült, ez nem így lesz: mivel a motort már használták (ez az FIA által használt értelemben azt jelenti, hogy a motor elhagyta a boxutcát), a Mercedesnek elég megfelelnie az 1,2 literes követelménynek, az ügyfeleinek viszont, vagyis a Force Indiának és a Williamsnek, az új motor bevezetése esetén már a mostani hétvégén érvénybe lépő 0,9 litert kell figyelembe venniük.

    „Ha egy [belsőégésű] motort a monzai versenyhétvégén vagy azt követően vetnek be, olajfogyasztása nem haladhatja meg a 0,9 l/100 km értéket” – erősítette meg egy FIA-s szóvivő. „Ha egy [belsőégésű] motort a spái versenyhétvégén vagy azt megelőzően vetettek be, olajfogyasztásának az 1,2 l/100 km érték alatt kell lennie.”

    A Mercedes döntése meglepte és kényelmetlen helyzetbe hozta a Ferrarit, amely nem számított arra, hogy bárki is új motorokkal érkezik Spára, miközben az olaszok kénytelenek lesznek a 0,9 literes szabványt követni a következő erőforrásukkal. A híresztelések szerint a Mercedes ezzel megszegett egy íratlan megállapodást, Toto Wolff szerint azonban szó sincs ilyesmiről, és amennyiben a Ferrarinak problémái vannak, szívesen átbeszéli velük a dolgokat.

    „Igaz, hogy ádáz küzdelemben vagyunk, de a kapcsolatunk azon alapul, hogy probléma esetén összeülünk és zárt ajtók mögött megbeszéljük a nézeteltéréseket” – utalt Wolff a Mercedes és a Ferrari viszonyára. „Egyelőre még nem jött fel a téma. Biztosítanunk kell, hogy a nagyközönség nem talál ki mindenféle olyan sztorit, ami egyszerűen nem igaz. Nyugodt vagyok ilyen téren.”